Én komolyan szerelmes voltam beléd

2010. július 02. 07:24 - Panni CsP

„Mintha nem ugyanaz a két ember lettek volna ezen a randin, mint az előzőn. ” - egyik kedves olvasónk csak terjedelmesebben tudja elmesélni élményeit, melyből egy vastag kézirat született. Mostantól néhány pénteken keresztül az övé a publikálási lehetőség. A szerelmi-maraton második epizódja következik, aki pedig végig szeretné követni a történéseket a ’Szappanopera’ címke alatt olvashatja az előzményeket. Tovább haladunk a történetben: két szerelmes találkozása a múltban és a jelenben.

 

A második találkozásukra három héttel az első után került sor. Mivel a nőhöz kellett igazodniuk, ő kereste fel a férfit. A gyerekei szolgáltattak alibit számára; velük ment el otthonról egy ismerős családhoz és ott hagyta a fiait. Ákos ezt látva még kevésbé bízott a nőben. A nő leveleiben írottak alapján élettársának már nem kellett volna elszámolnia, azaz alibire se lett volna szüksége, mégis a gyerekek programja mögé bújt. Ákos nem bízott a nőben, de már nem is akarta komolyan venni. Élni akart a lehetőséggel, mert már bizonyos volt abban, hogy ha ő nem, akkor más. Más, mégpedig nem a nő élettársa. Akkor meg ő miért ne? Nem bízott ugyan benne, de nem is az életét akarta rábízni.

Kellemes őszi vasárnap délután volt, amikor a nő a férfi szüleihez hajtott.

- Hova megyünk? - kérdezte a férfi, amint beült a jobb első ülésre.

- Mindegy - felelte a nő jókedvűen. - Bárhova, ahol tudunk beszélgetni.

- Nekem más javaslatom lenne - somolygott a férfi.

- Igen? - nézett rá kérdőn a nő.

- Beszélgessünk szex után - mondta Ákos komolyan, gyengéden megszorítva a nő combját. - Sokkal meghittebb is lenne.

A nő zavarba jött.

- Most megleptél...

- Miért, halvérűnek gondoltál? - kérdezte megjátszott méltatlankodással a férfi.

- Nem... - bizonytalanodott el a nő, de bujkáló mosollyal folytatta. - Csak utána meg jönne a lepattintó levél, mi?!

- Hát - derült a férfi - az attól függ, milyen lenne a szex!

Felnevettek, majd a férfi félszegen visszahúzta a kezét a nő combjáról.

- Minden esetre guruljunk valamerre, mert itt nem leszünk jó helyen - mondta zavarát leplezendő.

A belváros jellegzetes romantikus környékét keresték fel és sétálgattak. Szexről szó sem volt, illetve csak szó esett róla, de nem történt közöttük több látszólag véletlen érintéseknél. A randi után Vanda még inkább vonzódott a férfihoz, Ákos pedig ostobán érezte magát, mert pozitív kilengéssel képlékennyé vált a nőről alkotott és első találkozásuk óta konstansnak vélt deklarációja. Mintha nem ugyanaz a két ember lettek volna ezen a randin, mint az előzőn.

A következő hétvégére már egyszerűbb volt közös programot szervezniük, mert már Ákos sem holmi jólneveltségből egyezett bele a találkozásba, hanem élénkebb érdeklődést mutatott. Olyannyira, hogy Vanda ráruházta a program megtervezését és vezénylését is.

A férfi javuló kedélyállapota levelei hangvételén is tetten érhető volt. Visszatérő motívumuk lett egymás kreativitásának firtatása és egyre terjengősebbekké váltak a búcsúzkodásaik.

A kellemes kora őszi időjárásnak köszönhetően egy kisebb motoros kirándulást tettek a közeli középhegységben. Nem mehettek nagyobb volumenű túrára, hiszen a nő újfent csak három órára tudott elszabadulni, így mindössze 120 km-t tettek meg három megállóval.

Az első állomás csak egy cigiszünetre rúgott. A második már hosszabbra nyúlt.

- Hozok valami üdítőt - szólt a beállt csöndben a férfi, miután kigyönyörködték magukat a panorámában. - Ne menj sehova!

- Mégis, hova tudnék menni? - kérdezte bujkáló mosollyal a nő.

- Engem inkább az foglalkoztatna, hogy kivel?

- Kivel?

- Hát mit tudom én! Elcsábítasz itt egy másik motorost, amíg távol vagyok... De ha nem is - miről foglak megismerni, ha visszajövök?

- Hát arról - lépett oda a nő a férfi közvetlen közelébe - hogy én leszek az egyetlen, aki így fogad... - Azzal puszit nyomott a férfi mindkét orcájára, végül a szájára. A férfi alig bírta leplezni a vártnál valószínűleg nagyobb örömét. Átölelte a nőt s közben megcsókolta.

Miután megitták az üdítőjüket, ismét összeölelkeztek.

- Na jó, most pedig elő a rossz tulajdonságaiddal! - ütötte el a pátoszt a férfi. - Hisztis vagy? Félsz a pókoktól? Horkolsz?...

A harmadik pihenőt egy lanka lábánál tartották. Miután kerestek egy stabil helyet a domboldalban a motor letámasztásához, elsétáltak egy napsütötte részhez és egymást ölelve beszélgettek és közben csókolóztak.

- Istenem - sóhajtotta a férfi - mint egy diákszerelem...

- Jó veled - suttogta a nő.

- Lehet, hogy nem hitted el, de én komolyan szerelmes voltam beléd gyerekkorunkban - suttogta a férfi, ajkaival érintve a nő fülét. - Te meg nem akartál észrevenni, mert kicsit fiatalabb vagyok...

- És nem kaphatnám azt most vissza? - kérdezte kedveskedőn, fejét oldalt szegve a nő.

- Most már nincs ellenedre a korom, mi?...

Jól érezték magukat, az idő elröpült. Ahogy ballagni kezdtek vissza a motor irányába, a nő megfogta a férfi kezét. A férfi hagyta, de nem viszonozta a szorítást.

- Azért... - kezdte nehézkesen - szeretném, ha nem vennéd olyan komolyan ezt... a mi dolgunkat...

A nő fürkészőn ránézett, majd a következő lépésnél elernyedt a keze, mellyel addig a férfiét fogta. Kezük elszakadt egymástól, karjuk visszahullott a testük mellé. A férfi azzal a lendülettel zsebre dugta kezeit.

- Miért?

- Hát... mert akarok is kapcsolatot... - nyögte kelletlenül a férfi.

- ...meg félsz is.

Egy pillanatnyi hatásszünet után a férfi bólintott.

- Igen.

Lehet, hogy mondott volna még mást is, meg nem is.

 

 
161 komment
Címkék: szappanopera

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr462124547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szűz barátnő 2010.07.03. 01:46:54

Fiúk: a szűz barátnőtökre vigyáznátok, odafigyelnétek, vagy legszívesebben letépnétek róla a ruhát, és VAD, háton fekvős rítusba kezdenétek? (GyakoriKérdések.hu)Oké, a kérdést nyiltván egy ifjú kamasz tette fel. A kérdés érdekes, mit is csináljunk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kytia 2010.07.02. 11:31:32

@Tamarian: "Egyszerűen csak rájöttem; nem érdemelnek meg." Jó, végül is így is lehet fogalmazni.:) Én is ilyesmire gondoltam.

Na jó, a koppanás univerzális veszteség. Az a veszély aztán tényleg minden kapcsolatban benne van. Aki még ennyit sem kockáztat, az ne kezdjen kapcsolatot senkivel, soha.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 11:32:59

@primula anderson:

A kisromet romcsi, csak nem megy fel az emelkedőn. Együtt tolhatjták :)

Kytia 2010.07.02. 11:34:16

@primula anderson: Jól van, akkor megnyugtattál.:) Én is így gondoltam, illetve reméltem.

alumi 2010.07.02. 11:37:14

@Kedves Nard: tessék, remek közös program.:)

Frigyesur (törölt) 2010.07.02. 11:46:49

@Kedves Nard: Mar hogy tolnak egyutt? Gondolod, hogy Lui a vezna karjaival barmit meg tud tolni? A no tolja. :D

nicknek (törölt) 2010.07.02. 11:53:21

@Kytia: Ez ok. A tapasztalatokat hordozni kell, de a legtöbben a sérelmeket is hordozzák és erre utaltam:) Ami a céget illeti néha én is ezt érzem, lehet egy helyen dolgozunk? Kéne kicsikarni fizú emelést mielőtt elhúznak a picsába nem?:D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.02. 11:53:45

annyira fájt ez az iromány, hogy nem bírtam végigolvasni :D

biztos az én készülékemben van a hiba, de normális ember így nem beszél/ír.

"Kellemes őszi vasárnap délután volt, amikor a nő a férfi szüleihez hajtott."
- aha, a kisfiú még otthon lakik. ez esetben a férfi erős túlzás.... by the way, milyen lehet a kellemetlen őszi vasárnap?

Tamarian 2010.07.02. 11:54:19

@Kytia: Csak megint más úgy kockáztatni, hogy fel vagy készülve, tudod, mit akarsz, milyen vagy, képes vagy felmérni a másikat, mit várhatsz tőle, és képes vagy döntést hozni- akkor is, ha az fájdalmas. De így, hogy valaki csupa seb, beleveti magát a rózsalugasba... hát... legalábbis valószínűsíthető a kimenet.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.02. 11:55:28

@boss888: tévedsz! a Rómeó és Júliát el lehetett olvasni :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 11:58:28

@Frigyesur:

Jogos. Max fél kilót bír el, annyit nyom egy lájtkóla :)

Kytia 2010.07.02. 12:03:53

@nicknek: Hát, ki tudja. Én nem küzdök semmi ellen, ha hordozom, hát hordozom. Egy megfelelő lovag azért el tudja feledtetni a sérelmeimet.:P
Ó, a fizuemelést én sose mertem megkockáztatni. Pedig én is király munkaerő szoktam lenni, és mindig úgy éreztem, hogy alulfizetnek.:) De erre mondja költő, hogy "nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem".:)

Kytia 2010.07.02. 12:06:01

@Tamarian: Igen, és pont az ilyen csupa-seb emberek tudnak nagyon önzők lenni. Pl. "mondd meg, miért nem kellettem neked tízévesen?" vs. "azért azt nem szeretném, ha ezt komolyan vennéd".

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.02. 12:06:22

"Visszatérő motívumuk lett egymás kreativitásának firtatása és egyre terjengősebbekké váltak a búcsúzkodásaik"
WTF? emmegmie? he?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 12:13:35

@Kytia:

Én azokon tudok azért röhögni, amikor egy gimiben még jócsajnak számító egyed bepróbálkozik annál a csókánál, akit anno le se szart. Persze a jócsaj akkoriban kizárólag a hejjespaseeekkal kefélt, lett is kismajom, majd a hejjespasee otthagyta. A jócsaj amortizálódott erősen, majd ráhajtott átlag Gézára. Átlag Géza meg kiröhögte, és elhajtotta. Nem azért mert nem dughatta volna meg, vagy játszmázhatott volna egyet, hanem csak azért, hogy kapjon vissza a csaj abból a közönyből és leszarásból, amivel őt illette anno. Az akkori hejjespaseekat meg látja Átlag Géza melóból hazajövet koldulni az aluljáróban, közel sem annyira hejjesként :)

nicknek (törölt) 2010.07.02. 12:20:09

@Kytia: Rendezzek neked lovagi tornát?:) Aztán elnyeri a kezed aki nyer:) Bevállalsz ekkora kockázatot?:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.07.02. 12:31:05

@Kedves Nard: @boss888: látom, nemcsak én nlzegetem másnaposan ezt a blogot.

tőzegmalac 2010.07.02. 12:33:37

@Tamarian: nekem annyi :)
@Kytia: ez így van;)

(de bőbeszédű vagyok ma is)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 12:44:28

@Don Bandi:

Én nem vagyok másnapos, ez a szomorú. Alaphangon hányinger az egész, és gyomorforgató mód modoros.

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 12:45:26

@Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(: ez egészen pontosan azt jelenti, hogy most már mindketten deklaráltan hülyén beszélnek.

@Tamarian: ach, so! Hú, de ráérnek.:-)

Caddy 2010.07.02. 12:45:39

Úgy látom alakul a sztori. Azt nem értem, hogy a pasi mikor és miért kapcsolt át a nem kell üzemmódból a meg kell dugnom üzemmódra.
Tudja valaki?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 12:53:03

@Caddy:

Gondolom mert éppen nem volt a láthatáron más, és gondolta könnyű préda a lasszózásra készülő anuta. Könnyű préda is, csak óvatosan kell csinálnia, mert az ilyenek ritka tapadósak, aztán vesződhet a koptatásával több évig :D

2010.07.02. 12:54:41

@primula anderson:

ahh...minnyá sírok.:)) és ki nem kapott sérüléseket a múltban, könyörgöm???

akinek víztiszta, patyolat élete volt, tegye fel a kezét!:D:D:D

nicknek (törölt) 2010.07.02. 12:56:40

@Kedves Nard: :)) lehet 1 év lekoptatni, de egy okos könyv alapján 7 évig is képes hordozni a bármikor lángrakapok jeleit...

Caddy 2010.07.02. 13:01:11

@Traktorka: "MR Érzékeny Lófarkas" de rég hallottam ezt. :D

Caddy 2010.07.02. 13:03:32

@Kedves Nard: nyilván nincs más a láthatáron, ez egyértelmű,de eddig azt mantrázta, hogy nem kell, nem kell. Értem, hogy egy dugás is dugás,de a történetben nem találom azt a pontot amikor fordult.

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: ja értem. :D:D:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 13:03:47

@Tamarian: "Szegény vagy nyeli a békát" Azért neki sem kötelező mindent a szájába venni.:-)

Kham 2010.07.02. 13:06:41

Kellemes középőszi időjárást idéző tavaszi nap koradélután utója volt a nyugatközép magyarországi középhegység lábainál urbanizálodósában tobzodó, egykori bányaiparáról híres, de a rendszerváltással elrebbenő, kisváros "Jobb mint otthon" nevezetű jellegzetesen lignitbányászromantikus vendéglátóipari helyiség falai között. Azonkívűl is pont ez volt, de a kocsmában sokkal jobban érezni az ilyesmit. "Igyunk még egy széndioxiddal dúsított vízzel hígitott helyi termelésű bort?" kérdezte Randa, miközben ki- és belélegzett általában jókedvűen, de némelyik lélegzete a világegyetemi paralelloptoid funkcionális mátrixát bomcolgatóan hangzott.

"Inkább, dugjunk egyet, előtte" javasolta lányregénybe illően váratlan és ringlispíltulajdonost szédítő perdülettel a férfi, az amorozzo, az emberisten: Ákombákom, kinek Csepel Tuareg Bauxit biciklije, 32 fokos megfelelően stabil szögben volt leláncolva a kerthelyiséget körbevevő egykor zöld, de ma már rozsdazöld kerítéshez. Immáron harmadszorra kis szünet következett be a beszélgetésben, úgy tettek mint akik a panorámában kigyönyörködik magukat, miközben a férfi félig leplezetten, de nem pirulva, bár kicsit szégyellve recsegőset fingott.
"Most megleptél..." mondta a nő aki zavarba jött, mert Ákombákom, ki már perpendikulárisan konstans erotikusra gerjedt, mint aprómajom a fürtbanánra, megragadta a combja között magamagát, gyengéden de mégis férfias erővel, mint amikor James Bond falhoz vágja a gonosz Bond lányt.
"Má' asszitted, buzi-e vagyok, vagy mi?" bizonytalankodott megjátszott illumináltsággal a kanpingvinek között az egyetlen igazi emberállatférfi.
"Nem..." hebrentette a lány és egy hátán bújkáló mosollyal folytatta: - De utána meg jönne levélbe, hogy "Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor", mi?" és alig fejezte be amikor középhosszú haját egy 13 m/s átlagsebességgel fúvó szellő lebbentette meg. Az univerzum megtorpant egy pillanatra, a valóság pszeudoimitációja önmagába horgadt, de a férfi egy képzeletbeli Slazenger acélozott húrozású teniszütővel ütötte le a pátoszt "Hát az attó' függ majd hogyan szopó'.."

2010.07.02. 13:07:37

@Caddy:

A "Singles" c filmből vágatlanul.:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 13:08:18

@Caddy:

Gondolom ez a részlet elsüllyedt a nyáltengerben. Mivel a reménybeli milf az írója ennek a fosnak, emiatt nem tudta a férfi gondolatait beleszőni. Még csak elképzelés szinten sem, mert annyira fantáziátlan a barma.

Kham 2010.07.02. 13:11:16

@Traktorka: :D:D gyöngyszemek aranybányája az írás ismét. Az én kedvencem a "A férfi javuló kedélyállapota levelei hangvételén is tetten érhető volt" mondat. Tisztán látom ahogy Sherlock pipával a szájsarokban elemzi a levelezést "Megvan, Watson! Most tetten értük! Javul a kedélye."

2010.07.02. 13:12:01

@Kham:

"Jobb mint otthon" = "Alibi" :D:DD

Azért valld be, most megdolgoztattak!:D nem minden nap kell így átgondolni hogyan tudnál cirádásabban fogalmazni.

2010.07.02. 13:14:42

@Kham:

én má várom a jövőhetit!:D

sokkal jobb, mint a dallasz.
(Jock Ewing: - Szarok a famra!:))))))))

2010.07.02. 13:16:06

@kabátnyúl:

mármint mivel összefüggésben?:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.02. 13:17:59

@Traktorka:

Hogy alig várod a következő részt. Kb úgy várom mint egy kimerítő proktológiai kivizsgálást. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 13:21:12

@kabátnyúl: nem szép dolog, ráadásul utána rá kell fogni valakire.:-))

Tamarian 2010.07.02. 13:31:15

@Kytia: Ha bibis a lelke, nagyjából csak ekörül pörög az agya...

@kabátnyúl: Képzeld, amint vörösdögös börnadrág-trikó a mocijáról oda búgja; van egy répám. Cseréljünk. De ütnöd is kell.. :D

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Lásd kettővel fentebb. Ha rápörög az agya, hogy most huhúú, de jó lesz neki... De hát 10-ből 8 ezt csinálja "normálisan" is...

Béka :DD Erről Manfréd jut eszembe: Diego, te meg minek veszel a szádba minden piszkot...? :)))

@Kedves Nard: Hümmm. Téged aztán frusztráltak ;)))

@Traktorka: De ugye most Kham-ról beszélsz?!?!?! ;)))

2010.07.02. 13:34:42

@Tamarian:

várjatok elvesztettem a fonalat.
mit beszélek a Khamról? :)))

alumi 2010.07.02. 13:35:45

@Traktorka: a különbség a sebek kezelésében van.
van aki fel tudja azokat dolgozni és együtt tud élni velük hasznosítva a tapasztalatait.
mások nem tudják feldolgozni. pszichomókushoz kell járniuk, vagy ami még rosszabb, magukba fojtják.

2010.07.02. 13:38:44

@Tamarian:

ja, asszem má vágom.:))
hogy ő lenne a Mr Érzékeny Lófarkasom?

hát ha ő magas, sokhajú, vékonyhosszúlábú, és érzékeny cukifiú, akkor igen.:D

Tamarian 2010.07.02. 13:38:53

@Kedves Nard: Akkor intenzív lehetett a kurzus ;-) Most meg ugye célegyenes :)

@Traktorka: A jövőheti rajongásod tárgy a téma ;)))

2010.07.02. 13:40:41

@primula anderson:

nem kötözködésképp, de szabadjon megjegyezni, hogy szerintem mindenkinek szüksége volna egy jó terapeutára legalább egyszer életében, hogy helyretegyék a párkapcsolatos dolgait némi tapasztalat szerzés után.

de egyébként természetesen igazad van.

Tamarian 2010.07.02. 13:40:57

@Traktorka: Monnnyá egy celebhirót a filmvászonról, aki a típusod :))

2010.07.02. 13:42:24

@Tamarian:

:D:D:D ja, jóvan, akkor félreértettem.
:DD
Hát már megint hadiözvegy vagyok, mert Barry felém sem szagol hetek óta. Úgy sejtem megint elválok.
Végülis összefeküdhetnénk a Khammal, ha ő is akarja és ilyen szépeket mond majd, mint amiket ma is írt.:D:DDD

2010.07.02. 13:47:14

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

gyerekek! nekem leállt az agyműködésem.

kivel küzdesz és miért???:))))

2010.07.02. 13:47:57

@Traktorka:

Az amerikaiaknak vannak analitikusaik, nekunk erre a barataink :) (Eredetileg nem pont igy szolt, de megteszi)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 13:50:04

@Traktorka: lemaradt a :-), bocsi. Úgy értsd, hogy nekem is bejövős, így rendben?:-)

Caddy 2010.07.02. 13:50:17

@Kedves Nard: :)
Szerintem a pasi írja, de ma (sem) vagyok a legjobb formámban. Szóval simán lehet,hogy én olvasom félre.:)

Tamarian 2010.07.02. 13:52:07

@Traktorka: Szivem, ha nagyon kivagy a házassági válságod miatt, akko' kőtözz hozzám pár napra. Majd kapsz hideg koktélt, meg vigaszt. És fordítok is :)))
Tarquin is rámoccant a Norton gyerekre. OSzt nem adná könnyen. De ha Kham lukszlákj, akkor hagyd.
;D

2010.07.02. 13:53:20

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

:)) Oké. AKkor neked adom (nagy duzzogva!) és enyém lesz David Conrad.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.02. 13:55:15

@Traktorka: szerintem meg "a Szfinxnek saját magának kell megoldani a maga rejtélyét". szóval nem kell a terapeuta ;)

2010.07.02. 13:55:52

@Tamarian:

A kényesztetést feltétel nélkül elfogadom és köszönöm!:D
(A tequila sunrise-t szeretem!:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 13:59:50

@Caddy: az első rész alapján én is úgy olvastam, hogy pasi írja, de a ma elbizonytalanodtam.

2010.07.02. 14:08:50

@Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(:

na, ezzel nem értek egyet, de kb egy regény lenne kifejteni, hogy miért.

Tamarian 2010.07.02. 14:08:55

@Traktorka: Hát mire valók a barátok? :)))

Most elmegyek napra meg vízbe, mer' így sose nyerek egyik este se. Gernika nagyon hallgat, gondolom már számolatlan orában kifejezhető igazságtalan előnyhöz jutott.

Tessék jáccani. Délután hadd legyen kuncogás ;)))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.02. 14:40:16

@Traktorka: nem kell egyet értenünk, ettől szép az élet! ;) meg persze az ellenkezőjéről is, hogy nem...

Father Justice (törölt) 2010.07.02. 14:54:04

Az hagyján, hogy nagy csalódást okozott a poszt, de fake gyanúm is támadt a végére. Tóth Dzsennifer: Nyald meg a lelkem c. bestsellerében olvasható fordulatot vett a történet. Az első rész alapján még hihetőnek is tűnt a sztori. Simán arra számítottam, hogy az anyuka a szexet használja majd lasszózásra, erre most a fickó kezd nyomulni?! Életszerűtlen ez a szituáció az autóban. A bizonytalankodó, szende, introvertált művészfiú a második találkozás harmincadik másodpercében lazán átnyúl az anyósülésről, finoman belemarkol a nagyszájú maca combjába, sunázást előrevetítve? Még ha ő lett volna a volánnál, talán.. Addig még oké, hogy eljutott a felismerésig: tutifix, hogy nem neveli fel a nő gyerekeit, viszont 8-10 patront esetleg megér a dolog (na jó, négyet-ötöt, mert nem is tetszik a nő neki). De akkor sem illik az eddigi tartalomhoz meg a stílushoz ("- Istenem - sóhajtotta a férfi - mint egy diákszerelem..." ==> broáph!) ez a rámenős mozzanat. Meg úgy egyáltalán.

Abban viszont egyetértek, hogy szex után sokkal meghittebb a beszélgetés. "I love you, honey. Give me a beer."

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 14:58:12

@Kham: "Az első állomás csak egy cigiszünetre rúgott." :-)))

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 15:00:40

@Traktorka: nem elképzelhetetlen, de lesz még időm eldönteni. Vajon hány részes lehet ez a fércmű?:-)

Kytia 2010.07.02. 15:08:36

@Kedves Nard: Hát, nem tudom. Jó, és akkor Átlag Gézáról mit mondjunk, aki pattanásos fejjel természetesen nem Átlag Julisnak udvarolt, hanem az iskola jónőjének, majd évek múltán, mire rájön, hogy ő sosem lesz hejjespassee, végül mégis megállapodik Átlag Julis mellett (illetve Ocsmány Aranka mellett, mert Julis azóta bombanővé nőtte ki magát), és sűrűn hangoztatja a blogokon, hogy a hűség nem fontos, nem is azt jelenti, és különben is, nem is létezik. Mert valójában még mindig Jónő Ivettről álmodozik, csak nem merné bevallani magának.:))

2010.07.02. 15:08:47

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

szerintem max négy.
a csúcspont a jövőhéten várható a mélypont pedig utána

Caddy 2010.07.02. 15:09:14

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: nekem olyan egyértelmű volt, hogy a pasi írja, de most biztos nem olvasok vissza, hogy mi merre :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 15:18:59

@Traktorka: akkor a következő részben szex is lesz, ami után pihegve elalélnak természetesen.:-)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 15:20:41

@Caddy: engem teljesen összezavart ez a diákszerelem-sóhajtozás:S

tőzegmalac 2010.07.02. 15:26:45

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: csak a büntetés miatt... valahogy ki kell érdemelni;)

tőzegmalac 2010.07.02. 15:32:35

@Traktorka: a B oldalon már nincs belégzés-kilégzés? :P

tőzegmalac 2010.07.02. 15:35:23

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: nem. te nem küzdesz. ülj szépen vissza a bárpultra:-)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.02. 15:37:37

@Father Justice: ha a pasas bebeszéli magának, hogy kapható a nő egy könnyed kufircra - és ugye arra is kell - akkor életszerűtlen lenne, hogy bepróbálkozik in medias rés?

Kham 2010.07.02. 16:15:33

@Traktorka: hehehe nanáhogy Kham képes folyamatosan is ilyen szépeket írni, csak használat előtt fel kell tölteni alkohollal, hogy lekapcsoljon benne a biztosíték:) de akkor meg nem lehet lelőni sem, szóval elég nehézkes müködtetni. Azt meg nem is mondom, hogy valahogy itt nem díjazzák a napközbeni alkoholfogyasztást... bárcsak lehetnék közalkalmazott vagy esetleg vasutas.

Kham 2010.07.02. 16:23:57

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: :):) Tényleg vajon miért volt fontos a történetvezetés szempontjából a cigiszünet? Azt még megérti az ember, hogy említésre méltó mikor Rambo lemészárolója a teljes vietkong őrséget, majd utána rágyújtott egy szivarra és lerúgta a helikopter rotorját. De így?

Father Justice (törölt) 2010.07.02. 16:56:27

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Ettől még nem lenne életszerűtlen, de a fickó korábban megismert jellemzőivel együtt már az. Az 'in medias res' típusú férfiak eleve nem "beszélik be" maguknak, hogy könnyen kapható egy laza menetre az éppen szédített célszemély. Ők egyszerűen bepróbálkoznak mindenféle típusnál, akár könnyen kaphatónak vélik, akár nem. Öt perc után szerelmesek, tizenöt perc után feleségül akarnak venni, és ha nagyon makacs vagy, jöhet az öngyilkossággal fenyegetőzés. Ha mindezek ellenére elutasítás van, jön a Next gomb és kész. Számomra hihetetlen, hogy egy alapból érzelgős, visszafogott, agyalós férfi egyszercsak - mintegy átbillentve egy kapcsolót - in medias res támad. Visszaolvastam: többen úgy sejtik, egy nő fantazmagóriája az egész. Lehetséges! Akkor még csiszolni kell benne bizonyos részleteket, hogy bestseller lehessen. :)

Kytia 2010.07.02. 18:51:34

@Father Justice: Ugyan, minek szégyenlősködne? Hisz' már a fütyijét is megmutatta neki.:)

Viccet félretéve, egyetértek.

2010.07.02. 20:09:04

@Father Justice:

Harcteri pszichopatiat mar kapott az illeto, de akkorat, hogy megrezdult tole a fejem, mintha granatnyomas erte volna a'la Hopkins.

mennyország utca hét 2010.07.02. 22:06:37

@Father Justice: És olyan nem lehet, hogy Ákombákomkám rájött, hogy ezt a milfet sunázni kell és semmi több, és összekapirgálta a zinába szállt bátorságát, és kipróbálta a hétfogást? (A boldog arajelölt meg azt látta át, hogy ha most hanyatt vágja magát, akkor a lasszózás mellémegy.) Férfitársaim, senki nem volt még úgy, hogy most vagy soha, vagy mit veszíthetek? Szerintem még az sem kizárt, hogy skizofrén a figura.

2010.07.02. 23:18:11

@Kham:

én má multinál is tapasztaltam a napközbeni ivást, dontvörri.:)
De azért azon gondolkoggyá, hogy milyen gátlásaid vannak józanul, amiért nem peregnek a szájadról a szavak (mint lelked virágoskertjéből a virágszirmok) miközben éleszted/néd az örök szerelmünk tűzét...*révedve elnéz a naplementébe*
:DDDD

Tamarian 2010.07.03. 09:03:15

@Traktorka: Mi van akkor, ha karizmatikus figurád ambivalens érzéseket kelt benne? Egyszerre vonzod - ezért áradnának a szavak igazgyöngyei nem mindennapi ajkáról - izé, billentyűzetéről -, ugyanakkor elbizonytalanítod, ezzel önértékelési válságot idézel elő, ami megkérdőjelezi számára; elég lesz-e neked mindaz, amit nyújtani tud? Hogy ezen a szorításon enyhítsen, nyúl a pohár után. :)))
Nos vagy vegyél vissza, és légy gyöngébb nő, vagy bizonyítsd, hogy szavai mágiája olyasmit ad, amit mondjuk még Edward Norton sem tud :DD

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.03. 09:13:37

@Tamarian: reggelt!:-) Olyan egyszerűen NINCS, amit Norton nem tud.:-D

@Father Justice: érzelgős, de szerintem az a kategória, aki megpróbálja megragadni az alkalmat. Talán az alkalmak csekély száma kényszeríti erre.:-)

2010.07.03. 09:28:27

@Tamarian:
Van az a mondás, hogy kérdezéssel időt spórolunk.:))
Ha kétségei vannak, hogy nem lesz nekem elég jó, akkor kérdezzen. "K: Traktorka, egyetlen szerelmem: elég jó vagyok neked? T: igen, drágám." és máris megoldódott a dilemma.:D
De természetesen bizonyítanám is, csak lépjünk túl ezen az ivás dolgon. Ha velem csak részegen lehet jófejkedni, akkor ott valami kánya van a vetésben.
De természetesen jellemet is cserélek a Kham kedvéért, és leszek nagyszájú dominából, félénk kisnyuszi.:D (mer'ez így megy!:)))

2010.07.03. 09:33:34

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Edward tökéletes.:))
Éééés! szereti a barnákat.:D
köztem és Salma Hayek között az a különbség, hogy ő Amerikában született, én pedig Európában.:)) Amúgy mintha ikrek lennénk.:D:DDD

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.03. 09:39:56

@Traktorka: :-)) Akkor te vagy a nyerő kombináció:-)

Father Justice (törölt) 2010.07.03. 11:12:24

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Az tuti, ezt a részét én is így látom. De az ilyenek nem tesznek fel mindent egy lapra egy combsimogatós mozdulattal, hanem óvatos fokozatossággal, pajzán tréfákkal terelik a cselekményt a sunázás felé, ha már csak annyit szeretnének elérni. Egyébként az első felvonásnál már én is jeleztem, hogy Ákos valószínűleg nem bővelkedik az alkalmakban. Ezért kell egyáltalán morfondíroznia azon, hogy mit lehet "kihozni" ebből az anyukából.

Tamarian 2010.07.03. 12:17:42

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Jó ...reggelt (? :D)
Ebből világosan látom, hogy csak azért nem folytatunk késhegyig menő, objektív vitát, mert magam is kedvelem színészkirályként. De például az én kis szívemet nem dobogtatja meg :)))

@Traktorka: Korunk agyonfrusztrált férfilelkeivel ne lennél tisztába? Nem mindenki felett száll el az az angyal, aki megsúgja; ő Traktorka. A NŐ. Ideális, házias, szexdémon, sportos, humora intelligenciájával vetekszik, és karjai közt egyszerre lehetsz gyenge és gyengéd. Amit ő nem ért meg, az egyenesen Entrópia-országból érkezett. Szóval test- és egyéb nyelveken köll tudatni a jámborokkal, hogy rileeeeeeeeeex, ne félj, lépegess csak a tettek mezején, és tárt kapuk elé érkezel. :D
Elképzelni sem tudom, micsoda élményeken van túl a férfi, aki csak nyomás alatt mer már kommunikálni. De ennyi fantáziád biztos akad neked is (azér' csak ötleteljünk XDD)
És maradj TE, hisz így kellesz a világnak és nekünk. HA Barry megjön, ne azt lássa, hogy akinek az emléke életben tartotta a ....(dzsungel, sivatag, Hold magányos felszíne, tengeri kutatóközpont sejtelmes villódzása)-ban, az már a múlté ;)))

2010.07.03. 12:54:18

Ez a történet borzalmasan rossz. Izgalmasabb lesz idővel, vagy marad ez a nyűglődés? Amúgy vagy napról napra adjátok le, vagy hagyjátok a francba, mert 1 hét elteltével már nagyon nem rémlett hogy miről volt szó az elsőben.

2010.07.03. 15:45:35

@Tamarian:

:)))
egyébként nagyon igazat mondasz, úgy értem kifejezetten figyelnem kell arra, hogy kimutassam, hogy pálya van, pont azért, amiket leírtál.
dehát így szép az élet, nem adnak ingyé semmit.:)) Khamot sem.:D megkő győznöm, hogy ivás nélkül is tuticsávó.:D
szerintem a Barry benne van a Mars-túrás másféléves szimulálós buliban és most elzárták a világelől hatójukat.:D

ranagirl (törölt) 2010.07.07. 23:04:38

Helló! van egy srác..jártam vele max 2 hónapot.. még mindig szeretem..lassan 4 hónap eltelt és ugyanúgy szeretem..egyszerűen nem tudok elszakadni tőle..és annyira fáj, h ő meg csak akkor keres meg amikor épp nincs kit hülyítsen..
nem tudom, h most mit tegyek..találkozgatunk,smárolunk..de nekem ez így nem jó..és látom, h neki se jó.. remény az még mindig bennem él hátha még is egyszer kibékülünk és együtt leszünk.. csak attól félek, h jobban tönkre tesz érzelmileg..:(
nem bírom ezt sokáig, valamilyen módon el kell felejtenem..
új kapcsolatot nem akarok.. félek, h miattam szenvedne amiért nem szeretem.. és én úgy nem akarok senkivel se összejönni.. lehet, h hamarabb elfelejteném.. de lehet, h nem.. nem tudom, h most mit kéne tennem.. nem egy könnyen fogom tudni elfelejteni őt.. ha tudtok vmiben is segíteni kérlek segítsetek..köszönöm!!
süti beállítások módosítása