Már a kezemet se szereti megfogni

2022. szeptember 29. 07:37 - csajokespasik

       

               A pasi csak ígérgeti, hogy majd bemutatja Posztolónkat a szülőknek, barátoknak, de eddig még nem került erre sor, és egyre több jel mutat arra, hogy már nem is fog, mert valószínűleg csak egy szórakozási lehetőséget lát ebben a kapcsolatban.        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

24 éves nő vagyok. A barátom 31. Kb. 1 éve vagyunk együtt. Néha úgy érzem, szégyell, a barátoknak, szülőknek még nem mutatott be, pedig már szóba került. Van még más is, ami miatt úgy érzem, hogy csak szórakozás vagyok neki: ennyi idő alatt sem tudta megjegyezni, miket szeretek (zene, film, kaja, bármi). Pár ismerősöm is mondja, hogy miért nem szakítok vele, persze, én is gondolkodom ezen, logikus lenne. Az utcán a kezemet sem akarja megfogni. Én megfogom az ő kezét, kis ideig hagyja, majd hirtelen eszébe jut valami, zsebébe nyúl, előveszi a telefonját, és így elengedi a kezem. Utána már nem fogja meg és én is hagyom.        

       

               Ha csak ennyi lenne a probléma, nem zavarna. De nem ennyi. Számomra ez még mindig friss kapcsolat, én így érzem, talán mert nem túl sűrűn találkozunk, mégis lehet az, hogy ennyi idő alatt megunt? Bár korábban se volt az a romantikázós fajta. Nem féltékeny sem, egyszer, csak próbaképp, azt mondtam neki, hogy az exemmel találkozom, erre ő: „hajrá, mulass jól”.

Az elején pedig mondta, hogy neki nem fér bele, ha pasikkal beszélgetek hosszasan. Mindig keresem az alkalmat, ha csak egy kicsit is, de együtt tudjunk lenni. Nekem nincsenek előtte titkaim, de ő egyre kiismerhetetlenebb. Egyik barátnőm megjegyezte velem kapcsolatban, hogy vannak emberek, akiknek százszor is a falnak kell rohanniuk, hogy észhez térjenek, az okosabbaknak elég egyszer is. Igen, eltalálta, valóban ilyen vagyok jelenleg.

Akkor ezek szerint ez nem fog változni és készüljek a végére?          

 

 

46 komment
Címkék: gyanakvás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4317942662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

body_andras 2022.09.29. 09:50:04

Sose hittem volna, hogy ez a csapás bekövetkezik: azt mondom, hallgass a barátnődre.
Függetlenül attól, mit művel a 31 éves fiatalember, vizsgáld meg hogy egyébként Te jól érzed-e magad. Nem? Akkor bye bye baby.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2022.09.29. 10:31:11

Ez egy párkapcsolat?
Azért kérdem, mert van olyan nőismerősöm, aki annak képzelt egy palit, akinek a kezét sem fogta meg 1,5 éven át, meg van olyan is, aki annak képzeli a nős dugópartnerét.

Rubasov et. 2022.09.29. 13:44:38

"24 éves nő vagyok. A barátom 31. Kb. 1 éve vagyunk együtt. Néha úgy érzem, szégyell, a barátoknak, szülőknek még nem mutatott be, pedig már szóba került."

A posztnak ez a lényegi mondanivalója, a többi nettó finghámozás. Annyi korrekciót az elején azért érdemes megemlíteni, hogy a pali nem a barátod, hanem a dugópajtid.

De lássuk miről is van szó. Tipikus, fiatal, max. 6/10 szintezős csaj vagy, aki nem érti hogy 8-9/10 kandúr miért csak ritkán találkozik, miért nem akarja 1 év után sem bemutatni a szülőknek, miért nem vállalja fel a hevrok előtt, meg miért nem féltékeny és miért nem érdekli még csak érintőlegesen sem, hogy mi van a "csajával". A megfejtés: a köztetek lévő masszív (2-3) szintkülönbség miatt, te szintalattinak számítasz mind az ő, mind pedig a környezete szemében. Szinte borítékolhatóak, a hogy jöhettél össze ilyen nővel meg hasonló kérdések, amiket értelemszerűen ki akar spórolni. A ritka találkák oka pedig nem az, hogy neki elég ennyi szex is, hanem az, hogy rajtad kívűl alsó hangon is 4-5 hozzád hasonló csaj van a rendszerében, akik persze hozzád hasonlóan barátnőnek képzelik magukat.

Jó tanácsot itt nem igen lehet adni. Tipikus korunk hőse szintezős ösztönlény, akarom mondani lány vagy. Mivel a szintbelövés megtörtént, a klasszik kapcsolat felejtős neked. Tartsd minél jobb formában, hogy akár 35 éves korodig is szóbajöhess dugópajtinak a hejjess passeeknál. Azonban ezután kb. 40 éves korodig még egy laza saxira jó leszel a Morrison's 2 hátsó budijába, utána viszont nincs mese: el kell döntened hogy kiscicát, vagy kiskutyát akarsz-e tartani. Jó hír az, hogy a kisállatok az embernek való teljes kiszolgáltatottságuk okán hűségesek és hálásak szemben a sumák bájgúnárokkal.

Lorrh 2022.09.29. 15:03:59

@Rubasov et.:
SZINT szint szint szint,
MAROSSZÉKI kerek szint,
Abban lakik a sok szintező... sáláláláááá

Rubasov et. 2022.09.29. 15:15:21

@body_andras:

"Sose hittem volna, hogy ez a csapás bekövetkezik: azt mondom, hallgass a barátnődre."

Az, hogy mit a barátnő teljesen irreleváns a poszterinának. Egyik szintezős Gizi sem fog lemondani a minőségi esztétikai élményről és az általa kiváltott (szexuális) gyönyörről.
Sokszor az érintett is tisztában vele, hogy valami nem smakkol, lásd a poszt. Itt egyértelműen a legősibb női szexuális ösztön (hypergámia) diadalának lehetünk tanúi.

God Harald 2022.09.29. 16:31:46

@Lorrh: ózdi vagy és szinter vagy! Zaklatol Ibolyán keresztül!

moonshadow 2022.09.29. 21:06:49

@Lorrh: Ez nem ebbe a népdalba volt?:
"A Littbarski híres nyája..."

Sadist 2022.09.29. 22:19:57

Loálmár, 1 év után még a szülőknek se mutatott be? Ahogy fentebb a tanult kolléga írta, te nem párkapcsolatban vagy ezzel a faszival, hanem csak dugópajtik vagytok.
De ha ez megnyugtat, egyáltalán nem vagy egyedül. Rengeteg nő képzeli azt, hogy kapcsolatban van, miközben a másik fél szerint pedig nincs. Így lehetséges az, hogy a nők lényegesen nagyobb százaléka vallja magát kapcsolatban élőnek, mint a férfiak.

antisocialnetwork 2022.09.30. 04:58:32

"24 éves nő vagyok. A barátom 31. Kb. 1 éve vagyunk együtt". Egy kis korrekció:
14 ves lány vagyok.A barátom 13. Kb. 1 éve vagyunk pajtások. Hát így már világos!

Mesterséges Geci 2022.09.30. 07:01:13

És még én vagyok antiszociális... :D
Ennyi nulla empátiával rendelkező szakértőt talán valami pszichiátrián lehetne találni.
Szülők: mi van, ha szégyelli őket a csaj előtt? Nemdohányzó, antialkoholista létemre én sem voltam büszke a láncdohányos szüleimre, akiknél a napi egy-két üveg sör is megvolt.
Nem fogja a kezét? Ezer oka lehet. Pszichés, anatómiai stb.
Egy időben ez nekem is problémát okozott, ha a párom a baloldalon sétált, mert a kezem kissé ferdén nőtt.
De ismerek olyat is, akinek pszichés probléma miatt muszáj folyton babrálni valamivel, ha nincs a keze a zsebében és nem is kapaszkodik valamibe.
Az a jó ebben a blogban, hogy az index a címlapon hirdeti, így folyton belébotlik az olvasó. Nagyon remélem, hogy minden poszt a fantázia szülötte, vagy ha mégsem, akkor a beküldő nem hallgat erre a sok zsenire!

Kivlov 2022.09.30. 08:14:36

A fickónak csak dugásra kellesz. Van ilyen.

Almandin 2022.09.30. 11:16:23

@Mesterséges Geci: Egyetértek, itt sok az empátiamentes, érzéketlen hozzászóló. De veled abban nem értek egyet, hogy ne lenne komoly baj ezzel a kapcsolattal.
24 évesen valóban kár beleragadni hosszú távra egy ilyenbe. Ez egy aszimmetrikus kapcsolat, nem ritka. A férfi kevésbé kötődik a nőhöz, mint az hozzá.
A nőnek azt célszerű átgondolnia, hogy mit szeretne az életben. Ha pl. szeretne családot, akkor ne érdemes még hosszú éveket eltölteni egy ilyen kapcsolatban, mert az évek gyorsan elszállnak és 35 körül már nehezebb lehet a teherbe esés, szülés. Ha 20-30 évvel idősebb lenne, akkor más lenne a helyzet, mert 40 feletti férfiak közt nagyon kevés facér példány van, aki nem egy testileg-lelkileg tönkrement valaki, vagy nem egy elköteleződésre képtelen példány. De egy 24 éves nőnek még sokkal több lehetősége van.
A nő valószínűleg szereti a férfit, ezért nehéz kilépni. Ha nem akar családot, nem zárható ki, hogy érdemes együtt maradni még egy ideig vele, ha jól érzi vele magát. De lehet, hogy maga a férfi is lezárja ezt hamarosan, mert ha már azt se szereti, ha a másik a kezét megfogja, akkor ez egyértelmű jele az elhidegülésnek.

Almandin 2022.09.30. 11:28:26

@Rubasov et.: Hagyd már ezt az ostoba szintelméletet. Nem látunk képet a posztolóról és a párjáról, de te azonnal gyakorlatilag lefitymálod a nőt és még bele is rúgsz, rossz jövőt jósolsz neki.
Elárulom, hogy kifejezetten csúnya nők esetében is előfordul, hogy hosszú kapcsolatban vagy házasságban élnek, több gyerekük van. Csúnya pasiknál ugyanez a helyzet (nem, nem mind gazdag). Nyilván nehezebb jó társat találniuk, de nem lehetetlen.
24 évesen tehát egyáltalán nem lehetetlen jó társat találni. Valószínűleg nem a nőben van a hiba, hogy a férfi csak ilyen lazán kötődik hozzá. A férfinak lehet ilyen természete és valóban, nem zárható ki, hogy több nője van egyszerre. Lehet, hogy soha nem fog megállapodni, mert nem szereti a kötöttségeket.
Egy szépségkirálynő kinézetű nő is kerülhet olyan helyzetbe, hogy a férfinek nem kell komolyabbra. Ennek szerintem nincs köze a külsőhöz, egyéb adottságokhoz, inkább a másikról árul el olyan dolgokat, hogy pl. nem akar elköteleződni.

Mesterséges Geci 2022.09.30. 11:35:42

@Almandin: részemről nem állítás, csak felvetettem egy lehetséges opciót, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy.

Semper Fidelis 2022.09.30. 11:50:40

Én meg nem találok egy normális nőt... Brrr

Jacko__ 2022.09.30. 13:29:44

@Almandin: Rubasov tűéles analízist készített egy olyan helyzetről, aminek minden mondatáról ordít a csaj és faszi közötti nagyságrendi (húspiaci) értékbeli különbség. A modern "párkapcsolatok" iskolapélda-értékű esetéről van szó: a faszi szívesen kúrogatja a nőt, aki neki szódával még elmegy, de mivel itt a "hejjespasee" tipikus esetéről van szó, akinek az ilyen kiskurvák tucatszám teszik szét a lábukat, ezért esze ágában sincs barátnő státuszba emelni őt.
(A kiscsaj nyilván instán, meg fészen kapja minden fotójára a nyálcsorgató balfaszoktól a lájkokat, és emiatt teljesen fals az önértékelése. Az ilyen csajból pont 12 egy tucat; értéktelen fogyóeszköz.)

Teljesen nyilvánvaló, hogy halvány fogalmad nincs a modern párkapcsolati dinamikáról; kicsit ismerkedned kellene a nemzetközi RedPill-szakirodalommal.

Almandin 2022.09.30. 16:17:52

@Jacko__: Az ilyen redpill-elméletek embertelenek, tárgyiasítják az embereket. Kb. a gyíkemberes és oltásellenes elméletek színvonala.
Te is nagyon érzéketlen vagy, látatlanban lekurvázol egy ismeretlen nőt, értéktelen fogyóeszköznek titulálod. Arról nincsenek ismereteink, hogy mennyi idő után feküdtek össze, sem arról, ki milyen külső-belső adottságokkal rendelkezik.
Saját véleményem: nem véletlen, hogy ma ennyi ehhez hasonló kapcsolat van. Ennek talán az a fő oka, hogy a legtöbb férfi csak akkor érez ingerenciát a nősülésre, ha nagyon-nagyon szerelmes valakibe, egyébként a férfi alaptermészethez közelebb áll egy kellemes agglegényélet, amiben vannak nőbarátok, szexpartnerek, de nem kell velük együtt élni és családdal bajlódni. Régen nősülési kényszer volt. Eleve az alsóbb társadalmi rétegekben nem volt valaki egyedül életképes a gépesítetlen háztartás és a kemény paraszti munka miatt. Másrészt még a királyi családokban is kiházasították őket a szülők, akár erőszakkal is. Manapság nincs ilyen kényszer, ami alapjában véve jó, de a pasik többségét a kötetlen, laza kapcsolatok felé tereli, mert ez felel meg jobban az evolúciós programjuknak. A házasság intézményét nemcsak a nők, hanem a férfiak beszabályozására is találták ki. Ez biztosította a nőnek és a gyerekeinek, hogy a nemzés után nem lép le a férfi, nyomorba taszítva a kisgyerekes nőt és a saját gyerekeit. A férfinak azért volt biztosíték a házasság, mert ez azt jelentette, hogy nagy eséllyel a saját gyerekeit neveli fel, nem pedig kakukkfiókákat.
Az elmúlt évszázadban a kényszerházasságok megszűnésével, a válás elfogadásával,a hatékony fogamzásgátlás és a legális abortusz megjelenésével átalakultak az emberi kapcsolatok.

Sztravinszka 2022.09.30. 16:19:49

Ezt a sudrit gyorsan ki kell dobni, aztán annyi. Nincs itt mit elemezgetni. Önbizalom, önbecsülés sehol?

God Harald 2022.09.30. 16:20:37

@Almandin: kár magyaráznod ezeknek…

Almandin 2022.09.30. 16:50:10

@God Harald: Én inkább az olvasóknak írok, nem ezeknek. Ha nem írnak értelmes véleményeket a blogra, azt hihetik, az az átlag vélemény, amit ezek a redpilles nőgyűlölő szerencsétlenek hirdetnek.

body_andras 2022.09.30. 17:46:57

Egyébként lehet hogy a szülők vállalhatatlanok, mert pl vallási fanatikus vadbarmok, akik kiátkozzák a fiút ha felekezeten kívüli csajjal jár. Talán ezért nem meri nyilvánosan a kezét se megfogni. Plusz a gyerekkori szülői terror miatt nehezen tud megnyílni, a dolgokat rendesen megbeszélni.

_Amatőr_ 2022.09.30. 20:54:27

@Almandin: Az általad felvázolt agglegény életformát csak a férfiak nagyon kis része tudja megvalósítani.
Bizonyítékul hivatkoznék egy kutatásra, miszerint a 18 évesnél idősebb amerikai férfiak 26%-ának az elmúlt egy évben nem volt szexben része.
Szóval, a legtöbb férfi nagyon szívesen nősülne, csak hát a nők észre sem veszik őket.
A házasság intézménye az általad leírtakon felül biztosította azt is, hogy mindenkinek jusson pár.

Rubasov et. 2022.09.30. 22:08:59

@Mesterséges Geci:

"Szülők: mi van, ha szégyelli őket a csaj előtt? Nemdohányzó, antialkoholista létemre én sem voltam büszke a láncdohányos szüleimre, akiknél a napi egy-két üveg sör is megvolt.
Nem fogja a kezét? Ezer oka lehet. Pszichés, anatómiai stb."

Gondolom a heti 1 max. 2 találka is az alkesz, láncdohányos szülők miatt lehet csak és kizárólag.

God Harald 2022.09.30. 22:21:19

@Almandin: ugyan ki hinné ezeket a baromságokat?! Aki elhiszi, az meg is érdemli!:))) Fiatalok ezeket nem olvassák.

Almandin 2022.09.30. 22:37:13

@_Amatőr_: A kényszerházasság volt az, ami biztosította azt, hogy majdnem mindenkinek jusson pár. A komolyabb fogyatékossággal bírók, vagy az egyházi pályára lépők nem házasodtak, de nagy volt a kényszer.
Önmagában a házasság intézménye sosem garantálta, hogy mindenkinek lesz párja. Ahol többnejűség volt, ott is többen maradtak társtalanul.
Az amerikai kutatásról meg csak annyit, hogy ebben benne vannak a 20 évesek, meg a 90 évesek is, az impotensek is, az aszexuálisok, azok, akik épp két kapcsolat között vannak, stb. Nem szűz emberek közt se ritka, hogy egy-két évig épp nem szexelnek valamilyen okból, nem mind szerencsétlen incelek.

Almandin 2022.09.30. 22:40:16

@Rubasov et.: Heti egy-két találkozó különélő pároknál amúgy se ritka. A baj inkább ott kezdődik, ha havonta max. egyszer találkoznak.
Nem baj, ha két ember nincs folyton egymás szájában. A szexuális vágy is jobban megmarad, ha nem állandóan vannak együtt. Ezért jó házaspároknál is a külön hálószoba, ha megtehetik.
Ennél a párnál valóban láthatóak az elhidegülés jelei a férfi részéről, de a sülve-főve együtt levés szerintem nem jó.

_Amatőr_ 2022.09.30. 23:08:39

@Almandin: A kényszerházasság főleg az arisztokráciára és a tehetősekre volt jellemző, akik nem engedhették meg a vérvonal beszennyeződését vagy a vagyon erodálódását.
A házasság intézménye úgy oldotta meg a garantált párhoz jutást, hogy Átlag Julcsa nem tehette meg, hogy a földesúr 20. szeretője legyen, hanem hozzáment Józsihoz a szomszéd faluból.
Szerinted teljesen normális, hogy minden negyedik felnőtt férfi egy évnél régebben szexelt??? Mert szerintem nagyon nem!

Billy Hill 2022.10.01. 00:48:47

(Gyárekek, az hogy ki milyen színű pirulát eszik, az legyen már rája bízva! Ha pedig a blog nem szeretné a sok türhőséget, akkor szüntesse be a kommentelhetőséget. De amíg nem, addig "Voltaire" üdvözöl mindenkit!)

Real_Time 2022.10.01. 06:57:12

@Almandin: Csak éppen a jelenlegi atomizált társadalom szerkezete és összetétele, illetve az elszabadult hipergámia által kiváltott társadalmi problémák nem éppen azt jelzik, hogy a RedPill elmélet mindössze egy "gyíkelmélet" volna.

Infomaniac 2022.10.01. 11:35:52

@Rubasov et.:
Meglepő módon ezzel az elemzéssel részben egyet tudok érteni.
Ámde az okot vizsgálva én mást látok, szerintem a megfejtésed logikátlan.
Adott egy fiatal csaj, aki teljesen ösztönösen és jóhiszeműen választott valakit, csak boldog akar lenni. És adott a már érett pasi, aki tök tudatosan választja ezt az életformát, tudatosan téveszti meg a partnerét, partnereit. A csaj, akinek még szinte a tojáshéj a fenekén, honnan kéne ezt tudja? Hogy ma sokszor így működnek a dolgok a pasikkal és ő is épp egy ilyen játék része? Még én sem tudtam erről 4x évesen, neki miért kötelessége?
Ez masszív áldozathibáztatás, baromira nincs rendben..

Sadist 2022.10.01. 16:04:34

@Real_Time: Ezeket a <70 IQ-s agyhalottakat a büdös életben nem fogod tényekkel és észérvekkel meggyőzni, mert kizárólag érzelmi síkon képesek működni. Folyton hányják az epét, hogy a szintelmélet, hipergámia, AFBB, faszkörhinta, stb. mind hülyeség, de képtelenek előállni bármi más elmélettel, ami következetes és jobban leírja a körülöttünk lévő világot a férfi-nő kapcsolatok aspektusából.

Mesterséges Geci 2022.10.01. 16:08:14

@Sadist: te vagy az élő példa a lábon kihordott agyhalálra. A felsorolt faszsáfok meg kb a síkföldesek szellemi szintjét hozzák. :D

Sadist 2022.10.01. 16:13:52

@Almandin: "Az amerikai kutatásról meg csak annyit, hogy ebben benne vannak a 20 évesek, meg a 90 évesek is"

Miért kell nagy pofával nyomnod a hülyeséget, ha abszolút semmit nem tudsz a témáról? 18-30 évesek közt készült a felmérés, úgyhogy nincsenek benne a 90 éves papperek. Meg egyébként 28%.

Sadist 2022.10.01. 16:39:02

@Infomaniac: "Adott egy fiatal csaj, aki teljesen ösztönösen és jóhiszeműen választott valakit, csak boldog akar lenni. És adott a már érett pasi, aki tök tudatosan választja ezt az életformát, tudatosan téveszti meg a partnerét, partnereit."

Miből gondolod, hogy a csaj nem tudatosan, a pasas meg nem ösztönösen választja ezt az életformát?

"A csaj, akinek még szinte a tojáshéj a fenekén, honnan kéne ezt tudja? Hogy ma sokszor így működnek a dolgok a pasikkal és ő is épp egy ilyen játék része?"

Jaj, ne játsszuk már a naiv hülyét, az autistákat leszámítva (amiből nem meglepő módon 4x annyi fiú van) a lányok ösztönösen vágják a nemek közti dinamikákat, zsigerileg tudják, hogy náluk van a punci, ami ebben a játszmában az ultimate hatalom. A felhőztetést, barátzónáztatást, burkolt kommunikációt, hihetően tagadható viselkedést nem kell tanulniuk, születésüktől hard kódolva van beléjük.

"Még én sem tudtam erről 4x évesen, neki miért kötelessége?"

40-es korodig egy kő alatt éltél és nem volt férfiakkal semmi interakciód?

"Ez masszív áldozathibáztatás, baromira nincs rendben.."

Nincs itt semmiféle áldozathibáztatás, azt viszont el kellene már dönteni, hogy akkor most a nők ösztönvezérelt kisgyerekek, akik nem képesek felelősséget vállalni a döntéseikért (ez esetben meg kellene vonni tőlük a szavazati jogot, nem szabad engedni nekik hitelt felvenni, nem szabad autót vezetniük, stb.), vagy pedig felnőtt emberek, akik felelnek minden tettükért és döntésükért.

Infomaniac 2022.10.01. 16:59:35

@Sadist: elképesztő a gondolatmenet és a logikai következtetések.. oké, a föld lapos, az oltásba meg csipppet raktak, megadom magam..

God Harald 2022.10.01. 17:29:58

@Infomaniac:
Képzelem a májusok első vasárnapjait: boldog anyák napját te mocskos állat!:)

Infomaniac 2022.10.01. 22:53:52

@God Harald: jaja. És leül tesztet íratni az anyjával, hogy 20 évesen, ill. ma tudja-e, mi a felhőztetés, tudatosan tudta-e alkalmazni a punci hatalmát, nem csak zsigerileg tudta-e a dinamikákat, hanem ennek tudatában is volt, ismerte betéve az összes típusú pasit és kapcsolati megjelenésüket. Mert ezt persze valami lánygyermekeknek biztos kötelező titkos bosziiskolából tudni kéne. Ha bukik a teszten, persze megvonja tőle a szavazati jogot azon nyomban..

God Harald 2022.10.02. 01:09:18

@Infomaniac: nagyon jó!:))) mama a helyén marad!

Rubasov et. 2022.10.03. 10:24:37

@Almandin:

"Heti egy-két találkozó különélő pároknál amúgy se ritka."

Ez esetleg a kapcsolat ismerkedési fázisában, az első szex előtt még OK, utána csak akkor, ha az egyik Nyíregyházán, a másik Nagykanizsán él, de ebben az esetben is azért 1 év után ha minden smakkol, azaz megvan a hasonló, vagy ugyanolyan smv, megvan a hasonló érdeklődés, érzelmi hullámhossz stb. ennyi idő után nem a kézfogás, hanem az összebútorozás ötlete szokott felmerülni. Ez itt egy tipikus fuck buddy kapcsolat, amibe a kiscsaj a masszív szintkülönbség miatt jóval többet látott. Kár ezt mentegetni. Nincs itt semmi magasztos, egyszerűen az elemi ösztönök tombolásáról van szó, a férfi és a nő részéről is.

Infomaniac 2022.10.03. 12:06:42

@Rubasov et.: azt felejted ki a képletből, hogy nem mindenkinek magas a libidoja, vagy tudja, akarja priorizálni azt az életében gyakrabban. Most a fenti sztoritól eltekintve.
Vannak nők és férfiak is, akiknek heti egy találkozás elég sajnos.
Én attól rettegek, hogy megkedveljük egymást egy ilyen pasival és akkor vagy kénytelen leszek titkolózni, vagy megrizikózom, hogy megkérjem, hogy nyitott kapcsolat legyen. Mindkettő necc. Utóbbi sajnos társadalmilag még nem elég elfogadott.

Jacko__ 2022.10.06. 15:50:02

@Almandin: A gyíkemberes és oltásellenes elméletekkel ellentétben a redpill nem egy elmélet, hanem tulajdonképpen statisztikákkal alátámasztott tudományággá nőtte ki magát. (Az, hogy nem akasztották rá a "tudomány" címkét csak annak köszönhető, hogy enyhén szólva nem túl píszí a nőkre nézve. Az, hogy mennyire embertelen, vagy hogy neked mennyire tetszik teljesen független attól, hogy helyes -e.)

Tudom, hogy mire volt való a házasság; sok ponton igazad van. A házasság és a nyomor régen a kölcsönös egymásra utaltság folytán biztosította a férfinak egy pinához való (a mondandó szempontjából tekinthetjük úgy, hogy kizárólagos) hozzáférést, a nőnek pedig a férfi anyagi-érzelmi védőhálóját. A modern, jóléti társadalom azonban először a nők erkölcsét erodálta le; a férfiak pedig már azért nem házasodnak (joggal), mert a többségük nem jut pinához, a töredékük pedig minden ujjára kap 10 kiskurvát.

A nők túlnyomó része (ehhez tartozol te is) általánosságban a "férfiakról" beszél; el sem jut a két alap-kaszt felismerésig, és addig, hogy a többségüket nem kell "beszabályozni", mert a legvisszataszítóbb tehénnek sem kellenek.

Te a férfiak kiváltságos kasztjáról (mert a többit te is leszarod) beszélsz, akik nyilván hülyék lennének megházasodni az alájuk fekvő kis picsákkal, ugyanis a férfiaknak ha tetszik, ha nem igényük van (volna) arra, hogy ne egy már rongyosra kúrt, elhasznált nő legyen az életük társa.

Sajnos az ennek az alapvető igénynek megfelelő nőt ma már nagyítóval sem találni, illetve csak annak van esélye rá, aki 16-17 évesen még az iskolában megtalálja, mielőtt a csajt beszippantaná a fősulis-bulizós/instás/tinderes/erősfüggetlennővagyok ribanc-gyár.

Jacko__ 2022.10.06. 15:55:01

@Infomaniac: "Adott egy fiatal csaj, aki teljesen ösztönösen és jóhiszeműen választott valakit, csak boldog akar lenni."

Persze: 24 évesen ösztönösen, jóhiszeműen, és teljesen ártatlanul, mint a ma született bárány beleült a negyvenhatodik faszba. Nyilván pisztolyt fogtak a fejéhez!

Nem is a sorok között kéne olvasni, hanem csak el kéne tudni olvasni a sorokat:

"Egyik barátnőm megjegyezte velem kapcsolatban, hogy vannak emberek, akiknek százszor is a falnak kell rohanniuk, hogy észhez térjenek, az okosabbaknak elég egyszer is. Igen, eltalálta, valóban ilyen vagyok jelenleg."
süti beállítások módosítása