Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

4 év után ez természetszerű...?
Ha a Nőnek kell valami, ráér, ha a Férfinak, az fontos, azonnal, az nem tűr halasztást.
Ha a Nő menne el valahova (nappal) az megfontolandó, de engedélyköteles, ha a Férfi (bármikor), azt megemlítenie se kell.
Ha a Nőnek kell lemondania valamiről, az természetes, ha a Férfinak kéne, majd megfontolja.
Ha a Nő hibázik, az megbocsáthatatlan, ha a Férfi, az emberi dolog, vitának helye nincs.
Ha a Férfinak van kötelessége, haladékot kér, ha a Nőnek, neki csak kutya kötelességei vannak.
A Nő vegye tudomásul, hogy ha valami nem megy, akkor ő tegyen bele plusz energiát, erején felül.        

               Ha a Férfinek mehetnékje van, akkor a Nő menjen vele, akkor is, ha nincs kedve. A Férfi erre azt mondja, ennyit megérdemelsz, örülj, hogy vetek neked egy kis koncot, ne mond, hogy sosem viszlek sehova. *
Negyvenes pár vagyunk, és amint nyilván kiderült, én volnék a Nő.
Mit lehet kezdeni továbbá az érzéketlenséggel? Neki sose volt része nyomorban, nélkülözésben, azt se tudja, mi az... és ha valahogy szóba kerül, vagy a tévében látja, hogy valaki épp nehéz sorsú, annyit mond, az ő baja.
* Ő nem jön az én szüleimhez / barátaimhoz, de nekem muszáj csatlakoznom az övéihez, mert szerinte sokkal jobb fejek, világlátott, művelt emberek, mint az enyémek... „majd kibírod valahogy” – és egyre több mindenre ez a válasza már, szinte már a kapcsolatunk egészére elmondható szlogenné vált.

Ha csomagolok neki valami kaját: „ne törd magad, veszek valamit útközben” - nem csinálom rosszul, egy szendvicsen nincs mit elrontani.
Ez a gondolat annyira eluralja hétköznapjaim, hogy már az egyéb tevékenységeimre is kihat. Azt hiszi, neki automatikusan minden jár, mert ott, ahol ő született, mindenki ismeri a családját, mindenhol előre köszönnek nekik, hát nem akárki. Úgyhogy nincs semmi bajom, ne sajnáltassam magam. Ha beteg vagyok, reakció: „máskor is voltál már lázas, nem fogsz belehalni.” Majd kibírom valahogy, nem?
Ha nem talál valamit, biztos én dugtam el szándékosan.
Ő dönti el, mit rendeljünk, tudja az ízlésemet... és majd számolgassam a kalóriákat, csak el ne hízzak, de majd kibírja valahogy....
Ha belengetem, hogy elhagyom, a válasza: „és hova mennél, kinek kellenél??” Nem azért hisztizek, mert unatkozom, vagy hogy növeljem az önbecsülésem, meg mit tudom én, miket szoktak ilyenkor magukra borogatni emberek... azért mondom, mert így érzem. És talán így is van. Tényleg, minek is minden csip-csup dologért szakítani?