„Nem vagyok az a fajta, aki ha egy másik férfival látja a nőjét és a pasas véletlenül megérinti a kabátja szélét, egyből nekiesik” - a féltékenység egy természetes velejárója a kapcsolatoknak, vagy csak egy fölösleges cucc, amivel jó darabig senki nem szeretne találkozni? Mai Levélírónknak nincs oka a féltékenységre, de hamarosan csinál egyet. Viszont tett egy fontos megállapítást, amely így hangzik: "Nőnek lenni hatalom." Most megtudhatod, hogy tényleg az.
A neten ismertem meg V-t, kb. fél évvel ezelőtt. 24 éves, rendkívül szimpatikus lány. Minden rendben volt vele, és még az első találkozó után elmondta, hogy nagyon tetszem neki én is. Azokban a napokban nem lehetett elrontani a jókedvem. Igazából most is jól elvagyunk, de feltámadt bennem egy érzés. Amit minden szerelmes ember érzett már legalább egyszer: ez a féltékenység. Gyakran ok nélkül. A féltékenységhez egy ember is elég, ugye. Sokszor kapom magam olyan gondolatokon, amik inkább a birtoklásról, mintsem egy párkapcsolatról szólnak. Nem akarom birtokolni. Csak hozzá tartozni és vele lenni. Úgy látszik a két dolog üti egymást.
Néha paranoiásnak érzem magam, amikor csörög a telefonja és ő félrevonul vele. Vagy amikor nevetgélve búcsúzik el egy sráctól a sarkon, aki a kollégája. Ilyenkor elindul bennem a féltékenység. Ha lehetne ellene szedni valamit, megtenném. Nem vagyok az a fajta, aki ha egy másik férfival látja a nőjét és a pasas véletlenül megérinti a kabátja szélét, egyből nekiesik, hogy „ki volt ez az ember?” – nem is akarok ilyen lenni. Semmi bizonyítékom, de tudom, ha tovább pörgök rajta előbb-utóbb bele fogok képzelni olyan vélt bizonyítékokat, amik valójában nincsenek is. A szerelembe és a nőkbe bele lehet őrülni. Példa: van egy barátom, akit a társaságban egy pozitív figurának ismertünk meg, amolyan megmondóember volt, egy szerelemguru, ha úgy tetszik, aki mindig tudta, mikor, mit kell mondani és akinek a férfiak és nők mindig kikérték a tanácsát párkapcsolati ügyekben. Egy laza, nyugalmából kimozdíthatatlan ember volt. Később aztán pár hónapig járt egy lánnyal. Mindenkinek dicsekedett, hogy annyi futókaland után most ő is becsajozott és a világ legaranyosabb nőjével jár. Mindenki figyelte, hogyan boldogul és milyen is egy példás kapcsolat. Hát, aztán megláttuk, milyen.... Ugyanis a kislány hamarosan megcsalta őt, elég durván, több pasassal egyszerre. A haver erre teljesen begőzölt, meg akarta tépni a lányt. A lakására ment, verte az ajtót, megrongálta a kocsiját, később még rendőrségi ügy is lett belőle. És ez a pasi a mai napig ez után a nő után koslat. Én ebből azt szűrtem le, amit már több filozófus leszűrt már a történelem folyamán: Nőnek lenni hatalom. És ezt most testközelből állítom: sokáig önállónak gondoltam magam, de most egy lány rabja lettem. Ahogy a dalokban mondják: elrabolta a szívemet. Azelőtt mindig kiröhögtem és szánalmasnak gondoltam a féltékenységet, ugyanúgy az érzelgősséget. De. de… Megtapasztaltam, milyen a féltékenység, hogyan alakul ki, bekúszik, amikor nem számítasz rá. Azért nehéz az ügy, mert megbeszélni sem tudom vele, hiszen még nem történt semmi. Mit csináljon? Nem kérhetek számon rajta semmit, nem faggathatom, hiszen mire föl? Olyat kérjek rajta számon, amit nem is csinált? Írassak alá vele 2 ügyvéd előtt egy meg-nem-csalási szerződést? :)) Azt hinné nem vagyok normális. Üdv: Laci
