Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Esküvőn soha ne ismerkedj!

2011. március 08. 07:36 - csajokespasik

„Szépen megírta, hogy sajnálja, hogy csak most szól, de férjnél van és két gyerekkel is büszkélkedhet. Most erre mit írjak? Hogy „jó jó, de azért néha dugni jöjjünk össze?” – mit képes megtenni egy jó feleség egy kis potyaszexért? Mindent. Azt eddig is tudtuk, hogy a nők megvadulnak, ha esküvőt látnak, hiszen olyan nekik a fehér uszály, mint bikának a vörös posztó. Most megtudhatod, miért csak fokozott óvatossággal szabad esküvőn kapcsolatba bonyolódni.

 

Sokat olvasom a blogot, rengeteg a tanulság, én pedig már háromszor ugrottam neki, hogy megírjam a sajátomat, de valahogy mindig leálltam vele. Nem tudom, miért. Talán a rossz emlék vagy a lustaság miatt. Tavaly nyáron egy kollégám esküvőjén jártunk hat munkatársammal. A lagzin, ahogy egymás után ürültek az üvegek és oldódott az ember, elkezdtünk ismerkedni a rokonsággal, a család barátaival. Én kimentem a teraszra egy kicsit, mert nagyon meleg volt már bent. Az egyik asztalhoz ülök, egyszer csak egy nő lép mögém. Kérdi, honnan ismerem a párt. Én elmesélem, hogy a vőlegény a kollégám volt. Itt kellett volna átugrani a terasz korlátját és elszaladni.

Egész este beszélgettünk, nem kérdeztem, hogy van-e valakije, gondoltam, úgyis elmondja, ha van. Ráhajtottam. Nem ellenkezett. Összejöttünk. Három hétig jártunk, nagyon jó volt vele az ágyban, szenvedélyes volt és csak jót tudok róla mesélni. Aztán jött a fordulat. Egyik este e-mailben szépen megírta, hogy sajnálja, hogy csak most szól, de férjnél van és két gyerekkel is büszkélkedhet. Most erre mit írjak? – téptem magam. Le voltam rendesen sokkolva. Azt írjam neki, hogy „jó jó, de azért néha dugni jöjjünk össze?” Végül nem csináltam semmit, csak ültem és néztem a monitort. Ezt várta? Vagy azt, hogy majd gratulálok neki? Mit várt? Miért mondta el? Abban a levélben sokszor bocsánatot kért, nem tud nekem tovább hazudni. Hiányzik neki a kaland. Nem válaszoltam erre, nem hívtam többet. Ő se keresett engem. Napokig zombi voltam. Itt a történet vége. Most már jól vagyok: van egy gyönyörű, rendes (és férjmentes!) barátnőm. Sziasztok!

 
184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr792720653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pszichológus válaszol: Ha tudunk együtt élni papír nélkül, a gyerekhez miért kell összeházasodni? 2011.03.28. 15:53:14

Kedves KarolinaÖn nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 09:46:19

@Frigyesur:

Tudod a házas férfiak többet élnek, de jobban várják a halált. :)

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 09:48:44

@Nard: Na ezt majd meglatjuk, hogy gernika mellett is igaz-e. Engem biztos Kitty fog sirba vinni.

Na de telleg, megmondjatok majd, hogy mennyi dvdt vigyek? Vagy kiirjatok, aztan kicsengetem az arat?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.08. 09:51:16

@Frigyesur:

Fingom nincs mennyi kell, én nem vagyok otthon hogy tudjam :)

tuli _ 2011.03.08. 09:52:42

@Tóthi: erről beszélek :)

@Frigyesur: nem rövid fiúsra gondoltam, hanem arra, hogy ne érjen fenék közepéig. a vállig, vagy kicsit lejjebb érő belefér :)

@Nard: én nem annyira az őszülésről vélekedem így. hanem arról, hogy bizonyos kor után nagyon keveseknek áll jól a nagyon hosszú haj. még akkor sem, ha dús. akkor, ha ritkás, végképp nem.
persze vannak kivételek, nem vitatom :) (a ritkás hajnál nincsenek kivételek, de az a fiataloknak sem áll jól, ha hosszú)

dr. gernika 2011.03.08. 09:53:59

@Frigyesur: Egy, de egy 4.3 gigás pendrive is elég. A biztonság kedvéért most belenéztem, és megtudtam, hogy a gyerekek porcsejtjeinek központjában a kemény csontképző munka helyett alszanak a munkatársak...

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:00:34

@gernika: Afene, 4 gigas van. Hordozhato winchester meg otthon. Grrr. De a tudasert mindent, ezt nekem eddig senki se mondta.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.08. 10:02:43

Csatlakoznék sok előttem szólóhoz: én sem hiszem, hogy egy 2 gyerekes anyának lenne ideje 3 hétig randizgatni. Kizárt dolog!

Nekem ugyan még nincs gyerekem, de 1,5 óra a lakhelyem a munkahelyemtől és elég nehéz bárkivel találkozót megbeszélni úgy, hogy nem 10 óra magasságában érek utána haza. Ami ugye feltűnne otthon. :D

Szóval ez tényleg valami lekoptató duma, vagy ennyire hülye a férj otthon... De inkább az előbbi. Viszont akkor meg az egészet nem értem. Otthon a zember nem dugja meg ezt az nőt? Hogyan hoztak össze két gyereket?

dr. gernika 2011.03.08. 10:04:49

@Frigyesur: Öhh, úszófrizura! Ezt hallgattam anyámtól egész gyerekkoromban, hogy olyat vágassunk, mert milyen praktikus. Eh, úgy úszok, mint egy fuldokló kutya bazeg.
Csak lusta volt fésülni meg csurizni a hajamat. Amint volt önálló akaratom, seggig növesztettem, és csak gimi közepe táján vágattam le.

@tuli _: Hát, ha így haladunk anyagilag, én leszek annyi, mire megszületik az első. :)

@Tóthi: Láttam facebookon egy 3gyerekes anyát, gyönyörűek a kölkök. Minden kép alatt, ahol az ismerősök dícsérik őket, elkezdi ajánlgatni, hogy ingyen elvihetők. Időnként az üzenőfalán is.

fumerin 2011.03.08. 10:09:09

@gernika: Tegnap a zemberem azzal akart megkörnyékezni, hogy "dejóislenne" egy kicsi baba megen.
Közöltem vele, hogy ha ez akár véletlenül is előfordulna, szedném a batyum és világgá mennék.
A gyerekeket tegye bele a nagy kutya kosárba, fotózza le és a kisállatbolt ajtajára ragassza ki: ingyen elvihetőek! :D

tuli _ 2011.03.08. 10:15:07

@gernika: az anyaság legszebb pillanatai voltak, amikor kicsi gyerekként éjjel, a puha pihe ágyacskáikban édesdeden aludt mindhárom. ebben az állapotban többet is el tudtam volna képzelni :D
azért csak nem vártok addig :)

ingyen elvihetők :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:18:53

@fumerin: Mintaanya vagy!

@gernika: Elnyomtak minket. Te meg Nardon allsz bosszu elnyomast. Belolem meg igy lett ferfi.

Meg volt olyan verzio is, hogy akkor dusabb lesz felnottkent.

Uszni viszont imadtam. A mai napig. Mar orat viszek be, ha toba/tengerbe mereszkedem, mert 1 ora 15 percnek tunik a vizben, annyira jo.

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:20:32

@tuli _: Talan ha nem lattak volna a reszeges anyai peldat, tobbet lettek volna angyalkak.

dr. gernika 2011.03.08. 10:24:17

@Frigyesur: Ne csinálj ebből gondot, ha nincs üres DVD, kölcsön adom azt, amin van, majd legközelebb visszahozod.

Tóthi 2011.03.08. 10:24:48

@gernika: :-DDD
Kisebbik másfél éves, szvsz mindent elmond, hogy mostanában Buldinak (vö. Buldózer) becézzük. Aszongya neki vasárnap az apja, miután egy röpke óra alatt szétkapta a lakást, és csapágyasra hajtott mindkettőnket: "Te legfeljebb egy természeti katasztrófával vagy összemérhető, kincsem." (Mindezt lágyan, kedveskedő hangsúllyal, alig titkolt büszkeséggel a hangjában.) Büdös kölök elvigyorodott, és hevesen megtapsolta magát.

@tuli _: @fumerin: Mi most azért szívunk ekkorát, mert a nagy valóságos angyal volt. Mondták ugyan, hogy kétszer nem lesz ekkora mázlink. Azóta eldöntöttük, nem lesz harmadik. :-)

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:29:09

@gernika: Jo, annyira nem nagy gond, csak lusta vagyok elmenni, venni. Leginkabb.

dr. gernika 2011.03.08. 10:34:07

@fumerin: Mondjad neki, ha ő szüli meg, benne vagy. :)

@tuli _: Ja, várni nem akarunk addig, de amíg a körülmények nem engedik, csak verbálisan leszünk szülők. Egyébként a roppant tudományos tenyér feletti gyűrűhimbáló jóslat szerint egy fiunk és egy lányunk lesz. Mindkettőnknek ugyanaz jött ki, csak fordított sorrendben.

@Frigyesur: Fürdővárosi gyerek vagyok, ha nincs kicsempézve az alja, nem érzem magam biztonságban. :DDD
DVD-t meg majd odaadom.

fumerin 2011.03.08. 10:36:07

@Tóthi: Nekem abból a korcsoportból kettő van raktáron! Képzeld el a kicsidet duplán! ;)
Már zárom a szobákat, csak a konyhát és a baba szobát pusztíthatják földig. Most itt főznek velem, bár jobb szó az, hogy lábatlankodnak és dobálnak hagymával, krupmlival, miután az összes nem zárható szekrény tartalma már nem motiváció. :D

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:41:26

@gernika: Ehh. Miert mindig azoknak van gondja a vizzel, akik a kozelukben nottek fel? Pedig a kicsempezett veszelyesebb: idos nenik tamadnak minden oldalrol. Ehhez kepest meduza, capa, vizisiklo semmi. Ja, tudom, de elbansz az oreglanyokkal.

Ha odaadod, akkor mibol tanulsz viszont? Hm?

dr. gernika 2011.03.08. 10:41:48

@Tóthi: :D Bízom benne, hogy Nard majd kitalál valamit, amivel hasznosíthatjuk a kölök plusz energiáit. Pölö dinamót köt rá, stb... Meg ott vannak azok a nagyon jó kis felmosórongy-aljú rugdalózók...

Tóthi 2011.03.08. 10:42:20

@fumerin: Az se rossz, tesómnak vannak ikrei, néha jönnek hozzánk is, olyankor megállapítom, hogy a kicsi a fasorban sincs hozzájuk képest. :-) Pedig a gyerekszoba katasztrófa sújtotta övezet nálunk is, máshol meg felügyelet nélkül nem tartózkodhat. (Konyha-fürdő veszélyes övezet, az tilos.) Így aztán mikor ébren van, nem érek rá háztartani, viszont jókat játszunk. Úgyhogy most, miután jól szétoffoltam a posztot, megyek birkózni, mert reklamál. ;-)

dr. gernika 2011.03.08. 10:44:24

@Frigyesur: Uszodában nincs idős néni, főleg abban nem, ahol gyerekek ugrálnak a startkövekről. :)

Felmásolom az anyagot vincsire, szerencsére mióta infós pasim van, megoldott a belső tárhely. :)

Tóthi 2011.03.08. 10:45:32

@gernika: Nem akar az ágy alá menni, pedig szétcsaphatna a porcicák között. :-) Jobb, ha úgy képzeled el, hogy a ded plusz energiái a tiedet szívják el, akkor nagy csalódás nem érhet, legfeljebb esetleg kellemesen meglepődsz. ;-)))

fumerin 2011.03.08. 10:45:57

@gernika: Meg is szülném, nem az kihívás...

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 10:48:55

@gernika: Nem tudom te hol jartal, de engem korbevettek. Elol-hatul, oldalt, akarmelyik savba mentem.

Ehh, de hulye vagyok. Hat tenyleg. Erre jok az ITsek. Meg talan meg a legozasban is nemelyik, bar ezt nem tudjuk ugyebar, mert Nard eloelete homalyos ezugyben.

tuli _ 2011.03.08. 10:48:56

@Frigyesur: angyalkák voltak :) aztán megnőttek :P :D

@Tóthi: 4 év alatt 3 gyerek volt a buli :) nagy mázlim volt, mert a legkisebb volt a legöntörvényűbb. az is maradt:D

@gernika: érdekes dolgok ezek a körülmények. nyilván, felelősen kell dönteni, de azzal sem értek egyet, hogy legyen meg minden, csak utána jöjjön a gyerek...
ez nem rátok vonatkozik, hiszen nem tudom a körülményeket.
csak hangosan elgondolkodtam a manapság divatossá vált lakás, kocsi, nyaralás, gyerek sorrenden.

dr. gernika 2011.03.08. 10:58:03

@Tóthi: Jól hangzik... :)
@fumerin: Tudom, de az apjukat már ez a mondat is elriasztaná. ;)
@Frigyesur: Ó, Nard előélete pontosan ismert ez ügyben, láttam a vonatkozó dokumentációkat.
@tuli _: Ha nem is toronyóra lánccal, de mindenképpen szeretném magam biztonságban érezni, mire jön a gyerek.

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 11:01:26

@gernika: oo, ironizaltam, sejtetve a plebssel a tenyeket, de nem orrukra kotve, hogy kivaltsagosnak erezzem magam.

Mar ki is talaltam, hogy mi lesz a te neved, hehe.

dr. gernika 2011.03.08. 11:02:51

@Frigyesur: Felejtsd el, van már nevem.
:P

tuli _ 2011.03.08. 11:06:46

@Frigyesur: sajnos mind nem. az angyalkás igen :D

@gernika: arany középút.

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 11:17:55

@gernika: Dedede. Hazassag reven kiralynoi rangot kapsz.

@tuli _: Nem kell a rizsa tuli. Melyik alkesz?

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 11:28:19

@gernika: Hehe. Ilyenkor olyan elegedett vagyok gonoszsagommal.

Tóthi 2011.03.08. 11:31:07

@Frigyesur: Házasság révén királyné lesz. A királynő saját jogon uralkodik.

Frigyesur (törölt) 2011.03.08. 11:32:27

@Nard: Dehonnem.

@Tóthi: Tudom, mar rajottem. De reszletkerdes.

Tóthi 2011.03.08. 11:40:48

@Frigyesur: Itt a keleti végeken nem biztos, Beatrix is azt hitte, mindegy az a betűnyi különbség. Mária királynőnk is megszívta.

Tóthi 2011.03.08. 11:44:33

@Nard: Á, ti informatikusok nyilvánosan sajnáltatjátok magatokat, közben meg szép csendesen elintézitek, hogy minden
úgy történjen, ahogy ti szeretnétek. Hogy maradjunk az előző klasszikus példámnál, tiszta Luxemburgi Zsigmond. Mária meg csak pislog, hogy átvették az uralmat. ;-)

Kytia 2011.03.08. 11:57:40

Erősen borulásznak a nemi szerepek.:)))

fumerin 2011.03.08. 12:10:39

Szerintetek már előjöhetett a tavaszi fáradtság a barlangból?
Olyan tüneteim lettek :(

Tóthi 2011.03.08. 12:32:55

@fumerin: Ha azzal jár, hogy semmi kedvem dolgozni, és legszívesebben bevackolnék a ded mellé a kiságyba, akkor minden bizonnyal.

Tóthi 2011.03.08. 12:43:04

@Nard: Az a baj, hogy eddig azért időnként találtam örömöt is a melóban, de most valahogy megcsömörlöttem. Ennek köszönhetően mindent az utolsó utáni pillanatra hagyok, ezért előbb-utóbb kapok a pofámra.

fumerin 2011.03.08. 12:54:12

@Tóthi: Nekem is alszanak délben. De akkor jön haza az utánpótlás:)
Amúgy olyan álmos vagyok, csak aludni tudnék. Már a KV sem segít.

Tóthi 2011.03.08. 13:28:47

@fumerin: Utánpótlást most hoztuk haza. A kicsi előbbi bealvása azzal jár, hogy teljesen felborult a napirendünk, nem tudom, hogyan viszem őket délután-este kendózni. Én már biztosan nem fogok szundikálni ebéd után. :-)

Anti Anyag (törölt) 2011.03.08. 16:04:14

Ja, ez megesik. A feleségek is emberek.

Murderface 2011.03.08. 16:28:38

@fumerin: @Bundabandi: 2 gyereke van. Nem 2 gyereket nevel. A kettő nem ugyanaz. Talán számotokra meglepő, de vannak anyák, akik leszarják, hogy mi van a kölkükkel, mennek shoppingolni, meg fitneszterembe, meg koktélozni, meg félrekúrni, ha a kölök óbégat, kap valami játékot (idősebb korban egy valag pénzt), azt jóvan.
Simán hihető a poszt.

hotelalfa 2011.03.08. 16:41:19

Ha valaki at akar elni hasonlo koppanast annak javaslom nezze meg Goeroge Clooney-val az Up In the Air c. filmet. Udv :)

tarquin - védőháló nélkül 2011.03.08. 16:44:09

"Egész este beszélgettünk, nem kérdeztem, hogy van-e valakije, gondoltam, úgyis elmondja, ha van."

Valószínűleg elmondaná, hogy van egy kiállhatatlan férje, akitől épp most költözött el, és akkor kedves posztíró pont megvárja a bírósági végzést, csak utána járna ágyra a nőihölggyel. Háppersze, hogy mindig a zártatlanokat dobják át a palánkon.:-)

Nem kérdezted, kedves posztíró, mert nem akartad tudni.

Zorgo 2011.03.08. 16:44:30

Micsoda egy balek.Az ilyen csaj a legjobb szeretőnek.Idealista fasz.

solid01 2011.03.08. 17:26:52

Jól jártál. Jól megraktam volna oszt csá.

barbie83 2011.03.08. 17:53:43

aki ideírják a történeteiket, azok mind buzik. legyen az oldal címe: buzik és csajok

mükkemakk 2011.03.08. 20:01:19

Az ilyen csaj a legjobb szeretőnek, hívd fel és gyí......

Senkifia 2011.03.08. 20:24:34

@Frigyesur: van ebben valami.... gyakorló kétgyerekes családapaként kb ez a nézetem nekem is :)

Senkifia 2011.03.08. 20:26:05

@Anti Anyag: ...és méghozzá néha milyen szemét emberek,amint a fenti példa is mutatja :)

Senkifia 2011.03.08. 20:34:41

@gernika: van olyan,még kettővel is,(háromra gondolni sem merek), és ha az ember bevette a lesz.romtablettát,akkor is,hogy kiírná,hogy ingyen elvihetők :)
ja persze csak pillanatnyi roham. me1 azért nincs az a pénz,vagy egyéb sem :) csak ki tudják hozni az emberből az állatot,meg az agyvérzést :D

vázkulcs 2011.03.08. 20:36:48

ennél nagyobb bajod soha ne legyen.
Szerintem nézd jó oldaláról , írhatta volna azt is HIV + és most már te is valószínűleg. :)
farkasok
www.youtube.com/watch?v=GEkcUiin8KM

Senkifia 2011.03.08. 20:39:09

@Tóthi: hát ha anyuka eljutott idáig,akkor valószínűleg nagy gondok vannak otthon. De ti jobban tudjátok,mi az,ami idáig eltolhat egy feleséget,én nem vagyok nőből. Hogy apukát lesz.rja,az még csak-csak magyarázható,hogy hülye surmó az illető apuka, esetleg ő is csalja,stb. De hogy a két gyereket? Az már védhetetlen pozíció. Az a suttyóság teteje,hogy hagyom a kölköket a francba,majd csak lesz valahogy,csak engem végre valaki jól dugjon meg... De lehet,hogy rosszul látom.

Senkifia 2011.03.08. 20:41:02

@vázkulcs: ja,mint a nyuszika a rókának,erőszak után:Róka,van papírod,hogy nem vagy HIV pozitív? Persze!.. Na akkor eltépheted :)

Senkifia 2011.03.08. 20:45:24

@gernika: te kis rosszindulatú :)
általában azokat használják ki szekszuálisan,akik érzékenyek is rá. Akik lesz.rják,azokkal sokkal ritkább. Vagy észre sem veszik :)

Senkifia 2011.03.08. 21:08:41

@tuli _: szóval a helyes srác,ha nem zavarja a két gyerek,meg férj, "azért" belefért volna?... ha már "azért" helyes volt...

2011.03.08. 21:10:53

ilyenek a nők, ezt kell mondjam. egyébként ez mindíg nehéz ügy. pl azért, mert mindenki hoz mindenfélét a korábbi kapcsolataiból... erről van itt egy jó írás:

www.onlinepszichologia.hu/hirek/akkor-es-most-mit-hordozunk-magunkban-a-multbol

Olikincs · http://onlinepszichologia.hu 2011.03.08. 21:34:32

@Csanádka: jó a cikk, én is olvastam már korábban, viszont pont nem az előzőkapcsolatból való berögződésekről szól

Olikincs · http://onlinepszichologia.hu 2011.03.08. 21:35:07

hanem a családi minták szerepéről

Melchi Zadok 2011.03.08. 21:36:06

ezt a puhapöcs nyavajgást...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.08. 21:39:32

A 3 hétre megvolt a pina, vagy nem volt meg a pina? Na akkor...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.08. 21:46:27

Meg mi az hogy esküvőn ne? Hát ja, ne ha a saját esküvőd.

AlphaBlack 2011.03.08. 21:50:32

Én kiderítettem volna, hol lakik, megbeszélek vele egy randit valahol messze attól a házától, közben becsöngettem volna hozzájuk este 8 fele, és a férjével szépen megbeszéltem volna, micsoda is a felesége, ha ugyan még nem jött volna rá. Ugyanis nem az esküvős csóka volt sem az első sem az utolsó férrekúrós átb@szott pali a feleségnél, az fix. Ez az egész sztori rutinos nőt takar. Viszi haza a lelki dolgokat, meg betegségeket az otthonba, a családba. Ha meg nem tetszik otthon, el lehet válni. Jaa, ahhoz golyók kellenének... Az meg nincs ugye, mert nő. Akinek nem elég kaland egy házasság meg a gyereknevelés. Mocsok fajtája.

Csigorin 2011.03.08. 22:24:11

Azt írjam neki, hogy „jó jó, de azért néha dugni jöjjünk össze?”

Igen. Csak kicsit kulturabb modon.

"Végül nem csináltam semmit, csak ültem és néztem a monitort. "

Hulye vagy te edesfiam...

Cseber Lajos 2011.03.08. 22:42:54

Nekem volt egy haverom, az a saját eskövőjén dugta meg az újdonsült felesége anyját. Vagyis az anyósát. Ez nem kamu, tényleg így történt.

este ráérek 2011.03.08. 22:58:26

Minden nőt ,akit lehet meg kell dugni. Mit kell ezen annyit vacakolni.

VOGAben 2011.03.08. 23:03:09

@AlphaBlack:

Ez a beszéd!

Elsőre ocsmányul hangzik, de sajnos ez a rutin a mai harmincas asszonykák között.
A számukra unalmassá alakulásukig tartanak a ma köttetett házasságok.

Ez az új norma, kéretik észnél lenni.

Tóthi 2011.03.08. 23:04:11

@Senkifia: Ha figyelmesen olvastál, se én, se a megjelent gyakorló anyák sem tudtuk kisakkozni, hogy fér ez bele egy gyerek(ek)et nevelő nő életébe. (Részemről a megcsalás se játszik, de tudom, hogy őskövület vagyok.)

@Cseber Lajos: Hát ez meg erősen gyanús sztori. Hihetetlen, hogy egy csajnak nemcsak a férje, de a saját anyja is ekkora féreg legyen.

Perkele 2011.03.08. 23:25:28

a férjezett csajokkal csak a baj van, úgy meg főleg, ha az én feleségem

Netuddki. 2011.03.08. 23:58:11

"Hiányzik neki a kaland."

Javaslom a "bőrgyógyászat" felkeresését.

viktor134 2011.03.09. 00:38:57

hülye vagy bazdmeg. csak simán dugnod kellett volna tovább és kész. :)

Plumper_ 2011.03.09. 07:50:20

ha a feleségem az esküvőn kúrna félre, másnap shotgunnal lőném szét az agyát. ennyi. és annak is, aki megkefélte.

Commodus 2011.03.09. 07:52:53

Mondjuk engem is vert már át férjes asszony. Gyereke ugyan nem volt, de pár hétig én sem tudtam róla, hogy van férje. Pedig rákérdeztem, van-e valakije. Visszagondolva, egynek jó volt. :)

nyiroszilvi 2011.03.09. 08:21:09

Én azt nem értem, hogy miért az a tanulság, hogy "esküvőn ne ismerkedj!"??
Ha máshol ismerte volna meg, pl egy buszon, vagy egy postán sorbanállás közben, akkor tudta volna előre, hogy férjes asszony?
Különben is, nehogy már sajnáljuk, hogy dugott néhányszot egy jót! Ja, hogy a pasikat is lehet "csak" szexre használni?
Isten hozott a valóságban, kedves posztoló!

KovA 2011.03.09. 08:32:48

Hehehe...
A reklám (néhány hét szexelés) után jön az apróbetűs rész (gyerekek, férj).
Mert ahhoz, hogy továbbszövődhessen a dolog - és előléphess fehér lovon érkező megmentőként - ismerned kell néhány részletet :-)

Ez a választóvíz.
Ha nem azért közölte, mert a próbán nem váltál be - jött volna a milyen rossz nekem a rossz férjem mellett című fejezet.

Azt felejtsd el, hogy a nők puszta szex miatt kapcsolatba kezdenek - ez még akkor sincs így ha azt hiszik. :-)
Ha a dolog megreked ezen a szinten továbblépés reménye nélkül - hamar vége lesz.
A cél te magad vagy - s egyben te is csak eszköz (de nem a puszta szexhez).
Jó esetben szeretett eszköz - érd be ennyivel.

KovA 2011.03.09. 08:40:27

@jeanli: :-) A pasikat nem(igen) lehet csak szexre (ki)használni.
Ilyet csak egy nő gondolhat - a maga női értelmezésében.

A pasikak ritkán volna kifogasá azellen, hogy őt a lány(ok) csak szexre használják :-) - ezért nem lehet (ilyesmivel) ki-használni.

nyiroszilvi 2011.03.09. 08:54:43

@KovA: Én úgy éreztem pasikánk itt zokon vette...
Egyébként meg deeeee.

KovA 2011.03.09. 08:55:49

@Plumper_: Nem éri meg. Olyankor még épp időben van - ez sok kellemetlenségtől megóv.
A shotgunnal csak magadat szivatod meg.

KovA 2011.03.09. 08:59:56

@Tóthi: úgy fér bele, hogy le akarja valamiért cserélni a férjet (s ez nem is feltétlenül tudatos még akkor).

A "potyaszexelés" (különösen ha hosszútávú) eme viselkedés pasis értelmezése.

Plumper_ 2011.03.09. 09:01:16

@KovA: mi van olyankor még időben? a shotgun széép, a shotgun jóóó!:-D

KovA 2011.03.09. 09:06:30

@AlphaBlack: Nem érdemes ilyesmibe beavatkozni.
Nem ismered a körülményeket és a kiváltó okokat,
s mivel az ilyen beavatkozás jótékony hatása kétséges - jobb, ha kimaradsz belőle.
Az asszonynak valószínűleg valami (önmagával) megharcolnivalója van - és családjának és gyerekeinek is az a legjobbb esély, ha sikerül önmagával megharcolnia.
Ezzel érdemes búcsút venni tőle - ez valamennyit segíthet a dolgon.
De lelkigondozásba belemenni szigorúan tilos, ha jót akarsz.

Plumper_ 2011.03.09. 09:08:47

@jeanli: hidd azt is, hogy ha egy nő szexre fog magának pasit, akkor a pasi nem gondolja úgy, hogy a nő csak szexre lesz jó!:-D
azért hátulról megküldve a rotyogós csúnyát nem éppen arról árulkodik, hogy a nő vette elő a pasit, de lehet azt hinni. éppen csak ő kezdeményezett.

@kovi1970: Molnár Anikó nyomdokain, akinek a legtöbb egzotikus nemi betegsége lehet, Tobagótól Zimbabwén át Dubajig összegyűjtve a pinakarfiolokat.

KovA 2011.03.09. 09:10:59

@Plumper_: az, hogy még nem ment rá az életed.
A shotgunra (is) rámegy. A börtönben.
Úgyhogy rövid az olyan élvezet...
Többet ér egy (másik) téged szerető lányka - nem érdemes holmi lövöldözésre cserélni.

Plumper_ 2011.03.09. 09:16:30

@KovA: igaz...eleve nem kell olyan nőt választani, aki félrekúr. én nem teszem, úgyhogy ő se tegye. szinte minden más megbocsájtható, a félrelépés soha.

KovA 2011.03.09. 10:23:11

@Plumper_:
Hát igaz, igaz elvben amit mondasz csak az a baj, hogy a gyakorlatban nem mindig sikerül a válsztás. :-)
Oszt' azt is túl kell élni valahogy.

Megbocsájtani - hát az egyéni adottság, hogy ki mit tud.
A megbocsájtás megér egy külön misét.

De van Nietzschének egy érdekes mondata - nem biztos, hogy pontosan idézem, sőt lehet, hogy (akaratlanul) meg is hamisítom a saját értelmezésem szerint... tehát:

"Azt mondja a szeretet: megbocsájtom, amit (ellenem) tettél, csak azt nem hogy ellened tetted."

A helyzet azért nem mindig ennyire reménytelen - ámde előre beláthatatlan - és jobb nem próbára tenni...

KovA 2011.03.09. 10:32:37

@jeanli: Hiszi a piszi.
Pasiká(n)k nemigen szereti(k) a másodhegedűs szerepet, akkor sem, ha beérné a puszta "szexre kihasználással".
Alighanem ez is genetikailag kódolt jellemző...

Nem mondta a fiúka, hogy babacseperintő szövetség alapításának (bármily távoli) hátsó gondolatával kezde(ményez)ett volna kapcsolatot, a hölggyel.
Persze kizárva nincs - csak az látszik, hogy sem megmentő sem másodhegedűs nem vágyik lenni (teljesen megérthető mindkettő).

Plumper_ 2011.03.09. 11:21:55

@KovA: áh...azt, hogy mit tett, az egyenlő azzal, hogy ellenem tette. Szóval, ilyen alapon a hazugság fizikailag úgysem fáj, akkor meg minek lovagolni rajta. Hát dehogynem.
Nietsche-nek még kellett volna egy kört agyalnia ezen a megállapításán.:-)

KovA 2011.03.09. 13:12:03

@Plumper_:
:-) Vagy nekünk Nietzsche bácsi megállapításán ... mert annyira nem kézenfekvő.

Amúgy meg igazad van - nem az a lényeg, hogy fizikailag vagy nem fizikailag fáj - attól még kutya dolog elviselni.
Csakhát az embör - fáj vagy nem fáj - ténnyel szembesül, s a ténynek mindegy, hogy fáj vagy nem fáj az marad ami.
S azért a tényhez elsősorban úgy kell hozzáállni mint tényhez - tudomásul kell venni. Aztán persze jöhet a sebnyalogatás.
A fájdalmat nekem az én szeretetem önző természete is okozza - abban az ember a maga baját veszteségét siratja - de van egy olyan természete is amelyik a szeretett lény veszteségét - ha úgy tetszik a szerelmet magát.

Nem tudhatja az ember, hogy tud-e megbocsájtani mig abba a
helyzetbe nem kerül - ez nem csak akarás kérdése.
Olyan dolog ez mint egy (újjá)szülés - az embernek újjá kell szülni akinek megbocsájt. Nehéz és fájdalmas - mint minden szülés, de megéri - mert gyógyulást hoz.

Független attól, hogy a tartalma egyoldalú (vagyis független attól akiben csalódtál - pl. ő tojik az egészre) - avagy kétoldalú - együtt törekedtek a (bizalmi) viszony helyreállítására.

A lényeg. akár így akár úgy - a harag: fájdalom, ami téged gyötör. Azért is jó megbocsájtani, hogy megszabadulj tőle.
Aki haragszik - nem szabad. Amíg haragszol: nem mindegy neked - megkötöz. Rányomja pecsétjét a következő kapcsolatokra rontja az esélyeket. Csontváz a szekrényben.

Nem érdemes sokat törődni az embernek a maga fájdalmával - mert bizony az ember önzése az ami legmakacsabbul fáj.
Mert gondolj bele - ha kiderül hogy valaki szemét - akkor szemetet siratsz ? Minek az neked ? A szemetet kukába dobja az ember. Vagy mésem az ? Mégis érték ? Akkor meg az a baj hogy nem a tiéd ? Látod, máris lelepleződik a szeretet önző természete...

Plumper_ 2011.03.09. 13:37:05

@KovA: vagy azt siratom, hogy mennyi "munkám" volt vele, mennyi időt pazaroltam rá, és mennyi szeretetet adtam, hiába! ha megcsal, minden hiába volt, ami addig történt

KovA 2011.03.09. 13:54:31

Igen - az ember mindenért élet-idejével fizet. Az egy konvertibilis fizetőeszköz - állandóbb tőke mint amit a tőzsdén jegyeznek... ha normálisan telik. Ha nem akkor persze más a helyzet.

Igen, az embert ér(het)ik veszteségek - azok átszámíthatók életidő veszteségekre - akárhacsak a laptopodat lopják is el - kiszámolhatod mennyit dolgoztál érte/kell dolgoznod, hogy pótolhasd.

Igen, a kapcsolatba fektetett időd is elbukható befektetési kockázat - mely kockázat vállalása/befektetés nélkül biztosan bukjuk el, amit (reményeink szerint) megnyerhetünk.

Akkor is csak azt tudom mondani, hogy ezek olyan tények - amihez nekünk kell alkalmazkodni.

Például úgy, hogy megtanulunk időben és kellő gyorsasággal dönteni, döntéseinkkel önmagunknak is önmagunkkal szemben is keményen tényeket teremteni.
Nem érdemes 4-5 év együttjárásokat befektetni egy esetleges életszövetségbe - a célnak és az elhatározásnak előbb meg kell lenni mindkét részről - hogy legyen az embernek elég dobása, ha szükséges. Különösen igaz ez lányokra.
(A pasik ideje valamelyest bővebbre szabott természetes küldetésük betöltésére.)

Joe69 2011.03.09. 22:46:17

Basszus, nekem ilyen szituk miért nem tudnak összejönni ?

KovA 2011.03.18. 15:17:05

@Joe69: Alighanem időben kiszimatolják, hogy ilyen szitukra specializálódnál...
Az ilyen szitu úgy áll elő, hogy nem ezt keresik. :-)
süti beállítások módosítása