Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Van egy tulajdonságom, amin nem tudok túllépni, pedig lassan 30 leszek. Sok mindenben maximalista vagyok, nem vagyok elviselhetetlen, a férfiak szeretnek velem időt tölteni, cserébe az aktuális páromat szeretem, tisztelem és kiszolgálom, nem gáncsoskodok a barátaival és nem korlátozom. Viszont nagyon ki tudok állni magamért és nem viselem el az engem ért igazságtalanságokat. Néhány kapcsolatom erre ment rá, mert nem akartam vitát, mégis az kerekedett belőle.

Ilyenkor mindig megkaptam, hogy én imádok veszekedni, meg szeretem ha konfliktus van körülöttem, szeretem az állandó nyugtalanságot. De ez nem így van, még ha így is gondolták. Nyitott és őszinte vagyok, de ha utasítanak, elnyomnak, kötekednek, nem tisztelnek, vagy arcoskodnak velem, azt nem tudom tolerálni. Az, hogy hány találkozás után derül ki, milyen a másik, mindig változó.

A vitákat nem mindig én kezdeményezem, legyen bár apróság miatt, ha jogosnak érzem, beleállok. Annyi vigasztal, hogy amikor néha az exeimmel levelezek, kiderül, hogy egyiknek sincs még normális kapcsolata, tehát nem biztos, hogy esetükben én voltam a hunyó. Megsértődni nem szoktam, de a vitákat nem kerülöm ki, harcolok az igazamért.

A szomszédaimmal is előzékeny vagyok, de sosem kapom vissza, és bizony velük is vitázom, nem képesek úgy viselkedni, ahogy én viselkedem velük. Tehát ez a természetem része. Most ha akarok egy hosszan működő, harmonikus kapcsolatot, tűrnöm kell és elfojtani magamban, hogy mit érzek és gondolok? Legyek mindenben mindig elnéző? Hallgassak engedelmesen, bármi van?