Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogyan robbantsak le a barátnőmről egy piócát?

2011. október 18. 07:51 - Panni CsP

Mikor kell beleszólni a barátnőnk életébe? Mai levélírónk barátnőjére rászállt egy pasi, aki teljesen elvakította félisten mivoltával a lányt – jelenleg addig használja szállodának és hitelkártyának, ameddig nem szégyelli. A bizarr páros idén nyáron talált egymásra, de reméljük, hogy karácsonyig már nem húzzák. És a másik kérdés: kinek a dolga beleszólni a másik életébe? Egy jó tanács: ha a pasid arcon harap, menekülj.

 

Sziasztok! Lány vagyok, 25 éves. Van egy jó barátnőm, ő 27 éves, aki a nyáron összejött egy 29 éves fiúval. Nekem is bemutatta, az első benyomásom jó volt róla: egy magas, sportos, jóképű fiú, sok boldogságot nekik – nem éreztem veszélyt. Aztán két hét múlva találkoztam a lánnyal és elmondta, hogy lehet, otthagyja a fiút, mert az ágyban fájdalmat okoz neki. Rákérdeztem, hogy érti ezt, veri talán? Azt mondta, nem, csak szereti közben a haját tépni, beleharapni az arcába…

Hát, ha ez velem esik meg, akkor a pasinak mindössze egyetlen hajtépő éjszakája lett csak volna, de ha jól értem, ez náluk rendszeres élmény. Aztán legközelebb már arról számolt be, hogy sikerült erről leszoktatni, de arról nem, hogy kaszinóba járjon. Félig megnyugodtam, de az utóbbi dolog… Ez nekem új volt. Ugyanis a pasi játékfüggő volt. A lány arról mesélt, hogy volt valahol a lakásában 400 dollárja, amit már régóta nem látott, eleinte azt hitte, úgy eldugta, hogy maga sem találja. De miután feltúrta a lakást a gyanú egyetlen alakra terelődött. Megtudtam azt is, hogy szépen zálogba rakta a csaj néhány ékszerét. És ő mit csinál, elhagyja? Nem… „megvárja, míg elmúlik a vihar” – ahogy ő mondta. Istenen, mit vársz tőle, hogy egyszer csak megváltozik? Sose fog, csak rosszabb lesz. A dolog pozitívuma, hogy a pasi nem iszik egyáltalán, antialkoholista – legalább emiatt nem kell aggódni. Bár visszagondolva, inkább iszákos lenne, mint levakarhatatlan pióca. És itt tartunk most: nézem, ahogy a barátnőmet szipolyozza, beköltözött hozzá (ő vidéki) és nem nagyon dolgozik. A lány meg boldogan, mosolyogva eltartja… De nem biztos, hogy az én dolgom kikezelni ebből, mert az úgy hat, mint egy vénasszony, aki mindenbe beleüti az orrát. Én csak jót akarnék neki. Mindenki a saját sorsát irányítja, de néha szerintem van úgy, hogy igenis bele kell szólni kicsit mások életébe.

 
707 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr493310954

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Idegesít benne, hogy 11 év után is kedveskedni akar 2011.10.18. 08:56:06

27 éves 2 gyerekes anyuka vagyok, a férjemmel 11 éve vagyunk együtt. nem szeretek vele lenni minden idegesít benne még az is ahogy ennyi évután még mindig kedveskedni akar de még mindig nem tudja hogy mi az amit szeretek semmilyen téren. már éltünk kül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Чапаев 2011.10.18. 07:55:11

Szeretem, amikor még ilyen áttekinthetőek a kommentek.

Szóval: PINA!

:D

2011.10.18. 07:57:15

"...mert az úgy hat, mint egy vénasszony, aki mindenbe beleüti az orrát."
Igen, pontosan úgy hat.

"... mint levakarhatatlan pióca."
Nem látom, hogy mitől is lenne levakarhatatlan pióca? A barátnőd le se akarja magáról vakarni.

Ez az ő dolga, te ne mesterkedj és cselszövősködj a háta mögött. A véleményd mond el és punk tum. Ne intézkedj, nem vagyaz anyja.

2011.10.18. 07:57:49

@Чапаев:
:) És én voltam az elsőőőő! :)

Muha 2011.10.18. 07:59:12

Mindent a feketere!
Aszondom

2011.10.18. 08:02:37

@Muha:
Piros 5-ös.
Sajnálom Ön vesztett, de próbája meg legközelebb. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 08:04:47

Ismét a hejjespasee aki mindent megtehet, sőt még az apósát is púzóba tolhatná a nője hátán, akkoris csak egy elnéző megbocsátó mosolyra futná a nőjétől :)

Amúgy fel lehet jelenteni.

kerek erdő 2011.10.18. 08:05:56

Vegyél nekik otthonra gyerekeknek való rulettet, 3 doboz gyufát, aztán mehet a játék... Hm?

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 08:07:17

Ha ennyi esze van a barátnődnek, akkor meg is érdemli! Nem lehet egy észlény, ha hagyja hogy 400 dolcsit lenyúljanak és az ékszereit zaciba tegyék. Bár nem volt egyértelmű számomra, hogy a csaj vagy a srác tette zaciba az ékszereket? Mindegy is, kedves ciril betűs nevű barátunk jól mondta: Pina! Tehát ezennel kihirdetem az első nemzetközi Pina-napot :D (Okt. 18)

Чапаев 2011.10.18. 08:15:27

Amúgy a poszt, bár elvben eccerű, mint egy faék, meglehetősen bonyolult problémát feszeget, azaz hogy hol a határ, amikor kéretlenül is bele kell pofáznunk szeretteink életébe. Nekem ebbe a kategóriába a barátaim tartoznak bele inkább, rokonaim és családtagjaim kevésbé.

Véleményem szerint beavatkozni csak akkor kell - verbálisan vagy tevőlegesen is akár - ha az "áldozaton" komoly szellemi vagy fizika leépülés, netán bántalmazás jelei láthatóak, de még ilyenkor is jobb bevonni másokat a probléma kezelésébe.

Ez azonban még messze nem az a helyzet, ez csak egy újabb érme lesz abban a kupacban, amit tanulópénznek hívnak.

dr. gernika 2011.10.18. 08:16:30

Hát a véleményedet elmondhatod neki, de megmenteni úgysem tudod.
Azért tiszteletre méltó a pozitív életszemléleted: szerencsejátékos, de legalább nem iszik.
LOL

Hurri Kán 2011.10.18. 08:21:27

Még hogy a nők a fejükkel gondolkoznak... :D

Чапаев 2011.10.18. 08:22:57

@kerek erdő: A rulett az én fejemben is megfordult, bár rulettkerék helyett egy kellemesen kidolgozott Nagant M1895 közreműködésével, ha már nagy szerencsejátékos a srác. A kezébe nyomnám, egy tölténnyel, és tapsikolhatna örömében, mert egy hét furatos dobbal jobbak az esélyei, mint egy klasszikus hatlövetűvel! ;)

ketroot 2011.10.18. 08:23:15

Szerintem házasodjanak össze és babázzanak le!

Sok boldogságot!

Чапаев 2011.10.18. 08:27:08

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Hoppá-hoppá! Akkor mégiscsak lesz valami abból a tegnap felvetett Cs&P-s gruppenből? :D :D :D

Követelem, hogy az ENSZ egy napra nyilvánítsa a Föld teljes férfilakosságát "hejjespasee"-vá, korra és bőrszínre való tekintet nélkül! Le a hátrányos megkülönböztetéssel! :D

SciNu 2011.10.18. 08:30:00

"Lány vagyok, 25 éves. Van egy jó barátnőm, ő 27 éves, aki a nyáron összejött egy 29 éves fiúval."
Matematikailag egy 31 éves fiú lesz a megoldás. Akit egy 33 éves nő hagyott ott.

"hogy lehet, otthagyja a fiút,"..."Azt mondta, nem, csak szereti közben a haját tépni, beleharapni az arcába…"
Lehet?? Hát további vidám éveket ha ez csak "lehet" indok. Amúgy szólt neki?

"„megvárja, míg elmúlik a vihar”"
Sok sikert baszod. Azt ne felejts el bekészíteni hideg élelmiszert.

"A dolog pozitívuma, hogy a pasi nem iszik egyáltalán, antialkoholista – legalább emiatt nem kell aggódni."
Gondolom Nard már el is mondta hogy Hitler is az volt.
Én meg nem ölök embert. Micsoda pozitívum. Sőt nem is drogozok. Egyre jobb. Cigizni sem cigizek. Én lettem a tökély!!

"De nem biztos, hogy az én dolgom kikezelni ebből"
Tapasztalatból mondom hogy nem a tiéd. Majd megoldja a saját gondját ha gondnak érzi. Addig üljön csak a langyos szar közepén.
www.youtube.com/watch?v=x8W4DEMUSeM

Чапаев 2011.10.18. 08:30:27

@Zs*******: Halkan megjegyzem, szerintem, még ha az anyja lenne is, akkor is nyugodtan tarthatná a száját... ;)

SciNu 2011.10.18. 08:35:07

@Muha: Jó döntés! www.youtube.com/watch?v=FTDeOPFr9e4

@gernika: Nincs semmi gond a szerencsejátékkal, csak nyerni kell benne. :D

@ketroot: És a babákat is beadhatják a zaciba hogy a srác tudjon játszani :D

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Hülye vagyok. Hitler vega volt. *elkullog a sarokba*

Чапаев 2011.10.18. 08:36:46

@SciNuBob -I hear you, mon!-: "Én meg nem ölök embert. Micsoda pozitívum. Sőt nem is drogozok. Egyre jobb. Cigizni sem cigizek. Én lettem a tökély!!"

Szinte már vártam a végére a "Ja, és impotens is vagyok, azaz maga az Übermensch!" mondatot! ;)

Szöszi 28 2011.10.18. 08:36:57

Ha szólsz róla, nagy esélyed van rá, hogy összeveszel a barátnőddel. Én voltam már hasonló helyzetben, figyelmeztettem a barátnőmet, ennek eredményeképpen én voltam az irigy nő, aki csak féltékeny a boldogságukra. (Csak sajnálni tudtam, hogy egy ilyen ronda pasival jár, aki még együgyű is, nem volt mire féltékenykednem).
Aztán mily meglepő, pár hónap múlva szakítottak, és belátta, hogy igazam volt, csak a pasija telebeszélte a fejét.
Hiába mondod, nem rajtad fog múlni, hogy befejezik e vagy sem.

SciNu 2011.10.18. 08:39:18

@Чапаев: Az majd halálom után leszek :D

@Kata1987: Üdv az irigy szemetek klubjában :D

Чапаев 2011.10.18. 08:40:55

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nana, és egy jól koreografált hullamerevség?! :D Gondold ezt át még egyszer! :D

kerek erdő 2011.10.18. 08:41:17

@Чапаев: :)

Vagy a sok szerencsétlennek továbbfejlesztésként valami szextársast ajánlanék még... Aki nyer, az meghúzhatja a másik haját. :) Szigorúan dollárban kéne a téteket megadni. :D

SciNu 2011.10.18. 08:46:23

@Чапаев: Igaz igaz! Halálom előtt be is veszek majd egy doboz viagrát. :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 08:46:44

@Чапаев: Ejj ejjj ! "Akkor mégiscsak lesz valami abból a tegnap felvetett Cs&P-s gruppenből?"

Hát miről maradtam én le tegnap?
Kik lesznek jelen? Hol, mikor? :D

Szöszi 28 2011.10.18. 08:46:46

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Azóta már kiléptem belőle:D Miután kisírta magát a vállamon, és azóta se érti, hogyan tudott egy ilyen undorító, visszataszító, szánalmas pasival járni. Rájött, hogy nem nagyon volt mire féltékenykednem.

SciNu 2011.10.18. 08:50:45

@Kata1987: Én még részint tag vagyok. És még leszek is egy jópárszor amilyen hülye vagyok. :D

dr. gernika 2011.10.18. 08:51:54

@Kata1987: Minden nő álma egy ronda, de legalább hülye pasi, nem is értem, mire voltál kiakadva.

Чапаев 2011.10.18. 08:52:44

Őszintén, megéri nem irigy szemétnek lenni? A könnyáztatta válltömés alatt felpállik a bőröd, a táska kidörzsöli, a nedves közegben jönnek a gombák, legyengül a szervezeted, és akkor a húsevő baktériumok, áááá ...

Baszki, ezt tiszta életveszély, hát ér ennyit a jófejség látszata?! :D

Чапаев 2011.10.18. 08:54:15

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Egy topiccal visszább olvasd el Regisztra blogtársunk falfúrós - gumis eszmefuttatását... ;)

LyukasBogrács 2011.10.18. 08:56:37

Hegesztopisztollyal hevits fel egy jo eles vadaszkest, azzal. Most elolvasom.

Szöszi 28 2011.10.18. 08:56:38

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Én passzolom, nem gerjedek az ilyesmire:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:01:57

@Kata1987:

Dehogynem :) Még 3 hónapot is adnál az életedből érte! :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 09:04:43

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: A gruppen szex egyik speciális és nagyon extrém válfaja, mikor egyazon térben és időben csak két szereplő van jelen a csoportból. :DDD

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 09:05:19

@Чапаев: Ok olvasom. Ő jónő? Vagy nőből van egyáltalán? :)

@Kata1987: honnan tudod hogy nem gerjedsz be, ha még nem próbáltad? :D

Szöszi 28 2011.10.18. 09:06:27

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem:D 1 percet sem adnék egy blogos gruppenért az életemből:) Sajnálom, de tényleg nem vonz a dolog:D

Father Justice (törölt) 2011.10.18. 09:07:12

Ez a fiú nemcsak hozza, de túl is teljesíti a Szintet. Van ilyen is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:10:58

@Kata1987:

Engem sem, már volt benne részem (nem blogos gruppenben), olyan mint egy vonatbaleset, nem tudod melyik kinek a lába.

LyukasBogrács 2011.10.18. 09:11:49

Megvan! Kuldd el Tuneziaba nyari taborba! Ott majd osszejon egy figyelmes arabbal.

Szöszi 28 2011.10.18. 09:14:32

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ááá, neee:D Ez elég rosszul hangzik:D Amúgy...Nekem a szex intim dolog, az csak kettőnkre tartozik. Ilyen téren nem vagyok valami bevállalós lány:)

Jó, szóval Nard és én tuti kimaradunk belőle.
Ape! Fogynak a lehetőségek, hogy ki vesz részt benne:D

cyd 2011.10.18. 09:17:30

Három szereplő, három hülye. Jó arány. Bár ezekből kettő talán fejlődőképes egyedül a poszter tűnik agyhalottnak.

cyd 2011.10.18. 09:19:18

@Kata1987: Csatlakozom. Mármint a kimaradókhoz. Nem vagyok én olyan főemlős, aki ugye a guruló krumplit is...

LyukasBogrács 2011.10.18. 09:23:22

de komolyra forditva a szot: fenykepezd le magad valamelyik jololtozott, jokepu ferfi ismerosoddel, allits be a baratnodhoz es aradozz az uj pasidrol, aki a tenyeren hordoz, elhalmoz minden joval es kerdezz ra hogy: 'Nalatok mi a helyzet?'

Чапаев 2011.10.18. 09:25:14

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Mittomén, hogy az-e, de cserébe ő sem lehet biztos semmiben! :D

(nagyon röhög)

Чапаев 2011.10.18. 09:28:37

@cyd: Hmmm, akkor Nard-al és Kata1987-el együtt már hárman vagytok egy Cs&P-s anti-gruppenhez! Már csak az időt és a helyet kell egyeztetni! ;)

indapass90210 2011.10.18. 09:29:12

@Чапаев: hát, akkor nekem itt már nincs is semmi dolgom!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 09:30:47

Ha jól értem itt két függőről van szó...

@cyd: Ugyan, nem agyhalott az. Csak vívódik. Olyan kérdésen ami (mint asszem Csapi is rámutatott) elég sűrűn felmerül mindenkinél, és elég nehéz döntésre jutni benne...

Чапаев 2011.10.18. 09:31:20

@Dövan: Figyu, Ape kihirdette a nemzetközi Pina-napot, jut is, marad is, tezsvír! :D

indapass90210 2011.10.18. 09:32:21

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: még feljelenteni is nehéz.

Rendőr: Tehát akkor a volt barátja elvette a 400 dollárt.
Pitsa: Igen. Eleinte azt hittem, úgy eldugtam, hogy magam sem találom. De miután feltúrtam a lakást a gyanú egyetlen alakra terelődött.
Rendőr: Nem lehetságes, hogy mégiscsak túl jól sikerül eldugni?
Pitsa: Öööö.....

Fviktor76 2011.10.18. 09:32:44

Ha a barátnődnek csak az számít, hogy hajtépés nélkül, de legyen szexisten, és az nem, hogy meglopja a pasi, akkor magára vessen.

Tudod, hogy semmi jóra nem vezet a dolguk, de csak a véleményed az amit elmondhatsz, többet nem tehetsz. De igazán hatás csak akkor van, ha többen egyszerre mondjátok neki a véleményeteket.
Van egy lányismerősöm akit egymás után két pasiról is le tudtunk beszélni, és így már két éve van egy rendes pasija, végre gyereket vár (38 éves), és lesz családja...

indapass90210 2011.10.18. 09:32:52

@Чапаев: az a baj, hogy az összesre rátelepedtek a nők!!!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 09:35:29

Érdekes dolog ez, hogy nőknél nincs olyan szoros baráti kötelék, hogy sérelmek és hajtépés nélkül elmondhassa a véleményét a másiknak.

Szöszi 28 2011.10.18. 09:36:11

@Чапаев: És egy anti-gruppen, hogy zajlik?:D A fejünk búbjáig felöltözve beülünk meginni egy kávét valahova?:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:36:38

Reggelt reggelt reggelt!!!! ez a poszt nekem tetszik,végre nem megcsalásos téma és a vége is heppi end: "A lány meg boldogan, mosolyogva eltartja" :-D

"Hát, ha ez velem esik meg, akkor a pasinak mindössze egyetlen hajtépő éjszakája lett csak volna, de ha jól értem, ez náluk rendszeres élmény"-nálam ez viszi a pálmát.egyrészt nyelvtanilag "tökély" másrészt meg ez a hajtépés/arc harapdálás :-D fel kell venni az erogénzónás listára :-D.

Viccet félretéve: én egyszer próbáltam 1 lányt lebeszélni a pasijáról.1 évig nem állt velem szóba, csak miután ő önszántából szakított a sráccal.Ott lehetsz neki mint jóbarát,hallgasd meg mondd el a véleményed de ne mondd,hogy hagyja ott a pasit. Csak finoman,pl: "hát nem tudom Gizi nekem azért ez a srác már rég sok lett volna,de te tudod" vagy ilyesmi :-)

Чапаев 2011.10.18. 09:36:50

@Dövan: Talán fel kéne hívni a figyelmüket arra - Halász Juditot idézve - hogy "ez a nap más, mint többi"! :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 09:37:10

@Kata1987: addig jó amíg van minek fogynia :) Szóval nem vagy bevállalós? Na ezt is megtudtuk, hülyén már biztosan nem halunk meg, köszönjük Emese! :)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: LoL :) akkor tényleg szörnyű lehetett. Nekem még nem volt benne részem, de nem is vágyom rá.
2 nővel az okés lenne :) , de hogy egynél több anyaszült meztelen férfi legyen a helyiségben az már nem okés.
Habár egyszer egy csajt majdnem partiba vágtunk ketten unokatesómmal, de ő mégis csak az unokatesóm :D

Szerelmes vagyok hófehérkébe és Jázmin hercegnőbe :) :
nemkutya.com/2011/09/disney-hercegnok-a-valosagban/

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:37:32

@Köldökszösz (csodalampa): bezzeg nő és pasi között "hajtépéssel" mindent meg lehet oldani :-D

Hurri Kán 2011.10.18. 09:37:33

@Kata1987:
Természetesen egymásnak háttal ülve, még mielőtt... :D

dr. gernika 2011.10.18. 09:37:41

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Elfelejtetted megemlíteni a hölgyek foglalkozását. :D

cyd 2011.10.18. 09:38:39

@Nathan D'Xantine: Vívódik, de közben a barátnő is látja/érzi és ezáltal próbálja megoldani a problémáit. Sőt egyet meg is oldott magától (túl vad szex).
Egyébként nem bonyolult: véleményt kell mondani. Mást úgy sem tehetsz.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:38:48

@Чапаев: és meg is tartottad ezt az "áttekinthető" szintet :-D

indapass90210 2011.10.18. 09:40:03

@Köldökszösz (csodalampa): hát persze. Nyilvánvaló, hogy a posztoló csak le akarja nyúlni ezt a főnyereményt!

Чапаев 2011.10.18. 09:40:15

@Kata1987: Persze, sötét szobában, golyóálló üvegfalakkal elválasztva és egymásnak háttal.
Ja, és te csadorban, evidens, fő a biztonság! :D

Ööö... de ez gyakorlatilag pont olyan lenne, mint ha itt kommentezgetnénk, nem? :D

Szöszi 28 2011.10.18. 09:40:28

@gyvy: Ja igen, igaz is. Megkötözve csak azért ne legyünk, mert akkor nem tudjuk inni a kávénkat meg szívni a ciginket:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:40:29

@cyd: elképzelem,ahogy a lány megy be munkahelyre és ahelyett,hogy kiszívott nyaka lenne,ott van agy nagy fogsornyom a jobb kis orcácskáján :-D.azért ezt magyarázza ki :-D.Vagy takarja el garbóval/sállal. :-D

mütyür 2011.10.18. 09:40:44

:DD ez jó poszt, a poszter bnője pont azt kapja, amit megérdemel.

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 09:41:26

@Dövan: Amikor ellopták a kocsimat és kijöttek a helyszínelők, első kérdésük az volt, hogy nem-e lehetséges-e hogy valahol máshol tettem le? Pedig nem is vagyok se szőke, se pitscha.

mütyür 2011.10.18. 09:41:55

@( o_o ): meg kis foltokban hiányzik a haja:)

cyd 2011.10.18. 09:42:47

@Kata1987: Veled és Narddal? Csak olyan helyre, ahol van kóla-popcorn. A többiek örömére viszek kamerát is :)

Чапаев 2011.10.18. 09:43:06

@Burgenlandi opelos: Te, nem lehet, hogy ezt csak ezért kérdezték, mert józannak sem tűntél? ;)

Szöszi 28 2011.10.18. 09:43:34

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: És szőkék?:D
Ejj, Nard...Mit tettél?:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:44:36

@SciNuBob -I hear you, mon!-: minek az? anélkül is elég merev leszel :-D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 09:45:19

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: baszki, te rendőrökkel toltad a grupent? :D wááááá, már tudom miért nem akarok rendőr nőt barátnőnek..

Чапаев 2011.10.18. 09:45:22

@cyd: Hát, nem tudom, nekem például nem jön be a kamerás örömszerzés, lehet túl maradi vagyok hozzá. Szóval miattam ne cipeld, még véletlenül sem! :D

Чапаев 2011.10.18. 09:46:27

@( o_o ): Te, most tulajdonképp udvarolsz, vagy csak a véremet szívod?! :D

Hurri Kán 2011.10.18. 09:47:06

@Kata1987:
Egyik kezet oda lehet bilincselni a radiátorcsőhöz, hogy még annyi kísértés se legyen. Kávézni, bagózni elég a egy kéz is. :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:47:58

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): ne legyél "országotkiáruló kommunista" :-D nemzeti p*na nap kell ide nem nemzetközi! :-D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:48:55

@mütyür: na igen :-))) mondjuk azt foghatja,rossz fodrászra :-D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:49:37

@Чапаев: nem áttekinthető a kommentem? :-P,:-D

cyd 2011.10.18. 09:49:41

@Чапаев: Igazad van. Nem cipekedek, szerzek operatőrt.

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Akkor nem ez a kedvenc számod?
www.youtube.com/watch?v=OyNNwqsJFNc

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 09:50:01

@cyd: Meg ahol muffin is van, nehogy Nardy kimaradjon a jóból!

indapass90210 2011.10.18. 09:50:14

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: válság van, néccáz dolcsiból már legalább 4x lehet kormoltatni. De inkább 6-8 szor is.

dr. gernika 2011.10.18. 09:50:46

@( o_o ): JA, itt nem jön be a "leestem a lépcsőn" szöveg. :)

SciNu 2011.10.18. 09:50:47

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Rapunzel (Aranyhaj) FTW! 10/10 Beleszerelmesedtem.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 09:50:53

@Kata1987:

Az egyik barna volt.

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):

Nem tudtam akkor még, hogy azok, csak reggel derült ki :(

@cyd:

Meg.

Чапаев 2011.10.18. 09:51:32

@( o_o ): Egy "kabbe!" szerintem most jó válasz lenne! :D Bááár, ha nemzeti Pina-nap van... ;)

indapass90210 2011.10.18. 09:51:38

@Burgenlandi opelos: volt olyan, akit majdnem meggyanusítottak hamis váddal, hiszen nem tudta bizonyítani, hogy tényleg ellopták a kocsiját.

mütyür 2011.10.18. 09:51:46

@( o_o ): milyen lehet, randi után folyton tetanuszért rohangálni :)

Чапаев 2011.10.18. 09:52:33

@cyd: Hmmm... az operatőrről én mindig azt hittem, hogy valami színházi kellék ... :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:52:44

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: a gruppenben miért a lábon van a hangsúly? azt hittem ott is ugyanaz a téma mint a rendesben csak több kellék van :-)

dr. gernika 2011.10.18. 09:53:39

@Burgenlandi opelos: Viszont ez tényleg előfordul felnőtt férfiakkal is. :)
@Anakin Solo (a.k.a. Ape): @cyd: :DDD
Mégmég, szívjátok a vérét. :)

Szöszi 28 2011.10.18. 09:54:21

@cyd: hehehehe:D Naaaa, tök kulturáltan leülnénk beszélgetni. Nem lenne ott semmi kamerázni való jelenet:)

cyd 2011.10.18. 09:55:00

@mütyür: randi=szex? Érdekes szemléletmód :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 09:55:00

@gyvy: nagy örömöket lehet szerezni egy kézzel is, ha biztosra akarsz menni, akkor mind2 kezüket megbilincseled :D

@( o_o ): igaza van kedves, ezennel módosítom a mára kihirdetett Nemzetközi ... napot a Magyar Pi()na napjára! Éljen soká! Hip-hip hurrá! :D

mütyür 2011.10.18. 09:55:32

@Kata1987: beszélgetni? tollbamondás nem is lesz?:)

Чапаев 2011.10.18. 09:55:36

@( o_o ): Mert Nard lábfetisiszta, azé' :D Bár lehet, hogy mozdonyokra is gerjed, mert emlegetett valami vonatbalesetet is! ;)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:56:23

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: szóval reggel:már vetted elő a pénztárcád,hogy kifizesd az éjszakát mire az egyik a bilincset az ágyról leszedve igazolványát előkapta és "bemutatkozott" :-)))

dr. gernika 2011.10.18. 09:56:52

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Ismerek egy csajt, aki egy az egyben így néz ki.

Hurri Kán 2011.10.18. 09:57:04

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
Eredetileg én is erre gondoltam, de akkor nem tudnak kávézni sem.:D

Чапаев 2011.10.18. 09:57:07

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Az milyen amúgy? Nyereg felett puhított, vagy tán árvalányhaj lengedezik rajta? :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 09:57:35

@Чапаев: lehet vonaton történt az eset :-D.ő volt a masiniszta :-D ezért a baleset :-D

cyd 2011.10.18. 09:57:58

@gernika: És most nincs itt a gumimacikirály(nő) :(

@Kata1987: Gondolod, hogy IRL nem osztana? Kis naiva.

Чапаев 2011.10.18. 09:58:20

@( o_o ): Te, ez a manapság dívó vámpírkultuszban egyáltalán nem lenne feltűnő .. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:01:08

@( o_o ):

Majdnem, öltöztek fel a csajok amikor kiesett az igazolványa az egyiknek.

mütyür 2011.10.18. 10:01:13

@cyd: azt hittem, az arconharapás olyan mutálódott csók lehet:)

SciNu 2011.10.18. 10:01:41

@gernika: O_O Húúú. Ugye nem ő az általad említgetett pasifelhős nő? Bár úgyis mindegy, nem az én szintem. :)

michaela77 2011.10.18. 10:01:44

Jó napot.
Ha az ember csak egy napot is kihagy, már nem tud hozzászólni a blogokhoz. Legalábbis nekem nincs ezzel kapcsolatban véleményem.
Ha a csajnak jó így, csinálja, ha meg nem lesz jó, akkor majd hagyja jól abba.
Uff.
Amúgy hogy van mindenki?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:02:11

"jelenleg addig használja szállodának és hitelkártyának, ameddig nem szégyelli"...
"hitelkártyának"???? tehát akkor veszi elő a lányt amikor akarja és,(ott ahol elfogadnak hitelkártyát),jól bedugja aztán ha nem utasítja el még pénzt is kap a végén vagy mi? :-D

Hurri Kán 2011.10.18. 10:02:41

@mütyür:
Én sem szoktam randi elején bejelenteni, hogy tulajdonképpen egy Alien vagyok. :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 10:03:21

@michaela77: Neked is! De te már pénteken sem voltál, figyellek! :D

dr. gernika 2011.10.18. 10:04:06

@cyd: Majd jön és bepótolja. :)
Nard IRL tényleg cukibb. Akivel leül egy asztalhoz, azt ritkán osztja.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:05:00

@cyd: No igen. A kérdés, hogy miről, milyen mélységben és mennyire sarkosan tolod az arcába a véleményt...

dr. gernika 2011.10.18. 10:06:01

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nem, de már férjhez ment. Minnyá küldök egy képet priviben.

Чапаев 2011.10.18. 10:06:04

@gernika: Persze, még előtte, álltában felhenteli! ;)

cyd 2011.10.18. 10:06:13

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Ne legyél már a balfasznál is balfaszabb, mert visszavonom a klubtagságidat!

michaela77 2011.10.18. 10:06:27

@Köldökszösz (csodalampa): aszittem ha az ember figyelemre vágyik, csak el kell felejteni befizetni a gázszámlát:) De így még jobb, köszi:)
Á, csak hülye ÁFA volt.

SciNu 2011.10.18. 10:06:56

@cyd: Melyiket és miért? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:06:57

@michaela77: Te sose érezted úgy, hogy a barátod vak bizonyos dolgokra, és tutkó hogy zátonyra futtatja magát emiatt?
Sose tűnődtél, hogy miképp hozd mindezt tudomására?

mütyür 2011.10.18. 10:07:08

@gyvy: nem vezet semmi jóra a titkolózás... csak őszintén:)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:07:17

@Чапаев: a nyak kiszívás nem is de a harapás az arcon? kiesett a kontaklencséje a vámpírnak? vagy hogy tévesztett emeletet?

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 10:07:36

@Чапаев: Régen történt az eset, még a Gernika előtti full alkesz korszakomban, de hajnalban akkor sem tudtam szeszelni.
Képzeld el, hogy hajnali hatkor kilépek a házból, ülnék be az Opelba, de nincs sehol...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:07:53

@gyvy: Mert átverésre játszol! És nem árt ha tudod, hogy ezzel éveket rabolsz el az életéből! :-)

michaela77 2011.10.18. 10:07:54

@Nathan D'Xantine: ja, te ennyire új vagy, hogy ezt nem tudod? Michaelanak nincsenek barátai, nem nagyon hisz az intézményben:))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:07:56

@gernika:

Nem emlékszel arra a nyomorékra, akivel kezet se fogtam? :)

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 10:10:27

@michaela77: Én jól vagyok, sikerült a zéhám, elsőnek adtam be, max.pontom lett. Virágokat az öltözőmbe, ha kérhetem.

Hurri Kán 2011.10.18. 10:10:41

@mütyür: @Nathan D'Xantine:
Néha szeretek meglepetést okozni. :D

michaela77 2011.10.18. 10:11:31

@Burgenlandi opelos: fú de stréber vagy. Vagy térdeltél a tanárnak. Vagy ha nem, akkor nagyon gratulálok:))) Azonnal rendelem is a krizantémot, annak van szezonja:D

cyd 2011.10.18. 10:11:42

@gernika: Nethuszár! :(

@Nathan D'Xantine: Attól barát, hogy elviselje.

Чапаев 2011.10.18. 10:11:46

@( o_o ): Manapság a vámpírok sem a régiek ... (/me legyint)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:12:20

szerintem Brad Pitt ide többet nem fog jönni forgatni: a játékfegyvereit elkoboztuk, a látványtervezőjét elgázoltuk,mi jöhet még? :-)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 10:13:18

@gyvy: KV majd megy vénásan, cigit meg nem kapnak, mert az egészségtelen :D

@Чапаев: mindkettő, meg még lennének ötleteim.. :)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: nézd a jó oldalát, legalább van miről beszélnünk, ha már a mai poszt ilyen lapos. De csak te voltál meg a 2 csaj? Mert akkor az nem is igazi grupi volt :D

A polcfúró 2011.10.18. 10:14:25

:))))))))))

Jó reggelt! Kedvet kaptam én is a névváltoztatáshoz! :)

Szal. Lenin elvtárs megmondta, ami nem megy, nem kell erőltetni!

A posztból egyet nem értek! Miért gáz a hajtépés? :D

Na olvasok, mert igen termékenyek vagytok! :D Hmmmm

Szöszi 28 2011.10.18. 10:14:37

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Na jó, mégis lehet, hogy jogos a kamera, mert osztanál...Van aki személyesen sem váltja ki belőled a cukiságot:D Előfordul az ilyesmi, na:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 10:15:24

@michaela77: Tényleg, 20.-a itt van a nyakunkon! :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:15:48

@gernika: te sem vagy semmi :-D, már elkelt a lány de priviben megosztod a képét,hátha scubi teljesen belehabarodik aztán felkeresi,elcsábítja és meg lesz a köv napi posztunk :-D

cyd 2011.10.18. 10:16:29

@michaela77: "Azonnal rendelem is a krizantémot..."
Te! A "dögölj meg!" kevesebb karakter, bár nem ennyire szofisztikált :)

@SciNuBob -I hear you, mon!-: A balfaszkodásit és túlzott balfaszkodásért.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:17:30

@cyd: Ofkóóósz... Te meg attól hogy csak akkor rúgdosd ha muszáj. És itt a kérdés, hogy mikor muszáj?
Én pl mostság elég sokat vívódtam ugyanezen. És nem túl könnyű a szitu.
Barátom alapvetően elvan az új(egy éves) kapcsolatában mint a befőtt. De bizonyos jelek azt mutatják, hogy mintaismétlés lesz belőle. Ami pár év múlva orbitális pofáraesést von maga után. Hagyjam vajon, mondván hogy ez még pár év boldog tudatlanság, vagy pofázzak neki a dologról, megkockáztatva, hogy ez is ugrik és más se lesz?
Szóval én spec. megértem a posztoló vergődését.

Szöszi 28 2011.10.18. 10:17:39

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): A cigi a kávé mellé KELL! Olyan nincs, hogy nem:)

michaela77 2011.10.18. 10:18:32

@cyd: én már csak ilyen finom hölgy vagyok:)

Чапаев 2011.10.18. 10:18:39

@A polcfúró: Könnyen beszél az, akinek parókája van... ;)

És ajánlom a "Falfúró" c. filmet, csak neked! :D

cyd 2011.10.18. 10:19:19

@( o_o ): Nem. SciNu legyint, hogy ez sem jött össze, de egyébként sem jöhetett volna össze, majd hajt mégegyet a peprcraft-ján.

mütyür 2011.10.18. 10:19:20

@gyvy: majd ha bújik ki a gyerek, az lesz az igazi meglepi, mi? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:19:33

@A polcfúró: Biztos mert fogyóeszköz...

Én mondjuk eccer megpróbáltam volna parókában. Aztán figyelni a másik arcát, amikor a komplett skalp a kezében marad...

Чапаев 2011.10.18. 10:19:56

@Nathan D'Xantine: Barát az más, azt üvöltve le lehet bazmegolni, de itt egy finom lelkű hölgyeményről volt szó! :)

A polcfúró 2011.10.18. 10:20:27

@gernika: Tutira kamu!

@gyvy: Pééénz, micsoda köznapi baromság...

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Én voltam, nőből vagyok. Hogy jó-e, az ízlés dolga... De egy kis CsP-s gruppen polcfúrásba még senki nem hal bele! Jah és gumi sem kell hozzá, ez már el van döntve! :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:20:40

@Nathan D'Xantine: szerintem aki volt ilyen helyzetben az mind megérti. :-)

Чапаев 2011.10.18. 10:21:43

@Nathan D'Xantine: Az igazság pillanata. Akkor rögtön kiderülne, hogy az illető skalpvadász-e, tulajdonképp! :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 10:21:44

@( o_o ): nem értem mit görcsöl itt Pit papa, statiszták meg Zombik.. millió dolcsikat költ a forgatásra... Simán jöhetne Mo.-ra egy kézi kamerával, mászkálna egyet Budapesten, simán meglenne egy nap alatt az videoanyag egy katasztrófafilmhez :)
Zombi meg amúgy is mászkál/fekszik/eszik/iszik tucatjával az utcákon.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:22:07

@Чапаев: Hm. Az üvöltve bazmegolás nem jutott eszembe! Talán legközelebb... Egyébként a finom lekű hölgyre szerintem jobban hatna egy ilyen.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:22:28

@Burgenlandi opelos:

Matlab az fincsi :) Bár én inkább a licenceit gyűlöltem, mocskosundorító FlexLM a leggányabb szarfos amit valaha a világra okádott az IT.

Hurri Kán 2011.10.18. 10:22:53

@mütyür:
Ha belőlem, az mindenképpen. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:22:54

@Чапаев: Gondolod hajból van otthon a szőnyege? :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 10:23:25

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):

De leginkább választásokkor lehet sokat látni belőlük pl Debrecenben, vagy a Debreceni T(N)aplóban.

mütyür 2011.10.18. 10:24:00

@Nathan D'Xantine: de a hajtépés nem, mert ahhoz már szokva van:)

Чапаев 2011.10.18. 10:24:12

@A polcfúró: Te, azért a "gumi" szó használata és a női lét bizonygatása egy bekezdésen belül óhatatlanul is elindít olyan asszociációkat, melynek végén felmerül a kérdés: guminő vagy-e? :D

Hurri Kán 2011.10.18. 10:24:23

@A polcfúró:
Jó, hát én sem akartam még gazdag pasit fogni magamnak. De ki tudja. Egyszer mindennek eljön az ideje. :D

cyd 2011.10.18. 10:24:27

@cyd: ...papercraft-ján...
Az milyen gráfia, ha gépelni nem tudok?

@Nathan D'Xantine: Hja ha másik nem érzékeli problémaként az szopó. Azért finoman rá lehetne vezetni. Rákérdezni, hogy ugye ez nem és felsorolni a baljós párhuzamokat. Hm?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:24:28

@gyvy: Nagyon kidolgozott meglepetéseid vannak!

Hurri Kán 2011.10.18. 10:25:06

@Чапаев:
Na és, nem tudsz gumiban dudálni? :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:25:13

@cyd:
1.most veszem észre,hogy én őt folyton Scubi-zom :-D,de nem tehetek róla ezt a Scinuakármit valahogy nem bírom megjegyezni..szóval bocsi Scinu.
2.szerintem te erre nem mondhatsz semmit mint aki szintén csak legyint ha csajról van szó mondván,úgyse jön össze...

Чапаев 2011.10.18. 10:25:29

@Nathan D'Xantine: Haj, Nathan-szan! :D (/me meghajol)

mütyür 2011.10.18. 10:25:31

@gyvy: hamisítatlan apás szülés:))

A polcfúró 2011.10.18. 10:25:34

@Чапаев:Onnan jött az ötlet! Ha jól emlékszem valami ege verő baromság horror volt...vagy az a Fejfúró? :D
Na jah, de a virágokat bárki kitépheti belőle, megengedem! :D

@Nathan D'Xantine: Nem kitépésről volt szó, hanem tépésről! :D Bár az archarapással az a gáz, h másnap meglátszik, de ruha által rejtett helyeken jóóóó.... mondjuk csak a tegnapra tudok utalni, amikor is kiderült, h psziho vagyok...

Hurri Kán 2011.10.18. 10:25:45

@Nathan D'Xantine:
Az a legdurvább, amikor én sem számítok rá. :D

Hurri Kán 2011.10.18. 10:26:25

@mütyür:
Hát nem? Az most úgyis trendy. :DDD

Чапаев 2011.10.18. 10:27:07

@A polcfúró: Egy magyar film volt még az átkosból, Bán Jánossal, Szirtes Ágival, na meg diszkréten erotikus felhangokkal! :D

A polcfúró 2011.10.18. 10:28:16

@Чапаев: Minden kétséget kizárólag! :D Spárgába bármikor lemegyek! :D

@gyvy: Pedig rólad elhittem volna! :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:29:19

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): pont azért jött,itt aztán összetudott szedni jó sok zombit,tucatja csak 100as :-)
a készülő film tiszteletére szombaton vagy 4 zombi filmet is megnéztem :-D,teljesen belemélyedtem az ilyen filmek rejtelmeibe :-D.lehet ezért is tetszik ez az archarapdálós poszt? :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:29:37

@cyd: Nem pont. A leggányabb amikor érzékelik a problémát de bagatellizálják. Mondván, persze persze, de nem számít mert...

És akkor eltűnődsz, hogy hátha te liheged túl a dolgot. Meg hogy lehet az is csupán a saját komplexusodat vetíted ki, azért aggaszt ennyire a dolog. És ilyesmik.

Чапаев 2011.10.18. 10:29:41

@A polcfúró: Spárgát nem szeressem, tudományos alapon meg van állapítva, hogy büdöset pisil tőle a zember! :P

A polcfúró 2011.10.18. 10:30:10

@Чапаев: Valami rémlik, de most már biztosan letöl... megnézem!

Чапаев 2011.10.18. 10:30:29

@A polcfúró: Persze ha a "Spárga" a sarki kocsma felétek, én kérek elnézést! :D

Hurri Kán 2011.10.18. 10:31:11

@A polcfúró:
A gondolat maga mélyen sért... Azt feltételezni rólam, hogy anyagias lennék... :DDD

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 10:32:13

@michaela77: Ugyan nem térdeltem a tanárnak, de egy jól időzített kérdéssel sikerült zavarba hoznom. Szinte hallottam a fogaskerekeket az agyában, amikor kereste a memóriában az inflexiós pontra vonatkozó differenciálhányados értelmezését a koordinátarendszerben.

mütyür 2011.10.18. 10:32:39

@gyvy: ihihi, nem lehet azt mondani, hogy nem veszed ki a részed a családi életből:))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:33:52

@A polcfúró: Ööööö... Mi is a különbség a tépés, és a kitépés közt? Asszem pusztán a hajhagyma ereje... :-)

Haripcsa jó. :-)

@gyvy: És az hogy történik? Benyomsz valami espumisan-t és hirtelen kiderül, hogy mégse szélgörcs?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:35:07

@A polcfúró: "Bár az archarapással az a gáz, h másnap meglátszik, de ruha által rejtett helyeken jóóóó...."
ez a mondatod tetszik :-) értem mit szeretnél mondani de amit igazán mondasz az az,hogy az archarapás ruha által eltakarva jó? ezt,hogy is kell elképzelni? :-D

michaela77 2011.10.18. 10:35:22

@Burgenlandi opelos: hát ezzel engem is zavarba hoztál volna. Az inflexiós pontnál csak az aranymetszés tud jobban felizgatni.

Hurri Kán 2011.10.18. 10:35:50

@mütyür:
Ugye? Kész főnyeremény vagyok. :D

@Nathan D'Xantine:
Ha a szélgörcs színes, akkor nagy baj van, érted.

Чапаев 2011.10.18. 10:36:15

@( o_o ): Gondolom, az anti-grupennél felmerült csador által...

michaela77 2011.10.18. 10:36:54

@Nathan D'Xantine: azér a megmarkolás és a kitépés között van különbség. A hajhagyma erején kívül a markoló kéz erőbedobása is:) A megmarkolás szexi, a kitépés kizökkentően fájdalmas.

Чапаев 2011.10.18. 10:37:19

@michaela77: Nemtom, a zsebmetszés jövedelmezőbb, különösen, ha arany is van a zsebben! ;)

cyd 2011.10.18. 10:37:26

@( o_o ): 2. ezért mondtam, hogy visszavonatom a tagságiját

A polcfúró 2011.10.18. 10:37:57

@Чапаев: Pedig finom! Nem kell gyakran enni, csak néha néha...

Чапаев 2011.10.18. 10:40:05

@A polcfúró: Mondjuk szezonban, és nem konzervet. Amúgy a zöld, pláne a vadspárgát szeretem, csak ritkán lehet normális minőségűhöz hozzájutni.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:40:50

@cyd: miért is,hisz te ugyanolyan vagy mint ő...

A polcfúró 2011.10.18. 10:42:36

@Чапаев: :D Neeem, de igazából bármit elnevezhetünk spárgának...

@Nathan D'Xantine: Ha csak megtépik, de nem tépik ki a hajszálakat...érted....markolásszák, húzogatják (csak erősen), na az a tépés...

@( o_o ): Jaja, ez így vicces! :D Hát lehet kendő vagy símaszk alatti területeken... :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:42:49

@Чапаев: akkor ezért tiltották be a perverz franciák? akarják látni melyik muzulmán hölgyemény él durva szexel? :-D

A polcfúró 2011.10.18. 10:47:19

@Чапаев: Én is, én is, én is!!!! :)

@michaela77: Na valaki, aki tud gondolkozni! :)
Mi van a cicoloddal egyébként? Hagy már aludni? :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:47:27

@cyd: miért "kedves naívság"?

Чапаев 2011.10.18. 10:48:26

@A polcfúró:
Képzelt párbeszéd polcfúró-dialektusban:

- Spárga?
- Meg hát!

:D

michaela77 2011.10.18. 10:48:57

@A polcfúró: él és virul, kivéve, hogy néha járunk szurira, mert macskanáthája vagy mije van.
Aludni nem hagy, de nem nagyon bánom, olyan sok örömem van benne, ez a legkevesebb cserébe:)
Tegnap megdicsérte a doktor bácsi, hogy nagyon jó természetű cica, nekem meg dagadt a mellem a büszkeségtől:)

Чапаев 2011.10.18. 10:50:09

@( o_o ): Szerintem csak arra kíváncsiak, hogy vajon a meghalt és titokban elföldelt nagymuter igazolványával már hanyadik távoli férfirokon jön be az országba! :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 10:52:31

@michaela77: @A polcfúró: Egy egyszerű simogatásnál/hajbatúrásnál maradhat a kezedben hajszál.

De szerintem ezen kár ruganyolni. Jelen esetben tépés volt. Ami ugye nyilván azért volna zavaró, mert a hölgy nem elég mazochista ahhoz, hogy ez ne kizökkentően fájó legyen.
És innentől kezdve az erő adott (ezért fáj), tehát a kijövő hajmennyiség pusztán a haj erejének függvénye.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 10:52:33

@( o_o ): attól függ neked mit jelent a durva sex? :)

@A polcfúró: CSP polcfúrós grupen gumi nélkül. Nahát mik vannak :D Ez valami új pornóműfaj lesz? A vízvezeték szerelős felvezető történet már unalmas számodra úgy látom :D És hol/kinél kerül +rendezésre a polcfúrás? Milyen mély lukat kell fúrni? :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:53:45

@Чапаев: :-D
a csőkulcsot se hagyd ki :-D

dr. gernika 2011.10.18. 10:54:18

@Burgenlandi opelos: :)))
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Annak nem te ültél az asztalához, ő jött a miénkhez.
@cyd: :D Én is az vagyok, élőben kisebb a pofám.

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 10:54:21

@michaela77: Csak nem egy egyetemi matektanárhoz van szerencsém?

A polcfúró 2011.10.18. 10:54:50

@michaela77: Még szép, mindenki büszke a kölykére! :D

Csak nagyon halkan jegyzem meg, antibiotikummal szúrkálják, de azt tudnod kell, h mindkét macskanátha vírusos eredetű (calicy és rhinotracheitis) tehát az antibiotikum nem gyógyítja, csak kell a dokinak egy kis pénz... Tudnék erről mesélni sajnos...

Чапаев 2011.10.18. 10:55:12

@Nathan D'Xantine: Szerintem a lényeg nem az, hogy a pasi kicsit perverz, hanem az, hogy egy kibaszott parazita, akinek szívlapáttal kéne feltölteni a szemkörnyéki ráncait. Pont.

Kytia 2011.10.18. 10:56:15

Hi.

A kommenteket képtelen leszek végigpörgetni, szóljatok, ha volt valami, amin felháborodhatok.:)
A poszthoz annyit, hogy szerintem nem sokat tehet a posztoló. Emberek szétválasztása külső erő segítségével nem nagyon szokott működni. Egyébként is a lány dolga, hogy kiálljon magáért.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 10:57:04

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): uh szerintem azt én nem osztom meg veled mert pironkodnék,de a hajcibálás nekem nem az csak maradjanak meg a hajhagymáim :-D,
cyd írta,hogy a posztoló barátnőjének nem jön be a durva szex és gondoltam akkor innentől kezdve én is ezzel a jelzővel illetem :-)
De nem is értem a pasi miért az arcot harapdálta,azt nem szokás.más testrészt kell,az én arcomat nekem se harapdálja senki.

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 10:58:22

@gernika: Nekem élőben még nagyobb, de megtehetem, kevesen mernek egy ekkora állatnak nekimenni.

A polcfúró 2011.10.18. 10:59:21

@Чапаев: Te ki Rejtő... :D

@Nathan D'Xantine: Nekem tök mind1, én elég mazo vagyok ezek szerit... ha neki nem tetszik szóljon azt kész, ne a barátnőjének, hanem a pasinak...

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Igen, mivel ott én fogom a polcot felszerelni. Részletek még nincsenek kidolgozva, ötletelhetsz nyugodtan!

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 11:00:43

@Kytia: Akkor szólok, hogy én is itt vagyok. :)))

Чапаев 2011.10.18. 11:01:01

@( o_o ): Ááá, akkor már túl korhatáros lenne a Cs&P szellemiségéhez, és kimoderálnának! ;)

dr. gernika 2011.10.18. 11:01:45

@( o_o ): Nyehe, kizárt, hejjesgazdagvezetőbeosztású férjnek szült nemrég gyereket. :D
Csak az esztétikai élvezet miatt mutogatom neki. :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:02:51

@gernika: aham,akkor te szadista vagy :-D nesze Pista fogd meg jól a semmit :-D

A polcfúró 2011.10.18. 11:03:54

@gyvy: Nem érkezett jelölés. Nem mintha zavarna, csak szólok, h tudjál róla nyúlzsonglőr... :)

Kytia 2011.10.18. 11:03:59

@Burgenlandi opelos: Látom. Lesben vagyok, ne félj.:))

SciNu 2011.10.18. 11:05:03

@cyd: Már bocs, de már elkészült a Marauder Itt feszít a két monitorom között :P Amúgy tudom magamról hogy egy ronda lúzer vagyok és ha a lány tényleg így néz ki akkor az nem az én szintem. Ha átlagosan nézne ki akkor nem legyintenék rá.

@( o_o ): Nem gond amíg nem a hülye kutyával hanem az izmos kopasz emberrel kevered.Amúgy a SciNu a Scitec Nutritionből jön ha így könnyebb megjegyezni :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 11:05:05

@Чапаев: Na ja. Pont, pont.

@gyvy: Szemüveges szülés?

@A polcfúró: Hát elvileg ezt a részt megoldotta...

@Kytia: Gyvy titkolja a nők előtt, hogy valójában Alien. Szerintem ez volt eddig az egyetlen felháborító...

A polcfúró 2011.10.18. 11:05:29

@Чапаев: Egy kis csőkulcs biliárszoba nélkül? Ugyan már...

michaela77 2011.10.18. 11:05:59

@Burgenlandi opelos: hát ha már így lebuktam...

@A polcfúró: nem mondta éppen, hogy macskanátha, csak én olvastam ki netről:)) Ő annyit mondott, hogy kicsit reszelős a légzése, meg nagyon be van gyulladva a szeme, néha tüsszög is. Mindazonáltal teljesen igaz lehet a lenyúlós rész is, tegnap egy szuri meg egy ránézés került 3500-ba.
Dehát micsináljon az aggódó szülő...:)

Kytia 2011.10.18. 11:06:00

@Nathan D'Xantine: Á, ez sem az. Hiába titkolja, messziről lerí róla.:DD

Hurri Kán 2011.10.18. 11:06:03

@A polcfúró:
Ajjajj.. a nyulak elszúrtak valamit... Intézkedem. :D

Dr. Jula Watson 2011.10.18. 11:06:15

A jó barát, és a jó szülő elmondja a véleményét, de csak egyszer, utána más feladata nincs, mint elkapni a barátját/gyerekét amikor aztényleg bajban van, és akkor segíteni neki. Addig csak a saját viszonyukat mérgezi meg vele.

De itt most aztán senki nem mondhatja, a csaj a pénze miatt van a pasival :D Sőt, az sem érdekli, ha az övét viszi, neki így is jó.

Hurri Kán 2011.10.18. 11:07:38

@Nathan D'Xantine:
Eddig mindig szemüveg nélkül szültem...Lehet, ez volt a baj. :D

Kytia 2011.10.18. 11:07:41

Valaki nem lőne fejbe? Jutányos áron megszámítanám (persze csak utólag fizetek:)).

cyd 2011.10.18. 11:07:48

@( o_o ): so so, de ne akarjon már szándékosan lefelé kilógni a klubból

@michaela77: "dagadt a mellem"
Ennyire jó volt a doki, vagy feladtad a fogyókúrát?

@gernika: Nyúl Béla... vagy Bélina

A polcfúró 2011.10.18. 11:07:51

@Nathan D'Xantine: Á, ja! Nem is értem mit keres a posztban...

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:08:11

@SciNuBob -I hear you, mon!-: és a Bob?
azt hiszem most már menni fog. :-)

Kytia 2011.10.18. 11:08:13

@Dr. Jula Watson: Itt most hejjespaseezás van.:D

Hurri Kán 2011.10.18. 11:08:23

@Kytia:
Hogy én mennyire örülök, hogy itt vagy. :DDD

A polcfúró 2011.10.18. 11:08:46

@Kytia: Ohhho, ez az én reszortom, nem? Csendes tömeggyilkos, te mondtad tegnap...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 11:09:56

@gyvy: Nem csoda hogy 2D-s az összes gyerek...

Чапаев 2011.10.18. 11:10:22

@Kytia: Hát nem is tudom, végül is nekrofília még nem volt az étlapon, neked meg már úgy is mindegy lesz, hogy hajtom be a tartozásod ... :D

michaela77 2011.10.18. 11:10:42

@cyd: a doki jó volt éppen, de a fogyókúrát sem adtam fel, 12,5-nél járok.

Чапаев 2011.10.18. 11:11:12

@A polcfúró: Nagyon leragadtál a dákó meg a golyók témájánál, látom ... ;)

SciNu 2011.10.18. 11:11:19

@( o_o ): Mesélj melyik 4 volt az? :D

A polcfúró 2011.10.18. 11:11:20

@michaela77: Keressen jó orvost! És ezt most halál komolyan mondom!!!

Szemgyulladás tipikus macskanátha tünet, szerezzál rá Brulamycint, ha durva akkor Garasont (emberorvos felírja) azzal csöppents napi 3x. Ha elmúlik a nátha mihamarabb oltasd be kombinált oltással és nem lesz többet gond.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:11:37

@cyd:
akkor te ezek szerint ráhajtottál volna? :-P szerintem teljesen klubszerűen viselkedett.Mondjuk ha te a Mónit simán elhívnád randira akkor azért még is bátrabb vagy,mint scinu :-)
"@michaela77: "dagadt a mellem"
én erre mást akartam írni,de azért te is csak a melles részt tudod észrevenni,pasik!!!! :-D

cyd 2011.10.18. 11:11:57

@Kytia: Na mesélj, de egyébként szívesen :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 11:12:30

@Kytia: "szóljatok, ha volt valami, amin felháborodhatok.:)"
Íme: cyd és Kata nem akar részt venni a CSP gupenben! Hát ki hallott már ilyet? :D

@( o_o ): jajj te kis huncut, durvulunk, durvulunk? Na jó nem faggatlak mert még a végén mik ki nem derülnek.. :)

@A polcfúró: miniszoknya, létra, harisnya, fúró, polc, tipli, ezekre mind szükség lesz. A többin gondolkodom :)

SciNu 2011.10.18. 11:13:17

@( o_o ): Az a régi avatar miatt. Ott SpongyaBob voltam :D

2011.10.18. 11:14:15

Megoldttátok már a posztíró gondját? Megmondtátok neki hogy vakaja le a barátnőjéről a pasit? :)

michaela77 2011.10.18. 11:14:19

@A polcfúró: te állatorvos vagy, vagy honnan értesz hozzá ilyen jól?:)
Az állatorvos egyébként nagyon hozzáértőnek tűnik, a párom cicáját is kezelte már, készséges, kedves, elmagyaráz, szóval én meg vagyok vele elégedve.
Szemcseppentőt kaptunk, nem tom mi a neve, naponta 3-4 alkalommal csepegtetem.

@( o_o ): és mindezt úgy, hogy még csak nem is látta miről beszélek, eheh.

A polcfúró 2011.10.18. 11:14:35

@Чапаев: Még szép... mér van más téma is? ;-)

@gyvy: Nézem... Biztos, h akarsz minden hülyeségemről tudni? Most még utoljára meggondolhatod!!! :D

Чапаев 2011.10.18. 11:15:20

@A polcfúró: Egy nimfomán guminő, mindjárt behalok! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 11:16:29

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Ez nem felháborító, hanem átlagos viselkedés felnőtt emberektől:D

Dr. Jula Watson 2011.10.18. 11:17:54

@Kytia: Jajj, hát nem figyeltem :D

Kytia 2011.10.18. 11:19:40

@gyvy: Érted bármit.:))

@A polcfúró: Tényleg. De félő, hogy te vérszemet kapsz, aztán mindenkit kinyírsz.:))

@Burgenlandi opelos: Tőled mi mást is vártam volna?:DD

@Чапаев: Helyes, egyszer élsz, élj meg mindent.:DDD

@cyd: Semmi. Szar minden.

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Biztos privát bulira mennek kettesben.:)))

Kytia 2011.10.18. 11:20:57

@Zs*******: Lyukasbográcsnak, hja jól láttam, volt egy jó ötlete.:)

HelloDoggy 2011.10.18. 11:22:02

"Trackback: Idegesít benne, hogy 11 év után is kedveskedni akar 2011.10.18. 08:56:06

27 éves 2 gyerekes anyuka vagyok, a férjemmel 11 éve vagyunk együtt. nem szeretek vele lenni minden idegesít benne még az is ahogy ennyi évután még mindig kedveskedni akar de még mindig nem tudja hogy mi az amit szeretek semmilyen téren. már éltünk külön is de akkor pedig nagyon hiányzott.

Igazából nem is tudom hogy miért irtam önnek, talán csak azért hogy valakinek elmondhassam ezt."

Ez most panaszkodik, vagy henceg?
Idióta...

cyd 2011.10.18. 11:22:13

@( o_o ): Mi vesztenivaló van benne? Ha annyi ezresem lenne, ahány visszautasításom, már én lennék a mindegyhogyhejjese, de gazdagpasee :)
btw Who the fuck is Móni?

A polcfúró 2011.10.18. 11:23:10

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Tűsarkú? Az a legjobb munkavédelmi lábbeli... Vagy hosszú csizma...

@michaela77: Aszittem mondtam, h tenyésztő voltam 9 évig, megjártam a hadak útját. :) Az állatorvosok mindig kedvesek és készségesek és egy két simogatásért is mosolyogva kérik el a pénzt. Kezdő koromban megcsászározták egy nőstényemet, akiben nem is volt már kölyök (én akkor még nem tudtam kitapintani, de neki kellett volna tudni) a doki elmenekült előlem, de asszisztenciának meghagyta, h fizettessék ki velem a műtét árát! Érted??? GYÁSZ! Az igazán jó dokik meg is mondják, h van olyan téma, amihez mi (tenyésztők) jobban értünk, mint ők, mert ők csak tanulták, de mi napi szinten csináljuk. Nem akarlak róla lebeszélni, de ha komoly dologról van szó, akkor könnyen lehet tragédia egy rossz orvosválasztásból, tudnék mesélni sajnos.

Kytia 2011.10.18. 11:23:13

@HelloDoggy: Én megértem. Van ilyen. Csak nem tudom, miért nem válik el.:)

dr. gernika 2011.10.18. 11:23:55

@michaela77: Hát ezt az enyémre sose mondták, de én meg arra vagyok büszke, hogy nem kurvul másnak. :)

A polcfúró 2011.10.18. 11:24:24

@Чапаев: :D

@Kytia: Ugyan már, azzal neked már nem árthatok... :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:25:27

@SciNuBob -I hear you, mon!-: szerinted ezeknek érdemes a címét megjegyezni? de az alaptörténetre még emlékszem:
1.zsaruk rajtaütnének egy bandán egy lépcsőházban,de a banda felülkerekedik rajtuk és épp elkezdik kivégezni a zsarukat 1esével amikor furcsa hangok stb és jön az első zombie.aztán zsaruk rosszfiúk összefognak,hogy kijussanak a házból.ketten élik túl egy terhes zsaru csaj (lehet az izmos herceg gruppenjének eredménye :-D)és egy fekete gengszter.az utóbbi térdezuhan a végén örömében,hogy túlélte mire a zsaru csaj fejbelövi hátulról :-D
2.orvosok kísérletezésének eredményeként kitör a zombie járvány a kórházban.4en megpróbálnak megmenekülni: 2 katona egy cukisrác meg 1 doki.abba belealudtam nem tudom mi lett a vége
3.két testvérpár plusz 2 csaj megpróbálnak a zombik között eljutni a tengerpartra,csak az egyik srác éli túl (a hejjespasee :-))
4.abból már csak a bőrtépkedés sok vér marcangolás maradt meg :-D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:26:38

@cyd: ja Enikőre gondoltam :-DDDD

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:27:59

@HelloDoggy: mi van???? én ilyet ebben a posztban nem olvastam.Pedig így még izgalmasabb lenne :-D

cyd 2011.10.18. 11:28:05

@Kytia: "Biztos privát bulira mennek kettesben.:)))"
Nardy is résztvevő a nem résztvevők között. Valami KV-ról volt szó, meg hogy én megörökítem az utókornak, hogy Nard élőben is kiszekálja a lelkét, de kiderült, hogy papírtigris :(

Szöszi 28 2011.10.18. 11:29:28

@cyd: Ez rám nézve nagyon is pozitív fordulat:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:29:39

@SciNuBob -I hear you, mon!-: engem spongyabob idegesít! :-(
jobban tetted,hogy felnőttél :-D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 11:30:07

@Kata1987: tessék ez is átlagos viselkedés nem egy átlagos családapától.. :
index.hu/bulvar/2011/10/17/lekopaszitottak_egy_17_eves_lanyt_nyeken/

Bazz én nem akarok 17 évesekkel kezdeni, nehogy balhé legyen belőle, ez meg 43 évesen a lányánál fiatalabb sunát reszel, beszarás!

@Kytia: most hogy mondod... tisztára jól látod az összefüggéseket, csak nem te is zsaru vagyol-e? Nem te grupiztál Nard-dal? :D

A polcfúró 2011.10.18. 11:30:34

@( o_o ): nem is ebben volt, valami írj a pszihodokinak cikkben olvashatta...

Szöszi 28 2011.10.18. 11:30:59

Van egy kérdésem! Hogyan vakarjak le apámról egy vérszívó (pénz szívó) piócát?

Használható ötleteket! MOST! A tettlegességtől sem rettenek vissza.

dr. gernika 2011.10.18. 11:31:59

@( o_o ): Nekem csak addig fér bele a hajcibálás, ameddig nem fáj. Igaz, ilyenkor magasabb a fájdalomküszöb, de azért van egy határ.

michaela77 2011.10.18. 11:33:26

@A polcfúró: jaa, csak akkor még más volt a nicked és nem tudtam, hogy ő vagy:)
Ez gondolom nem komoly probléma, gondolom komolyabb nem is lesz.
De párom cicájánál pl. elrontották az ivartalanítást, majd a vállukat vonogatták és gyógyszert meg injekciót ajánlottak élete végéig. Ez a doki meg elmondta mit lehet vele csinálni, ha újra megműtik milyen előnyökkel, milyen hátrányokkal jár, stb..

@gernika: hát ő is öntörvényű, de a dokibácsinak kurvult:) A dokibácsi meg aszonta, hogy nagyon kedves, érdeklődő cica, meg nem kapkod idegbetegen a keze után, hagyja magát vizsgálni ilyesmi, és ritka az ilyen. Otthon persze ő sem kezesbárány, de másoknak a jobbik arcát mutatja:D

2011.10.18. 11:33:34

@Kytia:
És mi volt az az ötlet?

A polcfúró 2011.10.18. 11:34:16

@Kata1987: Há most fejtettük ki, h nem lehetséges 1 harmadik félnek a párok szétválasztása...
Vagy a vérszívó egy ügyvéd nálatok? :D

cyd 2011.10.18. 11:34:33

@( o_o ): A 3. láttam. Az elsőt meg szépen elspoilerezted, pedig jónak tűnt.

Ja! Enikő! Szitufüggő, de ugye miért ne?

@gernika: Az enyém meg csak tök nyugis a dokinál, de amikor nekem kellett volna cseppenteni a fülébe vagy valami, akkor persze marha mozgékony tud lenni a ringyó.
Egyébként az állatgyógyászat a legjobb biznisz. Már csak a gyógyszerárak miatt is.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:34:51

@gernika: nekem is,de szerintem itt nem arról van szó,hogy tőből kitépte vagy igen? hanem az amikor megragadja és mondjuk picit hátrahúzza a fejet,hogy a nyakhoz jobban hozzáférjen.

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 11:35:40

@( o_o ): Akkor írjunk horror forgatókönyveket. Nekem is van egy...

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 11:35:44

@michaela77: "Otthon persze ő sem kezesbárány, de másoknak a jobbik arcát mutatja:D"
Mint a gazdi? :DDD

Hurri Kán 2011.10.18. 11:36:37

@Kytia:
Máris megédesítetted a napomat. :)))

Hurri Kán 2011.10.18. 11:37:31

@Kata1987:
Zárd be a vérszívót a pincébe.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:37:38

@cyd: bocsi :-),pedig tényleg jó film volt,azt hiszem angol.az angol horror/thriller/zombi filmek sokkal jobbak mint az amcsik.
de ha neked bejön ez a műfaj,van egy nagyon jó angol film ami picit vontatott,de rég féltem már ennyire ilyen jellegű filmtől és még a végét se lövöm le neked :-D

cyd 2011.10.18. 11:37:53

@Kata1987: Csak rádnézve, de én szívesen továbbviszem a netNard-style-t élőben is :)

A polcfúró 2011.10.18. 11:37:53

@michaela77: Jól hangzik! De sose bízz nagyon olyanban aki AB-t szurkál macskanáthára! :D Ahányszor csak gond lesz és leviszed, mind1 mi a gond "egy antibiotikum injekció azért nem árthat" felkiáltással már szúrja is befelé... :D Mer az neki fecsistől meg tűstől kerül 50 forintba neked meg felszámol 2500-öt, plusz a vizsgálat (lásd: simogatás) :D

Kytia 2011.10.18. 11:38:03

@A polcfúró: De én szociálisan érzékeny vagyok, tudod.:))

@cyd: Ó, hogy mik vannak, amikből kimaradok!:))

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): De, bevittem Nardyt az őrsre és megcsináltuk a kolegákkal.:DD
Olvastam azt a cikket, bár nem értem, miért nem az apát verték szarrá.

@Kata1987: A polcfúrót ajánlomm, neki vannak pszichopata hajlamai, simán feldarabolja és alássa az erdőben.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 11:38:17

@cyd:

Szerintem a Maunikasós Maunikára gondolt!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 11:38:22

@Zs*******: Nem. Erre még nem volt agyvihar...
Én elsőre azt mondanám,hogy ha le akarja robbantani, használjon TNT-t.

Father Justice (törölt) 2011.10.18. 11:39:06

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): @A polcfúró: A 40 éves férfi 24 éves lánya.. nekem sincs több kérdésem.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:39:33

@cyd: "Az enyém meg csak tök nyugis a dokinál, de amikor nekem kellett volna cseppenteni a fülébe vagy valami, akkor persze marha mozgékony tud lenni a ringyó" te nem azt mondtad,hogy szingli vagy? :-P :-D

Kytia 2011.10.18. 11:39:57

@Zs*******: "2011.10.18. 09:23:22
de komolyra forditva a szot: fenykepezd le magad valamelyik jololtozott, jokepu ferfi ismerosoddel, allits be a baratnodhoz es aradozz az uj pasidrol, aki a tenyeren hordoz, elhalmoz minden joval es kerdezz ra hogy: 'Nalatok mi a helyzet?'"

SciNu 2011.10.18. 11:41:27

@( o_o ): Hát ezeket nem láttam :( Épp ezért lenne jó a címük :)
Romero Holtak Hajnala/Napja/Földje/bármilye filmjeit kedvelem :D
www.youtube.com/watch?v=GMg-GZweL2s
SpongyaBobot meg továbbra is kedvelem :P csak az avatart cseréltem le.

michaela77 2011.10.18. 11:41:30

@Köldökszösz (csodalampa): pontosan, jól látod. És képzeld el, hogy ez még a jobbik arcom:D

@A polcfúró: értem én, na de hogy keressek jót, aki nincs is olyan messze, hogy a benzin többe kerül mint itt a szuri?
Ennél a dokinál már voltam, szimpatikus volt. Ahol lakom a szomszéd utcában is van állatorvosi rendelő, de oda nem mertem vinni, nem találtam róla neten infót, hogy jó-e vagy rossz. Nem könnyű ez a választás.

A polcfúró 2011.10.18. 11:42:05

@Father Justice: Jah, meg 17 éves a csaj... elcsalták s ütötték s elvették az ékszereit... mondjuk a faszbúk kilóg a sorból, de a többi tipikus.

SciNu 2011.10.18. 11:42:43

@cyd: És mi a címe a 3. nak?

Szöszi 28 2011.10.18. 11:42:44

@Burgenlandi opelos: 8 éves koromban megtörtént a külön költözés:) A vérszívó pedig az, akivel apám akkor lelépett és azóta is együtt él.

2011.10.18. 11:43:40

@Kytia:
Ez aljas. Csak ha a csaj olyan hülye, mint egyik barátnőm, akkor ezzel nem érne el semmit. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 11:43:50

@Kata1987:

Lehet apádnak ez kell. Hagyni kell békén a faszba.

Kytia 2011.10.18. 11:44:24

@Father Justice: Végre egy megbízható, komoly gondolkodású férfi, aki mindenféle talmi élvezetek helyett hamar családot ("családkát") akar alapítani, ti meg leszóljátok.:))
A 17 évesben is egészen biztosan az igaz szerelmet kereste, erre a tulajdon családja ellene fordul (a lánynak). Hallatlan, kérem, hallatlan.:DDD

Kytia 2011.10.18. 11:47:12

@Zs*******: Hát, próbálkozni kell.
Alternatív megoldás lehet még, ha lefekszik a sráccal és utána elmondja a lánynak. Bár a barátságuk rámehet, de hátha az hat. Sőt, igazából a barátság is megmenthető, ha inkább felbérel egy idegent, hogy ő csábítsa el a pasit.:)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:47:43

@Köldökszösz (csodalampa): örülök,hogy ez neked bejött de ez most a cyd nője... :-D

cyd 2011.10.18. 11:47:56

@Kytia: Kimaradsz? Vagy ez, vagy a bloggruppen :)

@Nathan D'Xantine: Elsőre nem mondhatod, én már elsütöttem.

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 11:48:45

@( o_o ):
Akkor figyelj.
A láncfűrészes gyilkos (Jason) beront a házba, rántaná be a fűrészt, de akkor veszi észre hogy elektromos.
Visszamegy a kocsiba a hosszabbítóért, kitekeri, keres egy konnektort, bedugja.
A bekapcsolás pillanatában levágja a villanyórát, tök sötét lesz...

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:50:19

@SciNuBob -I hear you, mon!-: uh ezt szerintem láttam.nem az amikor egy házban vannak bezárva majd sajnos a házba beengednek egy kisgyereket akit a zombik követnek és akkor a pasi a feleségét elhagyva elmenekül stb stb?

Szöszi 28 2011.10.18. 11:50:54

@cyd: Jól van, én meg szívom a te véred, és akkor én is jól fogom magam érezni:D

dr. gernika 2011.10.18. 11:51:07

@HelloDoggy: Na ennek kéne a hajtépés, meg két nagy büdös pofon.
Amúgy annyi, hogy nem kell bazmeg két gyereket szülni annak, akivel tizenhat évesen jövünk össze. Engem is rohadtul idegesített már 2 év után a tinikori első szerelmem, pedig visszagondolva egy rossz szót nem lehetett rá szólni, de még 3 évvel szakítás után is koptattam az olyan pasikat, akik akár csak emlékeztettek rá.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:51:30

@Burgenlandi opelos: :-DDDDD ez biztos horror? :-D nekem tetszik, cyd kölcsönadja az opera tőrjét,használhatjuk láncfűrész helyet :-D

Kytia 2011.10.18. 11:51:35

@Vezérsólyomka: Micsoda burkolt marketing. Igazi profi vagy.:DDDD

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 11:51:59

@Kytia: "De, bevittem Nardyt az őrsre és megcsináltuk a kolegákkal.:DD" Jajj rendőrnéni én is rossz kisfiú voltam, engem is beteccik vinni? :D ..
Erről Alexandra Stan Saxobeat klipje jut eszembe :)

@A polcfúró: @Father Justice: banyek, én nem is számoltam utána, hogy milyen korkülönbségek vannak a családtagok között is:) Igen alapos matematikai számításokkal bizonyítást nyert, hogy a jelen cikkben szereplő személyek NOrvéGok :)

michaela77 2011.10.18. 11:52:19

@cyd: nekem nagyon édes, hagyja a szemébe a cseppentést.
De pl. szombaton kifigyeltem a dokinál, hogy szárazkajával csalogatja ki a hordozóból. Tegnap én is vittem magammal, letettem, nem jött ki. Doki ugyanazt a száraz kaját felvette, letette, neki kijött:) És ugyanezt megismételte még kétszer a kajával:)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 11:54:11

@( o_o ): a 4. filmet senki se látta? :-D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.18. 11:54:37

@cyd: Ó bocs, nem láttam.
Akkor...
Legyen mondjuk az hogy:
Le kell hugyoznia. Attól leválik a pióca robbantásmentesen...

Kytia 2011.10.18. 11:55:11

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Persze, drága, bármikor. De azért előre szólok, hogy én vagyok az egyetlen nő az irodában.:DD

Szöszi 28 2011.10.18. 11:55:25

@SciNuBob -I hear you, mon!-: @gernika: Tényleg nem:) Bár nekem nem vagy az esetem, de teljesen átlagnak nézel ki, semmi elrettentő nincs benned. gernikának IGAZA VAN:D

HelloDoggy 2011.10.18. 11:55:34

@Kytia: "Én megértem."
Erre nagy tétben fogadtam volna :p

cyd 2011.10.18. 11:55:38

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nemtom, de nem fogott meg különösebben. Ismeretlen szereplőkkel szóval semmi támpontom a kereséshez, ha mégis meg lesz szólok.

A polcfúró 2011.10.18. 11:57:01

@michaela77: Azt szoktam javasolni, h ha nincs gond, oltásokra meg az ilyen kisebb problémákkal nyugodtan vigyétek a közelibe, de ha baj van tudok mondani neked jó dokikat. Lehet h a benzin drágább, mint most a szuri (bár 3500-ből elég messzire elmész), de a normális doki nem szúrja meg és akkor máris helyben vagy... Na meg azt számítsd hozzá, h most gondolom le kell vinned 3-5x, plusz ha félrekezeli (nem most, hanem általánosságban, mert AB nem árt, csak nem attól fog meggyógyulni) akkor az egy valag pénz, meg utána egy másik doki aki kikezeli. Tudom, hogy nem egyszerű, ezt pofázom az ismerőseimnek folyton, de előfordult, h 4 talált cicából már csak kettő maradt, mert addig nem hitték el nekem, h félre van kezelve, meg "a Gizike cicáját is megmentette ez a doki"... a másik kettő azért maradt életben, mert elmentek ahhoz akit mondtam és az volt a gond amit mondtam, megkapták a megfelelő kezelést, utána már engem hívtak ha baj volt. Csak tudod, ez 2 cica életébe került, nem vagyok tőle boldog... De nálatok soha ne legyen semmi komoly!!!

dr. gernika 2011.10.18. 11:57:30

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Gondolom cigók voltak. Amúgy teljesen evidens, hogy a történetben a 17 éves kiscsaj a felelős, a 40 éves férfi ártatlan áldozat.

SciNu 2011.10.18. 11:57:36

@gernika: Dehogynem. :) De talán Dezsőkének még jó leszek majd.

@( o_o ): Nem, ez a régi Dawn of the dead remake-je. A régi is megvan, de az hótgagyi a lassú zombijaival. Itt egy szupermarketbe zárkózik be néhány ember. Csakhát az sem tarthat örökké.

2011.10.18. 11:58:02

@Kytia:
Igen, én is ezt akartam javasolni, hogy inkább mást béreljen fel a nemes feladatra. :)

Kytia 2011.10.18. 11:58:09

@HelloDoggy: :DDDD Hádde micsináljak, ha simán el tudom képzelni. Én is láttam már idegesítő embert.:))

Hurri Kán 2011.10.18. 11:58:27

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
Norvégok korán érnek, brit tudósok kikutatták. Bizony.

SciNu 2011.10.18. 11:59:16

@Kata1987: Ezzel a nők többi része is így van :D Én senkinek sem vagyok soha az esete :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:00:42

@SciNuBob -I hear you, mon!-: ok a katonás/kórházas film címét megtaláltam: day of the dead 2008 :-) szeretsz? :-D

A polcfúró 2011.10.18. 12:01:06

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): @Picicsibe: Ilyen létrázásra gondoltál? :D Csak szólok, h nem volt a felsorolásodban bugyiiii.... :D

michaela77 2011.10.18. 12:01:26

@A polcfúró: hát igen, ez a doki is rá akar nézni harmadszor is szombaton. És akkor nem tudod eldönteni, hogy tényleg ilyen gondos, vagy csak ennyire le akar nyúlni.
Ha adsz nevet nagyon megköszönöm, hátha éppen nincs is messze tőlem.

dr. gernika 2011.10.18. 12:01:32

@Kata1987: Hitesd el vele, hogy apádnak titkos bankszámlája van, meg írt végrendeletet és őt kihagyta belőle.

HelloDoggy 2011.10.18. 12:02:15

@gernika: A pofon itt sovány, ide agyátültetés kell.

cyd 2011.10.18. 12:02:25

@( o_o ): Az a 28 héttel később, annak a zenéje nagyon jó: www.youtube.com/watch?v=ST2H8FWDvEA

Burgenlandi opelos 2011.10.18. 12:02:57

@( o_o ): Gagyihorror. Vagy a "Horrorra akadva 402" rendezőinek eladom a jelenetet kisfröccsé'
Egyszer fát vágtam elektromos láncfűrésszel, levágtam a kismegszakítót és akkor jutott eszembe a jelenet. Többiek nem értették min röhögök annyira.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 12:03:51

@A polcfúró: Nem hiszem, h Ape vagy bárki ilyenre gondolt. Olyat nem merek berakni... ;)

dr. gernika 2011.10.18. 12:04:04

@michaela77: Hát a dokibácsi az utolsó, akinek az én macskám kurvulni szokott. :D Igaz, nem is bántja, általában tányérnyi szemekkel és merevgörcsben vészeli át a beavatkozásokat. :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:04:20

@( o_o ): az első film neve meg the horde zombie movie

michaela77 2011.10.18. 12:06:23

@gernika: ezér is gondolom naivan, hogy ez a doki biztosan szereti az állatokat és ezt érzi meg benibébi is, amikor ilyen kezesbárány lesz neki:) Jön-megy a vizsgálóasztalon, szaglászik, vigyázni kell, hogy le ne ugorjon:)
A féreghajtó pedig annyira ízlett neki, hogy mászott fel a dokibácsira, hogy adjon még neki, állítólag szardínia ízűt használ:)

HelloDoggy 2011.10.18. 12:06:47

Én megértem a posztban szereplő férfit!
Ez egy szörnyű betegség, amiből nehéz kigyógyulni.
Ő nem tehet róla!

A nő számára nincs mentség :p

A polcfúró 2011.10.18. 12:06:57

@gernika: :D :D :D
Nekem volt olyan kandúrom, h amikor beszéltem a dokival telefonon, h kijön hozzánk akkor elbújt és csak akkor jött elő, amikor a doki elment! :D Pedig nem is miatta jött, de tudta a szentem! :)

A polcfúró 2011.10.18. 12:07:36

@michaela77: Oks, minnyá kitalálom hogy kell írni privátot, mert zöldfülű vagy ám...

cyd 2011.10.18. 12:07:50

@michaela77: "Ha adsz nevet nagyon megköszönöm..."
Szüleidnél reklamálj, de azért ezzel 34 évet várni...

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:08:09

@SciNuBob -I hear you, mon!-: és melyik az a film amiről én beszélek? tehát ez a sztori eleje ahogy írtam pasi menekül csaj fennakad és a pasi otthagyja a zombiknak majd pár év múlva ott van angliában ahol sikerűlt kiírtani a zomvi vírust és újrabetelepítés zajlik,közben kiderűl amcsiban vol két kölyke a csajtól és őket is áttelepíti.a két gyerek meg elmegy anyucit keresni és megtalálják de nem zombi mert valahogy immunis...

dr. gernika 2011.10.18. 12:08:10

@cyd: Én a dokitól a macskafejbőr hátrahúzást akarom megtanulni, amitől kitátja a száját, hogy a féregtelenítő tabit sk le tudjam nyomni a torkán.
@( o_o ): Nyakhoz? Fúj de prűd vagyok. Mire kell a nyak szex közben?

Szöszi 28 2011.10.18. 12:08:35

@gernika: Na ezzel van a gondom. Hogy apám olyan szinten pénztelen, hogy az már szégyen egy felnőtt embertől. Mert mindent próbál fizetni, míg ez a szar ott húzza le a hol tudja. Tehát nehezen hinné el, hogy van még mit félretennie:) El teszem láb alól, az a megoldás.

Hurri Kán 2011.10.18. 12:08:49

@A polcfúró:
Fogadjunk, ferdén állt az egyik polc. :D

Vezérsólyomka · http://www.laptopaksi.com 2011.10.18. 12:09:44

@Kytia: Nem véletlen volt ám az a három éves felsőfokú képzés :-)

goo.gl/jr3mU

SciNu 2011.10.18. 12:10:27

@( o_o ): És melyik? Ebből is van 2 :)
www.youtube.com/watch?v=7NMcHByxUyM
vagy:
www.youtube.com/watch?v=FaIeBjwUoRw
A második megvan és láttam is de már én sem tudom mi lett a vége :)

dr. gernika 2011.10.18. 12:13:43

@cyd: Hozzátenném, hogy akivel Nard leül egy asztalhoz, arról szivacsként szívja be az infókat és utána itt használja fel ellene. :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:13:45

@cyd: ja most látom akkor ez az a film amit kérdeztem :-D

Szöszi 28 2011.10.18. 12:14:23

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Jó, én még csak rondának se tartom magam, és mégis valószínűleg nulla embernek lennék az esete itt hirtelen a blogon:D Ezen ne akadj fent szerintem:)

A való világban meg...Gyanítom kb. észre sem veszed, ha valakinek mégis tetszel, mert nyomod a szöveget, hogy úgyse tetszhetek senkinek. Igazam van?:)

A polcfúró 2011.10.18. 12:14:36

@gyvy: Neeem, hát azt ön-kezűleg megcsinálom, tudod! De egy két szúrásra mindig jól jött a doki! :D

michaela77 2011.10.18. 12:14:50

@A polcfúró: rákattintasz a nevemre, és ott jobb felső sarokban van üzenetküldés.

@cyd: :DD Ez mondjuk nem volt rossz:)

@gernika: nem is kell leülni vele, elég ha hozzáfér a gépedhez..:(

cyd 2011.10.18. 12:15:54

@gernika: "Mire kell a nyak szex közben?"
Ez most ugye valami szofisztikált vicc, amit csak én nem értek?

A polcfúró 2011.10.18. 12:16:12

@Kata1987: Ne legyél ilyen kishitű már Te is! Nekem bejössz, így látatlanban is! ;-) Segédkezel a polcfúrásnál? :D

HelloDoggy 2011.10.18. 12:18:18

@Kytia: Lécci vezesd le, hogy itt is a férfi a hibás, hadd harapom fel az ereimet izibe! :p

michaela77 2011.10.18. 12:20:06

@gernika: mi azt mindig porrá törtük és összekevertük a tasakos-nedves kajájával.

Hurri Kán 2011.10.18. 12:21:39

@Picicsibe:
Jajjmár... nincsen ennek a jánynak anyja, hogy rászóljon, öltözzön fel rendesen, mert így megfázik? :D

@A polcfúró:
Ha jól értem, eszerint nem a macska volt beteg? :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 12:22:32

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Láttál engem, én sem vagyok matyóhímzés (csak kelet és közép európa egyik legjobb férfifelsőteste az enyém :D), mégis... Szóval ne panaszkodjál :) Némi fodrász, pár jótanács megfogadása barátnőktől, és máris fürtökben fognak lógni rajtad a sunák. :)

SciNu 2011.10.18. 12:22:46

@Kata1987: Amíg még próbálkoztam nem nyomtam ezt a szöveget. Ellenben pár lány akinél próbálkoztam legalább elmondta. Volt aki finomabban volt aki nem.

@( o_o ): Hát erről fogalmam sincs melyik lehet. Ráguglizok hátha lesz találat.

Szöszi 28 2011.10.18. 12:22:48

@A polcfúró: Ahaaaaa, ezt biztos csak azért mondod, hogy segítsek, közben nem is jövök be neked! Átverős vagy!

:D Amúgy a viccet félretéve ez nem kishitűség, csak benne van a pakliban:)

Szöszi 28 2011.10.18. 12:24:31

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Jéééézusom! Nard kedves valakihez! Hihetetlen:):)

dr. gernika 2011.10.18. 12:26:08

@Father Justice: Jaigen tényleg, akkor végképp cigók.

michaela77 2011.10.18. 12:27:39

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :)
Hétvégén egy könyvesboltban beleolvastam galla új könyvébe (nem venném meg, meg a larpourlartot is szeretem, de a megjelent könyvük szerintem borzasztó). Pont a következő viccet sikerült elolvasnom, nem szó szerint idézem:
"- Elnézést, megmondaná merre van Dallas?
- Nem is tudom, ön Memphis-i?
- Igen.
- Akkor nem mondom meg, aki memphisi járjon utána!"
És ezen képes voltam a könyvesbolt közepén röhögni:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:35:13

@cyd: csatlakozom,én se értem.

indapass90210 2011.10.18. 12:36:22

Az kiderült már, hogy ki vette a gumit?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:37:28

@SciNuBob -I hear you, mon!-: már cyd megadta amegoldást: 28 nappal később

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 12:38:57

@Dövan:

Szerintem a nő vette a gumit.

@( o_o ):

Az egy tök jó film :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 12:44:34

@gyvy: Nem fázik! Fűti a vágy... és épp nézi a pasit, aki majd a merülőforralóval ad még egy kis hőt.

De h anyja van e, aztat nemtom! :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 12:46:30

@( o_o ): szerintem a következő lehetett a téma:
-nézz már magadra,hol a fél zoknid?
-hihihi
-de most komolyan nagyon hülyén nézel így ki
-te engem ne hülyézzél csak betettem a hűtőbe mert forró volt a hangulat
-és akkor most egész életedben így fogsz járkálni?
-hihihi
-na szedd ki,így nem lehetsz a testvérem
-jó,majd felmászok és kiveszem de ne magyarázz már itt nekem ennyit...
:-DDD

Rebelde 2011.10.18. 12:49:05

ha valaki ennél a fickónál, aki ver, élősködik, lop, játékfüggő... pozitívumként említi meg, hogy legalább nem iszik, hát az se százas

Hurri Kán 2011.10.18. 12:51:21

@Picicsibe:
Ja, hogy ennyire forró a szerelem? Legalábbis arra az 5 percre? :DDD Értem...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 12:51:24

@Rebelde:

Lehet a szoba közepére sem szarik, nem döfköd bele hurkapálcát, és nem mondja, hogy mától a szelíd sünmalac a szobában alszik! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 12:53:16

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Igen, ez tényleg hihetetlenül értékelendő teljesítmény:)

dr. gernika 2011.10.18. 12:55:15

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Az ő örökségét herdálja.

ÉS mostantól legalább egy óráig lesz szíves senki sem kommentelni mert el kell mennem!
Köszi :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 12:55:44

@Rebelde: @A Jó Meglepően Izmos Hercege:
Vagy csak simán optimista, mint a kisgyerek, aki kap egy doboz lószart és megörül neki:
- Juhé', kaptam egy pónit, de még nem találom!

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:02:14

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: most már linkeljetek be képet,annyit beszéltek róla!!!!!! :-))))

cyd 2011.10.18. 13:02:45

@gernika: "...mert el kell mennem!"
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nard! meló van!

Hurri Kán 2011.10.18. 13:04:03

@cyd:
Azt nem mondta, hogy neki is ott kell lenni :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:04:25

@cyd: Lehet, hogy külsős céggel szeretné megoldani az akut problémát.

cyd 2011.10.18. 13:07:26

@gyvy: Az is meló, ha ki kell nyírni a konkurenciát.

Szöszi 28 2011.10.18. 13:07:45

@gernika: @A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ja, nem erről van szó. Nem számítok semmire apa után, bár ami azt illeti senki után a családban. Megmondtam, hogy nem akarok örökölni. Tudom, hogy hülyeség, de én senkinek a "halála árán" nem akarok semmit. Még élnek, kaptam annyit, amivel kiegészítettem a pénzem a lakásra, nekem ennél több nem kell.
Csak apám szó szerint elsorvad. Nem nagyon tudom már tétlenül nézni, csak erről van szó.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 13:14:27

@Kata1987:

Szerintem ő választotta a sorvadást. Nem tudsz megmenteni olyat, aki nem akarja, hogy megmentsék.

SciNu 2011.10.18. 13:16:52

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Neked van valamid ami belőlem teljesen hiányzik. Karizma. A fodrászok meg hülyék. Egy sem tud nekem jó frizurát készíteni én meg nem tudom mi állna jól nekem. Már 4 éve keresek egy jó frizurát.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 13:19:24

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Ha akarod megadom az én fodrászom számát, 11 éves koromtól járok hozzá, nagyon jó arc a Lali. :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:19:35

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Karizmot te is tudsz fejleszteni, ha akarsz.
Nekem jó frizurám van, de sajnos nem tudom nélkülözni. Ha gondolod, esetleg néhány randi erejéig kölcsönadom, de reggel mindenképpen hozd vissza!

indapass90210 2011.10.18. 13:20:32

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: érthetetlen, hogy a kasszától való távozás után miért nem lyukasztotta ki egyből...

Чапаев 2011.10.18. 13:20:58

@Picicsibe: ... merülőforraló .. aham... :D :D :D

(fuldoklik a röhögéstől)

Jelzem a szovjet ipar remek merülőforralókat produkált anno, csak épp akkora teljesítményfelvételük volt, hogy a turistaházakban vagy a biztosítékot baszták le kapásból, vagy a konnektor kezdett diszkréten olvadozni körülöttük... :D

indapass90210 2011.10.18. 13:24:18

@Чапаев: szerintem inkább a biztosíték meg a konnektor szar :D

Naponta tapasztalom, hogy a 16 amperos biztosítékot lecsapja a 2000 wattos fűtőventillátor is.

Szerencsére az éjjel (nem is értem hogyhogy ilyen korán) elindult a távfűtés :D

Hurri Kán 2011.10.18. 13:27:46

@Чапаев:
Éppen ezért én a szovjet ipar egy másik remekét, a Kiváló Szovjet Támadó Benzinfőzőt vittem magammal mindig ilyen helyekre. NA az nem baszta le a biztit, de amikor beüzemeltem, ember nem mert 10 méternél közelebb jönni. :D

Чапаев 2011.10.18. 13:27:59

@A polcfúró: Cs&P gruppen, leszbishow-val felvezetve... Hmmm ... Kezdek komoly üzleti lehetőséget látni a dologban! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 13:29:55

@Чапаев: A gruppenben, nem vagyok benne:):)

Чапаев 2011.10.18. 13:30:05

@gyvy: Benzinfőzőből sikerült szert tennem egy háború előtti svéd darabra, a mai napig működik. Néha a pumpánál a bőrözést kell kicserélni, ennyi a szervízigénye.

Чапаев 2011.10.18. 13:30:59

@Kata1987: Figyelj, ez még csak a stratégiai tervezés, az árat majd később beszéljük meg! .)

Szöszi 28 2011.10.18. 13:31:52

@Чапаев: Nincs az a pénz, amiért vállalom:D

Чапаев 2011.10.18. 13:32:21

@Dövan: Voltak még falban füstölő vezetékek is! :D Amúgy kb. azok is 2-3 kW-os cuccok voltak.

Hurri Kán 2011.10.18. 13:32:40

@Kata1987:
Ha nem próbálod ki, sosem tudod meg, hogy milyen. :D

@Чапаев:
Ez is működik hibátlanul, igaz, ez nem pumpás, elő kell melegíteni, emiatt néha hátrafelé is köp egy kis forró benzint, de hát mellé kell ülni, nem mögé. :D

Чапаев 2011.10.18. 13:33:40

@Kata1987: Hidd el, van, csak még nem kínáltak annyit! :D

Чапаев 2011.10.18. 13:34:38

@gyvy: Na igen, a benzinfőző veszélyes üzem, ha emlékszel a Mester és Margaritára! :D

Чапаев 2011.10.18. 13:35:09

Na, most pedig hagyjatok dolgozni! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 13:35:50

@( o_o ): Jó, csak elméletben írom ezt, de! Ha választanom kéne egy gruppen party és aközött, hogy egy jó nővel feküdjek le, az utóbbit választom:)

Чапаев 2011.10.18. 13:36:01

@( o_o ): Te, nem akarsz az asszisztensem lenni? :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:36:04

@Чапаев: gyanús vagy.Gernikának hirtelen el kellett mennie te pedig hirtelen dolgozni akarsz :-D

Szöszi 28 2011.10.18. 13:36:27

@gyvy: Lehet. De vannak dolgok amit elképzelhetőnek tartok, hogy megteszem és vannak amikről tudom, hogy nem teszem:D

SciNu 2011.10.18. 13:36:58

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: @( o_o ): Ha tud kitalálni is frizurát akkor jöhet a címe :)

@Köldökszösz (csodalampa): És le kell előtte borotválnom a fejem hogy elférjen a frizurád rajta? :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 13:37:09

@Kata1987: oké akkor a leszbi és a grupen jeleneteket külön forgatjuk :)

@( o_o ): fogadjunk te vagy az ;) De 0-ással mész végig Scinu fején? A rövid hajat férfiasnak találják a nők nem?

@A polcfúró: "segédkezel" .. lehet csak a gyertyatartónak gondoltad Katát a jelenetbe?? :) TE leszel a főszereplő?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:37:55

@Чапаев: jó.az ilyenfajta munkáidból befolyt összegek elköltésében szívesen aszisztálok :-))))

Hurri Kán 2011.10.18. 13:38:21

@Kata1987:
Ki mondta, hogy fizetnének érte? :D

@Чапаев:
Most rendkívüli mód elszégyelltem magam, de nem emlékszem. .)

Чапаев 2011.10.18. 13:38:52

@Kata1987: Te, hogy bennünk mennyi közös vonás van! :D :D :D

A gruppennel mondjuk én is inkább csak pénzt csinálnék, a jó nővel meg inkább gyereket, hogy legyen mire költeni azt a sok pénzt, amit az előbbivel megkerestem! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 13:39:49

@gyvy: Чапаев 2011.10.18. 13:30:59

@Kata1987: Figyelj, ez még csak a stratégiai tervezés, az árat majd később beszéljük meg! .)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 13:40:51

@Чапаев: Ühüm. Am én is az ilyet szeretem... Amitől el kezd "olvadozni a konnektorom", aztán kapásból megbasz! :P

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:41:04

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): hát lehetnék akár,ha jóképű lenne,de állítólag nem az :-D.Na meg egyszer estem neki a pasimnak géppel,utána rohanhattunk fodrászhoz kiigazításra :-S.
@SciNuBob -I hear you, mon!-:a fodrászom azért fodrász mert szeret alkotni,versenyeket is nyert és eddig akárhány pasinak levágta a haját abba mind belezúgtam :-)

Hurri Kán 2011.10.18. 13:41:17

@Kata1987:
Ebben az is benne van, hogy az összeg nulla lesz. :)

Чапаев 2011.10.18. 13:41:39

@( o_o ): Te, hol voltál történelemórán, amikor a spanyol polgárháborút tanították? gernika... akarom mondani Guernica után rengeteg munka volt ... főleg romeltakarítás! ;)

Szöszi 28 2011.10.18. 13:43:06

@gyvy: Elképzelhető:D De se 0 pénzért se sok pénzért nem vállalom a gruppent:D Te igen?:D

Szöszi 28 2011.10.18. 13:43:38

@Чапаев: Van egy olyan érzésem, hogy ez a vonásom elég sok férfival közös vonás lenne:D

Чапаев 2011.10.18. 13:43:55

@Picicsibe: Várjál, a konnektoron két lyuk van, amit ráadásul egyszerre kell betömni a villásdugóval! Biztos, hogy jól átgondoltad te ezt a koreográfiát? ;)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:44:02

@gyvy: vagy ő fizet,hogy részt vehet ilyen nagyszabású produkcióban :-D

Hurri Kán 2011.10.18. 13:44:14

@Kata1987:
Ha rajtam kívül csak három jó nő vesz benne részt, akkor semmi kifogásom ellene. :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:45:26

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Meglehet.
Adok flexet meg újságpapírt. Ha nagyobb a fejed, mint az enyém, akkor flexel méretre igazítjuk, ha kisebb, akkor kitömjük újságpapírral, hogy szépen rásimuljon a frizurám.
:DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 13:45:40

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Nemcsak kitalál, hanem csak olyat csinál neked ami jól áll. Ha valami saját elbaszott ötleted van rá, és szerinte az nem lenne jó neked, nem fogja megcsinálni, hanem elhajt a gecibe :)

SciNu 2011.10.18. 13:46:28

@( o_o ): Remek. Akkor kérném privibe a címét és meglátom mit tud kezdeni velem. Remélem azért nem én leszek a férfi Gaga a végén. :D Valahogy a "szeret alkotni" kifejezés kicsit megrémít. :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:46:32

@Чапаев: ez a csajokespasikblog kicsit erotikusan fűtött lett mostanában, ez a hideg miatt van,vagy mindenkit átvert a pasija/nője és most böjt van?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:47:17

@SciNuBob -I hear you, mon!-: küldjél képet megmondom tud-e belőled pasit csinálni :-D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:47:24

@Picicsibe: Na végre visszatértél! Ez hiányzott már nagyon! :D

Чапаев 2011.10.18. 13:47:27

@gyvy: Konkrétan leégett egy áruházi delikát-osztály meg a Gribojedov, két, benzinfőzővel sétálgató imposztor ténykedése folytán. Ja, meg talán még egy lakás is a Szadovaján, már rég olvastam, nem vagyok biztos benne.

Чапаев 2011.10.18. 13:48:17

@Kata1987: Szerintem te most rám koncentrálj, ne a többi férfira! :P

Чапаев 2011.10.18. 13:49:53

@( o_o ): Tudod, ha már itt az ősz, legalább próbáljuk meg valahogy mérsékelni a fűtési költségeket! ;)

Szöszi 28 2011.10.18. 13:49:59

@( o_o ): Biztos fordítva működünk és nem tavasszal zsongunk, hanem ősszel:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:50:51

@( o_o ): Vagy mindenki itt éhezteti magát egész nap, hogy aztán este otthon jóllakhasson! :D
Vagy otthon is csak a DIY marad.

Szöszi 28 2011.10.18. 13:50:55

@Чапаев: Szerintem én most éppen egy nőre koncentrálok, semelyik férfira nem, rád sem:D

Чапаев 2011.10.18. 13:51:08

Na, mára ennyi, boldog további Nemzeti Pinanapot! :)

Чапаев 2011.10.18. 13:51:39

@Kata1987: Kitalálom, sminkelsz a tükörben! :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:52:10

@Чапаев: A nőknek könnyű! Az összes pina náluk van.

cyd 2011.10.18. 13:54:10

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): "A rövid hajat férfiasnak találják a nők nem?"
Tegnap a fodrászom kifejtette, hog neki a Jason Statham-féle "frizura" nagyon bejön szóval elképzelhető.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 13:55:59

@cyd: Meg azt baromi babrás lehet elkészíteni, ellenben ugyanannyit fizet érte a kuncsaft.

Szöszi 28 2011.10.18. 13:56:39

@Чапаев: Nem:) Mindenről úgyis csak elméleti síkon beszélgettünk. Szóval azzal a nővel is max. elméleti síkon tudok foglalkozni:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 13:58:28

@cyd: szerintem Jasonnél nem a frizura jön be :-). De igaz,pl én is a rövidet szeretem,hosszú taszít.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 14:01:04

@Köldökszösz (csodalampa): LoL :D hát ezzel 100% egyet kell értenem!

@Picicsibe: akkor nem szabad sokat tétovázni, mert hamar lecsökken a feszültség, ha az olvadás után nem kezdünk gyorsan oltásba a szűzoltó fecskendővel :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 14:02:04

@( o_o ): Ezt úgy érted, osztozzunk meg rajta? :DDD

FSM-hívő 2011.10.18. 14:03:13

Csak azokon lehet segíteni, akik hagyják. A posztban szereplő csaj nem hagyja, úgy kell neki. Sőt, ha a posztoló kéretlenül próbálna segíteni, azzal csak két dolgot érhet el:
1. Megutálja a csaj;
2. Még szorosabban fog kötődni a piócához.

Ha észérvekkel nem lehet lebeszélni a dologról, akkor hagyni kell. De nem kell aggódni, nagyon sok támogatásra lesz szüksége a csajnak, ha a faszi otthagyja egy pénzesebb luvnyáért, majd akkor lehet pátyolgatni.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 14:04:45

@Köldökszösz (csodalampa): nem,arra gondoltam,hogy a többi nem tudom hol van de ne nálam keresd :-D

Hurri Kán 2011.10.18. 14:05:20

@( o_o ):
A hírnévnek ára van. :D

SciNu 2011.10.18. 14:09:35

@Köldökszösz (csodalampa): Ragasztó is kell majd hogy a szél le ne fújja a fejemről.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nagyszerű, jöhet az ő címe is :D

@( o_o ): Mindig ez a fénykép kérés... Na majd holnap készítek egy újat addig meborotválkozom és megpróbálok valamit kezdeni a hajammal is. Hétfőn egész jól sikerült elfeküdnöm. :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 14:12:21

@SciNuBob -I hear you, mon!-: mert,ha valaki annyit hangoztatja,hogy csúnya azt azért megnézném.Főleg ilyen zombis hétvége után,kicsit átértékelődőtt bennem a csúnya fogalma :-D

Szöszi 28 2011.10.18. 14:17:03

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Uhh, tényleg, én nem is küldtem neked képet, pedig ígértem hehe:D Nem is fogok, mert elküldöd Nardnak, és hallgathatom milyen ronda vagyok:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 14:19:51

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Amúgy a keletinél van fodrászat, keleti-blaha között, de közel a keletihez.

g.co/maps/zsv2b

Pont a sarkon (Berzsenyi Dániel - Rákóczi út)

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 14:21:37

@gernika: No, most mar lehet hozzaszolni. :))

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: @cyd: Nem is ertem sracok, hogy miert cikizunk titeket a noiesseggel, amikor nyomatjatok a sok pasis temat. Cukornyuszkok :))

Szöszi 28 2011.10.18. 14:25:25

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Tudom, hogy hülye szőkének tartasz, de nem gondolod komolyan, hogy ezt elhiszem?:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 14:27:00

@Frigyesur:

A fodrászat nagyon fontos dolog. Kittyvel már wowban is voltunk fodrászolni. Ne tudd meg ha kicsit megnő a hajam, gernika már megrázza a bántalmazókardigánt. (Amúgy már ott van a tuti Isaurás képe gernikának) :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 14:28:12

@Kata1987:

Engem nem zavar, hogy Scinut szivatod meg ezzel :D Nem vagyunk napi kontaktusban. :) Tőlem aztán... ne is küldjél neki semmit. Nem is tudtam, hogy ilyen kis fosós szöszi vagy. :P

Szöszi 28 2011.10.18. 14:31:20

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Még jó, hogy:D Alapból is szívod a vérem, hátha még esetleg valamilyen úton módon egy kép is nálad landolna és magyaráznád, hogy ilyen és ilyen vagyok, tudod igazolni is, azt már nem viselném el:D:D

cyd 2011.10.18. 14:31:42

@Frigyesur: Jajj de hiányzott drágaságos nagyúr, há' mint üveges tótnak a hanyattesés.

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 14:34:04

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :D Jolvan csinimacko, ha te mondod :)) Nalunk forditva: nekem tetszik, ha hosszabb a haja, o meg jon azzal, hogy hosszu (hosszu??! ertelmezhetetlen, az en hatkozepig ero hajam a hosszu :S). gernika folyton razza a kardigant, mindenert. De Loreal Nardy, loreal :D (:DDD Kiralysag, johet :)))

Fel eve nem birom ravenni magam a fodraszra, ti meg frizuraztok. :)))

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 14:35:56

@cyd: Igazan kedves, cukisagos cyd, igazan kedves :))))

Szöszi 28 2011.10.18. 14:36:38

@Frigyesur: Az a tapasztalatom, hogy a nők sokkal ritkábban járnak fodrászhoz, mint a férfiak:) Nekem is általában fél év mire rászánom magam, annyit teszek, hogy 3 havonta befestem a hajam:) Pasik között van ismerősöm aki 2 hetent jár, de 2 havonta majdnem az összes.

A polcfúró 2011.10.18. 14:36:48

Tádámmm, visszatértem! Elaludtam basszus...

@gyvy: Hát nem nevezném betegségnek, de kétséget kizárólag vannak olyan korcsok, akik annak veszik...

@Kata1987: Nem szorulok segítségre ilyen téren... pusztán kedves akartam lenni, de nem erőszak a polcfúrás nálunk! :)

@Чапаев: Te már semmilyen szinten ebbe ne gondolkozz. Viszont a hozzászólásokat elnézve asszem lassan tisztáznunk is kellene mit jelent a gruppen. Szerintem több nő és több pasi együtt, a számok lényegtelenek...

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Mivel eddig egyetlen hölgyemény sem jelezte rajtam kívül, h jeleskedik polc szerelésben, úgy gondoltam ez egyértelmű, de látod, azért próbálkozok befűzni másokat is, nem vagyok olyan irigy, hogy magamnak akarjam az egész dicsőséget!

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Sztem ő is az enyémen...te mocsok! :D

SciNu 2011.10.18. 14:37:11

@( o_o ): Na épp ettől félek :D
Amúgy egy zombit azért még lepipálok külsőre :D

@Kata1987: Nem vagyok árulkodós :)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Thx. A google mappel lazán odatalálok majd. :)

Szöszi 28 2011.10.18. 14:39:24

@A polcfúró: Áhh, tönkre tett a világ...Már a puszta kedvességben is azt látom meg, hogy a másik tuti akar tőlem valamit, hehe:D
Amúgy köszönöm, jól esett:D

Hurri Kán 2011.10.18. 14:41:14

@Kata1987:
Nincsen neked üldözéses mániád? :D

cyd 2011.10.18. 14:44:19

@Kata1987: Azért érzed, hogy az ezen empirikus úton elvégzett kutatásod tapasztalataiból írt disszertációra nem kapod meg a Nobel-díjat?
Egy pár centis rövid haj két hónap alatt arányaiban baromi sokat nő.
Szöszi :)

Szöszi 28 2011.10.18. 14:44:52

@gyvy: Üldözési mániám? Nincs. Gondolod, hogy van? Akkor lehet, hogy van. Csaknem...Vagy mégis?:D

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 14:45:01

@Kata1987: Jo, de mondjuk ok azert, mert rovid donto tobbsegben a hajuk. Nekem felevente kene jarnom, de mar 1 eve nem voltam sztem. Nagyon utalom, ha a fejemen matatnak. Meg utana olyan termeszetellenesnek erzem es nem tetszik :D

Szöszi 28 2011.10.18. 14:49:04

@cyd: @Frigyesur: Jó, a két hetente részre értettem, hogy kicsit túlzásnak tartom:) És, mint tényt közöltem, hogy sűrűbben járnak fodrászhoz a férfiak, mint a nők. Ez cáfolhatalan:D

JOKKA21 2011.10.18. 14:49:14

Barátnő: Hülye picsa vagy
Barátnőd: Hülye picsa
Pasi: Jól nyomja és életművész
Barátnőd számát kérem szépen, ilyen nő kell nekem is, aki eltart és ad pénzt tippmixre.:D

indapass90210 2011.10.18. 14:51:56

@JOKKA21: "Barátnőd számát kérem szépen, ilyen nő kell nekem is, aki eltart és ad pénzt tippmixre.:D"

VS

"egy magas, sportos, jóképű fiú"

JOKKA21 2011.10.18. 14:52:16

@Dövan: Jó, akkor elég, ha eltart.:D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 14:55:13

@JOKKA21: szerintem elégedj meg a tippmix fizetésével :-P

indapass90210 2011.10.18. 14:55:32

@JOKKA21: tehát a magas, sportos, jóképűből melyik kettő az igaz? :D

indapass90210 2011.10.18. 14:56:30

Tényleg, csajok, mi számít magasnak?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 14:56:42

@JOKKA21: akkor folytatnám a listádat :-)
Jokka21:hülye picsa! :-)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 14:57:10

@Kata1987: A szomszéd néni minden szombaton ott kezd. Apuka beülteti a kocsiba és viszi a fodrászhoz. Majd mikor végez, megy érte.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 14:57:23

@Kata1987: ez a baj a mai nőkkel, ha kedves vagy vagy akár csak rámosolyogsz, egyből azt hiszik, hogy meg akarod dugni őket. Minden cselekedetben valami hátsó szándékot látnak...

@gyvy: én nem üldözésinek hívom.. :D

JOKKA21 2011.10.18. 14:57:27

@( o_o ): Elég nekem az is.:D

@Dövan: Sportos vagyok, mert megnézem ma az egyik BL meccset, magas vagyok egy 150centis nőhöz képest és jóképű vagyok, ha a csaj bebaszik.:D

Szöszi 28 2011.10.18. 14:57:54

@Dövan: Nálam 190cm a magas kategória kb.:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 14:59:07

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): "egyből azt hiszik, hogy meg akarod dugni őket"

Sajnos ezzel együtt kell élni és meg kell tanulni nemet mondani! :DDD

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 14:59:23

@Köldökszösz (csodalampa): "Tényleg, csajok, mi számít magasnak? "
TE CSAJ!!!! :-P

indapass90210 2011.10.18. 15:00:26

@Kata1987: wow. A népesség kb 10%-a fér ebbe bele :D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:01:49

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): "ez a baj a mai nőkkel, ha kedves vagy vagy akár csak rámosolyogsz, egyből azt hiszik, hogy meg akarod dugni őket."Én úgy fogalmaznék nyitott könyvek vaygtok :-D
"Minden cselekedetben valami HÁTSÓ szándékot látnak"
Nem minden nő olyan perverz :-D

JOKKA21 2011.10.18. 15:01:56

@( o_o ): Arc téged, hogy kell szólítani?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:02:09

@( o_o ): Igen ezt utána én is észrevettem, de gondoltam mindenki átsiklik majd rajta. Bassza meg!!!

Egyébként akkor jöhetne a kakaó? :DDD

Szöszi 28 2011.10.18. 15:02:19

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Jaaaaa, pont ez volt az első gondolatom, hogy Polcfúró (aki mellesleg nő:D) meg akar dugni, csak azért mondja:D Jaj, fiúk, nem mindig minden a szex körül forog:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:03:05

@JOKKA21: Én azt hittem két ordenáré csöcs! :P

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:03:20

@JOKKA21: Fenséges Úrhölgy,csak így egyszerűen :-)))

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:04:13

@Köldökszösz (csodalampa): ha csaj vagy akkor igen,mert akkor a kaózás nem számít megcsalásnak :-D

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:05:38

@Köldökszösz (csodalampa): mocskos vagy! ez egy arc!!!
mert ha már névtelen vagyok akkor csöcstelen akarom mondani arctalan ne legyek már :-D

JOKKA21 2011.10.18. 15:07:56

@Köldökszösz (csodalampa): Az is lehet, big tits at home.:D

@( o_o ): Jó lesz az Csájénak is.:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 15:08:54

@Dövan:

Hát én kiestem 185 vagyok :( Már a nagyseggű lapos szőkéknek se vagyok jó! :D :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:09:08

@( o_o ): Fiúval kakaózni megcsalás?

Bocsánat, én eddig tényleg azt hittem, hogy azok a mellek engem néznek, de így már értem. :P
Fenséges Úrhölgy, még egyszer elnézésedért esedezem!

A polcfúró 2011.10.18. 15:09:11

@Kata1987: Mondjuk ez annyira nem akadályozna meg benne! ;-) De azért ne aggódj nagyon, nem erről van szó...

@( o_o ): Én igen! ;-)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 15:10:44

@Kata1987: áá pont erről beszélek szöszi! Hogy nem gondolok mindenbe azt és nem a sex körül forog a világ, erre TE megint előhozod.. most akkor kinek a gondolatai is forognak akörül??? :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:12:27

@Köldökszösz (csodalampa): azt hiszem a mellek így néznének ki (o)(o)és nincs közöttük vonal,csak hogy okítsalak :-D.

"Fiúval kakaózni megcsalás?"
A körülményektől függ,hogy annak számít-e,de aki az arcomat mellnek nézi azzal még egy kakaózás is mást jelenthet :-D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.18. 15:12:28

@A polcfúró: jool van úgy látom itt minden nőben van enyhe leszbikus hajlam :) Még a végén tényleg lesz CSP grupi, de minket férfiakat kihagynak asszem.. :)

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:13:14

@A polcfúró: hát igen ezt valahogy sejtettem :-D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 15:13:48

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Ööö...hát szűzoltásról itt már rég nincs szó! :)

JOKKA21 2011.10.18. 15:14:42

@Picicsibe: Jó csaj vagy Csibém?:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:15:35

@( o_o ): Ezek már öregebb mellek, jobban eltávolodtak egymástól! :P

Na jó, ebben lehet valami. Ne kísértsd az ördögöt! :D

A polcfúró 2011.10.18. 15:16:52

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Álcázd magadat nőnek és beveszünk! ;-)

@( o_o ): Nem csinálok titkot belőle! :) "de tényleg, ennyire látszik? tényleg???" :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:18:46

@( o_o ): Én hurkának mondanám, de legyen csak ránc. :P

cyd 2011.10.18. 15:20:47

@Köldökszösz (csodalampa): Jónak mondod, akiről a medvés sünis viccet mintázták.

A polcfúró 2011.10.18. 15:21:35

@Köldökszösz (csodalampa): Nem gáz, tudni való, hogy akinek nincs meg az adja mindent annak néz...ami nem...ez normális!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:22:38

@cyd: Mivel mondtad, mivel mondtad!

Most is röhögök, pedeig már ezerszer hallottam.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:23:19

@Köldökszösz (csodalampa): keress rá a "kötés mell puruttya" szavakra googleban és ki adja (első kép),hogy szerintem te mire gondoltál :-D

A polcfúró 2011.10.18. 15:23:45

@A polcfúró: de gáááz, ADAGJA, persze h adagja... na

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:24:36

@A polcfúró: Beírtam google translatebe, de semmit nem adott ki.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:25:25

@A polcfúró: Így már összeállt! Egyébként meg ő rajzol mindenhová melleket! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 15:25:57

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem azt mondtam, hogy nem vagy jó:) Azt mondtam a magas nálam a 190cm kb. Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a magas pasikról rossz emlékem van:D Tehát a te magasságod pont tökéletes. gernikának természetesen, nem nekem:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 15:27:56

@Kata1987:

Igen, mivel hordhat magassarkút is, akkoris magasabb vagyok nála. Tök praktikus kellék vagyok. :D

Ezek szerint a gnómokra buksz?

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:28:14

@Köldökszösz (csodalampa): gondoltam lelombozlak kicsit :-),így most már nem csöcsörészésen fog járni az eszed :-P

A polcfúró 2011.10.18. 15:29:19

@Dövan: Azt írta magáról egy csak h "magas"? Erre megkaptad már a mindent átütő válaszokat? Tapasztalataim szerint 170-től már magasnak mondják magukat...

indapass90210 2011.10.18. 15:29:48

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: az téli cipőmben én is annyi :D

mindik tuttam, hod a magasszarkú a nerő!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:30:45

@( o_o ): Engem ilyenekkel nem lehet eltántorítani :-)

A polcfúró 2011.10.18. 15:31:23

@Köldökszösz (csodalampa): :D :D :D Jól van na, elírtam...

Az jó vicc, én pinával ismerem... :D

Hurri Kán 2011.10.18. 15:34:36

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):
Úgy döntöttem, ma nem személyeskedek. :)

A polcfúró 2011.10.18. 15:34:59

@( o_o ): Fúúú, a képeknél lejjebb még durvábbak vannak... :S

Szöszi 28 2011.10.18. 15:35:00

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Neeeem. Mondom, hogy 185cm magasság jó:) De, ha 190cm körüli a magassága, akkor már fokozottan figyelek, hogy szemétláda e?:D Pusztán rossz emlékek, ezért figyelek az ilyesmire:D Én 167cm magas vagyok, tehát annál azért igen, 10cm-el legyen magasabb a pasi minimum, hogy én is felvehessek magassarkút:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:35:23

@Picicsibe: Rossz helyen kerested! Fordulj hozzám bátran, bizalommal! Nem bánod meg! ;)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:36:29

@Kata1987: Frusztrálna, ha magasabb lennél magassarkúban, mint a pasid?

A polcfúró 2011.10.18. 15:36:44

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: 185-től a pasik is magasok, nyugodjál meg...

A polcfúró 2011.10.18. 15:38:38

@Kata1987: Ez kb. olyan mint a múltkor a szakítóson a túró rudi meg a bal kéz! :D

Szöszi 28 2011.10.18. 15:38:57

@Köldökszösz (csodalampa): Kicsit. De a tapasztalatom az, hogy ez nem engem zavar, hanem a férfit. Magassarkúban picit magasabb vagyok a nempasimnál, és zavarta:)

Szöszi 28 2011.10.18. 15:40:23

@A polcfúró: Nem voltam jelen a szakítóson, nem tudom miről van szó:D Mi az összefüggés?:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:40:35

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Szerintem nem. De mondjuk én hobbitként nem is alkothatok véleményt a nagyok között. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 15:43:34

@Чапаев: Hmm. Két lehetőség van:
1. Kötekedsz velem! (nem ajánlom!)
2. Belédcsapott a villám, és olyan lett a humorod, mint Frigyesurnak! (bocs Frigyesur ez nem negatív kritika! de tényleg!) :))

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:44:41

@Köldökszösz (csodalampa): látod a fathertől megtanultam mit nézzek a pasikban :-D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:45:46

@( o_o ): Én is leginkább magamat szeretem a nőkben.

(O_O) (törölt) 2011.10.18. 15:47:55

@Köldökszösz (csodalampa): én magamban leginkább NEM téged szeretlek :-D.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 15:48:52

@Köldökszösz (csodalampa): És a paplan alá fingó? :) Őt nem zavarja!
Mert ha nem, megyek. Úgy is kiakartam veled próbálni valamit! :))

cyd 2011.10.18. 15:50:25

@A polcfúró: Az még eléggé az átlag. Szerintem 180-tól lehet igazán a magas kategóriát bevezetni.
Erről is lecsúsztam két centivel :(

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 15:50:38

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Szerintem akarki mellett lehet magassarkut hordani. A titok az, hogy a labra kell felhuzni.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:51:13

@Picicsibe: Na, ehetem az osztrigát, meg a zellerkrémlevest.

Mikorra érsz ide, addig kiszellőztetek. :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.18. 15:53:27

@Frigyesur:

Hát eléggé nyomin néz ki, amikor a nő felveszi (A LÁBÁRA!), és emiatt a pasija kertitörpévé silányul mellette. ld a gülüszemű réka és sóher norbi. :D

A polcfúró 2011.10.18. 15:53:38

@cyd: Én csak azt mondtam, h nem egy 170 cm körüli nőtől hallottam már, h ő magas... szal ők aszongyák...

cyd 2011.10.18. 15:54:26

@Köldökszösz (csodalampa): Frusztrálna, ha fölfelé kéne csókolnod?
Egysze volt ugyanolyan magas nőm, mint én. Hazakísérés után Ő már a kapu pár centis lépcsőjén állt és mit ne mondjak meglepődtem, hogy nekem kell hátrahajtanom a fejem.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:55:47

@Picicsibe: Jóvanna, kihagyhatatlannak tűnt. :DDD
Amúgy mit? Most már felcsigáztad a "kiváncsiságomat"!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:57:11

@cyd: Engem nem. Az sem zavar, ha a hónuk alá csapnak.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:58:04

@cyd: Egyébként ma úgyis ez a nyerő. Felfelé nyalsz, lefelé taposol.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 15:58:51

@Picicsibe: Csak azért eljönnél, hogy nekem örömet okozz! Komolyan, ilyen jótétlélekből kellene több. :*

cyd 2011.10.18. 15:59:09

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ezért nem hordasz magassarkút? Hogy ne legyél magasabb, mint a pasid? Megértelek :D

Frigyesur (törölt) 2011.10.18. 16:00:54

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Igen, veluk pont ez a baj. Nem am a csokkentett natrium tartalmu so, nem, nem. Hogy a csaj magassarkuban nagyobb. Teeeeeeelllllleg :))))

Nem tudom, en meg sosem gondoltam pozitivumnak, hogy valaki mellett felvehetek!! magassarkut. Valahogy ez nem villanyoz fel. (Jo, tudom, ez nem az en problemam, az egyertelmu, de sztem gernika is akkora, mint en.)

A polcfúró 2011.10.18. 16:01:14

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Fordított eset, de vicces volt. Egy langaléta (barát) barátom jó pár év ismeretség után nem hitte el, h én nem vagyok magas (mindig magassarkút hordok)...szidta nekem az alacsony csajokat. Megesküdtem neki, h legközelebb leveszem a cipőm, bárhol is találkozzunk! :) Mondjuk fekve nem volt olyan feltűnő a különbség! :D :D :D

Hurri Kán 2011.10.18. 16:01:17

@cyd: Helyet kellett volna cseréjetek. Ennek az az előnye is megvan, ha rosszul csókol, egyszerűen hanyatt lököd a lépcsőn. :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 16:01:35

@Köldökszösz (csodalampa): Hmm! Miért csak neked lenne jó? :)
Akkor lehet nem egyre gondolunk. Bár neked én csak 1 linket küldtem! Ehh! Biztos keversz valakivel! Pff! :D

cyd 2011.10.18. 16:06:20

@A polcfúró: Ja! Nőknél kb ott indul.

A polcfúró 2011.10.18. 16:10:01

@cyd: Te akkor 178 vagy, ne bőgjél, az még bőven nem törpike kategória! A női átlagmagasság állítólag 160 cm (:-O), szal azoknak te bőven magas vagy! :)

dr. gernika 2011.10.18. 16:10:08

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Szép a szemed, szép a szád, a többi átlagos. Önbizalmad nincs, az látszik. Nem mondom el többször.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:10:57

@Picicsibe: Már a feltételezés is sértő. Hogyne emlékeznék!
Majd húzzuk a strigulákat és akinek több gyűlt össze reggel 6-ig az kapja ágyba a kávét!

cyd 2011.10.18. 16:11:46

@gyvy: Egy darab, 5 centis lépcsőfok volt és nem tudom nálad hogy megy de én kísértem haza a nőt, szóval nem álltam be a kapuba, míg ő a járdán álldogált :)

@A polcfúró: Úgy szidnám Neked az alacsony nőket béjbe... :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:12:15

@gernika: Vegyen fel bankrabló maszkot. Abban ügyesen hangsúlyozza a pozitív vonásait.

A polcfúró 2011.10.18. 16:12:51

@cyd: Rákerestem: hu.wikipedia.org/wiki/N%C5%91

Baszki, ezek az illusztrációk!!!!!! :D :D :D :D

Ha ezzel a testtel illusztrálják a női nemiséget én vénusz vagyok! :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:13:45

@gernika: Most röhögsz, de ilyenek beállnak ám komolyan is!

A polcfúró 2011.10.18. 16:14:24

@cyd: Jah, hát az ágy az nem azé volt... megérett rá a barátság! :D :D :D

A polcfúró 2011.10.18. 16:15:28

@cyd: Innen látszik milyen lúzer vagy! Remélem az eső is esett! :D

cyd 2011.10.18. 16:15:52

@gernika: Rémy ambivalens. Mikor bedobta a horgász botját a folyóba, akkor kitekertem volna a nyakát, vagy mikor autókon ugrált.
Amikor viszont egy francia kupadöntőn simán kiadta magát a csapat tagjának és ő is futott a kupával tiszteletkört, meg lejattolt mindenkivel az csúcs :)

@A polcfúró: A 160 az alacsony, a női átlag 165 körül van. Ne mmondtam, hogy törpike, de lehetne több is :(

Hurri Kán 2011.10.18. 16:16:50

@cyd:
Állj... Járdának háttal eleve nem csókolózok. Úgy nem látom meg, ha jön a férje. :DDD

@A polcfúró:
:XDDDDD

A polcfúró 2011.10.18. 16:19:13

@cyd: Basszus akkor átlagos vagyok, nem fogom ezt kiheverni!

Чапаев 2011.10.18. 16:20:32

@Picicsibe: Melyik lehetőség volna kedvedre való? ;)

cyd 2011.10.18. 16:23:18

@A polcfúró: Az vagyok szivi, mert azóta nem tudom kiverni a fejemből és bár akkor nem esett, de azóta jön velem a személyes kis esőfelhőm.
Höhö. Most nézem, ma van a születésnapja. :S

@gyvy: És ha a házból jön?

SciNu 2011.10.18. 16:23:50

@gernika: Köszi, próbálom majd szem előtt tartani ezeket.
A troll meg zseniális :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:25:33

@cyd: Pedig amíg nem lesz új, addig kísérteni fog.

Чапаев 2011.10.18. 16:26:12

@A polcfúró: Tudod, különféle vénuszok voltak ám! Mert ugye vegyük példának okáért a willendorfi-t ... ;)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:27:00

@Picicsibe: Küldjél képet, nehogy mást vigyek haza az állomásról! :DDD

cyd 2011.10.18. 16:30:03

@Köldökszösz (csodalampa): Remélem, hogy csak addig, mert akkor "minden rendben"

michaela77 2011.10.18. 16:31:32

@cyd: szörnyű, hogy eszedbe jut a szülinapja és hogy még mindig szomorkodsz miatta. Rázd meg magad vagy valami, nincs neked valami hobbid ami jól kifáraszt?:)
Én aztán télleg tudok szenvedni szakítás után, de még így is max. fél évig tart a dolog, komoly kapcsolat után. Vegyél egy macskát. Vagy még egyet:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:33:19

@Picicsibe: De ígérd meg, hogy nem teszed ki a fogaidat az éjjeliszekrényre! :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 16:35:04

@cyd: Ha beüt a lamúr, akkor úgyis seképsehang.

cyd 2011.10.18. 16:35:37

@michaela77: Édi vagy, de tele a fejem fölös infókkal. Pl. az utolsó háromnak tudom a születésnapját, még azét is aki szeretővé tett :)

michaela77 2011.10.18. 16:41:49

@cyd: nem kéne neked egy agymosás?:)
Tényleg csak egy új segíthet. Kezdj el járni valakivel, az sem baj, ha nem nagyon tetszik, csak legyen jó hisztis, kösse le a gondolataidat és a szabadidődet:DD

Amúgy meg: előfordul az emberrel, hogy nem is volt olllyannagyon szerelmes, vagy nem is bánkódik már olllyaannnagyon, csak úgy érzi, hogy ha elengedi ezt az érzést, akkor az olyan, mintha meg sem történt volna, hiszen ha annyira szerettem, akkor az nem múlik el egész életemben meg hasonló baromságok. Szóval attól, hogy elfogadod, hogy valaki nem lehet a tiéd, és beleszeretsz valaki másba, még nem írod felül a régi érzéseidet. Akkor azt érezted, most meg mást. Akkor az volt igaz, most meg ez. Vesszen a férgese:)
Más szempontból meg néha azért ragaszkodunk a fájdalomhoz, mert az a szerelemhez kötődik, és mi igazából a szerelmet akarjuk érezni, de azt nem lehet, hát akkor maradjon a fájdalom, mert az is Ő. Ugye így leírva ez is milyen idiótán hangzik?:)
Michaela doktornő rendelését láttátok kispajtások.

dr. gernika 2011.10.18. 16:53:36

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nard sem volt az esetem, mégis beleszerettem.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.18. 17:20:59

@michaela77: Ezt szépen levezetted. Komolyan! Csak megvalósítani sokkal nehezebb. De ezt Cyd is tudja.

Hurri Kán 2011.10.18. 17:27:42

@michaela77:
Egy hisztissel??? SOHA!!! :D

Hurri Kán 2011.10.18. 17:40:27

@Köldökszösz (csodalampa):
Nem. Ez az életösztön jajkiáltása. :DDD

JOKKA21 2011.10.18. 17:51:06

@Kata1987: Akkor vegyél fel magassarkút, ha dominám leszel.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 18:04:28

@JOKKA21: Hát van pasi, aki nem hányja el magát tőlem! :))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 18:22:21

@Köldökszösz (csodalampa): Egyszer volt, hol nem volt, a világ végén is túl, egy csibe. Úgy hívták, hogy Picicsibe. Picicsibe kedves volt, meg aranyos, de kicsit nagy volt a csőre. Csúnya gonosz emberek bántották is ezért. De volt egy-két hős kakas, aki kedvelte őt, és megvédte...

Vagy nem erre gondoltál? Mit meséljek? :D

michaela77 2011.10.18. 18:25:11

@Köldökszösz (csodalampa): hát persze, én is csak elméletben vagyok jó. De azért írtam le, mert néha én elfelejtem azt is, amit egyébként tudok, és akkor jó látni, hogy ja tényleg, ezt én is tudom:)

Joe69 2011.10.18. 19:27:04

Megint a régi nóta, annyit írtam már: a pszichopata, neurotikus, zavart, antiszociális, pszichiátriai eset emberek sokkal vonzóbbak sokszor, mint a normálisak. Ez is alapeset erre.

Persze , mivel nő írta nőről, azért lehet, hogy benne van az irigység is..a barinőt mégiscsak egy hellyesspassee dugja, őt meg...

JOKKA21 2011.10.18. 19:48:40

@Picicsibe: Akkor jó leszel nekem.:)

shakeit · http://sunavadasz.blog.hu/ 2011.10.18. 19:51:17

@Picicsibe: öhömm ez elég tág megfogalmazás :) ha mondjuk még az arányokat hozzácsapod - pl 10-ből 1 nem hányja el magát vagy 10-ből 9.. - akkor azért kicsit valósabb képet kapánk!

@Köldökszösz (csodalampa): mit számoltok? A bárányokat vagy..? De ha azt amire gondolok, akkor az úgy fair, ha az kap reggelit akinek kevesebb strigulája van.
Na ez a szutyok sarló kalapácsos videó meg.. azzal a sok buz*val, ez emberiség elleni bűntett volt, hogy belinkelted!

cyd 2011.10.18. 19:55:13

@michaela77: Néha tényleg jól esne egy amnézia, vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása-béli szolgáltatás :)

michaela77 2011.10.18. 20:02:51

@cyd: de utálom azt a filmet:) Bár az alapötlet nem rossz:)

michaela77 2011.10.18. 20:08:07

@cyd: semmit nem vesztettél. Bár neked meg a drive nem tetszett, szóval lehet, hogy mégis:D

cyd 2011.10.18. 20:13:07

@michaela77: Részleteket láttam belőle, de nem mozgat annyira, hogy megnézzem. Most a Bourne harmadik része van terítéken, mert rájöttem, hogy az elsőnek a 80%-n kívül ezt a trilógiát nem láttam. Bár tartok tőle mert ezt is Greegrass rendezte, mint a másodikat és az mind képileg, mind történetileg szar volt.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 20:20:53

@cyd: Szerintem jó a 3. rész. Nézzed csak! :))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 20:26:37

@shakeit: Nem vezetek statisztikát, sajnálom! :))

A polcfúró 2011.10.18. 21:21:45

@Чапаев: Lehet h beléd is szerelmes lettem? :D Mert bakker pont azt akartam írni, hogy ám Ő is vénusz (a képen a csaj), de a millendorfi...mert szégyen, de én így emlékeztem a nevére (még jó, h nem írtam, le /de basszus, most meg elmondom/)

@cyd:szegéééény! (simi, simi)

A polcfúró 2011.10.18. 21:23:26

@Joe69: Jeeeeeeeeee! Na ugye, íme a titkom! :D :D :D

Чапаев 2011.10.18. 21:31:18

@A polcfúró: Áááá, aki polcfúrással tölti napjait, annak rendben kell hogy legyen a szeme - pontosabban nem lehet vak - úgyhogy szerintem ezt a lehetőséget nyugodtan elvethetjük! :D :D :D

Bájdövéj, ha a gruppenezést vélném fő tevékenységednek, akkor csökkent látóképesség helyett mazochizmust feltételeznék rólad a fent említett érzelmi állapot vonatkozásában! :D

A polcfúró 2011.10.18. 21:46:00

@Чапаев: Szerinted a szerelemhez külső kell? Hmmm

Mééé, olyan randa vagy egyébként??? :-O

A polcfúró 2011.10.18. 21:49:32

@Чапаев: A gruppenezéshez mazo kell? nem is tuttam....

Ja, akkor te csak azért akarod kivonni magadat belőle, mert félsz, h szétszalad a tömeg, ha téged meglát! ;-)

Hurri Kán 2011.10.18. 21:50:03

@A polcfúró:
Cabernet, és nyúlpaprikás ;-)

cyd 2011.10.18. 21:51:49

@A polcfúró: Egy ideje foglalkoztat a kérdés: mire jó egy lyukas polc?

A polcfúró 2011.10.18. 21:53:53

@cyd: Polcfelfúráshoz a falra, de ezt hosszú kiírni. Másfelől nem vagyok pasi, de még így is lennének ötleteim magányosok részére...

@gyvy: A-aaaaa! Az a polcfúráshoz kell! ;-)

A polcfúró 2011.10.18. 21:54:45

@gyvy: És azt a fránya "Franc"-ot mindig lehagyod, nem leszünk így jóban... :D

Hurri Kán 2011.10.18. 22:00:54

@A polcfúró:
Nem mindegy, minek hívjuk? :D

Akkor ÚGY leszünk jóban? :D

A polcfúró 2011.10.18. 22:10:25

@gyvy: Nem, erre meg a hajamra kényes vagyok!!!

Mármint? ;-)

Hurri Kán 2011.10.18. 22:15:37

@A polcfúró:
Jó, Franc, és utána a függönybe törlöm. Leszünk barátok? :D

A polcfúró 2011.10.18. 22:23:20

@gyvy: Akkor szép álmokat Neked, barátom! :)

:D

A polcfúró 2011.10.18. 22:38:23

@gyvy: Basszus, most esett, le hogy, "így" "ÚGY" :D :D :D

A polcfúró 2011.10.18. 22:43:05

@gyvy: :D Már is, most készültünk lefeküdni! ;-) :D

Jó van, jobb későn, mint soha...

Чапаев 2011.10.18. 22:45:42

@A polcfúró: Te, szerintem kevered a szerelmet a defektes kerékpár gumiabronccsal, belső ahhoz szokott kelleni! ;)

Amúgy büszkén mondhatom, apai ágon egész Quasimodoig vezetem vissza a családfámat! :D

A polcfúró 2011.10.18. 22:48:06

@Чапаев: Há nem tom, akkor én is defektes vagyok, mert én nem úgy szoktam szerelembe esni, hogy a playgirlt lapozgatom...

Kvázimodo? Nem hiszek neked!

cyd 2011.10.18. 22:50:04

@Picicsibe: Szólj majd rám, hogy ne vigyelek moziba.

cyd 2011.10.18. 22:51:42

@A polcfúró: "de még így is lennének ötleteim magányosok részére..."
Érdeklődve hallgatlak.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 22:54:57

@cyd: De vigyél lsz, mert nagyon szeretem. Választhatsz te filmet! ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.18. 23:30:22

@cyd: Jaj, csak ez... Nem néztem meg, ha nem baj. Ööö...bújni lehet? Mert ha lehet, hát jó. :)

cyd 2011.10.18. 23:44:02

@Picicsibe: Bújni? Lehet. Ágyba. Késő van.

dr. gernika 2011.10.19. 00:23:18

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Azért kell elkezdeni időben mondogatni, mert onnantól még kb. 3 hét, mire elvonszolod magad a fodrászhoz, és addigra már irtó ciki.

dr. gernika 2011.10.19. 00:43:12

@Kata1987: Én is mosst félév kihagyás után mentem fodrászhoz. De legközelebb már nem húzom eddig, mert a srác azzal szekírozott, hogy a tetején legszívesebben 4 centisre vágná, olyan sérült. Mondom anyádnak vágjál bundes liga frizurát, azt. :)

A polcfúró 2011.10.19. 07:37:12

@cyd: Magányos vagy? Cegén, cegén cydike.... (simi, simi)

@gyvy: Nem lehet mindenki tökéletes, mint Te! Nem konstatáltad még eddig?

Чапаев 2011.10.19. 07:59:27

@A polcfúró: Az a pléjgörl valami bringás szaklap? ;)

Jó, akkor nem kvázi-, hanem ténylegesmodo. Na és akkor most mi van, megücc?! Figyu, rég volt már az az anno decimál, pluszmínusz pár helyiérték! :D

A polcfúró 2011.10.19. 08:12:00

@Чапаев: MI va? Mér ütnélek meg, nem értem...

Csak nem hiszek neked! :p De majd ha megyek polcot fúrni lecsekkolom, mennyire vagy igazmondó!

A kettes számrendszer, és a helyi értékek, nem tudom hogy jönnek ide! :( Rég tanultál matekot? Vagy régen binális volt, most meg átváltottad decimálisba az arcodat? Vagy mi.... nem akarok szőke lenni!!!!

Чапаев 2011.10.19. 08:22:14

Igazmondó? Semennyire, született hazug vagyok. Na. ezt rakd most össze logikailag! ;)

A polcfúró 2011.10.19. 08:28:14

@Чапаев: Nekem csak psziho képességeim vannak, logikailag is sak psziho tudok lenni! :D

cyd 2011.10.19. 08:31:24

@A polcfúró: "nem akarok szőke lenni"
Már késő. a "binális"-sal sikerült, ez olyan banális :)

"Magányos vagy?"
Inkább csak egyedüláló.

Чапаев 2011.10.19. 08:31:59

@A polcfúró: Jajj, megfáztál, teszegény?! :D

Чапаев 2011.10.19. 08:33:29

@cyd: Óvatosan ezzel a gondolatmenettel, innen már csak egy lépés az "anális"... :D

Jelzem, az "egyedül állás" a magányosság egyik kísérőtünete! ;)

A polcfúró 2011.10.19. 09:54:32

@cyd: Akkor veled nem osztom meg a titkot. Ahhoz tényleg magányosnak kell lenni, olyan magányosnak, hogy minden lyuknak örülni tudjál... ;-)

@Чапаев: egyedül állás analógia tetszett! :D

cyd 2011.10.19. 10:39:17

@A polcfúró: "hogy minden lyuknak örülni tudjál..."
Az nem magányosság, az már az önbecsülés/önértékelés teljes hiánya. Ezexerint ezt a "titkot" sosem fogom megtudni. Sírás fojtogat :)

A polcfúró 2011.10.19. 11:45:15

@cyd: Ne legyél már ilyen filozofikus, éld az életet, élvezd ki minden percét és aspektusát, azt csá... :)
süti beállítások módosítása