„Ha olyan helyre megyünk, ahol férfiak is vannak, és nem ismeri őket, 1 óra múlva kiveri a hisztit, hogy ő menni akar” - A kapcsolat szépen indult, majd lassan bekúszott a féltékenység és az irányításmánia. Posztolónk egyre inkább kifelé tartana ebből a dologból, mert néha már megfullad a pasija mellett, aki az élet minden területén kontrollálni akarja.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Közel nyolc éve vagyunk együtt, 16 éves korom óta ismerem, nekem ő az első és egyetlen. Most úgy érzem, hogy ami jó volt egykor, abból megszokás lett, néha kényelmetlen teher... Csak egymással, állandóan együtt, vagy a közös barátokkal, ...de még ezt is nehezíti, hogy pár éve összezördültek, az én kevés barátom nem kedveli már a párom barátait. Minden szabad percünket együtt töltjük. Voltak problémák, de mindig túlléptünk rajtuk, én leginkább akkor borulok ki egy kicsit, amikor nekem kell többet engednem. Értem ez alatt, hogy ő mindig is nagyon féltékeny volt, és ez nem változott, ha sok más igen.
Még mindig nem szereti, ha nélküle megyek akárhova. Ha mégis elmegyek, akkor sűrűn írogat, még az is előfordult, hogy zsarolt. Néha csak megsértődik, nem szól hozzám. Ilyenkor tőlem várja, hogy kiengeszteljem.
Körülöttünk sokan családot alapítanak már, esküvők, gyereket vállalnak, sok kollégájánál, haverjánál ezt látja. Viszont nekem mindez még korai. Anyukám ugyanígy ment hozzá apámhoz, és nem lett egy nagyon mintakapcsolat az övék, korán szétmentek. Nekem ő az első, és szeretnék még tapasztalni, élni egy kicsit szabadon, akár vele. Még akkor is, amikor olyanokat mond, hogy ő az én érdekemben gondolkodik helyettem... Utazgatni, önállósodni szeretnék, ő pedig megállapodást és nyugit, kiszámítható hétköznapokat. Ezek persze fontos dolgok, de ha ebbe belegondolok, akkor kicsit bepánikolok, mintha az egész életem le lenne már eleve osztva lapokra. Nem vagyok naiv, magához akar kötni és uralni, ezt ki is mondja néha, de hozzáteszi: szeretetből. De szeretetből is meg lehet fojtani valakit. Ez a helyettem gondolkodás mondata meg annyira megragadt bennem, hogy napi szinten eszembe jut, mennyire is tart engem, és egész mást értünk szeretet alatt...
Néha úgy érzem, más irányba tartunk, és egyre több dologról beszél le, vagy tilt meg, vagy csak a viselkedésével hoz kellemetlen helyzetbe. Ha olyan helyre megyünk, ahol férfiak is vannak, és nem ismeri őket, 1 óra múlva kiveri a hisztit, hogy ő menni akar. Ez ellen a kisajátítás ellen akkor csattantam fel először, amikor rendszeresen beleszólt, hogy melyik ruhát ne vegyem fel, mert kihívó, vagy k*rvás, ne is sminkeljem magam az utcára, pláne körömlakkot ne tegyek fel. És akkor volt egy nagyobb veszekedésünk. Akkor ő vonult vissza, valamennyire meghunyászkodott, hogy az agyához kapott. És ha azt mondom, mi lenne vele nélkülem, azt feleli, nekem lenne rosszabb... Mindig az elbizonytalanításomra épít és magát helyezi fölém. Csak abban támogat, ami az ő érdekeit is szolgálja...
Az első időszak gyönyörű volt, igazi szerelem, és akárhogy is döntök, soha nem fogom elvesztegetett időnek érezni az együtt töltött éveket. Érdekes az is, hogyha az egyik barátnőm lenne egy ilyen kapcsolatban, habozás nélkül azt mondanám, hagyja ott, és szörnyű, hogy még vele van... de rólam van szó, aki szeretne jól dönteni. Nem akarom eldobni az együtt töltött éveket, de minél több időt töltünk így, annál jobban, napról-napra beleragadok ebbe, és ő még arról is meggyőzne, hogy nem tudom, mit akarok. Azt mondja, ha szakítani akarok, oké, nyugodtan, de nem fogok találni olyat mint ő. Pont abban nem kapok visszajelzéseket, amiben szeretnék. Mit tennétek a helyemben? Biztosat beáldozni a bizonytalanért?
Előre is köszönöm.
