Két levél után felszívódott

2011. július 01. 07:19 - Panni CsP

„Amikor hazafelé tartottam, szinte repültem a járda felett. Pedig ma nem terveztem ismerkedni, de az élet meglepett” – lassan külön blokkot nyithatnánk a „Megismertem, de eltűnt” - típusú történeteknek, mert a mai is beállna a sorba. A lány megismer egy srácot, akivel kétszer vált levelet, mire a pasi hirtelen eltűnik. Az ufók vitték el vagy csak elcsapta egy kamion?

 

Sziasztok! 19 éves lány vagyok. Pár héttel ezelőtt volt egy chat-találkozó, itt ismertem meg B-t. Ő 24 éves, programozó, elmondta, hogy nem rég esett csak túl egy szakításon. Azelőtt soha nem chat-eltünk egymással, a véletlen ültetett egy asztalhoz minket. Sokat beszélgettünk. Beszélgettünk a közösségi portálokon zajló társkeresésről is. B szerint ez annyiban különbözik a többitől, hogy itt azonnal mindent megtudsz az illetőről, fotótól az egyéb adatokig. Erre apropózva, elmondtam, hogy egyébként nem értem, miért rakja ki valaki egy közösségi portálon létrehozott profiljába főfotónak a kedvesével közösen készült képet? Hát, akkor most kinek az oldala? És mit akar üzenni ezzel? Hogy „jaj, lányok foglalt vagyok, nehogy írjatok” ? Vagy a csajának / pasijának üzen így, hogy „jaj, én aztán nagyon hűséges vagyok, nézzed csak!”

Azon az estén nagyon jól éreztem magam és csak remélni mertem, hogy ő is, valószínűleg igen, mert amikor a búcsúzásra került a sor, elkérte a számom és az e-mail címemet. Én is megkaptam az övét. Amikor hazafelé tartottam, szinte repültem a járda felett. Pedig ma nem terveztem ismerkedni, de az élet meglepett. Másnap reggel már ott várt tőle egy mél, hogy mennyire jól érezte magát, engem mennyire vonzónak talál és hamarosan nem ártana egy újabb randit összehozni. Beleegyeztem. Javasoltam egy helyet és egy időpontot de lemondta. Javasolt egy másikat ő, de függőben hagytuk. A második levélben pontosítani akarta. De még időt kért. És ennyi. Többet nem írt. Eltűnt. Csak ültem, igazság szerint most is csak ülök és bambulok magam elé – hogy mi történt? Mi volt ez? Miért tűnt el? Tippem sincs. Az ufók vitték el vagy elcsapta egy kamion?

 
281 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr673029098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

summerstorm 2011.07.01. 11:29:07

@Joe69:

ugyan már... ne kombináljuk túl :))
Lehet, hogy posztoló egy akárhogyan (mondjuk jól :D?) kinéző hölgyemény, csak nemes egyszerűséggel akadt egy másik, aki viszont jobban bejött az ismerkedő félnek. Személyiségre, külsőre, bármire.
most komolyaaan... egy találkozó egy csetes valakivel, az egy találkozó... az nem randi.
Lehet, hogy a srác még 3 másik lánnyal találkozott, és símán akadt köztük olyan, akibe mondjuk első látásra.
Nem kell ehhez ronda legyen a posztoló.

kacaj hangosan 2011.07.01. 11:29:30

@Kytia: huh.. azt hiszem, tényleg padlón vagyok, ha tök idegenek is ilyet mondanak :Đ no persze nem a Muja miatt...

Hurri Kán 2011.07.01. 11:29:59

@Kytia:
Ha úgy futsz neki, valamelyik majd csak bejön, nem jön be... az nem egyéb, mint foskenegetés, finghámozás, ahogy tetszik... HA úgy futsz neki, h BEJÖN, akkor be is jön, sokkal inkább, mindegy, egy terv van, vagy öt, vagy tíz...

Hurri Kán 2011.07.01. 11:31:28

@kacaj hangosan:
Ó, Kytia félrebeszél, megártott neki az őszi idő :DDD

Muha 2011.07.01. 11:32:49

@kacaj hangosan: Hagy a mujat, valaszd muhat. De csak ha csini vagy. Szottyadtak nem erdekelnek. :)

kacaj hangosan 2011.07.01. 11:34:26

@Muha: 1000km nagy távolság ;)
@gyvy: kuldtem levelet... olvass, aztán írj ;)

Muha 2011.07.01. 11:41:14

@kacaj hangosan: Mert te magyarorszagon vagy vagy hol?

Kytia 2011.07.01. 11:41:33

@Muha: Csak ahhoz meg picit kevés az idő.:))

@kacaj hangosan: Másegyéb is beütött? Úgy szép az élet, ha zajlik.:)

@gyvy: Na, most ez pont az a dilemma, amit a muja Muha is emleget.:DDD Valakinek ez jön be, valakinek az. Persze, erősen rá kell startolni, ha nagyon akarod, de akkor is előfordulhat, hogy koppansz. Egyébként én sem vagyok a B-terveket gyártó típus, nekem csak A terveim vannak, ha egyik A-t bebukom, várok az új A-ra, de mások máshogy működnek, oszt ők is boldogulnak valahogy.:)

Hurri Kán 2011.07.01. 11:43:24

@Kytia:
A lényeg, hogy a terv szilárdan rugalmas legyen... de több okosságot már ingyen nem mondok, ezeket is csak azér, mer ma első péntek van a héten :)))

Father Justice (törölt) 2011.07.01. 11:45:36

@mooon:): Ez nem lehetséges, mert akkor minimum néhány sunázásra bepróbálkozott volna, attól függetlenül hogy más volt az ultimate befutó. Ekkora lelkesedés láttán meg pláne.

kacaj hangosan 2011.07.01. 11:48:05

@gyvy: ööööööööööö..... mire gondolsz? amit irtam? v meg elotte levore gondolsz.... vagy mivan?! :D nem latok meg semmit :D

summerstorm 2011.07.01. 11:51:53

@Father Justice:

ezek szerint rosszul ismerem a féééfijjakat :).
ilyen is van.
dddee:
és... mivanha....
szóval mivanha a másikkal, aki sokkal de sokkal jobban... vele már a beszélgetések közepedte beszélgettek, és mondjuk a találkozó után találkoztak :D
és vele megtörtént a sunázás is...
és a továbbiakban ennek a másiknak a társaságára és sunázására tartott igényt...
akkor csak egy kis sunnyogás, és máris elfelejt viselkedést kell alkalmazni és meg is oldva minden....
ez nem lehetséges?
nem elég férfigondolkodás fajta?
csak kérdezem.

fumerin 2011.07.01. 11:54:00

@mooon:): Ezt jól megtekerted, bár sikerült kibogoznom:D

Hurri Kán 2011.07.01. 12:05:34

@mooon:):
De, lehet hogy az... mert mint tudjuk, hasonló helyzetben a nők MMKK egyértelműen, és őszintén reagálnak :DDD

Muha 2011.07.01. 12:07:12

@Kytia: Idom mint a tenger, muha mint egy henger:)

Muha 2011.07.01. 12:09:00

@mooon:): Rendes verfi a vesztest is karpotolja :)

Father Justice (törölt) 2011.07.01. 12:11:23

@mooon:): Sokféle "férfigondolkodás fajta" van, de ha egy férfi elkéri egy nő számát, látja rajta a lelkesedést ÉS a nő józanul szemlélve is jól néz ki, akkor nem hagyja ki a potya numerá(ka)t. Kivéve akkor, ha a nőt olyan tapadókorongnak véli, akit alig tud majd lerázni, miután megtörtént az esemény. Az persze még lehetséges.

Hurri Kán 2011.07.01. 12:21:31

Mindenki ebédel??? Csak én lapátolok? :DDD

summerstorm 2011.07.01. 12:23:08

@Father Justice:

jó.... ez még lehet, ebben igazad van.

Muha 2011.07.01. 12:24:26

@gyvy: En csak lobalom a aaaaaaaaaaa labam. Dolgozzanak a rabszolgak. :)

Hurri Kán 2011.07.01. 12:26:41

@Muha:
Legalááááááább kiszellőz a szaga :D :D :D

Asszem én is eltotyogok ebédezni...

Muha 2011.07.01. 12:30:06

Amikor nekem ket versenyzom van es az egyiknnyer, akkor a nyertesre fokuszalok es igy mar nem marad idom a vesztesre. Szal koppintom.
Mondom neki:
- HOPPKOPP van cunika.

hany eves a kapitany 2011.07.01. 12:31:38

@Kytia: nekem is fennakadtak a szemeim, amikor olvastam, hogy nem lehet a velveten kommentelni. mondjuk innentől kb senki nem fogja olvasni, mert nulla cikkek voltak nagyrészt, a kommenteken viszont elég jókat lehetett szórakozni. Egyszerűen belegondolni sem merek, mennyire beteg ember lehet az, akinek ezek a beírogatások fájnak. komolyan mondom, az eszem megáll.

fumerin 2011.07.01. 12:47:20

Süt a nap! Hurrrrá, szép az idő!

Caddy 2011.07.01. 13:12:05

@fumerin: hát nálad lehet, hogy süt, itt a nagyfaluban iszonyat szar idő van.
www.idokep.hu/hoterkep

Muha 2011.07.01. 13:26:39

@Caddy: Hat elfelejtetted hogy a felhok folott mindig sut a nap?

fumerin 2011.07.01. 13:30:19

@Caddy: De nem adom ám kölcsön, mert fáztam már eleget:D

tőzegmalac 2011.07.01. 13:37:00

A tegnapi jobb volt. Azt legalább nem olvastam el:D

Caddy 2011.07.01. 13:48:23

@Muha: még jó,hogy itt vagy és emlékeztetsz. :)

@fumerin: ja nem azért mondtam, nem sajnálom ám tőled egy percig sem. :)

@kabátnyúl: tehát lusta vagy olvasni?

fumerin 2011.07.01. 13:52:23

@Caddy: Igaz a lábamra madzagot kell kötnöm, akkora a szél. Bár sárkányröptetéshez kiváló:D

Hurri Kán 2011.07.01. 14:09:21

Alvás után édes a pihenés :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 14:23:58

@gyvy: :D Csatlakozom. 1ig aludtam. Kb. 15 orat. Kicsit faradt lehettem asszemm. :)

Muha 2011.07.01. 14:29:58

Ket level lsds belyeg utan szerintem barki felszivodna.

Hurri Kán 2011.07.01. 14:31:58

@Frigyesur:
Miért iszol, ha nem bírod? :DDD
*gonosz vigyorral néz maga elé*

Muha 2011.07.01. 14:32:14

@gyvy: Hiszen mar kerdeztel is. :)

Hurri Kán 2011.07.01. 14:32:59

@Muha:
Hányadik bélyegnél tartasz? :D

Muha 2011.07.01. 14:34:36

@gyvy: Szemtelenkedel rad uszitom magam. :F

Muha 2011.07.01. 14:36:13

@gyvy: Kilencediknel, de meg kene par :)

Hurri Kán 2011.07.01. 14:36:25

@Muha:
Bevallom, r-r-r-r-rrressszketek és nem merem magam kitenni haragodnak :D

Hurri Kán 2011.07.01. 14:37:44

@Muha:
Nem merek többet adni, mer felszívódol, aztán itt maradok magamra... :D

tőzegmalac 2011.07.01. 14:38:01

@Caddy: ma mindenre lusta vagyok:)

Hurri Kán 2011.07.01. 14:39:31

@kabátnyúl:
Meg sem merem kérdezni, h mire nem :D :D :D

S0und 2011.07.01. 14:39:47

Vonzó mi? Fatty.

Többre nem futotta, bocs. Amúgy ha lenne szavazás én a kamionra klikkolnék!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 14:44:05

@fumerin: Itt hol esik, hol süt... maga sem tudja mit akar. Hol fázom, hol melegem van, csudijó!

Kedves időjárás! JÚLIUS VAN!!!!!!!!!! csak szólok! J Ú L I U S!

S0und 2011.07.01. 14:46:05

szar idő oda vágott a SZ.A.R.-nak :|

Muha 2011.07.01. 14:49:22

@gyvy: Barmi megtortenhet. Foleg ha majd mas adja meg nekem a jo belyeget. :)

Hurri Kán 2011.07.01. 14:50:11

@Bundabandi:
Csak Te ne panaszkoggy :)
A hőmérséklet itten nálam kezd gigászi magasságokba emelkedni, átlépte a 15 (tizenöt) Celsius fokot :DDD

Hurri Kán 2011.07.01. 14:50:54

@Muha:
Nem tanítottak meg kiskorodban, hogy idegentől ne fogadj el bélyeget? :FBBBB

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 14:53:44

@gyvy: Hűha! Az már valami így nyár közepén! :D

Hurri Kán 2011.07.01. 14:55:08

@Bundabandi:
Nekem mondod? De akkor se veszem fel az átmeneti kabátomat a délutáni sétámhoz így a nyár derekán... nem, nem, és nem, akkor se nem, eccerűen mentálisan nem megy :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 14:55:49

@Muha: :*

@gyvy: Kikerem magamnak az inszinuaciot, hogy ne birnam a piat! :P :D Es mar vagy 2 hete nem ittam egy korty alkoholt sem. :P

Hurri Kán 2011.07.01. 14:57:39

@Frigyesur:
Ezért csapott most meg ennyire ez az egy-két pohárka :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 14:59:46

@gyvy: Én sem voltam hajlandó kabátot venni! :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 15:01:14

@gyvy: Tenyleg nem ittam. Beteg voltam, gyogyszerre meg nem iszunk.
Sajnalom, de nem mindenki az alkoholtol szundikal, es a karaoketol merul ki. ;))

Hurri Kán 2011.07.01. 15:02:48

@Frigyesur:
Azt definiáltuk már, hogy mi minősül gyógyszernek? :P

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 15:04:06

@Muha: Mondtam mar, hogy milyen kis okos vagy? :*

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 15:05:47

@gyvy: Nem alkoholtermeszetu gyogyszer volt :P

Hurri Kán 2011.07.01. 15:07:37

@Bundabandi:
Aztaleborultszivarvégit!!! 16 (TIZENHAT) fok!!! Így megy tovább, este nyolcra izzadni fogok :D

@Frigyesur:
Nem is arra gondoltam... megjegyzem, a preventíve történő védekezés gyanús, nagyon gyanús! :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.01. 15:12:36

@gyvy: Antibiotikum es fajdalomcsillapito, ha ennyire erdekel kedves egeszsegem, ami megjegyzem konnyekig meghat :)

Pusztan probaltam elejet venni tovabbi gyanusitgatasnak. :P

Hurri Kán 2011.07.01. 15:14:25

@Frigyesur:
Mindenképpen örömteli hír számomra egészségi állapotod jelentős javulása :)

Muha 2011.07.01. 15:27:21

@gyvy: Ne aggodj. Elobb ismerkedni szoktam

Muha 2011.07.01. 15:29:09

@Frigyesur: Igen. Mindig elhalmozol dicseretekkel. :)
Jogosan persze.

Hurri Kán 2011.07.01. 16:09:52

@Bundabandi:
Tihi-ze-hen-hé-héééét fok :DDD

Visítozok a gyönyörtől :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 16:14:58

@gyvy: Én még nem voltam kint reggel óta, de itt most süt a nap megint. Kíváncsi leszek a kinti hőfokra, de mindjárt megtudom.... ha a kedves kolléganő méltóztatik jönni hazafeléééééééééééé! :D Mindjárt ő is visítozni fog, mert megkeresem ám akárhová bújt! :D

Hurri Kán 2011.07.01. 16:16:37

@Bundabandi:
Eddig jól hangzik... még az is lehet, szeretnék ott lenni, amikor megtalálod :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 16:20:41

@Bundabandi: Kmmm! Nem mondok semmit... excel táblában lévő számokat ad össze kézi számológéppel!!!!! :O LOL!

Muha 2011.07.01. 16:24:03

@Bundabandi: Nekem mar csalt az excel, de tuti en voltam a huje, de nem jottem ra:)

Hurri Kán 2011.07.01. 17:26:11

18 fok!!! TIZENNYOLC!!! :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 18:04:26

@gyvy: Akkor én nyertem, mert itthon 20 fok van! Nyenyenye! :P

Hurri Kán 2011.07.01. 18:06:04

@Bundabandi:
Így jártam... bánatomban levetem magam a kanapéról :D

Muha 2011.07.01. 18:21:38

Szerintem meg a melegeknél lehet a legmelegebb, szóval nem küzdenék azért ilyen nyilvánosan a sok potenciális kiskorú előtt, hogy kinél van melegebb.
:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.01. 18:28:22

@gyvy: Talán fel sem olvadok...:D

Olyan hideg van itt, brrr!

Muha 2011.07.01. 18:29:06

@gyvy: akkor ketté hugyozlak.
az nagyon jó mulatság. :D

Hurri Kán 2011.07.01. 18:30:06

@Bundabandi:
Hát nem túl rózsás a helyzet... :D

@Muha:
Farkadat letépem, kezedbe adom, oszt úgy viszed tovább :D

Muha 2011.07.01. 18:37:26

@gyvy: fúj, te fognál kukit?
blöe.
Miattad nem aggódom, nálad meleg lesz. :D

Virgo1975 2011.07.01. 21:30:51

@Dövan: nekem az jutott eszembe, hogy már miért ne rakná ki? nyilván fontos a számára, nem? hozzá tartozik, tán le kéne tagadnia?

Virgo1975 2011.07.01. 21:36:45

@Kytia: akkor írjon sms-t... vagy emailt. ha nem válaszol, akkor lehet, el kell gondolkodni. bár nekem írt valaki kb. másfél év után is úgy, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára...

indapass90210 2011.07.01. 21:43:13

@Virgo1975: nem kell letagadnia, de szerintem alapvető hiba az individualizmus teljes feladása. Amikor összebújós a profilfotó, az már erősen erre hajaz.

Virgo1975 2011.07.01. 21:45:14

@kiscickány: erről eszembe jut egy sztori. (a strand miatt. jut eszembe, mi az, hogy "felszedett"? ha beszélgettél vele, az már az?)

egyszer leült mellém egy fiú a strandon. mert csak. beszélgettünk, megmondta, hogy hívják, hova járt suliba (akkor érettségiztünk mindketten), hol lakik, a város melyik részén (egy városból valók vagyunk, de a strand másikban van, 15 kilométerre). mobiltelefon akkor nem volt, nekünk vezetékes se. címet nem kértünk. beszélgettünk egy ideig, aztán én hazamentem, ő maradt (a strandra volt csak jegyem, utána koncert volt, ő azon maradt.)
agyalni kellett volna, hogy lesz-e köztünk valami? eszembe se jutott, csak jól eldumáltunk. azt hittem, soha többet nem látom. hiszen nem adtunk meg semmi infót, a nevünkön kívül.
ez történt 17 éve, azóta is jóban vagyunk:) és történtek dolgok, de komplikált. na de a lényeg, hogy azt hittem, soha többet nem látom, nem volt semmi infó, nem agyaltam.

indapass90210 2011.07.01. 21:47:45

@Virgo1975: én találkozgattam úgy csajjal, hogy közben hónapok teltek el. Volt, hogy találkoztunk tavasszal, jól elvoltunk. Aztán legközelebb nyár végén, akkor is.

A törést az okozta a kapcsolatunkban, hogy valakinek végre sikerült megdugnia.

Virgo1975 2011.07.01. 22:06:29

@Dövan: hát én ezzel a sráccal ezek után összefutottam a strandon. szokás szerint. ami azt jelenti,hogy átlagban évente. (mert ugye,nyáron). na de mondom, nem beszéltünk meg semmit, hogy randit, telefonszám, mindkettőnk számára csak egy kellemes beszélgetés volt.
más kérdés, hogy aztán elkezdtem járni ugyanarra a szórakozóhelyre, ahova ő (ő emlegette, és én kíváncsi voltam, hogy milyen). aztán akkor már ott többször találkoztunk, közben lett telefonunk is, hívott is, stb.
a szórakozóhelyen meg jól ott ragadtam, jobban, mint ő...sikerült is egy csomó ismerőst szereznem (tőle függetlenül).

JOKKA21 2011.07.05. 01:55:14

Nekem is csajjal van képem közösségi oldalakon, de nem azért, hogy ne írjanak a ribizlik.
süti beállítások módosítása