A pasi mindig utólag reklamál, és a közös dolgokat pedig szeretné külön kezelni. Úgy tűnik, ő az, aki több teret akar, azonban ez az igény a barátnőnél mutatkozik inkább, főleg akkor, amikor párja akkor is betolakodik a privát szférájába üzeneteivel, amikor én-időt szeretne élni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
Az elején kezdem: ha létezik igaz szerelem, én azt éltem át. Úgy éreztem, hogy soha senkivel ilyen nem lesz, és senki más nem fog többé érdekelni. Nem élünk együtt, általában én megyek el hozzá most már (Kertes ház, jó környék, van tér, bármit tudunk ott csinálni). Ő az utóbbi időben olyan lett, hogy ha nem mentem valami miatt, mert nem tudtam, azon napokig puffogott. Hétvégén csak vele lehet foglalkoznom. Ha nem vagyunk együtt, minimum napi 5 üzenet, valamilyen formában: Hogy meséljek, mindent tudni akar, és ha nem mesélek, mert tényleg nincs mit, akkor: „Jaj biztosan van valami”
Volt, hogy hajszálon múlott, hogy ne osszam ki, amikor szinte minden újdonságot, vagy épp programot, nyaralást évekkel ezelőtt én intéztem, én foglaltam szállást, stb. amibe ő csak beleegyezett DE utána reklamált. És ezt a mentalitást hozta akkor is, amikor csináltunk egy házibulit és olyan dolgok vásárlására kértem, amik egyébként nem csak nekem kellenek, hanem a közös bulinkhoz.
Mostanában azt érzem, szeretnék egyedül - is – lenni, úgy hogy kicsit elfelejtem őt, nem emlékeztet magára azonnal valamivel. Szeretem őt, de olyan dolgokat akarok csinálni, amit teljesen egyedül is tudok. Valahogy megfulladok ilyenkor, még ha épp nem is vagyok vele. Jó vele együtt is lenni, csak valahogy sok nekem, ha egész nap a fejemben van.
Olyat mond, hogy amikor nem vagyok vele, biztos nem is gondolok rá és nem is hiányzik, ami nem igaz, csak nehezen érti meg, mi a bajom. Egyedül is szeretek lenni, és akkor is boldog vagyok, de vele is. Hosszútávon az őrületbe fog kergetni ezzel. Le tudom kötni az időmet, de ha ő is napi 24ben jelen van valahogy, ketté esek. Ilyen vagyok. Ez gáz? Az elején, érdekes módon az volt a bajom, hogy nem volt túl lelkes, most meg az, hogy ezt sikerült végül leküzdenie, de átbillent az ellenkezőjébe.
Nem kinyírni akarom a kapcsolatom, örülök hogy van, megszoktam, szeretem őt, de azt nem bírom sokáig, ha ő mérges és értetlen, amiért nehezen emészti meg a külön igényeimet.
