„Drága hölgyek! Miért reagáltok lassan, miért szopattok 1 órákat, miért nem ismeritek azt az eszközt, amit órának hívunk?” – érdekes kifakadás jön, melyben egy pasi saját példáin át elemzi a nők és az idő kapcsolatát. Az egyik hölgy e-mailje 4 hetet ugrik a dimenzionális időkapun át, egy másik nő pedig bőrönddel felejti őt 2 fokban, ugyanis azonnali hajmosást érzett létszükségletnek.
Kedves Olvasók! Nem rég óta tanulmányozom a blogot és ahogy látom, főleg önálló sztorik vannak, és én is megpróbálok eleget tenni a trendnek, de mégsem egy kerek történet lesz. Egy érdekes jelenséget figyeltem meg eddigi, 33 évem alatt, melynek több ízben voltam szenvedő alanya. Saját tapasztalataimat felidézve, arra a kérdésre keresem a választ, hogy mi történt a nők időtudatával? Amikor nem 5 perceket, hanem bő tízperceket, netán órákat is hajlandók késni egy-egy találkozóról és amikor számon kéred, nem érzi bűnösnek magát egyáltalán.
Volt egy nő, akivel pár éve próbálkoztam. Hogy ne húzzuk egymás idejét, nyíltan megkérdeztem tőle, szemtől-szembe, hogy szeretne-e elkezdeni velem valami kapcsolat-féleséget? Válasz: hogyne-hogyne! Volt egy 1 randink is. Egyik nap felhívom. Nem veszi fel. Írok neki mélt… melyre 4 hét (igen, négy hét) múlva válaszol rá, olyan lelkesen, és zavartalanul mintha csak egy órája kapta volna meg. Kérdeztem, miért nem vette fel, 4 héttel ezelőtt a telefonját. Azt mondta, „ha sürgős, majd még próbálkozol”. Hát, nem próbálkoztam, hagytam a hölgyet. Ezt velem csak egyszer lehet eljátszani. Egyszer lehet hülyének tekinteni.
Másik eset: Egy barát-barátnőmet kidobta a pasija. Megengedtem neki, hogy nálam leparkolhatja a bőröndjét. Egyik nap felhív, hogy el tudnám-e félútig vinni neki a csomagot? Találkozzunk itt és itt. Jól van. Szívességből elvittem neki… erre 40 percet váratott, 2 fokban. Ha felhívtam, azt mondta, rögtön-rögtön és letette. Amikor befutott, semmi bocsánat, vagy valami, ehelyett azt mondja: „hajat kellett még mosnom”. Nem hittem el. Legalább rám csörögni, hogy ülj be addig valahova, te barom, azzal a mázsás bőröndömmel együtt… de semmi.
Eset 3.: Tavaly októberben megbeszéltük, hogy felköszöntjük egyik barátunkat. Egy bárban. Én időben érkezem, a három lány pedig bő 1 órát késik. Amikor befutnak, kérdezem, miért késtek? Erre a következő a válasz: „ide senki nem jön pontosan, úgyhogy ittunk egyet a Szilvinél, pálinkáztunk, alapoztunk és sminkeltünk…” Ha neveletlen lennék, elmondtam volna rájuk pár találó jelzőt, amit akkor kénytelen voltam lenyelni.Eset 4.: Egy irodában dolgoztam és volt egy kedves kolléganő, aki szabályosan, laza 40 perceket késett, majdnem minden áldott nap. Az mentségére szolgált volna, ha teszem azt, vidékről jár be. Csakhogy a hölgy a munkahelyétől fél órára (sétálva), vagy busszal 3 megállónyira lakott. Egyszer, csak a kíváncsiság kedvéért, rákérdeztem, hogy miért van az, hogy én be tudok érni az Örsről, ő meg nem, amikor ilyen közel lakik? Erre nagyon lecseszett, hogy ne mondjam meg neki, mikor jöjjön, ne szóljak bele semmibe. Erre elmondtam, hogy én csak neki akarok jót, mert ezért ki is rúghatják. Így is lett. Kezdetben csak lerövidítették a munkaidejét, délutános lett, majd 1 hónapra rá ki is rúgták, mert még így is képes volt késni.
Drága hölgyek! Miért reagáltok lassan, miért szopattok 1 órákat, miért nem ismeritek azt az eszközt, amit órának hívunk? Ez a női agyban valami állandó kontakthiba lehet? A másik kedvencem: minek is feltölteni azt a telefont, ha egész napra elmész vagy fontos talira készülsz? Minek? Nem merül az le! : ) Üdv: Ádám
