Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Üdv,

van egy fura helyzet, amiben tobzódom egy ideje. 24 éves vagyok, a srác 31. Ilyen narcisztikus személyiséget még nem láttam. Teljesen el van magától szállva, de amúgy az az igazság, hogy nem nagyon emelkedik ki az átlagból semmilyen téren. De ő azt hiszi. Sokkal több esélye lenne nálam, ha nem ilyen lenne. Alig pár hónapja ismerem csak. A hozzáállása és a beszólásai miatt bennem sok múltbeli sérelem felszínre jött. Mindent felhánytorgat, még azt is számonkérte, hogy miért nem tudom a szülinapját fejből... (ilyen kevés idő alatt szóba se került, bocsánat). Valószínűleg elhiszi, hogy a nőkkel tényleg így kell bánni, mindent napi szinten a szemükre vetni, kritizálni és okolni, de azok a nők is hibásak ezért, akik ebben a hitben hagyták.

Hálátlannak ítél, mert nem mondok kapásból mindenért köszönetet! Pedig megköszönök mindent, amit tesz, vagy ha olyan a helyzet. Nincsenek kommunikációs zavaraim, vagy hogy ne tudnám, mikor mi illik és mi nem. De ő azt várja, hogy visítsak az örömtől és tapsikoljak, ami már nevetséges. Nem tudom, mi lenne a megfelelő neki és hogyan képzeli. Ha az érzelmi zsarolás már itt bontogatja magát, mi lesz később? Ez lehet személyiség torzulás?

Megválogatja a ruhadarabjait is, ad magára, de hogy minek hozza tudtomra ezeket részletesen és azt, hogy mire mennyit költött, előttem homály. Elmondja, hogy naponta mennyit költ kajára, és mit eszik és miket nem.

/...Meghívott egy kávéra, majd egy óra elteltével megkérdezi, hogy hálás vagyok-e az ilyen kis figyelmességekért? Igen, hiszen meg is köszöntem akkor. De nem tudom, mi lett volna a helyes válasz. És egy virágcsokornak, vagy egy kávénál kicsit nagyobb dolognak vajon mennyi lenne az elvárt hála-tarifája? : D A földön kéne dobálni magam, miközben a térdét ölelgetem? /

Az a sérelme, hogy én nem becsülöm meg? Megbecsülöm, amennyire ebben a szakaszban megbecsüli egyik ember a másikat: normálisan. Néha szinte esélyem nincs megköszönni, mert előre bealáz, mintha várná, és arra készülne, mikor rukkolhat elő már a számonkéréssel. Csakhogy egyszer sem adtam rá indokot! Legújabban nem érti, miért építem le, mert sok találkozót inkább passzolok. Nyilván szerinte sokat hezitálok.