A pasim becsajozott a Halloween bulin

2011. november 01. 07:41 - Panni CsP

„Plüsskutyák tűntek fel a lakásban, majd tűntek el: hát neki vette/vitte ajándékba, és azt hiszem le is feküdtek egymással”– ez az egy darab halloweenes sztori érkezett, úgyhogy be is dobom. A csaj és a pasija egy műcsetepatét követően megbeszélik, hogy nem mennek a Halloween bulira. Később aztán mindketten összefutnak ott. A történet eddig még bájos is lenne, ha nem ezen a bulin szedné fel a pasi azt a lányt, akire a régit fogja lecserélni. Kellemes töklámpást mindenkinek!!

 

Kedves CsP! Ha már Halloween a téma… Csak annyi köze van hozzá, hogy akkor bukott le kissé egy fiatalember, akivel akkor megosztottam az életemet. Egyébként nem emiatt az eset miatt mentünk szét. Tavaly történt, hogy meghívtak minket egy Halloween bulira. Egy nappal előtte összevesztünk azon, hogy miért nem kérem el neki pár napra az apám kocsiját. Nem értette meg, hogy apám is használja, a munkaeszköze, nem vehetem ki alóla. És ha összetöri? Még ha nem is önhibájából? Azzal győzködött, hogy nagyon fog vigyázni, egy vidéki munkához kellene, tisztán tartaná, észre sem venné az apám, hogy más is használta.

Hát nem. Ekkor ő majdnem ajtócsapkodva elhúzott. Mivel mindkettőnket vártak ebbe a buliba, nem tudtam, mit csináljak. Ha elmegyek, akkor kérdezni fogják, hogy miért egyedül? Ha nem, akkor meg azt, hogy miért nem mentem? Mindenképpen kínos lesz. Azt hittem, megoldódott a probléma, mert a buli előtt 3 órával felhív a párom. Azt mondja, sajnálja a dolgot. Erre azt válaszoltam, hogy akár sajnálja, akár nem, az apám kocsiját így sem tudom odaadni. Ekkor leüvöltötte a fejem, hogy nem is azért hívott, miért vagyok ilyen? „Ő nem trükközik így.” Jól van. Aztán szóba került a buli. Azt mondtam, nem megyek. Ő erre azt felelte, hogy jó, nélkülem ő sem megy. Azt hittem, megoldódott a probléma. Ahogy az órámat néztem, végig arra gondoltam, hogy „na, most kezdődik a buli, de jó lenne ott lenni, kár hogy így alakult minden” – aztán egyszer csak gondoltam egyet (hiszen itt van tőlem 4 metró megállónyira a lakás) és vettem a kabátom. Megérkeztem. Már mindenki elég hangos volt. Sok idegen arc is volt: általában én nem megyek oda az emberekhez, nem is kezdeményezek, nem beszélgetek, csak ha nem szólnak hozzám. Szerencsére találok ismerőst a házigazdán kívül is. Kezdem magam jól érezni, bár kicsit hangos a társaság: megtudtam, hogy sokan már négy óta iszogatnak. Aztán egyszer csak ki csönget? Igen, a kedves párom érkezett meg. Nem emlékeztem, hogy valaha is láttam volna ilyen meglepett arcot vágni. Kínosan vigyorogva odajött, majd azt mondta, éppen erre járt és csak 10 percre ugrott fel, nincs is ideje ma. Végül nevettünk, és jól éreztük magunkat. Ennyi.

De ami ezután 3 hónap múlva történt, az a nem mindegy: ugyanis a hátam mögött elkezdett udvarolni egy csajnak (akit egyébként én is ismerten, utólag arra gondolok, hogy ezen a bulin fedezték fel egymást, ugyanis az érintett hölgy is jelen volt).

Plüsskutyák tűntek fel a lakásban, majd tűntek el – hát neki vette/vitte ajándékba, és azt hiszem le is feküdtek egymással, még akkor, amikor mi együtt voltunk. Hamar be is vallotta, gondolom, bejött az új szerzemény, aztán itt végeztünk is.

 

 
74 komment
Címkék: ünnep bukta buli

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr823344089

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Halloween: Cukorkával fogadták Szőcs Gézát egy osztrák szállodában 2011.11.01. 20:11:56

Mint megtudtuk, a sok munkától mindig fáradt, időnként még hivatalos eseményeken is el-elbóbiskoló kulturális államtitkár, Szőcs Géza ma délután őszi vakációra érkezett az ausztriai Hallstattba. A politikust nagy meglepetésére szállodájának, a Seehotel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Decsibácsi 2011.11.01. 08:15:30

Elsőznék, de nem vagyok olyan.
Megérdemeltétek egymást, mindketten unszimpatikusak vagytok.

LyukasBogrács 2011.11.01. 09:13:18

Legkozelebb a Halaadast fogjatok megunnepelni pulykaval, afonyaval? Martin Luther King-et ki ne hagyjatok, majmok!

BermudaRoby 2011.11.01. 09:35:58

hiába egy Amerikából átvett marhaság, olyan simán beilleszkedett a kultúrába, mintha mindig is lett volna ez a helówín. Tény, hogy sokan tartják. De szerencsére hozzánk még nem csöngettek be jelmezes kölykök csokiért. valakihez már igen?

Müszélia 2011.11.01. 10:25:19

ja, ezentúl a saját diványomon kell körülnézni, ha ekkora marhákról szeretnék olvasgatni.

Hurri Kán 2011.11.01. 10:41:20

Biztos unt már téged, kedves posztoló.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.11.01. 10:47:06

A plüsskutyák a sátán ölebei!!!!

dr. gernika 2011.11.01. 10:49:06

Hurrá.
Lehet a csaj szerzett neki kocsit.

indapass90210 2011.11.01. 11:19:13

És amíg ismerkedett a faszija az új csajjal, addig a posztoló kint várt a konyhában? Vagy az egy másik történet volt?

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.11.01. 11:47:08

@Dövan: addig ő a házigazdát "szórakoztatta" :) mert ugye senki mást nem ismert és amúgy sem akart buliba menni, ezt mondta is a barátjának a telefonba :D Viccet félretéve együtt is éreznék a csajjal de mindketten átkúrták a másik fejét. Igaz a srác becsajozott, meg azt a kocsis témát sem értem, mi jogon sértődik be :D De vannak ilyen majmok.. és simán kiszűrhető lenne időben szerintem hogy valaki ilyen :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.11.01. 12:38:09

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): meg a 11. is :) húú hogy pörög ez a topik!

Responsible HR Staff 2011.11.01. 13:01:57

Sajnálom hogy vége lett a kapcsolatnak, a leírás alapján úgy gondolom, igazán megérdemelték egymást ők ketten.

fumerin 2011.11.01. 14:24:11

Tömény izgalom és borzongás.

Nem való ez az én madárlelkemnek :)

barli 2011.11.01. 15:22:33

Írhatna már inkágg a Gréczy vagy a Tótaw. Ott legalább orbángyurcsányozni lehet. Na de ehez a sztorihoz mit írjak??

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.11.01. 15:29:47

@Zsit (nyau és rémizé): áá a múltkori hasra spriccelősen elélvezős férj pont benyitós lebukása az asszonykának cikibb volt :D

@fumerin: se nem izgulok se nem borzongok. MÉG :D

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2011.11.01. 15:30:24

Két tök … ha már Halloween, vagy töklámpa, hogy meg is világosodjanak. Esetleg felvilágosuljanak?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.11.01. 15:32:00

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
az legalább némi felnőttséget sugallt (legalábbis a működés kapcsán :D), de ez a plüssizés dugdosás(hehe) olyan ovis

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.11.01. 15:51:33

@Zsit (nyau és rémizé): hát igaz hogy felnőttesebb, de nem kaphat egyből egy adag G-vitamint a hasára az új csaj, először valami lájtosabb ajándékkal kell levenni a lábáról :D
(vagy nálad in medias res? :) )
Amúgy azt én sem értem, hogy miért otthon tartja a másik csajának az ajándékát? Bármelyik bódéban kapni menet közben is valami kis plüssállatot..

Kytia 2011.11.01. 15:58:04

Paraszt a csávó, ez van. Te meg minek jársz olyan fasszal, aki apád kocsijára pályázik. Legközelebb mi lesz, a lakás kéne, vagy mi?

SzaszaG1 (törölt) 2011.11.01. 16:08:38

@B.M: mert a karácsony és a húsvét ősmagyar szokás :-).

Kytia 2011.11.01. 16:11:37

@SzaszaG1: Ja, én sem értem ezt a nagy sznoboskodást. Én mondjuk nem ünneplem ez a halovínt, de aki akarja, hagy ünnepelje már. Legalább eggyel több szünnap.:)

Hurri Kán 2011.11.01. 16:11:38

A posztina becslésem szerint lehet kb. 19 éves. Szellemileg viszont semmiképpen nem több 12-nél.

Father Justice (törölt) 2011.11.01. 16:38:04

"Ekkor ő majdnem ajtócsapkodva elhúzott."
"Ekkor leüvöltötte a fejem.."
"..a hátam mögött elkezdett udvarolni egy csajnak.."

Na, kinek nyeli be Átlag Gizi az ultimate sudribunkóságot huzamosabb ideig - hacsak ki nem baszarintják a nyenyóba idejekorán? Fogós kérdés, de mégis hamar kifurfangoltad: a hejjespaseenak. A hejjespasee a szokásos menetrend szerint talált magának egy másik kényelmi sunát állandóra. Ha mázlija van, olyat, aki az apja kocsijának időközönkénti kölcsönlopásával kapcsolatban is rugalmasabb. A posztíró sem járt rosszul, hiszen nem törték össze a családi gépjárművet, ellenben sor került egy sikeres szintezésre. A plüsskutyák valószínűleg nem rágták szét az ágyneműt, de még csak nem is büdösítettek a kanapé alá.

Nem történt károsodás.

-etti- · http://ettimese.blog.hu/ 2011.11.01. 16:49:54

Nekem persze nem sikerült felszednem egy jó nőt sem a Halloween bulin, pedig nagyon kreatív jelmezem volt. :-)

ettimese.blog.hu/2011/11/01/tok_allat_2

Gerzson, a plüssgólya

fumerin 2011.11.01. 16:56:16

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Én sem, talán ez valami kór?
Vagy annyira izgalmas volt a történet, mint a paprikás krumpli receptje?
:D
Vagy valami más is hijjányzik? :D
(sör?)

fumerin 2011.11.01. 17:18:17

@A bunkó rendőrt ütni kell!: LOL

Köszi! :D

Végre valami érdekes :D

blackbarika 2011.11.01. 17:30:32

igazán érdekes történet volt. egy szó jutott eszembe utána: nyomik.

kiraaaaa 2011.11.01. 17:42:07

Ez egy semmilyen történet volt.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.11.01. 18:08:10

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
mondjuk aki a plüsskutya miatt teszi szét, az megérdemli a medias res-t :)

ifjú padavan 2011.11.01. 18:21:28

Ti Amerikában éltek, vagy Magyarországon jártok Halloween partira? Hálaadást is megünneplitek?

Αphelion 2011.11.01. 18:32:04

@ifjú padavan: Tök jó ötlet, Hálaadásra is kéne bulikat szervezni. Eggyel több alkalom a becsajozásra! :)

kiraaaaa 2011.11.01. 18:48:26

@Zsit (nyau és rémizé): nem tudjuk milyen az a plüss kutyus.Lehet csodaszép, édibédi izéke.

Hurri Kán 2011.11.01. 18:49:09

@kiraaaaa:
No és lehet, elképesztően jól nyal. :D

kéne 1 nick 2011.11.01. 18:51:19

@ifjú padavan:
Sőt, a Hanukát és a Jom Kippurt is.

kéne 1 nick 2011.11.01. 18:53:46

@Aphelion:
A Hálaadás nem bulizós ünnep Amerikában sem.

Egyébként a Halloweent angol ismerőseim többsége is utálja, mint Amerikából importált, csak a hülyébb fiatalok által megtartott ünnepet.

Αphelion 2011.11.01. 18:58:09

@kéne 1 nick: "A Hálaadás nem bulizós ünnep Amerikában sem."

Tudom, de nem baj, attól mi még bulizhatunk. Nem muszáj mindenben Amerikát majmolni! ;)

kéne 1 nick 2011.11.01. 19:06:35

@Aphelion:
Ja, erre nekünk voltak olyan bevált módszereink, ha nagyon bulizni akartunk, hogy megünnepeljük pl. az első hétfőt a héten.

Nem kell hozzá semmiféle mondavacsinált ünnep.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.01. 19:07:12

@kéne 1 nick: ennek ellenere a Halloween angolszasz unnep.. szoval valahonnan angliabol szarmazik
nem szol tobbrol manapsag mint egy jo jelmezes bulirol
napkozben meg a gyerekek mennek cukrot kerni/ altalaban a szulo messzirol sasolja az esemenyeket/
hat ennyi
aki akarja tartsa otthon is, aki nem nem:)

manonegra 2011.11.01. 19:07:54

A monogámia hátulütői. Megcsalás, szakítás, fájdalom. Ahelyett, hogy a lány is keresne magának egy másik fiút vagy másik lányt, amennyiben kedve tartja, ettől függetlenül meg fönntartanák a kapcsolatukat, amennyiben mindketten örömüket lelik benne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.01. 19:18:02

@manonegra: azert engedd meg, hogy maradjunk nehanyan monogamok...
es apam kocsijat meg en sem adnam oda Marynek:)
kerje el apamtol...

Αphelion 2011.11.01. 19:18:23

@hagyma: "ennek ellenere a Halloween angolszasz unnep"

Egészen pontosan kelta.

kiraaaaa 2011.11.01. 19:23:10

@gyvy: elemes és mozgatja a nyelvét?

Hurri Kán 2011.11.01. 19:25:05

@kiraaaaa:
Például. A deluxe kivitelnél pedig van több választható program. Még deluxabb meg programozható. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.01. 19:37:14

@Aphelion: ami kb. a mai angolszasz...
de nem amerikaban talaltak ki
a thanksgivinget igen, az meg julius 4 a mienk:)
na jo a Halloween es a Valentin is itt lett felturbozva, az ketsegtelen
aztan felturboztak otthon is...
terjedt mint a coca-cola

eMJe 2011.11.01. 19:45:53

Lehet, a barátod előtte a lakásodon keresett, romantikus vacsorameghívással, de már elhúztál otthonról. Azt meg tudta, mennyire angolmajmozni akarsz, ezért utánad ment, te meg le sem tojtad, így keresett mást. Így jártál, önző ribi :D:D:D

Rosszindulatú Vászka 2011.11.01. 19:55:42

"...nem beszélgetek, csak ha nem szólnak hozzám"

Kapcs ford

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.01. 19:56:55

@eMJe: azert az apad kocsijat te sem biznad egy kretenre!
remelem

Αphelion 2011.11.01. 20:10:35

@Rosszindulatú Vászka: Sztem azt akarta írni, hogy nem beszélget, hacsak őt meg nem szólítja vki.

Αphelion 2011.11.01. 20:12:31

Egyébként mekkora poén, hogy ezen a blogon a címlapos poszthoz jön sokkal kevesebb komment, mint a többihez! :)

fourgee 2011.11.01. 20:15:31

A történet tanulsága emenká :)

jadu 2011.11.01. 21:35:38

@kéne 1 nick: lol pedig a hálovín egy ősi kelta ünnep (nem az amcsi értelmezés szerinti ünnep)és elsősorban az angolszász országokban van jelen... szóval English országból származik... O_o

@hagyma: pontosan... az amcsi változat a bulis trick or treat ;)

@manonegra: no comment

a storyhoz meg csak annyit... a pasi egy lúzer, milyen már, h a csaj apjának kocsijáért könyörög, s nem fogja fel, h nem a lánytól függ, h a segge alá kaphatja vagy sem... ha velem veszekedett volna ilyenért... lol... és a plüssmacik sokkal cukkancsabbak a plüskutyiknál :P Miért nem dobta a csaj előbb? hmm na vajon miért nem?

A Tyne folyó déli partja 2011.11.01. 22:14:11

@ifjú padavan: nem amerikából indult, de ne zavarjon. pláne, hogy kelta eredetileg.

sydneyboy 2011.11.01. 22:53:39

keresem a sztorit ebben, de nem talalom.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.02. 01:52:15

@Rosszindulatú Vászka:

Igen, ez bájos volt. Vszínűleg "hacsak nem szólnak hozzám" akart lenni, de hát nehéz a szórend...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.02. 02:09:50

@manonegra:

Minek? A heteroszexualitásból adódólag minél több hím, annál nagyobb elnyomás a nőnek.

Az osztálykülönbségek, (hetero)szexizmus és képességizmus interszekcionalitásából következik az, hogy csak egyformán HIV+ leszbikus kisebbségiek esetén nincs elnyomás.

Αphelion 2011.11.02. 06:38:10

@neoteny: Ez a képességizmus annak akar a rövidítése lenni, hogy az erősebb kutya baszik? Vagy mijacsudajez? :)

ifjú padavan 2011.11.02. 07:23:59

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Bocs. nem tudtam, hogy a magyar egy ősi kelta nép. Akkor ünnepeld meg Szt. Patrik napját is. Amúgy ez a fajta Halloween Amerikából indult, de ne zavarjon. Gondolom te is az a fajta vagy, aki minden szeptember 11-én sírsz, de október 6. eszedbe sem jut.

különvélemény 2011.11.02. 07:51:47

"Egy nappal előtte összevesztünk azon, hogy miért nem kérem el neki pár napra az apám kocsiját."

Ez valami vicc, vagy tényleg ekkora idióták az emberek?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.02. 07:59:01

@Aphelion:

Gusztustalan tükörfordítása az "ableism" kifejezésnek (ami angolul is kb. hasonlóan gusztustalan)... :))

Tahó Sandokan 2011.11.02. 09:11:45

Oké... ezt vagy kitalálta valaki, vagy egy 17 éves csaj írhatta vagy egy lelki sérült nő. Kiragadnék egy részletet: A párja bocsánatkérés után leüvölti a fejét, hogy nem adja neki az apja kocsiját.

Aki úgy érzi, hogy ezzel minden oké, az gondolja át az életét most.
Egyrészről aki a hapsit érti meg, az azért. Pszichológiai eset.
Másrészről aki a nőt érti meg, az azért. Negatív IQ teszt esete.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.02. 13:54:30

Ajánlom megnézésre az Love Actually Emma Thompson-os szálát. Ő nem léphet le. Gondold át, hogy mit szeretnél. Ha fontos az illető, akkor kepeszkedj, ha nem, akkor lehet más felé érdeklődni...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.03. 06:34:07

A HALLOWEEN-es események már csak ilyenek. Ha a posztoló nem bánná az esetet, le sem bagózná a faszik. De nem így van. Olyan mintha még mindig vágyna rá. Lehet hogy tévedek, de lehet hogy nem is. :)))

barbur 2011.11.05. 19:05:23

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni a szakdogámhoz, amelynek a párkapcsolat a témája. Olyan fiúkat és lányokat keresek, akik több, mint 2 hónapja vannak párkapcsolatban. Ha te esetleg ilyen vagy, és van 15 szabad perced, kérlek töltsd ki a kérdőívemet.Természetesen teljesen anonim módon történik!:) Nagyon köszönöm előre is a segítségeteket!

edu.surveygizmo.com/s3/704698/P-rkapcsolat-copy-November-5-2011
süti beállítások módosítása