Félreértett egy nem létező mosolyt

2011. július 04. 08:01 - Panni CsP

„Hamarosan pedig azt kérdezte, hogy illik-e smárolni az első randin? Mert hogy ő nem szeretne. Tök jó, hogy nem kellett válaszolnom, és megfelelte a saját kérdését.” - egy szörnyű első randival indítjuk a hetet: a lány találkozik egy sráccal, akinek korábban imponált ugyan a fotója, de később felülírja a pozitív pontokat az, amikor a srác megszólal. Az első randiról elszaladni ér?

 

Hello mindenkinek! 29 éves lány vagyok és egy borzasztó – ám utólag már vicces – randi történetét mesélném el. A neten ismertem meg, először szimpatikus volt - leveleztünk, de a helyesírási hibáktól eltekintve, az írásából semmi elrettentőt nem sikerült kiszűrnöm, és a fotója is rendben volt. Csak ne szólalt volna meg : ). Nem leveleztünk három hónapig, hamarosan összehoztunk egy randit. A Ferenc körútra beszéltük meg. Időben érkezem, állok és várok. Eltelik 10 perc. Majd 15. Semmi. Na, most már rácsörgök. Két csengés után felveszi. Kérdem, hol van, azt kérdi, én hol vagyok? Mondom, a metró kijáratánál, ahova megbeszéltük. Hát ő is! Jó, de melyiknél? A Corvin sétány felé eső felén. Jaj, Istenem, de mennyire nem oda beszéltük meg – gondoltam magamban, majd azt mondtam, hogy jó, ne bonyolítsuk, maradjon ott, megyek én. Amikor találkoztunk, megkérdeztem tőle, csak úgy in medias res, hogy vajon mennyi ideig lett volna hajlandó várni arra, hogy rám csörögjön, hol vagyok? Erre tudjátok mit felelt?

Azt, hogy érezte, úgyis én fogom hívni, mert „általában a nők az eltévedősök”. Csakhogy én a megbeszélt helyen voltam. Ő nem. Mindegy, hagyjuk, ne rontsuk el a szép délutánt. Beültünk egy helyre a közelben. Rendeltünk két kávét, majd a pasi beszélni kezdett. Első téma: „Te bedugnád a nyelved egy idegen szájába az első randin?” - nyílván nem, felelem, de rájöttem, hogy csak viccnek szánta és a határokat feszegette, meddig mehet el, és az idegen szerepét magának szánta ebben a képletben, melyben én voltam az egyetlen ismeretlen. Nevetéssel feloldotta a beszólását. Hamarosan pedig azt kérdezte, hogy illik-e smárolni az első randin? Mert hogy ő nem szeretne – teszi hozzá sietve. Tök jó, hogy nem kellett válaszolnom, és megfelelte a saját kérdését. Akár haza is mehettem volna, hadd beszélgessen magával. Kicsit fáradt lehetett, mert közben háromszor beleásított az arcomba is. Egyszer megkérdezte rágyújthat-e, mondom, mindegy, úgyis mások is dohányoznak körülöttünk – ezzel finoman arra céloztam, hogy nem örülök neki. Richtig az arcomba fújta a füstöt, amikor pedig később jött a pincérlány, hogy a hamutartót cserélje, ő fel sem nézett rá, hogy megköszönje vagy valami - én köszöntem meg helyette. Ja, és beszélgetés közben nem nagyon nézett a szemembe. És most jön a pszicho-rész: egyszer csak azt mondja, hogy tetszett neki, ahogy az előbb rámosolyogtam… Én csak néztem. Merthogy szerinte „úgy” mosolyogtam rá. Megkértem, hogy fejtse ki az „úgy”-ot, mit jelent. Azt felelte, hogy kacér voltam. Félreértett egy nem létező mosolyt, ami lehet, hogy elsült, de hogy kacér nem volt, az hétszentség. Szerintem azt látta, amit látni akart. Szerintem első randiról elszaladni nem ér - egy órát bírtam ki, majd az órámra néztem és azt mondtam, hogy ó, mennem kell, hogy elszaladt az idő. Elkísért a metróig, majd elváltunk. Reggel megkaptam az e-mailjét, amiben leírja, hogy nagyon jól érezte magát és „várja a következő lépcsőfokot”. Hát, azt várhatod, gondoltam, de írni csak azt írtam, hogy jelenleg nem vagyok felkészülve egy új kapcsolatra. Megértette. Úriember. Felajánlotta, hogy legyünk barátok. Mondtam, persze. Azóta nem kerestük egymást.

 
395 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr223036574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 15:55:16

Izé... Megvan a szótár... :-)
Berakták a Fórumra.

forum.pua.hu/t2961-pua-szotar/

Nutshell 2011.07.04. 15:59:26

Ez a szótár nagyon hasznos. Na mi a
"kan"? Na mi?
"KAN: Kulcs a Nőkhöz c. könyv rövidítve"

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.04. 15:59:30

@Nutshell: Te eljutottál a K-ig? Én a C-nél feladtam. :)

summerstorm 2011.07.04. 16:01:38

@Nutshell:

ez komplett hülye.
dirrrr egy saller...

Madpapa 2011.07.04. 16:03:33

3 napos ismerkedési tréning 89.700 ft
Nem hülyegyerekek ezek.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:04:01

@kiraaaaa:
"A Shit teszt egy kérdés, utasítás vagy látszólag ellenséges megjegyzés, amit egy nő azért tesz, hogy megítélje, vajon a férfi elég erős-e érdemes-e arra, hogy barátja vagy szexuális partnere legyen. Ha a férfi szó szerint veszi a kérdést, utasítást vagy látszólag ellenséges megjegyzést, az azt jelenti, hogy elbukja a tesztet, és általában elveszti a lehetőséget, hogy a nőnél bármit is elérjen. Ilyen példa ha a nő azt mondja, hogy a férfi túl öreg/ túl fiatal hozzá, vagy arra kéri, hogy szükségtelen szívességet tegyen neki."

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:04:49

@Madpapa: Mondtam én... :-D
Az Amway már lejátszott...

kiraaaaa 2011.07.04. 16:05:29

@Nathan D'Xantine: fasza.
báár, mindenki tesztelget, csak nem írja le így.

@Madpapa: egyetértek, aki hülye az fizessen ilyenért:)

dr. gernika 2011.07.04. 16:07:24

@Nutshell: :DDDDD
Szóval az a shit teszt, hogy bunkók egymással? :D Á értem, akkor már oviban is csinálják, mikor húzgálják egymás haját, meg összeverekednek. Besz*rok azek zsenik. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:08:56

@gernika: Úgy érzem átlátod a szitut... :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:09:32

@kiraaaaa: Illetve a csajozásban az ovis szinté...

kiraaaaa 2011.07.04. 16:09:41

Az oviban ez a szerelem jele.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.04. 16:11:49

@kiraaaaa: Én repülőt hajtogattam Ricsinek! :D

kiraaaaa 2011.07.04. 16:14:41

@Nathan D'Xantine: lássuk be, minden kezdet nehéz:) és innen van fejlődés.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.04. 16:15:40

@Nathan D'Xantine: Jahh! Erőszakos állat vagyok, de későn kezdődött, akkor még tündibündi voltam! :)

dr. gernika 2011.07.04. 16:16:05

@Nathan D'Xantine: Nem nehéz átlátni. :)
@Bundabandi: Nekem már oviban is komoly kapcsim volt. Nem húztuk egymást, ellenben megvédett, romi volt az egész.

kiraaaaa 2011.07.04. 16:16:13

@Bundabandi: pf, már ott, akkor elkényeztetted a pasit.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:16:20

@kiraaaaa: Mondhatni csak az van. Csak most. Csak 89.999 Ft!
:-)

@Bundabandi: És íme, a fejlődés töretlen íve! ;-)

summerstorm 2011.07.04. 16:16:37

beleolvastam ebbe az oldalba...
jézusúristen...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:19:31

Izé! Nem tudjátok mi lett Tomi-val?
Elástátok a még múlt héten?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:21:59

@kiraaaaa: Hát igen. A jó öreg Nicea-i zsinat... :-)

summerstorm 2011.07.04. 16:22:15

@kiraaaaa:

én verekedtem... :))
vajon mindegyikbe szerelmes voltam :D?
vagy csak az erőmet próbáltam fittttokttatni :D?

kiraaaaa 2011.07.04. 16:22:25

@mooon:): nem tudom:)
én csak egy kispasit püföltem:))
de ő is engem:)
ez már akkor szerelem?

dr. gernika 2011.07.04. 16:23:31

@mooon:): Én megelégszem azzal, amit ide másolgatnak a többiek, nem növelem a látogatottságukat.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.04. 16:24:44

@Nathan D'Xantine: Szerintem a szívlapát után beszerzek egy úthengert!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.04. 16:26:58

@Nathan D'Xantine: Elkapta egy tájfun és annyira élvezte, hogy ellllszáállllt!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:28:24

@Bundabandi: Kis lépés ez neked, de nagy csapás az emberiségnek...

Mármint a henger...

summerstorm 2011.07.04. 16:32:29

@kiraaaaa:

mindenképpen :))

@Nathan D'Xantine:

Igen.

@gernika:

ez nem hangzik hülyeségnek :))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:34:57

@mooon:): Jajj már! Most annyira sajnáljátok tőlük azt a kis bónusz reklámbevételt? :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 16:36:22

@mooon:): Ó! És bocs! Ha erős voltál/vagy, akkor nem kellett fitogtatni. Tehát másról lehetett szó... ;-)

summerstorm 2011.07.04. 16:49:39

@Nathan D'Xantine:

igazad van...
símán csak meg akartam verni őket...
mert én lááány ők meg fijjúú :)

Nutshell 2011.07.04. 16:58:42

@gernika: Hát hallod, ez tényleg durva. És könyvet ad ki, és sztár lesz, és emberek követik a tanait. Láttunk már példát ilyenre a történelem során :)

summerstorm 2011.07.04. 17:07:42

@Nutshell:

bolond lukbó bolond szél fú...

Hurri Kán 2011.07.04. 17:08:09

@kiraaaaa:
Még nem biztos, de lehet :D

Father Justice (törölt) 2011.07.04. 18:20:44

Grandmaster PUA felnyitotta a szemem. Bizony, most már látom, hogy tele van kőkemény Shit Tesztekkel ez a poszt is, a nemlétező mosolytól a 'de elszaladt az idő'-ig.

"..elbukja a tesztet, és általában elveszti a lehetőséget, hogy a nőnél bármit is elérjen. Ilyen példa ha a nő azt mondja, hogy a férfi túl öreg/ túl fiatal hozzá."

Tehát, ha a férfi elismeri, hogy túl öreg a nőhöz, ugrott a sunázás. Viszont ha azt mondja, jópár, a célszemélynél is fiatalabb hölgyet megdugott az elmúlt hónapban, máris vette az akadályt? Esetleg azt kell válaszolnia, az igazi szerelem nem ismeri a túl nagy korkülönbség fogalmát? Vagy ez egyénfüggő, de a PUA kurzus arra is megtanít, miként kell fél perc alatt kiszűrni, hogy az adott hölgyre milyen típusú Shit Gun-nal kell visszalőni?

Mert ha igen, nem is olyan vészes egyszeri kiadás az a 89.700 Ft. Különösen, ha az ott elsajátított ismereteknek köszönhetően a majomkodás és az anyagi ráfordítás aránya drasztikusan eltolódhat az előbbi irányába egy-egy pickup session során. Akkor néhány hónap alatt megtérül a beruházás, onnantól kezdve meg már nemcsak a sunázási ráta drasztikus javulása, de a minden egyes alkalommal megspórolt zseton miatti öröm is javítja az ember közérzetét!

Frankly speaking, I'm jelly.

lárvalányhaj 2011.07.04. 19:51:17

" Első téma: „Te bedugnád a nyelved egy idegen szájába az első randin?”"

Ez egy ordító anglicizmus.
Fogja az arc az igénytelenül lefordított, magyartalan mondatoktól hemzsegő PUA-könyvet, beseggeli a kulcsmondatokat, és utána ezeket elővezeti a randin. Szánalom.

Hurri Kán 2011.07.04. 19:55:25

@lárvalányhaj:
Ha azon múlik a randi sikere, én a Lánchíd kőoroszláNNYának a szájába is bedugom a nyelvemet. :D

Virgo1975 2011.07.04. 20:52:49

@fumerin: ajaj, én csak már későn tudtam meg, hogy a diplomás exemnek milyen pocsék a helyesírása. sőt, a szakmunkás exemé sokkal jobb volt...ő nem is igazán vétett hibákat. bezzeg a diplomás...(aki egyébként, úgy általában hogy mondjam, magasabb szinten volt az előzőnél).

Virgo1975 2011.07.04. 20:55:39

@gernika: engem egyszer a Szigeten akart összeszedni egy tinifiúcska. 33 éves voltam. 33!!! (csak az Iron Maiden koncertre mentem, nem magára a Szigetre). aszongya: "az osztálytársamat is így hívják". OSZTÁLYTÁRSÁT!!! bakker, tanárképzőt végeztem több, mint 10 éve:P

Virgo1975 2011.07.04. 20:59:23

@Kytia: én általános iskolában kezdtem a pályámat, úgyhogy nekem már 25 évesen simán csókolommal köszöntek...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:01:03

@Zsit (nyau és rémizé): Még nem.
Tomi a jelek szerint szétesett, Alfonzina írt ugyan egy erős "OK"-t mail-ileg, de én szabin leledztem.
A többiek vadul nem beszélnek a témáról. (Vagy ők már
voltak.) :D
És mint tudjuk én vagyok hangember...

Ja! És a poszt télleg szar.
Kolleganőm ráadásul esküszik, hogy szó szerint olvasta ezt az indítást a pua-barmoknál. Persze már nem találtuk. De hát több is veszett a nyékládházi vasúti váróban...

@lárvalányhaj: Nézőpont kérdése. Lehet észbontóan röhejes is.

@gyvy: Remélem lesz olyan blogtárs hölgy, aki lecsap erre, és gyárt is fotót az ominózum jelenetről.

Hurri Kán 2011.07.04. 21:01:06

@Nathan D'Xantine:
Hát kérem... Ha olyan van, én megyek, és csinálom... Ha ott van, ha nincs :DDD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:04:18

@Virgo1975: Ezen ne múljon. 20 évesen volt egy szerelmem aki szerint a csupaszcsiga fejszerkezet ciki, tehát szakállam volt(van). Akkor fordult elő egy pénzbeszedés során, hogy egy fiatal csaj lecsókolomozott. Bár nem vagyok Frigyesúr, de meg kell mondjan több világot omlasztottam össze Halálcsillag nélkül is. Persze magamban...

Virgo1975 2011.07.04. 21:05:36

@Devil2: miért? köteles ilyenkor már férjnél lenni? ajaj, én 35 vagyok. és nincs párom. igaz, randizni se szoktam...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:06:07

@gyvy: Tudom én! Benned bízom is. Csak a csajokban nem...

Azért drukkolok neked! :-D
(Meg persze egy nyelves az oroszlánnal... Hát sokat megérne...)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:07:21

@Virgo1975: Itt a kíváló lehetőség!
gyvy és ölbéli oroszlánja készenlétben van... :-)

Hurri Kán 2011.07.04. 21:07:57

@Nathan D'Xantine:
Ha oroszlánnal kell nyelvelni, akkor azt kell... mindennek meg van a maga ideje :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:08:26

@gyvy: Jójó... De azért tudok egy csomó dolgot amit az ember szívesen halogat..

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:14:36

@gyvy: Itt van mindjárt a 75-ös Szűz, aki még mindig nem hívott téged randira, oroszlános feltétel kikötésével...
Kegyetlen világ ez. Hah...

Virgo1975 2011.07.04. 21:21:22

@Nutshell: beszélj, beszélj, beszélj.
ja, én meg felteszem a fülhallgatót, és feltekerem teljes hangerőre. esetleg ráüvöltök, hogy kuss, unlak. egyébként, egyszer láttam egy videót ezektől, hát valami szánalmas volt.

Hurri Kán 2011.07.04. 21:21:34

@Nathan D'Xantine:
Az... de valahogy feldolgozom... Mer az van, hogy hegy, Mohamed, stb... :D

Virgo1975 2011.07.04. 21:28:18

@Nathan D'Xantine: én nem hívhatok randira senkit, én lány vagyok:)

Hurri Kán 2011.07.04. 21:28:29

@Nathan D'Xantine:
Ez van... majd valahogy feldolgozom... :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:34:14

@Virgo1975: Dehát muszáj!!!
Értsd meg! Nyelves a lánchídi oroszlánnal!
Hát ez sem indít meg?

Áááá! Hülye vagyok!

Szóval!
gyvy! Te most elhívod randizni Virgo-t.
Ő jól kiszbja a feltételt oroszlánilag.
Aztán Virgonckodhattok!

Szerintem jó terv! Na?

Hurri Kán 2011.07.04. 21:37:36

@Virgo1975:
oroszlánnál. Holnap. OK? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:39:20

@gyvy: És Mohamed megmássza a... a... a dombvidéket.
Öööö... Bocsi. Fejben jobban hangzott.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:42:06

@Nathan D'Xantine: Lehetett volna még a "Mohamed! Csúcsra fel!"

Nem tudom. Talán aludnom kéne...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:44:04

@gyvy: Most jövök rá! Te linkelsz!
És az időpont?

Hurri Kán 2011.07.04. 21:44:30

@Nathan D'Xantine:
Még mindig nem érted a lényeget... :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:46:21

@gyvy: Persze. Mind tudjuk, hogy az oroszlán a lényeg.
De ezt nem vághatod Virgo szemébe!

Ami az időpontot illeti: nekem jó. De Virgo-t mikorra hívod?
(Úgy értem NEKI kéne "címezned"...) :-D

Nutshell 2011.07.04. 21:49:37

@Nathan D'Xantine: Mikor léptél fel kerítőnek? :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:50:57

@gyvy: Ja! És az se mindegy melyik oldali oroszlánnál!
Lásd a mai alaptörténet indító konfliktushelyzetét! :-)

Hurri Kán 2011.07.04. 21:52:11

@Nathan D'Xantine:
Attól tartok, nem tudnék olyan időpontot megjelölni, ami neki jó lenne :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 21:53:11

@Nutshell: Amikor az oroszlán megbízott...
Nem tehetek róla, hogy gyvy kapóra jött. :-)

@gyvy: Kishitű.
35-ös lány, randi és férjmentesen...

Nutshell 2011.07.04. 21:56:14

@Nathan D'Xantine: Szal csak kihasználod szegényt... :)

Hurri Kán 2011.07.04. 21:59:37

@Nathan D'Xantine:
Nem kishitű... Oka van annak, hogy úgy van...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 22:01:02

@Nutshell: Deeeehogy! Hogy mondhatsz ilyentet?
Nézd ez mindenkinnek bejönne!
Virgo-nak, gyvy-nek, az oroszlánnak. És lássuk be, mind jót röhögnénk az oroszlánt becserkésző gyvy fotóján...
Akár még poszt is lehetne a sztoriból!

Nutshell 2011.07.04. 22:02:20

@Nathan D'Xantine: Tévedtem, veled vagyok. Teljes támogatásomat élvezed, szólj, ha segíthetek ;)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.04. 22:02:44

@gyvy: Hát pajtás... Mohamed se volt ilyen misztikus ködbe burkolva...

Jó éjt belétek! Léptem. :-)

Hurri Kán 2011.07.04. 22:03:42

@Nathan D'Xantine:
Nem baj.. Én nem vagyok Mohamed... :D

Virgo1975 2011.07.04. 22:10:59

@gyvy: végül is csak 2000 km. mi az nekem:P

Nutshell 2011.07.04. 22:55:12

@Virgo1975: 2.000? Jesszus, hol laksz? :)

kiraaaaa 2011.07.04. 23:11:06

Palizós blog mért nincs? csak ez a hülye csajozós útmutató?

kiraaaaa 2011.07.04. 23:21:12

@gyvy: jó, de én nem pasizok, és te?

kiraaaaa 2011.07.04. 23:23:20

@gyvy: majd idővel kialakul ez is:)

Hurri Kán 2011.07.04. 23:26:42

@kiraaaaa:
Ez az... demég a zelején vagyok és ezér naon gátlásos...

Joe69 2011.07.04. 23:46:16

"Nem vagyok még felkészülve egy kapcsolatra" - na ez az a női szöveg, aminek hallatán sajnálni szoktam, hogy nem hordok magamnál géppisztolyt..

Amúgy meg beképzelt HP hitte hülye bunkónak a pasit, az meg beképzelt HP-nak őt. De legalább nem csalódtak.

Virgo1975 2011.07.05. 00:00:32

@Nutshell: külföldön...
@Joe69: és miért ne lehetne, hogy valaki még nincs felkészülve? lehet, hogy még nem jutott túl az előzőn. nálam pl. nagyon sokáig el szokott tartani a gyógyulás, és abban az időszakban a hátam közepére se kell férfi. meg alapba is válogatós vagyok. pedig nem is állnak értem sorba...ez van.

JOKKA21 2011.07.05. 01:52:21

Nagyképü lehet ez a csaj.
-MNK-

Kivétel 2011.07.05. 07:47:21

@fumerin: pontosan, már itt gyanúsnak kellett volna lenni... nem láttam még olyat, aki rengeteg helyesírási hibával levelez, de aztán mégis értelmesen lehet vele beszélgetni...

rajen 2011.07.05. 08:35:52

@Kivétel: És hozzá a legszarabb az a duma, hogy "bocs, siettem, ezért van annyi helyesírási hiba". Akkor írj kevesebbet... De gyanítom, úgy se menne neki.

Joe69 2011.07.05. 11:18:47

@Virgo1975:
OK, de ne akkor mondja ezt, amikor nyilvánvalóan pasizási szándékkal találkozgat vagy netezget. Vagy éppen már a többedik randi után, mert már ilyen is volt. Vagy ne a barinőjétől tudjam meg szegényke ezen állapotát, hogy szakadjon meg a szívem érte. Ha nem vagy olyan állapotban, hogy pasizgass, akkor ne pasizgass. Én se nőzök, amikor nem vagyok olyan kedvemben.

Virgo1975 2011.07.05. 20:02:47

@Kivétel: miért, az én exemnek is iszonyatos helyesírása volt, és eléggé értelmes volt. értelmesebb, mint az elődje, akinek viszont jó volt a helyesírása...

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.06. 13:16:01

jaj, legyünk barátok! franc se akar pajtás lenni!

2011.07.09. 12:49:24

Uff ez a randileírás beteg. Azóta hiszem el, hogy vannak ilyenek amióta az összes szennylap lehozza az Alekosznak nevezett sudribunkó érdi hülyegyerek "aforizmáit".
süti beállítások módosítása