26 éves szűz vagyok

2011. május 03. 07:15 - Panni CsP

„Vonzanak a nők, szexuális és érzéki értelemben egyaránt, a gond - többek között – az, hogy már nagyon fiatalon megtanultam kielégíteni magamat” - a történet szerint jelentősen visszavetheti egy pasi szexuális fejlődését az, ha túl korán felfedezi az önkielégítés örömeit, hiszen a ceruzahegyezés gyakori élvezete feleslegessé teszi a női jelenlétet. Pedig arra szükség van. Ezt a tényt mai posztolónk is így látja, aki sokat próbálkozott, mégsem akadt eddig csaj a horgára. A sztori végén se kérdés, se konklúzió, viszont a sorok között vibrál egy segélykiáltás.

 

Hello! Gondoltam, megosztom veletek kis történetem - ilyet úgysem hallani minden nap :) Lényeg, hogy 26 éves vagyok és még szűz. Nem tudom, hogyan történhetett pontosan, de sajnos így jártam. Vonzanak a nők, szexuális és érzéki értelemben egyaránt, a gond - többek között – az, hogy már nagyon fiatalon megtanultam kielégíteni magamat… olyan fiatal voltam, hogy azt sem tudtam, mit csinálok, csak azt tudtam hogy kellemes érzés... szerintem általános iskola 5. -es lehettem - de lehet, butaságot írok. Így tökéletesen megtanultam kordában tartani a hormonszintemet - sajnos túlságosan is. Ehhez jön, hogy természetesen visszahúzódó típus vagyok, nem a társaság központi figurája, - sőt még hadarok is - önbizalomhiányban is szenvedek - tehát minden adott volt, hogy el legyen cseszve kicsiny életem.

És lám - bejött :( A furcsa az, hogy soha eszembe nem jutott odamenni egy lányhoz - akár egyetem alatt - akár gimiben - egyszerűen valahogy nem tudom, nem fejlődött ki az a "késztetés" hogy nyomuljak. Mostanra már kezd valami mocorogni - próbálkoztam is - online társkereséssel - de sikertelenül. Rátesz egy lapáttal, hogy egyetem alatt nem sikerült túl sok barátot szereznem - az a kevés, akivel tartom a kapcsolatot, vagy elköltözött, vagy soha sem ér rá - pl. lemenni velem egy szórakozóhelyre. Egyedül meg nem igazán merek lemenni - úgy érzem, az én köröm már kezd bezárulni :( Ráadásul mindez a Fővárosban. A ciki az, hogy szerintem nem nézek ki túl rosszul - rendszeresen járok edzőterembe + futni, magas is vagyok (190 cm). Mostanában meg, hogy a helyzet izgalmasabb legyen, depresszió is társul a nem létező magánéletemhez. Így nagyon sok negatív, sőt "azt" sugalló gondolatok is egyre gyakrabban törnek rám szellemi porhüvelyemben. Úgy érzem, kifutottam az időből. Üdv, 26 éves

 
482 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr82873528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dantie 2011.05.03. 17:22:16

Próbálkozz csak, és kevesebbet szórakoztasd magad, akkor csak rávisz a kényszer, hogy keress valakit, aki majd szórakoztat! :)

indapass90210 2011.05.03. 17:22:48

@Éden Zina: "hogy kb. egy éve lődözöl ajánlatokkal, és mindig elhajtalak, mint pasi a fogas kurvát a négyesen."

Most miattad úgy fog tűnni, hogy én mindenkivel kikezdek. Amúgy már jó ideje Bp.-n vagyok, így akár össze is futhatnánk valamikor.

l. 2011.05.03. 17:23:13

Szakember, pszichoterapeuta, mert ha a depresszió bedarál pszichiáter lesz a vége meg valami pöpec ssri és ez már láthatóan elkezdődött
Úgyhogy inkább hamarabb mint később...
viszont pénzbe kerül

KenSentMe 2011.05.03. 17:23:56

Egyébként az egy jó kérdés, hogy randi előtt érdemes-e kiverni.. tulajdonképpen, hogy a maszturbálás ebben a szituációban előnyös-e vagy hátrányos.. azért minden ronda nőnek nekimenni csak azért, mert még nem volt csajod.. ez jó stratégia?

indapass90210 2011.05.03. 17:32:14

@VRbagoly: szerintem jobb stratégia, mint a semmi. Valahol ezt is el kell kezdeni. Aztán ahogy lesz rutin, lehet feljebb lépni.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.03. 17:34:46

@Dövan: meghatóan udvarolsz, és mindig is odavoltam a romantikusságodért, de ez most sem fog összejönni.
van, aki lekösse a vegyértékeimet, de igazán kösz.
talán ajánlkozz másoknak. biztos lesznek vevők a gyengédségedre.

Hurri Kán 2011.05.03. 17:38:58

@Éden Zina:
Vegyértékeket? Talán kémikus lettél? :)))

combo 2011.05.03. 17:39:06

egyszerű a képlet:

férfinak nincs nője (sokáig) => depresszió
nőnek nincs gyereke (sokáig) => depresszió.

Sorry, de ez van.

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 17:42:18

@gyvy: :D Sztem ez volt a legjobb:
"IGÉNYES ÉS INTELLIGENS ember sajátja, hogy a problémái gyökerét akarja felkutatni, mely nagy, belső utazáshoz bizony avatott útitársra van szükség."
Akkor vagy igenyes es intelligens, ha pszichologushoz mesz a problemaiddal, ha jol ertem. Höhö.

Bar azert az is felismeres volt, hogy bunko vagyok :)))
"Kis hazánk átlagos bunkóságára pedig, mely szerint a hülyék járnak az ugyancsak hülye pszichológusokhoz..."

"A suicid késztetések felmerülése pedig egyértelmű vészjel arra, hogy most nem partnert kell keresni, hanem terápiába menni."
Meg a szuicidum is vonzobbnak tunik, nem tudom ki hogy van vele. :D

Sonia Braga · http://www.sunapozitiv.hu 2011.05.03. 17:45:06

ez a poszt a netes társkeresés kiterjesztése? baccpapucsod-e van?

Hurri Kán 2011.05.03. 17:48:57

@Frigyesur:
Az én olvasatomban akkor vagy igényes, és intelligens, ha a problémáid gyökerét akarod felkutatni, akár avatott útitárssal, akár nélküle, de mivel időnként magammal se értek egyet, ezért a véleményem e tekintetben nem releváncsos :D

A következő, általad hivatkozott bekezdésből viszont számomra az következik, ha okos emberek járnának okos pszihomókushoz, kis hazánkban nem létezne bunkóság, sem átlagos, sem másmilyen...

Azt hiszem, Grétsy Tanár Úr ha élne még, a tíz ujját nyaldosná most :DDD

KenSentMe 2011.05.03. 17:50:20

A pszichológus az az ember, aki 5000 Ft/óra áron felírja neked az antidepresszánsokat meg az antipszichotikumokat.. ez is csak egy szolgáltatás, mint bármi a piacgazdaságban.. ha úgy érzed, hogy az életedet felesleges diszkomfortérzet terheli, ami esetleg a munkádban és az életedben is akadályoz, akkor elmehetsz hozzá, és ő ad neked olyan gyógyszereket, amivel folytathatod a napi rutinodat.

Hurri Kán 2011.05.03. 17:52:19

@VRbagoly:
Az fontos lehet a posztolónak, és a gyógyszerek hatására immáron depresszió nélkül pofozhatja tovább a bohócot :D :D :D

indapass90210 2011.05.03. 17:57:14

Szóval emberek, segítsünk a posztolónak nőt találni!

Kinek van 20 körüli, egyedülálló, átlagos megjelenésű és visszahúzódó csaj ismerőse?

Hurri Kán 2011.05.03. 17:58:21

@Dövan:
Nekem sajnos ilyenek nincsenek... Amelyik 20 körüli, az nem az a kimondott visszahúzódó :D

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:01:20

@gyvy: Nagyon sokat segitettel koszi. :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:04:19

@gyvy: Galamblelked vonzza az eroszakos perszonakat. :))

indapass90210 2011.05.03. 18:07:47

@gyvy: olyan is jó lesz, aki lerántja róla a nadrágot.

Dexter007 2011.05.03. 18:08:30

@gyvy: Grétsy tanár Úr él, ne keltsd halálhírét...

Hurri Kán 2011.05.03. 18:08:38

@Frigyesur:
Azért van ám még itt más is:
"hány olyan embert ismerek, akik negyvenesként, ötvenesként, összeomlott életük romjain döbbentek rá, hogy huszonévesen kellett volna komoly lelki munkát végezni."
Eszerint ha az ember huszonévesen komoly lelki munkát végez, akkor onnantól kikövezett, pálmákkal szegélyezett, angyalszárnyak legyezésével hűtött útja van a boldogsághoz, és a továbbiakban elkerüli a baj és a rontás :DDD

Az a baj, húszas éveimből már kicsúsztam, viszont öcsém még benne van, ezért, hogy boldog élete legyen, holnap bezárom egy sötét, nyugodt szobába, és a 30. születésnapjáig ott is marad. Ha úgy látom, hogy nem végez komoly lelki munkát, akkor megismeri majd a kezem járását. És senki egy szót sem szólhat, hiszen érte teszem, még ha nekem nem is lesz könnyű naponta háromszor elverni a lelki munka szabotálása miatt.

"érdemes személyes és/vagy szakmai referenciák alapján szakembert keresni, a pszichológus-szakmában is, "
Ez azt jelentené, hogy keressük fel a pszihomókus egy-két korábbi ügyfelét a vigyorgóban, és kérdezzük meg, hogy mi a véleménye a doktor úr/ nő munkájáról? :DDD

combo 2011.05.03. 18:11:06

"A furcsa az, hogy soha eszembe nem jutott odamenni egy lányhoz..."

Javítalak: Eszedbe jutott, de féltél a kudarctól, illetve úgy gondoltad, hogy lepattintás után "ciki" lesz találkozni a lánnyal. Ez tévedés, a lány örül neki, hogy 1-gyel több hódolója van. A kudarcok sorozata pedig ahhoz kell, hogy belődd, hogy milyen "kaliberű" lányok állnak veled szóba.

Ja, menj buliba. Utálni fogod (főleg egyedül, pia nélkül), de szépen rámosolyogsz minden lányra. Előbb-utóbb vissza fog mosolyogni valaki (vagy a vodkanarancs, de azt hagyjuk), és ettől fokozatosan megnő az önbizalmad.

Remélem, hogy segítettem, az óradíjat kérem a bankszámlámra utalni: ....

Hurri Kán 2011.05.03. 18:11:12

@Frigyesur:
Nem, nem erőszakosak, csak még kiforratlan a személyiségük :D

@Dövan: Aztán ijedtében a posztoló elszalad :D

@Dexter007:
Hű, tényleg, összekevertem valakivel, mea culpa.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2011.05.03. 18:14:50

@gyvy: Hé köcsög ne próbálj poénkodni okoskodni meg pláne ne mert úgyse megy!!! Főleg nem úgy, hogy csak a másik szavainak az elferdítéséből tudsz megélni!!! Kutya se mondta például hogy aki 20as éveibe komoly lelki munkát végez az onnantól minden happy csak azt mondták hogy az is kell!!! Szóval öreg ha nem tudsz semmi okosat mondani inkább hallgass vagy verd a fejedet a falba de jó erősen azzal legalább jót teszel a társadalomnak!!! Köszi!!!

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:15:31

@gyvy: Akkor nekem tuti jo. Hatradolok. Neked meg mar mindegy. A viragagyasban kisiklott eleted.

Kivaloan lehet ismerkedni legalabb a varoban. Maganeleti kerdes is megoldva a lelki problemak utan. Latod milyen ravasz, ifju padawan?

Hurri Kán 2011.05.03. 18:19:57

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:
Nomen est omen.

@Frigyesur:
Az lehet a gond? És ha huszonévesen a virágágyásban végeztem volna kemény lelki munkát, akkor most minden dizni lenne? Fenébe, kezdek teljesen összezavarodni és elbizonytalanodni. Vagy mégse? :D

valakitalánvagyok 2011.05.03. 18:24:18

Az szerintem hülyeség, hogy először barátkozz, abból nem lesz semmi!
Ha akarsz valakitől valamit, arra egyből mozdúlj rá, hogy érezze, hogy te nem a haverja akarsz lenni, hanem a szeretője. Ugyanis a nők nem barátot keresnek, hanem partnert, szexuális értelemben pláne! Ha mindenki barátokat keresne, akkor már nem lenne emberiség! Egy nőnek az kell, hogy azt lássa, ha ránézel feláll a farkad, a barátság, stb kialakul a kapcsolat alatt, de fordítva nagyon ritkán!

A kérdés egyébként szerintem az, hogy Te isten igazából szeretnél-e partnert, vagy elvagy (jól) magad?
Ha neked ez így jó, akkor maradjon így, szerintem, ha így vagy kiegyensúlyozott, akkor nincs értelme a normák miatt ezen változtatni! Ha neked jó egyedülállóként, csak a markoddal, akkor élj úgy!

Ha viszont nem így van, akkor az első bekezdésre ugorj vissza :)

Amúgy nem hiszem, hogy el lennél késve, biztos van olyan nő, akinek a szüzességed fontosabb érték, mint a tapasztalatod!
Csak meg kell találni azt,, aki ezt keresi.
Amúgy nem az interneten fogod, hanem élőben, amikor nem is számítassz rá!

KenSentMe 2011.05.03. 18:24:22

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:

A pszichológusod tanácsolta, hogy legyél idegbeteg? Vagy a komoly lelki munka mellékhatása?

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:26:40

@gyvy: Legalabb pszichologusnal voltal mar, mondd?

Hurri Kán 2011.05.03. 18:29:13

@Frigyesur:
Szerinted el kéne menjek? Az a baj, már magam sem tudom, mi lenne a jó megoldás...

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:30:43

@gyvy: Nem tudom. Utallak en teged, hogy odakuldjelek? :D

Hurri Kán 2011.05.03. 18:31:49

@Frigyesur:
A pszichológust se utálod? :DDD
Szóljál, megyek és meggyógyítom ?D

Frigyesur (törölt) 2011.05.03. 18:33:37

@gyvy: Nem utalok senkit, cuki vagyok :) Amugy meg jogos :DDDD

Hurri Kán 2011.05.03. 18:44:28

@Frigyesur:
:)

Rájöttem: ha újra kezdhetném az életem, csakis pszichológusok gyógyításával foglalkoznék :D

Zsoo 2011.05.03. 18:51:55

Tudom mit érzel, én is hasonlókon mentem át..
Ha gondolod jövő hónapban elmehetünk partizni!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.03. 18:57:33

@Zsoo:

Gyűltök ti partysátánok! :)

Amúgy az együtt partyzásról eszembe jut ez :

www.youtube.com/watch?v=QWZ_g-jXNi0

indapass90210 2011.05.03. 19:07:06

@Zsoo: hó elején ez egy nagyon nagyvonalú ajánlat volt... :D

indapass90210 2011.05.03. 19:07:38

@Nard: nincs. csak még szerintem még szűz a csaj és ezért kicsit félénk!

Garrity 2011.05.03. 19:30:45

Elég durva azért, hogy valakinek problémája van - legyen az bármi is - és nem hogy segítenének neki, vagy legalább próbálnának, hanem még bele is rúgnak. Gratulálok!
Persze biztos csak azért mondom ezt, mert én is hasonló szituban vagyok, csak épp 29 évesen, de sok lényeges különbséggel. Én csajoztam, legalábbis próbálkoztam, eljártam szórakozóhelyekre is, haverjaim is voltak, mindig mindenkivel jól ki tudtam jönni, csajokkal is, régebben voltak még csaj haverjaim is. Munkahelyeken sem volt sosem problémám a kapcsolat kialakításokkal. ÉS mégis valahogy a csajok olyan szinten kerülnek, mintha valami fertőzőbeteg lennék, pedig nincs semmi bajom, nem vagyok ronda se, átlagosnak mondanám magam. Mindaddig nincs gond az ismerkedéssel, amíg nem érzik a csajok rajtam, hogy nem csak beszélgetni akarok velük, hanem közelebbről is megismerném őket. Na onnantól mintha valamiféle közellenség lennék, szinte sértésnek veszik, ha csak hozzájuk szólok.
Én is kezdem érezni, hogy néhány éve elindultam egy érzelmi lejtőn, egyre jobban bezárkozóm a sikertelenségeim miatt, haverjaim sincsenek már szinte és nem is nagyon járok el sehova, mert mindenhol azt látom, hogy mindenki kurva jól el van mindenkivel, engem meg le se szarnak. Régen próbálkoztam mindenhogy, társaságba keveredett csajoknál, egyszer utcán is, meg ismerősökön keresztül. De az eredmény mindig ugyanaz lett. Persze nem vagyok valami nagy dumás, soha nem is voltam, de úgy gondolom ha valaki eljut odáig, hogy a kiszemelttel jól el tud beszélgetni, akkor nem kéne hogy gond legyen. A probléma mindig ott kezdődik, ha el akarom hívni valahova, ahol kettesben lennénk - nevezzük nevén - randira. Ilyenkor 0 perc alatt le vagyok rázva, jönnek a kifogások, hogy most ez van, meg az van... Aztán ezután már nem sűrűn kell beszélgetnem velük sehogy, mert kerülnek. Volt olyan, aki ezután köszönni sem akart. Pedig nem voltam tahó vagy ilyesmi, még jelképes ajándékot is adtam neki, meg segítettem, amikor kellett neki bármiben. Szóval ez van. Sokszor látom, hogy vannak olyanok, akiknek a kis ujját sem kell mozdítani a csajért, mert szinte ők mennek oda hozzá és nem macsó valakikről van szó. Hozzám soha nem jött oda még senki semmi ilyesmi céllal, de anno iskolában sem kaptam soha szerelmes leveleket sem, pedig gondolom ezzel is eléggé egyedül lehetek. Egyszóval nem értem, mi lehet velem a gond, még ha rá is kérdezek sem kapok választ, hogy miért van ez, bár most már nem csodálkozom, hogy a mai énem miért nem jön be senkinek, mert már nem vagyok valami szórakoztató társaság, de régen nem volt ez így. Ilyenné váltam és szerintem sokan járhatnak még hasonló cipőben, csak nem beszélnek róla.
Nem tudom mi lesz velem, meddig fogom még bírni, de az biztos, hogy kezdeményezni én már nem tudok semmit senkinél. Kurvához meg nem fogok menni, mert azzal még jobban magam alá süllyednék, hogy amit más megkap ingyen, azért nekem fizetnem kell, vagy úgy is mondhatnám, hogy velem csak pénzért hajlandó valaki... És ezt ne is ajánlja senki másnak se, aki hasonló cipőben jár, mert az nem megoldás, csak az olyan barmok szerint, akiknek lövésük sincs milyen szar lehet ilyen helyzetben lenni.

Hurri Kán 2011.05.03. 19:32:44

@Garrity:
Ez egy felettébb sajnálatos helyzet... Ennek a tartós sikertelenségnek a fő oka az lehet, hogy rossz helyen akarsz meríteni...

dr. gernika 2011.05.03. 19:40:59

@Garrity: Lehet, hogy rossz emberismerő vagy. Talán nem ismered fel azok jeleit, akiknek bejönnél, és ahogy @gyvy: mondja, azoknál próbálkozol, akik erre semmilyen biztatást nem adtak. Talán neked érdemes lenne netes társkereséssel próbálkozni, természetesen fényképpel, mert akkor biztos lehetnél abban, hogy aki elmegy veled randira, annak tetszel, és nem csak simán beszélgetni akar veled, hanem kapcsolat céljából ismerkedik.
Nekem pont az ilyen szituk nem jöttek be soha.

Garrity 2011.05.03. 19:45:16

@gyvy: igen, mondták már mások is, de véleményem szerint nincs olyan, hogy rossz hely. Mindenki ott és azzal próbálkozik, aki bejön neki. Senki nem próbál - legalábbis a többség biztos nem - olyan csajokat felszedni, akikre rá se bír nézni és 1 percig sem bírnak velük egy levegőt szívni. Meg persze van szerencsésebb csoport, akit a csajok keresnek meg. Én is már lejjebb adtam volna az igényeimet, ha esetleg bejöttem volna már akárkinek, de nem. Pedig haverok esetében mindig észrevettem, ha egy csajnak bejöttek és később be is bizonyosodott, hogy igazam volt. Egyébként csaj megkeresés alatt nem feltétlenül azt értem, hogy maga a lány szedi fel a pasit, elég ha csak rá utaló jeleket tesz, megteszi az első legkisebb lépést, és azt az ember azért észreveszi. Én is mindig észreveszem, csak az a baj, hogy mindig más embereknél, ha bejönnek valakinek.

Garrity 2011.05.03. 19:50:04

@gernika: netes társkeresőkkel több problémám is van. Mégpedig: itt a környékemen (legyen 30-40 km-es körzet) nincs egy darab leányzó sem regisztrálva sehol. Plusz tele van olyan csajokkal, akik már túl vannak a több ezredik levelen, évek óta fennt vannak és még mindig nem találtak senkit sem?? Na neee. A legtöbb csaj szerintem csak szédíteni megy ilyen oldalakra a palikat, aki meg tényleg társat keres, az túl van már a sokadik X-en.

Hurri Kán 2011.05.03. 19:58:31

@Garrity:
Akkor meg valószínűleg azok között próbálkozol, akiknél semmi esélyed. Azt, hogy kiknél, mi az a "kategória" (nem szeretem emberekre ezt a szót használni, de nem jut eszembe jobb kifejezés), ahol labdába tudsz rúgni, azt rajtad kívül más nem tudja felmérni, betájolni... Ha az sikerül, az már fél siker. (Ezt megint de szépen írtam.. :D )

dr. gernika 2011.05.03. 19:58:37

@Garrity: Akiket én ismerek, azok nem szédítésből regisztráltak, ismerkedtek, próbálkoztak, aztán nem jött össze. Egyikük sem csúnya. Kicsit fura, hogy semmilyen portálon nem találsz senkit a körzetedben, de muszáj ezt így leszűkíteni?
Én 200 km-re találtam nagy szerelmet.

Joe69 2011.05.03. 20:06:05

Ez egy fontos poszt. És nem a "szüzesség" a lényeg (amin annyian gúnyolódnak), hanem fiatal felnőtt emberek magánya. Erre reagáltak többen, mert értették, hogy inkább erről van szó.

Én nem voltam "szűz" ekkoriban, de nekem is volt egy rettenetes ilyen korszakom - pont a pesti egyetemi éveim alatt, igen, pont akkor ! Igaz, egy olyan korszakban, amikor no mobil, no internet, vezetékes telefon is alig. Nem voltam se pesti, se koleszos, dél-budán , családi házas környéken laktam albiban. Esténként órákat kellett talpalni egy rohadt működő telefonfülkét találni. Nem voltam elérhető, így nem léteztem, nem számítottam, nem érdekeltem senkit. Mindenről lekéstem, semmiről sem tudtam, mindenből kimaradtam. Az otthoni városban élő barinőm meg bulizós volt, nem tudtam vele tartani , szakítottunk. Ha Pesten nagy nehezen megszereztem valakinek a telefonszámát, (vagy a szomszédét) persze, hogy nem volt otthon, nem ért rá, más vette fel, beleszart, nem adta át stb...Ha koleszban megbeszéltünk valamit, mire kiértem, már régen mást beszéltek meg, stb. Utólag persze azt is látom, hogy bár nem voltam csóró, de a rongyot sem ráztam, így a tökérdektelen vidéki srác szerepét játszottam, a csajokat mind a pestiek érdekelték.

Rettenetesen kikészített idegileg, hogy mindig nekem kellett lépnem, kezdeményeznem , erőlködnöm, talpalnom, telefonfülkékben ácsorognom - a nagy semmiért legtöbbször. A dolog jellegéből fakadóan bejelentés nélkül kellett ismerős csajokat keresnem - persze soha nem értek rá. Végül nyilván az önbecsülés falai is leomlanak.

Nekem is voltak suicid gondolataim és recskáztam bizony, mint az állat - mert nem volt senki. És mindez pont egy olyan fogékony korban, amikor elvileg a csajozás és kapcsolatépítések csúcspontján áll az ember állítólag.

Akkor ezt a rettenetes telekommunikációs helyzettel magyaráztam, de most, hogy olvasom az akkori önmagammal azonos korú pasikollégák kommentjeit a mobil meg az internet korában , nyilván valami másról is szó volt - és van..

És a gúnyolódók gondoljanak arra, hogy ilyen korszakuk nekik is lehet - akár később is..

Joe69 2011.05.03. 20:09:21

Ja, javasolt szakirodalom: Fritz Zorn: Mars

sweetnovember 2011.05.03. 20:09:23

Hogy itt mennyi bunkó van.Szerencsétlen srác nem azért osztotta meg a problémáját,hogy aztán a lelki bajára ti még rátegyetek egy jókora lapáttal,hanem segítséget vár,mert el van keseredve.Nem gondoljátok,hogy az elmés hozzászólásaitokkal még jobban lehúzzátok az önbizalmát?
Jártam egyszer egy hasonló típusú fiúval.Bár ő már nem volt szűz,de ő sem igazán jött be a lányoknak és nem azért,mert külsőleg nem felelt meg az elvárásoknak,egyszerűen nem volt önbizalma,nem tudott közeledni a lányokhoz és ez kisugárzott,ezért kerülték is.Ő mondjuk élt társasági életet,összejárt a haverokkal,mentek kocsmázni...Egy ismerős révén ismerkedtünk meg,nekem bejött a kis esetlensége,aranyosnak találtam.Aztán jártunk is pár hónapig,de elegem lett abból,hogy nincs semmi önbizalma,nem veszi magát semmibe,ráadásul mivel volt valaki,aki hajlandó volt szóba állni vele(ugye én),ezért iszonyatosan magához akart láncolni,úgyhogy szakítottam vele.
Ennek már nagyjából két éve.Aztán nem rég beszéltünk és gyökeres változáson ment keresztül.Csajozik,a lányok szeretik.Kérdeztem,mi ennek az oka és elmesélte,hogy rengeteg a témával kapcsolatos könyvet elolvasott,járt előadásokra.Ha jól emlékszem,többnyire Csernus doki könyvei és előadásai segítettek rajta.
Az említett exem önbizalmi problémája egyébként a szülei,többnyire az édesanyja számlájára írható.Anno gyerekkorában nem engedték semerre,nagyon magához láncolta őt az anyja.Tehát elképzelhető,hogy a probléma gyökerét-mint már előttem valaki említette-máshol kell keresni.

sweetnovember 2011.05.03. 20:13:04

Hogy itt mennyi bunkó van.Szerencsétlen srác nem azért osztotta meg a problémáját,hogy aztán a lelki bajára ti még rátegyetek egy jókora lapáttal,hanem segítséget vár,mert el van keseredve.Nem gondoljátok,hogy az elmés hozzászólásaitokkal még jobban lehúzzátok az önbizalmát?
Jártam egyszer egy hasonló típusú fiúval.Bár ő már nem volt szűz,de ő sem igazán jött be a lányoknak és nem azért,mert külsőleg nem felelt meg az elvárásoknak,egyszerűen nem volt önbizalma,nem tudott közeledni a lányokhoz és ez kisugárzott,ezért kerülték is.Ő mondjuk élt társasági életet,összejárt a haverokkal,mentek kocsmázni...Egy ismerős révén ismerkedtünk meg,nekem bejött a kis esetlensége,aranyosnak találtam.Aztán jártunk is pár hónapig,de elegem lett abból,hogy nincs semmi önbizalma,nem veszi magát semmibe,ráadásul mivel volt valaki,aki hajlandó volt szóba állni vele(ugye én),ezért iszonyatosan magához akart láncolni,úgyhogy szakítottam vele.
Ennek már nagyjából két éve.Aztán nem rég beszéltünk és gyökeres változáson ment keresztül.Csajozik,a lányok szeretik.Kérdeztem,mi ennek az oka és elmesélte,hogy rengeteg a témával kapcsolatos könyvet elolvasott,járt előadásokra.Ha jól emlékszem,többnyire Csernus doki könyvei és előadásai segítettek rajta.
Az említett exem önbizalmi problémája egyébként a szülei,többnyire az édesanyja számlájára írható.Anno gyerekkorában nem engedték semerre,nagyon magához láncolta őt az anyja.Tehát elképzelhető,hogy a probléma gyökerét-mint már előttem valaki említette-máshol kell keresni.

sweetnovember 2011.05.03. 20:13:43

Őőő...ez kétszer sikerült.Lehet valahogy törölni? :)

Garrity 2011.05.03. 20:29:18

@gernika: persze biztos van ilyen is, elhiszem. De nálam már egyetlen akár írásbeli elutasítás is olyan, mintha ott állva a szakadék mellett jó nagyot lökne még valaki rajtam. A legjobban most már mindig ettől félek, az ismételt elutasítástól, a legkisebb kudarctól is. Ami a "legviccesebb", hogy néha olyan rémálmaim vannak, hogy végre valaki hajlandó velem megismerkedni, eljön egy randira és egyszer csak eljut a beszélgetés arra a pontra, hogy kinek mennyi és milyen kapcsolata volt és rövid úton kiderül, hogy zéró tapasztalatom van és szépen kiröhög és otthagy... persze előtte jól teleette vagy teleitta magát és azt fizethetem :D.
Ha garancia lenne rá, hogy akinek írok, az vissza is ír és esetleg még be is jövünk egymásnak, akkor megpróbálnám. De most nem vagyok abban a helyzetben sem, hogy 200 km-re keressek magamnak valakit sajnos.

minyimaaa 2011.05.03. 20:33:35

kedves posztíró reiszhuszár !

úgy tűnik h minimum geek vagy, de lehet h rá se férsz erre a térképre:
iddqd.blog.hu/2010/03/30/mi_a_kulonbseg_a_geek_es_a_nerd_kozott

szóval aszondom, h a szociális defektus simán lehet genetikai hátterű.

itt van 2 link, olvasgass:
divany.hu/spirit/2011/03/16/asperger-szindroma/
livewithit.blog.hu/
....döntsd el h áll(nak) e rád a tünetek, v sem (azaz simán csak balfasz vagy, (azaz mindennemű genetikai hátrány hiányával vagy felvértezve))

ha passzolnak, akkor bekerülhetsz egy közösségbe, ahol társakra lelhetsz, akik hasonló dolgokkal sz.pnak/küzdenek...

Garrity 2011.05.03. 20:33:40

@sweetnovember: én úgy érzem, h helyrejönnék ha lenne végre sikerélményem, plusz soha nem szoktam senkit fárasztani a saját önbizalomhiányommal, úh remélem én nem ilyen miatt fogom majd elveszíteni azt, aki hajlandó lesz velem szóba állni! :)

minyimaaa 2011.05.03. 20:37:00

@sweetnovember: igen.

ez a másik opció, a nem genetikai háttér,
hanem a környezet, pl az anyuci.....

Garrity 2011.05.03. 20:42:08

@minyimaaa: azért ne próbáljuk meg ennyire leszűkíteni. Rengeteg oka lehet az ilyen fajta sikertelenségnek, én pl egyik általad felvázolt képbe se illek bele. Csak az olyanok, akiknek ez a probléma teljességgel idegen, azok soha nem fogják tudni megérteni, mint ahogy a gazdagok sem fogják megérteni soha, hogy milyen lehet minimálbérből megélni (bár lehet nem épp a legjobb példa).

minyimaaa 2011.05.03. 20:46:45

@Garrity:

neked is ugyanazt mondhatom, amit a cikkírónak.
nézd meg azokat a cikkeket, lehet h magadra ismersz, lehet h nem.

kurvázás...
hát nem tudom, ha valaki pl 26 éves (vagy több) és nincs önbizalma, ÉS SZŰZ, ..

minyimaaa 2011.05.03. 20:47:56

@Garrity:

olvasd el azért a linkelt cikkeket, nem árthat, max kiderül h ez nem te vagy.

combo 2011.05.03. 20:49:46

@minyimaaa: "hát nem tudom, ha valaki pl 26 éves (vagy több) és nincs önbizalma, ÉS SZŰZ, ..."

...akkor a kurvázástól sem lesz önbizalma, maximum annyival "könnyebbül meg", hogy már nem szűz. A kurvázásból egy nagyon fontos faktor hiányzik, ami a recskázásból is (és itt most megszólal a fuvolaszó :-).

minyimaaa 2011.05.03. 20:52:19

@combo:

igen. épp erre gondoltam. nem kis lelki teher a szüzesség.

minyimaaa 2011.05.03. 20:56:30

@combo:

egy egész "ismeretlen" (hiába a pornó, az mind kép és hang, nem tapintás, stb) világ tárul fel előtte.

én nem mondom h tuti a qrvázás az ÚT (a nagybetűs), de ha az ember a fenti helyzetbe került/jutott/sodródott....

át kell gondolni, h mit nyerhet és mit veszthet..
és egy idő után már alig-alig lehet bármit is veszteni

sweetnovember 2011.05.03. 20:56:37

Ennyire ciki számotokra a szüzesség?Szerintem itt a legkevésbé sem az a gond,az csak a dolgok velejárója.A probléma,hogy szegény ember lelkileg nincs a toppon.
Az,hogy valaki még nem volt nővel ennyi idősen,abszolút nem szégyen.Még nem késett le semmiről.
Legyetek már kicsit empatikusabbak,mert,mint már említettem,a bunkóságotokkal nem csak még inkább tetézitek a problémát.

Garrity 2011.05.03. 20:58:32

@combo: pontosan. Nekem is most már leginkább nem is arra lenne szükségem, hogy lefeküdjek valakivel, hanem, hogy legyen egy társam, aki engem akar, aki mellettem szeretne lenni. És nyilván akkor a többi is járna mellé :). Semmi házasság meg életre szóló kapcsolat nem feltétel, csak legyen egy barátnőm, akit már végre bemutathatok úgy, hogy a barátnőm! Rólam már ezáltal is hatalmas teher esne le.

minyimaaa 2011.05.03. 20:58:50

@sweetnovember:

nem szégyen, de szerintem elég nagy lelki teher lehet....
(persze személyiség és alkatfüggő is)

sweetnovember 2011.05.03. 21:00:59

@minyimaaa: de miért lelki teher a szüzesség?Mert a külvilág azt sugallja,hogy egy lúzer,aki nem veszíti el már 15 évesen.Szerintetek ez normális?

combo 2011.05.03. 21:01:34

@minyimaaa: Nos, most, hogy lekerült ez a blog az Index címlapról, annyit be merek írni, hogy nem teljesen ismeretlen nekem ez a probléma (és sajnos a baráti körömben is van egy csomó hasonló cipőben járó srác). Hidd el, nagyobb probléma az, hogy "senki sem szeret", mint a szüzesség.

Garrity 2011.05.03. 21:08:35

@sweetnovember: nem normális, de sajnos ez van. Akiről tudják, vagy sejtik az kapja is érte a cinkelést úgy, hogy bele sem gondolnak mennyit ártanak vele. Szerintem egyesek ettől érzik magukat többnek, hogy van valaki, akinek kevesebb dologban volt még része az életben és ezért ba**ogathatják. Szánalmas az ilyen.

combo 2011.05.03. 21:14:12

@Garrity: Adok egy tanácsot. Ne haragudj a világra, a nőkre meg pláne ne, mert akkor végképp nem lesz soha barátnőd. (Noha mint írtam, én is hasonló cipőben járok, de attól ideges tudok lenni, hogy "minden nő kurva".) A világ már csak ilyen, az ember is csak egy állat, bizony itt is kőkemény darwinizmus (verseny) van, és a fiúk például (finoman) égetik egymást csajok előtt, ez a dolgok rendje...

sweetnovember 2011.05.03. 21:14:54

@Garrity: igen,és így lesznek a lelkileg sérült emberek,hogy nincs egy olyan támaszuk az életben,aki mindig mindenben melléjük állna,csak az oltást kapják napi 24órában.

KenSentMe 2011.05.03. 21:16:06

@sweetnovember: Miért ne volna normális? Szociális alkalmasság. Nem hiszem, hogy ennek valami hibás társadalmi nyomás volna az oka.. egyszerűen a magány, kombinálva a folyamatos elutasítás fájdalmával. Mert annál nincs rosszabb, amikor valaki kimondja, hogy "bocs, nem kellesz", esetleg ha arra következtetsz, hogy "senkinek sem kellesz", nincs helyed a világban. Már az izoláció is egy lelki teher (és nem kell az, hogy ne legyenek barátai az illetőnek, elég, ha a hét öt napján tök egyedül vagy, ha hazamegy a munkából és becsukod az ajtót), erre jön még az elutasítások cseppenként összeadódó fájdalma.

Szerintem az olyan kultúrákban, ahol a szűzen-házasság van preferálva, ott is begolyóznak az aggszüzek egy idő után. (És inkább idejekorán mindenki családot alapít.) Legalábbis nemzetközi tapasztalataimat végiggondolva a 25 éves muzulmán szüzek éppen olyan balfaszok és szerencsétlenek, mint a magyar kollégáik.

sweetnovember 2011.05.03. 21:27:47

@VRbagoly: Hát én is ezt kérdem,hogy miért nem normális?
Az aggszüzek sem azért golyóznak be,mert még szüzek,hanem mert nincs mellettük egy társ,aki szereti őket.

Garrity 2011.05.03. 21:32:05

@combo: volt ilyen időszakom is, most próbálom leküzdeni, mert tényleg nem vezet az sem sehová, hogy meggyűlölöm a nőket, mert "kurva az összes". Sok a problémás csaj, akire tényleg ráillik, de nem az összes. Persze amikor nem egyszer azt látja az ember, hogy helyette inkább pénzes, menő autókkal rendelkező palikat választanak maguknak a csajok, akkor akarva-akaratlanul is elhatalmasodnak rajta az ilyen gondolatok. Nem egyszer vissza is hallottam ilyet, volt pl hogy álltam egy boltban a sorban ahol két csaj beszélgetett előttem. Kérdezte az egyik a másikat, hogy szereted a barátodat? Erre ő: hát nem igazán. Akkor miért vagy vele? Válasz: hát mert van pénze, mindig vesz nekem ezt-azt és visz mindenhová...
Másik eset: ismerős csajnak a barátnője beszél telefonon valakivel, véletlenül fültanúja voltam (nem akart halkan beszélni, én meg nem akartam befogni a fülem). Az ismerős csaj felől érdeklődnek tőle, hogy mi van vele. Elmondja a telefonban, hogy barátja van stb. Gondolom kérdezték tőle is a telefonban, hogy jól kijönnek-e, mert a válasz valami olyasmi volt, hogy ááá csak a pénzéért van vele.
Én is nem egyszer tapasztaltam, hogy akivel össze akartam jönni a próbálkozásom után egy héttel már egy gazdag család idióta gyerekének a segge alá tett kocsijában furikáztatja magát.
Persze láttam olyat is, hogy nálam is csóróbb embernek volt jó nője... De ebből tényleg kevesebb van.

combo 2011.05.03. 21:32:07

@sweetnovember: Egyébként ez a "probléma" mennyire van jelen a lányok körében? Mert szvsz a lányoknak "könnyebb" dolguk van ebből a szempontból, mert még a "kevésbé vonzó" lányokra is rámozdul egy csomó srác (ha bunkó akarok lenni, lehet, hogy valaki el akarja veszíteni a szüzességét), csak "válogatniuk" kell... (Lányoktól inkább más problémákat szoktam hallani.)

minyimaaa 2011.05.03. 21:37:08

@combo: írod h:

"egyszerű a képlet:

férfinak nincs nője (sokáig) => depresszió
nőnek nincs gyereke (sokáig) => depresszió."

na én ehhez hozzátenném:
szűz vagy, ffi (sokáig) => férfinak nincs nője (sokáig) => depresszió

magamról meg inkább annyit, h volt szüzesség, magány, depi is... szóval nem csak úgy elképzelem/kitalálom, van sajnos tapasztalat is.

minyimaaa 2011.05.03. 21:39:13

@combo:

"Hidd el, nagyobb probléma az, hogy "senki sem szeret", mint a szüzesség."

ez időfüggő, és személyiségfüggő
így is és úgy is meg lehet/tudsz nyomorodni

KenSentMe 2011.05.03. 21:40:15

@Garrity: Ezeket ne hidd el feltétlenül, amikor a csajok ilyeneket mondanak.. mindenkinek csak a szája jár, vannak, akik sportot csinálnak a sopánkodásból, hogy sajnáltasság magukat.. meg gondolom a hülyeség ragályos is, ha valakinek a vagány barátnője benyögi, hogy ő nem is szereti igazán a pasiját, akkor már cink azt mondani, hogy nekem meg kedves a Béla, mert esetleg rögtön vége a barátságnak..

nem mindig arra kell figyelni, amit mondanak az emberek, mert sokszor köszönőviszonyban sincs a motivációikkal és az érzéseikkel.. sokszor van, hogy a duma az tényleg csak a duma.

sweetnovember 2011.05.03. 21:51:56

@combo: Igazából nem ismerek olyan lányt,aki csak azért akart felszedni valakit,hogy elveszítse végre a szüzességét.Mondjuk a szórakozóhelyeken biztos akad ilyen szép számmal és véleményem szerint a legtöbben 20év alattiak.
Szerintem amúgy a lányoknak sincs könnyebb dolguk,ha komoly kapcsolatot keresnek,mert tapasztalatom szerint a mai huszonéves férfiak nagy része még nem igazán érett egy komoly kapcsolatra.Úgy érzi,ha leköti magát,azzal odalesz a szabadsága és ő még bulizni akar.Mondjuk lehet,hogy ugyanez sok lányra is jellemző,bár mi nők azért jobban szeretjük,ha nem csak egy éjszakára sikerül valakit felcsípni,hanem akár hosszútávra is.
Konklúzió: mindkét nem képviselőinek változtatni kell a dolgokhoz való hozzáállásán.

Azok a lányok meg,akik csak pénzért vannak egy pasival,pár év múlva majd egyedül találják magukat,mert túl fonnyadtak lesznek,a pasasnak viszont 60évesen is lesz elég "sármja" ahhoz,hogy egy huszonéves feszes pi...át fogjon magának.

combo 2011.05.03. 22:05:45

@sweetnovember: Hopp, nem is tudtam, hogy lány vagy, de akkor jótól kérdeztem :-) (Az ezt sejtető nickedet meg kábé olyan szinten értelmeztem, hogy "hosszú és s-sel kezdődik", így még csak is nem is gyanakodtam...)

Annyi megjegyzést tennék, hogy én a fiúra értettem azt a "(ha bunkó akarok lenni, lehet, hogy valaki el akarja veszíteni a szüzességét)" megjegyzést, lányoknál szerintem is kevésbé jellemző ez a hozzáállás (bár olyat is hallottam már).

Hát, én ismerek egy csomó "lúzert", aki komoly kapcsolatra vágyik (hejj, olyan szépen tudnak beszélni a "kiszemelt" nőről, hogy romantikus filmet lehetne belőle forgatni, élőben meg kettőt sem tudnak szólni kábé [*]), de ezek szerint valahogy nem találkoznak a te általad képviselt "női személettel". :-)

[*] nem úgy mint néhány nagy macsó képmutató nőcsábász, akik az orromra kötik, hogy "bazzeg, nem nyeli le". (Na jó, elismerem, ebben a megjegyzésben volt "savanyú a szőlő" szájíz is.)

sweetnovember 2011.05.03. 22:18:22

@combo: Pedig az első hozzászólásomban írtam,hogy jártam egy fiúval,aki...ebből azért már sejthetted volt :) Bár a mai liberális világban... :P Szóval igen,lány volnék :)

Sok olyan van,aki nem tud megszólalni egy szép nő társaságában és ez szerintem részben a mai netes ismerkedős oldalak számlájára is írható.Az ember virtuális világban él/nő fel és ott arc nélkül könnyű bárkinek bármit írni,személyesen viszont teljesen más.Ezért én pl.nem is igazán támogatom a netes társkeresőket,mert virtuálisan nem lehet valakit jól megismerni.Nyilván vannak,akik azt kapják,amit vártak és életük végéig boldogok lesznek(ismerek is ilyet),de legjobb akkor is a személyes ismerkedés.
Nyilvánvalóan nem lehet csak az internetet hibáztatni,amiért ennyi az antiszociális,ugyanis,mint ahogy már szó volt róla,nagyon fontos,hogy milyen a szülői háttér.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.03. 22:22:38

@Nard: Nincs dráma, csak nem szeretem, ha egy pasi az alapvető tiszteletet sem adja meg egy nőnek. akkor tőlem se várjon mást.
egyébként meg csak a szokásos. dövan adja a csúcskant, én meg nagy ívben leszarom.

@Dövan: túl nagy a szád. reméljük, van mire.

combo 2011.05.03. 22:36:34

@sweetnovember: Na, lassan átmegyünk szociológiába... Valahogy az egész társadalom "atomizálódott". Szüleim/nagyszüleim elmondásai alapján "régen" nem egészen így volt. Például amikor a papám felszáll a helyközi buszra, akkor be nem áll a szája. Az "egyetemista" buszjáraton pedig azt látod, hogy mindenkinek a fülében fülhallgató és/vagy alszik, csak az ismerősök beszélgetnek. (Amikor valami "gond" van, például lerobban a busz, az összehozza az embereket, és egyből elkezdünk dumálni.)

Egyetemen dettó. Már félig-meddig tanérként is azt látom, hogy vannak az "évfolyamokban" (már amennyire a kreditrendszerben ezt lehet mondani) olyan "sarokba húzódó" srácok (általában jó tanulók), akikről 10 mp alatt megállapítom, hogy lelki gondjaik vannak, de a többiek valahogy nem "rángatják ki" őket ebből, vagy túl könnyen feladják. (Persze a srác lelki gondja alapvetően nem a "többiek" hibája, de ha annyira empatikusak, mint ezen a blogon a hozzászólások többsége, az nem is segít.)

Egy másik, félig-meddig kapcsolódó példa: Középiskolai osztályomban volt olyan családon belüli erőszak, amiről mindenki tudott, de senki se "mert" lépni, mindenki másra vagy az osztályfőnökre várt. Ma ezt én személy szerint már bánom (hogy nem csináltam semmit). Ez a félelemmel kombinált "miért pont én csináljam, biztos van nálam alkalmasabb ember is" hozzáállás sok esetben jelentkezik, amikor a "társadalomnak" kellene segíteni valakinek (például amikor többen vernek egy embert az utcán, akkor inkább nézik húszan). Persze ott van a család is, csak hát az nem mindenhol idill...

A netes ismerkedésnek amúgy én sem vagyok a híve (bár sokat netezek, illetve volt egy rossz élményem is). A társkeresőzésnek sem, az meg megöli a "romantikát" (szerintem).

RSB 2011.05.03. 22:44:01

@Garrity:

" Mindaddig nincs gond az ismerkedéssel, amíg nem érzik a csajok rajtam, hogy nem csak beszélgetni akarok velük, hanem közelebbről is megismerném őket. Na onnantól mintha valamiféle közellenség lennék, szinte sértésnek veszik, ha csak hozzájuk szólok. "

Nem is tudtam, hogy van egy elhagyott ikertestvérem. :) Szinte szó szerint igaz rám minden. Csak annyi különbséggel, hogy engem meg is kímélnek a csajok a tiédhez hasonló kellemetlen helyzetektől, ugyanis már azelőtt egyértelműen tudtomra adják, hogy nem szeretnének velem ÚGY is megismerkedni, mielőtt megtörténne az elhívás. Valahogy mindig kiszagolják, hogy máshogyan is tekintenék rájuk, és ettől a ponttól elkezdenek úgy kezelni, mint egy leprást, aki épp megfertőzni készül őket.

Pedig nem lehetek nagyon visszataszító, hogy "emberileg" szívesen beszélgetnek velem. Ma is megismert a buszon egy távolabbi ismerős csaj, és ő kezdett el dumálni velem, és leszállásig végig beszélgettünk. Eddig a pontig semmi gond, de ha akár csak gondolatszinten megfordul a fejemben a randizás, már azelőtt leépítenek, hogy tudnék bármit is lépni.

A legbosszantóbb pedig az, hogy nálam egyértelműen előnytelenebb külsejű és az életben is kevésbé sikeres srácokra néha úgy rámásznak ugyanezek a csajok, hogy kb. csak hagyni kell magukat felszedődni. Felém meg egy szemezést vagy egy kacér félmosolyt sem eresztenek meg.

shiver23 2011.05.03. 22:46:00

Érdekes a posztoló esete. Lehet cifrázni mert érdekes az én esetem is, talán tanulhat belőle a posztoló.
Én 19 évesen elmentem a haverokkal kurvázni, hogy elveszítsem a szüzességem, ebből táplálkoztam 5 évig. Mert addig nem volt utána senkim, de mégis ért valamit, mert csak úgy voltam vele "lesz ez még jobb is, szűz már legalább nem vagyok".
És lett jobb is, 27 évesen túl vagyok egy tucat lányon, szereztem tapasztalatokat, hogy kinek mi hogy jó az ágyban és persze nekem mi jön be. És bevallom egy ideig csak a szexre mentem, semmi másra.
Viszont most értem meg lassan a következő lépésre, mert komoly kapcsolat terén hadilábon állok, olyan még nem volt (4 hónap nem számít komolynak ;-)).
Szóval csak szexkapcsolatokat tudok felmutatni. Nem azért mert nem vágyom komoly kapcsolatra hanem csak mert így jött össze (komolyabb próbálkozások befuccsoltak és a többi hülyeség.....).
Na a lényeg amit ebből kiakarok hozni az a fokozatosság. Az kell most a posztolónak! Ne akarjon most barátnőt...igenis egy kurva jót tenne neki és az önbizalmának ha csak ideiglenesen is, aztán jöhet a szex ismétlése de már nem kurvával...végül a többi jön magától.

sweetnovember 2011.05.03. 22:46:19

@combo: Régen volt jó,mikor lementek a Fonóba,eleinte csak szemezgettek,mosolyogtak egymásra... :)
Meg ugye nem volt korábban számítógép és tv sem és a gyerekek/fiatalok mindig bandáztak,mászkáltak valamerre.Lányok,fiúk együtt,ott biztos nem voltak később kommunikációs nehézségek :)

Joe69 2011.05.03. 23:37:33

Mégegyszer csak annyit, az utóbbi idők legfontosabb poszt-kommentjei..és nemn a "szüzesség" a lényeg..

semota · http://livewithit.blog.hu 2011.05.03. 23:57:50

Kedves Posztoló (és kedves 25+ éves szűz srácok)!

Valószínűleg az lehet a problémád, hogy kamaszként, amikor a fiúk többsége tanulja a lányokkal szembeni viselkedést, te ezekből a dolgokból kimaradtál / alapvető dolgokat nem tanultál meg a lányokkal szembeni viselkedésről. Ennek nyilván megvan az oka. A lényeg az, hogy nyilván nem tudsz adekvát módon viselkedni a másik nemmel szemben, amit a nők egyből észrevesznek, és elmenekülnek. Ha már nagyon sok visszautasítást kaptál, akkor valószínűleg erősen szorongsz is, ha a közelükben vagy, és ez is riasztóan hathat -- még akkor is, ha amúgy jól nézel ki. A lányok ebből csak annyit érzékelnek, hogy valami "nem stimmel" veled -- különösebben nem gondolnak utána, hogy mi lehet veled a baj, egyszerűen csak megérzik, és lepattannak.

Egyébként ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy nincs veled semmi baj -- a leveled alapján értelmes vagy, és abban is biztos vagyok, hogy nem nézel ki rosszul. A gond a kommunikáció, dolgozz ezen.

Sir Gyufi von Match 2011.05.04. 01:05:54

Kedves Posztíró ( és kedves sorstársak)!

Teljesen meg tudlak érteni, mert hasonló cipőben járok/jártam.
Bár én 23 évesen átéltem az első szexet, de még mindig nehezen tudok kapcsolatot teremteni a nőkkel.

Viszont bő 1 évvel ezelőtt elkezdtem valami hasonló lelki munkát, amiről korábban szó volt, és már most egy kisebb regényt tudnék írni azokról az okokról, amik miatt nehezen tudok kapcsolatot teremteni a nőkkel, pedig még nem is ismerem az összes problémám/hibám.

Első lépésként a pszichológiai könyvek olvasását ajánlom neked, amik segíthetnek megérteni a benned, azaz a lelkedben végbemenő folyamatokat.
Elsősorban John Bradshaw: Vissza önmagunkhoz című könyvét ajánlom, de lehet, hogy Csernus doktor könyvei is segíthetnek (, bár ezeket nem ismerem).

Továbbá én is úgy hiszem, hogy segíthetne neked egy terápiás csoport.
Én a pszichodráma csoportot ajánlom (, ezt ismerem), és meg is mondom, hogy miért:
- Az ilyen csoportokban inkább lányok/nők vannak (, mivel a férfiak nehezebben tudják elfogadni, hogy vannak lelki gondjaik) és bár velük csak legfeljebb baráti kapcsolatot tarthatsz fenn, de legalább megtanulhatod a velük való kommunikációt.
- Van hogy az első pár alkalom nyitott és dönthetsz úgy hogy nem mész többet.
- Megértést, szeretetet és elfogadást kaphatsz.
- Sok különböző embert ismerhetsz meg (, olyan embert is, akit utálsz valamely tulajdonsága miatt és megismered, hogy miért lett olyan amilyen, ezért meg fogod kedvelni).

Tudnod kell, hogy nem magadtól lettél ilyen, hanem a környezeted tett azzá (, ez általában a családi környezet, ahogy nálam is).

Tudom, hogy könnyebb elmerülni az önsajnálatban, minthogy tenni ellene és változtatni, mert átéltem, 10 éven keresztül.

Nem az önkielégítés a baj, mert ahogy korábban is írták, az csak egy tünet.
Nem leszel tőle rosszabb ember (, de ha odamész egy lányhoz, azért ne mondd el neki, hogy ezt csinálod).

Kérlek próbálj segítséget kérni (pl.: csoportba jelentkezni, ahogy korábban említettem), mert egyedül nagyon nehéz túllépni ezeken a problémákon.
Nehéz és fájdalmakkal teli a változás, de biztos vagyok benne, hogy ha elkezded 3-4 év múlva azt fogod írni ugyanerre a blogra, hogy:
"B****a meg! Tapadnak rám a csajok! Minden nap van egy új csaj a farkamra és nem tudom lerázni őket! Mit csináljak?" :D

"Nem az a bátor aki nem fél semmitől, hanem az aki szembe mer nézni a félelmeivel."

Üdv:
Egy leendő egykori lúzer

xmioz 2011.05.04. 03:09:02

Kedves posztoló!

Szerintem semmi aggódni valód nincs. Az írásodból két dolog is látszik, egy, hogy értelmes vagy, kettő, hogy készen állsz változtatni a dolgon, jobbá tenni magadat. Ez bőven elég. Szóval bereggeltem ide, hogy üzenjek neked. :)

Első lépés a hosszú úton, hogy beírod egy keresőbe hogy "csajozás". Sok szemetet fogsz találni, de ha kitartó és értelmes vagy, pár nap olvasgatás alatt rá fogsz találni az igazi anyagokra (ami egyébként személyfüggő is). Én magyar oldalakat nem nagyon olvasgattam, de meg fogod találni az angol weblapokat is, rádhagyom ezt a missziót. :)

Persze itt biztos sokan le fognak szólni, hogy hülyeség az egész. Nem baj, jól is van így. :) Csak az tud magán javítani, aki nyitott, és hajlandó belemerülni a dologba.

Röviden, meg lehet tanulni, hogyan kommunikálj a lányokkal, meg fog nőni az önbizalmad, és egyre jobban fogsz tetszeni nekik. Az a normális, amit írtál, hogy nem nyomulsz. Egy vonzó férfi nem nyomul, hanem könnyedén megtalálja a közös hangot a lányokkal. Ha kitartó vagy, talán azt is eléred egy idő után, hogy válogathatsz. Ja és ez nem egy macho dolog, ahogy a legtöbben elképzelik. A cél, hogy ne csak te érezd jól magad, hanem a megismert lányok is mind pozitívan gondoljanak rád, akár 5 percre kötődött össze az életetek, akár évekre. :)

Sir Gyufi von Match a pszichodráma csoportos ötlet is nagyon jó. Az ilyesmi a jó irányba vezet.

ui. A szüzességnek semmi jelentősége nincs, lehetnél 45 és szűz, akkor se lenne késő változtatni a helyzeten. Elmehetsz egy fizetős lányhoz akár. A problémát nem oldja meg, de kicsit segíthet, ha könnyebbé teszi a lelkedet, és utána nem fogsz már a szexre úgy gondolni, mint valami földöntúli dologra.

catshannon 2011.05.04. 03:11:24

A kommentek nagy számából arra tippelek, hogy (megint) rengeteg a haszontalan fröcsögés. Ez nem az lesz.:)
Már csak azért sem, mert eléggé hasonló cipőben járunk, ami a gátlásosságot illeti. (Én ugyan technikailag nem vagyok(/voltam) szűz (26 éves koromban), de az addigi alkalmakkor mindig az akció közben jöttem rá, hogy nem igazán kívánom a partnert. Ezért a végkifejlet általában el is maradt. Ez önmagában nem lenne nagy dolog, mondhatni, "keress olyan partnert, akit kívánsz" - de az iromány nem erről akar szólni!) Ez nálam is egy elég komplex probléma, mostanra szinte teljes elzárkózássá fajult, de ebbe nem szabad belenyugodni! És én sem hiszem, hogy önmagában a maszturbálás okozná a gondot. Azt vettem észre, hogy már azzal is, ha csak úgy, tehát nem terápiás és nem párkeresős céllal nyitunk mások felé, úgy, hogy tudatosan félretoljuk a rossz érzéseket, akkor is javul a helyzet, és ilyetén módon meg lehet tanulni, hogy másokra támaszkodni kell! A legtöbbekre csak nagyon alap dolgokban lehet, kábé annyiban, hogy el tudsz nekik mondani ezt-azt. Mivel azt írod, nincsenek közeli barátaid, muszáj leszel szélesíteni az ismeretségi körödet; ezt közös tevékenységeken keresztül lehet elképzelni. Küzdősport, bringakör, túrakör, varrótanfolyam, akármi. Emellett az szerintem is jó ötlet, hogy célzott segítséget keresel, lásd terápiás/családállítási/fókuszolási csoportok. Kábé ezek azok a pszichológiai irányzatok, amik ezen problémák feltárásával foglalkoznak. A hadarásodat akár magad is megváltoztathatod sok odafigyeléssel és gyakorlással, de akár logopédust is érdemes megkeresni. Ez soknak tűnik, amit tenni kell, de ebben a helyzetben nincs olyan, hogy "jó lesz így is"; nem lesz jó! Változtatni kell, mégpedig nagyot!
Próbálok még tippelgetni, magamból kiindulva: a problémád szerintem részben neked is későn érésből fakad, ami nem gond; a nők 30 alatt úgyis éretlenek.;)) Az is lehet, hogy nincs is igazán definiálva benned a férfiszerep, effektíve nem tudod, mit jelent annak lenni. Ezt meg kell találni, nálam sok gondolkodás, a környezet/önmagam megfigyelése, és a külső dolgok: aktív és önkifejezésre alkalmas tevékenységek segítenek benne. Az itt szerzett önbizalom ragadós:) - ezt nem úgy kell érteni, hogy mindenáron ennek hangoztatásával akarsz befutni, hanem hogy általános nyugalmat ad, mert nem érzed magad elbaszott embernek.
Sok sikert!
C.A.

indapass90210 2011.05.04. 08:14:08

@Éden Zina: na aggódj, nem fogsz csalódni! :D

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.05.04. 09:41:10

@Bundabandi: "nagyon sok negatív, sőt "azt" sugalló gondolatok is egyre gyakrabban törnek rám szellemi porhüvelyemben." OMG! LOL!

Vagyis mit sugalló? Esetleg azt hogy ki kénem menni ismerkedni a csajok közé? :)

Pitekusz 2011.05.04. 10:42:33

Kedves Posztoló, sorstársai, és "ex-sorstársai"!

Érkezett néhány kritika, hogy sok itt a bunkó. Ahogy visszaolvasom a kommenteket, 1-2 troll van csak, arányaiban elég sok az építő hozzászólás. Én is írtam a saját példámat. 28 éves koromban vesztettem el a szüzességem.

De egyet értek az előttem szólókkal, nem ez a fontos. Nem a szüzesség ténye, hanem a magányosság. A magányosság és a folyamatos visszautasítás egyre zárkózottabbá tesz, ami akadályozza a kapcsolatteremtést. Ez pedig egy ördögi kör. Ebből az ember nyilván nem kerül ki erőfeszítés, változtatás nélkül. Totál a "sorstársak" helyzetében voltam, küzdöttem ugyanazokkal a problémákkal. Elmondom, én hogy kerültem ki belőle. Persze ez csak az én példám, nem garancia, de szerintem mindenki alkalmazhatja, aki ilyen problémával küzd.

Az első gond a hozzáállás. A legtöbb "sorstárs" írásában azt olvasom, hogy "de ez a baj, de az a baj" minden tanácsra ott van egy de. NINCS DE! Tessék megpróbálni, amiket írnak! Tessék felébredni! Nagyon könnyű kifogásokat keresni, de attól nem oldódik meg semmi! Ha nincs csajod, akkor nem tettél meg mindent, csak azt hiszed! Igen, valakinek könnyebben megy, Neked nehezebben. Az élet nem fair. Ezt is el kell fogadni. Neked lehet, hogy többet kell tenned. Ha ezek megvannak, akkor mehetünk tovább.

Az ördögi körből való kikerülés azzal kezdődik, hogy társaságba jársz. Bármilyenbe. Na jó, legyenek benne nők :) Már attól is jól fogod érezni magad, hogy nők közelében vagy, és velük bulizol, beszélgetsz, akármi. Gátlásos vagy, nem tudsz közeledni? Hát NE közeledj! Nem kellenek a negatív visszacsatolások. Csak érezd jól magad! Legyél érdekes! Nem vagy érdekes? Tegyél róla, hogy az legyél! Találj magadnak valami hobbit, legyél valamiben jó! Tökmindegy mi az! De ne kérkedj vele! Nem csak az az érdekes a csajok szemében, akinek nagy a farka, nagy a bicepsze, 190cm, vagy vastag a pénztárcája! Leginkább az önbizalom, az elégedettség a fontos. Ezt érzik a lányok. Ha valamiben jó vagy, az már megadhatja ezt.

Végül ha megtetszik valaki, akinek Te is szimpi vagy (értsd: szóba áll veled, jól elbeszélgettek: ha jól sejtem, ez már senkinek nem probléma), hívd el valahova. NE randira, mert az nem fog menni :) Csak valami ártatlan közös programra. Ha ez se megy, akkor szervezz valami közös programot, amiben a kiszemelt lány IS benne van, de viszonylag szűk körű. Szervezz sok ilyen programot. Még egyszer: NE randit. A lány előbb-utóbb észre fogja venni, ahogy akarhatsz valamit, és lassan nyitni fog. Vagy türelmetlen lesz, és ő fog kezdeményezni, rákérdezni.

Nekem ez bejött. Kétszer is. Másokat is ismerek, akik ezt csinálták. Nincsen ezzel semmi baj.

Ja, és az sem ciki, hogy szűz vagy. Első alkalommal és is paráztam. A lány a sokadik alkalom után kérdezte meg, hogy kik voltak előtte. Nem is gondolta, hogy szűz voltam. Amikor kiderült, nem történt semmi. A (normális) lányok nem esznek embert!!! :)) Most 36 vagyok, most tartok a második barátnőmnél. Ő is feltette a kérdést persze. Aggódtam megint picit, hogy mit fog szólni, hogy csak 1 volt előtte. Nagyon örült, szimpatikus volt ez neki. Hát erről ennyit.

Volt még kérdés, kifogás? :))

Sanity 2011.05.04. 14:41:11

@Pitekusz: teljesen korrekt amit írsz. A baj az, hogy túl "kényelmetlen" ez a folyamat, és így sokan bele sem mernek vágni. Pedig megéri, pár hónap alatt totál ki tud cserélődni az ember, és ezt az egész környezete észreveszi (velem is ez történt egy éve kb)

Sanity 2011.05.04. 15:06:06

@xmioz: Jó ötlet, bár nem biztos, hogy ebbe az irányba érdemes elküldeni az ilyen helyzetbe levő embereket. Totál össze fognak zavarodni a sok új ismeretanyag miatt, és az első reakciók erősen negatívak lesznek, így meg a motiváció fog lenullázódni. Nem ajánlott pl micro-calibration-el kezdeni.

Ha valaki ilyen helyzetben van de kész ezen változtatni és szeretne hosszabban beszélgetni/konkrét tanácsot kérni emailben vagy egy sör mellett, szívesen szánok rá időt. Bár ezt itt netzes leírni, túl sok a troll.

Dexter007 2011.05.05. 18:29:00

Mint sokan jeleztétek, szerintem is az elmagányosodás és a negatív spirálba kerülés a kulcsszavak a dologban.
Mondom ezt úgy, hogy jómagam is érintett vagyok, 36 éves pasiként még csak soha nem is csókolóztam, közelebbi kapcsolatról nem is álmodozhattam lányokkal. Nem akarom túl-részletezni, a lényeg, hogy 13-14 éves korom óta kiközösítettek, -gúnyoltak a kortársaim, pedig semmi démoni vagy utálni való tulajdonság nem volt bennem. Emiatt sosem jártam társaságba, elmagányosodtam, önbizalmam és kezdeményező-képességem elsorvadt, lelkem eltorzult. Most ott tartok, hogy beszűkült az érdeklődésem, szinte semmi nem érdekel a világon, feladtam minden vágyam.
Nem számítok segítségre vagy javulásra, csak okulásként írtam be mindezt, aki huszonéves és ezen útra tévedt, vigyázzon, mielőbb változtasson, mert sötét és keserves élet várhat rá...

Pitekusz 2011.05.11. 15:24:07

@Dexter007: három dolog!
1) Soha ne mondd, hogy soha :) Soha (jajj, kimondtam :) nem késő megpróbálni kimászni a negatív spirálból! Csak elhatározás kérdése! Persze könnyebb, kényelmesebb sajnálni magad, mindent a saját szerencsétlen sorsodra fogni, minden tanácsra "DE"-vel kezdődő kifogásokat keresni... Én fentebb leírtam egy olyan "módszert", ami a magunkfajtáknak, az erősen gátlásos, nehezen kezdeményező típusoknak megfelelő. Igaz, kell egy kis erőfeszítés, de semmi nincs ingyen!
2) Kizártnak tartom, hogy ma 36 évesen is gúnyolnának a társaid. Ez egy óvodás viselkedés, ami miatt én is szenvedtem annak idején. Ezt hál'Istennek az emberek kinövik, illetve elfogadható mederbe terelik. Tehát ma már össze kellene tudnod szedni magad!
3) Nem írtad le, hogy kb. mi volt a baj, mivel csúsztál bele a spirálba, hogy egészen pontosan TE mit tettél ennek "érdekében"! Azaz mire is figyeljenek a huszonévesek? Milyen útra ne tévedjenek? Ha jól értem, Te arról akarsz minket meggyőzni, hogy Téged belelöktek. Ha tényleg így van, akkor ezt nehéz elkerülni. Viszont ha változtatni lehet, akkor Neked is lehet! Veled egyidős vagyok, nekem is sikerült egy éve!
Sok sikert, és fel a fejjel!
süti beállítások módosítása