Ez a csaj teljesen hülyét csinál belőlem!!

2010. november 19. 08:09 - csajokespasik

A bosszú nem jó tanácsadó, pedig következő posztunkból csak úgy süt egy sértett bika dühe. És ha elolvassuk, valamilyen szinten együtt és érzünk vele. Persze, gyerekes húzás a szerző részéről, amikor bejelenti, hogy elküldi az érintettnek a posztot, de ez már magánügy. De az vesse rá az első követ, aki még nem volt hasonló szituban...

 

Sziasztok Csajok és Pasik! Gondoltam, én is megírom az egyik érdekes, tanulságos történetem. 27 éves srác vagyok. Tavaly jártam egy lánnyal (25), akivel októberben szakítottunk, mindketten próbálkoztunk másokkal, majd miután nem lett eredménye, decemberben újra összejöttünk… 2 kemény hétre : ) aztán megint vége lett és elment egy másik pasival, akkor azt hittem végleg. Ez a kapcsolata eleinte szép és jó volt még irigykedtem is rájuk és azt találgattam, én hol hibáztam. Aztán két hónappal ezelőtt a pasija viharosan távozott, ő pedig hoppon maradt. A közösen használt albérletük üresen áll, mindketten vissza költöztek a szüleikhez. Dacból. A lány visszajött hozzám sírni. Nem történt semmi. Később igen. Hamar ágyba kerültünk. Én mondtam igent. Azt hittem minden rendbe jött.

Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő. Ő nem is várta el ezeket, sőt, néha úgy éreztem kifejezetten zavarja. Aztán a csaj újra pasizni kezdett.

Ha elvesztette valaki a fonalat, íme egy rövid áttekintés: egyszer jártunk, szakítottunk, végig néztem, ahogy mással járt, majd amikor ők szakítottak, vissza akart jönni hozzám - én először nemet mondtam, majd igent, és ő megint elkezdett pasizni.

Amikor ez kiderült – szenvtelen hangon bejelentette, mintha a barátnője volnék - azt mondta, hogy „mi csak barátok vagyunk amúgy is”. Hát én nem így éreztem. Aztán összecsomagolt és le is lépett. Se puszi se pá, azóta csak mélezünk. Ha kirakjátok ezt a posztot, lehet, hogy el is küldöm neki… Lehet, hogy nem. Pedig megérdemelné. Mindegy, ha ráakad, ráakad, nem érdekel. Csak az igazat írtam. Milyen nő az ilyen? Teljesen hülyét csinált belőlem. Igen, hisztis vagyok, nem érdekel, bevállalom. Az apukája valami trallala nagy vállalkozó, két marokkal nyúlja le az EU-s pénzeket, így volt kitől tanulnia a kedves lányának etikát…

 

 
237 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr362458624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devil2 2010.11.19. 08:24:29

Nem csak a nő csinált belőled hülyét, hanem főképp te, saját magadból. De legalább tanultál belőle. Remélem..

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 08:24:35

Minek mailezik vele még mindig? Apukát nyomja fel APEHnél oszt' jónapot.

Nutshell 2010.11.19. 08:28:34

Én kivételesen együtt érzek a posztíróval. Bár elsőre is felfogtam, hogy mikor szakítottak, így a középső összefoglalás rész kicsit túlzás.
Csak azt nem tudom, hogy minek "méleznek"? Eleget csalódott már a csajban, sztem hagyni kéne az egész beszélgetés dolgot.

2010.11.19. 08:35:38

Ezt jobban megfogalmazhattad volna. Elkapkodtad.
A lényeg, hogy kapcsolatot fel nem melegítünk, pláne ha a az újabb összejövés előtt már mással is volt. Egyértelműen nem hozzád ment vissza, hanem csak kapcsolatot akart. Nincs ló jó a szamár is szituáció.
Mailküldözgetést most fejezd be. Feleslegesen kínzod magad. Lépj tovább, és ne rágódj ezen.
A csajnak ne küld el, mert kb kiröhögne.

Kytia 2010.11.19. 08:45:37

Akasztják a hóhért c. történet.:) Leginkább elkeseredett nők szoktak itt ilyesmiről panaszkodni.

"...mindketten próbálkoztunk másokkal, majd miután nem lett eredménye, decemberben újra összejöttünk."

De szép is a szerelem.:)

Kytia 2010.11.19. 08:48:30

Ez is jó: "Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő. Ő nem is várta el ezeket, sőt, néha úgy éreztem kifejezetten zavarja."

Tökéletes taktika. Csinálj olyan dolgokat, ami még saját bevallásod szerint is okádék, főleg, ha érzed, hogy őszerinte is az. Utána lepődj meg rettenetesen, hogy nem kellesz.:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 08:50:04

Kedves Posztíró! Ez a lány a barátnőjének tart téged, csak sokkal komfortosabb vagy neki, mert ha úgy alakul, lepedőgyűrés is lehet közöttetek, és mégiscsak polírozza ez az önbizalmát (és egyéb tartozékait.) Azt viszont te döntöd el, hogy kell-e ez neked így. A posztot ne küldd el neki: fog még férfi miatt hüppögni, és simán az ágyadban találhatod:-))), párkapcsolatot viszont ne várj tőle, keress jobbat.

Kytia 2010.11.19. 08:51:53

Ez is mekkora már: "Hamar ágyba kerültünk. Én mondtam igent."

Nálatok elég egy db "igen" az ágyba kerüléshez? Legalább valami kétharmados szabályt felállíthatnátok.:))))

Na jó, befejeztem. Posztoló, olyat küldj a lánynak, amit rendesen meg tudsz fogalmazni, ezzel csak égeted magad. Főleg, ha majd a kommentekben le is fikázunk.:))

fumerin 2010.11.19. 08:57:21

Reggelit!
Szegény balek vagy édes fiam! Rázddddd már meg magad, fésülködj meg, borotválkozz meg és tűnj el csajozni!

Felejtsed már el a hülyeségedet és eszedbe ne jusson elküldeni a csajnak az irományod, mert a ma esti program az lesz, hogy felolvassa a barátnőknek és rajtad röhögnek. :S

kiraaaaa 2010.11.19. 08:59:40

Oké, elküldöd neki, és akkor mi van? Mit vársz,akarsz? Nem értem.
A se vele, se nélküle állapotot ige, mert van ilyen fajta szerelem is.

Barry Kent 2010.11.19. 09:03:53

Jó reggelt.
Egy újabb posztoló, aki maga kért pár pofont, és aztán picsog mert felpofozták.

Caddy 2010.11.19. 09:04:42

Jajj az a fránya sértettség!
Kedves posztoló mondhattál volna nemet, de nem így történt, most lelépett és ez bánt, lépj túl ezen. Kicsinyes. 27 évesen sincs vége a világnak, ha egy kapcsolat nem jön össze Többet képzeltél bele, mint ami benne volt.

Barry Kent 2010.11.19. 09:05:54

Amúgy meg ecsém, küldd el neki, aztán nem csak hülyének fog tartani, de még szánalmasnak is.
De lehet inkább tanulni kéne belőle és továbblépni.

tuli _ 2010.11.19. 09:09:56

nem láttam még olyat, hogy valakit meg lehet tartani azzal, ha lemennek kutyába. olyan férfinak/nőnek kell mindent megtenni, aki viszont megteszi. ha nem, felejtős. önbecsülés, tartás nem árt.

@kiraaaaa: biztosan van, nekem még nem volt, szerintem már nem is lesz:)

kiraaaaa 2010.11.19. 09:12:18

@tuli _: helyes:) nem is jó az ilyen szerelem:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 09:22:44

@tuli _: posztírónál nincs elöl a párkeresési prioritási listán sem a tartás, így olyat választott, akiben szintén kevés van ebből, de szép lány és jó az ágyban. Kinek mi a fontos, ugye.:-) Ezek után megkérdezni, hogy milyen nő az ilyen? Hát, ilyen.:-)

bagolybagoly 2010.11.19. 09:23:19

Hasonló fogalmazásokat írtunk 12 évesen 'Hogy telt a szünidő' címmel.

fumerin 2010.11.19. 09:29:18

Hölgyek! Nektek ez nem gyanús?
"ajándékok, rendrakás, házimunka,"

És van egyáltalán ilyen férfi? :D

Hurri Kán 2010.11.19. 09:33:10

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: @fumerin:

' Reggelt nyomik! :))

Hát igen, a poszt toló fején találtátok a szöget!

Számomra a leggázabb rész: visszajött sírni, majd ágy.

Hát én inkább csomót kötök rá, de akkor se. Lány buksija megsimogat, majd két szipogás között megmond neki, van neki anyja, sírjon az ő vállán, pont. Jáááájjjjjjjj....

fumerin 2010.11.19. 09:35:49

@gyvy: Most a szex részét még minden empátiám csokorba fogva megértem.

De a többit nem:D

Hurri Kán 2010.11.19. 09:37:51

@fumerin:

Jó hosszú madzagra lehet szükség azt az empátiacsokrot átkötni :DDD

fumerin 2010.11.19. 09:39:26

@gyvy: Van sok madzagom, jut a tiedre is, ha már el akarod kötni:)))

Hurri Kán 2010.11.19. 09:42:45

@fumerin: Nem hiszem hogy körbeéri :DDDDD

Kytia 2010.11.19. 09:48:57

@fumerin: Van. Amelyiknek leszarod a fejét, az mind ezt csinálja.:)))

Sanity 2010.11.19. 09:54:21

Saját magad föle pozicionáltad a lnáyt azzal, hogy mindent megtettél azért, hogy megtartsd. Ez fa***ág. Nem működik, soha. Mellesleg olyan lánnyal, akivel egyszer elromlott a kapcsolat, nem szabad összejönni így újra.

Az egódnak jól jön, de csak vesztesz az ilyn helyzeteket.

Nézd meg a helyzetet pl úgy, hogy vissz akar jönni a csaj, miután szakított a faszijával, te meg mondod neki, hogy "kösz bébi, de ne nézz már hülyének". Így TE vagy az, aki dönt, aki irányít, a te értékrended magasabb.

Azáltal, hogy vakon áltattad magad, hogy majd most jó lesz, elmonodm mi történt. Szakított a faszijával, kicsit a magabiztossága, egója sérült. Te voltál a legkényelmesebb megoldás arra, hoyg ezt visszaállítsa. Szar érzés ezt ilyen szemszögből nézni, mi? Gondolom volt egy-két gyorsabb menet, ez volt kb a beetetés, ő újra érezte magáról, hogy jó np, kell a férfiaknak, veled elfelejtette az előző fasziját. És amikor visszatért a magabiztossága, dobbantott.

Ő a hibás? Nem. Teljesen racionális, amit csinált. Ha tanultál belőle, akkor megérte, fontos tapasztalat volt. Soha ne helyezd magad fölé a lányt, nem lesz értelmes kapcsolat belőle, ha nem tud rád felnézni. Kicsit soviniszta az álláspontom? Várom a kritikát.

nosce 2010.11.19. 09:55:46

@gyvy:
"Nem hiszem hogy körbeért"
miért? olyan mint egy sík lap, és tart a végtelenbe ? :)

tuli _ 2010.11.19. 09:57:43

@Sanity: hiába várod, nincs kritika :)

fumerin 2010.11.19. 09:59:51

@Kytia: Akkor felírom, hogy van ilyen típus is! Mert még nem találkoztam hasonlóval sem:))))
Biztos bennem van a hiba! :D

Hurri Kán 2010.11.19. 10:00:42

@nosce: mindenkinek a fantáziájára bízom ;-)

Kytia 2010.11.19. 10:02:26

@Sanity: "Soha ne helyezd magad fölé a lányt..." Igaz. Én is inkább alul szeretek lenni, az sokkal kevésbé fárasztó.:)

Viccet félretéve: jó is lenne, ha az emberi viszonyok azon múlnának, hogy én hova "helyezem" az embertársaimat. Sajnos, azonban a helyzet az, hogy vagy fölöttem VANNAK, vagy nem. Legfeljebb elmenekülhetek azoktól, akik fölöttem vannak, így elkerülve azt, hogy alattuk legyek.:)))

Mint ahogy írod: "Így TE vagy az, aki dönt, aki irányít, a te értékrended magasabb." Ja, és a rendkívül magas értékrendeddel le is mondhatsz a lányról. Ami mondjuk jelen esetben nem lett volna rossz megoldás...

Caddy 2010.11.19. 10:03:36

@Sanity: a csaj a legkisebb ellenállás felé hajtott. Be is jött neki, pontosan tudta, hogy kell posztírót kidumálni a nadrágjából. :)

fumerin 2010.11.19. 10:06:46

@Caddy: Nem biztos, hogy a posztírónak nem esett jól megszabadulnia a felesleges anyagtól, pláne ingyen:)
Csak azt nézte be, hogy ennél többet nem is kellett volna adnia a hölgynek, max. ennyit!

Kytia 2010.11.19. 10:13:27

@fumerin: Meg fogsz lepődni, de én olyan pasikat is ismerek, akiknek megalázó lenne, ha a csajok csak szexre használnák őket, én nem mennek bele ilyesmikbe. Ez az az eset, amikor "nem a farka vezérli".

Kytia 2010.11.19. 10:14:02

én = és (Danke, Herr Freud!:D)

Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2010.11.19. 10:19:07

"Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő."

Mitől hányingerkeltő az, hogy valaki ajándékot vesz, házimunkát csinál és még szerelmes sms-t is ír? HA tényleg ezt te ennek tartod, kedves posztíró, akkor biztos úgy csináltad, hogy az embernek bukfencezett a gyomra.
Egyébként meg nem csinált hülyét belőled a csaj, hanem csak kihasználta, hogy hülye vagy, és hagyod magad. bocs.

fumerin 2010.11.19. 10:19:22

@Kytia: :(
Engem nem csak szexre használnak! De nem sorolom, hogy még mi másra, mert elfáradok a gondolatától is:))))

Kytia 2010.11.19. 10:23:25

@fumerin: A dolog már ott rossz, hogy "használnak".:(

Hurri Kán 2010.11.19. 10:23:30

Néha nem értem az embereket.. Mindenki csinált néhány hibát, de arról legfeljebb pár ismerős tud, itt meg hülyét csinál magából sok-sok ember előtt....

fumerin 2010.11.19. 10:24:38

@Kytia: Vicccceltem! Nem ismersz:))))

Kytia 2010.11.19. 10:25:38

@fumerin: Jjjjaaaa, éjtem.:)))

Kytia 2010.11.19. 10:26:53

@gyvy: Név és arc nélkül akkorát azért nem ég.:)

Caddy 2010.11.19. 10:26:57

@fumerin: a baj ott van, hogy a csaj azt gondolta, amíg nincs más addig jó lesz ez is, a srác meg azt, hogy most aztán újra tiszta lap. :D Bukta.

@Kytia: melyik bolygón élnek ezek a férfiak? :D

@gyvy: ők az igazán mazochisták! :)

fumerin 2010.11.19. 10:29:04

@Caddy: Tanulság? A káposztát ki kell b@szni, miután elsőre nem fogyott el! :D

Hurri Kán 2010.11.19. 10:30:37

@Kytia: Engem akkor is zavarna a tudat de hát én már csak ilyen kis mimóza vagyok :)))

@Caddy: Nem. Azok, akik itten világgá posztolnak mindent, majd legközelebb elkövetik ugyanazt a hibát...

Muha 2010.11.19. 10:47:03

Émmá inkább nem dugnák olyan exxel, akit más is mekkettyintett.

Kytia 2010.11.19. 10:52:43

@gyvy: Majd kinövöd.:)

@Muha: Csak szűzlányokkal randizol?:))

fumerin 2010.11.19. 10:53:13

@gyvy: Szegény pici mimóza! *simibuksisimisimi*

Sanity 2010.11.19. 10:54:22

@Caddy: ez volt a legkényelmesebb, tökéletesen egyetértek. Helyzet az, hogy a scár nem érzékelte, hogy itt effektíve kihasználja a csaj az egója újraépítésére. Félreértelmezte, és atz hitte, új kapcsolat lehet. De nem.

@Kytia: egy nőnek valamilyen szinten fel kell nézni a faszira. Ha racionális okoklból ez lehetetlen, mert pl akkorák a társadalmi vagy pl. intelligencia-beli különbségek, akkor alapból halálra van ítélve a kapcsolat.
Én arról a helyzetről beszélek, amikor irracionális okokból a faszi önmagát senkinek gondolja kb, és a nőt meg az egekig magasztalja - egyértelmű megnyilánulása ennek pl az a nézet, hogy az aktuális barátnője a legjobb aki valaha lehet, és kb nem is érdemli meg, hogy ilyen jó csaja legyen. Ilyenkor szoktak totál bétává válni a faszik, és mindent megtenni azért, hogy meg tudják tartani a csajt. Pont, mint ebben a cikkben le lett írva. Csak azt nem veszik észre, hogy a nő ezt NEM IGÉNYLI. Sőt, pont, hogy nem egy ilyen faszihoz tud vonzódni, hanem egy olyanhoz, aki nőként kezeli. Mert nem azzal kezeled nőként, ha nercbundát veszel neki és megnézed vele a Harry Potter 9-et moziban (annak ellenére, hogy te utálod, de ő szereti) - bármennyire is ezt sugallja a társadalom.

nosce 2010.11.19. 10:54:27

@Muha:
olyannal aki nem ex de más már mekkettyintette dugnál ? mi az elvi különbség ? ujjlenyomatot mindig veszel tőlük ? :)

Hurri Kán 2010.11.19. 10:55:26

Én igazából semmilyen exxel se...
Lehangoló amikor végig kell(ene) a nyűglődését hallgatni hogy milyen rossz neki mióta szakítottunk aki utánam volt/van stb.
Akkor kellett volna gondolkodni...

Akkor inkább valami új élmény ami inspirál :DDD

nosce 2010.11.19. 10:58:04

@gyvy:
de azért nyugtass meg, mekkentyintenéd, ugye ? :)

Hurri Kán 2010.11.19. 10:58:41

@Kytia: Remélem.... :))

@fumerin: *fej lehajt. szipp-szipp . Ég felé néz: De miért? Miért én? Miért mindig én?*

Hurri Kán 2010.11.19. 11:00:24

@nosce:
Nem.
Lett volna elég ideje gondolkozni, hozott egy döntést, viselje a következményeit. Miért kéne nekem lelki szemetesládának lennem ilyen esetben?

Hurri Kán 2010.11.19. 11:01:15

@Kedves Nard: Mondom nem!
Bizonyos szituációkban rendkívül kockafejű tudok lenni :)

Muha 2010.11.19. 11:03:44

@Kytia: Nem úgy., hanem úgy, hogy már szétmentünk asztáűn kettyintett mással is és akkor úgy már inkább nem.
vágod, akkor már elszakad a kötél, akkor már nincs miről tárgyalni, nem vagyok én alkajdija vagy mi.

Sanity 2010.11.19. 11:05:45

@Pilled:
1. szint: ajándékot veszel neki, kinyalod a se***t, mindent megteszel érte - azért, hogy elnyerd a tetszését, meg tudd tartani, felhívd magadra a figyelmet, ne veszítsd el, stb.
2. szint: kőbunkó vagy vele, mert rájötél, hogy az 1. szint nem működik, semmibe evszed a véleményét, stb. rájössz, hogy ez sokkal jobban működik, könnyebb így csajozni.
3. szint: ismét ajándékot veszel neki, meghívod vacsorázni, stb - de nem azétr, hogy megfektesd ezzel. Egyszerűen természetesnek veszed, hogy lehetőségeidhez mérten örömöt adsz neki.

1.>2.>3. Sokan leragadnak az első szinten, sokan a másodikon. Első szinten aki leragad, az főként a társadalmi behatások miatt teszi, mivel nem mer kemény lenni, nem meri érvényesíteni az akaratát. 2. szinten aki leragad, az főként az IQ és az EQ alacsonysága miatt történik.

Remélem így érthető.

És igen, az 1. szint gáz, és nem működik, miközben a 3. szint igenis működik - pedig szinte ugyanazokat csinálod. (ez a 3 szintre osztás az én agyszüleményem)

Muha 2010.11.19. 11:06:29

@nosce: BM adatbázisból meg a titkosszolgálattól meg a moszadtól minden infót begyűjtök.

Nos, szűzlány már nem sok van ,tehát valószínű hogy olyant kell majd kettyinteni akit más is megreszelgetett, ez nem baj mer ez természetes, de ha utánam megbassza más is, akkor biztos hogy nem kötődik hűséggel hozzám, ha meg én kettyintettem meg mást, akkor már én nem ragaszkodom hozzá szóval akkor már nem kötődünk egymáshoz annyira hogy érdemes legyen felmelegyítzeni a dolgot, szóval igen, látok elvi különbséget.

Hurri Kán 2010.11.19. 11:10:46

@Muha: Azért akad még szűzlány. Más kérdés, hogy a koruk lassan a büntetőjogi határt súrolja...

fumerin 2010.11.19. 11:15:26

@gyvy: Fújjj!
Inkább fantáziálj tovább arról a kreol bőrű házvezetőnőről! :D

nosce 2010.11.19. 11:15:35

@Muha:
hellyes, fő az óvatosság, hátha felismerhetetlenre megplasztikázza magát nagyravaszul :)

értem, és a közös swingerklubban reszelgetés beszámít-e ? :)

Hurri Kán 2010.11.19. 11:17:08

@fumerin:
Szobalány, nem házvezetőnő!
MInden feladatot nem lehet rábízni.. :)

fumerin 2010.11.19. 11:18:34

@gyvy: Csomót kötni tud-e? :D

nosce 2010.11.19. 11:18:53

@gyvy:
na bazz te is keményen játszol :), ha Frigyesúr sisakjában dugnád nem hallanád a sirámokat, esetleg ? :)

Muha 2010.11.19. 11:19:39

@nosce: mibe?

Amúgy az ilyen férreértések miatt szoktam úgy csinálni, hogy szakítok, mekkettyintek mást, majd 10 perc múlva kibékülök, mert akkor az nem számít megcsalásnak. :D

Kytia 2010.11.19. 11:21:23

@Sanity: Természetesen, ezzel egyetértek, de azért van az a helyzet, amikor tényszerűen nagy a vonzerőbeli különbség, és nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne. Amikor a srácnak valóban élete legjobb nője adatott, míg a nő csak parkol, meg erőt gyűjt kicsit mellette, hisz' pontosan tudja, hogy tízszer jobbat talál, csak kicsit még vár. Ilyenkor hiába mantrázza szegény ürge, hogy "értékes vagyok, vonzó vagyok, jó pasi vagyok", mindenki tudja, mi a valós felállás. Ilyenkor kéne bevetni a bölcs lemondásnak nevezett trükköt, csak hát nem könnyű.

Amit a srác csinált, azzal nem lett volna baj, az egyetlen baj az volt, hogy totálisan meggyőződés nélkül tette, az általa "hányingerkeltőnek" titulált tevékenységeket, pusztán azért, hogy magához láncolja vele a nőt. A lúzerpasik általában ezt szokták, mert más eszközük nincs a női lelkesedés felébresztésére, viszont annyi ciki még van a dologban, hogy a nők nem hülyék, és pontosan érzik, hogy mire megy ki a játék.

Ismerek néhány VALÓBAN ODAADÓ pasit, aki nem valamilyen célból, csak merő jóakaratból csinál ilyen kedvességeket, és hogy, hogy nem, ezek a pasik valahogy sosincsenek egyedül, nem tűnnek bétának, és általában boldogok.

Hurri Kán 2010.11.19. 11:21:23

@fumerin: Valamire biztos :DDDD

@nosce: Nem férnénk bele ketten a sisakba :DDD

@Muha: életképes ötlet !! :)

Kytia 2010.11.19. 11:22:25

@Muha: Vágomvágom.:) és persze egxetértek, csak kötözködtem. Ráadásul én ilyenkor még azt sem értem, hogy nem sokkal izgalmasabb az új és az ismeretlen, mint egy már kipróbált és be nem vált?

dr. gernika 2010.11.19. 11:22:25

Az egészben csak azt nem értem, hogy aput miért kellett belekeverni. Mi köze hozzá? Azért a sértett büszkeségnek is legyen már határa.

Hurri Kán 2010.11.19. 11:23:54

@Kytia: Dehogynem! Erről papolok már órák óta. :)

Muha 2010.11.19. 11:24:33

@gyvy: és van még ilyen ötlet ott, ahonnan ez jött. :D

@Kytia: nem veszem én kötözködésnek ám. :D

Sanity 2010.11.19. 11:25:04

@Kytia: egyetértek. Van az a társadalmi, kereseti, kinézeti, intteligencia különbség, ami miatt alapból halott a kapcsolat, és dobbantani kell. Többi amít leírtál az meg kb úgy igaz, ahogy van.

Hurri Kán 2010.11.19. 11:26:46

@Muha: Ha elakadtam szólok :))

Kytia 2010.11.19. 11:26:57

@Muha: Ilyen mássalduóskibékülőset én is akartam. Azt mondtam a srácnak, hogy olyan 5 év múlva találkozzunk újra, addigra biztos kiélem magam, mert jól ellennénk öreg korunkban együtt, csak addig kéne nekem mindenféle egyéb nyalánkság. Sajnos, nem díjazta.:)))

Muha 2010.11.19. 11:30:37

@Kytia: ezen azért nem nagyon csodálkozom, mert végülis azt mondtad neki, hogy nem kellesz.
Bár jó duma. Eltanulom.
Mondjuk " Be nem látható időn belül szeretnék veled újra együtt lenni. "

@gyvy: Ne habozz megkeresni! A héten még ingyér osztom az észt. Jövő héttől elő kell fizetnetek a kommentjeim olvasásához. :D

Kytia 2010.11.19. 11:33:08

@gyvy: Tudomtudom. Én veled vagyok ám.:))

fumerin 2010.11.19. 11:33:22

@Kytia: :D

5 év alatt nem is merek belegondolni arra, hogy milyen koktélokat ihatott volna a srácod:D

(bocs, nem sértésnek szántam)

fumerin 2010.11.19. 11:33:53

@Kytia: arra-abba, már hülye is vagyok, nem csak nyomi:))

Kytia 2010.11.19. 11:35:30

@Muha: Úgy a nyugdíjkorhatár környékén.:)

@fumerin: Én is ezzel biztattam, de hiába.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 11:35:48

@Kytia:

Nem csodálom, hogy nem díjazta :)

@Muha:

Pusziért olvashatlak? :)

Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2010.11.19. 11:37:00

@Sanity: Érdekes ez a 3szintezés :)
A kőbunkózással szerintem van, akinél semmit nem lehet elérni. Ha így nézem, és a posztíróra vonatkoztatom, akkor ha ő 1-es szinten akart kedveskedni, akár még hányinger keltő is lehet... nekem ezek a kedveskedések mindig is a 3-as szintedre vonatkoznak, valahogy szerintem az a működőképes (és nem csak a pasik részéről!)

Kytia 2010.11.19. 11:44:23

@Kedves Nard: Én akkor csodálkoztam. Aszittem, a férfijjaknak ez jó ajánlat.:)

Muha 2010.11.19. 11:45:59

@Kedves Nard: De nem fogok ám borotválkozni! :D

Sanity 2010.11.19. 11:47:02

@Pilled: Pont ezért más a helyzet nálad. Azért írtam csak le részletesen, hogy megértsd, ugyanaz a cselekedet helyzettől és a kapcsolattól függően teljesen más reakciókat válthat ki. Egy 3. szinten lévő ismerőse pl azt tanácsolná neki, hogy vegyen virágot stb, és ez itt nem működne. És mindenki értetlenül állna, hogy miért is nem.

Bunkózás tény, hogy nem működik mindenkinél. De sokkal több csajt meg lehet így fektetni, mint jópofizással, nyalással. Ergó mivel ez működik, erre kapnak az emberek pozitív visszacsatolásokat, és azt hiszik, ez a rendje és módja a dolgoknak.
Sajnos azt nem veszik figyelembe, hogy miután rácsapják a csajra az ajtót egy év után pl, sokszor egy érzelmi roncsot hagynak maguk után. Persze a mai világban kit érdekel a másik.

Ahhoz nem értek, hogy a nőknél is érvényes-e ez a 3 szint (sztem nem, mert teljesen más dolgok vonzóak egy nőnek és egy férfinak, már csak a szerepek miatt is - pl. a dominancia férfiaknál vonzó, nőknél általában nem).

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 11:55:13

@tuli _: és amit keres.:-)

@gyvy: delet, nyomi!:-) (Így elrepült az idő! Mindig csak a meló, na visszaolvasok mindenkit.)

Cinkes 2010.11.19. 12:00:05

itt mondjuk bocsánatos bűn lett volna pár pofont kiosztani...

Kytia 2010.11.19. 12:01:15

@Sanity: "Bunkózás tény, hogy nem működik mindenkinél. De sokkal több csajt meg lehet így fektetni, mint jópofizással, nyalással."

Én ezzel nem értek egyet. Ez amolyan tyúk-tojás probléma. Szerintem azzal mer bunkózni a pasi, aki odavan érte, a többivel evidens, hogy nem tud. Ez meg kívülről úgy tűnik, mintha pont azért epekedne a nő, mert bunkóznak vele, pedig fordítva van. És persze, Jóképű János, akinek a pillantásától is odavannak a nők megengedheti magának, hogy bunkó legyen, a haverok meg csak azt látják, hogy sok nőnek kell Jani, miközben bunkó, tehát következtessük ki azt, hogy aki bunkó, az sok nőnek kéne. Logikai csúsztatás.:)

A másik, hogy sok bunkó pasi az elején kedvesebb, mint a nembunkók. Egy őszinte, rendes pasi udvarlása sokszor kimerül abban, hogy "igazán helyes és szimpatikus lány vagy", míg egy széltoló olyanokat tud mondani, hogy tényleg elalél tőle a szegény, neurotikus emberlánya.:)
Aztán meg nem érti, miért lett hirtelen bunkó a pasi, és a maradék időt azzal tölti, hogy megpróbálja előcsalogatni belőle újra a kedveset. A kívülállók meg megint csak mit látnak? Hogy emellett a szemét mellett hogy szenved a Zsuzsi, oszt' mégis ő kéne neki, tehát biztos a szemétség a dolog kulcsa.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 12:18:28

@Sanity: "Teljesen racionális, amit csinált." Márhogy attól érzi magát jó nőnek, hogy időnként megkettyinti az a fiú, akit amúgy NYOMInak tart?:-)

Hurri Kán 2010.11.19. 12:20:57

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: :DDDD

Egyébként ha már mindenképp a zexet kell sanyargatni, akkor már inkább érdemes becserkészni egy arra érdemes barátnőjét ;)

Father Justice (törölt) 2010.11.19. 12:25:49

Azt utolsó mondat alapján nem igazán értem, mi a nyűglődés oka. A posztíró együtt akart élni egy - a saját értékrendje szerint - jellemtelen nővel, aztán csodálkozik, hogy még nyögvenyelősen sem ment a dolog? A pincsizés meg valóban masszív szintkülönbséget sejtet, mint jól tudjuk. Viszont a szóban forgó faternak elég kicsi lehet mindkét marka, ha a tevékenysége ellenére társas albérletben kell meghúznia magát a kedves lányának. Felmelegítve meg semmi se jó. A kutyafáját, tényleg van itt minden, mint a búcsúban. :) A lényeg: a csakszex miatt kár összecuccolni. "Riverszájd, mothafukka!"

@Kytia: Ez a helyzet egyáltalán nem megalázó, ha kölcsönösen csak arra használják egymást a felek. Ha fizikai vonzalom van, viszont a nő életvitele, mentalitása, jelleme nem nyerő, semmi gond nincs a csak sunázással. Sőt, kifejezetten előnyös, ha ő sem vizionál bele többet a viszonyba. Pontosan ilyenkor nem szabad pincsizni, szerelmet vallani, összeköltözni, stb. Erre (is) jó példa ez a poszt.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 12:28:23

@gyvy: szenzációs ötlet!:D:D Teljesen mindegy, kivel játszanak az exkalandok.:-)

fumerin 2010.11.19. 12:38:09

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nekem is a legjobb barátnőm tanácsa lebeg a szemem előtt. Tuoood, mielőtt az igent kiejteném:)
"Fuss, szaladj, osama bin ladent sem kapták el" :)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 12:39:13

@Kytia:

Hát marhára nem jó ajánlat, legalábbis egy olyan férfinak nem jó, akinek van agya :) Persze visszamennél leharcolva hozzá :)

nosce 2010.11.19. 12:45:27

@Kytia:
szerintem ez személyiség függő, a mazochista gondolom elélvez ha jól megcipőzi a zember, míg egy vérbő szüfrazsett belehalna a megaláztásba...ahány lány annyi szokás :)

nosce 2010.11.19. 12:46:13

@Muha:
és az ötlet béta tesztelőnek mi jár? hány plusz ötlet ? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 12:47:34

@gyvy: nem. BiSZtos elvittek az ufók az esküvőmről.:D:D

@fumerin: hihihi:-))

Hurri Kán 2010.11.19. 12:48:02

@nosce: egy barátom ezt máshogy mondja...
Ahány ház annyi szopás... Bocs :DDDD

nosce 2010.11.19. 12:50:54

@gyvy:
remélem azért elsősorban lányos házakra gondolt :)

fumerin 2010.11.19. 12:52:03

@nosce: Szerintem is csak nőnek mindegy, hogy a szopott f@sz melyik végén áll:))))

Nutshell 2010.11.19. 12:53:12

@Kytia: Én ezt csak gondoltam, de ki nem mondtam... :)

Sanity 2010.11.19. 12:55:04

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nem. Ellenben attól, hogy kell még a férfiaknak, van, aki bármit megadna érte, ettől bőven nő az egó. Ha a srác heti egyszer fehívná, és miután megfekteti ki is rakná a lakásból, akkor nem történne egóépítés, ebben igazad van. De azt te is láthatod a levélben, hogy jelen esetben pont nem ez történt.

@Kytia: "Szerintem azzal mer bunkózni a pasi, aki odavan érte, a többivel evidens, hogy nem tud." Nem. Egy tipikus helyi menő csávót pl. pont hidegen hagy, hogy az adott lány mit érez iránta, csak a saját értékrendje szerint cselekszik. Sokszor kőbunkón. Sok csajra ez hatással van, és eléri a célját. Ami kimerül abban, hogy megfekteti a csajt.
De te is leírtad, hogy az általam 2. szintűnek titulált faszi eredményesebb. Már csak azért is, mert meg mer olyan dolgoakt csinálni, amit egy 1. szintű nem.
Nagyjából egyetértünk, kivéve azt a részt, hogy a testi szépség mennyit számít. Szerintem sokkal kevesebbet, mint a te szemedben.

nosce 2010.11.19. 12:56:26

@fumerin:
azon tűnődom a nő hogy állhat a másik oldalán ? :)

Kytia 2010.11.19. 12:57:00

@Father Justice: De akkor már azt is árulja el nekem valaki, hogy mi az értelme a csaksunázásnak? Mert engem kétféle helyzet tud lelkesíteni. Az egyik, ha érzelmi köteleződés indul, meg miegymás, és a szex ennek a kivételes folyamatnak a része, a másik meg, amikor jön egy teljesen ismeretlen (jó, azért nem teljesen) valaki, és jó kis felelőtlen görbeestét csap vele az ember. De ez a "nem érdekelsz, de azért dugjunk rendszeresen..." Ez annyira erotikus kb., mint egy vakbélműtét. Vagy mintha egyedül is jól ellennék, de időnként azért szórakozásból hozzád járnék át sz*rni (nem mintha szoktam volna:)), csak, mert tiszta a vécéd.:))

@Kedves Nard: Ezt máshogy is fel lehet fogni. Éretten, tapasztaltan, kiNYÍÍÍÍLVA megyek vissza hozzá. Valójában őérte fejlesztettem magam az eltelt idő alatt.:DDD

Kytia 2010.11.19. 12:57:38

Ja, és RIVERSZÁJD MADDAFAKKAAA! :DD

Hurri Kán 2010.11.19. 13:00:03

@Kytia:
de hát rendszeresen csak olyannal dug az ember, aki érdekli valamennyire, nem?
Mert ok hogy egy alkalmat rá lehet fogni a zalkoholra/ nyuszira stb., de ha már van második, többedik, akkor kell legyen valamiféle egymás iránti érdeklődés.

fumerin 2010.11.19. 13:01:23

@nosce: Már lehet kapni közel hasonlót:)))

Nem kell mindjárt kiforgatni a fantáziámat! Nálam jobban úgy sem tudod:DDD

nosce 2010.11.19. 13:02:32

@Kytia:
"De akkor már azt is árulja el nekem valaki, hogy mi az értelme a csaksunázásnak?"

csak mert falat lekarmolóan jó volt vele, vagy ilyened még nem volt ? :)

Kytia 2010.11.19. 13:05:23

@Sanity: Igen, de ott sem maga a kőbunkóság éri el a célt. Próbáld ki, hogy odamész egy lányhoz és emelt hangon közlöd vele, hogy "kicsim úgy nézel ki, mint egy hányás". Milyen célt érnél el vele? Ezeknek a pasiknak más a titka. Az egyik titkuk az, hogy mivel gátlástalanabbak, általában falkavezérek a grundon, ami ugye eleve vonzó, a másik meg szerintem az, hogy a nők iránti vágyat jobban ki tudják mutatni. Még az is lehet, hogy erősebb is a vágyuk a nők iránt, én mindig ezt érzem. Az pedig jó dolog, hogy érzed, hogy a másik vágyik rád. Az már más kérdés, hogy belehabarodsz, utána meg már nem vágyik. Az valami másik kémiai folyamat kérdése, hogy ezek után miért nem ábrándulsz ki azonnal. Pedig jobb lenne.:)

Muha 2010.11.19. 13:05:27

@nosce: A tapasztalat nem elég? Kis mohó! :D

fumerin 2010.11.19. 13:06:04

Fájó szívvel, de mennem kell!

Várnak a sörök és persze a barátok:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 13:06:56

@Sanity: "van, aki bármit megadna érte" amit azonmód le is hányna. Igazi egófényező ajánlat, valóban.:D:D

Hurri Kán 2010.11.19. 13:07:06

@Muha: Broááááááááffff...

Kytia 2010.11.19. 13:09:10

@gyvy: Háezaz. Valahogy úgy vizualizálom ezeket a kapcsolatokat, hogy megjelenik a fiú, meg a lány a randin és mindketten fapofával lerendeztetik magukat a másikkal, majd megköszönve a "segítséget" hazamennek. Ez milyen má??

@nosce: Fájdalom, de ezek szerint lehet, hogy nem.:( Meg ha falatlekarmoló, akkor biztos akarnék még többet is, meg mást is.

Muha 2010.11.19. 13:12:25

@gyvy: jóaz, ne firnyákolj. :D
Legalább maga cipeli a zacskót a teszkóból. :D

Hurri Kán 2010.11.19. 13:13:00

@Kytia:
Ezért kár elindulni, időt/pénzt/energiát áldozni...

Sanity 2010.11.19. 13:14:24

@Kytia: Na, mondom én, hogy hasonló véleményen vagyunk. A bunkóság nem azért működik, mert bunkó valaki. Ezt max egy kívülálló láthatja így. Azért működik, mert nem kezeli törékeny porcelánként a lányt, nem adja fel érte a saját életét, úgy kezeli a helyzetet, hogy ő a díj, és nem a csaj, stb. Ezáltal a csaj nem azt látja, hogy valaki térden csúszik előtte, hanem neki is egy kihívás a faszi.
Persze ez hihetetlen módon le van egyszerűsítve pár mondatban most, értelemszerűen sokkal komplexebb képet kell figyelembe venni, de ezt egy hasonló forumon nem lehetséges leírni, max személyes beszélgetésben.

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: a nem építő jellegű véleményekkel nem foglalkozok, sry.

Hurri Kán 2010.11.19. 13:16:36

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Tudod mit: ha valakinek az építi az egóját, hogy hetente 1X felhívom, belerondítok, akkor annak építse más.

Lásd birkacsontvázgyűjtés :DD

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:23:36

@Kytia: "Próbáld ki, hogy odamész egy lányhoz és emelt hangon közlöd vele, hogy "kicsim úgy nézel ki, mint egy hányás". " :DD
Erről eszembe jut az én első szexuális kalandom. Csak ott én indítottam hasonlóval.

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:24:10

@gyvy: hát, ha csak rondítani tudsz, az valóban nem túl építő :)

Hurri Kán 2010.11.19. 13:25:16

@Dr. Jula Watson: Á, úgy látom ma sikerült a beszólogatós kalapot felvenni :DD

nosce 2010.11.19. 13:25:24

@gyvy:
"Lásd birkacsontvázgyűjtés "

azokat gyüjti akik megvoltak neki ? :)

nosce 2010.11.19. 13:26:07

@Dr. Jula Watson:
és lerendezett utána ? :)

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:27:46

Nyilván nem lehet csak szex olyannal, akit amúgy emberileg teljesen semminek tartasz. Kell azért hozzá némi szimpátia, meg vonzódás, ami nem biztos, hogy elég egy kapcsolathoz, együttéléshez, de az ágyjelenethez igen.

Hurri Kán 2010.11.19. 13:28:37

@nosce: olvasd vissza a tegnapi posztot, ott jött valami hasonlatként. De nem kell komolyan venni, tegnap NYOMIK voltunk :DD

@Dr. Jula Watson: a sokszor megénekelt női romantikusság :)))

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:28:38

@nosce: jaja, lukat beszélt a hasamba :)

@gyvy: előfordul :)

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:30:41

@gyvy: Romantika csak azután jöhet, ha már van izzás, és az működik :)

nosce 2010.11.19. 13:31:38

@Dr. Jula Watson:
ha első volt, nem oda kellett volna a lukat:)

Hurri Kán 2010.11.19. 13:32:06

@Dr. Jula Watson: Nem nem! Annak mindig kell lenni! Ha máskor nem szex után :DDD

nosce 2010.11.19. 13:32:50

@gyvy:
jó annyira nem izgi, meg lehet h nem müködött eleve se közte és birkák között a kémia..:)

Hurri Kán 2010.11.19. 13:33:47

@nosce: nem ismerem a birkák kémiáját :DDD

nosce 2010.11.19. 13:34:59

@gyvy:
muha eltünt, összeírja hétfőre az ötleteit, milliomos akar lenni :)

nosce 2010.11.19. 13:36:18

@gyvy:
háát, én se a havasokból jöttem :)

Dr. Jula Watson 2010.11.19. 13:40:04

@gyvy: pont ezt mondtam én is. Ha jó volt, utána jöhet a romantika, ha nem, akkor meg minek erőlködni?:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 13:40:15

@Sanity: pedig ez az volt. Posztíró saját maga jellemezte "hányingerkeltőnek" a mintapasi-szerepet, csak visszautaltam. Ez volt a bármi, amit posztlányért megtett, ő pedig nem volt elégedett az alakítással. A hazugság ugyanis nem fényezi az egót, főleg ha rájönnek.:-)

Joe69 2010.11.19. 13:41:57

Mára már csak mások idézgetése jut..

"Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő. Ő nem is várta el ezeket, sőt, néha úgy éreztem kifejezetten zavarja. Aztán a csaj újra pasizni kezdett."

Hát ez nem csak nálam vágta ki a biztosítékot. Úristen, férfitársak, hányan szívtuk meg így !

""Az egyik titkuk az, hogy mivel gátlástalanabbak, általában falkavezérek a grundon, ami ugye eleve vonzó, a másik meg szerintem az, hogy a nők iránti vágyat jobban ki tudják mutatni. Még az is lehet, hogy erősebb is a vágyuk a nők iránt, én mindig ezt érzem. Az pedig jó dolog, hogy érzed, hogy a másik vágyik rád. (NEM RÁD VÁGYIK, HANEM A P...ÁDRA, BÉBI ! JOE69)(Az már más kérdés, hogy belehabarodsz, utána meg már nem vágyik.(HA MÁR MEGVOLT, MINEK KÉNE, OLYAN VOLTÁL,MINT AZ ELŐZŐ ! JOE69) Az valami másik kémiai folyamat kérdése, hogy ezek után miért nem ábrándulsz ki azonnal. Pedig jobb lenne.:)""

Értékelem a ritka őszinte szavakat egy hölgytől. A sztori meg röviden: kurvára nem éri meg jó fiúnak lenni. Én mindenesetre páros lábbal szoktam kirúgni a volt csajaimat, akik visszajönnek nyavalyogni, hogy mennyire megszívták az új pasijukkal, esetleg férjükkel.

indapass90210 2010.11.19. 13:47:17

"Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő."

Buzi.

dr. gernika 2010.11.19. 14:07:09

@Sanity: Alapvetően jó amit mondasz, de annyit variálnék rajta, hogy az az ideális, ha mindkét fél picit maga fölé helyezi a másikat.

fumerin 2010.11.19. 14:09:24

@Drága IV gernika: Bittosan:)
Na mind1:) Ma ünnep van és én vagyok a főszereplője, tehát bébisintér izzítva és fejemhez tartott puskával, de megiszom a söröket:D

Hurri Kán 2010.11.19. 14:09:46

@Drága IV gernika: Persze ha rendszeresen ostorral trenírozod :DD

Father Justice (törölt) 2010.11.19. 14:12:53

@Kytia: A csaksunázásnak az az értelme, hogy sunázni jó. :)

Azért értetlenkedsz, mert férfi szemszögből egészen másképp fest az egész szituáció, ha minőségi szempontokat is figyelembe vesz az ember. Még a nonplusz-ultra hejjespasee sincs abban a helyzetben, hogy mindig csak igazán jó csajokat iktasson be kósza numerákra. Alkalomadtán be kell érnie átlagosakkal, vagy kicsivel átlagon felüliekkel is. Ennek tükrében már kezded megsejteni, mennyi esélye van a minőségi kalandozás szempontjából annak a nemhejjes, de nem is dombi troll paseenak, aki nem ork nőstényeket szeretne kardélre hányni.

Ugyanebből következik a magyarázata a fordított helyzetnek is: az átlagnő "felelőtlen görbeestékre" simán fel tud szedni hejjespasee-t (vagy amaz fel tudja szedni őt, ez nem lényeges), ha csak annyira vágyik. Egyszerűen bekerül a szórásba, és a butusabbja még feljebb is kalibrálja magát a tényleges szintjénél ennek révén. :)

"..nem érdekelsz, de azért dugjunk rendszeresen..."

Akivel rendszeresen akarsz dugni, az valamilyen szempontból már érdekel. ;) Mindenesetre szerintem érdeklődés az is, ha érdekelnek a gondolatai, vannak közös témák, jókat tudunk beszélgetni. De mindez a fizikai vonzalommal együtt is kurvára kevés még egy összeköltözéshez is, nemhogy egy érdemi párkapcsolathoz. Hogy mást ne mondjak: attól, hogy ilyen értelemben érdekel, még lehet totálisan eltérő az életstílusa, értékrendje, a pénzről vallott nézetei és sok egyéb kritikus paramétere az enyémtől. Pontosan itt szúrják el rengetegen, aztán gyötrődnek, hogy mit szúrtak el. Pedig semmit, mindössze csaksunázni kellett volna, mert eleve két inkompatibilis emberről volt szó. 10-ből 1 nő tetszik és jó fejnek is találom, de 10.000-ből 1 esetben vannak meg azok a tényezők is, amelyek egy normális párkapcsolathoz kellenek. És akkor a kölcsönös megfelelésről még nem is beszéltünk. Akkor tulajdonképpen mi a probléma azzal, ha a férfi a "10-ből 1-ek" közül választ sunapartnert / partnereket hosszabb távra numerázás helyett?

Hurri Kán 2010.11.19. 14:14:37

@fumerin: aszontad mész sörzeni mer' várnak. Akkor tessék szépen ütemesen inni és nem itt osztani a zészt :DD

indapass90210 2010.11.19. 14:15:55

Áldozzunk a konstruktivizmusnak is.

Szerintem nem kellene komolyan venni a csajt. Megint az az eset, ahol az egyik sokkal jobban szereti a másikat. Illetve a csaj szeret dugni a posztolóval, csak alapvetően unja. Mindig az dönt a kapcsolat állásáról, hogy az unás erősebb, vagy a pinaviszketés. Felejtős.

fumerin 2010.11.19. 14:16:04

@gyvy: Tudod milyen nehéz elkészülnie egy tramplinak?
Igénytelenül meg nem megyek, és csavarokkal a hajamban sem!
Késsssz!

Hurri Kán 2010.11.19. 14:16:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Van olyan is hogy nem? :DDD

Elvégre NYOMIK vagyunk :DD

Hurri Kán 2010.11.19. 14:18:06

@fumerin: Abszolúte egyetértek. Kötözzél csirkecsontocskákat a hajadba az sokkal szexibb!

fumerin 2010.11.19. 14:23:20

@gyvy: Honnan tudtad mit főztem?:)))

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 14:23:47

@gyvy: :D:D

@fumerin: óóó, nagyon boldogot heppibörzdéjjjt!:-)) Sálálá..

Kytia 2010.11.19. 14:26:01

@Father Justice: Értem, de mégsem.:) Akivel sunázni is jó és jófej is, ahhoz általában kötődni kezdek, és ha nem is vagyok biztos benne, hogy mind a tízmillió szempont passzol majd, azért megpróbálom. És akkor az ugye kiesett a csaksuna kategóriából. Aztán ott a másik, amikor sunáztunk egy jót, de igazából baszottul idegesített, hogy utána a kocsiban hazafelé a saját maga által összevernyákolt zenét kellett üvöltve hallgatni, miközben idült módon dobolt a kormányon, és folyamatosan "fú, majd ezt a következőt hallgasd meg, ez akkkoraaa" kiáltásokat tett, és játszotta az eszét egyébként is folyamatosan, tehát egy vidám éjszaka emlékével útjára bocsájtom. Nálam csak ezek a kategóriák léteznek és folyton bebukom azt, hogy a pasinál más is van, mert ő egy köztes állapotot akar felépíteni, én meg összekeverem valamelyik szélsőségemmel.:))
De azért megpróbálom beleélni a ti helyzetetekbe is magam, amikor annyira kevés a sunázni való, hogy egészségügyi zacskókban szeretnétek elhelyezni őket az ágyatok melletti polcon, hogy végső reménytelenség esetén elő lehessen kapni.:))

fumerin 2010.11.19. 14:26:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Köszi és nyugi, meg fogom inni a tescos egységcsomagot:)))
Már egyszer végre együtt is megnézhetnénk, hogy mennyi az annyi! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 14:26:50

@Kytia:

Ez azt jelenti, lepukkanva, leharcolva, kitágulva :)

Hurri Kán 2010.11.19. 14:27:30

@fumerin:
Vannak barátaim. Sokakról sok mindent tudnak. Velünk van a NYOMISÁG!!!

fumerin 2010.11.19. 14:30:16

@gyvy: *pityeregszempillarebeghúhhhjajj*

Én is szeeee :)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 14:33:58

@gyvy:

Ezt felemlegetni, továbbá a Vörösmarty téren virágágyásban kokin feküdni valóban nyomiság :)

fumerin 2010.11.19. 14:34:10

@gyvy: Kösz, de én inkább erre:DDDDDDDD
www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70
Mert akarom sérteni a jó ízlés határait!!

Hurri Kán 2010.11.19. 14:40:02

@Kedves Nard:

Kedves gonosz Nard!

Ott nem kokin feküdtem, hanem egy jól sikerült előadóművészi est után hajtottam álomra fejemet. Illene tudni különbséget tenni a részeges tobzódás és a fáradt, kimerült állapot között. :)

@fumerin: Van úgy, hogy reggel még valaki az ember barátja, estére már nem az...

Father Justice (törölt) 2010.11.19. 14:42:33

@Kytia: "Akivel sunázni is jó és jófej is, ahhoz általában kötődni kezdek, és ha nem is vagyok biztos benne, hogy mind a tízmillió szempont passzol majd, azért megpróbálom."

Én meg nem. Pontosan erről beszélek. :) De azért ne csúsztassunk, nem tízmillió szempontról van szó, csak néhány kardinális kérdésről. Nálam nem két ilyen kérdés van (jó fej-e?, tetszik-e?), hanem valamivel több. Ha ezek közül baromira nem stimmel valami, nem próbálkozom, mert az időmet hasznosabban is el tudom tölteni annál, mintsem hogy saját magam szívassam egy eleve elvetélt kapcsolattal. Nyilván vannak olyan kisebb tényezők, amelyekben össze lehet csiszolódni, az teljesen más kérdés. De azt például nehezen tudnám elképzelni, hogy klasszikus párkapcsolatot alakítsak ki egy olyan nővel, aki tetszik, jó fej, nagyszerű sunázni vele, viszont két kézzel szórja a pénzét (közös kasszánál már a pénzünket) az ablakon. Nem akartam az anyagiakra kihegyezni a dolgot, de _ezúttal_ nem jutott jobb példa eszembe. :)

Kytia 2010.11.19. 14:45:40

@Kedves Nard: Kitágulvaaaa??? Olyan szerencsém azért nem volt az elmúlt 5 évben.:DDDDD Meg gyereket sem szültem.:)))
A többit sem értem. Leharcolva??? Azért közben aludni is szoktam. Ráadásul nem hallottad még, hogy a jó szex fiatalít?:)) Megnézel egy szingli nőt, meg egy 10 éve házasságban élőt, szerinted melyik van jobban leharcolva?:))

Hurri Kán 2010.11.19. 14:49:37

@Kytia: Ne törődj vele. Nard gonosz. :))

fumerin 2010.11.19. 14:49:55

@Kytia: Szerintem vegyük fel a verseny!
Én vállalom!
:D

Kytia 2010.11.19. 15:02:45

@gyvy: Nemis.:)

@fumerin: Mármin mit?:)

Hurri Kán 2010.11.19. 15:06:27

@Kytia: De. Gonosz. Beismerte. Nincs ezen mit szépíteni. :DD

Caddy 2010.11.19. 15:09:01

Father minden egyes mondatával egyetértek. Biztos a péntek miatt van ez. :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 15:13:29

@fumerin: egészségedre váljék.:-) Mindenképp megnézhetnék, nem felejtjük, sort kerítünk, csak én elszököm hétvégére a másik szökevényhez.:-)

Kytia 2010.11.19. 15:15:18

@Caddy: Nem baj. Előfordult már, hogy két embernek egyszerre nem volt igaza.:)
Na jó, csak vicceltem. Értem én, amit Fathy mond, csak amire itt elméletben azt mondja, hogy működik, az nálam gyakorlatban soha. De ez persze csak az én problémám.:) Azért kíváncsi lennék mások esetében is a gyakorlatra. Tegye fel a kezét, aki rendelkezik, vagy rendelkezett valaha ilyen sunabaráttal, hosszú távon. Mondjuk legalább 10 alkalommal volt szex, közben nem gabalyodtak össze az érzelmek, és nem érezték időpocsékolásnak sem a közös randikat.

Caddy 2010.11.19. 15:18:30

@Kytia: nekem fent van a kezem. :)
Én is értem amit te mondasz. Nekem volt olyan, akivel az első pillanatban tudtam, hogy soha nem lesz a pasim, de nagyon kellemes társaság volt. Tulajdonképpen randinak ne nevezzük ezeket, inkább találkának. :) Viszont azt meg tudom érteni, hogy a gyakorlatba nehezebb ezt átültetni. Főleg nőként. Mi érzelemvezérelt hülyék vagyunk. :)

fumerin 2010.11.19. 15:18:56

@Kytia: Te írtad, hogy 10 év házasság után amortizált a nő...:S

Ne általánosíts, mert megbántod szegény madárpihe lelkem:(@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Szökevénynek sok-sok puszi és egy telószámmal tóóójjja ki a szemem:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.19. 15:21:09

@Kytia:

Láttam lepukkant szinglit meg láttam jó állapotú férjes nőt :) Szóval nem számít :) Lényeg hogy elhasznált lennél :)

nosce 2010.11.19. 15:21:15

@Kytia:
majdminden szerető viszony ilyen, vagy nem ? úgyhogy elég sok van :)

Caddy 2010.11.19. 15:24:16

@nosce: nem, nem. Már ha a klasszik szerető státuszra gondolunk. Amikor egy harmadik van. Ugye. Akkor minden esetben legalább az egyik fél benne van érzelmileg.

nosce 2010.11.19. 15:25:30

@Caddy:
és ha 2 harmadik van ? :)

Kytia 2010.11.19. 15:26:31

@Caddy: Még csak nem is az érzelemvezéreltség. Hanem az ember úgy beleragad a megszokottba. Nem akar, oszt' mégis.:S

@fumerin: Jaaaértem. Én elhiszem, hogy csinos vagy, ha már ennyit hangoztatod.:) Képzeld, milyen lennél szingliként.:)) Jó, csak viccelek. Nem értek én ehhöz, de azt látom, hogy azért a házasság joban leharcolja az ismerőseimet, mint a nemházasság.

Father Justice (törölt) 2010.11.19. 15:27:36

@Caddy: Akkor péntekenként sűrűbben benézek majd. ;)

@Kytia: Jelentkezem. :) Mindez a gyakorlatban is kiválóan működik, csak nem mindenkinél. A férfiak nagy része függetleníteni tudja az érzelmeket a szextől, de mivel a nők nagy része nem, a nemalfák gyakorta kénytelenek szerelmet hazudni a szexért. Nem tudom, ez a jelenség feltűnt-e már valaha? :) A nőknek azt a részét azonban, akik benne vannak a csaksunázásban, mindamellett csinosak, önállóak, nem kell nekik a körítés és a színészkedés, ritka kincsként kezeli az ember. Pontosan azért, mert nagyon kevesen vannak. Miért lenne időpocsékolás, ha hébe-hóba nemcsak dugás van, hanem közös programok is? Vagy minden randi időpocsékolás, ami nem klasszik párkapcsolatot készít elő? :)

Caddy 2010.11.19. 15:32:07

@nosce: figyelj ez már nekem sok egyébként így péntek délután. Ezt már elképzelni sem tudom. D

@Kytia: ja kérem itt mélyebb problémák vannak. :D Nem simulunk bele a szarba, mert megkeseredett és gonosz életünk lesz, és mi boldogan akarunk. :)

@Father Justice: ehh. Kéne már egy jót dumálnunk inkább. :)
Aha, szerintem könnyebb, ha csak találka van, mert ha randi, akkor már a nő többet gondol.

Hurri Kán 2010.11.19. 15:33:15

@Father Justice: Miért, a dugás az nem közös program :DDD?

nosce 2010.11.19. 15:34:47

@Caddy:
pedig nem nehéz :) mindkettőnek van tartós kapcsolata :)

nosce 2010.11.19. 15:35:21

@gyvy:
de, a legközösebb :)

fumerin 2010.11.19. 15:49:46

@Kytia: Nem akarom elképzelni, miután a hatodik utód már tervben van:)))

fumerin 2010.11.19. 15:52:21

@nosce: Kösz! Nem rossz, még iszom egyet és tökéletes lesz:)

fumerin 2010.11.19. 15:57:11

@kabátnyúl: Elnök? Vagy mezei?
Ámen!

nosce 2010.11.19. 16:01:59

@fumerin:
kabátnyul helyében akkor már inkább fődíj lennék :)

nosce 2010.11.19. 16:35:06

'továbbiakat ez meg megy az esőhöz :)
www.youtube.com/watch?v=P1FJ7uwBrg4

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 16:47:56

@gyvy: "egy jól sikerült előadóművészi est" erre kíváncsi volnék. (Lehet, hogy az is maradok, de hát ilyen ez a szelávííí.:D)

tőzegmalac 2010.11.19. 16:58:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: jó reggelt hercegnő!:-)
te is indulsz vagy... :-D

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 17:04:10

@kabátnyúl: szianyusz!:-) Dehogy, ahhoz külön kategóriát kellene kitalálni.:-)

fumerin 2010.11.19. 17:09:26

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A kategória neve: Legszexibmagasiqval!
Simán!

tőzegmalac 2010.11.19. 17:11:00

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: találunk.
az öltözőben megbeszéljük:-)

mizu?

tőzegmalac 2010.11.19. 17:13:08

@fumerin: mindenkit külön értékelek:)

fumerin 2010.11.19. 17:14:59

@kabátnyúl: És igazad van!
Kell egy kis regenerálódás az eldöntendő kérdések előtt:)))

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.19. 17:17:39

@fumerin: mijazaziq?:D:D (Már a feltételezés is jól esett, köszönöm.:-))) Jó ünneplést mára, gondolunk rád:-)

@kabátnyúl: legtarkibb tarki?:-) Minden rendben, csak most rohanok. Remélem, veled is.:-)

sziasztok

fumerin 2010.11.19. 17:35:09

@kabátnyúl: Megvan a maccsom! :)
Most gyűjtök a snapszerre:DDD

Hurri Kán 2010.11.19. 22:11:57

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. És spontán jött,hárman énekeltünk: egy barátom én és a C2H5OH :DDD

Hurri Kán 2010.11.19. 23:38:40

@kabátnyúl:
Nem, de köztudott hogy az alkohol öl butít és karbonsavval észtert képez :DD

tőzegmalac 2010.11.19. 23:44:13

@gyvy: ááááha
szóval az elvonóról írsz:P

Hurri Kán 2010.11.19. 23:46:14

@kabátnyúl: nem, hanem az alkoholról :DDDD

tőzegmalac 2010.11.19. 23:50:00

@gyvy: úgy látom már van... :DDD

Hurri Kán 2010.11.19. 23:51:30

@kabátnyúl:
nincs.... De az elvonási tünetek is csodákra képesek ám ;)

órarugógerincű (törölt) 2010.11.22. 16:48:29

"Hogy megtartsam őt, mintapasi lettem, ajándékok, rendrakás, házimunka, szerelmes sms-esek, minden, ami hányingerkeltő. "

Na látod, itt tulajdonképpen saját száddal (bocs, ujjaiddal) mondtad el, mitől kerültél ismét lapátra. Ha nem megy a romantika, ne erőltesd, mert messziről bűzlik, hogy csak műbalhé. Ha nem vagy romantikus alkat, keress olyan nőt, aki nem igényli a nyáladzást. Van olyan. Ezzel a csajjal meg hagyjátok már békén egymást, jobb lesz mindkettőtöknek.

Az utolsó mondatod a csaj apjáról meg elég gáz; magadról állítottál ki vele bizonyítványt.

hopp-hopp 2010.11.22. 20:45:34

hááát fiatalember - ha látta hogy a hölgyike ilyen se veled, majd mással, majd újra veled - miért nem értette meg hogy nem kell ő sem sok időre.

plusz nincsen joga apucit vagy anyucit minősíteni.
tényleg süt belőled a sértett-hím sebzett dühe. FÖLÖSLEGES.

képzeld az a csaj, egyszer majd megáll - és nem melletted.
te meg szépen megjátszhatod a mintapasit valami másik nő mellett - és a hányingeredre vegyél valami pirulát a patikában, jó?

pettingelek 2010.11.23. 12:12:59

Nem értem minek kell egyetlen egy rüfkénél leragadni! Annyi muff van a világon! Ha nem tetszik neki valami, akkor hagyni kell had menjen a büdös k anyjába! Majd pofára esik! Rühedelem népség!

Niobe 2010.11.24. 16:02:51

@Father Justice ♋: És listával jársz randizni, és pipálod? :)
(Mint az Ugly Truthban a csaj...?) ;)

Amúgy ez abszolút a sértettség levele. Rá tetszett fázni, kedves posztoló, méghozzá többszörösen. A kislányt meg, ha újra elment, pokolian nem fogja érdekelni, mit hova posztolsz... lépj tovább!
Több szerencsét.

joemann 2010.11.30. 22:23:18

az elején nem értettem, levél felvezetőjében hogy miért említik a sértettséget mert nem ezt éreztem, de aztán tényleg kibújt a szög a zsákból.

joemann 2010.11.30. 22:28:31

meg ez a "sokadszor is jöjjünk össze hiába hogy nem változott egyikünk sem" nem tudom mennyire tuti, szerintem alacsony önbecsülésre vall. Mindenesetre ez egy jó cikk erre a problémára:
http://www.puafestival.com/forum/onfejlesztes-bels-jatek/te-vagy-a-fnyeremeny!/

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.24. 11:47:43

"azt mondta, hogy „mi csak barátok vagyunk amúgy is”. Hát én nem így éreztem."

Ezt megbeszéltétek? Egyáltalán szóba került-e, (nem rögtön azonnal, de rövidesen), hogy te úgy gondolod, esetleg újrakezdhetnétek?
süti beállítások módosítása