Sziasztok! A legutolsó pasimról szeretnék nektek mesélni, akivel tavaly, év végén jöttem össze és egészen idén nyár végéig jártam vele, amíg ki nem mentem Olaszországba bébiszitternek. Most is itt vagyok, de karácsonyra hazajövök két hétre. Én 27 éves vagyok, az érintett fiú pedig 29. Nem mondom, hogy ő kergetett ki, de abban viszont benne volt a keze, hogy előle menekültem… egy kicsit. Részben a kaland miatt. Legyen a pasi neve Henrik. Szóval, amikor még váltós recepciós voltam egy újpesti irodaház aulájában, Henriket elég gyakran láttam, mivel a harmadikon dolgozott. Mindig mondott valami bókot vagy suta dicséretet. Flörtölt velem. Én pedig vevő voltam rá. Egyszer aztán randira is hívott és szépen összejöttünk. Sosem költöztünk össze, pedig saját lakása van – nem ajánlotta fel, nem is vártam. Szerettem őt, de neki a szerelemről egész más elképzelései voltak…

Amikor felmentem hozzá, főzött valamit, vagy közösen főztünk. A probléma az volt, hogy sehova nem lehetett elmenni vele, állandóan otthon ült. Se egy mozi, se egy diszkó vagy pub. Semmi. Azt mondta, én menjek csak nyugodtan, ő majd ellesz itthon egyedül is. De mindezt olyan hangsúllyal, hogy azért alaposan éreztesse velem rosszallását, és egy kis dacos nyafogás is benne volt: „menj csak, hagyjál itt magányosan” – ismeritek ezt a hangot? Nem tudom jobban érzékeltetni. Aztán a vége felé a dolog egyre meredekebb kezdett lenni: egyenesen megtiltotta (konkrétan nem engedélyezte) hogy elmenjek valahova is mellőle, vagy ha mégis el kellett, akkor előtte be kellett számolni neki, hogy hova, kivel, miért - és utána is elmesélni mindent, legyen az bármilyen pitiáner dolog is. Azt hitte, a rabszolgája vagyok, egyre inkább annak is éreztem magam. Aztán elmondtam neki régen dédelgetett vágyamat, amire évek óta készültem, hogy külföldre megyek, Olaszországba bébiszitternek. Természetesen kategorikusan letiltotta a projektet. És nekem itt volt elég. Szó nélkül kimentem az ajtón, nem hívtam többe és egy hét múlva már annál a családnál voltam, akikkel másfél hónapja leegyezettem a részleteket. Nekem kell a kaland, a mozgás, és egy otthonülő rabszolgatartóra nincs szükségem (szerintem senkinek sem). Igaz, hogy a nőknek a biztonság is fontos, de ez nem azonos a börtönnel. Vele sehova nem lehetett menni és mindenbe beleszólt.

Menekültem tőle? Máshogy is el lehetett volna intézni? Kicsit lelkifurdalásom van miatta, mert azóta nem írt, nem tudom, mi van vele. Igaz, meg kellett volna beszélnem vele, nem pedig elmenekülni…