Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hát, szivi, ezt tőled kaptam el!

2010. október 15. 07:58 - Panni CsP

„Az elején gumival szexeltünk, majd fokozatosan, az ismeretségünk elmélyülésével egyenes arányban, ez elmaradt. Egy szép nap hívatlan vendégek jelentek meg a szerszámomon” – következő történetünk az óvszerhasználat állandó fontosságára szeretne rávilágítani, még a biztonságosnak látszó kapcsolatok esetében is. Most kiderül, hogy a titkok néha lopakodva látnak napvilágot… valamikor a sötét, nedves helyeket szeretik, és jót tesz nekik a receptre írt ecsetelő…

 

Sziasztok! Egy régebbi kalandomat szeretném szétcincálásra bocsátani. Öt évvel ezelőtt volt egy barátnőm. Látszólag visszafogott, kedves, mosolygós stb. volt, és én be is dőltem a festménynek. Licitáltam rá, leütötték és hazavihettem – hogy a példánál maradjunk. Mivel ő vidékről járt fel Budapestre egy hétvégi suliba, albérletben lakott, ahol én alkalmanként meglátogattam őt. Egész jól elvoltunk, állítólag nagyon szeretett, de ez végül is már mindegy. Ódákat zengett arról, hogy milyen szerencsésnek gondolja magát, hogy összefutott velem. Én erre udvariasan azt feleltem, hogy „ugyan már, kissé túlzol”.

Az albérlőtársa egy csaj volt, akivel később valamiért összekaptak. Tőle tudtam meg a későbbi dolgokat. De menjünk sorba. Az elején gumival szexeltünk, majd fokozatosan – az ismeretségünk elmélyülésével egyenes arányban – ez elmaradt. Egy szép nap hívatlan vendégek jelentek meg a szerszámomon. Irány a nemi beteg gondozó. Szexuális úton terjedő (szerencsére könnyen kezelhető) gomba-fertőzésre tettem szert, amire kaptam egy ecsetelő oldatot. Kezelgettem vele, és később szépen el is múlt. A doki szerint általában olyan hölgyektől lehet számítani ilyen ajándékra, akik gyakran váltanak szexpartnert. Amikor finoman szóltam neki, hogy mim van, és miért nem szexelünk mostanában, elképedt, és azzal vádolt, hogy más lánytól kaptam el, ergo én csaltam meg őt (?!). Erre én: „hát, szivi, ezt pedig tőled kaptam el! Önerőből tettél rá szert, máshonnan hoztad.” Most jön a képbe az albérlőtárs. Már elköltözött máshova, de tartottuk a kapcsolatot. Elmondta, hogy a csaj gyakran bonyolított suttogós telefonokat, melyet gyors távozás követett. Szerinte nem az apukájával találkozott, hogy átadja neki a havi apanázst. Amikor számon kértem a barátnőmet, mindent tagadott. Hamarosan jött a nyár és a nyári szünet miatt otthon maradt. Nem hívott, és amikor én hívtam, nem vette fel. Szépen elcsitult a dolog, minden dráma nélkül. Lehet, hogy bűntudata volt valamiért? : )

 
266 komment
Címkék: szex bukta betegség

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr142373180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S0und 2010.10.15. 12:13:17

@jani_a_hegyről: Anyádnak jó egészséget kívánok, remélem majd kuruzslók meg természetgyógyászok fogják kezelni, ha neagyisten valami baja lenne!

U.I.

Primitív barom.

Barry Kent 2010.10.15. 12:13:21

@Dr. Jula Watson:
És kellemetlen meglepetések sem érhetik az embert. :)

Dr. Jula Watson 2010.10.15. 12:23:27

@Barry Kent: Gondolj bele, milyen kellemetlen, ha mégsem sikerül semmit sem összeszedni :D

Barry Kent 2010.10.15. 12:26:21

@Dr. Jula Watson:
Sűrűn kell odajárni, a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb csak összejön :)

Barry Kent 2010.10.15. 12:27:02

@Dr. Jula Watson:
Nem szabad az első kudarc után feladni :D

Dr. Jula Watson 2010.10.15. 12:27:59

@Barry Kent: Affene, van akinek ez összejön úgy is, hogy nem csinál semmit, én meg komolyan dolgozzak meg érte? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.15. 12:28:21

@fumerin:

Ja. Szívbeteg is, ijesztgetni szoktam. De bírja.

Barry Kent 2010.10.15. 12:31:01

@Dr. Jula Watson:
Hja, kérem szépen, az élet nem habostorta. Mindenért keményen meg kell dolgozni :)

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.15. 12:33:19

nekem már kellett menni a nemikórtani klinikára a barátnőm miatt:D:D:D:D

fumerin 2010.10.15. 12:34:43

@Kedves Nard: Ez esetben élek a felajánlásoddal(ecccer már oda akartad adni), és egyben segítek is rajtad!

Egy hétvégére küldd el bébisintérkedni hozzám, tutira tepsiben tálalva kapod vissza:D :D (bocs, ha groteszk volt)

Barry Kent 2010.10.15. 12:35:15

@Kedves Nard:
Inkább a vitamin.
Középsuliban egy tanárom három infarktust hordott ki, mi négy évig dolgoztunk a negyediken, az Istennek nem jött össze.

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 12:36:52

@Kedves Nard: Jajnemar...

@fumerin: :D

@Kool Kitty Kat: Most sem birtad ki. :P Eccer hozzatehetned, hogy ott irtam az allamvizsgam, azer'. Tudom, ugy nem lenne vicces. :P

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 12:38:28

@Kedves Nard: @fumerin: @Barry Kent: Hazzatok kepest Lord Vader egy csokoladet arulo cserkeszlany. :S

Barry Kent 2010.10.15. 12:40:02

@Dr. Jula Watson:
Jól van, ezentúl minden partneremtől vért veszek és elküldöm neked futárral :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.15. 12:40:57

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

ma nem hagynak, utálom 100-szor elmagyarázni ugyan azt. valaki mentsen meg :)

fumerin 2010.10.15. 12:45:22

@Frigyesur: Az a vaj szívem:)

Még az almát sem fogom sajnálni a szájából:D

Piszok Alfréd 2010.10.15. 12:48:39

Hallucinogén varázsgomba lehetett az...

Nutshell 2010.10.15. 12:49:30

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Ne vedd fel a telefont. Zárd be az ajtót. Ütögesd a füleid a kezeiddel és mond, hogy pápápápápápápápápápá.

Barry Kent 2010.10.15. 12:52:40

@Barry Kent:
Nem írom le mi jutott erről eszembe.

Barry Kent 2010.10.15. 12:56:10

@Piszok Alfréd:
Pedig abszolút témába vágna.
De a hátamon az angolkisasszonyok szúrós tekintetét érzem, így nem tehetem meg :)

Piszok Alfréd 2010.10.15. 12:57:21

Frici!!!
Sos! Orvosilag "vezetéses" mit jelent? Környezet: Helyi és vezetéses érzéstelenÍtés

fumerin 2010.10.15. 12:57:25

@Barry Kent: Csakis prevenciós jelleggel! :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.15. 12:58:26

@fumerin:

Áh, a munkát világéletében kerülte. Nem menne el sintérkedni, amikor eltört a karom kiskoromban, lefektetett aludni. Amikor darázs csípett meg (allergiás vagyok rá) szintén. Szóval én inkább a gyerekeidért aggódnék, nem a vén szipirtyó miatt :)

@Frigyesur:

Ugye :D

Piszok Alfréd 2010.10.15. 13:00:23

@Barry Kent: az angolkisasszonyoktól netezel?

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:02:03

@Piszok Alfréd: Az ingerulet atvitelt blokkolja. Ecceruen fogalmazva: nagyobb teruletet lehet vele erzesteleniteni. Miert kerded?

fumerin 2010.10.15. 13:02:33

@Kedves Nard: Sajnálom, szívesen segítettem volna:)

És ismerem a gyerekeimet, nekik egy nagymama nem ellenfél:)

Félteni sem kell őket, még el is ássák!

:D

Barry Kent 2010.10.15. 13:05:02

@Piszok Alfréd:
Nem, ez csak gyerekkori trauma. Ők neveltek még 1764-ben, amikor Csirke72 vagy hogy hívják felszedte az első nőjét.

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:05:43

@Piszok Alfréd: Vagy nem tudom mennyire erdekel, reszletezzem?

Barry Kent 2010.10.15. 13:06:04

@Barry Kent:
Aki gyermekei anyja és szaxofonművész.

Piszok Alfréd 2010.10.15. 13:15:16

@Frigyesur: le kéne fordítani más nyelvre

Joe69 2010.10.15. 13:15:59

Ez a gombaügy legalább akkora kavarási lehetőség manapság a csajoknál, mint az, hogy menstruálok, fáj a hasam, beteg vagyok, stb, bármikor elővehető, bármikor felhasználható szexelvonásra, büntire, bűntudatkeltésre, stb..

Tény, hogy sok gyenge immunrendszerű csaj küzd vele, sok pasi viheti át tünetmentesen - és jelzem, pl. ujjazással is, ujjra vajon ki húz kotont..és sok csaj az elején csak ezt meri bevállalni, sőt kikényszeríteni..

Egy normálisan felépített kapcsolathoz hozzátartozik az, hogy a felek elvárják egymástól és lehetőséget adnak egymásnak a testi higiéniára, nem ahogy esik, úgy puffan. Pasiként egy napi rohadás után nem rohanok dugni, csak mosakodás után, csajsziként meg ugyanez, másrészt nőként tudom, hogyan kell egy pasihoz nyúlni, hogyan kell a vetkőzés-tisztálkodás-gumihúzás során esetleg elszállt potenciát újraéleszteni, mert sok nőnek fingja sincs erről, tök passzív, ezért dug egy csomó férfi sietve koszos cerkával..bizony, ez is egy szempont..

S0und 2010.10.15. 13:17:01

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): vedd fel mp3-ba és csak játszd le nekik. EeeeZzzzzy.

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:17:09

@Frigyesur: Hm, neha olyan okosakat tudok irni. Termeszetesen mind azt gatolja. A kulonbseg az, hogy milyen szinten. Az idegek szep fokozatosan bomlanak le kis agakra, es ha az ideggyok (aszem igy van magyarul) kore adjak, akkor a is agak altal ellatott teruletet is kepes erzesteleniteni, mert 'atvezetodik' rajuk. Ez is beh szep magyaros lett.

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:20:28

@Piszok Alfréd: Angol? Szerintem regional anaesthesia. De

Barry Kent 2010.10.15. 13:24:57

@Dr. Jula Watson:
Ugyan, hagyd.
A jó úttörő, ahol tud, nemibetegségeket terjeszt :)

indapass90210 2010.10.15. 13:27:33

Azt, hogy pina, írta már valaki?

Nutshell 2010.10.15. 13:29:55

@Dövan: Nem, megvártunk vele téged.

indapass90210 2010.10.15. 13:30:40

@Nutshell: de biztos vagyok benne, hogy folyton ez jár a fejetekben.

dr. gernika 2010.10.15. 13:34:29

@Frigyesur: MAx priviben, isten őrizzen, hogy itt lurkoljanak. :)
@Kedves Nard: Viszel vasárnap soksok tápanyagot az inoperábilis daganatnak, mi? :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.15. 13:36:36

@Drága IV gernika:

Igen, anyámnak is leadom a drótot, hogy sok sok B12 kell neki :)

indapass90210 2010.10.15. 13:37:13

@Nutshell: ráadásul, ha még viszketni is elkezd majd!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.15. 13:40:26

@Joe69:
ööö, most ez szándékos: " ... másrészt nőként tudom, hogyan kell ..." - vagy véletlenül bebuktad? :))))))

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:46:22

@Piszok Alfréd: Nincsmit. Megneztem, 99%, hogy ez a helyes. :)

@Drága IV gernika: Akkor privatban :) Csak kivancsi vagyok, nem pletykalom el.

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:49:21

@Kedves Nard: Igen, de en nagyon elszant kivancsi vagyok. Addig aludni es enni sem tudok. Igazan nem akarhatjatok. ;(

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:51:08

@Piszok Alfréd: Te nem is tudod, hogy mirol szol. Vagy igen? :D

tuli _ 2010.10.15. 13:53:52

@Frigyesur: én sem, de nyilván érdekel :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 13:55:04

@tuli _: Ejejej, ifju tulipan, igy meg nalam is korabban fogsz megoregedni. :D

Barry Kent 2010.10.15. 13:59:04

@Joe69:
Nem akarod beposztolni? Ez a péniszgomba már úgyis lerágott csont :S

Piszok Alfréd 2010.10.15. 14:00:38

@Frigyesur: mindegy, pletyka, érdekel :D

Piszok Alfréd 2010.10.15. 14:01:51

@Frigyesur: mindegy, pletyka, érdekel :D

fumerin 2010.10.15. 14:03:51

@Zsit (nyau és rémizé): Nem szándékos, csak ingyen reklám:D

2010.10.15. 14:05:13

@Joe69:
Csak tudod ezt hiába magyarázot itt (igencsak kis közeget ér el), mikor ezt az alaphigéniás műveletekről szóló monológot inkább biológia órán és szexuális felvilágosításokon kellene elmondani. Nemtudom ki hogy van vele, de én nem 1 ilyen felvilágosításon vettem részt. Egyen se mondta el a drága doktornéni, hogy drága kislányom ne üljél már le arra a mocskos wc ülőkére a westendbe vagy a tescoba. Bár addigra én már tudtam, de szerintem a fiatalok fele (ha nem nagyobb része) még sosem hallotta. Kezetmonsni nem tudnak wc-zés után, max beletúrni a hajukba és megigazítani a sminküket. Akkor miről is beszélünk?

Barry Kent 2010.10.15. 14:09:26

@Zsu0805:
Mondjuk ezt akár a szülők is elmondhatnák.

2010.10.15. 14:11:11

@Barry Kent:
Nekem is a szüleim mondták el. De tudod vannak olyan szülők akik basznak az ilyesmire. Meghát minnél többször elmondasz valamit valakinek, annál inkább megérti.

indapass90210 2010.10.15. 14:13:30

@Zsu0805: nem elég edzettek az emberek ahhoz, hogy ne üljenek le. Legjobban combra úgy lehet gyúrni, ha valakit elkap egy hasmenés, ott, ahol csak egy lyuk a WC.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.15. 14:13:32

@Frigyesur:

Informatikus vagyok, engem nem hatnak meg az ilyesmik :D Végignézem simán a user szenvedését :D

Frigyesur (törölt) 2010.10.15. 14:15:10

@Kedves Nard: Mar beiraskor sejtettem, hogy gyenge erv. :D

Barry Kent 2010.10.15. 14:15:48

@Dövan:
Szerb benzinkutaknál kiválóan lehet gyakorolni :)

indapass90210 2010.10.15. 14:17:59

@Barry Kent: én már pont jártam így. Ugráltam kútról-kútra az autóval, kúrtam neki, amit menni bír, hogy mindig odaérjek a következőre.

Barry Kent 2010.10.15. 14:19:09

@Dövan:
Az kemény lehetett :(

@Zsu0805:
Persze, sok szülő maga sincs tisztában ezzel.

Hurri Kán 2010.10.15. 14:22:16

No hát az ilyenek miatt is kötötte édesanyám a lelkemre hogy csak tisztességes és megbízható hölgyekkel ismerkedjek!

fumerin 2010.10.15. 14:25:55

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Ezért nem kell ilyen abroncsos ruha:) Csak a bajt hozza ránk, nőkre:)

tuli _ 2010.10.15. 14:31:53

@Frigyesur: ifjú bohóként nem érdekel. vállalom ezt a kockázatot :)

fumerin 2010.10.15. 14:45:13

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Uhhhh...:D

Bár a kislány is lófarkas:D

Hurri Kán 2010.10.15. 14:51:08

@fumerin: hogy ti milyen rosszak vagytok :((

summerstorm 2010.10.15. 14:55:58

hát szépjóestétmindenkinek :)

milyen hosszan kitartott a mai téma... gratulálok Panniiii :)
jajdecsúnyánunom a mai napot...
vagy nemis... az elegem van már kicsit az pontosabb...

fumerin 2010.10.15. 15:02:00

@gyvy: Ne csodálkozz, ilyen időket élünk:)

fumerin 2010.10.15. 15:02:50

@mooon:): És még milyen hosszú:( :( :( KV? :D

Hurri Kán 2010.10.15. 15:05:39

@fumerin: én már semmin nem csodálkozom... Próbálom óvni galamb lelkem tisztaságát amennyire ez ezekben a vérzivataros időkben lehetséges :))

OFF:
malackaraj.blog.hu/2010/10/12/segits_a_kolontari_bogracsos_alakulatnak#comment-form

ON

summerstorm 2010.10.15. 15:12:53

@fumerin:

menjünk, toljuk...
már vibrál a szemem bakker... :( :(

Kósza 2010.10.15. 16:04:58

héjhéjhéj, nyakig ér a halidéj :)
Jó 7végét!

KCB 2010.10.15. 16:10:21

Az excsajok.net-en a helye. Jogunk van tudni melyik csaj fertőző :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.10.15. 19:25:33

Régi vágyam egy táblázat megalkotása, amiben a sorok feliratai az adott nemi betegségek nevei, az oszlopok pedig a szexuális érintkezés módjai (lásd szexpartnerkeseső oldalak: csak kézzel, összeérintéssel, nedvvel, stb. orál, gumival/gumi nélkül, stb. ((mert ugye van gumi ellenére terjedő cucc is)))
Végül az utolsó sorban (vagy épp az elsőben) a tünetek leírása, kezelés módja, ideje, gyógymód van-e adatok.
Milyen hasznos is volna a kis felgyorsult világunkban!

rega 2010.10.16. 17:36:01

@Leningrad: Gombásodj be te szerencsétlen..
1, nem veszi fel, mert eleged van belőled:))..nem azért nem veszi fel, hanem mert gyáva féreg, aki menekül a konfliktusokoktól, és döntéseektől.
2, Ő biztos nem lépett félre..hiszen azért suttogott..ugye nyuszi..

Ne ítélj, hogy ne ítéltess..és vigyázz a lelúzerezéssel..mert visszahat rád..és úgy maradsz..ostoba nuni :))

rega 2010.10.16. 17:38:41

@Joe69: hogy kell újra éleszteni..érdekel!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.17. 20:16:41

@Kerek Perec: egy szart! mivel nem derült ki, hogy a csávó kitől kapta a betegséget - inkább őt kellene mutogatni!

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2010.10.18. 13:59:13

@rega: nahat, elokerult a posztolo :)
ha nem lennel akkora hulye mint amekkora taplo vagy, lehet leesne hogy nem feltetlen a volt alberlotarstol kene az informacioidat beszerezni. Sok sikert az eletben, ocsi :)
süti beállítások módosítása