„Sosem kérek rajtuk számon egy pár ráncot, egy tökéletlen sminket, a számos szexpartnert, esetleg egy kis ünnepi túlsúlyt” - Ám az eddigi jelöltek mindezt cseppet sem méltányolták, tisztaságmániásnak és korlátoltnak tartották Levélírónkat, akit inkább az érdekelne, hogy az illető hölgy mennyire céltudatos, jófej, értelmes egy beszélgetésben, és nem utolsósorban, mennyire odaadó a szexben.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves CSP blog!
Az én történetem kissé egyedi, mivel nem egy társsal van problémám, hanem a hiányával.
A feleségem, akivel az egyetemi éveink alatt ismerkedtünk meg, négy évvel ezelőtt meghalt egy autóbalesetben. Most 35 éves vagyok, és egy új döntés elé kerültem. Két évig jártam pszichiáterhez (nem javaslom senkinek az amúgy bölcsész pszichológusokat, akik úgy viszonyulnak a lélek és elme problémáihoz, mint Norbi a dietetikához), és sikerült is lezárnom, elengednem a feleségemet, nem keresem már őt az új partnerekben, és a rémálmaim, frusztrációim is megszűntek már több, mint másfél éve. Most sem azért kezdem ezzel a levelemet, mert ez határozna meg engem, hanem csak azért, mert ez egy párkapcsolati életem szempontjából fontos szempont, nevesül, hogy az összes 20-as évemet egy partnerrel töltöttem, hűségben.
Valójában az egyetem előtt éppen csak volt két barátnőm: egyikükkel először csókolóztam, a másikkal pedig először szexeltem. Később az egyetemen is volt egy barátnőm, akitől „elszeretett” a későbbi feleségem. Igen; három nővel voltam az életemben harmincéves koromig. A feleségem halála után egy ideig befordultam, de aztán felálltam, és pár éve ismét kint vagyok a párkapcsolati piacon. Megdöbbentő, de nagyon könnyen megy, főleg, amikor az anyagi körülményeimmel szembesülnek (ami végül is egy féligazság, hiszen a volt feleségemmel közösen szerzett házunk, nyaralónk, stb. nem csak az én érdemem) a potenciális jelöltek.
Egy darabig minden jól megy, aztán azt veszem észre, hogy kilóg a lóláb. Később az egész ló. Azzal indul az egész, hogy flörtölünk, hozzáérek, ő nem húzódik el, megcsókolom, heves petting egy félreeső zugban, feljön hozzám éjszakára, szexelünk, reggel készítek kávét és ham & eggset, és minden jónak néz ki.
A reggeli napfényben azonban sajnos szétnéz, és látja, hogy Moser poharak vannak a bárszekrényben, drága ruhák az egy szem szekrényemben, stb. És akkor látom, hogy többé nem érdekli, hogy mit mondok. Nem érdekli, hogy mit szeretek, és mit nem, csak az, hogy mit tudok neki adni, és úgy érzi, hogy megütötte a lottó ötöst. Mintha én egy pénzösszeget jelentenék. Ami fura, hogy ezek amúgy üzletben többnyire sikeres, határozott nők, akiknek imponál, ha egy pasas rendet és jólétet tart fenn maga körül. Merthogy nagyon rendmániás vagyok, ki nem állhatom a disznóólat magam körül. A szüleim ocsmány körülményeket biztosítottak gyerekkoromhoz; ruhahalmok, zsírgőzös kajabűz, évekig letakarítatlan polcok, stb. Én több és jobb akartam lenni ennél. Biztos nehéz ezt elviselni, meg azt is, hogy nem állhatom a bagófüstöt meg az állatszőrt. De hát ki hibátlan? Én biztos nem.
Mindenesetre nem érdekli őket, hogy ki vagyok. És nem értik, hogy én pl. utálok utazni. A világ legócskább és legköltségesebb mulatsága, ami 99%-ban úgyis csak tömegturizmust jelent, magyarán olyan dolgok lefotózását, amikről már mások sokkal jobb képeket csináltak, valamint a tengerparti idilleket, ami a tengertől elvágott országunk lakóinak ugyan különlegesség, de a tenger közvetlen közelében élő emberiség kb. fele számára semmi különöset sem jelent. És akkor rám támadnak, hogy: „De hát hogyan lehetsz ilyen korlátolt?”. Nem tudom: angolul, németül és franciául írok, olvasok és beszélek, több külföldi barátom van, mint magyar, egy jó kulturális termékre, iparművészeti alkotásra, kulináris élvezetre, beszélgetésre, eseményre sosem sajnálom a pénzt. Viszont nem gondolom, hogy a prágai Károly-híd jobban az enyém lesz attól, hogy átsétálok rajta, vagy hogy egy strandolás Mallorcán vagy Bora Borán jobban odaverne, mint Balatonfüreden, vagy hogy egy kultúra megismerését az jelenti, hogy a retkes nagyváros sétálóutcáján nyíló szuvenír shopban leveszel egy hűtőmágnest, és azt mondod a sárgának, hogy fájv juró, jeszoké.
És mindig itt bukik el a dolog, a közös szabadidőn. A szabadidőmet szeretem vagy a hobbijaimmal, vagy a barátaimmal tölteni. Az egyik partnerem a második nap reggel – tehát az első csók utáni reggel – azt mondta, hogy mindig szeretett volna az Adriára utazni motorral, pattanjunk fel a motoromra, hagyjunk itt csapot-papot, és irány Olaszország, Velence! Én meg mondtam, hogy nem fogok autópályán motorozni, különben meg egy 125-ös oldtimer MZ nem erre van, de szívesen megyek vele egy kört a város körüli hegyekben... gondoltam lesz egy kis huncutkodás egy elhagyatottabb erdős részen, de a hölgy úgy reagált, mintha azt mondtam volna neki, hogy iszonyú dagadt, és ne kerüljön a szemem elé. Holott dagadt nem volt, szimpatikus viszont igen – de látni így sem láttam ezek után.
Az egyik – két hónapig futó – kapcsolatom vége az lett, hogy a hölgy azt mondta: pszichopata vagy ezzel a tisztaságmániával, félek tőled, ne keress többé. Nem kerestem. Megjegyzem, ezt az váltotta ki, hogy beraktam a mosógépbe a melltartóját – az egyetlent, amelyet 5 napra (!!!) hozott, és nem volt nála másik. Utoljára a kollégiumban láttam ilyent, hogy egy srác nem mosta, hanem „szellőztette” a ruháit. De ő szabadbölcsész volt, mellesleg másnap nem akartam lefeküdni vele.
Én nem értem, mi van ezekkel a harmincas nőkkel, mert annak ellenére, hogy én sosem kérek rajtuk számon egy pár ráncot, egy tökéletlen sminket, a számos szexpartnert, esetleg egy kis ünnepi túlsúlyt, hanem csak az érdekel, hogy céltudatos, jófej, értelmes emberek legyenek a beszélgetésben, és odaadóak a szexben. Ehhez képest mindig én bukom el azon, hogy „tisztaságmániás”, „rendmániás” és „korlátolt” vagyok. Holott én soha senkit nem kérek arra, hogy miattam csináljon vagy ne csináljon valamit! Ha zavar az, hogy a menstruáció alatti zuhanyzás után nem fertőtleníti ki a kádat, akkor nem teszem szóvá, hanem kifertőtlenítem én, mielőtt fürdöm. Ha én nem akarok utazgatni, akkor nem mondom azt, hogy ő se utazzon, mert addig én építhetek fából makettet. Az az egy-két hét nekem sokkal jobban telik a műhelyemben, mint a tengerparton. És nem kérem, hogy jöjjön a satupad mellé, mert különben mindennek vége. Ha valaki nem akar házimunkát végezni egyáltalán, az sem zavar, mindent megcsinálok én (mint amúgy is), csak ne legyen már „ijesztő”, hogy egy felnőtt férfi szerint illik egy wc-t hetente fertőtleníteni!
Most is van egy barátnőm, egy sales középvezető egy multinál. Egész jól kijövünk, nagyon hálás bizonyos dolgokért, én pedig nagyon szeretem és nagyon nagyra tartom őt. Szerintem egy csodálatos ember, aki igényes a munkájára és a környezetére. Például elkezdtem reggelente futni fél órát vele, mert szerinte nem lenne szabad bemelegítés nélkül végigrohanni a napjaimon. (Ez az első új napirendi szokás, amit felvettem a feleségem halála óta.) Ebből gyakran lesz szex is a zuhanyzás közben. Elég sokat beszélgetünk, amit nekem néha fájdalmas hallgatni, hiszen szexuális partnerek terén sokkal nagyobb tapasztalata van, mint nekem, ami egy nő esetében nem feltétlenül olyan jó; de hát 32 éves, egy szűz még kevésbé lenne szerencsés ilyen idősen, nem? Azért 20 feletti partner nagyon sok szerintem. Mire gondolt, mikor befogadta őket? Semmire? Ez még ijesztőbb lenne, mint maga a szám.
De végül, két hete, a karácsonyra készülve... – tudni kell, hogy a családommal inherens különbözőségünk miatt semmifajta értékelhető kapcsolatom nincs, eltekintve attól, hogy félévente összeveszünk azon, hogy miért nem megyek velük beröffenteni valami zsíros-fűszeres malachúst krumplival, amit egy porcukorral telibevert linzertésztával koronáznak meg és alsópolcos alkohollal öblítenek le, minekután tusfürdőket ajándékoznak egymásnak – felmerült, hogy mit gondolunk a családról, mert ő közeli kapcsolatban van a jószívű szüleivel és a testvéreivel, akiknek már évek óta gyerekeik vannak. És akkor elsírta magát (először a kapcsolatunkban), sokáig nem mondta el, hogy miért, de aztán végül kiszedtem belőle, hogy azért, mert az élete minden anyagi sikere ellenére egy kudarc, mert nem talált magának olyan párt, akivel családot alapíthatna, miközben a húga, aki egy pénztáros, már a harmadik gyerekét várja, és tudja, hogy a 35 éves barátnőjéék már évek óta próbálkoznak gyerekkel, de mégsem jön össze, meg ezt nekem amúgy sem lenne szabad elmondania, mert így tönkretesz mindent. Miért, mert nem tudok számolni? A nők 30 fölött egyre kevésbé termékenyek, és ő lassan kifut az időből, tehát én vagyok a jelölt a gyerekei apjának szerepére. Felteszem, ennek a szellemében bújt az ágyamba, és találkozik velem. Ennyit mondtam, nem többet.
Amit ő úgy értett, hogy megkértem a kezét.
Ami nem tudom, hogy jó ötlet-e. Aznap éjjel a fél éjszakán keresztül szexeltünk (amúgy nincs ilyen), és olyanokat csinált, ami már szinte sok is volt nekem. Hülyeség, de arra gondoltam, hogy a kettő összefügg. Ennél sokkal többre tartom, mintsem hogy ilyen olcsó trükkel próbáljon behúzni az apaságba, ami – tudja ő jól – számomra egyfajta szentség, hiszen egy (pláne több) embernek a fele részét kell adni genetikailag és pszichoszociálisan is, ami nem kis feladat, ha többet és jobbat akarunk szánni az utódainknak a saját szarukban fetrengő, és arról étkező disznók életénél.
Elgondolkoztam ezen. A párommal nincs baj. Okos, kedves, toleráns. Kb. 170 magas, B-s mellei vannak, nincs értékelhető túlsúlya. Ráncok itt-ott megjelentek a bőrén, a dekoltázsánál, az arcán és a kézfején. Narancsbőre nincs, bőrszínébe simuló striák viszont közelről nézve látszanak a csípőtarajaira ráépülő vékony szalonnájánál. Az arca keskeny járomcsontú, előreugró állal, pisze orral, itt-ott halvány szeplőkkel. Többnyire lófarokba összefogott gesztenyebarna hajat hord enyhe melírrel, ami szépen emeli ki magas homlokát és erotikusan ívelt szemöldökét, amit nem szed, ezért a szeme külső széle felé is telt, majd elszíntelenedve finoman hátrál ki a halántéka felé – de ezt csak megfelelő fényben látni. A hajának külön élete van, ugyanis csak akkor bontja ki, amikor hazaért és jól érzi magát, ezért a lelkének egyfajta tükre; például senkit sem enged hozzányúlni, viszont intim pillanatokban lehet simogatni és húzni is. Hehe. Nem fél (mini-)szoknyát és nadrágot sem hordani, a combjai közt a szemérme alatt apró rés mutatja a reggeli futások eredményét, és a pipaszár-szerű alsó lábszárán a vádlijai ívesen feszülnek magas sarkúban.
Két táskát használ: egy munkahelyit, amelyet félévente lecserél, és egy otthonit, amelyet tinikora óta őriz. A munkahelyi kívülről sötétbarna műbőr; belülről sivár rend, a titokzsebekben végszükség-esete holmikkal. Az otthoni tulitarka és kopott; évek óta használatlan szirszarokkal, avas szőlőzsírral teli, kitakarítatlanul, eldobhatatlanul. Ízlésesen, keveset sminkel, főleg szemceruzát, ajakrúzst és spirált használ, kevés, de meglehetősen drága ékszerrel; az órája mechanikus, nemesfém óraszíjjal. Mindent legalább öt, de inkább tíz éve használ: kifejlett választásai vannak.
Nem hisz hülyeségekben (asztrológia, homeopátia, laposföld, chemtrail, XY politika vagy vallás elhozza a földi Megváltást), viszont nem nagyon ismer könyörületet sem azok felé, akik kevésbé képességesek, szorgalmasak vagy egyszerűen szerencsések a születésük vagy életük körülményeit tekintve. Nem vár el mástól sem többet, mint magától, és soha semmilyen körülmények között nem esik meg a szíve azokért, akik bármilyen versenyben vesztesek, vagy csak nem nyertesek, ahogy magáért sem, ha veszít bármiben.
Vasárnap este elsőként kezdi a munkát, és péntek éjjel utolsóként hagyja abba, valamint minden nap is kevesebbet követel másoktól, mint magától, csak így érzi biztonságban magát. Inkább az a fajta, aki azt mondja, hogy „Utánam!”, és nem azt, hogy „Előre!”. Lassan száll be dolgokba, és gyorsan száll ki belőlük. A barátai – én is – a munkájából vannak, nehezen fogadja el mások ajánlatait, ötleteit, amíg nem bizonyítottak személyesen neki, legalább egy kis, kicsit rázós dologban. De ha elfogadja, akkor át is éli őket, és amíg a másik a legkisebb jelét nem adja, hogy komolytalan, addig nem száll ki belőle. Ritkán rúg ki embereket (bár akkor gyorsan), inkább fel sem veszi őket. A csapatának összetétele alig változik, pedig az utóbbi 2-3 évben ebben a szakmában szinte mindenki munkahelyet vált.
A családjával és a barátaival visszavedlik hamvas fiatallá, de közben sosem mulasztja el megmérni őket magához képest. Számára egyszerre jelent megbecsülést és harci kihívást bármi, amiben a másik jó, és az neki is fontos. Ha valaki 300-at keres, akkor ő 400-at akar. Ha valakinek két gyereke van, ő hármat akar. Egyszerre tiszteli és megbecsüli, vágyja és gyűlöli a mások eredményeit, és hogy a jó vagy a rossz megvilágításba helyezi-e a dolgokat, az csak attól függ, hogy hogyan érez az adott ember felé.
És végül a kérdéseim: szerintetek jó ötlet ez? Hogyan reagálnátok egy ilyen helyzetre? Szerintetek mi alapján kell választani házastársat? Lehet-e valaki mellett egy életre letenni a voksot pár hónap mélyreható ismertség után? (Régen működött. Most meg gyakran a több éves kapcsolatok sem működnek házasságként.) Egyszer már azt hittem, hogy tudom, de sosem derül ki, hogy jól döntöttem-e. Mik (lennének, voltak) a szempontjaitok? És ha minden rosszul jön ki, és esetleg elválnánk, lehet-e jó apának lenni? Ha igen, milyen női tulajdonságok a meghatározóak, amik mellett még egy balsikerű kapcsolat esetén is jó apa lehetek? Ha nem, mik azok a meghatározó női tulajdonságok, amikkel tutira nem lehetek már apja a saját gyerekemnek? Csupán egy gyerektartás-fizető „hétvégi apuka” lúzer, akit az anyja az apai vérvonala ellen(-ében) nevel, és akit az anyuka leendő Papucs Pistája szocializál arra az igénytelen létformára, amit a kőbányai kilencedikeken kispolgári kultúraként terjesztenek, és ami a természetközeliséget a kisközségi disznóvágásokon, a magaskultúrát meg a ki-mit-tud vetélkedőkön véli felfedezni.
Nyilván nem a kommentek alapján fogok dönteni, de azért jól esett ezt leírni, és mint a legtöbb embert, érdekelnek az ismeretlenek véleményei.
