Minek vagyunk együtt, ha nem vagyunk együtt?

2011. október 12. 07:31 - csajokespasik

„Bevásárolok, udvarolok, fizetem a számláit, ha ő éppen meg van szorulva: nem tudok többet tenni, esetleg még azt, hogy erőszakosabb leszek, de valószínűleg az sem lenne elég” – a pasi szereti ezt a nőt, de nem szereti a vele járó bizonytalanságot. Kedveli a szeleburdiságát, elnézi a hülyeségeit, de nagyon zavarja, hogy nem akar vele összeköltözni, független nő akar maradni, aki egyedül alszik. Most egyfajta távkapcsolatban élnek: úgy járnak össze, mintha rokonok lennének. Posztolónknál családalapítási vágyat sejtünk a háttérben.

 

Hello! Ilyen kapcsolatról még biztos nem hallottatok, hát most jöjjön egy ilyen is. Négy és fél éve járok egy csajjal. Én 31 éves vagyok, a lány 29. Nekem is van egy külön lakásom és neki is. Összeköltözni velem nem akar, mert hiába hívtam többször, azt mondta, hogy ő nem ilyen, magányos típus, nem bírja ha a lakásban rajta kívül más is mocorog. És rosszul lesz, ha valaki a dolgait piszkálja. Jó, letettem a tervről. Több ízben volt olyan, hogy nem volt pénze, ilyenkor én hívtam meg kajálni, vagy vittem neki föl valamit, hogy tessék, itt van - még arra is vettem a fáradtságot, hogy ne érezze alamizsnának, azt mondtam, maradt, de én nem szeretem xy felvágottat. Büszke csaj.

Hol tartunk most? Bevásárolok, udvarolok, fizetem a számláit, ha ő éppen meg van szorulva: nem tudok többet tenni, esetleg még azt, hogy erőszakosabb leszek, de valószínűleg az sem lenne elég. Mert minek vagyunk együtt, ha nem vagyunk együtt? Mivel nem most jöttem le a falvédőről, eleinte mindenhol kerestem az okokat – ugye, hogyha már ő is, meg én is járunk, miért nem költözünk össze? – biztos voltam benne, hogy másik pasi lesz a képben. Gyanakodva figyeltem, hogy időben megtudjam. Egyszer félrevonult amikor felvette a telefonját. Amikor 10 perc múlva visszajött, kérdeztem, kivel beszélt? Azt mondta, egy csajjal, akivel egy távolsági buszon ismerkedett meg. Elhittem. Vagy csak jól színészkedett. Ami még bosszant, hogy gyakran nevez viccből „Lassú pasinak”, de nem hajlandó elmagyarázni, hogy mit ért ezalatt, hogy tudjam, hol kell még fejlődnöm. Ez idegesítő. Egyszer amikor nálam volt belesóhajtotta a levegőbe, amikor a konyhában álltunk, hogy „Nehezen nyílok meg neki, alig ismer” – ezen aztán egész este vitáztunk – nagyon nem értettem egyet vele és ő ezzel igen feldobta a témát. A legemlékezetesebb hülye vitánk ez volt egyszer: megkérdezte, szerintem hol kell előre engedni a nőket? Az étteremnél és a szórakozóhelyeknél. Igen. De vajon ez a megállapítás vonatkozik-e a bankba és a moziba lépésnél, már hogy ott ki lép be elsőre – ez volt a kérdése. Néha élveztem a szeleburdiságát, a hülye kérdéseit, szeretem a fura érdeklődését. Sok mindent elnéztem neki és én szeretem, de nagyon zavar, hogy nem akar velem összeköltözni, független nő akar lenni, és most egyfajta távkapcsolatban élünk: úgy járunk össze, mint a rokonok vasárnapi ebédre. Egy ilyen lányt eljegyezni végképp korai. Gondoltam már rá, de egyelőre jegeltem a témát.

 
675 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr273296591

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajtam keresztül találják meg a nagy Őt 2011.10.12. 16:35:30

26 éves lány vagyok, az a bajom, hogy nekem mindig ugyanúgy érnek véget párkapcsolataim. Mialatt velem van a pasim, megismerkedik valaki mással, és azzal összejönnek. Magyarul rajtam keresztül találják meg a nagy Őt. Volt hogy konkrétan rajtam keresztü...

Trackback: A férfiak, ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem 2011.10.12. 16:24:13

A problémám elég összetett. Úgy érzem, valahonnan mélyebbről indul az egész, nem új keletű, de újonnan érzem nagy gondnak. Először is, kortársaimhoz képest jóval később sikerült egy párkapcsolatra "szert tennem". 16 voltam ekkor. Előtte volt ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(O_O) (törölt) 2011.10.12. 15:41:42

@Father Justice: ezt idéztem egy népszámlálótól nem az én párbeszédem,de csak te jutottál róla az eszembe :-D

cyd 2011.10.12. 15:42:33

@( o_o ): "Nekem érzelmek kellenek meg minden"
De hát arra a pár órára szeretni foglak.

Na most ha a táncos-felmosós játékban pasi volt kevesebb, akkor miért a mandró retetgett, hogy neki jut a felmosófa?

kiraaaaa 2011.10.12. 15:43:23

Hé! Posztoló!
Küldöm a számláimat:)
HA ilyen fizetős pasi vagy:))és cserébe én sem költözöm össze veled:)

Muha 2011.10.12. 15:43:46

@Kytia: Velem vitazz velem vitazz!!!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 15:43:50

@Muha: Akkor nagyon brutalisak leszunk, de hat Vae victis! :D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Jol beszelsz Nard felebaratom! @Kytia: En nem akarlak bantani. De aranyos, hogy igy probalkozol. Klubbunk ertekeli :))

Kytia 2011.10.12. 15:44:03

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ugyammá, Darth Vader-t is szorongatta valaki. És Miszter Tájfelt is. Mindenkinél van erősebb.:))

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 15:45:14

@cyd: Ezt en se ertettem, csak nem akartam elrontani a poent, de hat valakinek ez a heppje. :))

@Muha: Veled senki sem mer, mert tudjak, hogy nem elnek tul ;)

(O_O) (törölt) 2011.10.12. 15:47:37

@cyd: majdnem írtam,hogy csalódtam benned ezt hogy nem tudod kiszámolni,de magamban azt hiszem nem csalódhatok én voltam a suta.1el több pasi volt :-D

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 15:47:45

@Kytia: Ez vegtelen szamu egyedet feltetelez. Ezek szerint hiszel a foldonkivuliekben?

Amugy meg Muha apukaja a legerosebb, de ne hizelegj magadnak, 'te' biztos nem vagy nala erosebb. :)

Father Justice (törölt) 2011.10.12. 15:49:26

Én simán etetném a csajt és fizetném a számláit, amint hitelesítettük a nevemre szóló, élethosszig tartó haszonélvezeti jogot a lakására.

(O_O) (törölt) 2011.10.12. 15:50:17

@cyd: "De hát arra a pár órára szeretni foglak."
Nem egy aktusról volt szó? vagy neked ennyi idő míg...?

cyd 2011.10.12. 15:50:19

@Frigyesur: Kötekedős kis geci vagyok. És?

indapass90210 2011.10.12. 15:52:07

@Kytia: a szalámi legalább jó volt, amit vitt?

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 15:52:23

@cyd: Semmi, semmi. Csak ugy megjegyeztem.

Kytia 2011.10.12. 15:52:28

@Muha: Jó, de veled miről? férfi-nő vita nem olyan vicces, mint a catfight. Legalábbis ezen a blogon.:DD

@Frigyesur: :DDD Tudod, hogy a klubért mindent.:))

(O_O) (törölt) 2011.10.12. 15:54:19

@Frigyesur: igen,ő kötekedhet mert neki van listája :-D

cyd 2011.10.12. 15:55:24

@( o_o ): Nő vagy bazzeg, ha azt írom pár perc, akkor azért nyavalyogsz, hogy csak annyi. Én nem sajnálom a jót senkitől. Önzetlen vagyok.

Muha 2011.10.12. 15:56:45

@Kytia: Visszavonulasi kerelmedet elfogadom!!!!

;)
@Frigyesur:
Ennyi volt. Latod?
Szerintem fel toled a kis gyava.
:)

Kytia 2011.10.12. 16:00:35

@Frigyesur: Nem kell végtelen, csak körbe kell érni. Pl. te le tudod lézerkardozni Nardot, ő viszont pesszimista gondolathullámaival bármikor kiégeti az én lelkem, én viszont okoskodás-bombát dobok rád, amitől összeszáradsz. És így körbeértünk.:)) Ehh, sose szerepjátékoztál, mi? (én se).:)

@Dövan: Nem hozott szalámit, most hogy mondod, ez volt a legnagyobb bűne.:)))

dr. gernika 2011.10.12. 16:00:58

@Kytia: Most azt hiszed, hogy ez ritka? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.12. 16:02:18

@Kytia:

Vadert nem szorongatta senki! Mr. Teufel meg messze a legszimpatikusabb figura. :) De ez a "mindenkinél van erősebb" duma csak a magadfajta Safranekek mentsvára! :D

@Frigyesur:

Én mostam kezeim! :D

Muha 2011.10.12. 16:03:55

@Kytia: Node muhaval mar megint nem szamolsz.
Beribiskedem magam egy kis gumicuki kvcigi pusziribi komboval es haromoldalrol is megsegitunk! :)

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 16:06:33

@Muha: O is csak egy ember, ertheto :)

@Kytia: Eppenseggel de, szerepjatekoztam picit :P

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Degenyavagy! :DD
"De ez a "mindenkinél van erősebb" duma csak a magadfajta Safranekek mentsvára!"
:DDDDDDDDDDDDDDDD

Muha 2011.10.12. 16:08:04

@Kytia: En allok elibed.
Te kezdesz kislisszolni mindenfele uruggyel.
Belemehetunk, csak ugy ereztem hogy josagom miatt megkimellek a teljes megsemmisulestol, es meghagyom emberi meltosagodat.
:)

indapass90210 2011.10.12. 16:08:22

Emberek, remélem senki nem felejtette el, hogy népszámlálásnál "JEDI" vallást kell beírni!

Csak gondoltam szólok!

Kytia 2011.10.12. 16:08:37

@gernika: Hánemtóm. Talán sok esetben azért nem tűnt fel nekem, mert eleve nem tetszett a pasi. Csak ennél éreztem igazi katasztrófának.:))

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Tudtam, hogy le fogsz safranekezni!:DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.12. 16:08:38

@Kytia:

Nem tud lelézerkardozni, mert gyenge hozzá. gernika viszont megtámadhat a bántalmazó kardigánban/kezeslábasban és áldozatmókusarcot is vághat! :)

Muha 2011.10.12. 16:09:26

@kiraaaaa: Ehhh :)
@Frigyesur:
Igaz. Bolcsesseget meg tanulom am! :)

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 16:09:41

@Muha: Ilyenek ezek. Azt hiszik, ha szep vagy, veszelyes mar nem lehetsz. Tipikus. ("beribiskedem" :DD)

dr. gernika 2011.10.12. 16:10:49

@michaela77: El vagy tévedve. A régi házak általában csótányosak. Műemlék jellegű szállodában dolgoztam egy ideig, ne tudd meg, mennyi balhé volt a csótányokból.

kiraaaaa 2011.10.12. 16:10:56

@Muha: tudod te milyen nehéz jól pakolni pl. a mosogatóban? bűvészet mire minden befér:)

Kytia 2011.10.12. 16:11:29

@Muha: Nem úgy, mert előhúzom a Muha-blokkoló kártyámat, ami három körig kitart, addig kivégzek mindenkit.:DD

@Frigyesur: Nemá! Te mindig felülmúlod a várakozásaimat.:DD

@Dövan: Óbasszus, kár, hogy nem mondtad előbb. Ezt kihagytam.:))

cyd 2011.10.12. 16:11:35

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "Vadert nem szorongatta senki"
Akkor miért hiányzik a két lába?

Teufel meg a legjobb, Benedek Miklós nagyon jó (meg kb az összes hang) volt egy ügyfelünk Teufel volt ő is, egy kukkot nem beszélt magyarul, de ha azt mondtad "ördög" tudta, hogy róla van szó :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.12. 16:11:39

@gernika:

és hangyákból. A pótágyak és a törölközők viszont kihaltak! :D

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 16:13:28

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Azert, mert gernika egy magadffajta netes gyikarcot lenyom, nem biztos, hogy mast is, szoszi :))

@Muha: A te korodban a naivitas meg kifejezetten bájos, ne siesd el :*

Kytia 2011.10.12. 16:13:38

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Sőt, nektek még vérhörcsögötök is van, ez nem ér. Túlerő!! Magamhoz rendelem Jokkát segítségnek, azt tuti nem élitek túl. Majd siralom-áradatot küld rátok, abban megfulladtok mind.:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.12. 16:14:27

@gernika: Állandóan reklamáltak, hogy a vendégektől nincs egy perc nyugtuk sem?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.12. 16:15:49

@Kytia: "Majd siralom-áradatot küld rátok, abban megfulladtok mind.:D "

:DDD

michaela77 2011.10.12. 16:16:53

@gernika: én meg aszittem a tiszta rendezett ház csótány nélküli.

Mosmá találtam egy irtót 4ezerért, de olyan hülye vagyok, ez meg már gyanúsan olcsónak tűnik a sok 10ezres ajánlathoz képest:D

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 16:17:00

@Kytia: Viszont mindenkinek van Kytia elleni vedettsege mar kezdo szinten, hiszen eleg gyenge karakter. Hogy is mondjak? A bolha kohog? ;)
Ne aggodj, amikor batyam volt a meselo, mindig megolt gyorsan. Persze egesz veletlenul mindig csak engem :))

indapass90210 2011.10.12. 16:19:57

@michaela77: azt is megpróbálhatod, hogy minden este és reggel befújod az ajtók széleit, küszöböket raid-del. Vagy valami már rovarírtóval. Előbb-utóbb elköltöznek. Meg ott is, ahol a csövek melletti repedéseken át bemennek a lakásba.

Muha 2011.10.12. 16:21:37

@Kytia: Aki engem blokkolni akar, annak kiverem a fogat! :)
@Frigyesur:
Turelmes leszek :*

michaela77 2011.10.12. 16:22:19

@Dövan: köszi, én arra gondoltam, hogy ahol a fürdőszobában a falból kijöhetnek (wc csatlakozás, mosógép csatlakozás, ilyesmi), ott beragasztom vagy valami. Rovarirtótól félek, hogy ha lenyalja a cicám, akkor beteg lesz.

Rebelde 2011.10.12. 16:22:35

@michaela77:

a 4 rugó tényleg gyanúsan olcsó, lehet egy beköltözik hozzád éjszakára a fazon és egy kis fejre szerelt lámpával világítva egy lapáttal a kezében fogja agyoncsapkodni a csótikat:))
hozzánk pénteken jönnek 7500 pénzért

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.12. 16:22:40

@michaela77: Már korábban is írták, de való igaz: Vagy az egész házban írtani kell, vagy semmit sem ér.
Max csapdákat tehetsz ki, hogy ne szédelegjenek körülötted, meg ne sorakozzanak a heverő szélén közös tévézésre.

michaela77 2011.10.12. 16:25:02

@Rebelde: olyanok, akik már voltak és megbízhatóak? Mert annyiért akkor talán engem is érdekelne az elérhetőségük.

@Köldökszösz (csodalampa): Én vagyok a felső emelet, senkit nem ismerek még a házban, és az az oldal, ahol a fürdőszobában találkoztam eddig összesen három példánnyal, a szomszéd lépcsőház felé esik. Néha hallok onnan galamb turbékolást, szóval lehet, hogy ott valami légakna vagy ilyesmi van.
Egyébként volt a házban felújítás, talán csak azért másztak ide.

Muha 2011.10.12. 16:26:32

@michaela77: Nem lesz beteg nyugi. Fujkeraszd csak batran!
:)

dr. gernika 2011.10.12. 16:27:28

@Kytia: Sokszor unalmasak ám a hejjespasik, mert nem kellett kifejleszteni a dumakészséget a csajozáshoz. Tapasztaltam én is. De Atya majd úgyis megmondja, hogy azóta se voltál ilyen szerelmes, mint abba a srácba. :) Mert hejjes.

Rebelde 2011.10.12. 16:28:17

@michaela77:

igen, a házban legalábbis voltak, és asszondják jó, de nekem nincs meg a telszáma, tudok egy másikat az 7800, neki tudom a telszámát, és ő valami zselés cuccal csinálja, amitől a macskád se megy görbén egy hétig:))

ha gondolod megadom

Frigyesur (törölt) 2011.10.12. 16:30:44

@Muha: "Aki engem blokkolni akar, annak kiverem a fogat!" :DD Csapj is oda kemenyen, foleg ha Kytia az. :))

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Most magadra gondolsz példának okáért? :))

michaela77 2011.10.12. 16:30:47

@Muha: te macskagyűlölő vagy, első látásra kiszúrom az ilyet!:)

@Rebelde: ha átküldöd emilben megköszönöm. Igen, nekem is a zselés megoldást mondták.

indapass90210 2011.10.12. 16:31:21

@michaela77: nálam se lett tőle beteg a macska.

michaela77 2011.10.12. 16:31:58

@Dövan: de ő már nagy volt, vagy pici?

kiraaaaa 2011.10.12. 16:38:45

@michaela77: az is megoldás lehet, ha bevakolod a falat, újra, aztán fested, mert ezek a dögök nemcsak a szanitereken mászkálnak, hanem a fal porózus anyagában is megbújnak.

michaela77 2011.10.12. 16:42:44

@kiraaaaa: nem nyugtattál meg, ha ez volt a célod nem valami jól csinálod:D

Rebelde 2011.10.12. 16:42:47

@kiraaaaa:

meg az is megoldás, ha elköltözik:))

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.12. 16:42:47

@Kytia: vibrátoros iszapbirkózás? az milyen lenne már? :)

kiraaaaa 2011.10.12. 16:44:46

@michaela77: nem állt szándékomban:)

@Rebelde: ja, de ott úgyis festéssel kezdi az ember, tehát mindegy is:)))

Mese nincs, irány a festék bolt:))))

dr. gernika 2011.10.12. 16:45:12

@( o_o ): Mi olyan nehéz ebben? Klikk az előzméynre és kész.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.12. 16:45:41

Amúgy ez a posztoló egy pöcs! És még ilyet ír, hogy nem ma jött le a falvédőről :D LoL Apám! Akkor ezek szerint vagy mazochista vagy csak kva sok pénze van és nem tud vele mit kezdeni. Az meg hogy félrevonul telefonálni azzal a "csajjal akivel a buszon ismerkedett meg" na ez az év vicce. Jó nagy farka lehet annak a csajnak aki "beléfutott".. a buszon :D

michaela77 2011.10.12. 16:46:52

@gernika: szerintem engem jobban kedvelsz, nekem ezt szebben magyaráztad el:))

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.12. 16:47:48

@kiraaaaa: Még nem gondolkoztam rajta, hogy a fúvós szekciót ötvözzem a pengetőssel, de most tippet adtál. Lehet, hogy mégis megvan bennem az iksz faktor? De az RH faktor biztosan.

kiraaaaa 2011.10.12. 16:50:18

@Köldökszösz (csodalampa): a dél-afrikai csodaizére gondoltam elsőre
de most már látom, elnéztem:))
de így viccesebb:)-nekem:)

dr. gernika 2011.10.12. 16:54:24

@Frigyesur: "Es honnan tudod, hogy eloben is ezt adtak volna elo, ahelyett, hogy csendben elszenderednek a veled valo rándevún? "

:DDDDDDDDDDDDD

dr. gernika 2011.10.12. 16:55:15

@michaela77: Alap, ő csak egy duplanulla a szememben. :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.12. 16:56:47

@Köldökszösz (csodalampa): miért? Arról nem volt szó hogy használják is "aktívan" a jedi kardokat :)

dr. gernika 2011.10.12. 16:57:54

@Kytia: De anutám már kitöltötte a zállandó lakcímemen, az nem jó?

dr. gernika 2011.10.12. 17:37:16

@Kytia: Szerintem ezt azért még mi sem érdemeljük.

dr. gernika 2011.10.12. 17:40:36

@Köldökszösz (csodalampa): :D A legszebb az volt, mikor lejött egy vendég reklamálni, a reces próbált úgy tenni, mintha most hallana először a problémáról, épp kijelentette, hogy itt nincs csótány, erre átszaladt egy előtte a pulton, mintha csak egy vígjáték lenne. :))
@michaela77: A régi csövekben bújnak meg, azokon meg a legtisztább lakásba is bemennek.
4ezerért tuti csak macskaölő szert használ. :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.12. 17:56:59

@kiraaaaa: jaja, a vuvuzela. így már tényleg vicces. :D

@gernika: :)

dr. gernika 2011.10.12. 18:02:14

@michaela77: Általában nem az a célja. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.12. 22:06:39

@Kytia:

Egészen november 10-ig kussolhatnak :)

Joe69 2011.10.12. 22:20:27

Tipikus sztori. A posztoló tipikus "felhőpasi", egy pasifelhő része, talán a komolyabbik fajtából, de akkor is az. Ragaszkodó bétahím, ezért veti meg a csajszi, aki valszeg szintén nem elég nagy durranás egy alfahímhez, akit nagyon szeretne, de kénytelen megelégedni ezzel a lassú senkivel..tipikus "szinglitechnika", hogy kisebb nagyobb mértékben lehúzza a pasit, aztán álbalhékat csinál, ha az közeledni próbál..és persze a telefonos sunnyogás is másik pasiról szól, nem komoly valszeg, de lejátssza a dolgot, hogy ptiáner módon féltékennyé tegye a posztolót..a nemi életükre kíváncsi lennék, de valszeg nem sokkal több a nullánál, az is szigorúan adagolva, és az a kevés is monumentális ajándékként van előadva.

A posztolónak csak azt tudnám ajánlani, próbálja megcsalni, vagy legalábbis tegyen úgy. Erre általában ugranak, na nem azért, mert féltik a pasit, hanem a kibaszott nagy büszkeségük miatt. Aztán , ha tudja, hagyja a picsába, ezzel nem vesztett sokat.

Persze, könnyű ezt mondani, mert nagyon sokan csak ilyen nőkhöz tudnak hozzájutni, ilyenek vannak, ezekkel kell próbálkozni.

JOKKA21 2011.10.13. 02:10:53

Barátom hülyék a nők, a csaj mastercardnak használ szerintem.Keress olyat, aki szeret és nem azért, mert megveszed neki a fél plázát.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.13. 11:07:25

Ennek a nőnek sok gondja van veled! Nem teljesíted a ki nem mondott elvárásait. Azért nem mondja ki, mert szerinte ez alap egy igazi pasinál. Nincs most más, jó vagy épp te is, de csak jelenleg!
Ha igazán szeretne, 4 év után ebben a korban nem h szeretne összeköltözni, de erőteljes célzásokat tenne a leánykérésre!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.13. 11:09:20

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
Ezt röhögöm!

"Jó nagy farka lehet annak a csajnak aki "beléfutott".. a buszon"

Cogito.t 2011.10.13. 15:02:46

"Bevásárolok, udvarolok, fizetem a számláit, ha ő éppen meg van szorulva"
A konzumnőket(kurvákat) is így tartják ki!
A "lassú pasi" kitétel a felfogásodnak szól! Még nem esett le, hogy már régen ott kellet volna hagynod??
A "hol kell előre engedni a nőket?" válaszaid miatt meg nem ártana egy ki etikett-tréning mielőtt új nő után nézel! ;o)
süti beállítások módosítása