„Már nem érinthetem meg úgy, és az is fájt, hogy neki se jutott eszébe. Csak aludtunk. Ő jól, én kevésbé jól” - ha elhagynak, felfoghatod úgy is, hogy jól jártál, mert új fejezet kezdődik. Levélírónk azonban nem tudja elengedni a pasit, akinek ő rakta rendbe az életét. Nincs rosszabb annál, ha a pároddal egy ágyban vagy, de már nem történik semmi.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik (CsP) egy igen népszerű társkereső oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk a www.csajokespasik.hu oldalon! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Röviden annyi a történet, hogy volt egy férfi az életemben, akinek én voltam az első komolyabb kapcsolata. Három évet töltöttünk együtt. Egy idő után képes voltam úgy gondolni rá, mint akivel le tudnám élni az életem. Túl természetessé vált, hogy van, bele is kényelmesedtem a helyzetbe, nem hittem, hogy ez valaha is megváltozhat. A fiú elég zűrös életet élt korábban, de nem kell semmi súlyosra gondolni, csak nem akart segíteni otthon semmit, csavargott, nehezen mozdult és csak tengődött. Idő kérdése volt, mikor keveredik, valami bajba, szerintem. A szülei elváltak és az apja meg az anyja között ingázott. Ez se túl kellemes.
Amikor összejöttünk, a szülei mesélték utána, hogy elkezdett megemberesedni, megjött az esze, sokat javult, tesz is érte, érezhetően próbál megfelelni nekik. Nagyon szerettek engem a szülők, akár az apjához, akár az anyjához mentünk. Mindketten észrevették a változást. Szépen éldegéltünk, és három évet csak elfogyasztottunk közösen. Azt hittem harmóniáról beszélhetünk. De 1 hónapja azt mondta, nem akar találkozni többet. Indoklást nem kaptam. A szüleivel beszéltem azóta, ők hívtak fel, hogy igaz-e, hogy már nem vagyunk együtt. Alig tudta nekik elmondani. Nekem meg azt kellett felelnem, hogy a jelek szerint, valószínű. Nem tudom magam túltenni rajta, nagyon hiányzik.
Ismerőseim azt mondják, örüljek neki, hogy viszonylag az elején derült ki a valóság, mint később, amikor már komolyabban is összekötnénk az életünket. Sokat gondolok rá. Egyszer feljött, de nem csináltunk semmit, beszélgetni se nagyon beszélgettünk, csak együtt aludtunk, és sírni tudtam volna, ahogy ott feküdt mellettem életem értelme, de már egész más minőségben, mert megváltozott valami. Már nem érinthetem meg úgy, és az is fájt, hogy neki se jutott eszébe. Csak aludtunk. Ő jól, én kevésbé jól.
Nem tudom, hogyan felejtsem el, de ez biztos nem a legjobb módszer, hogy folyton közel engedem magamhoz. Beszélő viszonyban maradni, vagy végleg elvágni a dolgot? Nem tudom, mi lenne jobb. Tudom, nyafogásnak hat és lépjek túl rajta, tudom, hogy azt írjátok majd, felejtsem el, mert ő csak egy élősdi volt, akinek visszaadtam az önbizalmát, és embert faragtam belőle, egyúttal felnyitottam a szemét, hogy rajtam kívül is van élet. De ha ezen túl is tudtok valami okosat, megköszönöm. Nem birtokolni akarom, csak szeretni, - bár lehet, a kettő között tulajdonképpen nincs is lényegi különbség - vele lenni, hozzá tartozni. Lehet, túl korán találkoztunk. Sajnálom, ha valaki ennyi közösen töltött, szép év után így dönt. Egy kis együttérzést szerettem volna tőle. Nem azt mondom, hogy hülyeséget csinál és nálam jobbat nem talál – de nekem ez egy hirtelen váltás volt. ő pedig csak tudja, mit csinál. Szabad ember.
