„Vonzanak a nők, szexuális és érzéki értelemben egyaránt, a gond - többek között – az, hogy már nagyon fiatalon megtanultam kielégíteni magamat” - a történet szerint jelentősen visszavetheti egy pasi szexuális fejlődését az, ha túl korán felfedezi az önkielégítés örömeit, hiszen a ceruzahegyezés gyakori élvezete feleslegessé teszi a női jelenlétet. Pedig arra szükség van. Ezt a tényt mai posztolónk is így látja, aki sokat próbálkozott, mégsem akadt eddig csaj a horgára. A sztori végén se kérdés, se konklúzió, viszont a sorok között vibrál egy segélykiáltás.
Hello! Gondoltam, megosztom veletek kis történetem - ilyet úgysem hallani minden nap :) Lényeg, hogy 26 éves vagyok és még szűz. Nem tudom, hogyan történhetett pontosan, de sajnos így jártam. Vonzanak a nők, szexuális és érzéki értelemben egyaránt, a gond - többek között – az, hogy már nagyon fiatalon megtanultam kielégíteni magamat… olyan fiatal voltam, hogy azt sem tudtam, mit csinálok, csak azt tudtam hogy kellemes érzés... szerintem általános iskola 5. -es lehettem - de lehet, butaságot írok. Így tökéletesen megtanultam kordában tartani a hormonszintemet - sajnos túlságosan is. Ehhez jön, hogy természetesen visszahúzódó típus vagyok, nem a társaság központi figurája, - sőt még hadarok is - önbizalomhiányban is szenvedek - tehát minden adott volt, hogy el legyen cseszve kicsiny életem.
És lám - bejött :( A furcsa az, hogy soha eszembe nem jutott odamenni egy lányhoz - akár egyetem alatt - akár gimiben - egyszerűen valahogy nem tudom, nem fejlődött ki az a "késztetés" hogy nyomuljak. Mostanra már kezd valami mocorogni - próbálkoztam is - online társkereséssel - de sikertelenül. Rátesz egy lapáttal, hogy egyetem alatt nem sikerült túl sok barátot szereznem - az a kevés, akivel tartom a kapcsolatot, vagy elköltözött, vagy soha sem ér rá - pl. lemenni velem egy szórakozóhelyre. Egyedül meg nem igazán merek lemenni - úgy érzem, az én köröm már kezd bezárulni :( Ráadásul mindez a Fővárosban. A ciki az, hogy szerintem nem nézek ki túl rosszul - rendszeresen járok edzőterembe + futni, magas is vagyok (190 cm). Mostanában meg, hogy a helyzet izgalmasabb legyen, depresszió is társul a nem létező magánéletemhez. Így nagyon sok negatív, sőt "azt" sugalló gondolatok is egyre gyakrabban törnek rám szellemi porhüvelyemben. Úgy érzem, kifutottam az időből. Üdv, 26 éves
