„Másnap szakított velem, levélben persze, manapság a fiúk már ezt sem képesek személyesen... Nem akartam elhinni. Én annyira kiborulva még soha életemben nem voltam” - Újabb variáció következik a Két tűz között-témára. Mai hősünk hiába szeret bele az egyik srácba, a szíve mégis a másik felé húzza őt… de nagyon. Amikor pedig megkapja őt, a sors új leosztást hoz. Kék és zöld fiúk járulnak elénk egy megaposztban.
Sziasztok! Gondoltam, írok ide, hogy legyen az én történetem is tanulság másoknak, hogy igenis hallgassanak a szívükre, és ne utólag jöjjenek rá, mi a helyes, illetve ki a tökéletes számukra. Kicsit hosszú lesz a szöveg a részletek miatt, de ígérem, érdemes elolvasni. Sajnos én ezt két nagy csalódás árán tanultam meg. A történet maga: 2009 őszén hallottam Mr. Zöldről (nyilván nem ez az igazi neve). Egyik barátnőm beszélt róla, én pedig kíváncsi lettem rá és még aznap megnéztem az egyik közösségi portálon, és ő látta ezt. Nekem képek alapján nem tetszett, úgyhogy el is vetettem az ügyet. Meglepő módon rám írt, és beszélgettünk. Udvarolni próbált ugyan, de én távolságtartó voltam, mert képek alapján nem tetszett [tudom, hogy hülyeség az alapján ítélkezni]. Tudni kell még róla, hogy a fővárosban tanult, focisuliban, és csak hétvégén járt haza [az én városom melletti falu], vagy még akkor sem, mert sokszor volt meccse. Így csak hétvégén írt mindig. Miután észrevette, hogy nem érdekel, már nem írt rám annyit.
Közben eljött az őszi szünet, és elhatároztuk a barátnőimmel [köztük az egyik az volt, aki mesélt nekem Mr. Zöldről, anno] hogy elmegyünk pizzázni. A másik barátnőm és én hamarabb értünk oda és vártuk azt a bizonyos barátnőnket. Egyszer csak láttuk, hogy egy fiúval jön. Nagyon-nagyon helyes volt, egyből megfogott. Kérdeztem a barátnőmet, hogy ki ő és mondta, hogy Mr. Zöld az. Telesen ledöbbentem, hogy én őt küldtem el, egy pár hete. Mondtam a barátnőmnek, hogy nekem nagyon tetszik, ő meg nyilván elmondta ezt Mr. Zöldnek, pedig megígértettem vele, hogy ne szóljon neki. Aznap elkezdtünk levelezni újra Mr. Zölddel. Utána sokat beszélgettünk, pár hétig, de valahogy találkozni sosem tudunk, mert hol én nem értem rá, hol ő nem, hétvégenként sem [mert ugye csak akkor tudtunk volna...], azonban november végén volt egy rendezvény, ahova a barátnőm elhívta őt is, hogy mi lenne, ha hárman mennénk és végre találkoznánk [mert más esély nem is lett volna rá akkor...]. Nem sokat beszéltünk ugyan, de megvolt az a vibrálás köztünk. Este, mikor hazavittek, megcsókolt. Ez afféle „ígéret-csók” volt számomra. Fülig beleszerettem [Utólag kiderült ő picivel később szeretett belém, csak nálam volt ez az első látásra-dolog.]. Aznap este még beszéltünk - megbeszéltük, hogy akkor mi együtt vagyunk, és minden tökéletes. Bár volt, hogy kéthetente találkoztunk, de még ezt is el tudtam viselni miatta.
Decemberben sokat találkoztam a régi barátokkal és sok újat is megismertem. Köztük volt [most így nevezném, kedvenc színem miatt] Mr. Kék is. Szimpatikus volt nekem, de szimplán baráti alapon, meg amúgy is én abban az időben csak szívecskéket láttam mindenhol, szóval eszembe se jutott más. Plusz, ő abszolút nem az a pasi, aki nekem bejönne. Elkezdtünk levelezni, de baráti alapon - azt se mondanám, hogy sokat beszéltünk, csak néha-néha. Közben Mr. Zölddel tökéletesen megvoltunk, nagy volt a szerelem. Általában én jártam át hozzá, de nem bántam, hogy nem a szokásos „Pasi menjen a lányhoz”- dolog volt, mert imádtam azt a falut, és a mai napig imádom. Mr. Kék eközben összejött egyik barátnőmmel, aki már régóta tetszett neki. Újból elkezdtünk beszélgetni [ez kb. tavasz eleje volt]. Beszéltünk egymás kapcsolatáról.
Közben ő kiment Londonba az apukájához, de minden szabadidőnkben beszéltünk. De tényleg semmi hátsó szándék nem volt egyikünkben sem. Mr. Zölddel ekkor volt kb. mikor egy hónapig nem találkoztunk. Teljesen kivoltam, nem tudtam, mit tegyek, hogy érdemes lenne-e várni rá. De annyira szerettem, és ő már kész lett volna sírni, hogy nem szeretné, ha elhagynám, de tegyem ahogy jónak látom. Vele maradtam [utána persze találkoztunk és minden jó volt]. Mr. Kékkel közben szakított a barátnőm, csúnyán kidobta. Mr. Kék teljesen kivolt idegileg, én vigasztaltam őt. Viszonylag gyorsan túltette magát rajta. Folyamatosan beszéltünk, egyre többet találkoztunk, persze a barátaink társaságában. Április végén volt egy buli, amit minden ismerős várt, és mindketten mentünk. Tőle kérdeztem, hogy hogyan öltözzek fel, milyen legyen a hajam stb. Nem tudom miért, pedig Mr. Zöldtől is kérdezhettem volna... Mr. Zöld nem tudott jönni a buliba, tehát a csajokkal mentem. Mr. Kék társaságában voltam egész este, ő szinte csak velem foglalkozott, pedig a barátnőimmel is legalább ugyanannyira jóban volt. Rájöttem, hogy annyira vonz engem Mr. Kék [de inkább a személyisége], holott nekem ott volt Mr. Zöld, akit nagyon szerettem. Mr. Kékkel táncoltam egész este. Hagytam, hogy szorosan öleljen magához. Tudtam, hogy csókolózni szeretne velem. Éreztem, nem kellett mondania. A fülébe súgtam, hogy higgye el, én is megtenném, de nekem van más is az életemben. Fájó szívvel ám, de elfogadta, és tényleg nem csinált semmi őrültséget [Leszámítva, hogy táncolás közbe olykor fogta a fenekemet... tudom, hogy nem szabadott volna hagynom, de jól esett a közelsége, főleg, hogy az arcunk olyan közel volt, és nem tudtuk levenni egymásról a szemünket. Nem tudtam, hogy mi volt ez az este, próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy én nem vonzódom hozzá, és nem tudom, mi történt, de nekem ott van Mr. Zöld. Sikerült is. Mr. Kékkel ugyanúgy beszéltünk tovább, nyilván már tudtam, hogy mit is érez irántam, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Írta nekem, hogy szeret, de én nem tudtam neki konkrétan visszaírni ezt, csak annyit, hogy én is [mert ha visszaírtam volna, akkor elismertem volna, hogy így van, de azt nem tehettem...].Mr. Zölddel folytattuk kapcsolatunkat, mintha mi sem történt volna [tulajdonképpen nem csaltam meg.]. A tanévzárót követően is ugyanúgy beszélgettem Mr. Kékkel, mint azelőtt. Imádtam vele beszélni, vele lenni. Sokszor direkt mentem a törzshelyére a barátnőimmel, csak hogy találkozzunk. Volt, hogy direkt ott aludtam egyik barátnőmnél, csak hogy vele legyek este is, sokáig [mert én a város szélén lakom]. Akkor ott, este, a lépcsőházban voltunk és feküdtünk, ölelgetett épp. Szerettem volna felmenni, de nem azért, mert nem akartam vele lenni, hanem csak azért, nehogy valami olyan történjen, amit megbánok. Ő akkor magához húzott, kérte, hogy csókoljam meg. Egy rövid ideig. Egy pillanatra. Próbáltam hevesen ellenkezni, de titokban a szívem is tudta, hogy ez az, amit szeretnék. Végül egy szájrapuszi volt, de ez is sokat jelentett számomra, számára [buta fejemmel bemagyaráztam magamnak, hogy a szájrapuszi még nem megcsalás...]. Egy másik este ugyanennél a barátnőmnél voltam, fiúk jöttek fel hozzánk, hogy bulizzunk. Mr. Kék is ott volt. Utólag vicces volt, hogy épp levelezünk Mr. Zölddel, írom neki, hogy szeretlek, jó leszek, ígérem, és a másik pillanatban már Mr. Kékkel vagyok, aki ölelget. Elmentünk buliba, bár nem is nevezném annak.
Mr. Kékkel sokat voltunk kint, és akkor is a csókról volt szó, meg arról, hogy mi ez... én nem tudtam neki mit mondani. Nem ment. Ekkor is volt szájrapuszi... De ezen az estén volt az, hogy csalódtam benne [azt hiszem, ez a csalódás volt az az ok, ami miatt nem csengültem el teljesen, és nem engedtem a csábításának]. Nem hitt nekem, inkább egy haverjának hitt [Mr. Zölddel kapcsolatos dolog]. Szomorú volt aznap este, mert tudta, hogy ez milyen patthelyzet... Utána ugyanúgy teltek a napok, én és Mr. Zöld jól megvoltunk, de csak a faluján belül volt úgymond 'életünk'. Amikor nem vele voltam, akkor Mr. Kékkel, de sosem ketten találkoztunk, mindig ott voltak a haverok. Mr. Kékkel sok élményünk volt a nyáron, fehérneműben járkálás a város utcáin, fogadások... ez volt a hobbink, ha lehet így nevezni. Fogadtunk olyanban, hogy egy hétig nem beszélünk, persze nem ment az egész. Volt, hogy csók volt a tét, és ő nyert...tudom, hogy a fogadás az fogadás, de nem ment. Szomorú volt ismét [tudom, hogy vagy el kellett volna engednem, vagy pedig engednem a csábításnak, de ha valaki átélt már ilyet, az tudja, hogy milyen dilemma is ez, mármint helyesen dönteni]. Szülinapja július elején volt. Megleptem őt egy muffinnal és egy gyertyával, mondván kívánhat valamit. Utólag sejtem mit kívánhatott... Közben eljött a fesztiválok ideje is. Én nyilván Mr. Zölddel mentem. [Tudni kell, hogy közvetlenül előtte pár nappal nagy kavarodás volt, mert valaki bekavart, de közrejátszott benne Mr. Kék is..., és Mr. Zölddel a szakítás határán voltunk, de nem tudta egyikőnk sem kimondani. Bepánikoltam. Az is rátett egy lapáttal a veszekedésben, hogy volt, amikor Mr. Zölddel megbeszéltünk egy találkozót, de nem jött el... én pedig ott tartottam már, hogy elmegyek Mr. Kékhez és kisírom magam a vállán, de nem tettem. Nagyon erősen filóztam azon, hogy kit is válasszak. Barátaim főleg Mr. Kékre szavaztak, de valahogy én mindig Mr. Zöldre magyaráztam magam, tudva, hogy már több mint fél éve együtt vagyunk stb., és a Mr. Kék iránt táplált szerelmemet nem voltam hajlandó beismerni...főleg magamnak.] Július végén volt egy buli, ahol sikerült berúgnom és le akartam Mr. Kéket smárolni. Mr. Zölddel egy hajszálon múlt a kapcsolatunk, de én vállig állítottam, hogy nem akartam semmit tőle [pedig a részeg ember őszinte...] Mr. Kék próbált elfelejteni engem, [én is őt]. Nem tehettem mást... megmondtam neki, hogy kívánom, hogy megtalálja azt a lányt, aki majd úgy fogja szeretni őt, ahogy megérdemli. Fájó, de lassacskán nem is beszéltünk... Augusztusra már olyannyira, hogy kéthetente én írtam rá, hogy mi van vele. Mr. Kékkel persze éltük a kis életünket, oda volt értem, és én is érte [de a tudatalattimban benne volt, hogy hiányzik valami]. Mr. Kék augusztus végén talált magának egy lányt, és úgy láttam lassacskán tényleg elfelejt engem. Szinte már nem is beszéltünk, de kb. szeptemberre sikerült eljutni odáig, hogy valamilyen szinten barátilag beszéljünk egymással.Mr. Zöld szeptember végén szakított velem [elmondanám, hogy levélben, és nem személyesen...gerinctelen], arra hivatkozva, hogy nem akarja lekötni magát, és nem ugyanolyan mint régen [én gyanítom, hogy egy futókaland is közrejátszott]. Ne tudjátok meg, hogy összetörték a szívem. Mr. Kék is vígasztalt engem picit, de akkor már nem néztem rá szerelemmel és ő sem rám, szóval ismét baráti viszony volt köztünk. Mindig össze akartunk futni, de valahogy sosem jött össze. Aztán az őszi szünetben találkoztunk, november elején [ekkor már túl voltam Mr. Zöldön]. Beszélgettünk meg hülyéskedtünk. Valahogy újból azt éreztem iránta, amit régen, és elmondtam neki, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk [utólag visszagondolva, hülye voltam, hogy mondtam, csak hagynom kellett volna, míg telik az idő, és kialakul magától]. Sokat gondolkozott a válaszon, több nap volt. De nem tudott dönteni. Mondta, hogy nagy nehezen elfelejtett és most dobjunk fel megint mindent, meg a kapcsolatunk sem olyan már. Annyira fájt, mikor tudatta velem, de tudtam, hogy igaza van, mert én rontottam el ezt anno. Rengeteget agyaltam, hogy mit is érzek iránta és olyan sok dologra rájöttem. Pl., hogy ő a lelki társam, és mindig is ő lesz. Sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán szerethetek valakit ennyire. Nem érdekelt a külseje, semmi sem, csak, hogy ő velem legyen. Közben beszélgettünk, volt, hogy kavartunk ilyen közös estéinken, de ő még akkor sem tudta... Azért azt is tudtam, hogy sosem leszek neki közömbös, hisz valamikor én voltam a minden számára. November végén összejöttünk. Nagyon fura volt, mert eddig olyan volt nekem mint a beteljesületlen álom, de rettenetesen boldog voltam. Nyilván nem volt olyan, mint rég, megváltoztunk... Lassan újra megismertük egymást. De amikor belenéztem a szemébe, vagy láttam a mosolyát, még mindig azt a fiút láttam, akiért bármit megadnék. Mindig. Szinte mindig együtt voltunk, szerettem vele meg a társasággal lenni.
Egyszer csak február elején beteg lett nagyon, és nem tudtunk találkozni egy hétig. Utána találkozáskor nagyon fura volt, de ő a betegségre hivatkozott még mindig. Tényleg nagyon rosszul volt. Másnap szakított velem [levélben persze, manapság a fiúk már ezt sem képesek személyesen...]. Nem akartam elhinni. Én annyira kiborulva még soha életemben nem voltam. Főleg, hogy fél éven belül két olyan csalódás ért, amit egyszerűen nem bírtam kiheverni. Mr. Kékkel megbeszéltük, hogy barátok maradunk, de nyilván ez, hogy sikerült volna, ha nekem összetörte a szívemet apró darabokra, és én még úgyis szeretem őt, de rettenetesen haragszom is. Nem telt el nap, hogy ne írtam volna. Két hónapig olyan volt a kapcsolatunk, hogy kerültük egymást, összevesztünk folyamatosan, bunkózott velem, én bukóztam vele... Rettenetes időszak volt. Közben össze is jött egyik barátnőmmel [akire a mai napig haragszom emiatt, mert pontosan tudta, hogy én milyen állapotban vagyok]. De afféle futókaland volt.Én rengeteget buliztam, nem jártam haza, nem akartam egyedül lenni. Kb. két hónapomba telt az, hogy úgy nézzek rá, hogy ne haragudjak, és, hogy ne sírjak. Ezután rendeződött a kapcsolatunk, egyre többet beszélgetünk, és nem haragszunk egymásra. A mai napig nem tudom őt elfelejteni. Ha valaki megkérdezi tőlem, kit szerettem, akkor gondolkodás nélkül őt mondanám. Sokszor kívántam már, hogy bárcsak visszamennék az időben ahol megváltoztathatnám az eseményeket... De hiszek benne, hogy így kell lennie. Én tudok nélküle élni, csak nem akarok. Tudom, érzem, hogy itt még nem volt vége... nyáron neki kellett szinte erőszakból elfelejtenie, most meg nekem... Lassan fél év telik el a szakításunk óta, de én titokban mindig is reménykedni fogok az összetartozásunkban. Szerencsére itt a nyár, közös barátok, közös programok, és a sors majd eldönti, hogy összehoz e minket újra, vagy nem.
Srácok, még egyszer, ne haragudjatok, mert ilyen hosszú lett, de azt szeretném ezzel üzenni, hogy merjetek újba belekezdeni, és hallgatni a szívetekre. És az idézet, amit utólag találtam - bár nekem is megmutatták volna anno...: „Ha nem tudsz dönteni két ember közül, akibe szerelmes vagy, válaszd a másodikat, mert ha annyira szeretnéd az elsőt, akkor nem tudtál volna a másodikba beleszeretni”.
