Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Kedves Blog! 34 éves nő vagyok, a barátom 41. Amikor megismertem, még volt munkája, aztán ősz elején maga lépett ki egy olyan munkahelyről, ahol már több mint 10 éve volt. Jóban volt a kollégáival és a munkáját is viszonylag szívesen végezte. Azt mondta, megunta. Viszont szerintem már bánja, mert olyanokat mond, hogy 40 felett már nem kapni normális munkát, mindenhova fiatalok kellenek, akiket a cégek a saját igényük szerint formálhatnak, és vele ezt már nem tudják megcsinálni. Azóta felélte a tartalékai nagy részét. Van egy kis lakása, amit nem használ, kiadhatná, - de nem, mert sok holmi van benne, nem tudná hova rakni...mondja.

Az igényeit gyakorlatilag a nullára vitte le, mindenen spórol. A kaját úgy oldja meg, hogy rendszeresen hozzám jár. Nem élünk együtt, nem is tervezem még. Elvált vagyok, és nagyon körültekintően választom meg azt, akivel az együttélés valóban működhetne és minden kölcsönös.

Én támogatom mindenben, amiben tudom. Ő bármit megígér, de semmit nem lép, hogy egyenesbe jöjjön. Javasoltam, hogy vállalhatna legalább alkalmi munkákat, részmunkaidős valamit, de azt mondta, hogy az nem felel meg a képességeinek és alja munkák. Nem fog hajnalban kelni ilyen miatt.

Azt is látom, hogy húzódik befelé, szokja meg a helyzetet, ami az ő korában nem jó. Nem arról van szó, hogy úgy érezném, csak kihasznál, mert emberileg nagyon jó vele, férfiként is ott van, ez a része stimmel. De aggódom miatta. Mégse hallgat rám. Nem tartozik nekem semmivel, nem vagyok kicsinyes.

Meddig tartanátok ki ebben a helyzetben? Hogyan kezelnétek ezt? Tudom, hogy neki se könnyű ez a helyzet, és megértem őt, de zavar, hogy amikor nálam van, úgy kezeli a konyhám, mintha otthon lenne. Szakítottam már úgy, hogy akkor megoldásnak tűnt, mégis megbántam, de nem volt már visszaút.