Lány vagyok, 26 éves. Történetem meglehetősen egyszerűcske, de hátha valakinek tetszeni fog mégis, és talál benne hasznosat, ami segítheti abban, hogy a jövőben szemfülesebb legyen. Három hónapja megismertem egy srácot a barátnőm koleszának buliján. Kedves visszahúzódó fiúnak tűnt, néha úgy éreztem, én viszem a beszélgetést és én nyomulok rá, de később megerősítettek a többiek, hogy nem így volt. Jelen volt a srác, csak nehezen nyílt meg. Egy kis ital, és két óra kellett hozzá, hogy a kérdések és válaszok között ne teljenek el hosszú, zavart pillanatok. Végre pergett a kommunikáció és amikor indultam hazafele, elkérte a számom és a mélcímem.

Eleinte pár napig csak leveleztünk, majd amikor megemlítettem neki, hogy nyugodtam felhívhat, beszélgettünk is. Találkoztunk, összejöttünk stb. A szüleimmel élek, de nekik nincs kifogásuk, ha felhozom az aktuális kedvesemet. Sokszor vittem fel ezt a srácot is. Megismerkedett az apámmal, anyámmal, minden szuper volt. Ő 25 éves volt, albérletben lakott, a szülei Egerben laktak. Néha én mentem fel hozzá, de annyira rendetlen volt a lakása, hogy inkább nem akartam látni és én hívtam fel magamhoz. Mit írjak még róla? Barátai nem nagyon voltak, a pénzt könnyen szórta hülyeségekre, ritkán láttam nevetni. Nem tudom, mi tetszett meg benne. Talán a csendessége, a visszafogottsága. Lassan meguntam azt a szerepet, hogy nekem kell irányítanom és megmondanom neki, mit csináljon. Szinte mindenért felhívott, hogy most hogyan döntsön ilyen-olyan kérdésekben. Erre nem vagyok alkalmas, de sok csaj pont az ilyeneket szereti, akiket irányíthat, felügyelhet. Egyik alkalommal finoman körülírtam neki, hogy minden kapcsolatnak eljön a vége stb. Nem értette, hova akarok kilyukadni (inkább nem akarta érteni). Amikor konkrétan megmondtam neki, hogy nem ő az, akit keresek, kikelt magából és azt mondta, hogy pont 3 hónap a munkahelyeken is a próbaidő, ők is el szokták küldeni az alkalmazottat, ha nem teljesít vagy spórolni akarnak és nem szeretnének adózni utána, de jó volt az ingyen munka. Valami ilyesmit vágott ki, egy szuszra. Nem igazán láttam az összefüggést. Elmenekültem tőle. Aztán felhívott még párszor, de nem akartam még találkozni sem vele. Aztán elkezdte a szüleimet hívogatni. Amikor már ötödszörre tagadtattam le magam, elkezdett kételkedni és volt, hogy naponta tízszer csörgött a vonalason (a mobilt nem vettem fel). Amikor apámnál betelt a pohár, hogy harmadszor ugrasztják ki a fotelből egy este alatt, kissé megemelte a hangját a sráccal, mire az „alkesz pöcsnek” nevezte. Ezután már belátta, hogy nincs tovább, és szép lassan eltűnt a srác. Én nem számítottam ki a „próbaidőt”, nincs is nálam ilyen – egyszerűen ha egy sráccal nem megy, akkor megmondom neki és kész, ha pedig nem érti meg, akkor az illető egyszerűen még nem nőtt fel. Ha bele se vágunk, akkor nincs, ami kiderüljön. Ehhez idő kell, míg a dolgok láthatóvá válnak. Szerintem az élet minden dolgában így van ez.