Sziasztok! A tegnapi sztoriról jutott eszembe, ami velem történt, illetve történik. Kb. 1 éve ismertem meg egy randioldalon „Pétert”. Ő 29, én 26 éves vagyok. Az első randin még nem osztotta meg velem azt az apróságot, hogy ő nős. De legalább a másodikon már igen. Nagyon mérges lettem és ezt ő is láthatta az arcomon, mert aggódva nézett rám és égett a feje. Hát, igen, a hideg zuhanyra így reagál az ember, ahogy kb. én akkor. Eleinte úgy voltam vele, hogy felállok és otthagyom. Aztán kidumálta magát, hogy már négy éve nős és elhidegültek stb. stb.

Meghallgattam. Nem vagyok fából, nekem is tetszett Péter. Most persze felállhattam volna, mint egy nemes dáma, aki sértődötten, orrfelhúzva kivonul a színpadról, de azt hiszem ez a világ a 20-as évek körül elmúlt. Úgy vágtunk bele a kapcsolatba, hogy alkalmi lesz, max. pár hónap, vagy annyi sem. De részéről nem lett alkalmi. Minél több időt töltöttünk együtt, egyre többet panaszkodott, és bevallotta, hogy úgy érzi, velem boldog lenne, és elhamarkodta annak idején a házasságát. Mesélte, hogy ezt még az anyja is alá tudja támasztani, akitől nap mint nap hallgatja, hogy nem kellett volna elvennie azt a nőt. A napokban én mondtam ki a nemet. Erre Péter bejelenti, hogy elhagyná értem a feleségét. Nincs gyerek, nem sérül senki. Soha nem akartam szétbombázni egy kapcsolatot, ennek emléke egész életembe kísértene. Nincs annyi lelki erőm, hogy én adjak házasságrenováló tanácsokat egy olyan pasinak, aki már nem annyira semleges számomra, mint amennyire kéne. De megtettem. Itt most nekem kell okosnak lenni. Eljátszani a hideg ribancot. Azt mondtam, hogy miattam nehogy elváljon, menjen haza és szedje rendbe a házasságát. Nehéz volt, de meg kellett tennem. De Péter a mai napig nem nyugszik. Miközben ezt írom, jött egy sms tőle, hogy szeret és mindent megtenne értem. Nagyon nehéz ellöknöm őt magamtól, de nem látok más utat.