Érdekes kérdést vet fel következő posztunk, melynek szerzője ugyan megállapodott már, mégsem tud szabadulni egy srác emlékétől, a mindent elsöprő orgazmusoktól, az együtt töltött szép időktől. Míg a többi pasija békésen belesimul az emlékkönyvbe, ez az egy nem hajlandó, hogy Levélírónk továbblapozzon, és visszarakja a polcra. A kérdése egyszerű, mégis számtalan válasz lehetséges: mi ez az érzés és miért kísérti, miért nem hagyja nyugton?
Üdv mindenkinek! Szeretném belekiabálni a világba, hogy van valaki, akit képtelen vagyok kiverni a fejemből. Minden nap eszembe jut, pedig már legalább 4 éve, hogy nem is láttam. Már nem tudom teljes bizonyossággal felidézni a szeme színét vagy az érzést, mikor vártam a telefonjára, mégis... Azt sem tudom, él-e még egyáltalán, van-e csaja vagy megismerne-e az utcán, ha találkoznánk, mégis… Vele tudtam meg, mi a szenvedély, mi az, hogy úgy élünk, mintha nem lenne holnap. Úgy nevettünk nap-nap után, hogy a hasunk belefájdult, tudtam, mikor kell nyitnom az ajtót, amikor kopogásra emelné a kezét, ő pedig tudta melyik az a virág, amire aznap gondoltam és hirtelen meglepett vele. Úgy szexeltünk minden alkalommal, mint az őrültek, egyszerűen a bőre alá akartam mászni, mert nem lehetett eléggé közel lenni hozzá. Láttam a szemében, mondta és éreztette is, hogy ő is pontosan így gondolja, mégis véget vetettem egy álomnak, amiből később talán nem lehetett volna felébredés.
Azóta boldog vagyok egy teljesen más típusú emberrel. Vége az őrültségnek, a testet rázó hatalmas orgazmusoknak, a teljes bizonytalanságból adódó jól eső feszültségnek, azt hiszem, már nem is vágynék arra a mindent felégető életre. Már biztonságba értem, elégedett vagyok és lassú, már nem hajt valami megmagyarázhatatlan érzés városokon, országokon keresztül. Mégis minden nap eszembe jut, várom és félek, hogy egyszer talán összefutunk valahol. Meg tudná valaki mondani, hogy mi ez? Hogy miért vagyok képtelen elfelejteni őt, mint ahogy minden eddigi fiúmat elfelejtettem (eszembe jutnak persze, de inkább csak mosolygok pár emléken, mint vágyom rájuk). És mit tehetnék, hogy ez ne kínozzon tovább?
