„Szeretném őt, de nem olyan áron, hogy elveszítsem a barátságát - mert barátságból szerelem lehet, de szerelemből nem lehet barátság soha” – következő történetünket röviden és velősen úgy lehetne summázni, hogy Rómeó addig tökölt, míg elhappolták előle szíve királynőjét. Most azzal vigasztalja magát, hogy nem is baj, mert számára a lány barátsága sokkal fontosabb. Önvigasztalás vagy önkielégítés?
Tapasztalatom szerint a neten olvasottak formálják az embert, ez a blog is ilyen. Jó értelemben hat. Amikor olvasok egy sztorit, kihúzhatom magam, hogy „na én legalább nem vagyok ilyen!” Minden napra jut egy sztori, ami azt mutatja, hogy ez mindenki számára kimeríthetetlen téma és mindenki hozzá tud szólni, és be tudja dobni saját élményét. Régóta olvasom a blogot, kb. 1 éve, így tudom, hogy többször volt már téma a nő-férfi barátság. Az én történetem is ilyen, és ha a sztori végén lelúzereztek, igazatok lesz! : ) 24 éves vagyok, a lány pedig 26. A kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor még volt egy pasija. Ő nem tudott rólam, sem arról, hogy néha a csajával elmegyünk strandra, étterembe, moziba – tényleg nem volt köztünk semmi. Azt akkor még nem tudhattam, hogy lehetett volna.
Volt, amikor nálunk a kertben ledobta a pólóját és egy szál melltartóban napozott. Néha úgy éreztem, direkt csinálja. Aztán szakított a barátjával és hónapokig egyedül volt. A kapcsolatunk nem olvadt át szerelembe: minden ment tovább úgy, ahogy addig. Aztán lelkendezve mesélte, hogy talált valakit, összejött egy sráccal - egy kicsit elszomorodtam. Egyik este msn-en beszélgettem vele, érdeklődtem hogy van stb. egyszer csak rákérdeztem, hogy csak úgy a hecc kedvéért válaszoljon erre a kérdésre: „lenne nálad esélyem?” Sokáig nem jött válasz, majd ennyi: „hát, nem is tudom : ) ”. Aztán elmesélte, hogyha kicsit rástartoltam volna, akkor lehetett volna belőle valami, viszont annak a baráti kapcsolatunk látná kárát, ami szerintem is sokkal értékesebb volt. Nem bántam volna, de a szerelem csak kémia, a barátság pedig egészen más, magasabb rendű dolog… vagy ezzel a szöveggel csak magamat áltatom? :): ) Szeretném őt, de nem olyan áron, hogy elveszítsem a barátságát - mert barátságból szerelem lehet, de szerelemből nem lehet barátság soha. Nem lehet visszacsinálni. Lépnem kellett volna? Vagy csak úgy kezelt, mint egy öcsikét? Voltatok már ilyen helyzetben? Szóval lehet, hogy valaki a történet olvastán kihúzza magát, hogy én legalább nem vagyok ilyen. Én azért húzom ki magam a saját történetemen, mert legalább nem vagyok bunkó, aki lányokat érzelmileg zaklat és erőszakkal próbál sikert elérni. Üdv: Laci
