„Szerintetek giccses dolog a leánykérést karácsonyra időzíteni?” – kérdi következő versenyzőnk, aki már csak barátnője anyját látja a boldogság útjában állni. Mit lehet tenni egy olyan – régebben még nem házasságpárti – fiatalembernek, aki szeretné eljegyezni szíve választottját, de sem az idejét, sem a hogyanját nem tudja. Segítsünk neki!
Sziasztok! Van egy lány, akivel lassan már 5 éve együtt vagyok és úgy gondolom, ez elég idő volt ahhoz, hogy kiderüljön, hosszabb távra is érdemes terveznünk. Én 29 éves vagyok, Rita 26. öt éve közös lakásban élünk, tehát a házasság max annyit változtatna, hogy papírunk van róla. De hogy egy kis keserűség is vegyüljön a mézbe: Rita apjával nagyon jól elvagyok, az anyukája viszont zsigerből gyűlöl. Na, persze sose mondta meg face to face, egyszerűen a gesztusai és a pillantásai utalnak erre. Hogy ne én legyek a skizo, megkértem Ritát, hogy szedje már ki az anyukájából, mi baja velem.
Rita ezt meg is tette – nem tudom, milyen eszközökkel – és elárulta, hogy semmi lényegi információt nem tudott kicsikarni belőle, de arra gondol, hogy a lánya elrablóját látja bennem, aki elszakítja tőle. Rita azért nem érti a dolgot, mert már az anyja is szeretne unokát. Az asszony folyamatosan terelt és azt mondta „Dehogy utálom én az Ádámot (engem) akkor jön ide, amikor akar és bármiben segítünk nektek”. Igen, ezzel nem lehet mit kezdeni, nincs rajta fogás. Még arra is gondoltam, hogy bennem van a hiba, és én nézem rossz szemmel őt, de Rita elárulta, hogy mióta anyja betöltötte az ötvenet, vannak kisebb-nagyobb érzelmi kilengései és ne vegyem magamra, nem kell belőle személyes ügyet csinálni. Amíg meg nem mondja egyenesen a szemembe, hogy rühell, addig semmi gond. Ennyit Rita anyukájáról, leendő anyósomról. A másik kardinális kérdés maga a házasság intézménye. Kapcsolatunk elején mindketten kinevettük a dolgot és kikötöttük, hogy mi sosem fogunk „államilag jóváhagyva lenni.” Ódivatú intézménynek gondoltuk a dolgot, de az utóbbi időben rájöttünk, hogy tulajdonképpen már most is úgy élünk, mint egy család. Csak egy papír változtatna a dolgon. Amikor ebbe belegondoltunk, újra félni kezdtünk a dologtól, majd egyre jobban megbarátkoztunk vele. Elkezdtük viccelődve tervezgetni az esküvőt: Hol? Milyen ruhában? Milyen autóval érkezünk majd? stb. Igen, de nekem kell ehhez megtenni az első lépést. Amit leánykérésnek hívnak. Ugye, ez egy nagy dolog, tehát nem mindegy mikor és hogyan. Szerintetek giccses dolog a leánykérést karácsonyra időzíteni? Abba most bele sem gondolok, hogy a hír milyen irányba viszi majd el Rita anyukáját érzelmileg. Azért nem éri váratlanul, hiszen 5 éve együtt vagyunk. Üdv: Ádám.
