Mi a fenét ölelgetsz?!

2011. május 23. 07:46 - Panni CsP

„A csapda ott van, hogy Ákost én nem oszthatom ki, mert egyrészt kolléga, másrészt ő 4 éve van ott, én pedig 2 hónapja. Ez a satu” – mit tehet egy pincérnő, akit rendszeresen hátulról molesztál egy kollégája, aki ráadásul az egészet kedveskedő viccnek szánja. Izmos Ákos hátulról és váratlanul csap le a lányokra és véget nem érő, szoros ölelésben részesíti őket. Most megtudhatod, milyen az, amikor nagyon érik egy orrba vágás egy pasinak.

 

Sziasztok! Elsősorban tanácsra lenne szükségem egy olyan tortúra kapcsán, amit naponta át kell hogy éljek. Hogy senki ne ismerjen magára „valahol az országban” dolgozom egy bárban, pincérnőként. Van egy kollégám, legyen Ákos a neve, akinek az a szokása, hogy minden lányt hátulról átkarol, és erősen tartja, nem engedi, majd megemeli őket egy kissé. Már többször mondtam, hogy ez fáj és nem akarom különben sem. Ölelgesse a vendégeket, hátha kirúgják. De még ha meg is tenné, se rúgnák ki, mert a főnökasszonnyal is ezt teszi (!)… ő még élvezi is, hogyne élvezné, nem mai példány. Ákos pultos, nagyon izmos, más lányoknak igazi álompasi, szép arca van, szép kék szeme, minden, mint a mesebeli hercegen. Nekem nincs most pasim, de ilyenre pl. nem vágyom, mint ő.

A csapda ott van, hogy Ákost én nem oszthatom ki, mert egyrészt kolléga, másrészt ő 4 éve van ott, én pedig 2 hónapja. Ez a satu. Mind emellett még cicának is szólít, amitől külön a falra mászom. Lehet, hogy mindez nála nem lépi át a munkatársi viszony határait – így gondolja, mert ő a kakas ezen a szemétdombon. De valóban nem? A leírtak alapján szerintetek is rendben van ez? Azonban van egy másik kolléganőm, akit nem mer ölelgetni (vagy nem kíván), mert a csaj olyan, mint egy domina, nevetni még nem láttam, narancssárgára van szolizva, a homlokára van festve a szemöldöke, mindig feketében jár, mindehhez szúrósan néz és a szájával mintha állandóan csücsörítene – magyarán, a halál ölelgetne egy ilyet. Öltözzek én is így, mint egy elcseszett kirakatbábu? Szóval, napi szinten ölelgetnek, szavam nem lehet, hiába szólok, csinálja. És nem is ez idegesít, hanem az, hogy simán lepereg róla. Nem tudom, minek néz engem, de talán jobb is. Ribancnak vagy játékszernek. Remélem, egyszer lesz majd egy olyan kolléganője, aki nagyon csúnyán orrba pancsolja ezért. Ha nem hagyja abba, lehet, hogy én leszek az : )

260 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr832925269

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi kell a nőnek? 2011.05.23. 10:55:16

Mennyire népszerű téma ma a női-lét, férfi-lét!  Hogy a hagyományos nemi szerepek jók-e, vagy elavultak, hogy házimunkázzon-e többet a férfi, legyen-e több női politikus, hogy az étteremben, ha a férfi fizet, az gavallérság, vagy a férfiuralom beb...

Trackback: Megnehezíti az életem az állandó szorongás 2011.05.23. 10:55:00

19éves férfi vagyok. Olyan problémám lenne, hogy pár hónappal ezelőtt egy komolyabb mandulagyulladásom volt. Tünetként jelentkezett nálam egy elég bosszantó folyamatos hányinger, rosszullét. Nem mertem bejárni előadásokra, nem akartam, hogy ott mindenk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.05.23. 08:15:37

Nekem is volt ilyen kollégám, ő a seggemre csapkodott. Én minden alkalommal letoltam érte, aztán elkezdtem a kezére verni. Meg volt sértődve, mert ő ezt csak azokkal csinálja, akikeket szeret. Hátköszönömszépen. Nem emlékszem már, mi lett a vége, régen volt. De megbeszélnéd vele normálisan, valószínűleg ő is ugyanezt mondaná. Talán kezdd el csipkedni a mellbimbóját, csupa szívszeretetből te is...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 08:18:13

Szerintem vegyél fel egy széles bőrövet, ami olyasmi mint Kerry King bal csuklóvédője:

3.bp.blogspot.com/_BUS-58inVjc/TCPR-Y2wLiI/AAAAAAAAAGw/enlUodzO8Co/s1600/Kerry-King.jpg

Vagy hasonlót. Tuti elmegy a kedve Izmos Ákosnak (eleve az Ákos névtől okádok, kb mint a Gergőtől).

SciNu 2011.05.23. 08:22:40

"és a szájával mintha állandóan csücsörítene"
Beteg szegény ezek a jeleke az anus mouthus tipikus esete.

Szeritnem ahányszor megölel mindig fingd el magad. Egyszer majdcsak megunja :D

indapass90210 2011.05.23. 08:25:00

A megoldás: alsó madárfogás. Nagyjából két kimenetele lehet.

1: fáj neki, ezért megérti, hogy nem jó szorítani a másikat.
2: nincsenek golyói a kokszolástól, és mivel ez számodra is kiderül, nem megy többet közel hozzád.

Mindenesetre örülök a posztnak, mert számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy az álompasisághoz genetikai hibás (kék szem), kokszoló pultossá kell válnom.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 08:26:56

@Dövan:

És minden sunát (kivéve a dominajellegű picsaszájúakat) meg kell ölelgetned és emelned. Reménykedhet a postoló, hogy ákos hamarosan porckorongsérvet kap a sok emelgetéstől. :)

indapass90210 2011.05.23. 08:30:14

@Nard: @SciNuBob -I hear you, mon!-: kihagytátok a számításból, hogy a nők nem finganak!

dr. gernika 2011.05.23. 08:32:55

@Dövan: A kokszolástól nem megduzzadnak a golyók?

indapass90210 2011.05.23. 08:34:21

Illetve a nagyon régen nem kúrás!

fumerin 2011.05.23. 08:35:10

Én felvennék a helyedben egy infantilis viselkedési formát és nem várnám meg, hogy hátulról megölel, lesből nekifutnék és felugranék a hátára, miközben összekócolom a haját és még azt is kiabálnám: gyííí te paci! :D
Szerintem rájönne egy idő után, hogy mi az, ami szarul esik neked!

Kytia 2011.05.23. 08:38:07

Legközelebb, ha szembejön intenzíven markold meg a farkát, ügyelve arra, hogy fájdalmat okozz vele. Utána, amikor döbbent arcot vág, röhögj fel éles hangon, röfögve. Lehet, abbahagyja a molesztálásodat.:))
Amúgy a domina csaj szerintem simán visszaszólt neki, hogy hagyja abba.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 08:39:01

@csupasz gőte:

Nekifutásból herénrúgni, majd azt mondani, hogy szerinte ez vicces :)

Szerencsére engem nem emelgetnek, legalábbis akinek van esze, mivel tuti a sérv :)

@gernika:

Kezdetben igen, aztán elcsoffad.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 08:39:55

@Kytia:

Lehetőleg stiletto műkarommal, amit előtte fekáliába mártott, hogy tuti legyen a vérmérgezés :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 08:41:33

@Kytia: "Amúgy a domina csaj szerintem simán visszaszólt neki, hogy hagyja abba." Különben a kis cuki fekete cipő tűhegyes sarkát fogja a farka pici kis nyílásán feltornászni a prosztatájáig.

Ebből értenek csak ezek a prosztó faszkalapok.

Az a baj, hiába szólsz neki bármit, másnapra elfelejti.

dr. gernika 2011.05.23. 08:42:20

@Dövan: Jaigen, megnéztem, a pénisz és a prosztata növekszik, a libidó viszont csökken.
Pedig mintha egy House-ban ilyesmi lett volna.

dr. gernika 2011.05.23. 08:45:51

@Köldökszösz (csodalampa): Ezért kell ölelgetés közben egy tűsarkas lábfejreállással kondicionálni.

Kytia 2011.05.23. 08:48:47

@Nard: Ha szép szóval nem megy...:DD
Egyébként az ilyeneket azzal lehet a legjobban leszerelni, ha sehogy sem reagál az ember az emelgetésre. Csak rezignáltan várja, hogy elengedjék, az általában lelomboz. A reakció a lényeg az ilyen ákosoknak. Nekem van egy hasonló kollégám és amikor ilyesmit csinál és nem kezdek el rögtön verekedni, akkor mindig aggodalmasan megkérdezi, hogy nincs-e valami bajom.:D

@Köldökszösz (csodalampa): Amíg az akciójukért cserébe visítást kapnak, addig csinálják. Aztán megunják. Amúgy biztos azt hiszi a Zákos, hogy annyira jó pasi, hogy a nők direkt hálásak, hogy hozzájuk nyúl.:))

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 08:52:18

@Kytia: Így, ahogy mondod. Amikor nem az elvárt reakciót kapja, akkor már úgy sem lesz számára érdekes a dolog.

Tomato Tomi 2011.05.23. 09:01:11

Szegény Ákos a pultban szocializálódott.
Amúgy meg miért ne oszthatnád ki? Vagy ez egy álom-munkahely?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 09:02:19

@Tomato Tomi:

A feketesmosogatás igencsak álommeló! :)

Tomato Tomi 2011.05.23. 09:04:39

@Nard:
Akkor meg örüljön hogy ez az álomember észreveszi őt abban a koszos sötét sarokban :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 09:09:27

@Köldökszösz (csodalampa): "Az a baj, hiába szólsz neki bármit, másnapra elfelejti." Na, ezt igazolni tudom! De ha elég sokszor határozottam közli vele, hogy ez idegesítő és ne tapogassa, nem hiszem, hogy nem fogná fel. Vagy más eszközhöz kell folyamodni!

Volt egy kollégám, olyan igazi kis öltönyös ficsúr, aki mindig élére vasalt nadrágban, ingben flangált, mint akit skatulyából húztak ki. Állandóan beszólogatott, mindenféle szexuális töltetű dolgot. A főnökök előtt és a kollégák előtt is. Nagyon idegesítő volt, mondtam neki párszor, hogy túllő a célon, mert velem lehet viccelni, de ne alázzon már meg a főnök előtt. Mindezek ellenére folytatta! Egyik alkalommal megkértem az egyik kollégát, hogy jöjjön el velem ügyet intézni (akkor volt friss a jogsim) a céges kocsival, mert gyakorolni szeretném a vezetést, de egyedül kicsit félek még. Mikor visszaértünk megint beszólt, hogy milyen sokáig voltunk, vajon mit csináltunk, jó volt-e, nyaltunk-e (bélyegért mentünk! :)) stb. Erre én ránéztem és közöltem, hogy ez volt az utolsó dobása. Felkaptam az ásványvizes palackot és úgy nyakon öntöttem, hogy elázott a szép kis öltönye, meg az ing rajta. :D Látnotok kellett volna! :D Kész volt teljesen! Jött le a főnök és neki panaszkodott, hogy én leöntöttem vízzel és nézze meg a öltönye csupa víz. A főnök meg csak mosolygott. Aztán átmentem a lányokhoz a másik szobába, akik nevettek és gratuláltak, később a ficsúr is bocsánatot kért...

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 09:14:33

@Bundabandi: Kafa!

De utána felébredtél, és eszedbe jutott, hogy ma is be kell menned, és ma is izléstelen dolgokat fog neked mondani az a ficsúr. :DDD

indapass90210 2011.05.23. 09:16:53

@Bundabandi: akkor végülis azzal a másik kollégával nyaltatok?

indapass90210 2011.05.23. 09:17:50

@gernika: a függetlenség napjában meg vírust töltöttek az ufók számítógépére.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 09:23:00

@Köldökszösz (csodalampa): Ez nem álom volt! Olyan hihetetlen, vagy mi? Mivel mindenki tudta, hogy milyen, ezért nekem adtak igazat és nem lett belőle baj. Különben is nyár volt és dög meleg, a víztől meg semmi baja nem lett, csak letörtem egy kicsit a szarvait.

@Dövan: :D Hehe! Illeték bélyeget voltunk vásárolni.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 09:25:06

@Köldökszösz (csodalampa): Ja és már nem ott dolgozok! És nem azért, mert kirúgtak. :D

Devil2 2011.05.23. 09:26:24

Amikor emelget, meg kell tőle kérdezni, de így szó szerint:

-figyejjmá, baszni nem tucc?
erre ő:-de
-na akkor bmeg az anyád.

Tomato Tomi 2011.05.23. 09:28:26

@Devil2:
És ha azt mondja, hogy nem? :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 09:30:31

@Dövan: És ki vette a gumit? És Tescoban voltak?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 09:39:00

@Köldökszösz (csodalampa): A postán voltunk! :D Azért szólt be, mert áramszünet volt és a Posta bezárt, így bélyeg nélkül mentünk vissza... Mondjuk én meg totál leizzadtam, mert a közlekedési lámpák sem működtek és úgy kellett egy bazi nagy kereszteződésen átmennem. És mit ad Isten a közepén még le is fulladtam. Szóval minden adva volt, hogy okot találjon a beszólásra.

Devil2 2011.05.23. 09:42:46

@Nard: hú, pedig piszok régi. :)

Devil2 2011.05.23. 09:46:57

@Nard: meg nem is viccelünk vele. :D

Devil2 2011.05.23. 09:59:19

Egyébként egy megoldás lehetséges a körülményeket tekintve. Ha félrehívod és szépen elmondod neki, hogy ez neked nem pálya. Miután ennek hangot adtál, nem lesz ingere emelgetni téged.
Egyébként pedig, mivel nem hiányszakma a tiéd, bármikor kitehetnek, tehát csak ezért kár parázni. Áki, mivel jóban van a főnökasszonnyal, bármikor keresztbe tehet neked a hátad mögött és akkor vége, de ennek ellenére nehogy a lábtörlője légy. Mert ha az leszel, akkor is megtörténhet ez.

Rebelde 2011.05.23. 10:04:16

nyugodtan a nyakába önthet valamit ennek az idiótának

baromi idegesítőek az ilyen kényszeres ölelgetők, plusz azt hiszik, hogy ez micsoda kegy:S hát tévedenek

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 10:09:40

@Rebelde:

Etesse meg finomított cukorral a galádot! Nehogy nádcukrot kapjon! :)

Rebelde 2011.05.23. 10:11:59

@Nard:

ez is idegesítő már:P

Caddy 2011.05.23. 10:13:07

Olyan nincs, hogy nem lehet neki megmondani.
Ez hülyeség. Én ha nem akarom, akkor nem akarom. Ennyi.

indapass90210 2011.05.23. 10:14:13

@Köldökszösz (csodalampa): szerintem Bundabandi simán pakol a teszkóban. Meg gumit is vesz. Igazából ő viseli otthon a nadrágot.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 10:17:07

@Caddy: Jaj, ne kéresd mán magad, he! Haggyad magad, hamarabb szabadúsz!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 10:17:11

@Rebelde:

Nemcsoda, engem is idegelne a folytonos nádcukorevés! :)

@Dövan:

A szomszédasszony meg kukkol. Gondolom topless képet még nem kaptál tőle! :) Pedig megígérte neked! :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 10:22:45

@Dövan: @Köldökszösz (csodalampa): Emancipunci vagyok :P Viszont a slagot ő fogja!

@Nard: Az én szülinapom volt tegnap nem az övé! Szülinapjára ígértem a "talán" használatával.

Büszke_troll 2011.05.23. 10:24:49

Ez munkahelyi zaklatás.

(Munkahelyi zaklatásnak azt nevezzük, amikor az "akkor sem feküdnék le vele , ha ő lenne az egyetlen férfi" kolléga pl. azt mondja: "milyen csinos vagy ma!",
nem tévesztendő össze azzal, amikor "jópasi" kolléga verbálisan megujjaz, az ugyanis csak kollégák közötti pajkoskodás.)

dr. gernika 2011.05.23. 10:27:20

@Nard: Nem nád, nyírfacukor. Nádcukor itthon is van.

2011.05.23. 10:30:39

Légy már egy kicsit határozottabb. Ha nem akarod hogy ölelgessen tegyél ellene. Pl. azzal is kezdhetnéd, hogy ne akkor mond neki miután csinálta, hanem ültesd le és mond meg neki. Ha nem fogja fel üsd, vágd, csípd, harapd mindennemű viccességet mellőzve.

Rebelde 2011.05.23. 10:31:01

@Nard:

megköszönném ha leszakadnál a témáról:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 10:43:59

@Rebelde:

Jó, elrágok egy őslénykutatót penitenciaként! :)

@Bundabandi:

Úgysem mered, mert nyuszi vagy.

Hurri Kán 2011.05.23. 10:54:22

Nem könnyű a cicák élete...

indapass90210 2011.05.23. 10:56:50

@Bundabandi: "Emancipunci vagyok :P Viszont a slagot ő fogja!"

Nekem volt olyan emancipunci csajom, aki nem akarta megfogni a slagot. Nem volt valami hosszú kifutása annak a kapcsolatnak!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 10:58:06

@Nard: Vadidegennek nem is fogok képet küldeni a melleimről. :D Mi a jó nekem abban? :P

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 10:59:21

@Dövan: LOL! Én nyírom a füvet, ő meg locsol! Fogja a slagot! XD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 11:02:55

@Bundabandi:

Azt mondtad neki, hogy küldesz. Így lehet hinni a nőknek! :(

dr. gernika 2011.05.23. 11:05:42

@Bundabandi: Csak akkor ne poénkodj a talánozással sem, érdekes kép jöhet le rólad.

Hurri Kán 2011.05.23. 11:09:59

@gernika:
Nem indokolt a "jöhet" használata :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 11:10:45

@Nard: @gernika: Ő azt írta hogy küldjek neki képet, pedig tudta, hogy nem fogok. Én meg azt írtam talán küldök és én is tudom, hogy nem fogok. Egálban vagyunk!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 11:13:11

@Bundabandi:

Persze persze....Szegény Dövan most mit fog tenni nagy szomorúságában? :(

indapass90210 2011.05.23. 11:13:49

@Nard: Lehet ám, hogy végül is, Bundabandi szavahihetőségén kívül, semmit sem vesztettünk...

indapass90210 2011.05.23. 11:14:34

@Bundabandi: nem igaz, hogy tudtam. Honnan tudhattam volna, hogy nem fogsz képet küldeni. Sőt, bennem egy exhibícionista Bundabandi képe rajzolódott ki!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 11:18:08

@Dövan:

Igen. Sic transit gloria mundi! :( Sejthettük volna. Nőből van. Azok csak akkor hazudnak ha mozog a szájuk! :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 11:21:25

@Dövan: Ezt már nem tudod meg! :P

Ne mondd már, hogy szeinted olyan vagyok, aki egy birkás nicknek csak úgy mellet küld? Te elküldenéd a farkadról készült képet egy vadidegennek? Tudom... szép bojtos, kis fehér pamacs, de akkor is!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 11:22:37

@Nard: Nem ígértem semmit! Azt mondtam TALÁN! Ami jelen esetben talán nem. :D

indapass90210 2011.05.23. 11:24:49

@Bundabandi: hazudtál, mert már eleve tudtad, hogy nem küldöd el. Szégyelld magad!

bagolybagoly 2011.05.23. 11:25:54

Nem szabad senkit bántani, tényleg!
Balesetek viszont előfordulhatnak.
Különösen, ha valakit hátulról emelgetnek.
Különösen, ha pont tűsarkú van rajta.
Azt tudtátok, hogy számszerűleg (darabszámra) a lábfejben van az emberi csontjainak nagy része? És alig borítja valami.

indapass90210 2011.05.23. 11:29:26

@Bundabandi: ha nem csak a szemek, de az alkat is boci, akkor megbocsájtom, hogy nem küldesz cickókat!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 11:33:02

@Dövan: Ha a farkad valóban bojtos és fehér kis pamacs, akkor nem is érdemelnél jobbat. :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 11:33:29

@Bundabandi: "Te elküldenéd a farkadról készült képet egy vadidegennek?"
Simán.

S0und 2011.05.23. 11:34:21

Szerintem ne a szád jártasd. Amikor karolgat szólj rá, ha nem reagál, kezd el ököllel ütni a karját, vagy próbáld lefejteni a kezeit magadról.

Lehetséges eredmények:

1. ez még jobban izgatja majd, és a történet rosszabbra fordul
2. ha neagyisten sikerrel járnál, és minden próbálkozásnál le tudnád magadról vakarni, a folyamatos egyértelmű elutasítás miatt hátha leszáll rólad.
3. Gondold át, hogy melyik a 2 legnagyobb darab haverod, és kérd meg őket, hogy beszélgessenek el vele.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 11:34:46

nem értem, mit nem lehet ezen megoldani .... ha mindig OLYAN szemmel (tudod, tutajos) nézel, meg heherészel mellé, akkor továbbra is ölelgetni fog
Jégkirálynő, aztán békén hagy

Devil2 2011.05.23. 11:35:13

@Bundabandi: Te nem egy naaaaagy távközlési cégnél dolgozol?

S0und 2011.05.23. 11:35:16

Amúgymeg valszeg egy öntlet fasz lehet. Mint ahogy mondtad hejjespasshee, így nincs hozzászokva az elutasításhoz. n+1 picsának néz.

Devil2 2011.05.23. 11:44:07

@Zsit (nyau és rémizé): igenám, de azon nők körében akiknél alap a tutajos szem és a heherészés, ez meglehetősen nagy odafigyelést kíván, sőt, továbbmegyek, nem is tudják milyen jégkirálynőnek lenni.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 11:49:17

@Devil2: :D Amúgy nem távközlési cégnél dolgozom.

Devil2 2011.05.23. 11:50:36

@Bundabandi: csak hallottam valami hasonló szavas történetet. :)

Devil2 2011.05.23. 12:01:04

@Bundabandi: mindegy, úgysem ott dolgozol. :)

földiekkel játszó 2011.05.23. 12:01:43

1. Ez simán szexuális zaklatás, de gondolom az állás miatt a jogi út nem járható.

2. Ha egy pasi velem ilyet csinálna az engedélyem nélkül, úgy elzavarnám melegebb éghajlatra, hogy fülét-farkát behúzva menekülne. A nagyim mindig azt mondta: "Kislányom, ne hagyd magad!" És kiabálni is tőle tanultam :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 12:06:19

@Devil2: De most már érdekel! Légyszi-légyszi! :D *boci szem*

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 12:07:51

@Devil2:
akkor nem kell csodálkozni
Ha nem csinál semmit a dolog ellen, akkor nem ér nyígni.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 12:16:14

@Bundabandi:
be kell csukni? hmm?
Amúgy kinek? A nőnek nem kell úgy nézni, ez kérdés?

Hurri Kán 2011.05.23. 12:17:57

@Zsit (nyau és rémizé):
De akkor nem molesztálnák, érted :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 12:24:37

@Zsit (nyau és rémizé): Ha valakinek szép a szeme és alapból kacér a tekintete, akkor nem is kell kihívóan néznie. Akkor mit tegyen, járjon napszemüvegben? Ha valaki csinos, jó a lába, szép a szeme stb. azt így is úgy is megtalálják, nem kell ahhoz feltétlenül kacérkodni. Szerintem!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 12:26:13

@gyvy:
ja, hoyg ezzel szerez sikerélményt?
télleg semmi sem jó a nőknek :)

Hurri Kán 2011.05.23. 12:26:23

@Bundabandi:
Attól még, h egy nő jól néz ki, nem fogják okvetlen "megtalálni".

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 12:28:15

@Bundabandi:
khmm.... nem azért, de nekem csudás szemem van (igaz, nem nézek folyton kacérul, mint a görgő macska), meg jó a lábam és mindig csinneren vagyok felöltözve
Még sosem ölelgettek akaratom ellenére!

Hurri Kán 2011.05.23. 12:34:50

@Bundabandi:
Ha valaki kurválkodik, akkor meg ne csodálkozzon, ha megb...ák, erre nem tudok mást mondani.

fumerin 2011.05.23. 12:44:40

@Zsit (nyau és rémizé): Igazad van, fő a határozottság!
Egy idegesítő családi vérszívó rossz szokása, hogy minden nő seggére ráüt.
Sokan bájosan kuncognak rajta. Velem egyszer tette, de közöltem vele: legközelebb akkor üssön a seggemre, ha nyeríteni hall.
Pofán csak azért nem vágtam, mert sajna családon belül megosztotta volna a társaságot.

Caddy 2011.05.23. 12:47:06

@Zsit (nyau és rémizé): :D:D:D Na igen, de te tudsz viszont úgy nézni, hogy eszébe nem jut két lépésnél közelebb menni. :D:D
"Nincs rossz kedvem,csak nem kedvellek." :)

Hurri Kán 2011.05.23. 12:47:31

@csupasz gőte:
Van nekünk is egy-két olyan tagja a családnak, akivel évek óta nem nagyon beszélünk... Nem volt könnyű, de feldolgoztam :DDD

Devil2 2011.05.23. 12:47:35

@gyvy: de meg fogják, csak idő kérdése.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 12:48:09

@gyvy: Miért kell azt mondani, hogy csak olyanokat zaklatnak, akik erre okot adnak, kihívóan viselkednek? Szerintem ez egyáltalán nem igaz. Az ilyen Ákoska félék mindenkire nyomulnak, nem csak arra, aki kacéran néz. Miért lenne ribi akire egy ilyen fazon rámászik?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 12:49:33

@Caddy: Én is tudok szemmel ölni! Legalábbis sokan mondták már. :D

Devil2 2011.05.23. 12:51:43

@Bundabandi: Tehát a naaagy cégnél volt egyszer egy naaagy konferencia, vagy mi, ahol valami naaagy vezérasszony szónokolt, akinem megbotlott a nyelve az emancipáció szóba és valami olyasmi jött ki hogy a "nők emamcipucája". Hát legalábbis én így hallottam. De neked mondjam, mikor ott dolgozol? :D

Hurri Kán 2011.05.23. 12:52:20

@Bundabandi:
Mert annyira nem is zavarja, h zaklatják, azért. Hidd már el, aki nem akarja, azt nem fogják.

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 12:54:38

@Bundabandi: Azért, mert így van. Illetve annyit pontosítanék, hogy arra másznak rá, aki semmit nem tez ellene. És ennek az egésznek semmi köze a kinézethez. Az Ákosok rámásznak a csúnyácskára is, meg a szépre is. Nem válogatnak. És itt igaz a mondás, nem a külső, a belső számít. Mert a viselkedés, és az, hogy mennyire tűri ezt el határozza meg az ölelgetési faktort.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.05.23. 12:55:27

@Bundabandi:
nem munkahely-függő, mikor rengetegen vettek körül, akkor sem fordult elő
Igaza van @Caddy: -nek, télleg tudok úgy nézni :)

@csupasz gőte:
én megcsináltam egyszer erre, hogy meg akartam nézni a fogát, csak kapkodta a fejét, hogy mit nyúlkálok. Mondom: nem tetszik? Nahát!

fumerin 2011.05.23. 12:55:54

@gyvy: Hidd el én is akkor akarom látni legközelebb, amikor újra bárányhimlős leszek! :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 12:56:13

@Caddy: rólam bezzeg akkor sem hiszik el, hogy nem vagyok kedves, ha váltig állítom :D

Caddy 2011.05.23. 12:56:35

@Bundabandi: nem,nem Zsit ennél kifinomultabb, ő nem öl, első körben csak jelez. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 12:58:14

@Devil2: Hűha! Ez most nagyon in medias res volt!

Valahonnan rémlik ez a sztori, de tényleg nem ott dolgozom.

Devil2 2011.05.23. 12:58:58

@Dr. Jula Watson: Szerintem a "csúnyácskábbakra" inkább verbálisan másznak rá a gyönyörűszemű Ákosok, ha rámásznak. Mert ez azért náluk presztízskérdés is.

Apropó, egy ilyen vendéglátós hejjespasinak miért nincs legalább 3 egyidejű privát ölelgetnivalója? Akkor nem kéne ezt bevinni a munkahelyre..

Devil2 2011.05.23. 13:00:30

@Bundabandi: lehet hogy neked is van ott ismerősöd. :)
egyébként meg persze,in medias res, ha lehet.. :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 13:01:15

@Devil2: Mert az ilyennek pont ez a presztízskérdés, hogy _mindet_ a játékszerének érezhesse. Kivétel nélkül. Lehet, hogy őket kevesebbet fogja, de hidd el, nem maradnak ki a sorból. :D

Hurri Kán 2011.05.23. 13:01:34

@Devil2:
:D :D :D :D

@csupasz gőte:
El lehet kapni felnőtt korban is, csak nem jó...
Egyik haverom pár éve volt, mint kiderült, az akkor 5 éves lányától kapta el. Szegénynek (haveromnak) még a nyelve is pöttyös volt, nem győztünk röhögni, amikor megmutatta. Tudom, nem volt szép, de már csak ilyenek vagyunk, meg aztán ő is kiröhögte volna bármelyikünket fordított helyzetben :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 13:02:25

Eszembe jut az a sztori, amikor engem egyszer váratlanul ölelt át így egy ismerős, és szegényt első reakcióban jó erősen lefejeltem. :)

Devil2 2011.05.23. 13:03:17

@Dr. Jula Watson: A különbség annyi hogy a "csúnyácska" inkább örül neki. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 13:05:13

@gyvy: Minden melóhelyemen volt egy két ilyen Ákoska. Lekoptatni nagyon nehéz őket! Pedig én aztán nem hagyom magam. :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 13:05:26

@gyvy: Elkapható, ha az ember gyerekkorában nem kapta el. És a férfiakra ilyenkor már igencsak veszélyes tud lenni.

@Devil2: Nem feltétlenül. Akármennyire is szeretnétek ezt hinni, még a csúnyácska lányokban is van időnként tartás. :P

Devil2 2011.05.23. 13:08:36

@Dr. Jula Watson: ha már egy gyereke van, akkor nincs olyan nagy baj, egy ismerősöm kb.40 évesen lett pöttyös, mint a túrórudi.

Hurri Kán 2011.05.23. 13:08:44

@Bundabandi:
Nekem te egyre inkább olyan vagy, mint az egyszeri tyúk, amelyik folyton panaszkodik, hogy mindig kergeti a kakas. Mit csináljon? A legjobb, ha elesik, érted...

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 13:11:02

@Devil2: attól függ, hogy akar-e még, vagy megelégszik azzal az 1-el :D

Devil2 2011.05.23. 13:14:13

@Dr. Jula Watson: utána meg nem kell költeni védekezésre. (ez rossz poén).

dr. gernika 2011.05.23. 13:22:38

@Devil2: Nekem alapból tutajos szemem van, de olyan profi varánuszarcokat tudok vágni, hogy még MP is elismerését fejezte ki.

fumerin 2011.05.23. 13:23:31

@gyvy: Kiröhögted? Inkább hívtad volna meg egy italra! :D

Devil2 2011.05.23. 13:30:16

@gernika: Nem kétlem, bár nem tudom ki az az MP.

dr. gernika 2011.05.23. 13:31:37

@Devil2: majompásztor, a varánuszarc, mint fogalom feltalálója. Múltkor Nard bemásolgatta pár örökbecsűjét.

Devil2 2011.05.23. 13:33:48

@gernika: De ha meg a seggeden feszül a nadrág, akkor úgyis lesz próbálkozó.

Devil2 2011.05.23. 13:37:59

@gernika: kint Angliában sok a csadoros arab nő. Olyan tutajos szemük van... és még varánuszarcot sem tudnak vágni. Igaz, nem ölelgettem őket..

dr. gernika 2011.05.23. 13:38:24

@Devil2: Feszülni feszül, de Nardon kívül nem csapkodja senki. Egyrészt nem pultban dolgozom, másrészt elég jól sikerült kifejleszteni a "ne közelíts" aurát.

Devil2 2011.05.23. 13:39:28

Na meg nem hívnak Ákosnak se. :D

Devil2 2011.05.23. 13:41:04

@gernika: Világos. Tapasztalt nő vagy, aki tudja mit akar és mit nem akar.

Devil2 2011.05.23. 13:42:33

@Nard: Hát persze, valahol érthetők a próbálkozók is. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 13:50:09

@gyvy: Van benne valami! :D Ha kedves vagyok és poénkodom... szerelmes lesz és nem hagy békén, ha bunkózom és beszólok..., akkor meg egyből jégkirálynő vagyok. Ha tetszik, akkor elesek! :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 13:55:56

@Devil2: Most jut eszembe, hogy ha a T-re gondolsz, van ott egy csaj, akit úgy hívnak, mint engem. Egyszer voltam náluk interjún és megkérdezték, hogy ismerem-e. Nem túl gyakori nevem van.

Hurri Kán 2011.05.23. 13:58:05

@csupasz gőte:
Kocsmában röhögtük ki, hol máshol... Igaz, azt nem kérdeztük, hogy OTT is pöttyös -e :DDD

Devil2 2011.05.23. 14:00:47

@Bundabandi: Igen a T-re gondoltam. :)

Frigyesur (törölt) 2011.05.23. 14:01:30

@gernika: Ugy tudom inkabb forditva. Te paskolod Nard popojat.

Devil2 2011.05.23. 14:04:30

@Bundabandi: Egyébként fura dolog, hogy emberekben felmerül a kérdés ha ismernek valakit akit úgy vagy majdnem úgy hívnak mint téged, hogy megkérdezzék, nem ismered e. Pedig miért is kéne ismerned? Engem is szoktak kérdezni időnként a vezetéknevem okán. :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 14:07:33

@Devil2: Okán a vezetékneved??? Ez valami török eredetű név?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 14:10:14

@Devil2: Gondolom a Kovács és Balogh, Kiss nevű embereknél nincs ilyen gond. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 14:11:15

@Köldökszösz (csodalampa): Most nagyon szakadok a röhögéstől! :D Jaj, el kell mennem pisilni mielőtt baj lesz! :D

Devil2 2011.05.23. 14:23:59

@Köldökszösz (csodalampa): Igen, ez a vezetéknevem, és török eredetű. Tiéd a fődíj. :DDD

Devil2 2011.05.23. 14:24:42

@Bundabandi: rájuk a kutya se kíváncsi. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 14:28:08

@Devil2: Ne csináljátok már! Nem lehet itt hangosan röhögni, még a végén kikapok! :D

Devil2 2011.05.23. 14:29:32

@Bundabandi: Nemár! Ilyen könnyű téged szétröhogtetni? :)

Hurri Kán 2011.05.23. 14:29:51

@Devil2:
Így van, azokból Dunát lehet rekeszteni :DDD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 14:32:56

@Devil2: Csak azért mosolyog, nehogy jégkirálynőnek nézzék!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 14:34:12

@Devil2: Ez az okán nagyon ütött! :D Meg már ebéd közben bemelegítettem a 3 ikrek ebédestársammal együtt... sikerült ismét eljuni az emberi végtermékig.

Devil2 2011.05.23. 14:34:51

@Köldökszösz (csodalampa): Jajj, akkor a mi lelkünkön szárad majd ha elkezdik ölölgetni. :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 14:34:57

@Devil2: Sose nem nyertem még semmit se nem. (hüppög, kicsi könyycseppet elmorzsol a szeme sarkába, de tartja magát, csak belül zokog.)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 14:36:28

@Bundabandi: Vagy az anyagcserétek gyors, vagy az ebédidő nagyon hosszú.

Devil2 2011.05.23. 14:36:32

@Bundabandi: akkor mégse nehéz téged megpisiltetni.:D

Hurri Kán 2011.05.23. 14:36:37

@Devil2:
De hát nem is olyan titokban ezt szeretné. Hol itt a probléma? :DDD

Devil2 2011.05.23. 14:42:41

@gyvy: Pedig állítja hogy ő milyen jéghegy tud lenni. Ki érti a nőket?.... :DD

Devil2 2011.05.23. 14:44:51

@Köldökszösz (csodalampa): Dehogynem. Ne szerénykedj, tapasztalatot biztos. :D

Devil2 2011.05.23. 14:49:01

@Bundabandi: Sok kétszínű alak sok SZART össze tud hordani. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 14:49:52

@Devil2: Ha valakit nem szeretek, akkor nagyon bunkó tudok lenni. Jégkirálynő ilyenkor hozzám képest smafu!

Hurri Kán 2011.05.23. 14:51:58

@Devil2:
Senki... én évekkel ezelőtt letettem arról, hogy megértsem őket. Nem megy... nem lehet.... És ha jégkirálynő, akkor mi van? Legfeljebb hozzá megy Han Solo-hoz :DDDDD

Devil2 2011.05.23. 14:54:34

@gyvy: Han Soloné vagy Hanné Solo? :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 14:57:25

@Devil2: A nőket nem érteni kell, (ahhoz kevesek vagytok), hanem szeretni. :D

Devil2 2011.05.23. 14:59:12

@Dr. Jula Watson: Persze, de mindet nem lehet szeretni. :D

Hurri Kán 2011.05.23. 14:59:13

@Devil2:
Fogós ravasz kérdés... :D

Meg mit mond egy szórakozóhelyen, ha megkérdik, szóló -e vagy? :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 14:59:55

@Bundabandi:

Én mindig bunkó vagyok. Ezért szeretnek.

Devil2 2011.05.23. 15:01:21

@gyvy: mé, azt kérdezik? :D nem voltam én má 1000 éve...

Hurri Kán 2011.05.23. 15:01:56

@Bundabandi:
Ugyan. Higgadt, türelmes, tapasztalat :D

@Nard:
Legalábbis ezt mondják.

Devil2 2011.05.23. 15:02:22

@Bundabandi: mikor még hansolo volt, akkor még nem volt bácsi. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:03:04

@Devil2: Hogy is szoktátok mondani "akkora szívem van, hogy sok nő belefér!"

Hurri Kán 2011.05.23. 15:03:05

@Devil2:
Kezdő versenyzők szokták, amúgy nincsen neki semmi jelentősége :)

Hurri Kán 2011.05.23. 15:04:23

@Devil2:
Nem. Akkor fijatalbácsi volt, vagy öreggyerek, attól függ, honnan nézzük :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:04:34

@Devil2: Na de most már az! Biztos öregszaga is van!

Devil2 2011.05.23. 15:04:44

@Dr. Jula Watson: ezt az Ákos mondta neked? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:07:54

@gyvy: Akkor felkapok két kakaóscsigát és a fülemre szorítom!

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 15:08:58

@Devil2: és miért akarod mindet érteni? :DD

Hurri Kán 2011.05.23. 15:09:45

@Bundabandi:
Milyen helyekre jársz te mulatni, ahol van kakaós csiga? Vagy szabad idődben egy látványpékség kirakatában táncolsz?

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 15:10:17

@Devil2: Ákosokkal nem tárgyalok :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:10:48

@gyvy: Ahol Solo van, ott kakaóscsiga is van!

Hurri Kán 2011.05.23. 15:12:23

@Devil2:
Nem. Ezt most télleg nem.

Devil2 2011.05.23. 15:12:38

@Bundabandi: de aszontad nem mész hozzá... :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 15:12:52

@Devil2: szeresse, és akkor nem lesz gondja :D

Devil2 2011.05.23. 15:13:40

@gyvy: Nézd meg a filmet és figyeld meg Leila hercegnőt.. :D

Devil2 2011.05.23. 15:14:59

@Dr. Jula Watson: ne add a jégkirálynőt. :D

Hurri Kán 2011.05.23. 15:16:33

@Devil2:
Jó, így tiszta, de épelméjű ember mulatóhelyre nem visz magával kakaós csigát... :D

Devil2 2011.05.23. 15:17:59

@gyvy: beszéld meg a Bandival. :D

Devil2 2011.05.23. 15:19:11

@Bundabandi: mer az csak úgy ott terem? minden nap van két friss kakaós csiga? :D

Hurri Kán 2011.05.23. 15:20:12

@Devil2:
Most beleterelsz engem abba a kellemetlen szituba, hogy nekem kelljen kimondani, hogy akkor ezexerint nem egészen épelméjű? :DDD

Devil2 2011.05.23. 15:21:14

@Dr. Jula Watson: anyagi biztos nem, és még azt is el kell érni hogy házassági szerződés se legyen. :D

Devil2 2011.05.23. 15:22:08

@gyvy: Tévedsz, ebben már benne vagy. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.23. 15:22:09

@Devil2:

Hát én reggelente szoktam kirakni kakaóscsigát :)

Devil2 2011.05.23. 15:23:00

na most megyek, hali mindenkinek.

indapass90210 2011.05.23. 15:27:31

Kiderült már, hogy volt-e búcsúszex?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:30:06

@Devil2: Meghoztuk az ihhhletet? A kakakóscsigával!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:30:50

@Nard: Nálunk az briós! :) Vagy mignon!

fumerin 2011.05.23. 15:36:13

@gyvy: Ha te tudnád én miket viszek buliba! :D
Hétvégén kerestem egy tollat a táskámban, fél órán belül meg is leltem:D

Hurri Kán 2011.05.23. 15:39:37

@csupasz gőte:
Tollat nem viszek, azt szerzek bár kitől, vagy felírja a személyzet, amit kérek. Ellenben egy fenyőfát azt már vittem egyszer, mert az kellett :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 15:41:10

@gyvy: Megharaplak! De csak suttyomban, mert itt van Jula, aztán kapok a fejemre.

Na jó, bevallom azóta szoktam ide, mióta elvették a csattogós lepkét az ápolók... a kis piszkok!

Hurri Kán 2011.05.23. 15:43:05

@Bundabandi:
Megfelelő erősséggel a megfelelő helyen semmi akadálya :P

Murderface 2011.05.23. 15:53:13

Bizonyítékgyűjtés, feljelentés.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.23. 16:00:57

Szerintem a legközelebbi alkalommal mintegy véletlenül emeld hátra a lábad és rúgd tökön. Vagy ugyanez könyékkel a bordái közé. A játék hevében teljesen véletlenül de úgy hogy forogjon a szeme utána.

Hurri Kán 2011.05.23. 16:03:57

@Bundabandi:
Reklámfilm forgatásához, díszletnek. Csak este találtam, ezért vittem magammal.

melee sc 2011.05.23. 16:04:01

Fura, hogy itt a közel 300 hozzászólás, de egy se próbál meg segíteni a pincérnőnek.

Szerintem ilyen mindenki életében van, én fiú vagyok és egy másik fiú mindig gorombáskodott 1-2 tockos miegymás, oszt jól lefejeltem. Többet nem tette. Mindig kerülöm a bajt ember vagyok, de van aki csak ebből ért. Hiába kértem ezerszer.

Itt szerintem te se úszod meg kisebb sérüléssel. Én a következőt javaslom. Amikor felemel legközelebb és a szitu úgy hozza emeled fel a lábad és ha tudod rúgd el magad az asztaltól faltól, hogy vele együtt hátra essetek. Illetve ha ez nem megy akkor csak elgáncsolni hátrafelé. Tudom abszurd amit mondok, de erre hidd el nem fog számítani és nem is lesz olyan nehéz kibillenteni.

Az első mindenképp kicsi lökés legyen, akár el se essen. Hogy tudja fog még ilyen történni. A második alkalommal, essetek nagyot, s felkelve hátrafordulva mond neki, jaj, azt hitted vicces lesz, bocs, hogy ekkorát estél. Aztán innentől mehet minél durvábban.. lényeg, hogy mindig a saját súlya adja a pofont és ne te.

Értelemszerűen nem mindig akad egy tárgy amitől el tudod magad lökni. De hidd el 1-2 sikeres elborulás után kétszer is meggondolja magát.

Másik tippem, hogy ha felemel dobd el ami a kezedben van, s had törjön a pohár. Majd beszéld meg vele, hogy ezt nem szeretnéd te kifizetni.
De akár le is rúghatsz 1-2 dolgot a lábaddal, mondván megijedtél.

Ilyen extrém helyzetek nélkül ezt nem fogod megúszni max ha gorombán beszólsz neki.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.23. 16:07:56

@melee sc: Fura, hogy itt ez a közel 300 hozzászólás, és te egyet sem olvastál el.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 16:16:17

@Köldökszösz (csodalampa): Pont erre gondoltam én is!

@melee sc: nem tudom mit olvastál el, de itt a végén már csak poénkodunk. Talán ha az elejét is elolvasnád és nem csak a 300. hozzászólást... Mert reggel került fel a poszt, azóta meg eltelt már vagy 8 óra, ha nem több.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 16:17:16

@gyvy: Te csak úgy találsz fenyőfákat? Merre felé jártál? :D

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 16:18:36

@Köldökszösz (csodalampa): @Bundabandi: Hát mert nem értitek. Senki sem javasolt megoldást, mert szerinte az egyetlen üdvözítő az lehet, ha összetörik a fél berendezést, és Ákos pajti beveri a fejét a pultba. :D Ilyet pedig senki sem javasolt :D A többi szerinte meg csak poénkodás kategória.

Hurri Kán 2011.05.23. 16:21:07

@Bundabandi:
Természetesen. Januárban rengeteg kidobott fenyőfa van az utcákon.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.23. 16:22:40

@Dr. Jula Watson: Aha! Értem! :D És ha elesik és megüti magát, az mitől jó? Olyan mint amikor a kölyökkutyának belenyomod az orrát a piszokba "rossz kutya, nem szabad!" ?

Dr. Jula Watson 2011.05.23. 16:24:22

@Bundabandi: Nem tudom. Kérdezzük meg tőle :)

Somaka 2011.05.23. 16:31:34

irtó nagy probléma! nemhogy örülne neki

Sanity 2011.05.23. 16:35:49

Állítsd meg egy pillanatra, és mondd el neki őszintén, hogy neked hol vannak a határaid. Ha ezt nem képes tiszteletben tartani, akkor egy pöcs.

Ez utóbbi esetben főleg azért csinálja, mert élvezi, hogy átlépheti a határokat, és nincs következménye. Élvezi, hogy próbálsz ellenkezni, de nem tudsz.

Ne reagálj, ha cicának szólít. Szard le. Ha ezt képes vagy konzisztensen csinálni, megunja, hisz nem kap visszajelzést, nem éri meg belefektetni az energiát.

Az ölelgetéssel kapcsolatban keresd fel Szexuális Zaklatás Pandát, ő segíthet.

Alternatív megoldás, szedj össze egy izmosabb faszit, és mondd neki, hogy egy pöcs összevissza ölelget a munkahelyeden. Ez utóbbit akkor használnám, ha más már nem segít.

Warrent (törölt) 2011.05.23. 16:44:25

ÉN a helyedben feljelenteném azt az állatot!!!!

speirs 2011.05.23. 16:47:00

Vegyél fel tűsarkú cipőt és amikor a legközelebb felkap, akkor véletlenül úgy lépjél ki az emelésből, hogy beletaposol a lábfejébe, a csontos részre. Bízd ide, hogy egy darabig leáll vele...

2011.05.23. 17:18:35

Kedves Posztíró!
Lehet hogy te mondtad már neki, hogy ne csinálja, de nem mindegy az sem, hogyan mondod:

A magas hangon előadott: "Jaaaaj neeee máááááár!", meg az "Olyan izééééééé vagy tegyééééééél leeeeeee!" Sajnos olyan mintha azt mondanád, csináld még, dugj meg, imádom amikor foglalkozol velem.

Ha kicsit mélyebb hangszínre váltasz és röviden közlöd vele: "Ezt most hagyd abba!" valamint szúrósan nézel és durcásan csücsörítesz, talán lesz hatása. Ha nem is azonnal.

Towelie's towel 2011.05.23. 18:05:28

Szerintem hitesd el vele, hogy férfi voltál és átoperáltattad magad. Abba fogja hagyni, nyakamat rá :)

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2011.05.23. 18:06:10

"mit tehet egy pincérnő, akit rendszeresen hátulról molesztál egy kollégája"

hívd ki az a budiba egy laza pipára!

persze ez csak átverés, amikor előveszi a farkát markold meg a tökeit és mondd meg neki hogy ha még egyszer hozzádér akkor letéped! ezzel a főnöknél se tud felnyomni, viszont garantáltan abbahagyja!

Pistie 2011.05.23. 18:37:47

rúgd tökön, és abbahagyja.

Joe69 2011.05.23. 20:36:04

Én is okádok az Ákosoktól, mocskos pszichopata mind..

Ez is ilyen viselkedés. Azt használja ki, hogy ő totál gátlástalan, míg a normális átlagembereknek gátlásai vannak.

Utána kéne nézni, majdnem biztos, hogy van egy rakás ügye, amiért akár le is lehetne sittelni. És valószinűleg hamisak az ajánlásai, önéletrajza. Aztán össze kell fogni ellene, és kibaszni a francba/és vagy rendőrkézre adni.

Az ilyenek ideig-óráig a főnöküket is meg tudják vezetni, főnökként meg a többi főnököt. De előbb-utóbb lebuknak.

Javasolt szakirodalom:Robert D. Hare: Kímélet nélkül – A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa

Joe69 2011.05.23. 20:41:33

Ja, a domina csajjal meg vigyázni, nem biztos, hogy szövetséges. Mármint a pszichopata ellen. Lehet, hogy ő a pandanja. A pszichopaták általában párban szoktak előfordulni, mint a Sithek: vezér és végrehajtó (tanítvány).

AndOr01 2011.05.23. 20:52:00

Én így elsőre egy könyöktámadásban látnám a megoldást. :D

popocatepetl 2011.05.23. 21:51:54

Ez nem valami rokona az alekosznak?

Somaka 2011.05.23. 22:11:16

sz@popocatepetl: szerintem biztos, lehet a tiéd is - most komolyan

JOKKA21 2011.05.24. 00:04:44

Örülj neki, hogy egy kigyúrt álompasi ölelget, hát nem erre vágytok felszínes buta bulák?

popocatepetl 2011.05.24. 02:01:24

@Somaka: nem, az enyém nem örülne ennek

bagolybagoly 2011.05.24. 12:06:58

@Joe69: Itt most csak azt nem sikerült leírni, hogy padawan vagy ezek a gonosz összeesküvések mellet valami maláj gasztrocsodát is előállítanak?
süti beállítások módosítása