Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Viszonylag friss kapcsolatról van szó, pár hónapja jöttünk össze. Az előzményeket tekintve már évek óta ismerjük egymást, de korábban neki is volt valakije és nekem is. Ő nálam fiatalabb. Egyszer már megpróbálkoztunk azzal, hogy több is legyen köztünk, de ő időben nem tudta összeegyeztetni, sokáig azt hittem, szándékosan kerül engem, de most tisztázta, hogy egyéb helyzet volt. Nem mondta, hogy inkább mégse, nem szeretné, én meg úgy találkozgattam vele, hogy lehet, időközben megint meggondolja magát. Az érzés viszont nem múlt el. Most mondhatni együtt vagyunk, de még mindig bennem van az, hogy bármikor vége lehet, hogy nincsenek jó kilátásaim, így nem is élem bele magam annyira. És ezt észrevette.

Amikor vele vagyok, érzem, hogy alaptalan a félelmem, fontos vagyok neki és feltétel nélkül szeret. Hogy miért érzek máshogy is, mindjárt megértitek:

Sokszor lejátszódott köztünk olyan, hogy másokkal hasonlított össze. Mások kvalitásaival, vagy testi adottságaival, mindezt ártatlanul, csak megjegyzés szinten, hogy nem tudtam rá emiatt haragudni, és akkor nem is rágódtam ezen, csak otthon. Az is rosszul esett, amikor egy beszélgetés alkalmával elmondta, mennyien akarnának vele lenni...

Van egy lakásunk, ami évek óta üresen áll, néha oda szoktam elvinni, van minden, alvási és tisztálkodási lehetőségek. Ő minden alkalommal körülnéz, hogy mennyi régiség van itt, kérdés nélkül beletúr a fiókokba. Idős emberek laktak ott, persze, hogy vannak érdekességek neki. És mintha ide akarna költözni, megjegyzi, hogy ha majd ő fog itt lakni, akkor mit dob ki, hogyan rendezi át, bizonyos dolgokat megtart – nem érdekli, hogy mi az, ami esetleg nekem fontos.

Ízlésben nem lehet vele vitatkozni, ami neki tetszik, elvárja, hogy nekem is tetsszen. Nekem nincs semmi luxus, vagy drága holmi az életemben, megvagyok nélkülük.

Sok mindent betudtam annak, hogy a mai világban a fiatalok úgy nőnek fel, hogy már eleve sok mindenük megvan, nem kell küzdeni semmiért, így képtelenek lesznek később mások hibáit, hiányosságait elfogadni, mert azelőtt sem kellett. Mindenki a tökéletességet keresi, mintha az előbb említett dolgok szélsőségek lennének.

Szóval, egy frissnek mondható kapcsolatnál mindez rendben van? Adjunk még időt egymásnak? Sok mindent nem is gondol komolyan, csak én bukok ki ezeken? Minden választ köszönök!