Kiderült, hogy még 3 pasit tart mellettem

2017. március 06. 07:35 - csajokespasik

A csaj 1 év után bevallja, hogy valójában még három jelölt is fut Posztolónkkal párhuzamosan. A döbbent pasi képtelen letudni mindezt azzal a magyarázattal, hogy a csaj még fiatal és kíváncsi. Mert nem a döntésképtelenség miatt alakult így a helyzet, sokkal inkább azért, mert a lánynak ez az egész így volt izgalmas. Levélírónk arra kíváncsi, vajon mi állhat a fehérmájúság lelki hátterében?

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Nem túl aktuális már a történet, illetve abból a szempontból lehet, hogy frissnek számít, hogy idén januárban ért véget. Azóta már kilábaltam belőle. Egy csapattársamon keresztül ismertem meg a Lányt. Ő sem tudott róla sokat, csak barátság volt közöttük, (talán ha több is lett volna, most nem írnék...) 1 éven át tartott a viszony. Megbíztam benne, nem kutakodtam utána, nagyon ügyesen játszott. Nem csinált semmi olyat, aminek nagy jelentőséget tulajdoníthattam volna, amit meg igen, azt kimagyarázta. Akkor még. Szédítően jó volt vele az ágyban, láttam, hogy szereti a szexet és jól is csinálja. Kell ennél több? Talpraesett, bár kissé szétszórt lánynak véltem. Persze, voltak dolgai, pl. amikor feljött hozzám, néha szólongatni kellett, álmodozó arccal ült (mi van, szerelmes vagy? - kérdeztem. Később jöttem rá, hogy valószínűleg igen, az volt, csak másba - is)

Olyan dolgokra értem a szétszórtságot, amikor rá kell szólni, hogy ne dobja már rá a vizes törölközőt a ruháimra... és amit kivesz a szekrényből, azt tegye vissza a helyére, meg ha sáros a cipője, akkor legyen szíves levetni, nem azzal végigtrappolni a lakásomon. Jó, ezek apróságok, de akkor is jelent valamit. Többször előfordult, hogy napközben nálam fürdött és öltözött át. Igazából már ekkor gyanakodnom kellett volna, de azt mondta, a munkája miatt (rendezvényeken hostess) és ez teljesen hihető volt.

Amikor sokan hívták telefonon, melyeket gyakran az ágyban és mellettem bonyolított, azt már nem tudtam munkának betudni, mert hol nevetgélt, hol suttogott, vagy sietve elvonult és egyebek, amilyen hangnemet ritkán ütünk meg a munkaadóval.

Januárban szóvá tettem, hogy nem tetszik az, hogy a kapcsolatunk abból áll, hogy időpontot ad nekem, hogy mikor jönne hozzám fel. Nem kérdezi, hanem kijelenti, hogy ekkor ér rá, ekkor jön, ha nem jó, akkor storno, ennyivel lezárta. Majd legközelebb. Az sem tetszett, hogy a szüleivel töltötte a Szilvesztert (*állítólag*, persze nyilván máshol ) én meg itt, egyedül... egy sms-t nem kaptam tőle, egy hívásra sem méltatott.

És egy vita után, amikor elment tőlem (vitte minden cuccát) felhív, hogy mivel „rendes pasinak” tart, elmondja, hogy van rajtam kívül még 3 barátja, akikkel találkozik és akiket velem párhuzamosan, ilyen minőségben tart. Így már minden korábbi dolog, amiken akkor átsiklottam, összeállt bennem. És hogy ő akarná folytatni, ha nekem is jó... - Nem volt jó. Ott és akkor vége is lett, mondtam neki, hogy legyen szíves nem jönni többet és a számomat is nyugodtan kitörölheti. Persze, hogy nem személyesen mondta el mindezt, hanem telefonon, (gondolom, nem ma kezdte az ipart és ha egyebet nem is tanult meg, annyira rájött, hogy biztonságosabb az ilyet telefonon át, hátha a pasi kevésbé lesz megértő).

Mondhatnátok azt, hogy persze, most sértettségből írok... és igen, van bennem sértettség is, - miért, minek kéne lenni ehelyett?

Nehéz lenne letudnom ezt annyival, hogy a Lányt csak a kíváncsiság vezérli, mert fiatal és tapasztalatszerzés, meg stb. miatt ilyen. A saját teljesítményem felől nincsenek kétségeim: kihozom és eddig is kihoztam magamból a legtöbbet, ami a kapcsolatokat illeti. Bárkinél. Amíg hiszek neki. Amíg áltatni képes. Ő viszont nem a választásban tobzódott, hogy nem tud köztünk dönteni, hanem neki ez az egész felállás így volt izgalmas. Hogy mióta tartja őket, arra nem tért ki, nekem meg nem volt lélekjelenlétem, se gyomrom megkérdezni. Azt valahogy jobban megérteném, ha el nem is fogadom, hogyha egy random valakivel elmegy kupakolni és titokban tartja és annak nincs folytatása. Biztos voltam benne, hogy sokan flörtölnek vele, de azt a nőt lehet csak le is fektetni rögtön, amelyik hagyja magát... A kérdés már itt is felmerül, hogy miért hagyja magát és miért nem elég egy pasi? Akármilyen fiatal valaki, azért lehetne ennyi tartása (és nem udvartartása). Hogy ő minek tartja magát, azt nem tudom, biztos nem annak, aminek most én. Hogy várhatná el ezek után, hogy bárki is, mint nőt fogja tisztelni ? Nem hiszem, hogy fájna neki az önbecsülés hiánya.

Utána még egyszer beszéltünk, ő hívott fel, hogy mi van velem és találkozzunk, de nagyon nehezemre esett vele nem gorombán beszélni. Lehetséges, hogy tényleg ennyire nem vágja, mi volt a bajom?

Szóval mindez csak egy gondolatkísérlet lenne, és mint jelenséggel kapcsolatban érdekelnének vélemények, mi áll az ilyen nők kialakulásának lelki hátterében? Sosem kapott normális nevelést, vagy ha kapott is, olyan társaságba került, ahol a többi lány is ilyen, és azt hitte, ez a norma? Facsarjuk ki az életet és sz*rjuk le a másikat? Aztán ha egy nálam kevésbé udvarias és civilizált pasi helyben hagyja, akkor a társadalom mindig a nőket állítja be ártatlan áldozatnak. Elsősorban inkább önmaguktól kellene megvédeni őket. De hogy az ügyes hazudozást, a mesteri kavarást honnan szedik fel, honnan tanulják meg ilyen jól művelni, azt nem tudom. Degeneráltnak tűnik nekem ez a hozzáállás, pedig olyan vagyok, aki próbál megérteni mindent, elítélés helyett, még ha olykor pofára is esek közben.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr2912316271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása