„Amiről úgy-ahogy sikeresen leneveltem (az ő érdekében is) az az inaktivitás és az otthon döglés” - Posztolónk ma feltárja a boldog együttélés titkát: ha el tudod viselni a másik rigolyáit, a párod is megváltozik, így hamarosan egymáshoz csiszolódtok. És hogy ez mennyire lehet tartós, az a 25 milliós kérdés.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Eleinte barátságból lett kapcsolat – ami bizonyíték arra, hogy ki lehet kerülni a barát-zónából. Ő 12 évvel idősebb nálam, és ami akkor nekem nem tetszett, azok a rigolyái voltak, a túlzásba vitt dolgai, amik még az ő korosztályához képest is koraiak voltak. Ezek még úgy-ahogy megvannak, de egy részüket már belátom, hogy nem súlyosak. Bár néha még ma is úgy érzem, hogy nem 12 év van köztünk, hanem kétszáz. De ez a legkevesebb, mert amint jobban megismertem kiderült, hogy odaadó és tündéri ember. Pár dologról már sikerült lenevelnem, pl. a túlzott rend-és időpont mániáról, meg a túlzott előre tervezésről. Ha ő eltervezett valamit, annak centire úgy kellett bekövetkeznie, különben kiesett a komfortzónájából.
Legyen az bármilyen apróság, vagy egy program, és arra a napra kipipált minden mást is. Egyszer azért mondta le a szerelőt, akit hetek óta várt, mert fél órára ki kellett ugrania, átvenni egy csomagot... egyszerűen egyéb alternatív megoldáson nem is akarta törni a fejét. De egy kapcsolatban ez legyen a legkevesebb. Látom, hogy nem alapvető tulajdonsága ez, csak felvett szokások (elmondása szerint az apja volt ilyen) mert nyaraláskor teljesen el tudja engedni magát. Én sem vagyok tökéletes, bennem is vannak olyan dolgok, amiket el kell viselni, hát milyen alapon követelek én bármit is? Különben pont azokat a dolgokat imádjuk a legjobban egymásban, amik mások szerint talán elviselhetetlenek. De káros, vagy együttélést akadályozó, esetleg igénytelen szokásai(nk) nincsenek, sőt, rájöttem, hogy nagyon hasonló emberek vagyunk. Kiegészítjük egymást, mert ami az egyikünknél kevés, azt a másik ellensúlyozza, ha neki több van belőle. Amin meg nem lehet változtatni, az is olyan, hogy simán tolerálható.
Még annyi jutott eszembe, hogy ha jobb minőségű dolgokat, vagy épp más márkát, pl. kávéból – vásárolok, akkor azt megjegyzi. Én fordított esetben nem vagyok ilyen, csak a cipők tekintetében vagyok márkahű, azt meg intézem magam. Voltak szokásai, amiket elhagyott, és nálam is voltak dolgok, amiket én hagytam el észrevétlenül, nem is tűnt fel, hogy már nem csinálom. Amiről úgy-ahogy sikeresen leneveltem (az ő érdekében is) az az inaktivitás és az otthon döglés. Eleinte csak én szoktam meg őt, de már úgy érzem, ez kölcsönös. Együtt tervezzük a jövőt, elfogadtuk egymást. Szóval, a boldogság néha tényleg csak az észszerű kompromisszumokon múlik.
Orsi
