Nem régen esett meg velem egy érdekes eset… vagy inkább egy érdekes nő. Ugyanabba a társaságba jártunk és én már többször próbálkoztam finoman nála, de csak kedves mosolyokat kaptam. Végül elárulta, hogy foglalt, bár a barátját sosem láttam vele. Egy szép nap ír egy mélt, hogy szétmentek, és… igyunk meg egy kávét valahol. Na, ez jó, mert én addig azt hittem, hogy ez a fantom barát, csak amolyan lekoptató duma. Találkoztunk, és kicsit jobban megismertük egymást.

Minden ment a maga útján és a harmadik randi már a lakásomon zajlott. Hogy mondjam, nem kellett sokat könyörögni a hölgyikének, hogy ágyba bújjon velem. Három hétig minden szép és jó, majd a lány eltűnik. Utolsó sms-ében azt írta, hogy visszaköltözik M… -ra. Ugyanis ő ott lakik, és az ex-pasija is. Hát így hirtelenül ért. Sosem vallottam magam egy őrülten szerelmes típusnak, de nagyon fájt, hogy az a lány, akit végül is valamilyen szinten szerettem (mert nálam nem megy a szex anélkül) megkedveltem, egyszerűen, határozatlan időre kilép az életemből – minden magyarázat nélkül. Nem vagyok számon kérő fajta sem, de azért elvártam volna tőle egy hosszabb magyarázatot, plusz, személyes találkozót. Úgy éreztem magam, mintha hirtelen kiürült volna az életem. A tanácstalanság érzése - és ez a legrosszabb. Legalább mondott volna valami közelebbit. Telnek a napok, én meg gondoltam, dobok neki egy üzenetet a facebookon. Mi van veled, hogy van? stb. nézem a bejegyzéseit. A legutolsóban leírja, hogy milyen boldog, mert visszament az exéhez. Nem is, mert valami ilyesmit írt: „megbocsátott az exem és visszafogadott”. Végre fotót is láthattam, amit korábban leszedhetett és most rakott vissza. Egy szép kopasz, kétszer annyi idős papamacihoz dörgölőzik rajta. Letörtem. Eszembe jutott az a mondás, hogy minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem az állatokat. Azt hiszem, ezt a hölgytípust definiálja a szakmai lexikon „Rongy”-nak? Örülök neki, hogy megvigasztalhattam a nehéz átmeneti időszakban. De annak még jobban, hogy eltűnt.