„Amikor bemegyek a konyhába a két eszement nőstény rendesen egymás haját tépi és üvöltenek. Eddig is volt szócsata, de tettlegesség még soha” – nem mi választjuk a szüleinket, de ha anyánk nekiugrik a párunknak, akkor nem sokat tehetünk, hiszen a két szeretett lény közül egyiket sem képeljük fel szívesen. Amikor végre megszabadulnak anyutól, a lány dobja be a törülközőt, ugyanis a hőn áhított habos-babos esküvő küszöbéről kényszerül visszafordulni.
Sziasztok! Ez a történet sem izgalmas, sem tanulságos nem lesz, csak azért küldöm be, hogy másoknak azt üzenjem: vegyék észre, ha néha a sors annyira összekuszálja a szálakat, hogy bármennyire is nyitott szemmel járnak, nem tudnak az események elé menni, és megelőzni. Egyszerűen csak benne vannak és a történések passzív szemlélőjévé kényszerülnek. 38 éves férfi vagyok. Az egész 4 éve történt, amikor megismerkedtem egy lánnyal. Hamarosan megbeszéltük, hogy összeházasodunk, de mivel ő vidéki, pesti lakásra meg nem fussa, hát felajánlottam, hogy költözzön hozzánk.
Akkor én még az anyámmal éltem, mert nem vetett fel a pénz és szarul is kerestem. Anyám akkor a hatvanas évei elején járt és egy elég csúnya betegségtől szenvedett, ami az agyára is rákúszott néha és akkor elviselhetetlen volt velem is. A hangulata eléggé hullámzó volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy itt ugye ez a nagy ház és ketten vagyunk benne – lehetne-e, hogy a tisztes-rendes barátnőmet / menyasszonyomat ide költöztessem? A válasz: „persze, hogyne, örülök neki, végre élet költözik e falak közé”. Besegítene a házimunkában és ha talál melót, akkor a közös költségekbe is beszáll stb. így is lett. Egy szép májusi napon hozzánk költözött. Úgy fél évig nem is volt semmi, majd anyám állapota rosszabbra fordult és ok nélkül kötött belém, meg a lányba. Egyik este a gépemen dolgoznék, amikor hallom, hogy bunyó van a konyhában: edények vágódnak a földhöz, vagy isten tudja mik, és üvölt két nő. Anyám rikácsol, szegény barátnőm sipítozik:
- Te utolsó büdös kis (sípszó, sípszó)
- Te retkes vén (hosszú sípszó)
Amikor bemegyek a konyhába a két eszement nőstény rendesen egymás haját tépi és üvöltenek. Eddig is volt szócsata, de tettlegesség még soha. Amikor szétszedem őket, anyám rám önti, hogy idehoztam ezt a k*rvát, aki egész nap nem csinál semmit, hanem szállodában érzi magát, bepofátlankodott ide. Ez nem volt igaz, a lány nagyon is házias volt, de azért mégsem cselédnek jött. Jobbnak láttam, ha elhúzunk otthonról: elmentünk a sarokig sétálni a lánnyal. Megtudtam, min vesztek össze: anyám reggel két nagy szatyorral jött haza. A lány este benézett a hűtőbe (amitől anyám amúgy is kikészül, ha idegenek nyúlkálnak a hűtőbe) és azt kérdezte: „reggel jöttél 2 nagy szatyorral, a hűtő mégis tök üres. Mit vettél?” na, ezen vesztek össze. Mondjuk a csaj is hülye volt, pedig állítólag tréfának, csipkelődésnek szánta. Nem akarta, hogy ennyire felkapja a vizet, egyébként eleinte kedvelték egymást. Kiderült, hogy anyám teljesen mást vett, (függönyt) amit a garázsba pakolt le.Aztán szerencse ért: egy haverom kiment külföldre, 1 évre, és megkért, hogy vigyázzak a lakására. Na, hamar be is költöztünk. Anyám ott maradt egyedül egy nagy házba, de naponta beszéltem vele telefonon. A lánnyal hamar megromlott a viszonyom, mert közöltem vele, hogy egyelőre se gyerekre, se esküvőre nem fussa.
Mindkettejükkel megromlott a viszonyom, a nővel 1 év múlva szakítottunk, amit az anyámnak el sem mondtam, aki 2 hónap múlva elhunyt. A leginkább az a szemétség a dologban, hogy abban a tudatban halt meg, hogy még mindig együtt vagyunk… mert nem mondtam el neki. A lánynak pedig én egy rossz emlék vagyok, hiszen a házasság (ami minden nő álma, és precízen tervezi meg) küszöbéről kényszerült visszafordulni, ami elég nagy csapás lehet neki.
