Egy elhanyagolt nő néha időzített bomba

2017. január 13. 07:44 - csajokespasik

„Sok-sok szerelmes e-mailt küldött, én is viszonoztam, ugyanolyan szinten, mint amit ő megütött. Csak éppen volt egy párja. Akire folyton panaszkodott” - és mégis, valami érthetetlen okból képtelen elhagyni őt. Posztolónk hónapokig várt erre a nőre, aki sokáig azzal áltatta, hogy már csak napok kérdése, és lerendezi a jelenlegit. Erre nem került sor, mert a mai napig vele van.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Az említett három hölgyeményről elöljáróban annyit, hogy mind 35 éven felüliek, tehát az ábrázolt játszadozást, és egyéb pár húzást, már el kellett volna hagyniuk. Én 38 éves vagyok és a véletlen úgy hozta, hogy épp az ő érdeklődésüket keltettem fel, nekem meg nem volt ellenemre. A három esetből csak egy nővel kerültem vízszintesbe: elmondta, hogy az a problémája, hogy ő nem tud együtt élni férfivel. Azt is elmesélte, hogy négy éve nem volt szexuális kapcsolata, és maga is megijed olykor, hogy a vágy néha kezd elmúlni belőle. Én ezt a problémáját kezeltem, ameddig hagyta.

A hosszabb kapcsolatra miatta nem került sor, mert nem csak az volt a baja, hogy nem tud együtt élni senkivel. Más se tud vele, egyrészt, másrészt elvittem a baráti társaságomba, azért a barátnőt mégis be kéne mutatni-alapon, és végig elég nyers és lekezelő volt mindenkivel. Mástól sem tűrtem volna el ezt a viselkedést, később rájöttem, valószínűleg azért volt ilyen, mert kevésnek érezte magát és így akart kitűnni. Nagyon szerette magára terelni a figyelmet. Nem tudtam meggyőzni, hogy jobb belátásra térjen. Azt mondta, ő ilyen. Néha olyan volt, mint egy időzített bomba.

A Második hölgy elvált, gyereke nincs, meg tudta volna engedni magának, hogy többet találkozzunk, de folyton nem ért rá, és a végén azt mondta, neki egy olyan ember kell, aki mindig ott van mellette, és számítani lehet rá... (???) Csak éppen ő nem hagyta ennek megvalósulását. Ez egy nagyon hihetetlen indok volt, de nem tudom, mi volt a valódi ok, biztosan volt.

A Harmadik hölgy sok-sok szerelmes e-mailt küldött, én is viszonoztam, ugyanolyan szinten, mint amit ő megütött. Csak éppen volt egy párja. Akire folyton panaszkodott, nála 10 évvel idősebb, de valamiért képtelen volt elhagyni. Vártam. Hónapokig azzal traktált, hogy már csak napok kérdése, és lerendezi a jelenlegit, így tisztességes... (ja, vele tisztességes, velem már nem annyira) merthogy erre nem került sor, tudomásom szerint a mai napig vele van együtt. Csak nem értem, mit vár és mi volt a jó neki ebben az egészben?

A tanulság? : az elhanyagolt nők logikai gondolkodása teljességgel érthetetlen.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr8312122021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása