A pasim sose volt, de az anyja üldöz

2011. június 20. 07:44 - Panni CsP

„Szépen lassan beleszerettem D.-be. Ő erről nem tudott semmit. Egyszer viccelődött csak azzal, hogy csinálhatnánk hármasban, de ez megmaradt viccnek” – a szövevényes történetből megtudhatod, miért nem tanácsos más férjébe beleszeretni és milyen bölcsek tudnak lenni néha az anyák. Azok az anyák, akik tárt karokkal fogadják a családba befurakodni, majd onnan kifurakodni kívánó rivális nőket.

 

Sziasztok! Fel vagytok készülve egy igazi szappanoperára? Akkor bele is vágok. Nem lesz egyszerű történet. Lány vagyok, 27 éves. 7 éve történt, amikor még D.-vel kollégák voltunk egy cégnél. Együtt léptünk ki, mert a főnökünk korrektnek vélte a Kevesebb pénz / több munka – elvet. Részben ez az élmény kovácsolt össze minket igazán, de már előtte is jól megvoltunk. Szigorúan mint barátok, ugyanis D. friss házas volt már akkor. Munkatársként nagyon sokat lógtunk együtt, éjszakai bulik, koncertek melyekre gyakran a feleségét is elhozta (tiszta dolog volt), ha a gyereket pár órára az anyósánál le tudta rakni. Mindkettejüket kedveltem. A család része voltam. Többször aludtam náluk egy-egy éjszakába nyúló buli után, és ha D. az asszonyt nem akarta felzavarni, a nappaliban, egy ágyban aludtunk.

Persze, nem történt semmi, rám se nézett. Szinte már aludt, amikor a feje a párnához ért. Egy barátnőm erre azt mondta, lehet, hogy látszólag nem akart semmit, de este, amikor aludtál legalább 2x kiverte rád. Ezen sokat nevettünk. De nem hinném, hogy megfordult volna ilyesmi a fejében. Igazi, egyenes jellem volt, megbízható férfi-ritkaság, talán ezért is kedveltem őt. A félrelépés fel sem merült. Nős volt, egy 1 éves gyerekkel és ezt tudomásul vette mindenki. Ha netán megtenné és lebukik, minden borul. Minden. Bár az asszony olyan kenyérre kenhető, hogy egy kis sírás után megbocsátana neki mindent, mert nagyon szereti. D. felesége kedves, csinos csaj, mindig leste a kívánságom, főzött, készült, ha meghívtak vacsorára - aztán együtt boroztunk hármasban az erkélyen. D. anyukája is nagyon szeretett, és én is őt. Érzi az ilyet az ember. És hogy később mit éreztem? Azt, hogy én szépen lassan beleszerettem D.-be. Ő erről nem tudott semmit. Egyszer viccelődött csak azzal, hogy csinálhatnánk hármasban, ő, az asszony, meg én, de ez megmaradt viccnek. Nem is mentem volna bele. Egyre jobban beleszerettem D.-be. És hülye módon féltékeny lettem a nejére. Nem tartottam a lelki távolságot D.-től. Ez hiba volt. Döntenem kellett. Elhatároztam, hogy minden drámai őszinteségi roham nélkül egyszerűen nem találkozom vele/velük többet. Viszont nem is magyaráztam meg nekik, hogy miért. Egyszerűen nem vettem fel többet a telefont, ha hívott és nem válaszoltam a leveleire se. Hamar el is tűnt. Sírtam. Egy közös barátunk elmondta, hogy D. nem érti a helyzetet és annyival lerendezett, hogy „ilyen barátra nincs ideje és akkor hagyjuk az egészet”. Megszakadt a kapcsolat. Kiléptem a családból.

2 év múlva, a szülinapomon felhívott a közös barátunk és D. anyja, hogy találkozzunk. Koccintanának rám. Jó. Nem fog jót tenni, de kíváncsi voltam, mi van velük. Találkoztunk, beszélgettünk: reméltem nem kerül szóba D. és kis családja, (persze, reménykedtem benne, hogy mégis). Én kerültem a témát. És szóba is került: megtudtam, hogy nagyon jól megvannak, várják a második gyereket. Rosszul esett. Elhatároztam, hogy végleg megszakítom a kapcsolatot az egész famíliával. Pár hét múlva megint hívott D. anyja, találkozni akartak, de lemondtam.

Hosszú szünet. Azt hittem végleg lezártam magamban. Kicsit el is felejtettem őket. Időközben volt 2 barátom, de nem sokáig tartott egyik sem. Újabb 2 év telt el, amikor D. anyja, megint felhívott. Ez 2 hete volt. Nem vettem fel. Szerencse, hogy kijelzi a számát, mert ha véletlenül felveszem, nem tudom, mit mondjak. Arra gondoltam, hogy írok egy tisztázó mélt a közös barátunknak, aki úgyis visszamondja D. anyjának: annyit akartam csak volna megírni, hogy nem értem, miért hívogat D. anyja, ahelyett hogy örülne, hogy lekoptam a fiáról. Ugyanis tudta, hogy beleszerettem… Honnan? Amikor még jóban voltunk, simán rákérdezett én meg simán elmondtam neki. Azt mondta, hogy minden pillantásomban és mozdulatomban látszik, ezért kérdezett rá. Semmi dráma nem volt, simán, lazán, puszta megállapításként, mintha nem is az ő fia lenne. Nagyon fura volt. Egyáltalán nem lepődött meg. Én viszont el akartam süllyedni hogy ez ennyire nyilvánvaló. Nála fiatalosabb és megértőbb nővel még nem találkoztam, pedig 53 éves – ebben a korban azért a legtöbb ember már droid. De ő csak mosolygott és annyit mondott… hogy nagyon sajnálja. Itt nem tudtam tovább beszélgetni vele. Nem szeretek megnyílni. Amikor kicsikarnak tőled egy vallomást, valahogy olyan érzés, mintha megerőszakoltak volna. Ezután 10 percre bezárkóztam a vécébe sírni. A közös barátunk elmondta, hogy a felesége és D. is tudja, hogy többet akarnék barátságnál. Szégyelltem magam. De az volt a leglesújtóbb, hogy amikor ez a hátam mögött téma volt, nem vették komolyan az egészet – csak vicc szinten: kinevettek. Kinevették az érzelmeimet. Egy abszurd lény voltam. Még jobban el akartam süllyedni. A közös baráttal pedig ezért szakítottam meg minden kapcsolatot. Mit érdemel a rossz hír hozója, ugye… : ) Azt nem tehetem meg, hogy csak D. anyjával tartom a kapcsolatot, mert ha felmelegítjük a régi barátságot, előbb-utóbb összefutok D.-vel és a kedves nejével + a 2 gyerekkel… és akkor mit mondok majd? Miért tűntem el? Ennek a történetnek nincs megoldása, azon kívül, hogy olyan szinten elfelejtem őket (D.-ét, a feleségét és minden közös élményt), hogy már a nevére se emlékezzek. Remélem érthető volt ez a szerelmi sokszög, ha nem, akkor bocsánat! Viszont ha tud valaki valami használható tanáccsal szolgálni, memóriatörlő házi praktikával, szívesen fogadom.

 

 
348 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr872999303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:04:28

@KovA: Erről sajnos nem lehet verset írni. Illetve lehet, hiszen lehet írni egy dögről is akár...
Mégis az irodalom valahogy gazdagabb a reménytelen szerelmek taglalásában, mint az "Óda a meglelt vemhességhez" tipusú költői eszmefuttatásokban...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:06:07

@Bundabandi: Aszondják a szerelemhez sose vén az ember, tehát ha a szaporodás nem sürgős....

@Devil2: A jó para-trooper segít ahol tud...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:07:07

@Bundabandi: Megvádollak gondolatolvasásra való felbújással!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:09:07

@Nathan D'Xantine: Bevallom bűnös vagyok! Mi a büntetésem? Kézrátétellel kell segítenem Devil méret problémáján? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:11:02

@Nathan D'Xantine: pedig ha nem mondod észre sem veszem, hogy bújni kellene! XD XD XD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:11:31

@Bundabandi: Kit érdekel Devil?
Köss inkább vádalkut! :-D

Kytia 2011.06.20. 15:15:00

@Nathan D'Xantine: Jaértem. Akkor félreértettem. Mert kétféle méltatlant különítettem el, az egyik, akit szeretsz, a másik, akivel megosztod a zéleted.:)
És véleményem szerint olyan nincs, hogy méltatlant szeretsz. Szeretni jó, szóval az nem baj, hogy xy-t szereted, csak akkor van baj, ha bizonyos projektekhez (pl. családka:DD) tőle várod a pártner szerepét, holott nem tőle kéne. Erről beszélt KovA, szerintem. És persze, van az elvakítottság, de azért az sem korlátlan.

@Nard: Az úgy nem ér. Úgy igazságtalanul megkönnyítjük a dolgát, és oda a teszt.:)))

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:16:44

@Nathan D'Xantine: Veled? Attól függ.... mennyire vagy NAGY úr!

KovA 2011.06.20. 15:17:20

@Nathan D'Xantine: Épp az benn a csodálatos, hogy a "meglelt vemhességről" mi szépen lehet ezerféle ódát írni, hogy a vemhesség szó ki sem mondatik - vagy tán épp azért :-)
Az egy dolog ezerféleképp írható körül, de kimondva csak egy.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:18:12

@Kytia: Az nem méltatlan, hanem alkalmatlan.

Ami pedig az elvakítottságot illeti...
A poszt alapján korlátlannak tűnik. Ezért kérdeztem, hogy mégis mit zabálsz ezen a fazonon... Érdekelne a válasza.

Devil2 2011.06.20. 15:18:58

@Bundabandi: Gyanús vagy te, nagyon gyanús..:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.20. 15:21:36

@Kytia:

Lehet mástól jobban fél mint amennyire dugni akar! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:21:52

@Bundabandi: Függő volnál?

@KovA: Várom a világirodalmi hivatkozásokat a "még pont időben terhes lettem" tárgykörben...

Mert félre ne értsd! A terhességről a szülésről lehet ódákat zengeni (főleg pasiként). De arról bizony még nem írt senki(tudtommal), hogy hoztam a részidőt és bár ketyegett a bioóra, én csak összekettyintettem egy magzatot az utolsó pillanatban!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:23:11

@Devil2: Gyere, népesítsük be a poklot, úgyis már csak 1 évem van rá! Szóval gyorsnak kell lenned! Bírni fogod? :D :D :D :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:23:12

@Kytia: Egyébként én megígértem amit kellett.
(A teszthez)

Kytia 2011.06.20. 15:25:47

@Nathan D'Xantine: Miért tűnik korlátlannak? Egy csomó jó tulajdonsága lehet a fickónak. Már kollégaként is jól megértették egymást, aztán barátként is, nyilván van bennük csomó közös, ne sajnáld már a fickótól, hogy beleszerettek.:DD
A csaj ugyanakkor a legjobb döntést hozta. Felmérte, hogy a pasi, bár nem méltatlan a szeretetére, de partnerként alkalmatlan, ahogy te mondod. Egy nőnek élete során kb. 223.628-szor kell meghoznia ugyanezt a döntést, különböző pasikkal kapcsolatban. Eléggé szar egyébként mert egy csomó szerethetőről kell lemondani olyan okokból, amiket KovA említett. De azért ez nem jelenti azt, hogy akivel valamiért nem működik, azt ne merjük szeretni.:)))

Kytia 2011.06.20. 15:27:23

@Nard: Á, az nem lehet. A dugáshoz képest a félelem is csak harmatgyenge, másodlagos érzelem.:DDD

@Nathan D'Xantine: Nem hiszek neked úgyse.:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:28:22

@Nathan D'Xantine: Na erre majdnem válaszoltam, de lecsapnátok a labdát, így inkább kitöröltem. Helyette az mondom NEM! :D :D :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:28:33

@Kytia: Lehet hát! Ezek érdekeltek volna...
Egyébként meg totál egyetértünk.

Devil2 2011.06.20. 15:29:52

@Bundabandi: Hogy bírni fogom e? Ez attól függ milyen farkat tudok "lízingelni".. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:31:33

@Kytia: Tudtam hogy hitkérdést fogsz csinálni belőle. ;-)
Egyébként vélhetőleg most tényleg kihagynám. Még túlságosan odavagyok valaki másért.

@Bundabandi: Akkor térjünk vissza a vádalkura... :-)

Devil2 2011.06.20. 15:34:36

@Bundabandi: Én nem versenyzek. Csinájjon meg a Nathan. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:38:30

@Devil2: Ja, bocs! Mindig elfelejtem, hogy a szerződésben CSAK a lelkemről volt szó.

@Nathan D'Xantine: mit tartalmaz?

Kytia 2011.06.20. 15:40:24

@Nathan D'Xantine: Helyes. Biztos nem érdemli meg, de legyél is.:)))

Amúgy kár olyat kérdezni szerintem, hogy sorolja fel, miket szeretett benne. Tőlem is kérdeztek ilyet egyszer, aztán minden egyes válaszomat kiröhögték.:))) Mert ugye ezekből azt veszel komolyan, amit akarsz. Meg így felsorolva vagy komolytalanul hangzanak (ha valami speciálisabb dolog, pl. "imádtam turkálni a hajában":D), vagy totál közhelyesen ("jó volt a humora").

KovA 2011.06.20. 15:40:38

@Nathan D'Xantine: Hát mert nem is az utolsó pillanat a lényeg, hanem a baba. Meg aztán az utolsó pillanatról ritkán lehet tudni, hogy mikor volt vagy mikor lesz - az a bizonyos 32 év sem merev határ - csakhát az ember lehetőleg nem úgy tervezi az életét hogy a Kékestetőn át meg Pestről Budára.
Ami ma könnyű - holnap sokkal nehezebb.
Ami ma alig - holnap sokkal inkább kockázatos.
Az együtt tölthető idő is rövidebb - nem mindegy hány évet adok melyik életszakaszomból és kinek. No és hát egy jó nagymama/nagymama kincset ér ám, ha tehermentesíteni kell anyukát apukát - akár azért hogy együtt lehessenek akár azért, hogy a munkahelyükön meg tudjanak felelni... kutya dolog, ha senkire sem számíthatsz.
No szóval úgy igyekezzék az ember eltervezni a dolgait, hogy jó esélye legyen jól elvégezni. Azért ne 40 éves korára tervezzen gyermeket teremnek: meglehet összejöhet.
De igen sok kapcsolódó dolog és szempont van az elkövetkezendő 50 évre. 64 éves korodra önálló talán 70 éve korodra unokád is lesz... akit még 80 éves korodig - alsótagozat végéig - kicsit többet kéne felügyelni, ha anya/apa épp nem ér rá.
Jobb ezeket a dolgokat fiatalabban csinálni... könnyebb is.

2011.06.20. 15:41:54

@Devil2:
Mit tegyek? Mit ne tegyek? Mit ne próbáljak?

"Eddig én még nem tapasztaltam hogy ostobaság lett volna. Talán nem a legjobb idézet amit ahhoz, amit Zsunak akartam mondani. De semmiképp nem ostobaság. "
És ide hogy kerül a nevem? Nagyon nem értem.

Nem vagyunk ma egy hullámhosszon. :) Légyszi szájbarágósan. :)

Devil2 2011.06.20. 15:42:33

@Bundabandi: Ja, éretem. Kicsinálni se akarlak.. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:43:04

@Bundabandi: Nem tudom. Leülünk és megbeszéljük...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:44:27

@Devil2: *nagyon-nagyon röhög!* És becsinálni???????? XDDDDDD

Devil2 2011.06.20. 15:45:27

@Zsu0805: Mondtad hogy "próbálok ma pozitív lenni".

Erre mondom (volna) azt, hogy ne próbáld, hanem tedd. Vagy van ennek valami akadálya? :)

Devil2 2011.06.20. 15:46:38

@Bundabandi: Becsinálni téged? Azt a csirkékkel szokták.. :D

dr. gernika 2011.06.20. 15:50:07

@KovA: Szerintem senki sem így tervezi. Ez általában alakulni szokott.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:50:13

@Devil2: Jahh, én már tyúk vagyok! Kicsit rágós... sokáig kell FŐZNI! :D :D :D

Te, becsinálni a gatyóba! Vagy rendes ördögök nem csinálnak... ilyet?

Devil2 2011.06.20. 15:52:13

@Bundabandi: Én nem tudok FŐZNI. :D

Egyébként meg olyat még a rendesek is csinálnak. De hogy a kérdésedre válaszoljak, nem akarok, sose akarok. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:52:38

@Nathan D'Xantine: és miről akarsz... khmmm... beszélgetni az alku keretein belül?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:54:06

@Bundabandi: Mi van pánikolsz? :-D
Akkor hagyjuk! Ördögözz nyugodtan... ;-)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.20. 15:55:07

Aha, tök hihető,hogy egy ágyban alszotok, miközben a felesége ment fenn alszik a hálóban... Ez egy igazán életszerű sztori volt, köszi Emese.
Ja, és hogy hogyan felejts, már ha ez igaz is lenne?

Egyszerű: válts számot és ennyi. Akkor még az sincs ott,hogy villog a banya neve a kijelzőn és ezen agyalsz.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 15:59:37

@Devil2: ...oszt mindig sikerül?

A főzéshez meg nem kell nagy tudomány! Megtanítalak! Először is kell egy naaaaagy fakanál.... Megvan? :D Aztán bele kell pakolni a fazékba minden hozzávalót. Végül folyamatosan kevergetni a kanállal, amíg meg nem főtt! Végül elmondhatod, hogy megcsináltad! XD

Jaj, szóljatok rám, mert kezdek naaaagggggyon hülye lenni ma! Biztos az időjárás az oka... biztos... :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 15:59:54

@Devil2: Ne aggódj. Humán kategóriában pont fordítva van.
Az öreg tyúkot kell kevesebbet főzni!

Sanity 2011.06.20. 16:00:03

Ez nem szappanopera. Ez csupán a te személyes drámád, ami abból adódik, hogy se magad, se mások előtt nem mered felvállalni az érzéseidet, és nem tudsz őszinte lenni. Csupán megadnak köszönheted azt, hogy ebbe a helyzetbe jutottál.

Mit tehetsz? Letisztázod a helyzetet. Könnyebb lesz továbblépni, ha beszélsz a sráccal kettesben. Ha ehhez gyenge vagy, akkor szokj hozzá a jelenlegi kilátástalan helyzetedhez. Ha nem tisztázod le minél előbb magadban azt, hogy TE mit akarsz a lehetőségek határain belül, akkor az életed következő 7 éve is önsajnálattal fog eltelni. Ja, addigra 34 leszel, és számtalan olyan évet vesztettél már el, amit soha nem fogsz visszakapni az élettől. A te döntésed.

KovA 2011.06.20. 16:01:18

@gernika: Azért hagyják is így alakulni... az idő szinte észrevétlenül gyorsul 35 fölött már vágtat. :-)
amit az ember úgy gondol, hogy bármikor megtehet - azt sokszor sohanapjáig halogatja.
No de ezzel nem azt akarom mondani, hogy aztán most mindenkinek mindant napra be kell táblázni a naptárba - elvenni az esélyét is csodáknak ajándékoknak meglepetéseknek...
Csak azt hogy mindennek rendelt ideje van... és vannak évszakok.
Tavasszal virágozni, nyáron teremni őszre érlelni kell ... aki nyárra halasztja a tavaszt őszre a nyarat, annak gyümölcse csak télre érik be - ha megéri.
És hát mindenkinek az évszakának megfelelően kell élni/viselkedni - hogy azon belül alakuljon aminek akkoriban alakulni kell.
Igy értem, hogy mindennek rendelt ideje van...

Devil2 2011.06.20. 16:03:29

@Bundabandi: Hát az már nem a főzés, hanem az evés maga.. :D

Nem szólok rád, jó vagy te így naggyyon hülyén is. :D

Devil2 2011.06.20. 16:05:17

@Nathan D'Xantine: Nekem is van ilyen megfigyelésem. De ha Bandi mondja, elhisszük.:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:08:25

@Nathan D'Xantine: @Devil2: Mivel csak 23-nak néznek általában, így simán lehet jó a következtetés!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 16:10:39

@KovA: Egy fenét vágtat 35 felett!

Hogy az idő(ami nem létezik) milyen gyorsan múlik(látszóléagosan) az nem a korod, hanem a napjaid minőségének függvénye....

Devil2 2011.06.20. 16:11:44

@Bundabandi: dehát ezt ugye magad is csak következteted?.. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:16:19

@Devil2: Szerintem azokat a tyúkokat könnyű megfőzni, akik ki vannak ábrándulva, esetleg megfáradtak a tojásrakásban és már bármilyen kakas megteszi!

Devil2 2011.06.20. 16:17:32

@Bundabandi: Igen-igen, csak idő kérdése.. :D

Devil2 2011.06.20. 16:18:43

@Bundabandi: Viszont legalább van válszték. :D

Devil2 2011.06.20. 16:20:25

@Bundabandi: És megint egy feltételezés. :D

KovA 2011.06.20. 16:22:45

@Nathan D'Xantine: Ja,ja - lehet.
A lényeg, hogy nem mindegy, hogy telik is e az idő vagy csak múlik :-)
Aki túl sokáig múlatja, annak nehezen telik (ha egyáltalán).

Devil2 2011.06.20. 16:35:38

@Bundabandi: remélem nem a "nagyyyon hülyén" sértődtél be...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:40:51

@Devil2: Na, de nagy a választék! :D Utánpótlás mindig van!

Pont ma hívott az egyik barátnőm, hogy válnak a férjével. Panaszkodtunk egy sort egymásnak, aztán jól megbeszéltük, hogy mindketten szépek vagyunk és okosak! :D Nincsenemvan itt probléma!

KovA 2011.06.20. 16:41:52

@Sanity: Hát - mindegy mi segít, ha szükséges - csak segítsen.
sok értelmét nem látnám a beszédnek a sráccal - már tudja amit nem is kellene tudnia.
A lehetőségek határán belül meg jobb nem akarni semmit, mert az ember a lehetőség határainak rabja lesz.
Ez a srác zsákutca - csak családrobbantással lehetne valami de az nem éri meg.
El kell gyászolni mint egy halottat ezt a szerelmet / kész ténnyé tenni.
Ha szerelmes az ember, akkor vagy nagyon közel kell lenni, ha lehet belőle valami - vagy nagyon távol - ha nem lehet.
Ebből nem lehet. Itt nem szabad mást akarni mint távolságot, míg a szerelem el nincs gyászolva mint valami halott - addig önkínzás a se távol se közel. És így veszít az ember a legtöbb időt az ilyen se közel se távol állapotban...

A "mit akarás"sal is vigyázni kell mert az embert jól csőbe húzzák a vágyai és a gyengeségei. Bizony csak a keménység segít az a legrövidebb út.
Vannak érzések amik az embert megölni akarják, hogy ne sikerüljön: nekik kell meghalniok.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:44:00

@Devil2: De! Nem is állok szóba többé veled!

Ha megsértődnék azt tuti észrevennéd. XD A végletek embere vagyok! Van nem, vagy nagyon és akkor nincs bocsánat.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:47:58

@Devil2: "Panaszkodtunk egy sort egymásnak"

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 16:50:24

@Bundabandi: Devil, lefordítom! Igen, ráér... :-D

Devil2 2011.06.20. 16:50:44

@Bundabandi: jól van, akkor nem cseszegetlek.. ma már.. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 16:54:50

@Nathan D'Xantine: Nem mondtam ilyet! De megerősített pár dologban a csaj, amit eddig is így gondoltam, most meg végképp így gondolom... És helyeseltünk egymásnak, hogy a tiéd is ilyen? Az enyém is! Ő már döntött, én még nem.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.20. 16:58:14

@Bundabandi: Bocsáss meg, nem akartalak meggázolni...
Ismeretlenül is kívánok minden jót!

És ezennel csatlakozom Devil bátyóhoz.

dr. gernika 2011.06.20. 17:03:41

@Bundabandi: De amikor itt egyesek aggodalmaikat fejezik ki a párod miatt, akkor fel vagy háborodva.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 17:09:17

@Nathan D'Xantine: :D Nem probléma! Már mások is mondták, látszik az írásomon mostanában, hogy nem minden ok. De majdnem 10 év után megérdemli, hogy esély kapjon arra, hogy összekapja magát. Ezt eddig nem igazán tette meg, a türelmem pedig nem végtelen. Ennyi tömören. Bár miután közölte, hogy az én döntésemen múlik minden, mert minek harcoljon ha én már döntöttem... :( Minek, minek.... ja! Gondolatolvasás bakker!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 17:11:13

@gernika: Már nem. Mikor még megérdemelte, akkor megvédtem.

Bohumil Stejskal 2011.06.20. 17:12:28

@Kytia: Én a magam részéről lemondok az "egyenes jellem" jelzőről :))

dr. gernika 2011.06.20. 17:13:38

@Bundabandi: Ezek szerint megbukott azon a teszten, amit a múltkor emlegettél.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 17:17:37

@gernika: Ha a mérlegre gondolsz, akkor eléggé átrendeződött a jó és rossz oldal! :D De tényleg! Átkerült egy fontos dolog a másik oldalra és nehezen tolerálom.

Tomato Tomi 2011.06.20. 17:22:44

@Bundabandi:
Nincs sok közöm hozzá, de ez a kijelentés a részéről nem sok jót sejtet.

dr. gernika 2011.06.20. 17:26:43

@Bundabandi: Nem emlékszem, csak dereng, hogy azt mondtad, irgumburgum lesz, ha valamin elbukik a közeljövőben, mert az uccsóelőtti esélyét már eljátszotta fél éve. Tisztában van azzal, hogy most rezeg a léc?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.20. 17:33:27

@gernika:

Szerintem nem. Mert gondolatolvasásra van kényszerítve, tudtán kívül.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.20. 17:38:09

@gernika: Tisztában. Mondtam neki, hogy ugye tudja, hogy merre felé haladunk. Sőt már több beszélgetésen is túl vagyunk. Az a röhej, hogy NEM TESZ SEMMIT! Csak néz rám, hogy "akkor miért nem zavarsz el?" Kérdés ez majd' 10 év után? Mert eddig azért voltam vele, mert utálom! :P

Híííí! Miket ki nem szedtek belőlem, na húzok haza!

dr. gernika 2011.06.20. 17:42:32

@Bundabandi: Szerintem zavard el. Vagy észhez tér, vagy annyit is ért. Barinővel költözz össze.

Sanity 2011.06.20. 17:54:47

@KovA: A srác egy fontos ember volt az életében. Egy fontos embert nem építünk ki úgy az életünkből, hogy egyik napról a másikna egy szót nem beszélünk vele. Ha másért nem, akkor azért kellene vele beszélnie, hogy tisztázza a helyzetet. Leírások alapján normális a srác, és egy ilyen biztosan jól esne neki.

A lehetőségek pedig ebben a helyzetben kb az alábbiak:
-elfelejti a srácot, és kerül bármilyen találkozást vele
-beszélget a sráccal, tisztázza a helyzetet, és többet nem találkoznak
-beszélget a sráccal, tisztázza a helyzetet, és tudatosítja a lány magában, hogy csak barát lehet a srác szemében, és 0% esély van többre
-megpróbálja mindenáron megszerezni a csajt (értelemszerűen nem támogatom, sőt, sztem senki, de egy lehetőségnek lehetőség)

Ezek a lehetőségek. Mindegyiknek van következménye. A csaj képzelheti azt, hogy beszélget a sráccal, majd a srác bele fog szeretni - ez pl egy valószínűtlen dolog.
A lényeg csupán annyi, hogy ha nem tudja a lány, hogy mit akar, akkor élete végéig egy reménykedő állapotban lesz, és soha nem fog tudni túllépni a srácon.

Amúgy igaz amiket írsz, csak azzal nem értek egyet, hogy a "se közel se távol" a probléma. Ez az állapot nem probléma, amennyiben nincs már remény. A remény az, amit ki kell iktatni. A legkönnyebb úgy, ha nyíltan beszél a sráccal, és asrác közli, hogy 0 esély van bármire is.

Tomato Tomi 2011.06.20. 18:09:07

@Sanity:
Részben egyetértünk és általában támogatom is az őszinte beszélgetést, de ebben az esetben nem biztos hogy jó ötlet.
A posztoló szempontjából nincs sok értelme, a srác pedig biztosan nem érezné magát jobban tőle, főleg ha elhisszük, hogy semmivel sem biztatta a lányt. D. most mérges, de majd elfelejti az egészet és a posztoló is jól tenné ha így cselekedne. Ebből már barátság sosem lesz.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.06.20. 18:38:19

Én is elmentem volna a fenébe, szerintem csak így lehet.
Mondjuk ez a 6évnyi nyígás nekem kicsit sok, de kik-kinek.
Az meg tényleg kifejezetten bántó, hogy kacarásznak mások érzelmein.

Virgo1975 2011.06.20. 20:23:31

@B.M: én meg azt nem értem, hogy aludhat egy friss házas, kisgyerekes férfi együtt egy másik nővel a saját lakásában úgy, hogy a feleség nem féltékeny. azt még megérteném, hoy nagy a haverság, csaj ott alszik. de egy ágyban, anyuci meg a nászágyon? nem értem.

Virgo1975 2011.06.20. 20:26:24

@Bundabandi: nekem pl. mostanában 13 évvel ezelőtti dolgok jutnak az eszembe...és nem vagyok túl rajta, pedig vagy egy évtizede nem láttam az illetőt. azaz, ennél bonyolultabb. nem vagyok túl rajta - és eléggé tudom, hogy miért - de azért nem zavar be a napi életembe, és ha jönne valaki, abba se zavarna be. de még mindig eszembe jut,és még mindig fáj.

Virgo1975 2011.06.20. 20:41:55

@Dövan: nos, ha én nem vonzódom hozzá, tehát, hogy esetleg esély van többre (nem kell rögtön, lehet később is), akkor inkább alszom a földön...olyannal nem vagyok hajlandó egy ágyban aludni, akihez nem vonzódom.

Virgo1975 2011.06.20. 20:44:25

@Dövan: akkor költözz le te a padlóra. de én sem alszom kényszerből egy ágyban egy férfival. ha nem akarok tőle mást.

Joe69 2011.06.21. 00:13:42

Ilyen sztorit sokat láttam, de mindig fordítva. Egyes csajok idomítják be a férjüket arra, hogy vegyék tudomásul egyes hímnemű "házibarátok" folyamatos jelenlétét. A pasi ilyenkor belemegy abba a látszatba, hogy a "házibarát" tulajdonképpen az ő haverja. Az egész mögött meg az a szomorú tény áll, hogy a férj nem tudja vagy nem akarja rendesen megdugni az asszonyt, és emiatt bűntudata van, amit az asszony, akinek ugye a jó dugás megjár, alaposan táplál és lelkileg zsarolja.

Fordítva ez ilyen nyiltan szinte kizárt,a nők ezt nem tűrik, az együttalvásos sztori meg szinte morbid, el se igen hiszem. Ha mégis, a feleség meg az anyucija egyformán nem százas. Lehet, hogy rejtve leszbi mindkettő, és a posztíró az esetük , mert normális esetben az első ilyen után közös erővel kellett volna picsán rúgniuk és világgá zavarniuk - ahogy meg is érdemelte volna.

Mert ugye, nős pasival nem kezdünk, avagy mégis..megint szerényen saját magamat idézem..

csajokrol.blog.hu/2010/06/26/miert_a_nos_ferfi_kell

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.06.21. 07:03:24

Ez az eddigi legszürreálisabb poszt nekem.
Ottalszik egy ágyban a férjjel és ez teljesen ok az asszonynak. Anyuka tolja a kisasszonyt. Apa meg nem tolja. És a leghülyébb megoldás: nem veszi fel a telefont.

KovA 2011.06.21. 13:58:46

@Sanity: Jó, elismerem igazad van - beszélhetne/beszélhetett volna a sráccal holott nem az számít hogy nekem mit jelentett, hanem én mit jelentettem neki - és az biztos hogy egy ilyen hármasban ötlet után világos, hogy aránytalanul keveset - de ez nem a srác hibája csak tény. Viszont jelenthettem neki annyira barátot, hogy tartozom egy magyarázattal.
Azonban akkor is kész tények elé kell állítani magunkat sebezhető/érzékeny lelkiállapotomra tekintettel teljes gyógyulásomig a társaságát kerülöm - ez nem haragot jelent - csakhogy az ember szertete/szerelme érzékeny "testrészévé" teszi lelkének a másikat - és különösen fájdalmassá ha ez a szeretet/szerelem betölthetetlen. Durva leszek: amputálni kell, ez a gyógyulás feltétele.
Aztán majd nőhet másfajta baráti kapcsolat - tapasztalás szerint sokkal később. evtized(ek)ben kell gondolkodni.
És mindezt annyira el kell határozni - mielőtt beszél az ember a másikkal - hogy semilyen felpuhító engedménykereső rábeszélés ne hasson. Nem a megoldáskeresés a cél csupán a tényközlés - mert más (jó) megoldás nincs.

A se közel/se távol - saját tapasztalatból - legalábbis nekem - tehát van olyan ember akinek probléma.
Meglehet a nincs már remény a fizikai közelség ellenére értelmezhető kellő távolságként - de nem mindenki tudja így megélni... az ember az eszével tudhatja amit az ösztönei a szíve nem fogad el - ha kiteszi magát kölcsönhatásoknak reménytelen szerelmével.
A másik, hogy egy sráctól ritkán várhatsz olyan beszédet, hogy 0 esély van bármire is - ahhoz már nagyon az agyára kell menni.
Dugásra mindig van esély különösen olyannál aki hármasban emleget, csakhogy a dugásból többet él meg egy lány mint egy pasi többet remél tőle és ígér magának belőle.
A nők így esnek igazán érzelemcsapdába - akaratuktól függetlenül sőt annak ellenére. És sok idővel fizetnek érte...
Ah, a csalfa vak remény, ó csak az ne lenne ! :-)
Megrontója életeknek...
De nem önzésünket bünteti-e szenvedéssel a szenvedély ?
Ki a leckét időben meg nem tanulja - elveszejti azt.

"Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul. "
(József Attila)

KovA 2011.06.21. 14:44:25

@Zsit (nyau és rémizé): Most hogy így mondod - van a történetnek egy másik durva olvasata is... a 6 évnyi nyígás, és hogy kacarásznak az érzelmein - illetve a megjegyzés, hogy hármasban...

Ha valaki annyira függő, érzelmileg csimpaszkodik a másikon egy idő után hülyének nézik, megalázzák.
Ilyen háttér előtt látszhat az a 3-asban ötlet poénos elhessentő üzenetnek is - mit nyaggatsz már annyira tán 3-asban is benne volnál - mindenki látja, hogy belém vagy esve és már tök ciki - elzavarni nem akarlak mert nem akarlak bántani de vegyél már vissza kicsit...
Az a helyzet amikor az ember titkos ki sem mondott érzelmeiről az egész környezet tárgyal a hátam mögött - már elég megalázó.
A csimpaszkodás - ha szerelemből is - önzés és önalázás - tőlem koldulja mert az egyetlen vagyok akitől kaphat valamit rám van utalva - kiszolgáltatott.
Minél hosszabb ideig tart ez az állapot annál nagyobb a leértékelődés.

Mindez csak egy másik olvasata a történetnek - eleve az elbeszélő szemüvegén keresztül látjuk a tényeket.
Lehet ez - lehet az - de mindenképp az a helyes, hogy innen menekülni kellett...

artemisia annua 2011.06.21. 17:23:38

az ilyen expert mama nagy öröm, gondolom a fiú is eléggé ég miatta
süti beállítások módosítása