„Kitalálta, hogy vegyünk kutyát, én meg mondtam, hogy valószínűleg nekem kell majd teljes munkakörben foglalkozni vele, mert ő nem fog, erre besértődött” - lakva ismerszik meg az ember, és az ősi mondást Posztolónk most testközelből tudja igazolni, mert a párja nem szívesen mozdul és csak azt teszi, amire neki éppen kedve szottyan.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
a párommal két éve ismerjük egymást, cirka 1 éve élek nála. Már az első héten jobban megismerhettem, és ez így is folytatódott. Közös programra lehetetlen rávenni. Magától nem talál ki semmit. És ez az egész életét jellemzi. Heti egyszer elmegy úszni, neki az is program, csakúgy, mint egy bevásárlás, neki aznapra annyi volt a tevékenység.
Tervez, de semmit nem tesz: kertes házba akar majd költözni, de mindig csak beszél róla. Amúgy pénze sincs rá. De beszél róla. Mondom neki, kéne valamit kezdeni az életeddel, válasz: - Mit?
Jelszava: Majd lesz valami.
Én nem követelek tőle semmit, csak a saját érdekében legalább egy alap szándéknak lennie kéne. Senkivel nem akar konfrontálódni, nem véd meg a barátai előtt, amikor feljönnek és bizalmaskodnak velem, vagy provokatív hülyeségeket kérdeznek. A srácok ilyenek – mondja. Most épp semmit nem csinál, nem dolgozik, nem is tanul valamit. Ez még elnézhető egy darabig, de hosszútávon nem, amikor azt látom, hogy 10-ig alszik, éjfélig gépezik, vagy nézi a tévét. Én meg részt vehetek az életében, mint egy élő dolog, ami ott van. Hiába hívom bárhová, nem, az macerás. Gyalogolni kell. Buszozni kell. Hideg van. Volt olyan, hogy egy álló hétig nem hagyta el a lakását.
Kitalálta, hogy vegyünk kutyát, én meg mondtam, hogy valószínűleg nekem kell majd teljes munkakörben foglalkozni vele, mert ő nem fog, erre besértődött.
Ha beszélek vele erről, szerinte velem van a gond, mert én folyton menni akarok, és nem bírok megülni.
És értsem meg végre, hogy ő nem ilyen. Abszolút nem proaktív.
Nem depressziós, csak lusta, inkább a haverok jöjjenek fel, mintsem ő menjen valahova. Így jól érzi magát. Én miatta költöztem ide, hogy együtt lehessünk. Nem sejtettem, hogy ezt kell vállalnom. Mondta, hogy nyugodtan járjak el nélküle, ami megint vitaforrás, és később meg féltékenykedés lenne ebből. Mit tudnék tenni?
