Hello! Február közepén egy házibuliban voltam, ahol bizarr jelenet játszódott le az orrom előtt. Nem voltunk sokan, igazából buli jellege sem volt az összejövetelnek – csak halkan szólt a zene és öten-hatan üldögéltünk, mint a nyugdíjasok. Aztán a házigazda lány kitalálta, hogy csináljunk koktélt, mire kimentünk néhányan a konyhába. Egyszer csak arra figyelünk fel, hogy a nappaliba az egyik haverom és a csaja hangosan veszekednek. Tényleg azt hittem, most megüti az egyik a másikat, de nem volt ilyen. Végül a pasi vette a kabátját és elviharzott. Na, a koktél helyett megvolt a következő program. Mivel én jóban voltam vele, a lány hozzám jött és elmondta, hogy a pasija egyre többet mászkál egy másik lánnyal, de amikor szóba kerül, ő azonnal terel, mondván, hogy csak barátok. A lány eddig bírta és kiborult.

A buli után naponta írt nekem, vagy hívott fel. Egyszer-kétszer találkoztunk is, pedig nem lakunk túl közel egymáshoz: ő a belvárosban, én Kispesten - de mindegy, ha zsinórban elkapom a járműveket, 40 perc alatt bent vagyok. Nem téma. Na, de most jön a probléma. Minél többet találkozunk, egyre inkább úgy érzem, hogy lassan egyre több leszek neki, mint egy hetekig használt lelki szemetesláda. Addig gondolni sem mertem rá (csak átsuhant a fejemen) hogy esetleg erősebb vigaszra is számít tőlem a megértő szavaknál. Minél többet forgattam a fejemben ezt a gondolatot, rájöttem, hogyha adna némi jelet, én nem tiltakoznék. De illik-e nekem ilyet tenni? A barátom exére rámozdulni a szakításuk után kevéssel? Nem. De akkor most hogyan cselekedjek úgy, hogy ne legyek balf@sz? Szereljem le? Vagy maradjak vele továbbra is nyájas és hallgassam a szövegét és vigasztaljam? Vagy lépjek felé? Érzem, hogy erre vár. Nem vagyok fából. Van valakinek tapasztalata vagy tanácsa? Üdv: Wolfman