A pasim 5 nap alatt teljesen leépült

2011. május 10. 07:53 - Panni CsP

„Öt napra vidékre kellett mennem a szüleimhez. Mivel ennyi időre még soha nem hagytam magára, érdekes próba elé került” – a pasidat úgy tudod örökre magadhoz bilincselni, ha bebizonyítod neki, hogy függ tőled. Csak mond meg neki, hogyan működik a mosógép és hagyd magára. De aztán ne csodálkozz, ha később kupleráj fogad. Most megtudhatod, milyen egy olyan pasival élni, akinek sokáig az anyukája törölte a fenekét.

 

A barátommal hat éve ismerkedtem meg egy koncerten, úgy, hogy tombolás közben a nyakamba borította a sörét. Akkor azt hittem, megölöm, hiszen eláztatott, kész, nem volt másik ruhám, fáztam rendesen. Nekem annyi volt az este. És ahogy hisztizve megyek kifele, ő jön utánam, vígasztal, sajnálkozik, rám adja a farmerkabátját. Beülünk egy kis csehóba, megnyugszom - és beszélgettünk… romi volt, na! : ) Szóval, összejöttünk és fél év múlva már egy fedél alatt éltünk. Történt márciusban, hogy nekem 5 napra vidékre kellett mennem a szüleimhez. Mivel ennyi időre még soha nem hagytam magára, érdekes próba elé került.

Láttam rajta, hogy nehezen enged el, ezerszer megkérdezte, hogy meddig melegítjük a kaját a mikróban és hogyan kell mosogatni takarékosan meg a mosógépet beállítani - tisztára pánikban volt, mert ezeket addig én csináltam és ha 5 napra elmegyek, akkor 5 napig állni fog itt az élet. Amikor elmentem, azt hittem minden rendben lesz, hiszen elláttam instrukciókkal. Amikor 5 nap után hazajöttem, nem várt látvány tárult elém: az előszobában cipők a szőnyeg közepén, a vizes felmosó (vödör nélkül) a sarokban áll. Az élmény a konyhában folytatódott: 5 napi mosatlan a mosogatóban, a fürdőszobában áll a víz, a nappaliban rumli, szennyes tányérok az asztalon. Nagyon örült nekem, és azt mondta, hogy mindig rendet akart csinálni maga után, de valahogy képtelen volt rá. Hát, ja, az anyjával élt előttem, soha nem mosogatott. Mi lenne veled nélkülem? – kérdeztem. Azt mondta, hogy nem szeretné megtudni és legközelebb bejárónőt akar. Na, azt lesheted! : )

 
225 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr262892157

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtalálta bennem, akit keresett 2011.05.10. 08:47:51

Üdvözlöm! Szeretnék tanácsot kérni öntől. Problémám: 1 éve ismerkedtem meg egy sráccal, ez idő alatt hol jelentkezett, hol nem. Mostanában többet keres, állí­tja, bízik bennem és reméli, megtalálta bennem, akit keresett. Baj az, hogy már nem hiszek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devil2 2011.05.10. 11:29:53

@Alikam: persze a nőkről van szó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.05.10. 11:35:08

@Nard: Somindent lehetett ott tanulni és átélni. :)

milstory.blog.hu/

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 11:35:48

@Nard: A párom szerint kiválóan megtanult állva, nyitott szemmel aludni a katonaság alatt. Így őrködtek. :D És hadtápos volt a drága, neki kellett mosogatni. Az első dolog amit kikötött a kapcsolatunk elején az volt, hogy ő nem mosogat. Ezért van gépünk, mert én is utálok mosogatni.

Devil2 2011.05.10. 11:37:14

@molnibalage: Arra emlékszek, hogy ott és akkor SZAR volt, utólag persze idővel megszépülnek az emlékek. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 11:38:09

@Devil2: Hát igen, a szalonna kocka csodákra képes azt mondják!

Devil2 2011.05.10. 11:39:47

@Bundabandi: Ilyen nem volt hogy "hadtápos", csak símán szopatta az írnok, mert sűrűn beosztotta a konyhára.
Én adtam 30valahány őrséget, mindig fekve aludtam (eccen állva nem tudok na, se ülve) :)

magyar ember teli szájjal 2011.05.10. 11:40:01

Nem a pasi függ a posztolótól, hanem a posztoló idióta.

Stupidella 2011.05.10. 11:40:34

A posztíró a hibás, miért táplálta tovább a köldökzsinóros pasit? Szépen meg kellett volna tanítani pár alapdologra, de nem az 5 nap előtt, hanem már előbb!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.10. 11:47:21

Én tavaly hasonló félelmekkel hagytam otthon a pasimat két hétre, de azt mondtam neki, hogy nem érdekel hogy néz ki a lakás a két hét alatt, de amikor hazamegyek, legyen rend különben megemlegeti..és rend is volt :D

Amúgy nem hiszem el, hogy 5 nap alatt ilyen rumlit lehet csinálni akkor a srác eléggé szerencsétlen lehet, már bocsánat.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 11:48:18

@Köldökszösz (csodalampa): :DDD

@Bundabandi: Azert jo, hogy a pasid kvazi negativumkent emlited kosz szempontbol. :)))

Mosni nem egy nap kell. Egyrezst hogy tudod ennyire helyre kiteregetni, masreszt a mosogepnek is pihennie kell. :))

Takaritani se egyszerre kell. Neha elkap engem is hev, hogy namostaztanittmindenrendbenleszkidobokmindentesegyatalanszipurszuper vagyok, de a vegen sosem jon ossze. Ezt nemreg koltozkodeskor kellett beismernem.

Az oreglanyokat ne is mondd. Hordtam a szemetet, erre ramdorren es a szemetszallitora, hogy 'kihutia lepcsohazat, ezert futunk' *rikacsolas-rikacsolas* Amugy meg nem erted, hogy tok sotet van az utcan es te vagy az egyetlen fenyforras?! Es egyatalan mekkora zajjal jar egy felmosas?! :D

Macskat nem tartunk, kutyat meg udvaron. Na. 2 perc alatt megoldottam eleted sitty-sutty. :D

Lacusru 2011.05.10. 11:48:27

@Devil2: Mikor jön már végre a bele bújós, makkos MBT?
Már itt porosodik a polcon a fehér frottír térdzoknim :-(

Nem értem amúgy, hogy ilyen pasik kellenek a nőknek?
Én meg évekig éltem egyedül, főztem, mostam, vasaltam, takarítottam magam után... aztán bele szaladtam egy olyan lányba, aki teán kívül önállóan nem főzött még soha semmit! Mikor megtudta, hogy kénytelen lesz megtanulni pár dolgot, nem vigyorgott már annyira :-)

IP-címvadászok kedvence 2011.05.10. 11:48:28

@Nard: Tényleg nem katonaságfüggő!

De azt hiszem, lassan már tényleg el lehetne felejteni a "bezzeg akit megnevelnek a honvédségnél"-dumát, úgyis már csak az öregek nyomatják, most, hogy már 10 éve nincs katonaság, tényleg unalmassá is vált ez, meg hát, eleve nem volt igaz :)

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 11:51:05

@Köldökszösz (csodalampa): :DDD Tok jogos. Erre epiteni is lehetne egy kampanyt. :))

@gyvy: Szakszervezet?

@Bundabandi: En is nagy mezitlabas vagyok. Ezert szeretem a nyarat, akkor lehet. Meg a homokban. Amugy is jol mutatok a tengerparton sztem :D

@gernika: 100%-ig biztos vagyok benne. :)))

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 11:53:11

@Köldökszösz (csodalampa): Mint a rajzfilmekben. Nem veletlen a mondas: 'minden csillog-villog'. :D

Devil2 2011.05.10. 11:53:38

@Bundabandi: Hát mondjuk azt se értem aki ilyet csinál, de mint tudjuk, van az a pénz.

MEDVE1978 2011.05.10. 11:55:30

Tehát:

1. Rendetlen a faszi. Tudom, hogy borzasztó dolgot mondok, de ez az alapállapot. Én is kurva rendetlen vagyok. Majd megszokod.
2. Buta megoldás: otthagyod szerencsétlent egy hétre szenvedni, aztán, amikor hazajössz és meglátod a kupit, hülye sztorikat raksz fel az internetre. Okos megoldás: Leülsz a faszival és megbeszélitek, hogy a kapcsolatotok alapköve mostantól a némi közös teherviselés. Ha nem tud felmosni, mosogatni (bár akkor hülye), a mosógépet használni, kedvesen megmutatod neki. Ha nem akarja és téged zavar a rendetlensége, akkor otthagyod.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 11:55:56

@tuli _: Kitty egy kedvenc sorozataban a fohos pont igy akart fuvet nyirni. :D

@gyvy: Nalunk pia is van a hutoben! :D Igaz, csak kontyalavalo. :))

vernarancs 2011.05.10. 12:00:22

Ez a tag egy fonyeremeny. Konnyu kielegiteni az igenyeit mert az nincs neki.

Alikam 2011.05.10. 12:04:31

@Devil2: igazából nem érzékeltem ezidáig nagy különbséget, egyedül élő nő és férfi között rendtartás ügyében. Látom én már olyan disznóólat nő szobájában, hogy csettegtem egy kicsit, hátha előjönnek a desznyók is:)

Thulea 2011.05.10. 12:08:12

Drágám! Ha gyereket is akarsz majd, akkor vagy cseréld le, vagy tanítsd be, mert meg fogsz őrülni! Ez egy anyai jó tanács! :-)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 12:08:14

@Frigyesur: Nem tudom félbehagyni a dolgokat! Nem tudok úgy mosni, hogy ma a fehérek, holnap a színeseket stb. Egyszerre kell mindent. :D Sok hely van a garázsban, oda lehet teregetni, meg a kertbe is nyáron. Szóval ha én takarítok, akkor TAKARÍTOK! Vannak dolgok amikben maximalista vagyok. De nem mindig jó, mert sok fáradsággal jár és szinte soha nem vagyok maradéktalanul elégedett a végeredménnyel. Ilyen az autó vásárlás is, azért nincs még, mert ha nem olyan, mint elképzeltem, akkor inkább nem kell semmilyen.

Alikam 2011.05.10. 12:11:06

@Nard:
azért minimál dolgokra megtanított. Igazából én akit ismerek és volt sorkatona, az alap dolgokat tudott a rendről.

Volt róla valami fogalma, még ha esetleg a sorkatonaság végével nem is gyakorolta tovább. Ezen felül persze, hogy az egyén dominál, de azért ha egy ilyen kis csicskát bevinnének kilenc hónapra, nagyokat mosolyognék ha ott is előadná ezt a hülyére veszünk mindenkit és leszarom, hogy szarban heverek jelenetet.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:13:07

@Bundabandi: De ha lefekszel koszos lakasban tkp. akkor is felbehagyod. En igy vagyok maximalista.

Na de annyira nem letkerdes. Te csak idegesitsd a szomszed banyat ;)))

Hurri Kán 2011.05.10. 12:21:25

@Frigyesur:
Megnyugtatlak, én sem madárinfluenza elleni szérumot akartam tartani benne :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.10. 12:23:34

@Frigyesur:

Egyszer mi totál csíramentesre takarítottuk a fürdőt. Sósavval felöntöttük az egészet. Egy ideig nem mentünk be, de csillogott minden a tisztaságtól :) Ez a baktériummentesség! :)

Tjuca 2011.05.10. 12:24:45

@Bundabandi: ügyes. milyen finoman delegál. kis dráma, és az életben nem kell füvet nyírnia.ugyanígy lehet eljárni egy elcseszett családi ebéddel, mályvaszínű melltartókkal és gatyákkal... :-) zseni. persze te meg elhiszed, hogy valóban nem tudja. :-D

Sanity 2011.05.10. 12:25:35

Elég gáz, hogy egy férfi képtelen önmagát ellátni. Az egy dolog, hogy a csajod vállalja a házimunka nagy részét, ez kurvára nem azt jelenti, hogy neked tudatlannak kell lenni.

Kétlem, hogy bármelyik nőnek bejön, ha egy férfi egy ekkora csődtömeg. Arról nem is beszélve, hogy minden olyan dologgal, amiben ennyire kimutatod, hogy függesz a nőtől, gyengül a szereped a kapcsolatban.

Amúgy ez vicc, meddig tart már elmosogatni 1 ember után, vagy felmosni a konyhát? Napi 3 perc?
Berakni a mikróba a kaját, ez bonyolult?

Kedves posztoló. A legrosszabb amit tehetsz, ha azonnal rendet raksz utána úgy, hogy ő közben a nézi a barátok köztet. Mutasd meg neki hogy kell. Ha meg ellenállásba ütközöl, akkor gondolkozz el ezen az egészen szvsz.

Ha téged nem zavar, hogy ilyen, akkor minden rendben, és nem is kellett vonla ezt a psoztott megírnod. De mivel megírtad, így feltételezem, hogy zavar. Ha nincs következménye, hogy a srác így viselkedett, akkor ez nem fog megváltozni.

is 2011.05.10. 12:25:47

@vernarancs: hopp a blocsessegbeugrott :))

meg az utolso mondta, hogy nem lesz bejarono. hiszen az a csaj munkajat vegezene el, nem a pasiet. csak a pasi fizesse! de valahogy ugy erzem, hogy penzugyileg is a csaj az utokepesebb.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:28:58

@gyvy: Megnyugatalak, hogy direkt felreerted, a lenyege az volt, hogy ami neked alom, az nekem realitas. :)) Bar beismerem: meloban en meg nem ittam.

@Nard: Most gratulaljak? :))) Ha most itt lenne a mikrobiologia konyvem, utananeznek, hogy a sosav elet tesz-e a fungicid, virucid, antibakterialis, parazita ellenes, sporicid kovetelmenyeknek, vagy tulsagosan felszinesen voltatok. Gyanitom igen. :P

KenSentMe 2011.05.10. 12:31:37

Akit az istenek szeretnek..

nem, egyébként mindig irigyeltem az olyan pasikat, akik leélnek egy életet anélkül, hogy meg kéne tanulniuk a mosógép használatát, mert annyira körberajongják őket a csajok.. egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy jó nekik.

Hurri Kán 2011.05.10. 12:31:40

@Frigyesur:
No de úrrá lettem máshogy a problémán :)))

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:34:28

@gyvy: Ezt most nem ertem. Vagy a viragagyasban lettel urra?

Hurri Kán 2011.05.10. 12:36:33

@Frigyesur:
Az irodához közel lévő kávézó vállalt házhoz szállítást! Irodavezető figyelt ám erősen, amikor hozták nekem tálcán a délutáni betevőt :DDD

Hipper 2011.05.10. 12:38:43

Ezt most nem értem. A srác 5 nap alatt beállította a lakást (elég lassan ment mit ne mondjak). Végre mindent elér a fotelből, minden lényeges eszköznek tudja a helyét, kellemes meleg van (jó persze büdös is de vmit vmiért) és csend. Erre hazajön az asszony és szétcseszi az egész meghittséget... üvölt a porszívó, zakatol a mosó illetve mosogatógép, percenként ide oda küldik szerencsétlen srácot mert útban van, minden dolog a "helyén" van, vagyis sosem találni semmit, a huzat kirepíti az összes papírt, és ráadásnak, még a netre is felteszik, hogy mekkora egy szar alak anyuci kedvence.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:39:20

@gyvy: Marmint kiszallitattod az etiles intoxikatort? :O

@Nard: Errol lehet, hogy a Bacillus thermophilus vagy neha gomba spora mast mondana. :P

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:46:35

@gyvy: Wow! Fogadd elismeresem, gyvy blogtars.

Hurri Kán 2011.05.10. 12:47:48

@Frigyesur:
Köszönöm :)
Velem ugyan nem b@#nak ki :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 12:57:35

@Tjuca: :D Mosni nem tud a géppel, próbáltam megmutatni neki, de nem nagyon jutott el hozzá az üzenet. Viszont locsol, megeteti az állatokat, söpör, felmos, főz. Azért ez nem olyan rossz!

Caddy 2011.05.10. 12:57:48

@Muha: :D:D:D:D
HEKKER!!!!!!!!!!!!!

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2011.05.10. 12:58:49

lol.:D a faszi helyében lemondanék:D

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 12:59:11

@gyvy: Tobb ilyen forradalmara van szukseg korunk kapitalista tarsadalmaban!

@Nard: Csupan ravilagitottam egy nyilvanvalo problemara, amibol szokek okulhatnak. ;)

Hurri Kán 2011.05.10. 13:01:21

@Frigyesur:
Nem vagyok benne biztos, hogy mindenhol eredményes lenne a rendszer bevezetése.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2011.05.10. 13:02:16

@Benyeszke: "Én tavaly hasonló félelmekkel hagytam otthon a pasimat két hétre, de azt mondtam neki, hogy nem érdekel hogy néz ki a lakás a két hét alatt, de amikor hazamegyek, legyen rend különben megemlegeti..és rend is volt :D

Amúgy nem hiszem el, hogy 5 nap alatt ilyen rumlit lehet csinálni akkor a srác eléggé szerencsétlen lehet, már bocsánat."

vagy direkt csinálta...

Muha 2011.05.10. 13:09:06

Ijjajugy élvezem én a PUNCIt
Ottan annyira szép és jo

Lálalaaaalaaaa lala laaa laaa

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.10. 13:12:41

@Muha:

Ejj. Apád szíjat hasít a hátadból Muhaszita! :)

Amúgy meg ezen feküdtem ki most:

- Hogyan osztja meg a házimunkát az ifjú pár?
- Kate porszívózik, Vil mos.

Frigyesur (törölt) 2011.05.10. 13:13:24

@Muha: Muha lanyom, pszichiaterhez vigyelek, de most telleg? Ez talan meg nagyobb buntetes is lenne, mint Kiszel Tundi, szoval ha megegyszer leirod a szot, megnevellek.

@Nard: Ezzel a velemenyeddel egyedul vagy.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.10. 13:16:20

Nálunk a fridzsider takarít és a mosogatógép nyírja a füvet. Honol is a 10taság! :)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.10. 13:26:21

5 nap alatt ezt elérni, azért elég durva. :) Én is a bejárónőt választanám. :DD

2011.05.10. 13:36:09

Hát nem tudom, de ez elég égő, a zúr és a hölgy szempontjából is.
A zúrnak attól kéne férfinak lennie, hogy meg tud csinálni dolgokat, akkor is ha nem ért hozzá. Ne szaladjunk messzire, a mikró kezelését szerintem kb 12 éves korra tökéletesen el lehet sajátítani, a meddig kérdésre pedig az "amíg elég meleg nem lesz" a megfelelő válasz. :D A mosás meg.. aki nem mángorlófával nyomja, az szerintem képes rá, hogy megjegyezzen két programot (az okostelefon bezzeg megy, mi? :D) és/vagy/esetleg külön rakja a színest és a fehéret.

Eh, azért ez elég ijesztő (korunk átlagiqja!), bár a hölgyről is sokat elárul, hogy hagyta elfajulni a helyzetet.

A "romi" egyébként mi a rák farka? romkocsmákat már így becéznek?

Muha 2011.05.10. 13:39:40

Csak 5 napi mosatlan?????
Nyihihiiiiiii
A kis PUNCIIII

2011.05.10. 13:40:02

@Lacusru:
"Nem értem amúgy, hogy ilyen pasik kellenek a nőknek?"

Merdzsója van, vagy hat farka, vagy megnyerte egyszer a lottót, vagy a rák tudja. Gondolkoztam már én is ezen.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 13:51:18

@Crystah Mastah: romi = romantikus (bár gondolom költői kérdés volt :))

De most tényleg, mi a "romi" egy sörrel való nyakonöntésen? Ha a hordó csapja alá fekteti, azt milyen jelzővel illetné? Hipcsiszupcsi?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.10. 13:54:25

@Crystah Mastah:

Romantikust jelent a romi.

@Muha:

Apád nem figyel, ezért minyimum 5 SALLERt lenyomok neked.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.10. 14:18:18

Azért volt haszna is a felszámolt sorkatonai szolgálatnak. :D
(mosás, mosogatás, takarítás már nem okozhatott gondot a leszerelés után)

Badbitie 2011.05.10. 14:38:30

@Sanity: Nem azért írta, mert zavarja, hanem mert jópofának és viccesnek találja.

Amúgy én se mostam, főztem, vasaltam, stb életemben, oszt mégis elvagyok jól, kösz.

RavenLord 2011.05.10. 14:53:53

Szánalmas a posztbli pali, de a posztoló is elég igénytelen lehet, ha ezzel a szerencsétlennel él több éve. Megérdemli.
Én egyedül maradtam 3 gyerekkel, fériként vezetnem kell a háztartást, dolgozom, stb., de nem okoz gondot, hogy tisztaság és rend legyen, főzni is megtanultam, nem mikrós kaját eszünk.
Nőjetek fel, legyetek emberek, mert ez elkeserítő...

2011.05.10. 15:23:09

@Bundabandi:
"De most tényleg, mi a "romi" egy sörrel való nyakonöntésen? Ha a hordó csapja alá fekteti, azt milyen jelzővel illetné? Hipcsiszupcsi?"

Lehet romantikusan lenyalta a nyakáról a sört. Bár ez már inkább perverz, de ki tudja, ezek a mai fiatalok.. :D

HAL 9000 2011.05.10. 15:27:29

Igen, én ismerek ugyanilyen csajokat. Nagyon sokat! A mai fiatal csajok is olyan szinten igénytelenek a környezetükre, hogy az már már az undorító kategória. És ennek nem feltétele az "az anyukája törölte a fenekét" szitu.

bőrmók 2011.05.10. 15:34:31

Gratulálok a posztírónak, és további jó cselédéletet kívánok.

Take-it-Easy 2011.05.10. 15:42:45

@Takony_fősámán: itt a lényeg. Önként vállalja, hát nem hülye? Aztán meg ha szül ennek a kisfiúnak egy-két gyereket, akkor meg majd panaszkodik, hogy a férje nem segít a háztartásban és a gyereknevelésben, csak hereként mereszti a seggét...

Sanity 2011.05.10. 15:53:08

@Badbitie: örülök, hogy jól elvagy, csak nem értem miért mondod ezt el nekem.

Mindenki azt csinál a kapcsolatában amit akar, ha ez mindkét fél számára elfogadható. Ha nálatok ez így működik, azzal minden rendben.

Mindezektől függetlenül azzal nem értek egyet, hogy egy férfinek ezekhez nem kell értenie. Az, hogy nem ő csinálja, az más kérdés, de bármikor lehet ilyen helyzet (lol már, 5 napra elmegy nő, ez nagy dolog? ez tök hétköznapi - üzleti út, bármi lehet), és mennyire gáz már, ha a férfi képtelen önmagáról gondoskodni. És itt most nem arról beszélünk, hogy 8fogásos ebédet csináljon. Hanem hogy megmelegítse a kaját?!? Az ilyen szintű fügés a nőtől/társadtól gáz, és totálisan kiszolgáltatott pozícióba kerülhetsz miatta.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.10. 16:26:56

:D Most kaptam egy mondás gyűjteményt és ez is köztük volt:

"Nem tudom, mit kezdenék a feleségem nélkül. De akkor is olyan jó rágondolni."

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.10. 16:45:08

@Bundabandi:
Egy férfi áll megtörve egy sírhantnál.
Arra sétál egy másik férfi és megkérdezi:
- Anyós?
- Feleség.
- Az se rossz!

atila68 (törölt) 2011.05.10. 17:02:33

"romi volt, na!"

Ez mi a rosebet jelent?

becsoccsent 2011.05.10. 17:55:46

@atila68: eddig olvastam en is. tovabb nem is erdekel :D

Mr. Waszabi 2011.05.10. 19:10:00

Vazze, fél év együttélés alatt nem szúrta ki a szemed, hogy a pasid nem önjáró? Az a gyanúm, hogy tán épp ezért választottad, hogy könnyű legyen megtartani, hogy függő legyen. Sztem sokakkal teszel jót, ha megtartod,hálásak lesznek nőtársaid:)

Mr. Waszabi 2011.05.10. 19:16:08

@RavenLord: ne szidjuk. A Nők okosak, a nők szépek. Amíg csak ennyire okosak, addig van jó világ. Eszem megáll, hogy összeköti az életét egy emberrel és azt tartja lényegnek, hogy meg tudja tartani. Hogy mit/kit tart meg, az nem fontos, a lényeg, hogy el tudjon dicsekedni a birtokával. Nem szőke esetleg?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.11. 09:38:01

@waszabi: "azt tartja lényegnek, hogy meg tudja tartani." Hát igen, humánetológia... Szelekciós előnyt élvezett az, aki meg tudta tartani a férjet, mert nagyobb valószínűséggel tudta felnevelni a 10-ből azt a 2-3 gyereket. Nem véletlen, hogy a madaraknál a fajok 95%-ka monogám kapcsolatban él (legalább a költési idényre). A csapodár párnak nem élte túl a fiókája. (Persze a madaraknál is van csapodárság (meg pl. homoszexualitás), de ezt most TIT szinten nem fejtegetném tovább)

A világ megváltozott, de a mentalitás nem tud lépést tartani ezzel.

Mr. Waszabi 2011.05.11. 18:20:59

@TrueY: ha kielégítő lenne ez az okfejtés a buta emberi viselkedésre, nem neveznénk butának, ez volna a normális. De nem az. Remélem.
Nem a mentalitás nem tud lépést tartani, hanem az emberek nem akarnak. Az ember által alkotott személytelen fogalmak általában nem tesznek semmit, csak arra jók, hogy rájuk kenjék tétlenségük és tehetetlenségük felelősségét. Olcsó és kényelmes megoldás az evolúcióra kenni azt, amit mi személy szerint nem teszünk meg, holott képességeink megvannak rá.

Mr. Waszabi 2011.05.11. 18:22:39

@atila68: romantikus, újmagyarul:)

artemisia annua 2011.05.12. 01:12:09

ari a történet, tényleg nagy antitálentum lehet a srác, de azért neki is kéne fejlesztenie ebben magát, mi lesz ha pl. egy napra bármi okból otthon kell hagynod a gyerekkel? nem tudja majd megetetni? :D nem kell midnenkinek expert házitündérnek lennie, de hát ez nagyon poén, hogy nem tud mosogatni egy felnőtt férfi!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.12. 09:47:33

@waszabi: A "butaság" teljesen szubjektív dolog. Attól, mert még (neked) nem tetszik egy viselkedés, lehet teljesen racionális.

Az emberek nem akarnak változni, mert a gondolkodás sok energiába kerül. Ezért ez megmarad kevesek privilégiumának. :)

Azért vagyunk ilyenek, mert ilyen őseink voltak és az nekik bejött, hiszen túlélték (l. qltura.blog.hu/2010/02/06/konyv_sykes_bryan_eva_het_leanya ). Csak hát közben a környezetünket annyira megváltoztattuk, hogy ami százezer évekig adaptív volt, ma már nem feltétlenül.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.12. 09:48:59

@waszabi: Bocs, de butaságor írtam. Nem "racionális", hanem "adaptív". :) A racionalitás csak az európai emberek vesszőparipája. :)

Mr. Waszabi 2011.05.12. 11:20:28

@TrueY: Kicsit sokat elméletieskedsz. Meg lehet magyarázni mindent, mást sem tesznek az emberek a fene nagy ismeretükkel, csak épp a többségük nem tudja az életét jobbá tenni általuk. A sajátját sem, nem hogy másét.
Aki nem hajlandó a status quo-t megkérdőjelezni, az nem gondolkodik valójában, csak mantráz valamiket, amiről nem tudja, igaz-e, jó-e vagy sem. És ez nem butaság?
Nézz csak körül. Amit látsz globálisan, az mind az egyes emberek teljesítményének sommája, nem más. Ennyire képesek.
Az ismeret csak annyira hasznos, annyit ér, amennyire jobbá teszi életünket.
Az élet cselekvés, történések sorozata, amik reakciót kívánnak az embertől, ismeretei gyakorlati alkalmazását, legalább egy görbülő ketteskét a vizsgán, nem pedig magyarázatot a "mit, miért nem?" kérdésre. Az élet ezt leszarja nagyívben.
A tétlenség okait ezért nem szeretném tolerálni, megérteni, nem oszt, nem szoroz, nem leszünk boldogabbak tőle.
Valaki mondta, hogy ahol sokan gondolkodnak egyformán, ott valójában kevesen gondolkodnak. Látszik is.

Én úgy látom, hogy inkább a "miért ne tegyünk semmit?" kérdésre ad önigazolást a magyarázatok többsége, ami nem előre vivő kérdés, tehát a válaszok sem azok. A magam részérőlt nem ilyen életet szeretnék vegetálni.
Mindenkinek egy élete van. Lehet minderre 60 évesen rájönni, meg lehet 20 évesen is, adottságok és a környezet életszeméletének és nevelésének kérdése, ki mikor világosodik meg. De minden esetben egy ember szenved, akiben ott van minden alkalmasság öröklött vagy szerzett hibáinak kikalapálására. Ha teszi teszi, ha nem nem, legfeljebb évismétlésre bukik Élet tanár úrnál. Idő van, mint a tenger, ő nem ideges:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.12. 13:17:13

@waszabi: Én nem mondtam, hogy tudom a titkot, amivel jobbá tehetem mások és a magam életét (egyébként köszönöm, én nagyon jól érzem magam! Feleség, gyönyörű gyerekek. "Kint napozunk, néha ultizom." /Kern/). Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nem biztos, hogy az amit "buta" viselkedésnek mondasz, az biológiai értelemben tényleg az. Pölö a xenofóbiát, agressziót is buta viselkedésnek mondják, pedig könnyen belátható, hogy adaptív tulajdonság. Legalábbis volt addig, amíg volt hová menni. Ma már minden négyzetméter foglalt és valakinek a tulajdona.

Az emberek kiszakadtak a családtól (értsd törzs) és olyan környezetbe kerültek, ahol választhatnak a kultúrák között. Ilyen korábban nem volt! A törzs kultúrája szabta meg, hogy mi van és miben lehet/kell hinni.

Ehhez még hozzájön a rendszerváltás miatti kultúra vesztés. Az emberek nem találják a helyüket. Nálunk nincs/sincs a társadalom által elfogadott, generációkon átívelő értékrend. Nincs igazodás.

Igenis kell tennünk, de ehhez segítség kell, mert az emberek többsége magától nem tudja megtalálni a helyes válaszokat. Persze kérdés, hogy van-e olyan ember, aki tudja a tutit.

Joe69 2011.05.12. 16:09:14

Nagyon kerülitek a dolgok kimondását, de akkor én megteszem: egy - feltehetően tehetősebb -cigány família kisfiát szedte fel a posztíró csajszi. Az ilyen nemzetiségeknél (pl. araboknál is) az a szokás, hogy a fiúgyereknek mindent szabad, minden meg van bocsátva, és soha nem szólnak rá, hogy ha rendetlenül viselkedik. A nők dolga pedig, hogy kiszolgálják a férfiakat, férfinek méltatlan bármiféle házimunkát végezni. Majd hazajön anyjuk és megcsinálja, bakker, az a dóga..

Nem is csinálják rosszul. Posztíró meg egy beképzelt emancipált nagyarcú fehér picsa:))

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.12. 16:14:57

@Joe69: Azért ez a szemlélet kaukázusi rasszhoz tartozó magyar lakosságra is igaz. Igaz, némileg enyhébb verzióban. Pár generáció kell, hogy ez enyhüljön. Meg (tovább)oktatás. Főleg a nőknél.

Mr. Waszabi 2011.05.15. 09:44:57

@TrueY: ne haragudj, de ez súlyos.
Ülsz az álom nő mellett, az álom családban, boldogan és olyan magyarázatokat írsz, amik igazolják a status quo-t, amitől boldogtalanul szenvednek az emberek ? Ahelyett, hogy a "változtassuk meg, ha nem jó" típusú megoldásokat mondanál. Vagy nem erre valók az ismeretek? Nem kritika, csak olvasd végig, amiket írsz, hogy merre terelik a gondolkodást, mire ösztönöznek. A kialakult helyzet elfogadására. Hogy majd egyszer fog megoldódni egy messzi-messzi galaxisban, de a ma embere semmiképp ne tegyen semmit érte.
Értelmes és művelt embernek látszol, ez motivál, hogy ezt leírjam.
A magam részéről nem szólok hozzá olyasmihez, ami nem érint vagy nem tettem érte semmit. Ez nem a globális tutit jelenti, csak egy-egy eseti megoldást. Megosztásra csak azért érdemesek, mert akadhat egy-két másik ember, akinek használhat. Így vagyok vele.

Mr. Waszabi 2011.05.15. 10:00:46

@TrueY: minden emberben benne van az összes alkalmasság a saját életével, annak helyzeteivel való megbirkózásra. Nem ahhoz, hogy ha zimbabwei koldusnak születik, hogyan legyen milliomos plasztikai sebész, hanem csak a saját sorsa adta lehetőségekhez.
Persze, ha olyasmit tervez, olyan célokról álmodik, aminek nincs realitása, és eközben a saját lehetőségeit, amikre képessége volna, nem veszi észre, nos, az az ő hibája, nem másé. A motiváció többnyire az, hogy el akar menekülni a saját élete viszontagságai elől, nem akar megküzdeni velük. Ugyan, mire alapozza tehát az irreális álmot, ha a valósággal sem tud megbirkózni? Sokan vannak ezzel így, és többségük nem zimbabwei koldus - itt élnek körülöttünk.
Ennyi a segítség, a többit magának kell.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.16. 10:14:31

@waszabi: Szia! Én annyit írtam, hogy én jól érzem magam a bőrömben. (A családom több tagjak nevében nem tudok nyilatkozni).

Én nem mondtam, hogy bárkinek is meg tudom oldani a problémáját. Jó magam sem vagyok probléma mentes. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a jelenlegi helyzetnek komoly környezeti/biológiai/genetikai és persze kulturális háttere van. Ajánlott irodalom: qltura.blog.hu/2009/03/21/konyv_csanyi_vilmos_az_emberi_viselkedes

Azt pláne nem mondtam, hogy nem kell, nem lehet ellene tenni. Annyit mondtam, hogy az ember egy korábbi helyzethez van alkalmazkodva, amit olyan gyorsan változtatott meg, hogy nem tudta követni a változást. Ennyi is nem több.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.16. 10:20:32

@waszabi: Azt nem hiszem, hogy minden ember meg tud birkózni minden élethelyzettel. Van aki kap annyit a környezetétől, hogy irányíthassa (valamennyire) a sorsát, de a többség nem ilyen. Sajnos a növekvő számú neurózisos beteg azt mutatja, hogy egyre inkább olyan környezetet teremtünk magunk körül, amit nem tudunk kezelni. És erre írtam, hogy ennek komoly biológiai okai vannak. Csak nem vagyunk hajlandók ezzel szembenézni! "Mert mi (ugyi) kiemelkedtünk az állatvilágból..." Hát frászt! :)

Mr. Waszabi 2011.05.16. 19:21:06

@TrueY: Látod, itt az alapvető gond. Amiben nem hisz az ember, az alapján meg sem próbál tenni. Sok itt az agymosás. Feltételezni kéne magukról az embereknek, hogy tudnak, hogy képesek, és kevésbé a mások tudására alapozni. Ha elfogadod, amit olvasol, kontroll nélkül, abból lesznek a tévutak. És nem aza a hibás, aki a könyvet írta adott pillanatnyi tudása, ismeretei szerint, hanem aki ellenőrzés , revizió nélkül akár évszázadokkal később ráalapoz. Mert ez van, jó ideje. Öröklődnek apáról fiúra, anyáról leányra tanítások, amik nem állták ki az idő próbáját, de kevesen veszik a bátorságot, hogy a saját tapasztalatuk alapján megkérdőjelezzék, revideálják, még ha egyértelmű is, hogy működésképtelen. Leginkább az emberi kapcsolatok kudarcai, működésképtelenségei modellezik ennek igazságát, amire az összes társadalomtudomány épül. De a közgazdaságtant is előhúzhatnám a kalapból, vagy a pszichológiát. Jung számos hivatkozását nem értik a materialisták szemléletük miatt, de megtanulják tiszteletből.
Pedig nem azért írta, hanem mert fontos. Alkalmazni sem tudják ennél fogva, a hibáit meg végképp nem ismerik fel. A többség receptből főz, aztán elvan vele, hogy ennyi lehet. Pedig nem:)
Próbáld másképp nézni az embert, a saját látásod alapján, felejtsd el Darwint. Rá fogsz jönni, hogy sok mindent benézett. S ha tévedett, akkor nem jutsz sehová tévedései alapján, ahogy sokan mások sem. Ezért nincsenek megoldások számos kérdésre az emberiséggel kapcsolatban - legalábbis a közelfogdaott következtetés ez. Pedig nem így van. Érdemes újat próbálni, legfeljebb visszatérsz a régihez, ah látod, hogy nem visz előbbre. Viszont, ha előbbre visz, nyertél:)
"Nem oldhatjuk meg problémáinkat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint amivel teremtettük őket."
/Albert Einstein/

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.17. 10:08:23

@waszabi: "Ha elfogadod, amit olvasol, kontroll nélkül, abból lesznek a tévutak."

Úgy látom, hogy Te velem vitatkozol, pedig azzal kellene, amit leírtam. Melyik állításommal nem értesz egyet? Tudományos állításokat lehet cáfolni (ez a jó benne), szemben a hitekkel. De annak megvan a maga formája.

Einstentől én is tudok idézetet: "Isten nem vet kockát!" És kiderült, hogy mekkorát tévedett. Azért mert valaki kiváló fizikus, matematikus, nyelvész, agysebész, tralala, még nem ért mindenhez.

Mr. Waszabi 2011.05.17. 19:05:23

@TrueY: Jól látod. Az indokaimat leírtam tisztán, nem ismétlem. Károsabb a negatív hatású, de okosnak látszó gondolkodás, mint a nyilvánvaló butaság, ez is egy igazság. Ezt fontosabbnak tartottam, mint a posztot magát, mert maga ez a beszélgetés válasz sok elintézetlen kérdésre. Arra gondolok, hogy inkább kétségesítesz egy gyakorlatias, messzire elható okos gondolatot (nem az volt a lényeg, hogy ki mondta, hanem hogy mit), minthogy belásd mennyire káros a "ne tegyünk semmit, mert mindenre van tudományos igazolásunk, hogy nem érdemes" szemlélet. Természetesen teljes szabadságod van úgy gondolkodni, ahogy Te praktikusnak látod, ezt tiszteletben tartom. De megpróbálni sosem felesleges. Vigasztaljon, hogy csak olyan emberekbe szoktam "belekötni" ilyen módon, akiben meglátom a fejlődés lehetőségét, a fantáziát:) Jelen esetben ez a személy nem a poszt írója volt...
Mindesetre köszönöm a beszélgetést és elnézést, ha az off-ság zavaró volt bárki számára.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.18. 09:33:33

@waszabi: "Károsabb a negatív hatású, de okosnak látszó gondolkodás, mint a nyilvánvaló butaság, ez is egy igazság"

Környezetükből kiragadott féligazságokkal (és hitekkel) nem lehet vitát folytatni. Pontosan ilyen problémákhoz vezet, ha nem az állításokkal, hanem a személlyel vitatkozol. Jómagam pedig nem vagyok hittérítő. Bocs.

Mr. Waszabi 2011.05.18. 11:43:04

@TrueY: van egy kis csúsztatás ebben. Állítasz információkat, amelyeket tökéletes, megkérdőjelehetetlen igazságnak tekintesz, holott az élet, a tapasztalható valóság nem igazolja azokat számtalan esetben. Ha igazolná, nem ovlnának kérdések, nem volnának fórumok, mindenki tudna mindent, ami életéhez kell. Feltételezed, hogy a másik fél kerítése is ott húzódik kb, ahol a Tiéd. Ha ezt az előítéletet a valóság cáfolja, akkor addig tart a korrekt hozzáállás s onnantól hirtelen ördögfióka is lehet a másik akár, csak korrekt vitapartner nem?
Szerintem az nem korrekt vita, ahol az egyik fél megszabja, hol a kerítés, mit ne kérdezzen vagy kérdőjelezzen meg a másik. Nem tudom, miből sütötted ki, hogy a személlyel vitatkozom, hisz nem ez történt. Egy gondolkodásmóddal vitatkoztam, szerintem. Hogy a hittérítés hogy jön ide, az nem világos számomra, hisz emberekről, motivációkról és az ismeretek, állítások működőképességről, a valósághoz való viszonyáról, mondhatni a gondolkodásmód hatásfokáról beszélgettünk.
De nem vegzállak tovább, nem ezzel a szándékkal írtam bármit is. Szép napot:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.18. 11:54:23

@waszabi: Bocs, de azt hiszem valamit félreértettél!

Nem hiszem, hogy amit tudok, az úgy is van. De ha nem az állításaimat cáfolod, hanem engem, akkor az nem vita, az hittérítés. Szerintem.
süti beállítások módosítása