Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tamásnak csak szexre kellesz

2011. június 14. 07:39 - csajokespasik

„Rá kellett ébrednem, hogy bizony csak a szexre kellettem neki, mert hiába hívtam, írtam neki több üzenetet, nem reagált”- a hosszú hétvége alaposan telepakolta levelesládánkat, mert rengeteg kiváló történetet kaptunk. A mai menet egy pasi abszurd pálfordulásáról szól, aki az egyik pillanatban még lovag, de a másikban már ellöki magától azt a lányt, akinek korábban hevesen udvarolt. Megint guminőnek néztek valakit.

 

Sziasztok! Kissé össze vagyok zavarodva érzelmileg, és ennek a történetét szeretném elmesélni nektek. A sztori eleje az ex-barátomig nyúlik vissza. Egy évig voltunk együtt, boldogok voltunk, bár nem 100 %-ig. A szex ugyanis hiányzott köztünk. Szakítottunk, és kb. fél éve már, hogy egyedül voltam és nagyon szenvedtem a magánytól. Itt volt a tavasz, a ballagások időszaka, szerelem, és minden, ami ilyenkor szokásos. Egyik kedves barátnőm, Kinga ekkor ballagott, utána pedig volt egy ballagási buli, amire meghívott engem is. A meghívást elfogadtam, mert aznap vizsgáztam, és nem vágytam a szórakozóhelyek zsúfoltságára, így a házi buli mellett döntöttem.

Túl kihívóan nem is öltöztem fel, mondván, ismerős baráti kör lesz csak ott, egyszerű farmer, és ing párosításban mentem el. És itt ért a meglepetés… Megpillantottam azt a srácot, aki már jó ideje tetszett nekem, de nem mertem kezdeményezni. Hihetetlenül boldog voltam, örültem, hogy látom. Aznap este sokat táncoltunk, vidám volt mindenki. A srác, (legyen Tamás) kicsit többet ivott. Beszélgetni, táncolni kezdtünk. Órákon át összeforrva táncoltunk. Éjjel egy óra lehetett, hajnali busz híján a barátnőmnél aludtam, akárcsak a srác. A vendégszoba franciaágyán aludtunk. Sokáig beszélgettünk, nevetgéltünk, ölelgettük és puszilgattuk egymást, ami nagyon jól esett, mert mindketten szeretethiányban szenvedtünk. Majd szép lassan mindketten elaludtunk. Reggel én keltem fel hamarabb, csókkal ébresztettem. Egyből fel is ébredt, és visszacsókolt. Majd jött az elválás, ami engem jobban megviselt, mint őt. Nem bírtam két napnál tovább és kinyomoztam a telefonszámát. Írtam neki egy SMS-t, hogy találkozhatnánk. Nemsokára meg is jött a válasz menjek fel hozzá, főz nekem vacsorát és filmezünk. Meg is lepődtem, de igent mondtam, éreztem, hogy nem lesz sem filmnézés, sem főzés. Odaértem hozzá, kedvesen fogadott, welcome drink, és az „érezd otthon magad” mondat. Pár óráig beszélgettünk, puszilgattuk egymást, ölelések, mint akkor, azon az éjszakán. Úgy éreztem, kezdek beleszeretni, helyes, jóképű srác, és tud bánni egy nővel. Aztán elkezdtünk csókolózni, majd egyre tovább mentünk és végül szeretkeztünk. Reggel boldogan, kipihenten ébredtem, ő még szunyókált, finoman megcsókoltam, majd felébresztettem. Lustálkodásképpen még egy órán keresztül feküdtünk az ágyban ölelkezve, puszilkodva. Majd jött ismét az elválás, ám ez sokkal szomorúbb volt, mint az előző. Nagyon jó volt vele minden eltöltött pillanat. Később rá kellett ébrednem, hogy bizony csak a szexre kellettem neki, mert hiába hívtam, írtam neki több üzenetet, nem reagált. Később jött egy elbocsátó szép üzenet, melyben közölte, hogy ennyi volt és ne reménykedjek semmiben. Ekkor törtem össze nagyon, és azóta is bánkódom miatta. Miért nem mondta meg nyíltan, hogy mi a szándéka velem? Miért viselkedett úgy, mintha már egy pár lennénk? Mai napig sem tudom…

 
507 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr182982269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muha 2011.06.14. 15:22:46

@Nard: Mindenki élete szomorú? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 15:24:15

@Kytia: Hűha! Ennyi elkeserdett pinahuszár van a társkeresőkben? Én már a közösségi oldalakra se nagyon rakok képet magamról. Egyszer megtalált a volt főnöknőm apja (ez halál komoly!), hogy ő fotózni szokott és készítene rólam képeket, ha benne vagyok. Válaszoltam neki, hogy köszönöm nem, aztán még írt párszor, majd lekopott. Én kis naiv! Biztos csak fotózni akart, miért is nem kaptam az alkalmon? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 15:29:06

@Devil2: Még szerencse! :D Pedig szerveznének neked társkeresőt, oszt kapnál valami csini kis szilikon cicát.

hany eves a kapitany 2011.06.14. 15:30:47

@Nard: Biztosan:) Nem tudom voltam-e már vigaszpina, de egy vigaszfaszom volt már. Emlékszem, amikor már tudtam, hogy sínen vagyunk, ott ujjongtam magamban, hogy megvan a vigaszfasz. Még mindig szégyellem magam miatta. Kb két hét után kidobtam, mert visszajött az exem, én meg még őt szerettem. Szal, volt pár pofon, na...:) És tudom, hogy nem leszek többet ilyen szemét önző. Ja, most jutott eszembe, egyszer voltam vigaszpina is, és szívesen gondolok vissza rá:D teljesen ugyanaz volt a felállás, csak akkor a másik oldalon voltam, és talán ez volt a legkisebb pofonom az élettől.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.14. 15:33:41

@Muha:

Leben ist hart und grausam, ahogy a művelt marokkói mondaná! :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 15:34:43

@Kytia: szerintem, ha tényleg ilyen kapcsolatot akarsz, akkor be fogsz tudni vonzani erre megfelelő pasit.
ne viccelj. állítólag minden pasi ilyen hozzáállású nőről álmodik.:)

inkább az lehet,hogy te sem tudod pontosan mit is akarsz, depláne, ha rögtön deklarálod is,hogy te csak szexet szeretnél.

ezzel a normálisabbakat elriasztod, az idióta faszfejeket pedig bevonzod.:)

Muha 2011.06.14. 15:37:31

@Nard: :D

@hany eves a kapitany: Muha mázlista a javából.Nem tud vigaszpina lenni, mert amelyik azt szeretné, azt megkeseríti, de nagyon.
Méghogy vigasz? Muhától?
Hát nem erre lett kitalálva.

Kytia 2011.06.14. 15:45:03

@Köldökszösz (csodalampa): 10-bol kb. 9 ilyen. Legfeljebb jobb a fedoszovege.:)))

@gernika: A, mar elmult. Csak egyszeri roham volt.:))) De legalabb tanulsagos.

@Bundabandi: :))) A, ezek meg azok se. Meg pinahuszarnak is gyengek.:))

dr. gernika 2011.06.14. 15:46:41

@Alfonzina: Naigen, aránylag nehéz úgy hirdetést feladni, hogy jófej, normális, tisztelettudó hejjespasit keresek lazaszex kapcsolatra. :)

dr. gernika 2011.06.14. 15:49:10

@Kytia: Mondjuk tudok egy nagyonhejjespasit (sajnos nem Pesten), aki most pont csak egy laza kapcsolatra vágyna, olyan heti egy találkozással.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.14. 15:50:17

@Kytia:

Megoldottad a rohamot egy kötősújsággal? :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.14. 15:51:40

@Nard: És nekem először a Burda ugrott be, de hamar rájöttem, hogy annak semmi értelme.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 15:51:50

@Kytia: Ezeket a szövegeket! :D Jót mulattam! XD

@Devil2: na ezt, most mire írtad?

Kytia 2011.06.14. 15:52:18

@Alfonzina: Azert ne tulozzunk...."kapcsolatot" en nem akartam:DD Es gondoltam, elegge bevonzom azt, amit akarok, ha leirom feketen-feheren, amit akarok.:))
De amugy mondom, mar elmult. Igazabol felorat voltam fenn, es kb 5 pasival kommunikaltam, utana felidegesedtem, es leleptem. De mar igy is kelloen komoly tapasztalatokra tettem szert.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.14. 15:53:12

@Köldökszösz (csodalampa):

Nem, nem a Burda. :)

@gernika:

Láttam már általatok nagyonhejjespasinak mondott törpe sörissza korcsot, aki biciklizett. Ki nem törlődik ki az emlékezetemből.

dr. gernika 2011.06.14. 15:53:58

@Nard: C, akire gondolok, arra te is azt mondtad, hogy jóféle.

Kytia 2011.06.14. 15:55:22

@gernika: Neeeeeeeem!!:))) Mondomen, hogy pont ezt nem akartam. Csak EGY gorbe estere vagytam es csak AKKOR. Mert ramjott, hogy pasik, meg ilyenek. De semmi hetente talalkozas, fujj. Amikor nincs ilyen rohamom, akkor csak a biglove-ban hiszek.

Devil2 2011.06.14. 15:55:31

@Bundabandi: vajh mire írhattam?.. :D

indapass90210 2011.06.14. 15:55:38

@Kytia: Láttad ezeket a csókákat? Lehet, hogy csak szövőévenként jut nekik pina. Innen meg nem nehéz elképzelni, ha megérzik egynek a szagát, akkor nem akarják elengedni :D

tarquin - védőháló nélkül 2011.06.14. 15:56:44

"Órákon át összeforrva táncoltunk."

Majd rottyantatok egyet.:D:D Szeretem a konyhai képzavaros romantikát.:-)

Devil2 2011.06.14. 15:58:04

@tarquin - védőháló nélkül: órákon át csak az öreg marhát kell főzni.. :D

Kytia 2011.06.14. 15:59:11

@Dövan: Lattam a kepeiket, volt kozte helyesnek tuno. De az is fasz volt.
Utolag az is eszembe jutott, hogy mi van, ha tudat alatt csak megsertodni mentem fel oda, es dehogy akartam en barmit. Meg le kell asnom magamban, hogy erre rajojjek.:))

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.14. 16:00:12

@Kytia: Önigazolást kerestél. Megtaláltad.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 16:01:35

@Devil2: A szilikon cicára? Az is nő, csak este lecsatolja a póthajat, leereszti a melleket és a szájat, leveszi a testformáló csodabugyit... a többit nem részletezem. :D

dr. gernika 2011.06.14. 16:02:42

@Kytia: Figyi ilyenkor tényleg az kell, hogy lemész egy szórakozóhelyre és odaülsz a bárpulthoz. Aki akkor odalép hozzád, valszeg nem a gyereke anyját keresi.

Devil2 2011.06.14. 16:02:45

@Bundabandi: hát jah, meg erre az egész párkeresősdire, meg igaz barátokra.. :)

Kytia 2011.06.14. 16:03:16

@Köldökszösz (csodalampa): Ja, de ha ennzi volt, en sem vagyok jobb naluk. Inkabb maradjunk az elozo verzional, az jobban tetszett.:DDDDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 16:05:28

@Dövan: Az a baj, hogy vizuális típus vagyok... előttem van a sok szimatoló kandúr képe! XD Meg ahogy a "karjával" jelzi merre vagyon Buda! XD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.14. 16:06:25

@Kytia: De legalább nem engedtél be a "szentélyedbe" olyat, akitől másnap reggel kirázna a hideg.
A megoldás: @gernika: válaszában.
A személyes varázsnál úgysincs jobb.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:11:58

@Kytia: szerintem inkább "hagyd fenn" magad.

ha fél óra alatt akartál kekszpartnert keresni, és azt gondoltad,hogy pikkpakk meglesz, akkor nagyon nagyvonalú elvárásaid voltak.
ha tényleg erre vágysz, előbb-utóbb úgyis jön valaki, akivel kölcsönös lesz az elvárás és a vonzalom.

egyébként társkeresőkön az első pár napban tipikusan a sorozatlövő idióták találják be az embert, akik rajta kívül még 1.256.245 másik nőnek is elküldik az adatlapjukat, vagy rájuk írják a kemény munkával összeizzadt sablonlevelüket.

indapass90210 2011.06.14. 16:16:22

@Alfonzina: ahelyett, hogy a ribancok örülnének a sablon levél rájuk hangolásának. Pedig elsőre azon sem lenne oka senkinek megsértődni, ha egyszerűen learankázzák!

Semmi sem jó nekik manapság :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:18:13

@gernika: ez a bárpultos megoldás igen szép, de én spec nem ülnék le egyedül egy pesti szórakozóhely pultjához sem.

ha nincs hasonló vadászó kedvű szingli barátnője, akkor gáz van.

haverral odaülni meg eleve vesztett ügy. pasival lévő nőhöz nem fognak odamenni a pasasok ismerkedni. egy társaság már jobb lehet, de társaságokhoz sem szívesen csapódnak oda a pasik, mert ki tudja,hogy melyik a csaj pasija a hímek közül ugye.

Kytia esetleg javaslom a "szexpartnert keresek" feliratú kartonlap fontolóra vételét. Célzott, hatékony, csak be ne kerülj az Aktívba, mert agyvérzést kap a család.:)))))

Devil2 2011.06.14. 16:19:13

@Bundabandi: idézőjelet kellett volna használnom.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:21:32

@Dövan: a legjobb, amikor ugyanazt a körlevelet huszadszor is megkapod a tagtól. ilyenkor jön a jó öreg kitiltás.

de a legegyszerűbb szexpartner jelentkezés az volt, amikor szimplán lefotózta a farkát a pasas, a háttérben meg ott ment a Dáridó az Orion márkájú tévében.:)

szóval Kytiát is arra biztatnám, ne adja fel, rengeteg aranyhal úszkál az nagy vizekben.:)

Devil2 2011.06.14. 16:22:17

@Bundabandi: gondolj Alek és Olivér barátságára.. jézusmária..

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.14. 16:23:11

@Alfonzina: Ha két csaj van együtt, az nehezíti a dolgot, hiszen le kell választani a kiszemelt nőstényt, annak barátnőjéről. Az a legjobb, ha a barátnőt is befűzi az ember. Így senki nem marad magányos, és még egy emlékezetes este is lehet belőle.

Devil2 2011.06.14. 16:23:41

@Alfonzina: nem árult zsákbamacskát a tag.. :D

indapass90210 2011.06.14. 16:25:22

@Alfonzina: "lefotózta a farkát a pasas, a háttérben meg ott ment a Dáridó az Orion márkájú tévében.:)"

Ezt csak azért nem hiszem, hogy kitaláltad, mert ilyen dolgokat csak az élet tud produkálni.

Én tegnap töröltem az accountomat randivonalon, mert egyrészt a nők nem értették meg, hogy nem akarok vizilovat sunázni, másrész mindig kimoderálták az autóval készült fotómat.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:26:12

@Köldökszösz (csodalampa): jó eséllyel a pasasnak csak akad egy mozgósítható haverja a helyszínen. ha szerencsés a szitu, még be is jön a barátnőnek és indul is a duplarandi.

@Devil2: ja, inkognitóban nyomta:) vagy szimplán faszfej volt.

dr. gernika 2011.06.14. 16:27:24

@Alfonzina: Én nem mernék. Ha rá lennék kényszerítve, fuck buddyt is ismerettségi körből lőnék, annyira veszélyes már ez a játszma manapság.

Devil2 2011.06.14. 16:28:25

@Alfonzina: ugyan, minden fontos paramétere rajta volt egy képen. A farokmérete, a vagyoni helyzete, és a kulturális szintje.., mondhatnám fotóművész volt az illető.. :DD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 16:31:05

@Devil2: Pedig Olivért bírtam! Jókat nevettem rajta. :D

Igaz barátság... Pont azon gondolkoztam pár hete, hogy mennyire kicserélődtek a barátok körülöttem és hogy olyan igazi barátot most konkrétan nem is tudok megnevezni. Vannak barátok, de a régiekkel nagyon másfelé fordult az életünk, akik meg most vannak, azok még nem annyira közeli barátok.

dr. gernika 2011.06.14. 16:31:22

@Alfonzina:
"de a legegyszerűbb szexpartner jelentkezés az volt, amikor szimplán lefotózta a farkát a pasas, a háttérben meg ott ment a Dáridó az Orion márkájú tévében.:)"
Ezek a régi vágású lovagok, sejj. :D
Remélem tudod, hogy erre illett volna küldeni hasonló minőségű fotót a témában. :DDD

@Dövan: Én még társkeresőn sem vagyok fenn, mégis egész csinos farokfotó gyűjteményem van. :D
Gondolom a vizilovazás az adatlapodon csak olaj volt a tűzre.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:33:04

@Dövan: hejj, én is fenn voltam ott egy időben, de aztán leregeltem, különféle okok miatt.:)
fogadjunk, hogy csak hibernáltad magad, hogy maradjon azért kiskapu is.:)

az élet produkálta azt a képet is, amin egy agyontetovált, kopasz, harcművész izomkolosszus a dereka körül narancssárga törölközőben tai-chi-zett a nappaliban, a nippekkel megtömött üveges szekrény előtt, aminek tetején ezer éves üres Curacao-s üvegek sorakoztak, a mellette lévő tévé tetején meg ott figyelt egy Hello Kitty kabala. pár embernek el is küldtem azt a fotót, talán még emlékeznek rá.:)

de emlékezetes maradt az a tag is, aki alapértelmezett képként kirakta az egykori esküvői fotóját, amiről de facto levágta az exnejt, akinek a kesztyűs keze, és a fátyla egy darabja elegánsan befigyelt az összhatásba.

vagy a pasi, aki egy nővel összebújós buliképet biggyesztett ki, amin látható volt a nő igen jó teste, viszont a feje helyén egy sötét téglalap volt látható.

és akut rekeszizom görcsöm keletkezett attól is, amikor az 1,60 magas, vasággyal 40 kilós sáskamacsó kirakott egy cuki kötényes, konyhakesztyűs képet magáról "szoktam főzni is, anyukám tanított" cimkével.

Bicikliző medve 2011.06.14. 16:34:16

@Nard: Ezen az alanyi jogos cuccon mindig olyan jot derulok magamban (mert valoszinuleg engem is pattintott mar le csaj, mert neki alanyi jogon jart a hejjesebb pasee :D)

dr. gernika 2011.06.14. 16:35:42

@Alfonzina: LOL
LOL
LOL
LOL

kérem a képet :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:37:03

@gernika:

én az ilyenekre ezt szoktam volt elküldeni.

"Cicafiú, itt a muffom..

http://3.bp.blogspot.com/_FcqDFKw1j34/TEPwkUE0tbI/AAAAAAAAAo0/Oi4lAPIwRjg/S350/Blaufuchs+Muff.JPG"

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 16:37:19

@Alfonzina: Jesszus! Mégis mire gondol az ilyen? Ha megmutatja a farkát, elolvadsz a gyönyörűségől és a karjaiba veted magad?

Küldtem volna neki egy másik faszt, azzal a szöveggel hogy .... "bocs még nem estem át az átalakító műtéten, de jövőre már Jancsiból Juliska leszek, ha tudsz várni!" :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:38:07

@gernika: megpróbálom előtúrni, feltéve,hogy nem töröltem ki.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.14. 16:40:29

@Alfonzina: "1,60 magas, vasággyal 40 kilós sáskamacsó kirakott egy cuki kötényes, konyhakesztyűs képet magáról "szoktam főzni is, anyukám tanított" cimkével."

JÁÁÁÁHÁJ! LOL! XD XD

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:41:46

@Köldökszösz (csodalampa): sajna nincs rá szükség.

@Devil2: hát ja. ha jobban meggondolom.:)

@gernika: ismerősi körből öngól...előbb-utóbb tuti kiderül, és én spec annyira nem csipáznám, ha János, meg a város arról beszélne,hogy hol is van a g-pontom.:)

indapass90210 2011.06.14. 16:42:34

@gernika: nem volt konkrétan vizilovazás, hanem a testtömegindexre hivatkoztam. Asszem 21.5-nél ne legyen nagyobb. Erre írt olyanok, hogy mondjuk 160 magas meg 65 kiló.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:43:36

@Dövan: az autós képről jutott eszembe,hogy vajon miért moderálhatták?
csak nem azon kekszeltél valakivel, akinek kikockáztad a fejét?:D

indapass90210 2011.06.14. 16:46:24

@Alfonzina: töröltem. Igazából semmi semmi értelme nem volt oda regisztrálni. Még az ajánlókban is ugyanazokat az arcokat küldték mindig. Az 1 millió regisztrált felhasználó egy legalább 10x-es, de még az 50x-es kamut sem tartom kizártnak.

indapass90210 2011.06.14. 16:47:47

@Alfonzina: a sajátomat kockáztam ki, nem vágyom efféle hírnévre!

Devil2 2011.06.14. 16:47:51

@Bundabandi: hát igen, az igaz barátságok arról ismerhetők meg hogy érdekektől mentesek és időtállók.

Sanity 2011.06.14. 16:49:39

"Miért nem mondta meg nyíltan, hogy mi a szándéka velem? Miért viselkedett úgy, mintha már egy pár lennénk? Mai napig sem tudom…"

Miért nem mondtad meg neki nyíltan, hogy mi a szándékod vele? Miért viselkedtél úgy, mintha már egy pár lennétek? Már bocs, de ezeket a kérdéseket magadnak is feltehetnéd.

Mégis, mi alapján hitted azt, hogy egy pár vagytok? Pár csók meg ölelgetés meg ilyenek, ami részegen/másnaposan történt? Naiv vagy, vagy csak álmodozó.

És nem ő törte össze a szíved. Az akkor lett volna, ha leígéri neked a csillagokat is az égből, hogy lefektessen. Utána pedig nem válaszolt volna semmilyen megkeresésedre. Ez átbaszás, ezt a többség itt is elítéli.
Az, hogy TE azt hitted, hogy ez kapcsolat, és a srác nem akar nálad többet egy éjszakánál, az nem az ő hibája. Te törted össze a saját szívedet, ne fogd rá. Legközelebb kicsit okosabban csináld, és nem hozod magad ilyen helyzetbe.

dr. gernika 2011.06.14. 16:50:33

@Alfonzina: Hát nem is feszt aktív baráti körből, hanem akár egy régebbi fiúismerőst előkapni.
Köszi a képet, ha meglesz. :)
@Dövan: Beírtam az adataimat egy netes kalkulátorba, erre kiadta, hogy 0-normal. És normális étrendet javasol fogyasztani, pedig közeljárok az általad rettegetthez.

dr. gernika 2011.06.14. 16:53:09

@gernika: Oké elbasztam, túlsúlyos vagyok. :(

indapass90210 2011.06.14. 16:56:18

@gernika: súly per magasság méterben négyzete.

Egyébként lehet, hogy 22.5-et írtam, fingom sincs, nem szoktam az adatlapomat nézegetni :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 16:58:36

@gernika: szerintem ezekre nem érdemes adni. sokszor egyik oldal ezt mondja, a másik meg azt.

én normál tartományban vagyok, de még így is felette annak, amit Dé megjelölt.

te Dé, gereblyenyelet keresel, vagy mi a szentszar?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 17:01:11

@Dövan: pedig folyton azt nyomják a pofádba,hogy hú, meg há, tessen megnézni, hányan találtak ott igaz szerelemre.
és akkor kiraknak pár promófotót, többnyire közepes, vagy az alatti színvonalú pasikkal és nőkkel.:)

esélybővítésnek nem rossz. semmivel sem rosszabb, vagy jobb a statisztikai átlaga, mint az IRL ismerkedésnek.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.14. 17:06:08

@Dövan: ja, és a 160 magas, 65 kilóról.

a súly nem minden ám. eltérő lehet az alkat, az eloszlás. van, akin két kiló felesleg is ordít, míg máson tíz is nyomtalanul eloszlik.

ezen túl a csontsűrűség, valamint az izomzat mennyisége is fontos.
pl. aki mondjuk öt éve minden héten többször sportol (pl. sokat futkorászik, vagy izotónikus gépeken nyomja), azon megjelenik az izomzat is és annak a súlya a zsírnál jóval több, mégsem kövér az illető.
szóval pl. a testzsír-százalék is fontos tényező lehet ilyen szempontból.

de akárhogy csűrjük-csavarjuk: ha valaki plusz tízzel is jól érzi magát, akkor nem mindegy mennyi a Bmi-je? nem arról szól az élet,hogy megmondod a bmi-d, én meg azt,hogy ki vagy.

láttam én már boldog túlsúlyost és boldogtalan vékony embert is.
végül úgy is az lesz a karmád,hogy egy 25-ös BMI-jű csajba leszel totál szerelmes.:)))

indapass90210 2011.06.14. 17:11:50

@Alfonzina: Az nőre vetítve már durván több, mint én vagyok. Maximum azt tudom elképzelni, hogy töpörtyűt sütök belőle. Mondjuk engem anyukám nem tanított főzni :D

indapass90210 2011.06.14. 17:12:32

Ráadásul ha a 160 centi 65 kiló az izom miatt, az már olyat oda tud baszni, hogy a bolha is sírva mászik elő!

dr. gernika 2011.06.14. 17:14:53

@Dövan: Valamikor tudtam én a képletet, csak elfelejtettem.
@Alfonzina: Mondjuk a két évvel ezelőtti súlyommal pont a 21,5 alá estem volna, és nem voltam gereblye akkor sem. De az biztos, hogy nem mindegy, hogyan oszlik el, mennyi az izom, satöbbi.

Virgo1975 2011.06.14. 17:32:42

@Bundabandi: ajaj, én még 23 évesen is elhittem többszöri alkalom után, hogy most tényleg csak filmet fogunk nézni az illetővel...(nem jártunk, csak szex volt. meg barátság, meg van is, majdnem húsz éve...tudom, bonyolult.

Father Justice (törölt) 2011.06.14. 17:33:17

Ha a kémiába belső kisugárzás is elegyedik, egy csapásra jelentéktelenné válik a BMI, sok más "evilági" tényezővel egyetemben. A következő videón látható úriember az objektíve előnyösebb megjelenésű vetélytársánál jóval teltebb, ráadásul szemmel láthatóan korosabb hölgy kegyeibe próbál visszaférkőzni, bizonyára okkal:

www.youtube.com/watch?v=cc--YyrckQs&feature=related

De akit ez nem győzött meg, annak itt egy másik, átlagos testalkatú úriember, aki szintén egy kevésbé sudár úrihölgy iránt érez vonzalmat:

www.youtube.com/watch?v=XpW2BXmC4Cg&feature=related

Ennyi jelentősége van a BMI-nek, amikor porondra lépnek az őszinte érzések!

Virgo1975 2011.06.14. 17:35:28

@Bundabandi: hát nem tudom, nekem egyik sem annak indult. a mérleg egy darab egyéjszakás (33 évesen, nem is tudtam, hogy képes vagyok rá), a többi meg haverságból indult, ergó nem "egy dugás" lesz témának.

dr. gernika 2011.06.14. 17:38:25

@Father Justice: Utóbbi videóban az úriembernek gyanúsan mozdulatlan az állkapcsa és hiányos a fogsora, de fél perc után minden kérdésre választ kapunk.

Virgo1975 2011.06.14. 17:43:33

@Dövan: képzelem, a másik fél hogy érezte magát utána. mert nekem is volt olyan, hogy rám hajtott a srác, hívogatott, elmentünk ide-oda, ölelgetett, simogatott, mindezt három évig. addigra jól beleestem, aztán közölte, hogy ja, ő nem akar tőlem semmit (azaz de, szexet akart, addig az nem volt, utána meg már én voltam úgy vele, hogy csakazértis. (miután fentiek után összejött egy kiscsajjal). az aztán tényleg tök jó, és nagyot dob az ember önbizalmán, ha valaki kedves hozzá sokáig, úgy tesz, mintha érdekelné, aztán közli, hogy bocs, csak szexre kellettél. marhára tisztességes, mondhatom.

Rebelde 2011.06.14. 17:54:18

@Virgo1975:

hát hallod, 3 év alatt beleszerelmesedtél??? nem semmi tempó:))

Virgo1975 2011.06.14. 17:54:40

@Alfonzina: én tervezek egy ilyet egy ilyennel (nem a fentivel, egy másik is eljátszotta ugyanezt, vagyis hasonlót- igen, naiv voltam. ha még az életben látom az illetőt...

Virgo1975 2011.06.14. 17:57:42

@Rebelde: igen, lassan megy ez nálam:)
most éppenséggel egy majdnem két évvel ezelőtt történt szakítást heverek ki,és most jutottam csak el odáig, hogy kész vagyok a következőre. ami nálam nagyon ritkán szokott jönni, már, hogy vonzódni kezdek valakihez.

amúgy, a fenti emberkébe valahol még mindig szerelmes vagyok, sőt, egy másikról is vannak ilyen képzelgéseim. a másik is vagy 10 éve történt, vagy még régebben...de nem is szerelemnek mondanám, inkább nosztalgia. bonyolult eset vagyok, na.

Virgo1975 2011.06.14. 18:05:51

@Rebelde: amúgy srác mondta is - merthogy ugye, ő volt az első, és nem egészen így képzeltem, hanem úgy, hogy egy hosszú kapcsolat után lesz az első szex - hogy hát ez egy hosszú kapcsolat, már három éve ismerjük egymást...

Rebelde 2011.06.14. 18:09:32

@Virgo1975:

saját érdekedben zárd le ezeket magadban, addig ne is kezdj senkivel, szerintem

Father Justice (törölt) 2011.06.14. 18:15:21

@Virgo1975: És abban a három esztendőben, amíg a szóban forgó úriember ölelgetett és simogatott, volt valakid?

Father Justice (törölt) 2011.06.14. 18:15:54

Későn tettem fel a kérdést. :)

Virgo1975 2011.06.14. 18:18:49

@Father Justice: nem volt. előtte se, senki, ő volt az első, mindenféle értelemben.@Rebelde: ez csak elmélet, nem is láttam jó pár éve, semmit se tudok róla:) csak néha elképzelem, hogy bosszút állok.
próbálom én lezárni, csak időről-időre előkerül. most pl., valamiért.

indapass90210 2011.06.14. 18:21:48

@Virgo1975: azért ennek van egy olyan olvasata is, hogy 3 évig húztad az agyát. Annyi idővel a megismerkedésük után sokan már el is váltak! :D

indapass90210 2011.06.14. 18:24:56

@Virgo1975: "a többi meg haverságból indult, ergó nem "egy dugás" lesz témának."

Ezt hogyan szoktátok felvezetni? Nekem is vannak csaj haverjaim, de valahogy nincs ötletem hogyan is tudnám kultúráltan előadni, ha meg akarom dugni őket :D

Virgo1975 2011.06.14. 18:27:34

@Dövan: én hogy húztam már volna az agyát? eleve ő jött oda ismerkedni, (és azt egyikünk se gondolta úgy, hogy lesz is belőle valami, csak egymás mellé kerültünk, és beszélgetni kezdtünk a strandon, aztán utána is ott futottunk össze többször.) aztán szórakozóhelyen is, aztán hívogatott, mentünk ide-oda. én abszolút nem viselkedtem vele flörtölősen, félénk is voltam, na meg volt neki barátnője (állítólag, mert soha, senki nem látta, de ő beszélt róla). ez még mobiltelefonok előtt volt, neki volt, nekem nem, így nem küldözgettem neki sms-t, semmit, én őt soha nem hívtam, nem is értem hozzá, még haveri puszit se szoktunk adni egymásnak. ő hívott mindig, és ő ölelgetett,meg próbált simogatni.
arról nem is beszélve, hogy tálcán hullottak elé mindig is a nők, nem igazán volt rám szorulva, nem volt hiánya.

Virgo1975 2011.06.14. 18:29:37

@Dövan: mert nem is így szokott lenni. megismerkedek valakivel társaságban, vagy ismerős ismerőse, beszélgetünk, beszélgetünk többet, aztán kialakul, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, és így. szerintem ez a normális. normálisabb, mint hogy na, ezzel akkor menjünk az ágyba, nem?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.14. 18:50:53

@Dövan: "Kő kóla?" vagy a klasszikus "Szopjál le szépségem!".

Hiszen már megbeszéltük, épp ez a lényeg, hogy nem dugásra hívod!
Kerek-perec megmondod neki, hogy vacsorát csinálsz, és neki kell elmosogatni. Mikor már csorog a víz, mögé settenkedsz, és óvatosan ...

S0und 2011.06.14. 19:22:34

"Miért nem mondta meg nyíltan, hogy mi a szándéka velem? Miért viselkedett úgy, mintha már egy pár lennénk?"

Ki gondolta, hogy egy pár vagytok? Te! cdn2.knowyourmeme.com/i/000/096/044/original/trollface.jpg?1296494117

S0und 2011.06.14. 19:23:39

Ezt most mé', direkt tinyurl-be linkeltem!!! the troll got trolled :|

Joe69 2011.06.15. 12:28:57

Üdv, csak benéztem, látom, már a szokásos szinglimítingnél tartotok, hajrá, mindent bele !

SZKRCHRD 2011.07.06. 01:51:19

Látom, a kommentezők között megy a vita, hogy fair dolog-e ledumálni a bugyit egy csajról. Az én véleményem az, hogy ha a pasi tényleg beígér egy kapcsolatot, esetleg még azt is behazudja, hogy szereti a lányt, akkor a pokol tüzén égjen el, mert bizony ezen esetekben durván hülyíti szerencsétlen leányzót; viszont a fent emlegetett Tamás nem igazán tett semmi hasonlót, így kár bántani. Ő csak élt a lehetőséggel.

Egyébként volt egy lány, akivel összegabalyodtam egy bulin, de elég zűrös volt a csaj, ezért megmondtam neki, hogy köztünk semmi nem lehet, ennek ellenére simán feljött hozzám. Végig tudta, hogy nem lesz folytatás, mégis belement, és így még a lelkiismeretem is tiszta maradt, mert nem vertem át.

anytwo 2011.08.11. 11:08:17

hogy miért csinálta Tamás: egyértelmű: a legkisebb ellenállás irányába haladt. Másnap reggel ébreszthetett volna úgy hogy a nyitott ajtón beszűrődő metsző szelet érzed ahogy az őszi leveleket befújja az előtérbe, mondván hogy akkor most "tessék szépen kifáradni ennyi volt" (kissé szélsőséges és túlzó voltam de a lényeg a lényeg), nyilván neki nem hiányzott hogy búcsúzás előtt még sírj a vállán 4 órát, vagy veszekedés akármi. Ha már idáig eljutottatok, akkor ez volt a legkényelmesebb. Ha meg rákérdezel, hogy és akkor most együtt? Hát... most hogy a szemedbe hazudott volna-e és mennyire folyékonyan azt nem akarom látatlanban én eldönteni. Hogy előtte meg nem mondta... nem nézte ki belőled hogy megkaphat egyetlen éjszakára, és nem akart kockáztatni.
süti beállítások módosítása