„Nincs kedvem minden alkalommal rászólni. És még mindig, ennyi idő után is képes megkérdezni, minek hol a helye...” - Nőnapi posztunkban a férfi és a házimunka örök kérdése kerül terítékre. Levélírónk arról panaszkodik, hogy párja inkább már csak egy kellemetlen és hanyag lakótárs, semmint ajándék az élettől.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nagyjából egy éve vagyunk együtt. Az előző kapcsolatom elég viharosan ért véget, történetesen félrelépett, majd úgy próbálta a javára fordítani az egészet, hogy azt mondta: vegyem tudomásul, milyen sokat tépelődött meg gyötrődött magában, hogy elmondja-e nekem, míg végül rászánta magát, és hogy én azt el sem tudom képzelni, mit élt át közben. Hát, azért kihasználta a gyötrődésre szánt időt... Mindezt legyek szíves méltányolni. De itt részemről nem volt mellette tovább. Ő lakott nálam, neki kellett mennie, és így már előttem is világos volt a tétovázásának valódi oka.
És az ember ilyenkor megfogadja, hogy óvatosabb lesz.
Ha az ilyen egyszerű volna.
Mert az nem azonnal derül ki, ugye.
A jelenlegi problémák egész más természetűek. Egy éve van egy másik férfi az életemben, az elején nagyon figyeltem, milyen ember, hol lesznek a buktatók, de csupa jó véleményem volt róla, előzékeny, odaadó, figyelmes, semmi túlzás.
Hát, mindez szép lassan elmúlt nála. Bevásárolni menni szenvedés neki, látom az arcán, meg ahogy vonszolja magát. Leszokott az önkéntes házimunkákról is majdnem teljesen. Inkább laptopozik vagy a tévé előtt ül és összemorzsázza a kanapémat.
Régen mindez ment magától, de már majdnem semmit és semmiben nem segít be itthon. Miért múlt ez el nála? Ő részmunkaidős, így több ideje lenne, mint amikor én hazaesek fáradtan, mosok, kiteregetek, ő meg annyira se képes, hogy legalább a saját gönceit elpakolja. Volt, hogy a szárítóról rádobta az ágyra a ruhát, aztán ráfeküdt, mert neki így kényelmes egy amúgy nagy ágyon, ahol van hely. Porszívózni, felmosni nem, ezt mondjuk csinálom, nem férfikézbe valók. De a többi? A fürdőszobaajtó elég régóta szorul. Ő elméletileg asztalos felmenők sarja. Nézegeti, hümmög, mondja, hogy hát igen, igen.... de nem csinált vele semmit!
Nincs kedvem minden alkalommal rászólni. És még mindig, ennyi idő után is képes megkérdezni, minek hol a helye...
Egyik humoros kollégám azt tanácsolta, hogy adjak neki a házimunkáért aprópénzt, mint a gyerekeknek, így motiválva lenne. Nekem ez annyira nem is vicces, az a baj. Olyan, mintha fokozatosan visszafejlődne, kezdetben szobatiszta volt, most rá kell szólnom, hogyha kint sár van, vegye le a cipőjét. Vagy épp húzza le a vécét. A többiről nem is beszélek.
