„A pasi felhívja a szüleit este fél 11-kor, majd mindkét ősére ő mondja azt, hogy iszákosok „azért lett ilyen hülye a lányuk”. A második illető a szakításuk után mindenhova felrakta a számát a neten” – amikor nem egyszer koppansz, hanem többször hajlamos vagy a világot fertőnek látni. Pedig a kapcsolatoknak vannak szép oldalai is. Mai Levélírónk barátnője éppen el akarna fordulni a világtól. Győzzük meg, hogy érdemes maradnia.
Sziasztok! Lány vagyok, 27 éves, és van egy nagyon jó fej barátnőm, akivel nagyon jóban vagyunk, szinte már testvérként tekintek rá. Az utóbbi néhány évben az a probléma merült fel nála, hogy félni kezdett a kapcsolatoktól, teszem hozzá: jogosan – ugyanis nem egyszer koppant már. Egy éles védekezési mechanizmust bekapcsolva a vallásba menekült. Ő velem egy idős, és eddig 6 kapcsolatáról tudok, ebből 3 viharos véget ért. 7 éve ismerjük egymást. Három éve krisnás akart lenni, mert náluk no sex, majd amikor megtudta, hogy vega életmóddal jár a dolog, csökkent az érdeklődése. Most buddhista, és eltökélte, hogy szerzetesnő lesz.
Nem tudom, ez jó-e neki. Azt mondja, hogy szerinte azért nem lehet soha normális kapcsolata, mert előző életében szerzetesi fogadalmat tett és ez kihat erre az életére is. És most mivel robbantsam ki? Egyre nehezebben ismerkedik, sőt, egyáltalán nem törekszik új kapcsolatok kialakítása felé. Elkezdett olyan szövegeket nyomni, hogy a szex mocskos és a szerelem csak biológia, hormonok játéka és az egész hülye világ ennek a rabja, pedig sokkal értékesebb dolgokat is csinálhatna az ember… stb. Az egyik korábbi kapcsolatában egy részeges alakkal járt, akinek hamarosan ki is adta az útját, mert a pasas az utcán kiabált vele és állandóan féltékenykedett. Amikor a csaj szakított vele, a pasi felhívja a szüleit este fél 11-kor, majd mindkét ősére ő mondja azt, hogy iszákosok „azért lett ilyen hülye a lányuk”. A második illető a szakításuk után mindenhova felrakta a számát a neten, hogy „25 éves lány ingyen szexelne ma” Hát, kapott szép hívásokat, hamar számot is cserélt. Az ilyen fiaskók miatt kialakult benne egy erős bizalmatlanság, ellenállás a férfiakat illetően – olyan lett, mint egy eszement feminista, és minden férfi szemét meg mocsok lett. Pedig látom még azt az életigenlő lányt, aki volt. Mert amit most hirdet magáról, hogy mennyire életellenes és fúj szex, meg fúj fiúk, csak maszk: mert ha elmegyünk valahova, ő az elején megfogadja, hogy nem iszik, nem cigizik… aztán amikor beindul a társaság mindenkitől kér „csak egy szálat” és egymás után döngeti a rövideket. Ugye, egy leendő apáca nem ilyen : ) Tehát az életigenlést a korábbi szemétládák sem tudták kiirtani belőle teljesen. A problémát szerintem az jelenti, hogy a korábbiak miatt nem meri odaadni magát, megnyílni, bízni, ami egy normál kapcsolat alapja - nem hiszem azt sem, hogy tényleg el van átkozva. Mit csináljak, hogy újra a régi legyen?
Az utolsó 100 komment: