Azért nem fogok vedelni, hogy elfogadjanak

2023. január 27. 07:39 - csajokespasik

       

               Posztolónk úgy érzi, hogy a párját valahol bántja, hogy nem az a laza, izgalmas csaj, akivel a barátai előtt villoghatna. Most attól fél, hogy egyre unalmasabbnak fogja majd tartani, aminek az lesz a vége, hogy szépen ellaposodik minden. Ennek első jele az lesz, hogy már nem hívja magával, ha társaságba megy.        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A mi kapcsolatunk elég döcögősen indult, sok ponton elsiklottunk egymás mellett. Először azt hittem, ő nem akarja a kapcsolatot, volt, hogy én nem voltam biztos a saját érzéseimben. Ő ezt távolságtartásnak fogta fel. Én abban az időben szakításon voltam túl, és így kerestem mást, aki ha helyettesíteni nem is, de elfeledteti velem az exem. A bizalom egy másik dolog, de ezzel nincs gondunk. Semmi olyat nem teszek, amivel megingathatnám az ő bizalmát felém. Még így sem vagyok megelégedve magammal, sokszor elnyomva érzem magam mellette. Nem érzem magam teljesnek, illetve teljesen hozzá passzolónak. Elmondtam neki a múltamról mindent és ő úgy fogalmazott, amivel lezárta a dolgot, hogy jó, hogy túléltem. Nekem ez is furcsa volt.        

       

               Nem hibáztat semmiért, inkább elnéző. Olykor finoman helyre tesz, mintha a lánya lennék.
Eddig minden barátom haverjával kijöttem valahogy, még a nálam sokkal idősebbekkel is. Az ő barátai nem annyira idősek hozzám képest, viszont teljesen más stílusúak, értelmiségibbek, velem kicsit lenézőek. De másban is van ellentét. Mindenki dohányzik (én nem), valaki meg előttem nyíltan szidja a nőket, csúnyán általánosítva, nem zavarja, hogy én is hallom. A barátai évek óta összeszokott banda, de úgy érzem, hogy csak csoportosan ilyenek, ha egyesével találkoznék velük, nem így viselkednének, csak hát a csordaszellem ezt váltja ki belőlük, és mindenki hangadó akar lenni, ez már csak így van a pasiknál.
A társaságukban meg többet inni a kelleténél azért, hogy feloldódjak és jobban befogadjanak, nem akarok. Érzem, hogy a páromat valahol bántja, hogy nem vagyok az a laza, izgalmas csaj a társaságban, akire előttük büszke lehetne. Nem mondta soha, de nagyon ezt érzem. Ez a hallgatólagos bizonytalansága valahol rám is kihat. Biztos van, hogy unalmasnak tart. Ehhez minden joga megvan. Lehet, hogy arra is gondolt már, hogy olyat kéne keresnie, aki hozzá hasonló, és nem introvertált. A barátai nekem jóval izgalmasabbnak és érdekesebbnek tűnnek nálam, nagydumások, ezért is van egy kis visszahúzódás érzés bennem köztük.
Mi lehet szerintetek ennek a kapcsolatnak a jövője? Köszönöm, hogy elolvastátok.         

 

 

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr3218035156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

God Harald 2023.01.27. 10:55:14

“valaki meg előttem nyíltan szidja a nőket, csúnyán általánosítva, nem zavarja, hogy én is hallom.”

A legjobb helyre jöttél!:)

Rubasov et. 2023.01.27. 13:29:40

Klasszikus női dilemma: a nagydumás, intenzív társasági életet élő alfahímtől lesz instant nedves a bugyi, csakhát amikot kiderül mivel jár együtt egy alfa barátnőjének lenni, akkor jön a sírás.

Két opciód van, amiből a hypergám ösztönöd miatt a másodij csak hipotetikus: megszoksz (már most kezdhetsz májra, tüdőre gyúrni), vagy megszöksz, azaz körülnézel a saját ligádban.
Mivel előbb innád halálra magad, vagy bagóznád rákosra tüdődet minthogy egy hozzádillő pasas egyetlen tenyéren hordozott rózsaszála legyél, ezért nincs más választásod, mint legalább a piálásba beszállni.

body_andras 2023.01.27. 13:52:41

Értelmiségi alkoholisták, szép társaság.

Rubasov et. 2023.01.27. 14:57:39

@body_andras:

"Értelmiségi alkoholisták, szép társaság."

Az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik még nem ismert.

Lorrh 2023.01.27. 16:10:06

@Rubasov et.: ... a másik járhatatlan"

Sadist 2023.01.27. 16:24:30

Mégis miért vagy vele, ha nincs bennetek az égvilágon semmi közös? Ja, hogy lehet villogni a környezetednek, hogy egy jóképű, laza, nagydumás, társaság közepe pasid van.
Tipikusan az a fajta vagy, aki csak azért utazik a homokos tengerpartra, hogy lőjön néhány szelfit az instára, de amúgy rühelli a folyamatos morajlást, a tűző napot, a turistákat, de még a víztől is irtózik, és sokkal jobban élvezné a madárcsicsergéssel övezett túrát a hegyekben.

God Harald 2023.01.27. 16:59:02

@Sadist: ráadásul 44-es lapos sarkú cipőt hord, van egy csúnya anyajegy a bal farpofáján és Böskének becézteti magát…

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.28. 13:59:07

Ha a poszterina pasija is iszik és bagózik, akkor sürgősen tipli!

Almandin 2023.01.28. 14:16:24

@body_andras: Fúj, de utálom az ilyen züllött "entellektüel" társaságot. Pedig én is értelmiségi vagyok. De az ilyen sznob, a rossz szokásaira filozófiát gyártó bandát ki nem állhatom.
A poszthoz: szerintem nem illenek össze a posztoló és a párja. Valószínűleg nem fognak együtt megöregedni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.28. 14:42:41

@Almandin:

"utálom az ilyen züllött "entellektüel" társaságot. Pedig én is értelmiségi vagyok."

Már az "értelmiségi" szónak is nagyon kezd kellemetlen zöngéje lenni, hovatovább az "entellektüel" sorsára jut.

Úgy vélem, nem is a szóval van baj - minden lejáratódó szónál nem magával a szóval van gond -, hanem azzal, ahogy az "értelmiségiek" magukat valamiféle crème de la crème-nek gondolják magukat.

Te hogyan definiálod az értelmiségit?

God Harald 2023.01.28. 17:35:40

Erről a sztoriról eszembe jut egy sok évvel ezelőtti kerti sütögetés. Nem a mi társaságunk volt, csak a háziasszony minket is meghívott. A srácokkal nem volt semmi gond, talán csak annyi, hogy a házigazdát nem lehetett lebeszélni arról, hogy feltöltse kólával az általa nagyra tartott Bock vörösbort. Vashiányos asszonykáik viszont óvatos duhajok voltak, csak mentes vizet ittak és GMO mentes csirkemellet ettek. Vittem egy üveg igen kiváló birspálinkát, amitől a srácok átszellemülten csettintgettek. Szerintem ilyen jó dolog nem történt velük már évek óta. De feleségeik igen sandán néztek rám apuci “vedelése” miatt.:)

Almandin 2023.01.28. 19:11:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értelmiségi szerintem az az ember, akinek egyrészt van valamilyen felsőfokú végzettsége és pluszban nem szakbarbár. Érdekli a világ, nem csak felszínes dolgokkal foglalkozik (pl. nem lát túl az evés-ivás-szex-valóságsó-pletykalapok világán), általában kulturáltabb a stílusa is, nem trágárkodik minden második mondatban.
Van viszont egy olyan rétegük, akik azt hiszik, hogy attól lesznek igazán a "krém", hogy alkoholizálnak, szexuálisan szabadosan viselkednek, drogos bulikat rendeznek, stb. Különösen művészkörökben van jó pár ilyen példány. Ezek azt gondolják, hogy a józan életvitel és a nemi szabadosság kerülése "kispolgári". Eleve a kispolgár is szitokszó náluk. Pl. egy általános iskolában tanító tanárnéni is értelmiségi, mégis lenézik, mert esetleg nem szeret úgy zülleni, mint ők.
A posztoló nem csodálom, hogy kivan ettől a társaságtól. Sokszor az ilyen értelmiségiek attól érzik többnek magukat, hogy pl. iszákos irodalmi körök tagjai, pláne, ha már publikáltak is valamit, egy piedesztálon álló valakiknek képzelik magukat. Amúgy lehet valaki úgy is pl. író, hogy nyugis életet él és nem jár ivópartikba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.28. 19:30:29

@Almandin:

Nagyjából egyetértek, kivéve az ált. iskolai oktatók jó részét - tisztelet a szerintem a kisebbséget alkotó kivételeknek. Ebben bizonyára nagy szerepet játszik az iszonyú mértékű kontraszelekció.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.28. 19:36:29

@Almandin:

"Sokszor az ilyen értelmiségiek attól érzik többnek magukat, hogy pl. iszákos irodalmi körök tagjai, pláne, ha már publikáltak is valamit, egy piedesztálon álló valakiknek képzelik magukat."

Eredetileg avantgárd művészekről szól, de az általad említettekre is igaz:

Két művész beszélget egy előkelő étteremben. Mondja az egyik:
- Tudod mit? Szarjunk az asztalra!
Mire a másik:
- Ugyan már, úgysem értenék.

Almandin 2023.01.29. 01:20:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tipikus. Ma egyébként bizonyos körökbe nagyobb karriert lehet csinálni, nagyobb sikered lehet, ha szexuális másságaid vannak és azt használod fel a műalkotásaidban, írásaidban. A heteroszexualitás már nem elég progresszív, sokak szerint kispolgári.
moly.hu/konyvek/gulisio-timea-baszorkanyok

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.29. 10:29:35

@Almandin:

"A heteroszexualitás már nem elég progresszív, sokak szerint kispolgári"

Mint az általad belinkelt könyv leírásából kiderül, hovatovább a homoszexualitás sem elég progresszív - a leszbianizmus még kevésbé, hiszen az mindig is hallgatólagosan elfogadott volt. Ezért valamivel meg kell fűszerezni. A BDSM már uncsi, a pedofíliát (még) nem szabad népszerűsíteni, de ott van a gerontofília. Következő logikus lépésként felkészül: nekrofília.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.29. 16:16:53

@Almandin:

Köszönöm a linket - most aztán törhetem a fejem, hogy vajon a nekrofília vagy a szkatofília/szkatofágia a progresszívebb.

Real_Time 2023.01.29. 17:20:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kérdezz meg egy "értelmiségit", azok mindent tudnak, meg még a mindent is.

Almandin 2023.01.29. 21:14:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jó kérdés, felkarolták volna-e a fiatal író-és költőnőt, ha pl. heteroszexuális szerelmi történeteket írna, amiben ú.n. vanília szex van, semmi kinky dolog. Sejtem, mit mondanának: tipikus női szerelmesregény-író, lektűrt ír, csöpögős, ha a nemi dolgok nyíltabban vannak benne leírva, akkor meg pornográf.
Olvastam olyan elemzést néhány hete, miszerint, ha valaki ma íróként publikálni akar, akkor előfordul, hogy a kritikusok, kiadók rászólnak, hogy írjon olyan stílusban, ami "mai". Pedig egy igazi művészt megzabolázni nem lehet, nem lehet irányvonalakat ráerőltetni, öntőformákba önteni, mert akkor egy megfelelési kényszeres tucatíró lesz belőle.

Lorrh 2023.01.29. 22:09:17

@Almandin: Művész körökben a legnagyobb sértés hogy szürke középszer.

Almandin 2023.01.29. 22:12:25

@Almandin: A Gulisio-siker oka az is lehet, hogy ma kezdő íróként, költőként nem könnyű elindulni. Ha a kiadók nem látnak sikert, hasznot a kiadásból, nem adják ki. Kivéve, ha olyan extrém, hogy a mai magas ingerküszöböt is meghaladja, valamint a szélsőliberálisok (vagy akár a szélsőjobbosok) politikai tőkét tudnak belőle kovácsolni, tehát propagandistaként tudják használni. Bár az is lehet, hogy ő se ebből él meg alapjában véve, csak kiegészítésként ír. Manapság az olvasási szokások átalakulása is nehezíti az írók dolgát. Egy-két bestseller-írón kívül szerintem senki nem tud ebből megélni.

Almandin 2023.01.29. 22:18:47

@Lorrh: Mégis az az ellentmondás, hogy nem az eredetiséget keresik, hanem azt, hogy pl. tucatliberális szemléletű, tucatliberális kinézetű művész legyél. Pl. kissé szakadtan, vagy extrémen öltözz, növessz nagy szakállat, és a nagy progresszió hevében csak és kizárólag azokat a témákat dolgozd fel, ami ma divat (transzok, leszbik, ilyen-olyan filek, állatvédelem, klímaaktivizmus, rasszizmus, BLM, metoo, migráció, multikulti, stb.). Persze ezekről is úgy írj, hogy még véletlenül se legyen benne semmi olyasmi, ami ellentétes a liberális pártok tanításaival. A legjobb, ha két füves cigi közt születik a mű valami melegbárban.

Reactor 2023.01.30. 05:53:27

Részben igazat adok a cikkírónak, talán mert én se szeretem az alkoholt. Elég lelombozó volt látni, hogy a régi gyerekkori cimboráknál a közös programok helyét is szép lassan átvette az italozás (a középiskolás osztálytársaim nagyrészével se találtam meg a közös nevezőt pont emiatt), emiatt vesztettem el a baráti társaságomat többször is - merthogy ők úgymond "felnőttek", és "felnőtt módon" akarnak szórakozni. A döntő többségük mára masszív alkoholista lett, a májuk szétrohadt a szesztől, és a keresetük háromnegyedét italra hányják el. Az egyetlen pozitívum a dologban az volt, hogy mikor már mind pocsolyarészegek voltak, és én maradtam egyedül józan, mindenféle baromságra rá tudtam venni őket :) Egy nyári tóparti táborozás alkalmával például sorba állítottam őket a tóparton, és vezényeltem, hogy kezdjenek el kórusban teli torokból üvölteni. Megtették. Pár perc múlva egy ideges férfihang visszaordított a házak irányából: "Mit üvöltöztök ba'meg, féltek egyedül!?"
Először csak azért piálnak, mert ettől tűnnek "nagynak", később azért hogy ne közösítsék ki őket, végül pedig ráfüggenek, és ha akarnák se tudnák letenni a piásüveget. Általában ide vezet az, ha valaki csak piával tudja jól érezni magát. A bagó még úgy-ahogy tolerálható, attól legalább nem megy el az ember esze.
Mindenesetre a legjobb tanács, hogy hagyja ott az ilyen társaságot, ha kell, a pasit is. Nem érdemes lealjasulni, főleg nem megfelelési kényszer miatt. A szeszkazánok nem túl jó férjek és apák.

@Almandin: Az igények az írók, szerzők felé szüntelenül változnak. Még a legdurvább hentai és lolicon-kiadványokra is van igény, és nyilván meg is lehet élni belőle, máskülönben nem készítenék őket. Ha a szerző jól szövi a mese fonalát, lelni fog kiadót is, ami vevő rá. Nem feltétlenül kell meglovagolni a fősodort ahhoz, hogy valaki befusson. Pár éve még a vámpíros könyvek voltak a "menők", boldog-boldogtalan vámpíros sztorit írt. Az emberek ráuntak, ma már nem lehetne az Alkonyattal befutni, a fősodor továbblépett a vámpíros, zombis cuccokon. Lehet hogy 30-40 év múlva megint divatba jönnek...
Hogy a kiadók mit adnak ki és mit nem, az kiadófüggő is. Ha azt nézem, hogy közpénzen milyen minősíthetetlen szarokat kiadtak, nem aggódok különösebben - ezeknél még egy ötéves óvodás is jobbat ír. Ha pár kiadó visszautasít, le kell szarni őket, és keresni tovább, őket pedig jól lehúzni a neten. Stephen King se pucsít be a progressziónak meg a divatnak, és mégis sikeres. A kritikusokkal meg nem kell foglalkozni; nem véletlenül azok írják a jó műveket, akik, és azok fikkantják őket, akik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.30. 10:35:42

@Reactor:

"A bagó még úgy-ahogy tolerálható, attól legalább nem megy el az ember esze."

Én alapból is erősen introvertált vagyok, nem az a társasági ember. De a bagó még jobban visszatart attól, hogy társaságba menjek. A nem túl számos társasági alkalmak után hazaérve azonnal a mosógépbe kellett raknom minden ruhámat a kibírhatatlanul undorító bagószag miatt.

vanderkaay 2023.01.30. 15:03:16

@Reactor: "Stephen King se pucsít be a progressziónak meg a divatnak, és mégis sikeres"

Azért ahhoz Stephen Kingnek kell lenni hogy ezt megtehesd. Bár az ő esetét nem ismerem, de szerintem baromi jó példa erre a Harry Potter szerzője JK Rowling aki ugyan nagyon sokáig nagyon progresszívnek számított a homoszexualitás és egyebek nyilvános pártolása kapcsán, aztán viszont sikerült valami olyat mondania hogy szerinte a transzszexuálisok nem nők amire olyan totális támadást indítottak ellene ami bárki mást minden értelemben kicsinált volna. Gyakorlatilag kizárták a saját maga által teremtett HP univerzumból, nem hívják meg a bemutatókra, a filmek színészei sürgősen elhatárolódtak tőle, átnevezték a kviddicset stb stb stb. Anyagilag persze ő olyan helyzetben van hogy ezzel nem tudnak neki ártani, de társadalmi értelemben gyakorlatilag elszigetelték, mindenki pestises módjára kerüli mert félnek hogy ha kiállnak mellette akkor őket is betámadják. Szóval nem úgy megy az azért hogy csak úgy leszärod a progressziót és nem lesz tőle semmi bajod

Almandin 2023.01.30. 15:10:13

@Reactor: Nem véletlen, hogy régen is a legnagyobb művészek sokszor nyomorogtak, meg sokakat csak a haláluk után fedeztek fel. Voltak kivételek is, pl. Jókai a maga idejében bestseller-író volt, hatalmas villát tartott fenn, de mégis színvonalasak a művei.
A népszerűség és a színvonal kérdése megint bonyolult. Sokszor a silány művek válnak a legnépszerűbbekké. Talán ma azért van kevés ismert jó író, mert a kiadók a kapitalizmus törvényei miatt csak abba ruháznak be, ami pénzt hoz a konyhára, emiatt vagy a lektűrt adják ki, vagy azt, ami valami politikai irányvonalba beillik. Pl. szexuális kisebbségekkel, migránsokkal, stb. foglalkozik. Jobboldalon is megvan ez, ott van pl. Wass Albert halála után kezdődő reneszánsza, őt is elsősorban politikai okokból kezdték befuttatni, aztán ma már a középiskolákban is tanítják.
Alkohol: én régebben keveset fogyasztottam, ma majdnem absztinens vagyok. Nagy ritkán egy kevés sör vagy bor jöhet, vagy alkoholos csokoládé, de nálam simán eltelik 9-10 hónap is anélkül, hogy a számba alkohol kerülne. A társadalom valóban sokszor nemigen tolerálja a nemivást. Pedig egy veszélyes anyag. Könnyen okoz súlyos függőséget. Csak azért nem lehet a nyugati kultúrkörben betiltani, mert nagyon mélyen beivódott a szokásokba több ezer éve. Pedig veszélyesebb, mint a marihuána. Utóbbit most kezdik sok helyen engedélyezni, pedig van elég anyag, amivel az emberek rongálják magukat. Én nem engedném a rekreációs füvezést, de gyógyászati célra jó.
Amúgy azok nem igazi barátok, akik azért fordulnak el valakitől, mert az nem szeret sokat inni. Az is baj, ha valaki csak alkohollal tud feloldódni, vagy a feszültségét csökkenteni. Az jó úton van az alkoholizmus felé.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.30. 15:22:42

@Almandin:

Még a szűk ismerősi/baráti körömben - tágabb baráti kör eleve nincs is - sem értik, hogy nekem nem kell innom ahhoz, hogy jól érezzem magam. De legalább már elfogadták, hogy soha nem iszom, nem is kínálgatnak. Így még több is jut nekik.

(Pl. karácsony este az egyik barátnőm kb. 30 éves fia úgy berúgott, hogy az anyja talicskával tolta haza, mert ketten sem tudták lábra állítani és hazatámogatni. Kár, hogy nem voltam ott, jó videó lett volna belóle.)

Reactor 2023.01.30. 17:10:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez egyéni tolerancia kérdése. Mindenesetre a túl sok cigitől nem hülyül meg az ember, maximum rosszul lesz és kirókáz mindent, amit megevett. Ellenben, már két pohárka tömény szesz kihozhatja bárkiből a közveszélyes elmebeteget, és időnként ki is hozza...

@vanderkaay: Stephen King se úgy csúszott ki az anyjából, hogy közben besztszellert írt; ő is volt valaha kezdő tanítvány. És bizony megemlékszik róla, hogy volt kiadó, amelyik visszadobta egy-két művét. Viszont volt, amelyik kiadta. És ahogy egyre sikeresebb lett, egyre kevesebb kiadó tehette meg, hogy visszautasítsa. Mindenki azt ír, amit akar - biztos lesznek társadalmi csoportok, akik emiatt megvetik vagy kiközösítik, jó sok mélyhülye selejt él ezen a bolygón, ővelük nem kell foglalkozni. Ha a szerző nem áll bele a kisded játékukba és magasról toccsanósan őket, előbb-utóbb megunják és keresnek mást akit szivathatnak. Ha anyagilag jól jövedelmeznek az irományai, akkor nincs mitől tartania. Mindenkinek megfelelni amúgyis lehetetlenség. Haterz gonna hate, potatoez gonna potate, tartja a mondás.

@Almandin: Persze, a döntő többség nem az írásból szerezte a kenyerét, a művészek kvázi 100%-ának volt más bevételi forrása, mielőtt befuttottak. Progresszívkodásból eddig még nem lett besztszeller. Erre előbb-utóbb a kiadók is rájönnek, amikor azt látják, hogy a polkorrekt, öncenzúrázott, jajdehaladószellemiségű műveket a kutya se veszi meg. Egyébként meg önköltségen is ki lehet adni a műveket, sőt, újabban már online is árulhatod "pédéeff"-ben, és akkor nem kell se a kiadót, se a lektort, se a nyomdát, se mást fizetni.

Almandin 2023.01.30. 17:33:04

@Reactor: Arról nem is beszélve, hogy ma talán többen is meg akarnak élni írásból, mint régebben. Manapság az emberek nagyobb részének lett életcél, hogy híresek legyenek. Sokszor valóban tehetségtelen emberek próbálnak silány irományokat rásózni a kiadókra. Valóban vonzóbb életpálya regényírásból élni és lubickolni a hírnévben, mint pl. bolti eladóként vagy akár tanárként, háziorvosként leélni egy életet. Ugyanez van az előadóművészetek területén is. 100 éve egy falusi parasztnak nem sok lehetősége volt kitörni, a többség ezt el is fogadta, és ha nem volt szegény, elégedetten leélte az életét. Ma elhitetik az emberekkel, hogy bármi lehet belőlük. Emiatt aránytalanul sokan akarnak világhírű színészek, nagy írók, stb. lenni. Természetesen nem baj, ha valaki írogat, a nagy írók se úgy kezdték, hogy tudatában lettek volna a nagy tehetségüknek, egyszerűen írtak, mert jött belőlük a mondanivaló. Ha csak hobbi valakinél, az se baj, mert színesíti az életét.

Reactor 2023.01.30. 17:58:20

@Almandin: Az olyanok általában nem jutnak túl a rajongói írásokon. A fanfiction.net velük van tele - és mondani se kell, a bő 99% kegyetlen szar, nagyjából a Tara Gilesbie-féle "My Immortal" szintű selejt, a döntő többség helyesen írni se tud, nemhogy tördelés, szövegformázás, lektorálás...mondjuk, röhögni jókat lehet rajtuk, szó se róla. Alapból, aki egy befutott sikersorozat farvizén akar hírnevet szerezni, arról messziről ordít, hogy mit se tud az írásról.
Hát, remélem nekem sikerül majd befutnom az én művemmel. Pár zseniális újítással nagy népszerűséget lehet szerezni ám...!

Lady Scarlett 2023.02.01. 11:47:17

Ebből a kapcsolatból, drága semmi jó nem jön ki. Egyrészt túl agyalsz olyan dolgokat amiket nem mondott senki, de te "érzed". Nem lehet, hogy ez csak a te fejedben létezik?
Ha meg nem érzed jól magad velük, minek mész velük? Minek vagy olyan emberrel akivel nem érzed jól magad, mazochista vagy? Pattanj meg és keress olyan társaságot ahol önmagad lehetsz!
süti beállítások módosítása