Nem olyan rég történt, hogy átestem életem egyik legviccesebb randi-élményén. Az egyik barátnőm összehozott egy érdekes fazonnal. Én 31 vagyok, 2 hónapja pasi nélkül. A szakítás kissé megviselt, de annyira azért nem lombozott le, hogy megvakuljak és a szexhiányom sem öltött akkora méretet, hogy rögtön magamra rántsam az első pasit, aki hajlandó velem leülni, szóba állni, jópofizni. Meg hát nekem nem a mókagép a gyengém… Az említett barátnőm végig azzal győzködött, hogy nagyon jópofa illető és ha ő nem lenne foglalt, tuti vele járna. Ennyi nekem elég volt. Megadta neki a telefonszámom, felhívott és találkoztunk. Most mit veszíthetek?

Külsőleg nem volt baj Csabával: a hangja mély, kellemes, talán ha csendben marad, még össze is jöttünk volna. Körszakállas, kopaszodó pasi. Leülünk, egyből rágyújt, de előtte megkérdi, nem zavar-e. Nem zavar, mondom, néha én is rágyújtok. Aztán elkezdett mesélni halál komoly arccal hülye történeteket, a végén pedig feloldásként nevetve azt mondta, hogy nem is volt igaz. Aztán jöttek a rossz viccek zsinórban – egyet megjegyeztem: Mi a különbség a pedofil és a pedagógus között? A pedofil szereti a gyerekeket… Egyre inkább kezdtem magam egy stand-up comedy-ssel érezni, és néha akkorákat hahotázott, hogy sokan felénk fordultak a bárban. Aztán elmondta, hogy nem volt mindig vidám, mert 21 éves korában antidepresszánson élt, a családja utálja, kórházban is járt, meg ilyen-olyan baja volt. Ja, a szóban forgó srác 27 éves. Amikor nem bírtam tovább, azt mondtam, hogy lassan mennem kell, mert még meg kell etetnem a szomszéd kutyáját. Fizetett – úriember volt, felsegítette rám a kabátomat. Aztán úgy váltunk el, hogy majd keressük egymást. Két hétig semmi, szerencsére nem keresett. Aztán felhívott, hogy mennék-e vele moziba? Mondom, hogy nem, mert sok a dolgom. Ekkor szomorú hangon azt kérdezte, hogy nincs esélye, ugye? Én elmondtam, hogy sajnálom, nem hinném, hogy összeillünk. Letettük. Aztán küldött egy k*rva hosszú mélt: az elején azt írja, hogy tökéletes és gyönyörű nő vagyok, a közepén kettőnkről ír, majd úgy fejezi be, hogy mégsem vagyok tökéletes, sőt, „ki kéne irtani a fajtámat.” Ambivalens trip volt. Hát ennyi a kaland. Sziasztok!