„Emiatt a baráti körben senkire nem tudok már úgy nézni, ahogy régen, mert minden nő gyanús” – Posztolónk sarokba szorítva érzi magát, mert párja bár bevallotta félre lépését, azt nem hajlandó elárulni, hogy kivel történt. Idegesítő találgatások, depresszió, éjszakai buszozás.
2010 óta vagyunk együtt, tehát viszonylag régen. Előtte volt egy kemény 1 évig tartó depresszióm, nem ismerkedtem senkivel, nem volt senkim, aztán úgy ahogy kikezeltek. A depresszióról annyit, hogy nem az a lelkiállapot, mint amikor a kislányt kirakja a palija és neki két órán át rossz kedve van, sokkal súlyosabb ennél. Volt egy mélypont a kapcsolatunkban, amikor a párom elvesztette a munkahelyét, itthon volt és teljesen elhagyta magát, még csak nem is borotválkozott. Amikor erre felhívtam a figyelmét, összeszedte magát.
Vagyis inkább átesett a ló másik oldalára, hogy szép magyar mondással éljek. Új ruhák, új stílus, kopaszodás elleni szer. Visszagondolva, lehet, nem is azért állt be a változás, mert én rászóltam – lehet, hogy volt valaki, akinek tetszeni akart. És nem én voltam az.
Ő elég temperamentumos, ha akar valamit, addig nem nyugszik, míg meg nem kapta, azt hiszem, ezt az apjától örökölte, aki gyakorlatilag képes egész nap veszekedni valakivel, legyen az a szomszéd, a neje, vagy a párom. Szóval: a párom néhány héttel ezelőtt beismerte, hogy megcsalt. Nem magától vallott, hanem voltak bizonyos időkiesések, amikről nem tudott makogás nélkül elszámolni. Lebukott, persze esküdözött, hogy vége, különben is „egyszeri eset volt” és különben is megbánta, …és valóban, azóta a megszokottnál is sokkal figyelmesebb, kedvesebb velem. Mondjuk azt, hogy megbocsátottam neki, de ebben a formában ez sem lenne igaz. Nem tudom máshogy leírni. Olyan hidegháború-féle van most köztünk.
Miért? azért, mert bár színt vallott, nem mondta meg, ki volt az illető, akármennyire is próbáltam kiszedni belőle. Annyit sem árult el, hogy ismerem-e, láttam-e már? (szerintem jogom van tudni, hogy kivel csalt, de van tippem: az előző barátnője). És emiatt a baráti körben senkire nem tudok már úgy nézni, ahogy régen, mert minden nő gyanús. Nem tudok már úgy nézni rájuk, mint annak előtte. Mert itt csevegek vele, közben, lehet, ő volt az… Volt olyan, hogy busszal egyedül éjszaka eljöttem egy buliról, mert nem bírtam már a fejemben zajló találgatásokat, tippeléseket. És emiatt a depresszióm és kezd előbújni, aminek nem örülök, nem akarok visszaszokni a tablettákra.
Feltettem magamnak pár kérdést: Ha elhagyom őt, mi lenne? Mi az, ami hiányozna? A sok közös emlék biztosan. Mi az, ami nem? Az anyja, aki jelentőségteljesen keresztülnéz rajtam, ha átjön, képes levegőnek nézni, annyira utál. Szóval, nyernék is, meg vesztenék is rajta. Vagy maradjon minden így, ahogy most van, homályban. Mert az is egy lehetőség.
---
Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!
