Legalább három lánnyal csalt meg

2009. december 01. 07:03 - Panni CsP

Élő szappanoperát forgatott egy hazugság gyáros. A srác mindenben hazudott barátnőjének. Lehazudta a csillagokat az égről, de talán néhány üstököst és pár naprendszert is. Például: sírva közli a csajával, hogy nem tudnak találkozni, mert egy német barátját halálos baleset érte, és a temetésére megy. Másnap a csaj felhívja és a pasi rekedt hangon szól bele a készülékbe – ugyanis az előző estét a frissen temetett barátjával bulizta át. És ez még semmi! Most megtanulhatjuk, hogy a homokba dugott fej az apróbb hazugságok ellen sem hatékony.

 

El kell mesélnem ezt a történetet! Szinte már egy hollywoodi film. Zolival kicsit kevesebb, mint egy éve ismerkedtem meg, nekem már akkor megtetszett, de apukám és a felesége figyelmeztettek, hogy házas. Ez most lehet meglepő, de én 20 éves vagyok, ő pedig 32. Így hát békén hagytam, feledésbe merült. Aztán nyár végére, még az iskola előtt ismét találkoztunk. Elvált, érdeklődni kezdett utánam, megszerezte a telefonszámom. Elkezdtünk beszélgetni, és néhány hét után összejöttünk. Nagyon harmonikus, boldog kapcsolatnak indult. Bíztam benne. Szerettem is, azt hiszem, és elvártam volna tőle ugyanezt.

Mindig előadta nekem a nagy ártatlant, akit mindig átvernek a nők, így én különösen szerettem volna szeretni. A feleségéről is azt mondta, hogy azért lett vége a 7 éves házasságnak (ami csak néhány hónap volt, bár az igaz, hogy 7 éve voltak együtt) mert a felesége megcsalta. De kiderült, hogy pont ő volt az, aki megcsalta az asszonyát. Én Pesten lakom, ő 230 km-re dolgozik, de amikor tudtunk együtt voltunk. Egy szép napon sétálgattunk a Duna-parton, be akartunk ülni egy étterembe, amikor is megjelent egy ismerőse azzal a kérdéssel, hogy: " A húgommal mikor szakítottál??" Zoli erre azt válaszolta, hogy néhány hete, amire ez az ismerős odaadta neki a telefont azzal, hogy "Igen? Az érdekes, mert a húgom mást mond." A telefonban a bizonyos húg volt, akivel a feleségét csalta. Zoli mesélt nekem erről a lányról, azt mondta egy hónapig voltak együtt, kiderült később, hogy több mint fél évig, és vele még durvább hazugságokat próbált elhitetni, mint velem. Úgy állította be, mint aki állandóan zaklatja, telefonálgat neki, és nem hagyja békén. Ezen átléptem, de ekkor elkezdődtek a hazugságok, amik olyan módon derültek ki, amire ő a legkevésbé sem számított és még a mai napig sem tudja. Egyszer csak eltűnt az ismert közösségi portálról - nekem ezt azzal magyarázta, hogy szoktak vele ilyet csinálni a rendszergazdák. Később kiderült, hogy megkérte egy ismerősét, hogy törölje, hogy a volt barátnője ne találjon meg, és ne zaklasson (vagyis ne nyissa fel a szemem). Elmentünk az anyukájához együtt, nagyon kedves volt velem, Zolitól megtudtam, hogy már nincs sok ideje hátra, nagyon sajnáltam őt. Mint utólag kiderült, ez nem volt igaz. Aztán elkezdődött a suli, csak hétvégente láttuk egymást. Egy szerdai napon, amikor indulhattam volna haza Zolihoz, mivel rövidebb hetem volt a suliban, kaptam egy telefont. Zoli volt az, nagyon szomorú hangon közölte velem, hogy meghalt Németországban a barátja egy autóbalesetben, szombaton lesz a temetése és kérte, hogy emiatt ne menjek haza. Megértettem, sajnáltam. Szombaton este felhívtam, hogy mi volt a temetésen, és teljesen berekedve vette fel a telefont. Kérdeztem, hogy mi történt a hangjával, amire azt mondta, hogy beteg lett. Utólag kiderült, hogy bulizni voltak, az állítólagos német barátjával. Aztán utána következett az a rész, amikor egyre kevesebbszer hívott, egyre többet kellett dolgoznia, amint azt megtudtam, ilyenkor inni voltak a haverjaival és természetesen csajozni is. Három lánnyal tudom, hogy biztosan megcsalt. Ekkor már gyanakodtam, de annyira bízni akartam, hogy becsuktam a szemem. A legdurvábbat azonban nem is mondtam. Mivel edzőterembe jár, nem egy kis darab ember. Nekem azt mondta, nem használ semmit...Viszont észrevettem nála a tűket, növekedési hormon volt benne, mert utánanéztem. Egy napon azzal hívott fel, hogy ráestek a súlyok a vállára és izomlazítót kapott, amitől vérzett az orra, szédült, hányt. Aggódtam miatta, de tudtam, hogy a hormonok miatt volt. Munkája során, a szerek okozta rosszullétektől, emberek életét veszélyezteti. Végül is szakítottam vele, de ennek a kapcsolatnak utóélete van a mai napig is. Felkerestem a volt barátnőt, akivel azóta is tartom a kapcsolatot, nagyon jóba lettünk, és így most már mindkét részről tudjuk, hogy kinek, mit hazudott Zoli. Ez a lány (nevezzük Erikának) egy szép nap felhívott és ordított velem a telefonba, hogy meggárgyultam, hogy újrakezdtem Zolival? Nem tudtam, hogy most mi van, amikor Erika mondta, hogy Zoli azt terjeszti, hogy megint együtt vagyunk. Na, ezt már nem tűrtem el, írtam Zolinak egy sms-t hogy ne hazudozzon és felejtsen végre el. Erre felhívott és egy órán keresztül mondta, hogy még mindig szeret, és ne beszéljek úgy vele, mint egy kocsis a lovával - sajnáltatta magát. Amikor ezt elmeséltem Erikának, majdnem rosszul lett: mondta, hogy Zoli neki is még mindig ezeket írogatja sms-ben és hívogatja is. De ez még nem a legteteje. A sors furcsa fintora, hogy véletlenül találkoztam vele az egyetemen: ő dolgozni volt fenn. Mikor észrevett, elfordult, még csak köszönni sem köszönt, rám sem nézett. De természetesen, mivel nem bírja ki, hogy ne hazudjon, egy közös ismerősünknek, aki nekem erről beszámolt, teljesen mást adott elő. Mégpedig: "én tudtam, hogy ő Pesten lesz, és én könyörögtem neki, hogy találkozzunk. Ő belement, és a suli kávézójában találkoztunk. A barátnőim, többek között olyanok is, akik nem is arra az egyetemre járnak, a sarokban ültek és végignézték az egészet. De ők végig azon szurkoltak, hogy jöjjünk újra össze, mert hogy ő az összest ismeri, és mindegyikkel jóba van. Beszélgettünk, majd megjelent az új barátnője, megcsókolták egymást, mire én elsírtam magam, de nagy gálánsan kifizette a kávémat és elment." Ezen én már csak röhögni tudok, hiszen tudom, hogy pszichológiai eset, szereti ha sajnálják, és sajnos az anyja is benne van az összes hazugságában. Szerettem volna megosztani ezt a történetet, mint elrettentő példát. A tökéletesnek tűnő dolgok mögött sajnos ott van a hazugság.

 
752 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr111555673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazság Atyja 2009.12.01. 07:48:34

"Szerettem is, azt hiszem."
"..de annyira bízni akartam, hogy becsuktam a szemem."

Ilyen az igazán mélyérzésű ember. Az azthiszem-szerelemben is fő a bizalom számára! Zoltán is szimpatikus, nagyon tud élni, ennek ellenére biológiai kötelességéről sem feledkezett meg. Gondolom az asszonnyal kipipálta a gyerekprojektet, így bátran vághatott bele legfontosabb küldetésébe: minél több nőt boldoggá tenni egységnyi idő alatt. A nőknek meg kellene már érteniük, hogy ez nem könnyű feladat. Kiváló memóriát, nagy állóképességet és precíz szervezést igényel. Néha bele is fárad az ember átmenetileg, ilyenkor kell egy laza buli az elhunyt haverokkal. Ráadásul mindig jobbak a kis, kegyes hazugságok, mint a testi-lelki terror vagy az állandó panaszáradat, a lakás kirámolásáról már nem is beszélve. (Egy kis önsajnálat belefér, a másik lelki gazdagságára lehet következtetni annak reakcióiból.) Ha a hölgy nem tudja elfogadni, hogy csak egy részfeladat Zoli nagy küldetésében, akkor tényleg jobb, hogy elváltak útjaik. De a szép emlékekre való tekintettel legalább segíthetne neki további alanyokat becserkészni a misszióhoz.

Erásss 2009.12.01. 07:51:26

Szép reggelt mindenkinek!
No Comment...Tipikus hazug pasi, naív csaj sztori.Már fel sem teszem azt a kérdést kedves postíró,hogy :
Ha tudod,hogy hazudik,miért vagy Vele?Ha sejtetted,hogy megcsal,miért vagy/voltál Vele?Mi az,hogy bízni akarsz?
Valakiben vagy bízok,vagy nem.A bizalmat ki kell érdemelni,nem jár alanyi jogon.Ezt most már Te is tudod szerintem...
A többit később,mert Nekem ehhez még kora van.

Erásss 2009.12.01. 07:59:08

"A tökéletesnek tűnő dolgok mögött sajnos ott van a hazugság."
Neked ebben a kapcsolatban mi volt a tökéletes,vagy mi tűnt tökéletesnek?Amúgy nincs tökéletes kapcsolat,..

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.01. 08:00:56

@Erásss: Igen, ez tényleg furcsa - leír egy tragédiát és mindezzel a rémálommal, egy igazi aljas emberrel képes összekapcsolni a "tökéletes" szónak még csak az árnyékát is.

Tamy 2009.12.01. 08:01:42

Ez igen. Örülök neki, hogy van akinél a bizalomhoz elég a bízni akarás. A szerelemhez is elég volt a szeretni akarás? Vagy az azthiszem-szeretet? Te tudod. Voltam hasonló helyzetben, csak én nem tűrtem sokáig. Mindenkinek a maga dolga, de homokba dugni a fejed, csak azért mert hiszel és akarsz valamit... Remélem tudod, hogy ez a két ige, nem egyenlő a szerelem és a bizalom Valós tényével...
Tanulj belőle, jobb később, mint soha...

Tamy 2009.12.01. 08:02:43

@Erásss: A szerelem, meg a bizalom, meg hogy egy elvált, bizonyára pénzes, nála jóval idősebb pasas érdeklődik iránta...

Erásss 2009.12.01. 08:07:02

@Panni CsP:
Szerintem nem ismeri a "tökéletes" szó jelentését.
Húúú,ma megint nagyon gonosz vagyok! :)

Erásss 2009.12.01. 08:10:08

@Igazság Atyja:
Szóval Zolink gyönyörűen kidolgozott felsőteste,és bicepsze volt tökéletes a lány számára?Van benne valami!:) Alig adott csak a külsőségekre...Meg a barátnők előtt felvágni,hogy 12 évvel idősebb a pasim,aki elvált,(valószínű lóvés),és még gyúrni is jár...,de nem baj,ha hazudik,bízik benne!Ez olyan meseszerű!:)

Erásss 2009.12.01. 08:11:09

@Tamy:
Biztos dobott az egoján...:)

Girgesz 2009.12.01. 08:11:24

Ez olyan... áhh!Inkább lesem írom. 20 évesen azért kellene annyi eszének lenni az ember lányának, hogy ha valakit ilyen durva hazugságon kap(" A húgommal mikor szakítottál??"..néhány hete..."Igen? Az érdekes, mert a húgom mást mond.") a kapcsolat elején, akkor az már eleve el van kaszálva! A többi meg már ráadás.

Girgesz 2009.12.01. 08:14:27

Lányok-most miért bántjátok a posztírót? Szegény nem tehet róla, ha a "hormonok rabszolgája" :)))

tuli _ 2009.12.01. 08:38:33

Nem szeretnék a pasi környezetében lenni. Ez mindenkit meghalaszt (sic!):)

Igazság Atyja 2009.12.01. 08:39:36

@Erásss: Nem meseszerű, ezek a való világ íratlan törvényei. :) A nőnek alapból jár a hejespasee, a hejespaseenak pedig a bizalom. Ha Zoli nem jeleskedett volna külsőségekben, akármilyen őszinte, és akárhogy pedálozik a bizalomért (ami így természetesen nem járt volna neki alapértelmezés szerint), előbb-utóbb úgyis a kukában végzi egy ilyen nőnél. Néha olybá tűnik, a két véglet között nincs is átmenet. Egyébként a "szerettem is, azt hiszem" csak egy harmatos önigazolás-kísérlet, hiszen másként kénytelen lenne annak elkönyvelni magát, ami: egy f@*#tarisznyának a sok közül. Így viszont saját magát tekintheti a hivatalos (ex-)Igazinak, és a többiek a f@*#tarisznyák.

tarquin - védőháló nélkül 2009.12.01. 08:40:43

Az milyen érdekes lesz, amikor az "igazmondó juhász" összefut a jövendőbeli(jei)ddel.:-)

Girgesz 2009.12.01. 08:47:17

@Igazság Atyja: tömör megfogalmazás, a végén a lényeggel. Nekem is ilyen ribirobogós plázacica ugrottbe a csajról elsőnek, akinek az első dolga, ha meglát egy srácot, hogy végigméri mennyire kigyúrt, milyen ruha van rajta, milyen autó kulcsa van a kezében és csak ezután lép a tettek mezejére. Valahogy nem tudom sajnálni, ha az ilyen nőt használják -és nem kihasználják!

Glg 2009.12.01. 08:48:38

"meggárgyultam"ez meg milyen szó :D:D?

@Igazság Atyja: na ja. végülis ha úgy nézzük még hálás is lehet h e misszio részévé válhatott-erre még van képe itt panaszkodni :D.

a posztoló hülye liba. a tökéletes nemtommi volt ebben a kapcsban, mert sztem hormonokkal meg tűkkel a forma se lehetett valami esztétikus-bár ha a delikvens a testépítőkre bukik... mindenesetre elég nagy kretén h az elején mutatkozó jelek ellenére, mintha nem is történt volna semmi, vakon bízott a csókában. ez is mutatja ha elég hülye valaki mindent le lehet vele nyeletni.
U.I.: tiszta mauunikashow :D:D

Erásss 2009.12.01. 08:52:59

@Girgesz:
Mennyi ilyen lány van pedig,akiknek csak a külsőség fontos.Mondjuk pasikból is van.
Bossnak kell egy mocskosul gazdag nő....:D

Erásss 2009.12.01. 08:54:29

@Glg:
A pasi meg azt az elvet vallja,hogy aki ennyire hülye és ki lehet használni (érzelmileg),azt ki is kell!:)

Girgesz 2009.12.01. 08:56:39

@Glg: "U.I.: tiszta mauunikashow :D:D "
Az azért nem, mert ha az a helyzet, ahogy gondolom, akkor ennek a csajnak legalább van foga :D
Bár van az a szituáció, amikor előny, ha nincs :DDDDDD

tuli _ 2009.12.01. 08:57:01

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: nem kizárt, hogy a következő is ilyen lesz, csak kicsit finomabb változatban. amennyi esze van a lánynak, beveszi azt is.

kóristalány 2009.12.01. 08:58:19

A lányka észbeli képességei tényleg hagynak némi kívánnivalót maguk után (hogy finom legyek), de ez ebben a korban még talán megbocsátható.
Meglehet ez durva előítélet, de vajon mit akarhat egy 30-on túli férfi egy húszéves fruskától?

boss888 2009.12.01. 08:58:49

Csatlakozom atyához, én is 30 éves a gyerek projektet letudva, elindítottam a nők boldoggá tétele című missziómat...:)) Bár azt nem vágom, hogy derült ki minden, hogy minimum 3 barátnője volt, h bulizni volt a halott gyerekkel!?

Igazság Atyja 2009.12.01. 09:02:50

@kóristalány: Ha húszéves fruska vagy, szerintem akad itt pár harmincas férfi, aki szívesen megmutatja. ;)

Girgesz 2009.12.01. 09:04:14

@Erásss: Egy bizonyos szintig el is fogadom, ha valakinekfontos a külsőség -mármint a kinézet, igényesség, megjelenés, beszédstílus, stb. Bevallom, nekem is- lehet egy csajnak 160-as IQ-ja,és lehet olyan jó az ágyban, hogy még az ember agyát is leszívja, de ha nem tetszik, akkor nem foglalkozom vele. Egy lány úgy lesz egyből szimpatikus, ha valami megfog rajta(előszőr lát az ember, aztán hallja csak a másik felet). Ezt viszont is elfogadom -ha valakinek nem jövök be, mert nem tetszem neki, akkor ez van, nincs mit tenni. Ez így működik és természetes is. Ugye ennek azért megvan az egészséges határa.
De amikor valaki átesik a ló túloldalára, és a külső a legfontosabb, akkor ne csodálkozzon rajta, ha pofára esik(ha meg a rutinosabb szülők még szólnak is előre...?).

Bossnak már nem kell egy gazdag nő -rózsaszín tütüben letáncolja a csillagokat is az égről, aztán az összes az övé lesz :D

vagány csaj 2009.12.01. 09:12:22

Sziasztok! :))

@Girgesz: "ennek a csajnak legalább van foga"
Na ezen végem volt!!! :D

Girgesz 2009.12.01. 09:12:30

@kóristalány: hát tudod, a társadalom változhat, de a genetika csak igen lassan. 20évesen már felnőtt egy ember és addigra azért meg kellene tanulnia gondolkodni(ráadásul ma már előbb érnek a lányok. Tehát ha valaki hamar válik "lövéséretté", akkor hamarabb kellene felnőnie is). Ja, ha nem akar felnőni, akkor meg ne mást hibáztasson, ha ezzel a lehetőséggel élnek is...
Ha egy 14 éves kis fruska jár hasonlóképp, akkor még megértem, ha a korára fogják, de 20 évesen???

vagány csaj 2009.12.01. 09:14:20

@Erásss: Szia Szivike!!! :)))
Lehet ma én is no commentet mondok... Hogy lehet már ilyen vak valaki?? És amikor megtudta a megcsalásokat és hazugságokat miért nem dobta ki? Á, bazz ÉSZ az hol marad innen is??? :DD

tarquin - védőháló nélkül 2009.12.01. 09:15:13

@tuli (loreál:)): bizonyos ideig bárkit meg lehet vezetni.:-( Max. lerövidül ez az idő.:-(

csillag× 2009.12.01. 09:15:44

Széjóreggelt :) hello-hello :)

@Erásss: áhh..Boss-nak elég, ha a csajszi apukájának van pár fillérje vagy pár hotellánca :)

@Girgesz: "legalább van foga :D"...itt majdnem szembeköptelek teával :D ...öö.. mármint a képernyőt :D :D EZ jól esett reggeli gyanánt :D

@boss888: tudod, jól, h még nincs letudva...még "hátra kell hagynod" egy kis srácot :P

Glg 2009.12.01. 09:18:41

@Erásss: mondjuk van benne valami. létezik egy mondás: "aki hülye halljon meg" asszem ez illik ide.

@Girgesz: sztem nincs mert én szeretem a fogazást :D

@boss888: majd rájössz amikor nálad is kibújnak a szögek a zsákból :D:D:D:D:

boss888 2009.12.01. 09:19:50

@csillag×: Most jelöltem vissza egy egész jó csajt a Iwiw Csp-ben, majd azt becserkészem :D:P

Girgesz 2009.12.01. 09:21:17

...pedig ezt a fogas-dolgot -kivételesen- komolyan gondoltam :)))

Kár lenne azért a monitorért...

Erásss 2009.12.01. 09:22:34

@Girgesz:
Én a "mennyi ilyen lány van" mondatba magamat is beleértettem.Álszent lennék,ha azt mondanám,hogy nem.Nekem is számít a külső,viszont a pénz nem!!Lehet valaki rettenetesen okos,humoros,intelligens férfi és nagyon szeretek az illetővel beszélgetni,viszont nem tetszik... ezzel semmi probléma nincs,csak ne mellettem keljen fel reggelente!

Erásss 2009.12.01. 09:24:07

@kóristalány:
Szerintem,ha egy pasi 30-35 éves,semmi probléma nincs azzal,ha 20-25 éves barátnője van!!!
Fiúk nem csak szexet akar mindegyik 30 feletti férfi!:)

csillag× 2009.12.01. 09:25:48

@boss888: tyűűha....kivételesen nem volt ronda vagy 50-es?? :D

@Girgesz: de amúgy honnan tudod, h van foga? írja a poszt? ( még nem olvastam ) :)) Bár, ahogy olvasom a kommenteket, lehet, h volt foga, de fogalma az tuti nem....

Erásss 2009.12.01. 09:26:01

@vagány csaj:
Helló Csajszi!
Mizu?
Komolyan mondom...mennyi BUTA NŐ van!Hihetetlen!A pasik ezek miatt a nők miatt általánosítanak,és akarják az összes nőt kihasználni,vagy hülyére venni!Azért vannak kivételek,de egyre ritkább..

vagány csaj 2009.12.01. 09:26:08

@Erásss: Teljesen normális dolog, hogy az embernek számítanak a külsőségek. Én se választanék olyan párt, aki nem tetszik, és nem fog meg benne valami. De aki csak a bankszámlára megy, és nem érdekli hogy néz ki az ürge, azt csak sajnálni tudom...

Girgesz 2009.12.01. 09:27:14

@Glg: "sztem nincs mert én szeretem a fogazást :D"

Hát az van a mérték, ami után már "maradandó" élményt nyújt egy ilyen fogas-kérdés...(pl. 8 napon belül gyógyulót:D) :)

De persze itt is a mérték a lényeg! :D

Erásss 2009.12.01. 09:27:38

@Girgesz:
Mióta fruska egy 20 éves?!
Na erre iszok még egy kávét!:)

Girgesz 2009.12.01. 09:29:43

@Erásss: Akkor jó, ha rögtön utána hazamegy? -és különben is, sötétben minden tehén fekete :DDD
Amúgy értem mire gondolsz és egyetértek vele.

vagány csaj 2009.12.01. 09:29:48

@Erásss: Nekem is hozz egy kávét Erássom, meg egy szál cigit!!! :D

Erásss 2009.12.01. 09:29:55

@vagány csaj:
Én múltkor kaptam az ívet a külsőség miatt.Akkor is ugyan azt mondtam,mint az előbb.Aki nem tetszik nem szexelek Vele.Csomóan hangoztatják a belső tulajdonságot...persze fontos az is,ne legyen primitív...,de a barátaimnak nézem a belső tulajdonságát,mert velük nem szexelek.Akivel igen,az meg nézzen ki jóóóól!:)

Erásss 2009.12.01. 09:30:58

@vagány csaj:
Rohanok Vele,hogymég forrón tudd inni.Tejet kérsz bele?Narancssárga Pall Mall jó lesz?100as! :)

Girgesz 2009.12.01. 09:32:30

@csillag×: Nem tudom... csak gondolom. Nem sok kigyúrt állatot láttam fog nélküli nővel grasszálni a Duna parton :D Szakítás után viszont már lehet nem volt foga-az ilyen hormonkezelt pasik ritkán szoktak szelíd báránykaként viselkedni.

Erásss 2009.12.01. 09:33:05

@Girgesz:
Hát azért még sötétben is meglátom a helyes pasikat!!!:D Ki van rá élezve a szemem!:D

Stupidella 2009.12.01. 09:33:34

"Mindig előadta nekem a nagy ártatlant, akit mindig átvernek a nők, így én különösen szerettem volna szeretni"

Általában a bugyuta nőknél jön be ez a módszer...

Olv.tov.

vagány csaj 2009.12.01. 09:33:57

@Erásss: Ha belegondolsz mindkét részről megvan ez az általánosítás és kihasználósdi. Először bizonyítson az illető, aztán beszélhetünk! :)

kóristalány 2009.12.01. 09:34:33

Csak költői kérdés volt fiúk :)
@Igazság Atyja: Már majdnem azt írtam, bárcsak megint 20 éves lehetnék, de meggontoltam magam :)
@Girgesz: Talán igazad van és nem haladok a korral, de nekem nem úgy tűnik, mintha mintha a mostani húszévesek különösebben éreten gondolkodnának (tisztelet a kivételnek).

vagány csaj 2009.12.01. 09:35:26

@Erásss: Az enyémet is, ne aggódj!
Jaja, siess légyszi! Kérek bele tejet és 2 cukrot! A Pall Mall stimmel, az is hogy 100-as, de a narancssárgát nem szeretem, kéket szoktam szívni, de most azért elfogadom, mivel én nem tudok mozdulni... :)))

Girgesz 2009.12.01. 09:37:05

@Erásss: "Mióta fruska egy 20 éves?!"
???Ezt nem értem. Én pont azt írtam, hogy 20 évesen már kellene tudnia legalább egy minimális szinten gondolkodnia.... Vagy ez a mondat nem azt jelenti?
"Ha egy 14 éves kis fruska jár hasonlóképp, akkor még megértem, ha a korára fogják, de 20 évesen??? "

tuli _ 2009.12.01. 09:37:57

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: úgyúgy. de egy-két hantaboy után azért már óvatos az ember.

kóristalány 2009.12.01. 09:38:13

@Erásss: Szerintem tizen-év korkülönbség túl sok, ha az egyik fél még csak húsz. Ilyen esetben általában teljesen más a két ember életvitele és gondolkodásmódja. Később aztán ez kiegyensúlyozódik.

Erásss 2009.12.01. 09:38:25

@vagány csaj:
Én is íg iszom a kávét.Tejjel és 2 cukorral.Bögrében,kb 1 dl kávé,1 dl tej.Ebből egy 5öt egy nap,meg energiaital.

Girgesz 2009.12.01. 09:38:31

@Erásss: Ne siess azzal a kávéval...nem mondja meg hova vidd, aztán még te leszel a béna, hogy nem találtad meg... :)

Ugye csajszi? :))))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.12.01. 09:39:03

Hát igen, a hejjespasi után saját nyálkájukon csúsznak az efféle libák, tény, hogy a pasi egy féreg, viszont mindig fog találni áldozatot, amíg ilyen hülye ostoba libák léteznek. Házas pasival kavarni, eleve baromság.

Erásss 2009.12.01. 09:39:54

@Girgesz:
Sorry!Nem Neked szántam a kérdést.Félrenyomtam.:)

Glg 2009.12.01. 09:40:09

@Girgesz: természetesen nem arra gondolok amikor barázdát hagy maga után a fogsor :D:D

vagány csaj 2009.12.01. 09:40:10

@Erásss: Mindkettő számít egy kapcsolatnál. A szexnél igaz elég a jó kinézet, de a kapcsolatnál nagyon is számítanak a belső tulajdonságok is. Fontos, hogy meglássuk a másik jó tulajdonságait, és elfogadjuk, vagy megbeszéljük a hibáit, ha annyira nagy hibák. De először, első látásra mindeki a szemét használja, ezért eleve az a döntő. Bár már volt olyan is, hogy elsőre nem nagyon jött be a srác külsőre, aztán megszerettem... :)

Girgesz 2009.12.01. 09:41:17

@kóristalány: Ez a baj... nem gondolkoznak úgy, pedig úgy kellene... "aki nem akar felnőni, az nem csodálkozzon rajta, ha élnek is a lehetőséggel..."

Erásss 2009.12.01. 09:41:18

@Glg:
Látom témánál vagytok!:D

Igazság Atyja 2009.12.01. 09:41:44

@Erásss: Túl tág tartományokat adtál meg. Azért a 25 + 30 egész más felállás, mint a 20 + 35. :) Az utóbbi esetben is lehet szó szerelemről, normális párkapcsolatról, de általában nem ez a helyzet. Mindenki tudja, miről szól a "majdnem apám lehetne" kapcsolatok 80%-a.

vagány csaj 2009.12.01. 09:42:17

@Girgesz: :@
@Erásss: tudja hova kell hozni! És ő nem béna, mint egyesek, hogy nem találnak meg! :P :))

Erásss 2009.12.01. 09:42:46

@kóristalány:
Szerintem nem sok.Akkor lenne sok,ha a lány 14,a fiú 24.Akkor más dolgok érdeklik őket.20 év felett,azért a nők nagy része már komolyodik...Szerintem.

Erásss 2009.12.01. 09:44:38

@Igazság Atyja:
Lóvé,szex...,de a kivételek erősítik a szabályt.
Amúgy egy 20 évesnek nem lehet 35 éves apja.:)

vagány csaj 2009.12.01. 09:45:03

@Igazság Atyja: Pont azért vonzzák a csajokat a 30+ pasik, mert már értettek, tapasztaltak. Nem feltétlenül csak a szexre mennek, mint a huszonévesek 90%-a. Engem is mindig a 30+ vonz, igaz, már nem 20 éves vagyok! :))

Stupidella 2009.12.01. 09:45:33

A szexnél nem annyira a kinézet, mint inkább a hormonok számítanak. A jó szexnél legalábbis.

Persze mindig vannak olyan csajok, akik a bicepszekre nyálkásodnak, de azokat nem az eszükért szeretik. :)

vagány csaj 2009.12.01. 09:46:08

@Erásss: De lehet. Lásd: Muonika shouw! :))

Erásss 2009.12.01. 09:51:27

@vagány csaj: @boss888:
Nem arra a agyon iskolázott,***********-ra gondoltam,akik képesek szerepelni a Mónika showban.:)
Amúgy egy normális 15 éves fiúnak még nem a szex a legfontosabb az életében,és nem törekszik még arra,hogy apa legyen.Szerintem.

kóristalány 2009.12.01. 09:51:46

@Erásss: Legyen igazad!
Valószínűleg köztünk is van egy kis korkülönbség, azért látjuk másként a dolgot :)

Igazság Atyja 2009.12.01. 09:55:09

@Erásss: Akár 31 éves apja is lehet, a 35 pedig nem is extremitás, főleg bizonyos népcsoportoknál.

@vagány csaj: Zoli summantásaiból is csak úgy sugárzik az érettség. Persze a tapasztalatait nem vitatja el senki. :)

@Stupidella: Kinek mi. Általában ugyanannyit nyom a latban a kettő, mert hiába buzognak tökéletes összhangban a hormonok, ha csak félhomályban, paplan alatt képzelhető el a szex. Lehet, hogy egy nő jobban el tud vonatkoztatni ettől, de a férfiaknak sokat számítanak a vizuális ingerek. Legfeljebb azok mondják az ellenkezőjét, akik semmilyen szinten nincsenek válogatási helyzetben.

alumi 2009.12.01. 09:55:16

Ha ez így van, akkor a pasi mániás, és sürgős kezelésre szorul.

Girgesz 2009.12.01. 09:56:29

@Glg: :DDD Hát igen...abban az esetben lehet nálam is fog nélkül távozna az elkövető.:)

Stupidella 2009.12.01. 09:57:02

@Igazság Atyja: szerintem a hormonbuzogástól másképp látjuk a másikat, kevésbé tűnnek fel a "hibák".

vagány csaj 2009.12.01. 09:58:48

@Erásss: Egyértelmű! Azért a szex-szel már foglalkoznak, de az apaság... Tényleg csak a Muonika shouw-ban van. :)) Manapság a pasik nagy százaléka nem akar gyereket 30 alatt... Élik az életet, de végülis jól teszik, inkább család nélkül még, mint később a család mellett. :)

Girgesz 2009.12.01. 10:00:01

@Stupidella: azok a fránya hormonok... mindent rájuk lehet kenni :DDD
De az igazán jó szexhez tényleg kell a csúcsjáraton működő hormonháztartás(ugye-ugye?Gondolom minden nő tudna mesélni azokról a bizonyos napokról, meg azt megelőzőekről :D)

vagány csaj 2009.12.01. 10:01:13

@Igazság Atyja: A poszt Zolijától elvonatkoztatva gondoltam. Neki úgyis az a baja, hogy korán megnősült, esetleg gyerekei lettek, és korlátozva volt. Most elvált, és be akarja pótolni az elvesztegetett időt.

Kósza 2009.12.01. 10:01:22

pálinkás jó reggelt mindenkinek! Ismét egy tinédzser sztori, amit csak a kommentek, a társaság miatt érdemes figyelni! :)

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:01:39

@Stupidella: Természetesen, de akkor is alapból meg kell ütnie egy szintet, hogy a hormonok játéka révén még jobbnak tűnjön a szemedben. Ha ez sincs meg, nem segít a chemistry sem.

Stupidella 2009.12.01. 10:03:44

@Igazság Atyja: az ápoltság alap, de saját tapasztalatom, hogy volt, amikor nem érdekelt, hogy pocakos, vagy csúf az illető. S nem azért, mert annyira rusnya lennék, hogy ne tudnék válogatni, ha akarnék.

vagány csaj 2009.12.01. 10:05:47

@Kósza: Jó reggelt Neked is! Micsoda kedves kezdés! :))

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:06:59

@vagány csaj: Van egy olyan érzésem, hogy Zoli a házassága alatt sem nagyon vesztegette az idejét. Vagy ezt az egyet azért higgyük el neki? Egye kutya. :) Egyébként értettem, hogy általánosságban gondoltad. Érett viszont kb. egy barack lehet. Mit értesz pontosan ezalatt? Hogy komoly párkapcsolatban akar megállapodni egy jóval fiatalabb nővel? Ha van egy kevés esze, akkor pontosan tudja, hogy mikor ő már csaknem negyven lesz, épp a nőnek fog leesni, hogy hiszen ő még "élni" akar egy kicsit. Pont ezért nem tervez vele hosszabb távon, csak blokkolgatja, szédítgeti.

vagány csaj 2009.12.01. 10:07:02

@Stupidella: Csúúf??? Hát ne haragudj, de ha nekem egy csúf pasival kéne lefeküdnöm, hát inkább apácazárdába vonulnék!

Kósza 2009.12.01. 10:07:18

@vagány csaj: érezzük jól magunkat, nem? :) De van hozzá pálinkám is, saját, körte, nem a levegőbe beszélek! :)

Girgesz 2009.12.01. 10:08:33

@Stupidella: Most gondolj bele... mi férfiak abban a felfokozott állapotban éljük le az életünk nagy részét... micsoda "szenvedés ez" :))))))))

(De azért ki kell néznie csajnak valahogy, mert hiába a sok hormon, ha úgy néz ki a nő, hogy az ember inkább egy krumplit ***ne helyette, csak az elgurul...)

Stupidella 2009.12.01. 10:12:17

@vagány csaj: nekem ő akkor nem volt csúf és nagyon jól éreztem magam vele, szerelmes is voltam, satöbbi. :)

Nem vagyunk egyformák, nekem a külsőségek tényleg nem számítanak.

Kósza 2009.12.01. 10:14:24

@Stupidella: szerintem ez az, amit mi férfiak soha fel nem foghatunk, másként vagyunk kódolva. Persze azért elhisszük, ha mondjátok! :)

Girgesz 2009.12.01. 10:14:54

@vagány csaj: már megint a zárda... mit akarsz te azoktól az ártatlan gyertyáktól ?:)))))

vagány csaj 2009.12.01. 10:15:30

@Igazság Atyja: Az a baj, hogy teljesen mások az igények a nemek és korosztályok között. Egy magamfajta 20+ éves lány már nem csak kalandra vágyik. Viszont a saját korosztályomban hiába keresem a páromat, akivel meg tudom tervezni az életemet, mert ők még teljesen másra vágynak. Élni akarnak, bulizni, minél több csajt becserkészni, és kb. 1-2 hónapos kapcsolat az ideális számukra. Viszont általában egy 30+ éves pasi már ezeket a hóbortokat kiélte, és szeretne megállapodni, és családot alapítani. De a 25+, esetleg 30+ nők meg már általában foglaltak... Sőt, sok 30+ pasi is... Úgyhogy rohadt nehéz! :))

vagány csaj 2009.12.01. 10:16:33

@Kósza: Ejjha! Bejöhet!!! :D :D :D

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:17:42

@Stupidella: Nem is az ápoltságról beszélek, mert az olyan szinten alap, hogy nem is értem, miért fogalmazza meg sok nő külön kritériumként. Én arra céloztam, hogy alapból meg kell lennie egy elfogadható kinézetnek ahhoz, hogy ezen a hormonok / gének játéka / chemistry (nevezzük bárminek) dobni tudjon még valamit. Nem hinném, hogy egy csúfsággal is el tudnád képzelni, ha te magad nem vagy rusnya. Az átlag körüli kategóriát, akiben azért konkrétan téged "megfogott valami", nem kell csúfnak neveznünk. :)

vagány csaj 2009.12.01. 10:21:19

@Stupidella: Az már nálam is előfordult, hogy akitől elsőre nem olvadtam el, azt a belső tulajdonságai alapján szerettem meg. És akkor persze "megszépül" a szemünkben. De így utólag sem látom rondának, sőt! :)

Stupidella 2009.12.01. 10:22:36

@Igazság Atyja: engem a stílus, a kisugárzás és az ész szokott megfogni, arra bukom. :)

kóristalány 2009.12.01. 10:22:38

@Stupidella: Egyetértek veled, hogy a külső csak sokadrangú kérdés. Persze azért gondolom mindenkinél van egy "minimum", ami a szimpátiához szükséges, különben szóba se állnál az illetővel és nem tudnád megismerni milyen nagyszerű ember lakik az előnytelen külső mögött.
Volt már, hogy megismerkedtem egy számomra nem vonzó, de nem is unszimpatikus (bocs, antipatikus) férfivel, és miután megismertem, megszerettem, már a külsejét is vonzóbbnak találtam.

Girgesz 2009.12.01. 10:23:26

@boss888: ...de nincs szállodalánca. :D

kóristalány 2009.12.01. 10:24:37

@vagány csaj: Nehéz bizony! Mindegy, hány éves és milyen nemű vagy.

2009.12.01. 10:25:32

Érdekes story. Én nem szeretnék pálcát törni. Naiv volt, ennyi, legközelebb tanul belőle, legalábbis remélem. :)

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:25:49

@vagány csaj: A magadfajta - pont erről van szó. De sok nő van, aki 35-40 évesen is csak flörtölni, eü. szexelni, kalandozni akar, és egyáltalán nem tervez komoly, "együttélős" kapcsolatot. És ugyanígy a korosztályodban is vannak olyan férfiak, akik már családot alapítanának. Igaz, elég kevesen, de a huszonéves nőknél sem a komoly gondolkodásúak alkotják a többséget, lássuk be. Így a kereslet-kínálat nagyjából kiegyenlíti egymást.

Stupidella 2009.12.01. 10:27:19

@kóristalány: akkor mégsem vagyok ufó, köszi :)

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:29:06

@Zsu0805: Remélem, nem tanult belőle, és én lehetek a következő Zolija - ha csinos hölgyről van szó, csernobili kisugárzással. És én Zolival ellentétben szeretném is. Azt hiszem. :)

csillag× 2009.12.01. 10:30:43

@Girgesz: te azt honnan tudod? hisz még el sem jutottál hozzá, mert "béna" vagy :))))))

Girgesz 2009.12.01. 10:30:46

@Igazság Atyja: Miért?Szeretnéd, ha világítana a sötétben? :DDD
Végül is takarékos, mert olvasólámpa nélkül is tudsz mellette olvasni esténként:D

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:31:44

@kóristalány: En pl. olyan ronda vagyok, hogy csak igy sikerult barkit is osszeszednem :(

Amugy mindketto helyes: antipatikus - gorog fele tagadas, unszimpatikus - nemet fele tagadas.

Azert ez a novekedesi hormon irto nagy baromsag. Egyszeruen jokat kell enni sok-sok libazsiros kenyerbol hagymaval, aztan aludni egy jot es maris nottel par dekat.

Girgesz 2009.12.01. 10:31:48

@csillag×: mit tudok?Hogy túlbonyolítja?

Stupidella 2009.12.01. 10:33:32

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: pont ezért nem ehetek libazsíros kenyeret lila hagymával, pedig hú de szeretem!

Girgesz 2009.12.01. 10:33:40

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Azért ne felejtsük el a sült csülköt (jóféle hagymás krumplival, fél vekni kenyérrel és a korsó sörrel) sem! :D

Girgesz 2009.12.01. 10:34:43

@Stupidella: enni ehetsz-csak utána legyen valaki, akivel "ledolgozod" :D

csillag× 2009.12.01. 10:35:07

@Girgesz: azt, h nincs szállodalánca.. :> (ha rákattintasz a nevedre, ahol írtam neked a kommentet, akkor megtudhatod, h meik hsz-ra reagáltam) :)

vagány csaj 2009.12.01. 10:35:16

@Girgesz: Lehet, de akkor is van benne valami, ismerd el! :)
Az ártatlan gyertyáktól?? Hát elrontani őket! :)))
Ne beszélj ellenem, jóóóó!!!!! :@ :@ :@ :D

@boss888: Ahha, Csillag meg rám legyen féltékeny... :D

@Kósza: Kössz, de a páleszre értettem, hogy bejöhet! :P :DD

@kóristalány: Így van. Könnyen beszél az, aki megtalálta már a párját, de én még szingli vagyok!!! :DD

@Igazság Atyja: A saját ismeretségi köömből tudok csak példát meríteni. Nálunk már a 20+ éveseknek fontos a tartós kapcsolat. Én például nem 30 felett szeretném megszülni az első gyerekemet... :) A fiúk pedig... Fiatalok! Nagyon sok korombeli sráccal vagyok haveri szinten, de annyira komolytalanok, hogy beszélgetni is alig lehet velük. Főleg 25 alatt. Tisztelet a kivételnek.

Igazság Atyja 2009.12.01. 10:36:52

@Stupidella: De látod, ő is kitért arra a bizonyos minimumra azért. Ufonauta vagy, most már ne is tagadd. :)

kóristalány 2009.12.01. 10:36:57

@Girgesz: Tisztelettel kérek mindenkit a kaja emlegetésének mellőzésére. Éppen a növekedési hormon ellen dolgoznék, és igen érzékenyen érint a téma. :)

vagány csaj 2009.12.01. 10:38:31

@kóristalány: De hallottad! Le kell dolgozni! :)
Egyébként én is az ellen dolgozok épp, és szar ügy, de nincs kivel ledolgozni... Na ilyenkor mi van, fiúk??? :DDD

csillag× 2009.12.01. 10:38:43

@vagány csaj: ééééééénnnnnn?????????? áááááááááá...kizárt :D Sőőőt ;) @Zsu0805: -val nagyon keveritek itt a sza..lámit :P

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:39:07

@Stupidella: @Girgesz: Waaahhhhh!!! Ne is folytassatok! most azonnal veszek egy hambit jo sok hagymaval!!!!

Sokat kell ahhoz dolgozni, hogy az lemenjen. marpedig utana egybol sokat dolgozni...haaaat.

vagány csaj 2009.12.01. 10:39:34

@kóristalány: Nem baj! A szingli létnek is meg kell találni a jó oldalát! :DD

csillag× 2009.12.01. 10:41:07

Jah...támogatom, h kerüljük a kaja témát :)

vagány csaj 2009.12.01. 10:41:12

@csillag×: ÁÁ, én nem keverek semmit... Különben is úgy hallottam, hogy @boss888: megbízhatatlan és veszélyes sofőr, vezetni se tud. Erről ennyit... :)))

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:41:53

@vagány csaj: Na figyu! Hozok zsiros kenyeret, jol bezabalunk, aztan megengedem, hogy ledolgozd. Persze nem ingyer, de neked olccson megszamitom!

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:42:48

@csillag×: Nem irtal tegnap! Sunyi vagy!

Girgesz 2009.12.01. 10:42:48

@vagány csaj: Jobb kéz(vagy a bal), egy gyertya és sok-sok magányos öt perc :DDDDD

kóristalány 2009.12.01. 10:42:58

@vagány csaj: Hát egyet kapásból mondhatok: senki nem cseszeget, ha vacsora után a mosogatóban marad az edény :D

vagány csaj 2009.12.01. 10:43:40

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Miiiiiiiiiii??????? Még hogy én fizessek érte????????? Te nem vagy magadnáááál!!!!!!!! FELEJTŐŐS!!!!!! :P :P De azért jöhetsz, legalábbis a zsíroskenyérrel! :))

vagány csaj 2009.12.01. 10:44:53

@Girgesz: Kösz, de a jótanácsaidat inkább tartsd meg magadnak! :P :)) Ennél még @Szelid sunmalac-Elmeny designer: ajánlata is jobb volt! :DD

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:46:18

@vagány csaj: Jol van na. Nem kell fizetned. De TE dolgozol, mert en utana fekszem!

vagány csaj 2009.12.01. 10:46:23

@kóristalány: Osztom! :))
És különben is, azt csinálsz amit akarsz, bulizol, szórakozol, ismerkedsz... Nem rossz dolog az! ;)

Girgesz 2009.12.01. 10:46:30

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Nem utána egyből-úgy nem poén. Hagyd, egy kicsit, hogy rakódjon fel. Na, azt ledolgozni már valami! :DDD (Én is rajta vagyok az ügyön... szerencsére a párom jól bírja szusszal :DD)Nem is tudom, mi lenne velem nélküle -amennyire szeretem a finom kajákat...

vagány csaj 2009.12.01. 10:47:56

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Hmm... Haladunk! :)
Fizetnem már nem kell. De mi az, hogy csak én dolgozom? Várjunk csak! Oké, én dolgozom, úgy csinálom, ahogy nekem jó, és amíg nekem jó, és ha kimerülök abbahagyom függetlenül Tőled! :P :DD

csillag× 2009.12.01. 10:49:04

@vagány csaj: :D:D:D:D:D:D hát elég gyorsan meg akart szabadulni tőlem, az tény.. :)))

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: hirtelen azt olvastam, hogy Sanyi vagyok :D előbb írj te, hogy mire vagy kíváncsi :P :P (különben írtam, hogy nincs mondanivalóm...ezért nem írtam ) :$

@Girgesz: vagy jobb kéz egy gyertya...bal kéz egy gyertya... :$

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:49:15

@Girgesz: Es en mit mondjak? Engem egyenesen tomnek otthon! Aztan persze nem hagynak beken. Akar tobbszor sem4 Sanyaru a sorsom, na!

2009.12.01. 10:50:53

@Igazság Atyja:
Hahahaha... nem szép kihasználni a megsebzett nőket. :P

@csillag×:
Én? Kicsit elvesztettem a fonatlat. :)

Szelid sunmalac 2009.12.01. 10:51:46

@csillag×: Csak annyit irj, hogy "proba" vagy meginkabb kuldd el a mail cimed, ohgy tudjak normalisan irni, ne ott kelljen uzengetni. Ne aggodj, csak kerdezni akarok valamit. Fuuu de bonyolult vagy!

@vagány csaj: Erre ugy latom csak egy megoldas van. Megprobalok olyan hamar elmenni, amennyire lehet es akkor nem maradok hoppon. Ugye ez mar nem tetszene annyira, mi? Na, akkor csak ugyesen vegezd a dolgod!

Kósza 2009.12.01. 10:51:53

@vagány csaj: ok, ha lesz valami közös italozás, akkor viszek!

vagány csaj 2009.12.01. 10:56:35

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ha passzív vagy, én se leszek ám aktív, és akkor... :P

@Kósza: Ohh, nagyon helyes! Szeretek itakozni! :DD

csillag× 2009.12.01. 10:57:14

@Zsu0805: te is Boss-sal jössz :)))

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: én vagyok a byonolult???? itt rákattansz a nevemre és már lökheted is a kérdéseidet!!! Amúgy bementem iw-re és mikor az ismerőseim közé szzerettem volna lépni kiírt, hogy error :0 ...Pedig többször is megpróbáltam.. :(

Hát engem már senki sem szeret :(

Lobelt 2009.12.01. 10:59:34

Hello Yellow! :)

@Zsu0805: Nem szép, de feltétlenül előnyökkel jár. Egy ideig legalábbis biztos. :P

Girgesz 2009.12.01. 11:00:38

@csillag×: "vagy jobb kéz egy gyertya...bal kéz egy gyertya... :$ "

Hát igen... meg kell hajolnom a rutin előtt :DDDD

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.01. 11:02:40

Bár csak az egyik oldalt tudom, mert engem is a férfiak vernek át. És mindegyik, akivel eddig dolgom volt.

2009.12.01. 11:03:25

@csillag×:
Hova megyek Bossal? :)

@Lobelt:
Hello-hello! :)

Girgesz 2009.12.01. 11:04:41

@vagány csaj: Amúgy nem tudom, hogy mit panaszkodtok a túlsúlyra... van felénk egy mondás, miszerint az a liba hízik, amelyik tömik... :DDD

Girgesz 2009.12.01. 11:05:42

@tárhejj: "Bár csak az egyik oldalt tudom, mert engem is a férfiak vernek át."

Engem meg csak a nők. De ezt annyira nem bánom :DDD

Szelid sunmalac 2009.12.01. 11:05:45

@vagány csaj: Es akkor nincs lemozgas. Na figyelj! En itt jolelkuen aldoznam rad az idomet, energiamat, meg zsirtot is vinnek, erre te fenyegetsz?! Hat itt tart a vilag? Nem volt neked gyerekszobad?

@csillag×: Na, akkor kuldtem neked ide uzenetet!

vagány csaj 2009.12.01. 11:09:01

@Girgesz: Hahahah! A liba lehet, de én nő vagyok! :)))

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Képzeld volt gyerekszobám! :P
De akkor sem szeretem, ha valaki önző. Nálam adok-kapok játszma működik a "lemozgás"-ban is! Azt szeretem, ha legalább annyira szétszed a pasi, mint én őt! :P Neked van erről ferdült véleményed... :P :DD

csillag× 2009.12.01. 11:12:26

@Zsu0805: :D:D:D sztem még nem ébredtél fel teljesen :) )))

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ha ide írtál, nekem az is a rendes mail címemre megy :P ( de ment a válasz :)

vagány csaj 2009.12.01. 11:13:46

@Girgesz: Elég szar hasonlat! Már csak azért is, mert ne hasonlíts engem holmi libához, nem vagyok buta! Másodszor meg ez pont fordítva működik: a liba lehet hízik, ha tömik, de a nő leizzad, ha "tömik"!! :P :DD

Girgesz 2009.12.01. 11:17:07

@vagány csaj: hát... szerintem ez a mondásabból alakult ki, hogy a legtöbb nő szed fel magára egy kicsit, ha tartós kapcsolatban él -és ez azért általában így szokott lenni.

De ha sértő volt a hsz-om, akkor ne haragudj!

kóristalány 2009.12.01. 11:20:05

Még egy bizonyíték arra, hogy öregszem: a libáról és a tömésről elsőre a kajára asszociálok és nem a szexre :D
Mondjátok, van még remény????

2009.12.01. 11:20:09

@csillag×:
Csak azokat olvasom amik nekem szolnak. :) Sokan vagytok sok szálon ugy fest. :) Meg lusta vagyok. :)

vagány csaj 2009.12.01. 11:21:50

@Girgesz: Jól van na! Értettem! :))
Nem volt sértő, Tőled nem veszem fel, csak olyan jó dolog szekálni! :DD

vagány csaj 2009.12.01. 11:23:01

@kóristalány: Háát... Nehéz eset vagy! :D :D :D
De a remény hal meg utoljára! :D

Igazság Atyja 2009.12.01. 11:23:06

@kóristalány: Lefogyni még igen, a jó szexre már nem. :)

2009.12.01. 11:27:21

@kóristalány:
liba + tömés = fincsi libamáj + libazsír + friss kenyér + jó kis lilahagyma = Zsu szájába összefut a nyál. :)

Girgesz 2009.12.01. 11:28:00

@vagány csaj: ...és különben is: a liba a maga nemében egy igen okos jószág(főleg a vadliba fajok :D)

A másik: már 10óra óta meg akartam írni a választ a huszon meg a harminc x éves gondolatmenetedre, de mindig közbejött valami:DD
Szóval anno 20 éves koromtól 4 évig jártam egy nálam két évvel idősebb lánnyal.Én már kezdtem volna komolyabbra fordítani a dolgot, de ő közölte, hogy még élni akar és különben is... ő nagykanizsai, és Kecskemét melletti vagyok, nincs jövője a kapcsolatnak(egy egyetemre jártunk). Azt hittem, nem hallok jól... akkor mi volt az elmúlt négy év??? No sebaj,. túlléptünk egymáson. (Ő még most is "éli" a világát.)
Aztán összejöttem a párommal, aki nálam 6évvel fiatalabb és teljesen jól kijövünk, tervezgetjük a jövőnk, pedig még én sem vagyok 30(de sajnos már közelítek). Szóval nem lehet ezt kor alapján eldönteni... ha találkozol egy szimpatikus sráccal, akkor ne a korát nézd, hanem hogy jól kijöttök-e. Ez a kulcsa a dolognak. Nem kell ezt túlbonyolítani. :D

vagány csaj 2009.12.01. 11:28:30

@Zsu0805: Nem csak Zsu szájába... Vazz az előbb kértük, hogy ne beszéljünk kajáról!!!! :D :D :D

Szelid sunmalac 2009.12.01. 11:29:37

@Girgesz: Akarcsak a legtobb ferfi. Ezert is tud vonzo lenni a kis pocak :) Legalabbis probalom ezt elhitetni magammal...

@vagány csaj: Nekem ferde??? Na nehogy mar tele goymorral kelljen nekem akrobataskodni! de felolem! Egy probat tehetunk, De aztan nem sikoltozni nekem amikor sugarban hanyok libazsirt!

Girgesz 2009.12.01. 11:30:17

@vagány csaj: a reményhal az egy desszert, mert az jön utoljára :D

Szelid sunmalac 2009.12.01. 11:31:10

@vagány csaj: Lemaradtam! Mi van a Zsu szajaban???

Girgesz 2009.12.01. 11:31:32

@kóristalány: hát...elszomorítalak, de fiatalabb már nem leszel. De a szexxet még gyakorolhatod, hogy legközelebb az jusson az eszedbe :)

Girgesz 2009.12.01. 11:33:28

@Zsu0805: látszik, hogy lassan dél lesz :) De annyit beszéltek itt a libapecsenyéről, hogy megint kedvet kapok hozzá és azt sütök hétvégén... :)

vagány csaj 2009.12.01. 11:34:49

@Girgesz: Vadliba... XD

Az a 4 év az volt, hogy jól érezte magát Veled, és kb ennyi. Nem tervezett semmit. Vannak ilyenek is, nem azt mondom hogy nem. Mindenben lehet találni kivételt. Én általánosságban gondoltam. De mindenki máshogy érzi, és mindenkinek más az elképzelése és a tervei. Ez biztos. :))

Girgesz 2009.12.01. 11:37:12

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: nyál... az meg jól jön néha, ha sok van... :DDD

(Bár Glg szereti a fogazást is. :D)

Bocs, magas labda volt!

Szelid sunmalac 2009.12.01. 11:38:21

Nem tudom. Nekem ebbol az egesz kajas temabol lassan csak a kovetkezo cimszavak maradnak meg: liba, mell, tomes, Zsu szajaban, nyal...

Girgesz 2009.12.01. 11:38:48

@vagány csaj: ja, a négy év nekem is jó volt vele... :DDD Nagy játékos volt az tuti!-most meg más aratja le az ő babérjait :D

Girgesz 2009.12.01. 11:40:41

@vagány csaj: vadliba... most mi van? Tudod hány fagyos hajnalt álltam végig miattuk, mire rájöttem, hogy megint kicseleztek?:D

vagány csaj 2009.12.01. 11:40:47

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Fúúj, bazz de gusztustalan vagy! :)) Azért maradjunk inkább a kultúrált körülmények között. :D

Egyébként ha Te tudnád, hogy mi van Zsu szájában... Hajjaajj!! :DD

@Girgesz: Micsoda bámulatos szellemesség! :P

Girgesz 2009.12.01. 11:41:45

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Tisztára mint egy Naughty America rövidfilm forgatókönyve :DDD

Tjuca 2009.12.01. 11:42:55

@Girgesz:

teleobjektívvel vagy sörétessel?

kóristalány 2009.12.01. 11:44:48

Kösz a támogatást és a tanácsokat mindenkinek, majd igyekszem. :)

Girgesz 2009.12.01. 11:45:00

@Tjuca: is-is. Meg fényképezőgéppel, vagy csak szimplán egy pipával a kezemben.

Szelid sunmalac 2009.12.01. 11:45:32

@Girgesz: Na, latom kozos nevezon vagyunk ;)

@vagány csaj: Ez gusztustalan?! No, nem sok zsiroskenyeres szenszunk lesz igy! Pedig az igazan durva dolgokrol meg csak emlitest sem tettem.

Egybekent meg akkor meselj csak! Mi is van a Zsu szajaban?

vagány csaj 2009.12.01. 11:48:42

@Girgesz: De lehet hogy ez a "más" jobban megérdemli, nem!??
Vadliba? Jaaj, de ügyesek voltak! :D

vagány csaj 2009.12.01. 11:49:46

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Hát nem az, amit szeretnél, hogy benne legyen!!! :P :P

2009.12.01. 11:50:19

@vagány csaj:
Én nem olvastam. :) Csak azt olvasom ami nekem szol. :P

@Girgesz:
Engem már lent vár a gombafej besózva, és a hagymát is fel kéne karikázni. :P :) Jah és persze a szoszy-t hozzá. :)

vagány csaj 2009.12.01. 11:50:23

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Szerintem a durva dolgaidról nekem ennyi elég volt! Kössz! :))

vagány csaj 2009.12.01. 11:51:04

@Zsu0805: Te drágám, Te nem dolgozol?? :)

Girgesz 2009.12.01. 11:51:34

@vagány csaj: Hát hogyne érdemelné meg jobban!!!És mint jó ornitológus, gyorsan meg is gyűrűztem :)
Vadliba... tényleg ügyesek. A kedvenceim.(De azért egy vadmacskát sem vetem meg :DDD)

vagány csaj 2009.12.01. 11:53:50

@Girgesz: Na ugye! Erről van szó! :))
Vadmacska? Otthon az asszony! Neked már másik nem jár! :P :D

Girgesz 2009.12.01. 11:54:47

@Zsu0805: milyen gombát készítesz és mi lesz belőle? Saját szedés vagy bolti? (próbáld ki egyszer a gombamártásos kacsasültet, egy csipet gyömbérrel és egy feles gyümölcspálinkával megbolondítva! Az istenek étke...)

Girgesz 2009.12.01. 11:55:55

@Tjuca: szintén zenész? (Akarom mondani ***)

vagány csaj 2009.12.01. 11:57:40

@Girgesz: Ahh, ezt nem kellett volna! Ez megzavarta az ízlelőbimbóim nyugalmát!!! Hmmm.............

2009.12.01. 11:58:14

@vagány csaj:
Otthon vagyok. :P

@Girgesz:
Csak sima rántott gombát és hagymakarikát, szoszyval. :) Bolti... saját szedéssel nem probálkozok, amit meg fater szedett az kukacos. :( Nah azt a receptet kérem. :) Bár a kacsát annyira nem szeretem. :)

Girgesz 2009.12.01. 12:02:42

@Zsu0805: Ok-recept megy nemsokára privátban :D

Én még csak mostanában kezdtem el megkedvelni a gombát, de a boltik közül a barnacsiperke az etalon. :)

csillag× 2009.12.01. 12:07:48

@Kósza: sztem valami szószt vagy mártást kutyul hozzá :P :D

vagány csaj 2009.12.01. 12:08:45

@Girgesz: Én is kérem a receptet!! :))

@Zsu0805: Ejj, a jóvilág! Nem szégyelled magad!? :P :))

Na gyerekek én most valóra váltom pilanatnyi legnagyobb álmomat, és megyek ebédelni. :))) Annyit beszéltünk itt a kajáról, hogy alig bírtam kivárni a 12-t! :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 12:10:21

Ez a buta liba még szaporodni fog? Miért, ó miért?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 12:13:47

@vagány csaj: Keveset izzadsz mostanában, ez nem lesz így jó hosszútávon:P

Girgesz 2009.12.01. 12:14:02

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): úgy kerek a világ, ha vannak benne hülyék is :D

Girgesz 2009.12.01. 12:14:54

@vagány csaj: ok!Ebéd után neked is elküldöm.

2009.12.01. 12:17:03

@Girgesz:
Én imádom a gombát, bár volt 1-2 év mikor nem nagyon kedveltem egy véletlen baleset folytán. :)

@Kósza:
Szoszy = szósz :)

@vagány csaj:
Nem. :) :P :) :P Már járt egy kis 9-10ig alvás. :) :P De majd mesélek. :)

csillag× 2009.12.01. 12:19:55

@Zsu0805: de azt meg lehet tudni, h azt miből kotyvasztod? vagy ez hadititok ? :)) ....kígyóólááába...halnak májaa...béka füle..

2009.12.01. 12:22:19

@csillag×:
Csak sima tejföl, majonéz, citromlé, bors, meg épp amit még kívánok, de ez az alap. :)

boss888 2009.12.01. 12:24:58

Szoszi jelentése nem szósz! Utcai nyelvbe beleivódott a lóvári cigány nyelvből, jelentése: "mi van? mi van veled?"
Budapest 13. kerületében kezdték el előszeretettel használni és rövid idő alatt vidéki területeken is hallható lett minden népcsoport szájából.
Lásd még: mizu | mi a pálya | mi a stájsz?

csillag× 2009.12.01. 12:33:36

@boss888: már megint agykotrolloztad magad?? :)

boss888 2009.12.01. 12:36:21

@Zsu0805: Akkor tartármártást csinálsz? Mert pont ez az alapja,meg egy kis mustár és egy tojás sárgája...:)

csillag× 2009.12.01. 12:38:43

@boss888: meg olaj is... vagy azt csak anya szokott bele tenni? :$

vagány csaj 2009.12.01. 12:42:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Gondolod?? Lehet hogy igazad van... Hmm... Ez ellen tenni kéne... :DD

@Girgesz: Itt vagyok! :)) Jöhet! :)

@Zsu0805: Irigyellek... Na de majd jövő héten eljön az én időm!! :)) Oké, oké, mesélhetsz! :) Kíváncsian várom! :))

@boss888: Túl diplomatikus válasz volt Tőled! Kimásoltad! Egyébiránt nem árt, ha kultúrálódsz... :P :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 12:42:36

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Gondolod?? Lehet hogy igazad van... Hmm... Ez ellen tenni kéne... :DD

@Girgesz: Itt vagyok! :)) Jöhet! :)

@Zsu0805: Irigyellek... Na de majd jövő héten eljön az én időm!! :)) Oké, oké, mesélhetsz! :) Kíváncsian várom! :))

@boss888: Túl diplomatikus válasz volt Tőled! Kimásoltad! Egyébiránt nem árt, ha kultúrálódsz... :P :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 12:43:12

ÁÁ, bazz! Szivat ez a szar!!! :@

Kósza 2009.12.01. 12:44:27

@Zsu0805: Teee, ne baszcsizzál fel ezzel a szoszys dumcsival, mer ez olyan szöszis! :)

boss888 2009.12.01. 12:48:42

@vagány csaj: Dehogy másoltam!:P Mondtam h én írtam a lexikont:D

vagány csaj 2009.12.01. 12:49:48

@boss888: Ohh, sorry! Tudod, mivel nem nézem ki belőled, nehezen marad meg a memorymban... :P :D

Szelid sunmalac 2009.12.01. 13:02:47

@csillag×: A majonez alapvetoen olaj. A tartar meg majonez alapu. Persze, hogy kell bele.

boss888 2009.12.01. 13:07:55

@vagány csaj: Hát majd akkor nézz ki belőlem bármit is, ha láttál 5D-be:P Mivel nem voltál bizottsági gyűlésen, így nem is nézhetsz semmit ki belőlem...:P:)

csillag× 2009.12.01. 13:08:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: de mi szoktunk plusszba is tenni bele... (ahágy ház annyi szokás) ...DE most szojjá' be!!! :(

Szelid sunmalac 2009.12.01. 13:12:25

@csillag×: Beszolok! Recece! Remelem gyomoszkolsz bele meg egy kis zsirszalonnat is! ehhhehe...

Hat persze, hogy mindenki maskepp csinalja. Amugy milyet? Olivat?

vagány csaj 2009.12.01. 13:13:23

@boss888: Bizottsági gyűlés?? XD
Ne izgulj, nem marad az el, bepótoljuk!! :DD

csillag× 2009.12.01. 13:20:07

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: mikor milyen van otthon :P :D @vagány csaj: milyen szépen fogalmazott @boss888: !!! Tőle közös ülést vártam volna :))) :D

boss888 2009.12.01. 13:20:33

@csillag×: Azt nem úgy mondják, hogy "ahány ház, annyi szobás"?

csillag× 2009.12.01. 13:22:56

@boss888: hát te mondhatnád, h ahány házad van annyi szobád :) ;)

Girgesz 2009.12.01. 13:29:52

csajok elküldtem a receptet...

vagány csaj 2009.12.01. 13:33:53

@csillag×: Miiiiiiii??????????? Jaa, hogy bizottsági vagy közös ülés! Also! :DDDD

@Girgesz: Thx, csak még a kérdés, hogy megtalálom-e... Tőlem kitelik, hogy nem... :))

Girgesz 2009.12.01. 13:35:26

@vagány csaj: hát...csak nem vagy olyan béna :P

csillag× 2009.12.01. 13:36:29

@Girgesz: áhh...nyugodtan bele veheted volna a "csajok"-ba :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 13:37:10

@Girgesz: Ezzel nincs gond, de majd az ő gyereke az én leendő gyerekemet túrhatja ki, mert akkor sem az ész fog számítani és a gének nem hazudnak:D

@vagány csaj: Elnézést alantas feltételezésemért, még ha szokás szerint telibe is találtam :) Tehetünk ellene :D

@boss888: Felénk úgy mondják: Ahány ház annyi szo*ás.

csillag× 2009.12.01. 13:39:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nah !!! Te már csak tudod...szopós.... :P :)))

Girgesz 2009.12.01. 13:40:29

@csillag×: bele vehettem volna, de később találtam meg a kérését, mint ahogy nektek elküldtem, így aztán egy körrel később kapta meg :D

Girgesz 2009.12.01. 13:42:44

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): De legalább a te gyereked is tud majd az ő hülyeségeiken élcelődni, röhögni.

vagány csaj 2009.12.01. 13:44:41

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hű, bazz! Kössz, ma már annyi felajánlást kaptam a pókhálózásra, hogy azt hiszem válogatást fogok tartani... :DDD

csillag× 2009.12.01. 13:46:06

@Girgesz: "nektek" ... ez csak Zsu + vagány volt...én nem vok benne a kalapban :$ :)

Girgesz 2009.12.01. 13:47:50

@vagány csaj: elképzelem szegény gyertyát a castingon :)))) De égő lesz neki! :DDD

csillag× 2009.12.01. 13:49:11

@vagány csaj: mi lesz itt ?? coasting ? :D

Girgesz 2009.12.01. 13:49:42

@csillag×: ja, bocs!Ha kell, elküldhetem neked is...nehogymá' kimaradj a jóból:DDD

csillag× 2009.12.01. 13:52:37

@Girgesz: (semmi baj) hát nehogymá'!! :))) ha van időd lökheted..hátha hétvégén még hasznos lesz:))) Kösz előre is :))

vagány csaj 2009.12.01. 13:55:09

@csillag×: Simán! Mert megtehetem! :DD

@Girgesz: Már megint a gyertyák.... :D

csillag× 2009.12.01. 14:01:08

@vagány csaj: de ez tök jó! A gyertyáknak most van itt a főszezonja :) Ádvent van. Tudsz válogatni, kicsit, nagyot, színeset, színtelent :P... szögleteset, hengereset :D Vagy kinek mi tetszik. :D

vagány csaj 2009.12.01. 14:02:36

@csillag×: XD XD XD
Kéész, nem bírom!! :D

csillag× 2009.12.01. 14:05:07

@vagány csaj: jah az illatosat kihagytatam. :P De most gondolj bele "túinván" :) jövőre jó lesz ádventi koszorúra :P:D (ejj de nem bírok ma magammal...asszem kell 2pofon) :P

Kósza 2009.12.01. 14:09:10

@csillag×: ha 2 in 1, akkor az illatos is lesz, nemdebár?! :)

Girgesz 2009.12.01. 14:10:09

@csillag×: elment (látod, ennyi elég is volt neki:DDD)

Girgesz 2009.12.01. 14:11:47

@vagány csaj: hát ha egyfolytában róluk beszélsz??? :D
Nyugi, nem áruljuk el senkinek :D

Amúgy az illatos gyertya gazdaságos, mert megúszol egy fürdést :D :P

Kósza 2009.12.01. 14:11:51

@csillag×: sőt, ez itt 1 in 2 :) ami még szebb!

csillag× 2009.12.01. 14:12:31

@Kósza: jah akkor elég lesz az olcsóbbik fajtából :)) Többiek meg néznek nagyot, h miért ég olyan lassn :)))

@Girgesz: de hova?? máris gyertyát venni?? :P

Kósza 2009.12.01. 14:14:01

@csillag×: és elcsodálkoznak, a már már vallásos áhítaton, mely arcodra kiül, ahányszor meggyullad az adventi gyertya :)

csillag× 2009.12.01. 14:15:14

Fúú..meg tudjátok karácsonykor lehet kapni a templomban olyan nagy szentelt gyertyát.. (ill...nálunk fálunk asszem lehet) :) Talán azt kéne ajánlanom Vagánynak? :)) Vagy az már szentségtörés? :$

Girgesz 2009.12.01. 14:15:16

@csillag×: nem-a recept ment el a emilcímedre :)

Girgesz 2009.12.01. 14:17:14

@csillag×: Hát nem tudom melyikre gondolsz, de a mi falunkban egy kb 1,5m és majd 30cm vastag gyertya ég...

Tjuca 2009.12.01. 14:17:49

@Girgesz: vadászfamíliából származom, ezért egyértelmű volt, hogy nekem is van engedélyem, de én nem űzöm a vadakat, csak főzöm. férjem pedig szeret fotózni.

csillag× 2009.12.01. 14:17:50

@Girgesz: JAAAAA :) hoppá.. :) nem oda van az eszem :P

vagány csaj 2009.12.01. 14:19:59

@Girgesz: Ennyitőőőől?????? Te se gondoltad komolyan!! Annyira még nem vagyok pókhálós!!!!!!!! :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 14:23:05

@csillag×: Az enyém meg odavan, de már nagyon... Nem bírom röhögéssel. Észrevettétek, hogy 2 napja egyfolytában fő témánk a szex?? De nem én hozom elő!!! Illetve nem mindig @Girgesz: !!! :@ Oké!?? :DD

Szelid sunmalac 2009.12.01. 14:23:26

@vagány csaj: @Girgesz: @csillag×: Itt most valami huncut harmas van kialakuloban?

Girgesz 2009.12.01. 14:23:36

@Tjuca: küldtem egy emilkét...

Girgesz 2009.12.01. 14:25:23

@vagány csaj: nem rád értettem, hogy elment, hanem a privát üzenetre, amit csillagnak küldtem... Na, a te gondolataid is máshol kóricálnak! :DDD

Girgesz 2009.12.01. 14:27:33

@vagány csaj: Bocs, de ez nem igaz... én már fölhoztam témának a főzést, a vadlibákat, az egyetemi sztorikat... de mindig visszakanyarodsz a szexre :)

vagány csaj 2009.12.01. 14:28:07

@Girgesz: Pedig én már magamra vettem... :( Azt hittem én hiányoztam. :)

Girgesz 2009.12.01. 14:29:42

@vagány csaj: hát... ki tudja, hogy nem szaladtál-e ki pár gyertyáért az előbb:D

csillag× 2009.12.01. 14:30:42

@vagány csaj: a nevetés egézsséges...erősíti a hasizmost és fokozza a vérkeringést :D

csillag× 2009.12.01. 14:32:15

@Girgesz: te azt honnan tudod, h nagy a szám? :P

Girgesz 2009.12.01. 14:34:18

@csillag×: +boldogsághormon termelődik közben(már megint a fránya hormonok:D), javítja a közérzetet, csökkenti a depressziót, és nem utolsó sorban, a hölgyeket csinosítja...

Ráadásul a szex az egy komoly téma, úgyhogy már csak azért sem beszélhettünk egész nap róla, mert akkor nem tudnánk végigröhögni a napot... vagy rosszul gondolom? :D

Girgesz 2009.12.01. 14:36:14

@csillag×: na, erre már inkább nem írom le mi jutott egyből az eszembe, mert megint kikapok... :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 14:36:38

@csillag×: Ne kötözködj, mert egyik háznak tekintelek :P

@Girgesz: Sírva, mint én?

@vagány csaj: Aztán utána 3 évig undorodsz a szextől, annyi pasin végigmenni...:D

vagány csaj 2009.12.01. 14:38:20

@Girgesz: Méghogy a mi szánk nagy? Szembe kerülnél velem meg se mernél szólalni! :P Legalábbis ilyen témáról! :DD
De pontosan gyertyáért mentem, és ráadásl illatosat vettem megfogadva a tanácsodat. Tudod, drága a víz is! :DDD

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Huncut? Lehet! :DD Beszállsz negyediknek?? :P :D Bár a délelőttiek alapján lehet Téged mégis hanyagolnunk kéne... :DD

@csillag×: Akkor már értem miért olyan erős a hasizmom! Alig tudtak megműteni miatta. Már értem, a rengeteg nevetéstől! :D :D

csillag× 2009.12.01. 14:38:25

@Girgesz: pontosan így van :) csak nem akartam okoskodni :P

De a komoly témákat is lehet humorosan tálalni :) Ha olyan a társaság :) Ha kell még a halált is szembe röhögöm :$ Csak ez valakit érzékenyen érintene, ha téma lenne :$ :>

csillag× 2009.12.01. 14:40:56

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Tyűűűha .... egész 7en egyedül vagyok....akkor most kezdjek el félni ?? :P

Girgesz 2009.12.01. 14:42:50

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ja, sírva a röhögéstől... :D
A múltkor Kecskemét egyik plázája előtt várakoztam -vagy jó 5 méterrel a sötétített ajtó előtt. Szembejön velem egy ilyen tipikus mozdonyszőke cicus és a nyávogó hangján megkér: "Figyúúú, arrébb állnál egy kícsííít, lécci'!Nem látom magam a tükörben." Szétnéztem, hogy hol láthat tükröt, mire rájöttem, hogy az ajtóra gondolhatott. Mondtam neki, hogy "cicám, hát ha látni akarod magad, akkor menj egy kicsit közelebb hozzá, van hely mellettem." Ekkor már mosolyogtam, de attól teljesen kifeküdtem, mikor nekilátott az ajtó előtt fél méterrel tornázni, mert a fotocella mindig kinyitotta az ajtót és nem látta magát... :D Szóval az ilyeneken már csak nevetni lehet.

vagány csaj 2009.12.01. 14:47:29

@Girgesz: Háááhh! Véletlenül nem Kelemen Anna volt az????? Kapásból ő jutott eszembe! :D

Tjuca 2009.12.01. 14:48:43

@Girgesz: megjött. köszönöm emil szolgálatait. idővel átolvasom, nem csak az érintett kategóriát.
ja és ahogyan lenni szokott megnéztem fürge gyíkot, mire jött az ifjabb generáció, és követelte a setesutát.
majd ha magam maradok visszatérek a gyíkra. :-D

Girgesz 2009.12.01. 14:48:53

@csillag×: ha ketten hozzuk össze, akkor az már nem okoskodás, hanem tudományos párbeszéd :)

Amúgy minden téma társaságfüggő-van ahol a komoly dolgokat is normálisan meg lehet beszélni úgy, hogy az szórakozásnak, viccelődésnek tűnik, van ahol a poénokat is komolyan veszik. Hát akkor már inkább maradok az előző csapatnál :)

Ezt a hasizomerősítős dolgot a nevetésről én azért megkérdőjelezném... amilyen csini kis pocakom van, azt tuti nem a nevetéssel hoztam össze(a jó kaják már inkább elősegíthették).De én nem bánom...azt mondják az a szexgép üzemanyagtartálya.

Na, basszus, már megint témánál vagyunk és ki fogok kapni :))))))))

Girgesz 2009.12.01. 14:50:37

@vagány csaj: kevés dologgal lehet engem zavarba hozni...na, majd egyszer elbeszélgetünk erről-arról, ha találkozunk :)))

Girgesz 2009.12.01. 14:51:53

@vagány csaj: Hasonló kaliber, csak egy kicsit kisebb volumenű versenyző volt :)

csillag× 2009.12.01. 14:53:43

@Girgesz: tudományos párbeszéd.......ohh..micsoda megtiszteltetés :)
Hát én sem azt írtam, h kockapocit csinál:) csak, h erősíti :)

Girgesz 2009.12.01. 14:56:08

@csillag×: kockapoci... inkább azt mondanám, hogy formás hast-mert a gömb is egy forma :D

vagány csaj 2009.12.01. 14:56:44

@csillag×: De a fogyatékosság az stimmel! :D:D

vagány csaj 2009.12.01. 15:00:12

@Girgesz: Egyet ne feledj: "nagy domb alatt nagy kincs lapul"! :DDDD

Te se ismersz még, csak láttál! Én a rutinvizsgámon fogadtam a biztossal (kb. 50 éves pasas volt) hogy melyikünk hozza előbb zavarba a másikat... Mondanom sem kell, hogy győztem, pedig akkor még csak 19 voltam... Azóta még edződtem is! :D Ja, és persze kapásból átmentem a vizsgán!!! :DDD

Girgesz 2009.12.01. 15:02:53

@Tjuca: Köszönöm szépen a választ! Hát mit mondjak? Én is meglepődtem egy kicsit és igen tetszett amit írtál...
Nézelődj az oldalon amit küldtem!-biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.
Privátban meg válaszolok is majd hosszabban, amint lesz egy kis időm.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 15:04:27

@vagány csaj: Az illatos gyertyának annyi értelme van, mint az ízesített kotonnak (?) :DD
Egyébként a tusfürdő és/vagy szappan és intim mosakodó való az illatossá tételre, nem a gyertya :P

Girgesz 2009.12.01. 15:06:05

@vagány csaj: na jó én nem szoktam ilyenekben fogadni... csak szeretek mindenről beszélgetni.Bár biztos van olyan, ami zavarba hozna...

Girgesz 2009.12.01. 15:11:10

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): "Az illatos gyertyának annyi értelme van, mint az ízesített kotonnak"
Igen-remekül lehet velük viccelődni... :)

vagány csaj 2009.12.01. 15:19:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Figyelj, drága a víz, a tusfürdőről és intimlemosóról már nem is beszélve! De ezt különben se veszem magamra, mert múlt héten fürödtem! :DDDDDDDDDDDDDDD

@Girgesz: Én is imádok beszélgetni és jókat nevetni! :D Hűha, közös vonás... :DD

csillag× 2009.12.01. 15:21:33

@vagány csaj: uhh... irigyellek. Jaj, de messze van még karácsony... :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 15:26:12

@csillag×: Persze kezdj el, se a lakhelyed, se a pécsi lakásod címét nem tudom, úgyhogy igencsak van okod az aggodalomra:D

@Girgesz: Kecske-cityben csak egy pláza van, a Malom, nem? te vagy a hibás, ha félreálltál volna, akkor nem mozgott volna a fotocellás ajtó :)

@vagány csaj: De ránézésre nem tudhatod ki milyen jó:D

vagány csaj 2009.12.01. 15:26:17

@csillag×: Annak is a másnapja... Tudtam hogy nem vagyok egyedül ezzel... :DD

Girgesz 2009.12.01. 15:27:10

@vagány csaj: közös vonás? Ahogy elnézem van több is :) De te sem ismersz ám még engem :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 15:29:29

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Also! Van bent valami... Bár azért lehet következtetni. Ahogy a pasik is leszűrik egy nőről, hogy milyen lehet az ágyban (tutajos szem, stb...) úgy a nők is! :P :D

Girgesz 2009.12.01. 15:30:18

@vagány csaj: Gyurinak bejönnétek... ő szereti ha büdös a *** egy kicsit :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 15:30:28

@Girgesz: Például? A több az egy nagyon tág fogalom! :D Nem, még csak nem is láttalak... :S

csillag× 2009.12.01. 15:30:55

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): akkor én lépéselőnyben vagyok...doktorúr... :)

@vagány csaj: fúú..ne is mond ..plusz még egy nap... :))

vagány csaj 2009.12.01. 15:31:30

@Girgesz: Ha ezt tovább folytatjátok, engem kirúgnak! :DD Vazz, ennyit rögöhni! Nem bírom visszatartaniiiiiiiiiiiii!!!!!

Girgesz 2009.12.01. 15:31:50

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): De ha nem állok félre, akkor meg nem látja magát. Áhhh, ebben az esetben nincs jó megoldás :DDD

vagány csaj 2009.12.01. 15:32:43

@csillag×: Na ja, de valamin spórolni kell. És ahogy @Girgesz: is mondja, nézzük a jó oldalát! A Gyurinak bejön! :DDD

csillag× 2009.12.01. 15:33:38

@Girgesz: jaj fúúúúúj... :S Neee...mert képes lesz a narancs és megint a szemem elé kerül a perisztartika hatására :P

Girgesz 2009.12.01. 15:33:57

@vagány csaj: hát pedig van fent képem -több is. Bár az is igaz, hogy fénykép nem mond semmit... csak halvány mása a valóságnak.

csillag× 2009.12.01. 15:34:39

@vagány csaj: nekem nem köll Gyurii :@ :D

Girgesz 2009.12.01. 15:42:36

@csillag×: kövezzetek meg ha rosszul tudom, de a perisztaltika hatására nem jön vissza semmi- az csak egy irányba visz még pedig amit Gyuri is szeret... amire te gondolsz, az a hányinger... Mondjuk mindegy hogy hívjuk, akkor se jó viszontlátni egy félig emésztett narancsot :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 15:44:29

@vagány csaj: Nah lenyelte, újból.
Azért, mert mi azt mondjuk egy nőről, hogy fát szállítanak a szemeivel, még nem tudhatjuk, hogy jó-e az ágyban, azt csak a próba és ellenpróba után mondhatjuk biztosra :D

csillag× 2009.12.01. 15:47:53

@Girgesz: nah most rákeresek..lehet én tudom rosszul...akkor bocs tőletek..és sarokba állok szégyenkezni :$

csillag× 2009.12.01. 15:52:10

@Girgesz: köszi :$ és jogos : a gúgl aszonta, h a hányás = antiperisztaltika :)

vagány csaj 2009.12.01. 15:54:40

@Girgesz: Oké, megnéztelek. :))

@csillag×: Nekem se, de legalább van, akinek ez is bejön! :))

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ha már a szenvedély szokrái kigyúlnak egy szemben, az rossz nem lehet. :))

Girgesz 2009.12.01. 15:59:26

@csillag×: azért ne állj a sarokba. Csak én okoskodtam...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 15:59:40

@Girgesz: Mióta emésztett engem félig csillag?:D

@vagány csaj: Más a szenvedély szikrája és más a tutajos szem:D Az enyémben kigyúltak, menekülj! :D

Girgesz 2009.12.01. 16:02:20

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): "@vagány csaj: Nah lenyelte, újból." És még én beszélek folyton a szexről??? :D

csillag× 2009.12.01. 16:03:24

@Girgesz: de elvárom máskor is, h ha elírok/félre írok/rosszat írok, akkor kijavítsatok :))
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): fújj...szopós..nyálkás...fogatlan izét (bocs, murénát)....ÉN SOHA :S

Girgesz 2009.12.01. 16:07:47

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hát amióta lenyelt. Ja, nem az vagány volt :D
@csillag×: OK!

vagány csaj 2009.12.01. 16:10:13

@Girgesz: Khm.. Khmm....Hogy ki mit nyelt be arról ne beszéljünk! Én semmit! Biztosíthatlak bennetek! :P :DD

csillag× 2009.12.01. 16:12:18

Halljátok..nem rég még Zsu gombáiról meg Girgesz kacsájáról volt szó :)))))

Girgesz 2009.12.01. 16:13:21

@vagány csaj: nem én írtam!!! Én csak felfigyeltem egy apró részletre :D

Girgesz 2009.12.01. 16:14:19

@csillag×: ááá, ez csak kacsa :D

Girgesz 2009.12.01. 16:15:57

Sültre visszatérve -a múltkori alkotásom (kisit odaégett :D)
kepfeltoltes.hu/091112/DSC00990_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

csillag× 2009.12.01. 16:16:15

@Girgesz: csak felfigyeltem, h itt is nyelés..ott is nyelés :D:D

vagány csaj 2009.12.01. 16:18:21

@Girgesz: @csillag×: Fiúk, lányok! Elszabadult a pokol! :DD

Na de én most párolgok haza, sok dolgom van még!
Csók mindenkinek! :DD

Girgesz 2009.12.01. 16:18:41

@csillag×: a kis sentinel:)

Én mára befejeztem, holnap reggel jövök -és ezt vehetitek fenyegetésnek :DDD

csillag× 2009.12.01. 16:20:50

@vagány csaj: szia-szia :) További szép december elsejét :) Éljen az AIDS világnapja :$

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 16:20:56

@csillag×: Most inkább nem fejtem ki mi jutott eszembe :P

@Girgesz: Nem tehetek róla, hogy lenyelte :d

csillag× 2009.12.01. 16:23:15

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): pedig kultúráltan feltálalva iderakhatod :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 16:29:09

@csillag×: Hát neked is van nyálkás, fogatlan izéd, amit ha egy szopós jól kezel, akkor "ÉN MINDIG" -re változik a jelszavad:D

csillag× 2009.12.01. 16:47:50

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): megette :(
mér vagy ennyire biztos a dolgodban???:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 16:50:34

@csillag×: Talán azért, mert eddig mindig pozitív visszajelzést kaptam a kezelésre? :D

Devil2 2009.12.01. 17:38:24

EEráásss, hol vaagy?

Mikrobi 2009.12.01. 17:40:26

Ez a fazon a nagy hazugságaival és hisztijeivel nagyon ismerős nekem. Nem játszik véletlenül az eRepublikkal?

azallamenvagyok 2009.12.01. 18:08:05

"Szerettem is, azt hiszem, és elvártam volna tőle ugyanezt."

ő is csak azt hitte, nincs itt gond:)

Erásss 2009.12.01. 18:20:13

@Devil2:
Vagyok Szivi!:)
Egész délután el voltam havazva.El is áztam,ahogy jöttem haza a boltból...:(Most fektettem le a Lorát,és már ráérek!:)

Erásss 2009.12.01. 18:27:20

Egy Devillel kevesebb van a leltárban!Nem látta valaki?:)

Devil2 2009.12.01. 18:31:30

@Erásss: Heeello! :)
Tegnap lemaradtam a sztorimmal mint a borravaló.. mire megírtam Ti elhúztatok aludni. :)

Devil2 2009.12.01. 18:33:07

@Erásss: Itt egy csepp eső sem volt.

Devil2 2009.12.01. 18:34:52

@Erásss: Aztán arra mondta Csillag hogy sok volt a szöveg.. :D

Erásss 2009.12.01. 18:35:15

@Devil2:
Viszont ma elolvastam!:)
Nefélj,átküldöm az esőt hozzád!Nem gondolod,hogy csak Én ázok!?:)

Erásss 2009.12.01. 18:37:57

@Devil2:
ÁÁÁÁ most jut eszembe,hogy a múltkor elfelejtettem megkérdezni,hogy milyen tornát gyakorolsz reggelente!:)

Devil2 2009.12.01. 18:38:25

@Erásss: Mindig nyűgös Lora ha menni kell valahova?

Devil2 2009.12.01. 18:40:24

@Erásss: Naaa, kezdesz rákapni az angolra, "tornát gyakorolsz" ez már angolos gondolatmenet. :))

Devil2 2009.12.01. 18:42:15

@Erásss: Csak lájtosat, reggelre elég is az, hajolgatok, nyújtózok, gugolok, karkörzés, ilyesmi.

Devil2 2009.12.01. 18:43:05

@Erásss: De jó, mert megindul a vér az agyamban.

Devil2 2009.12.01. 18:46:00

@Erásss: A kávét meg inkább csak az íze miatt iszom, egyébként nem jó, mert rövid ideig pörget utána meg lelassít.

Erásss 2009.12.01. 18:47:28

@Devil2:
Én ezért kombinálom energiaitallal.

Devil2 2009.12.01. 18:47:47

@Erásss: Hát valamelyik végtagomban pang.. :D

Erásss 2009.12.01. 18:48:11

@Devil2:
Szívd csak a vérem az angol miatt!:)

Erásss 2009.12.01. 18:49:34

@Devil2:
Hát most pont abban a korban van,mikor valami nem úgy történik ahogy szeretné,hisztizni kezd.Kivétel a boltban.Szeret shoppingolni!:) Feszegeti a határokat...

Erásss 2009.12.01. 18:52:55

@Devil2:
Nekem mondod!Majd egy pár év múlva lehet,hogy szívesebben etetném,mint öltöztetném...:)

Erásss 2009.12.01. 18:53:40

Közben csokit eszek.Gondoltam megosztom Veled...

Devil2 2009.12.01. 18:54:05

@Erásss: Igazából a magyar miatt akartam szívni a véred :)

Devil2 2009.12.01. 18:55:17

@Erásss: Jöhet a csoki! Köszi! :)

Erásss 2009.12.01. 18:55:50

@Devil2:
Nyugodtan!Úgyis visszakapod!:)

Devil2 2009.12.01. 18:56:41

@Erásss: Szoktam én is venni, de mostanában inkább nem is megyek a csokis pult felé, mert görbül a mérleg mutatója. :)

Erásss 2009.12.01. 18:56:48

@Devil2:
Imádom a csokit.Minden mennyiségben.Olyan vagyok,mint Gombóc Artúr.:)

Devil2 2009.12.01. 18:57:49

@Erásss: Tudom én azt hogy visszakapom, ez így igazságos. :)

Erásss 2009.12.01. 18:58:16

@Devil2:
Hát ezek szerint nem elég a reggeli torna!:)

Devil2 2009.12.01. 18:58:32

@Erásss: Fogadjuk hogy az étcsokit nem szereted..

Erásss 2009.12.01. 19:00:13

@Devil2:
Imádom!!!Jobban,mint a tejcsokit.Valamikor tortabevonót eszek!:) Egyedül a marcipánosat,meg a kókuszosat nem szeretem.

Devil2 2009.12.01. 19:00:18

@Erásss: Arra sajnos tényleg nem elég hogy fogyjak is, de most úszni nem megyek, azt nyáron szeretek, szabadban.

Devil2 2009.12.01. 19:01:21

@Erásss: Ehh, akkor összevesznénk a csokin. :)

Erásss 2009.12.01. 19:03:01

@Devil2:
Megküzdenél érte?A csokiért!:)

Erásss 2009.12.01. 19:04:05

@Devil2:
Hol szoktál úszni?Helyileg!Mielőtt azt mondod,hogy vízben!:)

Devil2 2009.12.01. 19:04:13

@Erásss: Hajjaj, úgy leszkandereznélek.. :D

Devil2 2009.12.01. 19:05:32

@Erásss: Van egy tó Szeged közelében, ahol strand is van.
naturista........

Devil2 2009.12.01. 19:06:43

@Erásss: Sziksós tónak hívják. Olyan mint a mesében..

Erásss 2009.12.01. 19:10:15

@Devil2:
Nem hallottam róla.Én Balaton fan vagyok.Volt ott nyaralónk 10en pár évig,és imádom.Bulizni is szoktam odajárni nyaranta.Meg közel van a horvát tengerpart és oda is szoktam menni fürdeni.

Devil2 2009.12.01. 19:18:03

@Erásss: Balatonon én már 100 éve nem voltam, az Adrián meg egyáltalán, de ami késik nem múlik. :)

Erásss 2009.12.01. 19:18:29

@Devil2:
Megnéztem.Nem voltam még ilyen strandon.

Devil2 2009.12.01. 19:20:08

@Erásss: Nem is jön az be mindenkinek, én már tizenéve járok oda.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2009.12.01. 19:21:33

Hogyan lopják el a pénzünket a törvényhozók : szopatnak.blog.hu/2009/11/30/hogyan_lopjak_el_a_penzunket_a_torvenyhozok

Devil2 2009.12.01. 19:21:56

@Erásss: Rá kell érezni a fílingre és akkor bejövős, annyira hogy én kimondottan nem szeretek "hagyományos" strandra menni.

Erásss 2009.12.01. 19:24:25

@Devil2:
Én meg fürdőruhs párti vagyok!: Van is belőle 9-10 darab.:)

Erásss 2009.12.01. 19:24:54

@kgl:
Én el sem olvasom,mert tuti,hogy agyvérzést kapok!

Devil2 2009.12.01. 19:30:11

@Erásss: Hát fura, mert pasiknál nem olyan sok variáció van, van a fecske, van a kicsit nagyobb, és vannak a térdig érők. Ezek közül a fecskét tudom elviselni, de azzal már inkább röhejes az ember, mert nem divat. Ezért aztán inkább semmi. :)

Devil2 2009.12.01. 19:34:25

@Erásss: De nem a textil hiánya vagy éppen megléte a lényegi különbség a két műfaj között.

Erásss 2009.12.01. 19:38:55

@Devil2:
Végül is,jó gondolatmenetel.:)

Devil2 2009.12.01. 19:44:51

@Erásss: Ez is egy életfelfogás. A természet szeretete, merthogy szó sem lehet épített medencéről, meg ilyenekről, a szabad mozgás, sportolás, és nem mellesleg egyenletesen lehet barnulni közben. :)

Erásss 2009.12.01. 19:49:42

@Devil2:
....,mint Én a szoliban!Nem utolsó szempont az egyenletesen barna test.:) Meg csekkolni a csajokat.:D :D

Devil2 2009.12.01. 19:53:21

@Erásss: Érdekes, de kimondottan jó testű csajok ritkán láthatók csak ilyen helyen, nem ez adja a motívációt. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 19:57:47

@csillag×: Kezelés és nyelvelésre. Hogy írjam másként körül?:D

Erásss 2009.12.01. 19:57:55

@Devil2:
Mindjárt jövök,hívott a hugom!5 perc :)

Devil2 2009.12.01. 20:00:51

@Erásss: Addig nézek valami kaját. Az kicsit több lesz mint 5 perc. :)

csillag× 2009.12.01. 20:05:58

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): én milyen pozitív visszajelzést adtam neked a nyelvelésre??? heh...megáll az ész...:P

autosdolgok · http://autos.dolgok.com 2009.12.01. 20:18:25

Nem mondjátok, hogy vannak ilyen Pasik? :D

Erásss 2009.12.01. 20:25:46

@Devil2:
Én is vagyok!Ettél?Mit?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 20:25:55

@csillag×:Ki beszélt itt rólad? Ehh értelmezési nehézségeid vannak? :D

Girgesz 2009.12.01. 20:30:33

@Devil2: Bizony,hogy életfelfogás! Az unokabátyámmal jártam korábban párszor ilyen naturista strandon -ő meg kirándulni is járt egy ilyen csapattal. Igazából ne tudom, hogy miért hagytuk(hagyta) abba, pedig tök jó volt...

Devil2 2009.12.01. 20:30:56

@Erásss: Pulykamell sonkát, meg karaván sajtot, rozsos kenyérrel és tejjel. :)

Girgesz 2009.12.01. 20:32:11

Na, most jól belekotyogtam, de már lépek is. Szép estét mindenkinek!

Devil2 2009.12.01. 20:32:16

@Girgesz: Na, van aki megerősít, nem csak én vagyok akkor itt "ferdehajlamú". :D

Devil2 2009.12.01. 20:33:25

@Girgesz: Dehogy kotyogtál, ha mindenképp mész, akkor hali. :)

Devil2 2009.12.01. 20:34:34

@Erásss: szigorúnak kell lennem, ha be akarok férni az ajtón. :)

csillag× 2009.12.01. 20:37:21

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nesze neked magyar nyelv :) Ha vissza olvasod, akár az én reagálásom is is helyes lehet.. :)

Devil2 2009.12.01. 20:37:23

@Erásss: A mai csokiadag is étcsoki volt?

Nikica21 2009.12.01. 20:42:02

Nem 1 nem 2 ilyen pasi van...de nemhiába derülnek ki a hazugságok szerencsére!:)

Devil2 2009.12.01. 20:45:36

@Nikica21: Hello-hello. :)
A hazugságok akkor derülnek ki, amikor már általában késő.

Veér Farkas 2009.12.01. 20:45:38

Bassza meg, elmúlt Márton nap, és egy ekkora (és ilyen hülye) libát nem ettek meg...

Devil2 2009.12.01. 20:47:07

@Veér Farkas: talán nem véletlenül nem ették meg.. :D

Devil2 2009.12.01. 20:49:29

Ehh, magamban beszélgetek?...

Nikica21 2009.12.01. 20:50:24

@Devil2: Nem-nem én itt vagyok! Igen sokszor már csak akkor sajnos!:)

Erásss 2009.12.01. 20:51:33

@Devil2:
Csak levittem a kutyust.

Erásss 2009.12.01. 20:52:15

@Devil2:
Magadba beszélgetsz?:) Pedig én meghallgatlak szívesen...:)

Erásss 2009.12.01. 20:52:44

@Nikica21:
Helló!Helló!:)
Milyen volt a napod?

Erásss 2009.12.01. 20:53:25

@Devil2:
Milka csokit ettem!Szeretem!:)

Nikica21 2009.12.01. 20:55:38

@Erásss: Szió....jó napom volt elkezdtem a párducos sminket....már most tetszik!:D
Én is szeretem a csokit...bár sokat sajna nem ehetek belőle! Sőt jobb lenne ha egyáltalán nem ennék....!:( De a milka a kedvencem és a tibi étcsokisat szeretem...főleg azt amelyikben van málna darabka!:)

Devil2 2009.12.01. 20:56:28

@Erásss: Szólíthatlak Artúrnak? :))

Devil2 2009.12.01. 20:57:25

@Nikica21: ÓÓÓ, még egy nő aki szereti az étcsokit.. :))

Erásss 2009.12.01. 20:59:04

@Nikica21:
Húúúú én nagy csoki fan vagyok!Nem tellik el úgy nap,hogy ne ennék!:)
Na,halad a smink?Mikor lesz kész?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 21:00:20

@csillag×: Igen helyes lehet egy olyan világban, ahol azt hiszed, hogy minden rólad szól :P

Devil2 2009.12.01. 21:00:43

@Nikica21: Elkezdted a sminket? Ezt konkrétan valakin csinálod, vagy valahogy máshogy gyakorolsz?

Devil2 2009.12.01. 21:02:03

@Erásss: Jaaaaaj, elolvadoook, kiváltságos lettem.. :))

Erásss 2009.12.01. 21:03:08

@Devil2:
Kérlek oszd meg velünk,hogyan lehet máshogy gyakorolni.Érdekel a gondolatmeneteled!:)

Erásss 2009.12.01. 21:03:57

@Devil2:
Hát azért el ne olvadj...Messze vagy,nem tudlak összekanalazni!:)

Nikica21 2009.12.01. 21:04:14

@Erásss: Igen elkezdtem...holnap még tökéletesítem és csütörtökön fényképezik nekem!:)
@Devil2: Ihen ugyan azon a modellen akin az előzőt csináltam...arcra más rajzolni mint papírra...és sokat kell kísérletezni mire az 5letekből összeáll a smink(színek harmonizálása, motívumok elhelyezése, satírozás, egészében kinézete és a legfontosabb a tisztaság)!:)
De már alig várom, hogy kész legyen!:D

Devil2 2009.12.01. 21:14:30

@Erásss: Hááát mittudomén, lufin például vagy próbabán.
De azt mondja Nikica hogy elkezdte, na most azt nem kell bejezni még aznap lehetőleg??? Mit csinál az a szerencsétlen modell addig???

Devil2 2009.12.01. 21:15:56

@Erásss: ehhh.. próbababán.... összezavarsz!! :D

Erásss 2009.12.01. 21:17:45

@Devil2:
Elveszem az eszed?Ajjajjjajj :D

Erásss 2009.12.01. 21:21:25

@Devil2:
Ohhh!Köszi!Meg vagyok hatódva!:)
Még mindig nem tudok pókerezni...max a vetkőzőset! :O

Devil2 2009.12.01. 21:21:33

@Erásss: "itt a rojál flööööss..." :DD

Erásss 2009.12.01. 21:22:29

Annyira röhögök beállt az arcom!
Nem röhögni! :D

Devil2 2009.12.01. 21:22:59

@Erásss: ja, jó, akkor én pókerezek, Te vetkőzöl.. :DD

Nikica21 2009.12.01. 21:23:11

a szerencsétlen modell élvezi, hogy tuti sminkjei vannak!:D amúgy meg ha kéri lemosom és másnap folytatom!:D
De lufin érdekes lenne!:D
Ajjaj erás ha már elvetted az eszét viheted a pénzét is!:D

csillag× 2009.12.01. 21:23:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): bocs az a mondatot félre értettem...ember vagyok tévedhetek :$
DE ebből látszik, h tényleg nem ismersz.... "minden rólad szól" <-- én sem érzem ezt...!

Nikica21 2009.12.01. 21:24:03

huh most meg már vetkőztök...:D
Csak nem bemelegedtetek?:D

Erásss 2009.12.01. 21:24:23

@Devil2:
:D :D Max ha lesz rúd is! :)

Nikica21 2009.12.01. 21:26:12

@csillag×:Pedig az összes pasi a csillagokat akarja lehozni a csajának...tehát minden rólad szól!:D

Devil2 2009.12.01. 21:26:18

@Nikica21: de hát ha lemosod akkor újra kell az egészet kezdened, ha meg nem, akkor hogy alszik vele a modell??

Devil2 2009.12.01. 21:26:57

@Erásss: na majd bugázok egy kapaszkodót a 4-es villamosról. :D

Erásss 2009.12.01. 21:29:08

@Devil2:
Nekem még fénykoromból van egy sztroim a rúdtánccal.Nem kell rosszra gondolni.Elmeséljem?:)

Devil2 2009.12.01. 21:30:40

@Erásss: óó, jeeee.. meséld! :)

Nikica21 2009.12.01. 21:31:06

@Devil2: Igen, ha lemosom újra kell kezdenem...minden egyes újra csinálásnál van új 5let és jobban megy a smink! Ha nem mosom le akkor a modell mossa le otthon magának...vagy elmegy úgy bulizni!:D
Mesél Erás

Devil2 2009.12.01. 21:32:20

@Erásss: Gondolom azért nem az estimese kategóriába tartozik a sztori.. :D

Devil2 2009.12.01. 21:33:35

@Nikica21: jaa.. igaz, kell egy bulizós modell, de azt se ildomos félbe hagyni, ne hari hogy butaságokat kérdezek, de nem tudom hogyan megy ez. :))

Erásss 2009.12.01. 21:34:54

@Devil2:
...,mint már párszor meséltem nagyon pörgős életet éltem. Állandóan buliba jártam.Más városba is.Ez pl Keszthelyen történt a Colours nevű diszkóban.Sokszor voltam már ott és összehaverkodtam a kidobókkal.Állandóan szívtuk egymás vérét...Egy alkalommal mondták,hogy (persze rengeteg-rengeteg mennyiségű tequila elfogyasztása után) nem merek (b.nőmmel együtt) a rúdon táncolni.Hát mertem baszki!!!!Persze nem volt vetkőzés!Most visszagondolva nagyon gáz dolgokat csináltam...:)

csillag× 2009.12.01. 21:36:05

@Nikica21: jaj, ez kedves :) Köszi :) (csak a kedvenc csillagomat hagyják fent) :)

Erásss 2009.12.01. 21:37:04

@Nikica21:
Szekszárdi vagy,mert akkor téged tamegtaláltalak az iwiwen.:)

Nikica21 2009.12.01. 21:37:19

@Devil2: Semmi gond...mivel pasi vagy...csoda hogy egyáltalán kérdezel!:D
Amúgy ha egy helyszínen készítendő sminkhez gyakorolsz majdnem minden nap megkell egyszer csinálni...ált. 30perc van maga a smink elkészítésére(előalapozás megengedett) és, ha nem gyakorlod be akkor kifutsz a befejezése előtt!
Mivel most én 3nap leforgása alatt dobom össze muszáj naponta megcisnálni, hogy szép legyen a fényképezésre!:)

Devil2 2009.12.01. 21:41:03

@Erásss: :DD Jól van, akkor majd begyakorlott mozdulatokat láthatok... :DD

Nikica21 2009.12.01. 21:41:14

@Erásss: Igen szekszárdi vagyok!:)

Devil2 2009.12.01. 21:42:21

@Nikica21: Tetszenek ezek a kreatív dolgok, na még ilyen a testfestés is. :)

Nikica21 2009.12.01. 21:42:47

@Erásss: A rudtánc nem is olyan egyszerű...elég durván igénybe veszi az izmokat, de engem valahogy a társas táncook jobban tetszenek!:)

Devil2 2009.12.01. 21:43:26

@Nikica21: Röviden csak sexardi. :))

Nikica21 2009.12.01. 21:44:28

@Devil2: Jah a tesfestésnél a formás idomok festése mi?:D Na meg hogy fedetlenek az idomok!:D
Amúgy gyönyörű dolgokat tudnak cisnálni a testfestők! :)

Nikica21 2009.12.01. 21:45:33

@Erásss: Oksa jelölj!:)
@Devil2: Ha Ha Ha...ez már igen uncsi egy szekszárdi számára!:D Bocsi!:D

Devil2 2009.12.01. 21:45:58

@Nikica21: haajjaj, de még milyen gyönyörűeket, bár a természet alkotásai felülmúlhatatlanok. :D

Erásss 2009.12.01. 21:46:10

@Devil2:
Az túlzás,hogy begyakkorlott mozdulatok.Akkor csináltam először és utoljára.Gondoltam nem táncolok,mert a végén még felkarolnak!:D

Devil2 2009.12.01. 21:47:27

@Nikica21: Oké, oké, én kérek elnézést! Csak bevillant. :)

Devil2 2009.12.01. 21:48:42

@Erásss: Áhh, csak nem ittál azóta annyi tekilát. :D

Erásss 2009.12.01. 21:51:22

@Devil2:
Dehogynem!Azóta nem éreztem vágyat,hogy polírozzam a csövet.Úgyhogy most elkeserítettem a ffi társadalmat!:D
Basszus,már megint az egom!:)

Devil2 2009.12.01. 21:52:55

@Erásss: ...és a férfitársadalom elkeseredett.... :(
:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.01. 21:54:36

@csillag×: Nikica mellé kötlek, a tréfát nem értők halmazába :)

Devil2 2009.12.01. 21:55:48

@Nikica21: És ezeket a műveket munka mellett csinálod?

Devil2 2009.12.01. 21:56:52

@Erásss: Ne aggódj, ki lehet minket engesztelni azért. :D

Erásss 2009.12.01. 21:57:47

@Devil2:
Tényleg?Vegyek neked étcsokit?:)

Devil2 2009.12.01. 21:59:06

@Erásss: Látod milyen jót labdázunk? :))

Erásss 2009.12.01. 22:00:57

@Devil2:
Milyen labdával?Remélem kosárlabdával!Azt szeretem.:)

Devil2 2009.12.01. 22:01:35

@Erásss: Elég ha adsz egy harapást a Tiédből. :D

Erásss 2009.12.01. 22:04:23

@Devil2:
Rághatod a kosárlabdámat,ha akarod.Már kicsit koott,mert az évek alatt elhasználódott...,de neked a célnak megfelel.:D

Devil2 2009.12.01. 22:05:33

@Erásss: Látom ez a labda dolog megzavarta a képet. :D

Erásss 2009.12.01. 22:06:32

@Devil2:
Nem zavart meg semmit.Vagy úgy érzed?:)

Devil2 2009.12.01. 22:08:54

@Erásss: lehet hogy már csak kevés vérünk maradt. :D

Nikica21 2009.12.01. 22:09:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Értettem a tréfát és megint csak a célzást is! khm...:D
@Devil2: bocsika bocsika itt vagyok, csak dobál ez a hüle net! :(
Igen munka mellett csinálom....!:)
Én is kérek csokit!!!!!!:D

Devil2 2009.12.01. 22:11:08

@Nikica21: Hát @Erásss: csak a labdáját tudja felajánlani, csoki helyett, pedig az nem ugyanaz. :D

Erásss 2009.12.01. 22:11:34

@Devil2:
Nekem mondod?Szívsz rendesen!Mármint a véremet!:O

Erásss 2009.12.01. 22:12:17

@Erásss:
Jön még kutyára kamion Szivi!

Devil2 2009.12.01. 22:12:48

@Erásss: Igen érzem, ez már nem sportszerű. :)

Erásss 2009.12.01. 22:12:50

@Devil2: Jön még kutyára kamion Szivi!

Nikica21 2009.12.01. 22:12:51

@Devil2: Labdát köszönöm nem kérek!:D Én inkább a röplabdát szeretem!:D

Erásss 2009.12.01. 22:14:16

@Devil2:
Ki ez a pasi!?:) Ne állítsál sarokba!:) Látom visszakapom a múltkorit.:O

Erásss 2009.12.01. 22:15:04

Én meg kosárlabdáztam 10en pár évig.Nekem ez jön be.:)

Erásss 2009.12.01. 22:17:47

Éhes vagyok!Ki kéne rámolnom a hűtőt.:)

Nikica21 2009.12.01. 22:18:10

@Erásss: Azt is szeretem, a röpi után a kosár jön...kézizni meg sose szerettem!:D

Devil2 2009.12.01. 22:18:50

Én meg béna vagyok a labdajátékokhoz, max ha a ping-pongot annak lehet nevezni akkor azt szeretem. :)

Nikica21 2009.12.01. 22:19:59

@Devil2: Neeeem, versenyszerűen nem röpizek, csak középsuliban nagyon sokat röpiztünk...meg a strandröpit is szeretem!:)
Miért Te?:)

Devil2 2009.12.01. 22:20:34

Jól van Csajok, fizessünk és menjünk, nemsoká itt a holnap. :)

Devil2 2009.12.01. 22:21:33

@Nikica21: Feljebb eggyel nyilatkoztam a témában. :)

Nikica21 2009.12.01. 22:22:35

@Devil2: Igen észrevettem...előbb leírtad a krédésemre a választ mint feltettem volna...hmm...gondolatolvasás?:D

Devil2 2009.12.01. 22:26:10

@Nikica21: Világos, versenyezni már nehéz lenne két smink között. :)

Erásss 2009.12.01. 22:27:28

Én is elteszem magam holnapra.Pontosabban még megnézem a Greace klinikát.
Álmodjatok szépeket!:)

Devil2 2009.12.01. 22:28:46

@Erásss: El fogom majd képzelni álmomban ahogy a rúdon pörögsz. :D

Erásss 2009.12.01. 22:30:20

@Devil2: Aztán holnap elmesélni!:)
Álmodj szépeket! :)

Devil2 2009.12.01. 22:30:41

Jó éjt! Good night! Gute nacht! több nyelven nem tudok.. :)))

Nikica21 2009.12.01. 22:31:25

@Devil2: hehe a rúdonpörgős az tetszett!:D
Hát szeretek röpizni, de sminkelni is!:D

Devil2 2009.12.01. 22:31:38

@Erásss: okkés, kezem a paplan felett lesz. :D

Nikica21 2009.12.01. 22:31:59

@Erásss: Jó éjt...visszajelőllek!:)

Devil2 2009.12.01. 22:34:43

Megyek én is @Nikica21: , holnap melóznom kell estig.
Jó éjt Neked is! :)

Nikica21 2009.12.01. 22:36:46

@Devil2: Oh kár! :(
Akkor neked is jóéjt!
Holnap meg jó melózást!:)

Nikica21 2009.12.01. 22:37:44

Oh kár!
Akkor majd holnap!
Aludj jól...álmodj szépeket!
Jó melót holnap! :)

csillag× 2009.12.02. 08:12:56

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): értem én a tréfát, csak néha előjön az őszinte énem :) DE azt a mondatot az én értelmezésemben is helyes...:PP
Amúgy meg nyugodtan köss össze @Nikica21: -val :)) Hidd el nem fox rosszat tenni velünk...jól el leszünk :))

Nikica21 2009.12.02. 09:15:41

@csillag×: Ki köt össze bennünket kivel és miért és mi van...lemaradtam...mint a borravaló a másik posztnál! :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.02. 12:15:57

@csillag×: Hol volt ebben az őszinte éned? :P

"DE azt a mondatot az én értelmezésemben is helyes...:PP "

Kérdéseim: te nem ismerni magyar? :P Ennyire rám gondolsz, hogy magadra értelmezted rögtön?:)
Ha összekötlek @Nikica21: val, az nekem lesz csak jó :P:D

csillag× 2009.12.02. 12:34:02

@Nikica21: "Nikica mellé kötlek, a tréfát nem értők halmazába :)" <--ezt írta szopós :)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): az volt őszinte amit írtam, h nem érzem azt, h minden rólam szólna :)
A mondat meg félre sikerült..mást akartam először írni... :P Köss belém...szedj ízekre...!!!! :D de ne felejtd el, h én tudom, ki vagy. :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.02. 16:49:06

@csillag×: Nem is írtam, hogy minden rólad szól kisszívem :P
Mi mást akartál írni? Nem merted?:)
Ahá te ilyen mazochista zsaroló típus vagy: "büntess meg!" aztán rohansz feljelenteni :D

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.02. 17:59:01

Végre valami csöpögős sztori, ez hiányzott a mai napi boldogságomhoz!

csillag× 2009.12.02. 19:44:39

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): áhh..nem rohannék :) eltudok én egyedül is bánni veled:P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.02. 20:42:03

@csillag×: Mondanám, hogy de kis naiv vagy, de biztos megsértődnél:D

Nikica21 2009.12.02. 20:44:24

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Én értem a tréfát és szerintem csillag is!
De miért lesz neked jó, ha összekötsz minket?

csillag× 2009.12.02. 21:06:18

@Nikica21: mert akkor kényére - kedvére megeheti előlünk a feketecsokit :P
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): egyébként ez nem új...:) az vagyok , és vállalom :)

Nikica21 2009.12.02. 22:21:13

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): kényedre-kedvedre...????
@csillag×: csokival nem ér ingerelni...mondhatnám őlni tudok érte!:D De ez nem igaz csak szeretem, de ha jól esik neki csak egye! Lehet szereti látni ahogy mi ketten szenvedünk?:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.02. 22:40:51

@Nikica21: Bizony, kényemre-kedvemre:)
@csillag×: Erre nem lennék büszke:P

csillag× 2009.12.02. 22:46:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): te nem én vagy! :P És én sem írtam le : büszke vagyok rá :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.02. 23:08:50

@csillag×: Ez elég nagy baj neked, mivel ha én lennél szupermegagiga lennél, így csak első osztályú vagy:P

@Nikica21: Úúú-úúgy ám! :)

Nikica21 2009.12.02. 23:11:30

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): és ez mit akar takarni...mit tennél kényedre-kedvedre velünk?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.03. 09:24:23

@Nikica21: Kényemre-kedvemre kényelmetek érdekében halálba kényeztetnélek titeket:)
@csillag×: Nem akarsz jobb lenni? :)

csillag× 2009.12.03. 21:16:32

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ezen most elgondolkodtam :) Ezt nem tudnám 2mondatban leírni. De azt hiszem nem...ill. attól függ miben :>

Nikica21 2009.12.03. 22:59:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hogy te milyen rossz fiú vagy...mikre nem gondolsz velünk kapcsolatban...ejnye!

Nikica21 2009.12.03. 23:21:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hát ez az....hogy kitudja mikre és ki, hogy mikre nem!:D Sejtelmes volt az előző mondatod....mitől nem nyilvános?

csillag× 2009.12.03. 23:33:07

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ha tudnám, h nem olvassák ezt a blogot több tucatnyian, akkor megosztanám veletek.... :$

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.03. 23:43:53

@Nikica21: Attól nem nyilvános, hogy sejtelmes lehessen, és gondolhass sejtelmesen sok mindenre:)

@csillag×: Tedd meg privátim, persze, ha méltónak tartasz rá.

Nikica21 2009.12.03. 23:52:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Jujj...az a lényeg hogy ne kérdezősködjek...csak nem szeretem nem tudni a dolgokat...

Nikica21 2009.12.03. 23:54:22

@csillag×: Én is nayv vagyok...sokan ki is használták már!Ha tudnék változtatnák, de nem egyszerű!

csillag× 2009.12.04. 00:13:23

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): privátban?..de akkor megtudod, h ki vagyok!...lenyomozol...és zaklatni fox :(

@Nikica21: én lehet, h nem is akarok változtatni a naívságomon. Szeretem azt gondolni, h az emberek alapjába véve jók :$ És, h a világ sem olyan szörnyű, mint ahogy azt mások beállítják... :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 11:13:11

@Nikica21: Nem azért, hanem, mert nem tudom miért:)
@csillag×: Óóó tényleg, ez megint csak rólad szól, mintha csak te lennél az egyetlen nő a világon és majd pont téged akarnálak zaklatni, miközben vannak más nők is, akik ráadásul szívesen vennék a zaklatásom. Ugye Nikica?:))

csillag× 2009.12.04. 12:47:10

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nah, látod!! ha meg nem is érdekellek, akkor meg minek privizzek??..ez kicsit ellentmond egymásnak! nemde?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 14:41:59

@csillag×: Az ellentmondás csak a te fejedben létezik. Talán olvass figyelmesebben. Nem kötelező ám hozni a tipikus nőt, akinek semmi sem jó. Az átlagból pozitív irányban kitörni nem ciki ám :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 16:07:08

@csillag×: Mivel azt a választ várod, hogy nem, így hát nem:P

csillag× 2009.12.04. 16:36:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem ezt vártam..nem vártam semmit :) de ha te így érzed :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 17:00:14

@csillag×: Vagyis azt vártad, hogy igent mondok, akkor miért nem cselekszel úgy, ahogy vártad, hogy várjam?:P

csillag× 2009.12.04. 21:02:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): fent írtam, h konkrétan nem vártam semmit, csak kíváncsi vtam, h látatlanban mit nézel ki belőlem :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 21:24:42

@csillag×: Úgy terelsz, mint egy tipikus közgazdász :P Látatlanban azt nézem ki belőled, hogy ki akarsz tűnni:D

csillag× 2009.12.04. 22:02:24

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): első mondatodat, h nem sértődsz meg akkor bóknak veszem:))) A másodikra reagálva: "ki akarsz tűnni" .... csillag vagyok--lehet, h nomen est omen? ...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.04. 22:47:30

@csillag×: Nem vagyok nő, hogy sértődgessek :) Akkor inkább lennél telihold, annak még hatása is van rám :)

csillag× 2009.12.04. 23:03:34

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): akkor megköszönöm és elpirulok :)
Telihold? nem áll messze tőlem, sőt néha meg is kapom ezt a "becézést" :P
nah de most gyorsan fürd.. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.05. 00:09:22

@csillag×: Miért, olyan kerek vagy, vagy csak a hátsód nagy?:P

csillag× 2009.12.05. 11:59:22

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát is-is...:P de inkább a második miatt szoktam ezt megkapni :)))

Nikica21 2009.12.05. 15:47:40

ajha irogattatok ám!:D
@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nem szeretem ha zaklatnak...inkább a bókokat szeretem!:D
Nekem segíthetsz, de csak egy jó testedző gyakorlattal(és most nem a szexre gondoltam:)
@csillag×: Szerintme maradjunk mindketten naívak...nem lehet mindenki ésszerű gondolkodású!:D

csillag× 2009.12.05. 17:41:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): köszönöm ezt a nagylelkű ajánlatot, de sajnos most ebben az időszakban nincs oly sok időm :(De ha van valami tipped ami gyors és hatásos...nem időigényes..akkor meghallgatom :P

@Nikica21: oks;) veled vagyok, naív vagyok :D

Nikica21 2009.12.05. 18:00:01

@csillag×: Mi csajok fogjunk össze...vagy lehet Te is kihasználod, hogy naív vagyok és becsapsz?:DDDD

csillag× 2009.12.05. 18:03:24

@Nikica21: áhh...csajszi ilyen ne forduljon meg a fejedben ;) nem olyan családból szárazom én! :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.05. 18:06:34

@Nikica21: Hol volt itt zaklatás?:) Komplex gyakorlatsor van, közte lazításként ölelkezéssel:D

@csillag×: Gyors? Plasztika:P Minden más lassú ;)

Nikica21 2009.12.05. 18:06:36

@csillag×: Akkor jó (naivitásom határtalan:D)!:D
Nézted már a párducos sminkemet?:)

Nikica21 2009.12.05. 18:08:04

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): HaHaHa!:D
majd pont téged akarnálak zaklatni, miközben vannak más nők is, akik ráadásul szívesen vennék a zaklatásom. Ugye Nikica?:))
Te írtad a zaklatást!

csillag× 2009.12.05. 18:12:46

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): adj, rá keretet :) akkor benne vok :P

@Nikica21: jah igen néztem. Olyan....elegáns lett :) Bár nekem kicsit fura, h alul vannak a csaj szemének kis pamacsai :) de télleg szép :) Úgy el nézegetném, h csinálod :)

csillag× 2009.12.05. 20:55:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): mert megtisztellek azzal , h szóba állok veled!:P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.06. 22:23:37

@csillag×: Persze, a nap meg nyugaton kell:P

@Nikica21: Ennek nem örülnék a helyedben.

csillag× 2009.12.06. 22:49:43

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): óóó...igen? nem is tudtam. Ejj...az ember holtáig tanul

Nikica21 2009.12.07. 08:52:02

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Miért nem...!:D Hisz ez volt a cél, hogy egyszer feladd a magyarázkodást!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.07. 16:51:01

@csillag×: Rád is fér :P

@Nikica21: Mert nem a magyarázkodás(amit nem tettem) feladására gondoltam.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.10. 11:32:34

@csillag×: Nekem nem kell, már mindent tudok kislyány:P

@Nikica21: Annak, hogy próbáljak neked poénosakat írni.

csillag× 2009.12.10. 15:33:22

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát azért lenne mit finomítani/csiszolni rajtad :)

Nikica21 2009.12.10. 21:00:51

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Jah, hogy ezek poénok voltak...nekem úgy tűnt direkt kötöszködsz!:D

csillag× 2009.12.10. 21:13:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát pl néztél már tükörbe? ezzel a kopasz fejjel..."aligfogas" szájjal is lehetne valamit kezdeni...Nah az alakodról meg ne is beszéljünk.... :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.10. 21:49:56

@Nikica21: Na és, ha úgy van?:)

@csillag×:mióta baj a 32 fog? Alakom: nem nekem mondják, h telihold :P Haj- nem vagyok nő, hogy azt higgyem egy szőrcsomó a fejemen az ékesség :P

Nikica21 2009.12.10. 22:01:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Szóval akkor direkt kötöszködsz velem?:(

csillag× 2009.12.10. 22:07:31

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát kép alapján, van kb 6 fogad..hajad egy szál se...stb..

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.11. 12:10:25

@Nikica21: Igen, már ez is baj?

@csillag×: Fentebb írtam nem vagyok nő, hogy azt higgyem egy szőrcsomó a fejemen az ékesség :P
Egyszer próbáljatok meg nem saját ego-tokból kiindulni, köszi.

csillag× 2009.12.11. 13:05:23

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nah, én meg szívesen adakoznék a sajátomból, ha csak simán, gyorsan megszárítom utána benevezhetnék az oroszlánkirály hasonmásversenyre :P

Saját egonkból? azzal nekünk mennyivel lesz jobb?

Nikica21 2009.12.11. 18:59:00

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Igen ez nagy baj...nem hogy kedves lennél velem/ünk!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.12. 08:56:10

@Nikica21: Én folyton az vagyok, arról nem tehetek, hogy telhetetlenek vagytok.

@csillag×: Sokkal jobb lesz:P Nekem nem köll haj, röviden szeretem:) De a tied szívesen összetúrkálom:)

csillag× 2009.12.12. 12:23:14

juuuj, halljátok :D 11kor keltem :))) de rég csináltam már ilyesmit :)) Most fejeztem be a reggelit :P

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hééé...nem is láttál még és máris ilyen gondolataid vannak?
áhh...különben meg felesleges kócolódik az magától, ma reggelis olyan bozont volt :))

Nikica21 2009.12.12. 15:44:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nem hogy folyton...inkább egyáltalán nem vagy az! Most is kócolni akarod szegény haját...fáj ám az mikor kifésüli!:D

csillag× 2009.12.12. 16:22:14

@Nikica21: bizony...és azt hiszem nem vok egy mazoista lélek :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.13. 14:40:22

@csillag×: Lehet, hogy addig vannak ilyen gondolataim, amíg nem láttalak:P

@Nikica21: Pff, megint ez a kettős mérce. Bezzeg, ha a pasija kócolná össze, senkit sem érdekelne, hogy milyen kifésülni:P

Nikica21 2009.12.13. 14:55:21

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nincs semmilyen kettős mérce, ha a pasija kócolja össze ő is csak úgy tegye, hogy ki tudja fésülni! Ennyi!

csillag× 2009.12.13. 15:26:33

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ha most nagyobb lenne az egóm, mint amilyen alapjáraton, akkor azt írnám: igen addig vannak ennyire light-os gondolataid... :P

@Nikica21: jaja :)) mert én még egyszer nem vetemedek arra, h levágassam a hajam (ill. nagyon nagy dolognak kell ahhoz történnie, h ilyet tegyek önszántamból) :)

Nikica21 2009.12.14. 08:34:58

@csillag×: Én is növesztem most éppen....! De már ráférne egy kis frissítés!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.14. 11:44:46

@csillag×: Mert utána milyenek lennének, hm?:P

@Nikica21: Ki tudja fésülni, legfeljebb nehezebben.

csillag× 2009.12.14. 15:16:56

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Hát gondolom nem ennyire nyomdafestéket tűrőek....asszem :P

Nikica21 2009.12.14. 20:45:15

@csillag×: Nem is vagy ilyesztő...egy életvidám mosolygós csajszi vagy!:)

csillag× 2009.12.14. 20:58:50

@Nikica21: :)))óóó.. köszönöm:$ bár ezt már többen megjegyezték, h olyan mintha fel lenne varva a szám :P mindig mosolyra "görbül" ;)

Nikica21 2009.12.14. 21:39:41

@csillag×: Nem baj az.,...mosolyogni én is imádok!:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.14. 21:59:29

@csillag×: Előbb még arról volt szó, hogy light-osak a gondolataim, most meg relatív?:P

csillag× 2009.12.14. 22:32:43

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát sztem relatív, h ijesztő vagyok-e vagy nem! :) ki így lát ki úgy...minden ízlés kérdése... :P

Nikica21 2009.12.14. 22:47:19

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ne izgulj...csinos csaj...ezért van sok udvarlója!:)

csillag× 2009.12.14. 23:31:56

@Nikica21: hejj...sexy lyány :D miféle infókat ki nem adsz a hátam mögött :P :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.15. 13:23:10

@csillag×: De gyorsan elkezdtél terelni:P

@Nikica21: Aha és azt várná, hogy álljak be a sorba a balekok közé?:P

csillag× 2009.12.15. 14:18:13

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): terelni? miért is?
pppfff....nem várok én semmit. Főleg nem egy szopóstól...:P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.15. 23:31:47

@Nikica21: Nálad, vagy nála? Mondtam, már, hogy nem vagyok balek:P

@csillag×: Nem vársz semmit, csak azt, hogy térdeboruljak, és imádjalak:P

Nikica21 2009.12.15. 23:36:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nála akartál....! Nálam nem kell mert nem osztogatok!:D Nincs is kinek!:D

csillag× 2009.12.16. 14:10:09

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát ha neked ez jólesik!...csak ne lepődj meg ha otthagylak.... :P

csillag× 2009.12.16. 14:50:02

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): tyűűű...a fene, most futott át az agyamon: Mindeki magából indul ki!! Te jézusmaris, akkor ezt igazából te szeretnéd fordított esetben....

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.16. 20:52:32

@Nikica21: És te ennek örülsz?:P

@csillag×: Ha már szerinted mindenki magából indul ki(én sosem), akkor ezek szerint te szeretnél előttem térdelni...

Nikica21 2009.12.16. 21:26:07

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Persze örülök, ha valakinek udvarlója akad! Nem vagyok irigy!:)

Nikica21 2009.12.17. 22:50:36

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ha valamit nem hiszel el az már a Te bajod!:D

csillag× 2009.12.17. 22:52:30

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ha már fordítva nézzük a dolgokat, akkor én soha nem írtam ilyet, h "alázkodj" meg előttem...rosszul következtetsz....:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.17. 22:53:28

@Nikica21: Ugyan miért lenne az én bajom? Pl. azt sem hsizem el, hogy te nem tépeted a sorszámot:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.17. 22:55:25

@csillag×: Te következtetsz rosszul, mert én sosem gondoltam, hogy térdelj előttem, te agyad jár mindenfelé...:)

Nikica21 2009.12.17. 22:57:34

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Azt miért nem hiszed el, hogy nem tépetem a sorszámokat?

csillag× 2009.12.17. 23:01:58

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):" Nem vársz semmit, csak azt, hogy térdeboruljak, és imádjalak:P " ezt te írtad :)..tehát a te agyad is mindenfele jár...csak éppen nem a valóságot tükrözi...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.17. 23:03:21

@csillag×: De én csak tréfálkoztam, veled ellentétben...

csillag× 2009.12.17. 23:08:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): most már hiába magyarázod a bizonyítványod! ebből nem jössz ki!Jobb ha feladod!:P

Nikica21 2009.12.17. 23:12:32

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Na jah ők lehet, de én nem vagyok az tehát nem is tépetem!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.17. 23:17:17

@csillag×: Te nem jössz ki ebből jól :P Nem értem miért szeretné minden nő, hogy feladjam, miközben állítólag a kitartó pasikat szeretitek:P

@Nikica21: Jó, majd egyszer elhiszem ezt is:P

csillag× 2009.12.17. 23:21:02

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): attól függ mien az a pasi...
DE hát te nem is vagy pasi.....muréna...

Nikica21 2009.12.17. 23:26:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Most megen mit nem hiszel el nekem ebben????

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.18. 05:28:55

@csillag×: Nem, én férfi vagyok:P Ha nem is vagyok pasi, hanem muréna láthatatlankám, akkor miért is akartok sorszámot húzatni velem?:P

@Nikica21: Hogy nem vagy jó nő, és hogy nem tépeted.

csillag× 2009.12.18. 21:37:48

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): én nem akartam veled számot húzatni, de ha akarsz, akkor nem rontom el a boldogságodat! :P Ohh..férfi..LOL :))
Láthatatlan? én? mégis miért? :)

Nikica21 2009.12.19. 13:28:52

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Pedig elhiheted, hogy nem vagyok jó nő! Ebből kifolyólag nem is tépetem!:D

2009.12.19. 14:44:03

HELLO MINDENKI!

AKI NEM TUDNÁ:
PÁR SOROS RÖVIDKE STORYKAT VÁROK KARÁCSONY-TÉL-DECEMBER-CSALÁD-SZERETET-BARÁTOK (TUDJÁTOK TI MIRŐL BESZÉLEK) TÉMÁBAN. ELÉG PÁR SOR, NEM KELL FELTÉTLEN SZERELEM,SZAKÍTÁS, JOBB HA VICCES. ESETLEG EGY VALAKIRE RÁDŐLT KARÁCSONYFA, PEZSGŐSDUGÓVAL FEJBELÖTT ROKON, DÍSZÍTÉS KÖZBENI BALESETEK, AJÁNDÉKELCSERÉLÉS (NAGYMAMI KAPTA A VIBRÁTORT A BARÁTNŐ HELYETT).

HÉTFŐIG KÜLDJÉTEK EL NEKEM (KÉPEMRE KATT, ÉS OTT ÜZIKÜLDÉS). DANKE MINDENKINEK. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.19. 18:59:20

@csillag×: Akar húzni a fene, de ha mégis kell, akkor az utolsót:P
Mert még egy árva rajzolt csillagot sem raktál ki maagd mellé.

@Nikica21: Aham, persze:D

csillag× 2009.12.19. 19:35:51

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): "Mert még egy árva rajzolt csillagot sem raktál ki maagd mellé." ezt bővebben...lécci :) hova? mikor? nem raktam? tényleg nem értelek :(

Nikica21 2009.12.19. 19:53:18

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): De mond már meg most miért nem hiszel nekem???
@csillag×: Képet nem tettél ki drága ezt hiányolja annyira villanyfényes!:D Látni szeretné a bájos csillogásod!:DDD

csillag× 2009.12.19. 20:25:01

@Nikica21: jaaaaaaaaaaa :D Fúúú...de nagyot csattant :P :))) LEESETT :) kösz :P

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ha kint lenne valami akkor mennyivel lenne az jobb neked:)?

Nikica21 2009.12.19. 20:42:05

@csillag×: Látod....már megint egymásnak segítünk, összetartunk, egyetértünk...szal így jártál villanyfényes!:D

csillag× 2009.12.20. 16:04:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): képzelj oda :P :) (akár egy sötét foltot is) De sztem jobban jársz, ha nem vagyok "képes" :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.22. 00:31:14

@csillag×: Mert? Szerintem csinos vagy, kivéve, ha photoshoppoltak a képeid :D :P

csillag× 2009.12.22. 09:04:56

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): óóh, ezen igazán meglepődtem! (kösz) Bár lehet, h csak a karácsony szele érintett meg téged is :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.22. 22:30:24

@csillag×: Nem vagyok jóindulatúbb karácsonykor sem, és nem látlak szebbnek a valóságosnál :P

csillag× 2009.12.22. 23:40:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a szépség relatív! de vajon mi lehet a valóság...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.23. 13:42:34

@csillag×: A valóság? Vagy kamu képeid vannak fenn, vagy nem. Ha nem, akkor vagy photoshoppolt, vagy nem. Ha nem, akkor vagy jobban mutatsz fényképen, mint a valóságban, vagy nem. Ha nem, akkor vagy ugyanolyan vagy képen, mint valóságban, vagy jobb. De ez utóbbi lehetőség már misztikum kategória :P

csillag× 2009.12.23. 19:21:28

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): kamu képek? nem! photoshoppolt? nem!jobban mutatok a képen? nem(tudom)! :) Bár én úgy vagyok, vele, h az emberek jónagy többsége nem tesz fel a hálóra közszemlére pocsék képet magáról...tehát, ha valakinek már a képe "sántít"..akkor mien lehet élőben...

csillag× 2009.12.28. 22:47:48

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem céloztam..
Különben meg ez privát vélemény :) én így gondolom, lehet h valaki pont az ellenkezőjét :)

csillag× 2009.12.29. 21:51:11

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): most próbálsz hatni a lelkiismeretemre??
Boldog lehetsz...!! sikerült...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.30. 14:54:39

@csillag×: Legalább valami sikerült nekem. S mi a hatás következménye?

csillag× 2009.12.31. 14:34:26

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): örülök, h hozzájárulhattam egy kis sikerélményhez :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.31. 15:03:38

@csillag×: Most erre nem tudom mit válaszoljak, azt , hogy "hálám a síron túl is üldözni fog" vagy azt, hogy " ha nagy leszel meghálálom" ? :DDD

csillag× 2009.12.31. 15:12:26

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): szóval eljött az a pillanat is amikor "komment-döntésképtelen" vagy?

hallgass a szívedre :D:D:D:D:P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.12.31. 15:38:40

@csillag×: Arra inkább nem, mert akkor halott férfiakkal és terhes nőkkel lenne tele az utca :D

"ha nagy leszel, ezt úgy hálálom meg, hogy hálám üldözni fog a közös sírboltunkban is" :P

Nikica21 2010.01.01. 14:16:44

@csillag×: @savanyú a narancs ( Villanyfényes): Savanyú tetszett az eszmefuttatásod, de csillaggal értek egyet!:D

csillag× 2010.01.02. 09:20:39

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a-a! Ezt arra szokták mondani, h ha mindent el lehetne intézni szemmel, akkor mászkálnának ilyen személyek az utcákon :P
Amúgy szvsz én nem fogok soha felnőni :P ( a méreteimről meg ne is beszéljünk)
És mi az, h közös???? :-/

@Nikica21: ;)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.02. 17:31:09

@Nikica21: Ha tetszett, akkor velem kell egyet értened:)

@csillag×: Szemmel, vagy szívvel mindegy az. Méreteidről? Ha 155-nél több vagy(nem kilóban), akkor nem lehet nagy gond:)
Na jó külön sírbolt, mert én sose halok meg Hegylakóként:)

csillag× 2010.01.02. 20:58:08

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ill. úgy értem, h mér baj az, ha vki 155nél alacsonyabb? Attól még lehet csinos...:):P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.02. 23:12:17

@csillag×: Persze lehet, csak az már gáz, ha az én 168 centimhez is sámli kell egy nőnek :P

csillag× 2010.01.02. 23:47:13

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát te sem büszkélkedhetsz a méreteddel! :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.03. 16:39:01

@csillag×: Arról nem én tehetek, ha 150-160 centis nők 180 feletti pasikra buknak, mert azt hiszik, az a menő, ha a pasi a hóna alá fogja a fejüket:P

Nikica21 2010.01.04. 19:57:34

Huh én 165vagyok, de így is kicsinek érzem magam, de legalább szép magassarkúkat tudunk hordani, nem mint a 180-as csajok!:D

csillag× 2010.01.05. 00:38:25

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): pedig jó felnézni rájuk :P És szerintem nem hiszik azt, h menő..."csak" szeretik egymást! :) ill. jólérzik magukat :)
@Nikica21: énis állandóan abban tipegek....laposat max nyáron :)

Nikica21 2010.01.05. 09:41:12

@csillag×: Látod van valami jó is benne!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.06. 14:09:51

@csillag×: Ez aztán igaz szerelem lehet:P Kikre jó felnézni, a törpékre?:D

Nikica21 2010.01.07. 21:34:05

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): A törpékre nem tudsz felnézni Teeee....ők kicsik...de az szerintem 120alatt van...számomra ők visszataszítóak nem tudom miért nem tehetek róla!:( De egy magas pasi hm....!:D

csillag× 2010.01.09. 10:05:16

@Nikica21: egyetértek!magas pasi..hmmmm! :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.09. 13:17:37

@Nikica21: Egyetértek, nagymellű nő, hmmm! :D Üres a feje, de nagymellű nő, hmmm! :D Hisztis, élhetetlen picsa, de nagymellű nő, hmm! :D Nulla az ágyban, de nagymellű nő, hmm! :D :PP

@csillag×: Neked én is magas pasi vagyok :DD

csillag× 2010.01.09. 20:55:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a magasság nem minden! (azért ne legyen alacsonyabb nálam) :)
És mi nem azt írtuk, h hülyetahóbunkó, de magas pasi..Hmmmm!! :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.10. 14:06:00

@csillag×: Tudom, de én meg kifiguráztam a külsőségeket.

Tehát én. Hmmm! :P

csillag× 2010.01.10. 14:31:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ebből az egóból tudnál postázni? elkelne... :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.10. 21:41:22

@csillag×: Ez teljesen normális ego :) Szájon át lélegeztetéssel nem jó? :P
Na ezt, gyorsan visszavonom, mielőtt megsértődsz :D

csillag× 2010.01.11. 16:38:30

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): bolond!!! :D
most jókedvemben találsz... :)

Nikica21 2010.01.11. 22:33:49

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Nem hiszem, hogy túl sok nálam kisebb pasi van...ezért mivel majdnem mind1ik nagyobb nálam a magas pasik a jók akkor is!:D

csillag× 2010.01.14. 13:11:53

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem köszönöm! postai úton ajánlva is jó lesz:)

csillag× 2010.01.14. 22:28:34

@Nikica21: sztem arra próbált célozni, h az ő méretei megfelelnének a te igényeidnek :P:D

Nikica21 2010.01.14. 23:21:27

@csillag×: hát ezt nem tudhatja...na meg én se az ő méreteit!!!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.15. 13:29:27

@csillag×: Oké, leszek a postás :P

@Nikica21: Egyszerű, meg kell tudni...:D

csillag× 2010.01.15. 23:33:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): 2x csengess.... ;)

@Nikica21: fent írta h 168cm...aa magassága... nem egy felhőkarcoló :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.16. 15:12:21

@csillag×: És ha nem vagy ott, kinek adom át?:P
Hozzád képest magasház vagyok :P

csillag× 2010.01.16. 19:11:45

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): valaki mindig tartózkodik itthon...vizsgaidő van nem sokat bóklászunk..
Pppff..magasház? ...simán elnyomja bármelyik lábbelim :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.17. 15:03:16

@csillag×: Mi ez a többesszám? Aha, szóval van egy óriás cipő, és benne egy kicsi lyány?:P Cipőkkel nem foglalkozom:D

csillag× 2010.01.17. 21:48:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): t.sz.? jah, csak az "élettársamra" gondoltam :)
cipőméretnél tessék a magasságra gondolni. :) dob pár centit rajtam :)

Nikica21 2010.01.18. 21:17:34

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Akkor nagy magassarkút nem kell hozzád húznom!:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.18. 22:50:40

@csillag×: Az ki, a tankönyv?:)

@Nikica21: Nekem mindegy mekkorát húzol, én nem vagyok nő, hogy jelentéktelen dolgokból(magasság) problémát csináljak :)

csillag× 2010.01.20. 22:28:11

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem-nem.. nagyon is él :) bár manapság egyre furább dolgokat produkál :P

@Nikica21: biztos szeret felnézni a csajokra :P

Nikica21 2010.01.21. 21:22:09

@csillag×: Már majdnem letoltam savanyút, hogy tőle kérdeztem és nem én szeretek felnézni a csajokra amikoris észrevettem, hogy Te írtad!:D
Igen biztosan!:D

csillag× 2010.01.22. 19:13:04

@Nikica21: :D akkor igen csak egyzserre forog az agyunk :D
Szóval akkor képzeletben ránk is fel szeretne nézni :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.22. 20:53:39

@Nikica21: Nekem mindegy, hogy milyen magas, ezt értelmezheted úgy is, ha akarod, hogy szeretem, ha magasabb.

@csillag×: Miszerint?:) Felnézni, pedig: ahhoz teljesítmény is kell:)

csillag× 2010.01.22. 22:52:43

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): miszerint?<----bővebben pls :$...kicsit fárad az agyam, tnap is csak 2.5 óra alvást sikerült produkálni :S
Teljesítmény....hát akad :P

Nikica21 2010.01.24. 11:33:08

@csillag×: Mi egyfolytában csak teljesítünk...úgyhogy savanyú simán felnézhet ránk!:D

Nikica21 2010.01.25. 21:36:55

@csillag×: Nem kell bizonyítani...hiszen ez egyértelmű! Te a suliban én meg a melóban!:D

csillag× 2010.02.01. 15:46:26

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): most őszintén! tudnék olyat mondani ami neked is, és nekem is megfelelő lenne? :)))

csillag× 2010.02.01. 21:16:57

@Nikica21: kezemből vetted ki a betűket! :)))

Nikica21 2010.02.01. 21:48:45

@csillag×: Tudunk mi...azt hiszem csak savanyú nem ért meg minket....mi tökéletesen megértjük egymást!:DDDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.02. 21:39:56

@csillag×: Persze, hogy tudnál, nem én keresek kifogást mindenben:P

Nikica21 2010.02.04. 21:05:51

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Bem is, mert Te csak mindent a magad malmára próbálsz hajtani!:D

csillag× 2010.02.04. 23:35:17

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): majd szkennelem a diplomám másolatát. Ez neked megfelelő? csak aztán nehogy kifogásokkal élj! :)))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.05. 16:51:56

@csillag×:Majd amikor meglesz, megfelelő lesz, de amíg nincs meg, addig nem:)

@Nikica21: Miért, te mit tennél a helyemben?:)

csillag× 2010.02.07. 13:05:06

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): jólvan akkor nyugodjál le szépen és majd ha még igényt tartasz rá akkor kb 365nap múlva megkapod. :)) Bizonyítás lezárva!

csillag× 2010.02.08. 03:32:22

...korai vagyok? sehol senki?..na, jó akkor még vissza fexem...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.08. 17:34:56

@csillag×: Nem érdekel, hogy mi lesz egy év múlva, a bizonyítás most kell, tehát nem zárhatod le, főleg, hogy én mondom ki azt, h bizonyítottál-e :D

csillag× 2010.02.08. 22:52:16

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): szted érdekel engem, h téged nem érdekel ?:P

hopp-hopp 2010.02.09. 20:18:58

lemerem fogadni, hogy van egy pár fehér magassarkú cipőd, vagy táskád, vagy kabátod. csak egy ilyen nő veheti be azt a sok baromságot-hazugságot egy kigyúrt csávó részéről!

csillag× 2010.02.15. 20:02:35

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ccchhh...simáááán :D
(nah, de azért szeretném tudni, hogy miben) ;)

Nikica21 2010.02.15. 21:41:40

Na ti bátor kis emberkék....mertek visszaírni nekem?:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.16. 00:15:41

@csillag×: Például olyanban, amiben bizonyítanod kell személyesen ;)

@Nikica21: Miért tán kaptunk levelet tőled?:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.18. 15:58:00

@csillag×: Nevezzem nevén? Mindenre kifogást találnál úgyis:P Séta a holdfényben:P

@Nikica21: Éééén-e? Holmikorsoha?:D

csillag× 2010.02.18. 16:51:32

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Óóóó, hát ez tök jó! :)...viszont most azt kéne bizonyítanom, hogy tudok sétálni?...ez nem nagy kunszt...
Jaj.. :D amit Nikinek ...csak rápillantottam és azt olvastam: Homokoska.. :$ :P

Nikica21 2010.02.18. 21:32:52

@csillag×: Hát mivel én homokos nem tudok lenni(ha csak nem a tengerparton homokozom össze magam), ezért csak egyvalaki lehetne az!:D
De még mielőtt belémkötne....szerintem nem az!:D

csillag× 2010.02.18. 22:29:36

Jaj a Nikinek szó után kimaradt az "írtál" :$

@Nikica21: én azért nem teszem rá a nyakam... :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.19. 11:29:04

@Nikica21: Vagyis a csillag lehetne az?:D Úgyis az ő esze jár ott:)

@csillag×: Ez csak a kezdeti lépés, nehezítem beszélgetni tudással:)

csillag× 2010.02.19. 13:22:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): bonyolítsuk még....legyen közben cseresznye evés is..!! :))

csillag× 2010.02.20. 16:07:26

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): semmi esetre sem! Csak olyan ami pár perce még a fán(kon) csücsült :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.20. 18:12:07

@csillag×: Tehát holdfényben a cseresznyefa ágain sétálunk, miközben a gyümölcsöt szemezgetjük és leesés ellen beszélgetünk :))

csillag× 2010.02.20. 18:18:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): :D :D hát a fáramászás nem szerepelt a gondolataimban, de ha te annyira szeretnél...ám legyen :P amúgy szeretek fára mászni :$

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.21. 23:04:17

@csillag×: Szeretsz fára mászni és nem szerepelt a gondolataidban? Akkor mi szerepelt a gondolataidban? :D

csillag× 2010.02.22. 18:47:38

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): semmi más, amiről eddig nem esett volna szó ;)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.23. 15:19:32

"hát a fáramászás nem szerepelt a gondolataimban..."

"semmi más, amiről eddig nem esett volna szó ;) "

Ez a két mondat üti egymást kéremszépen:D

Szóval te csak a könnyített feladatokra tudsz gondolni;)

csillag× 2010.02.23. 18:15:55

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): jaaaj, természetesen a fáramászáson kívül...de azt hittem ez egyértelműen lejött a szövegkörnyezetből... :)

csillag× 2010.02.26. 21:35:39

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): vacillálsz? hm...és melyik érzékszervemmel....? csak nem hatodik érzékként fog rám sújtani? :))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.28. 13:56:34

@csillag×: Mindegyikkel:) Dehogynem, én leszek a hatodik érzéked:D
süti beállítások módosítása