„A levelekben mindig „kedvesem”-nek szólított, de nekem erről az anyám jutott eszembe, akivel nem volt túl jó viszonyom” – egy parókás csaj érzelmi libikókába ültette posztolónkat. Hol azt mondja, van barátja, hol azt, hogy nincs. Úgy váltogatja az igazságot a hazugsággal, mint a frizuráit. Most megtudhatod, hogy az a csaj, aki a haját takargatja, mást is rejteget előled.
Még hónapokkal ezelőtt ismerkedtem meg D.-vel. Egy barátom ex-kollégája volt és együtt töltöttünk vele és pár barátjával egy nagyon kellemes délutánt. Beszélgettem ezzel a lánnyal, de akkor nekem még úgy tűnt, hogy nem érdeklődik irántam. Megérzés. Megtudtam, hogy frissen végzett könyvelő és most állást keres. Volt valami fura ezen a lányon: a haja számomra kissé természetellenesnek tűnt. Na, nem volt csúnya. Kissé vaskos textúrája és művi fekete színe miatt tűnt fel nekem. Megfogant bennem a gondolat, hogy ez lehet, paróka. Egyébként messziről megtévesztően élethű, meg annak, aki nem figyeli, igaz, de én kiszúrtam.
Amikor másoktól utána érdeklődtem, hogy mi a helyzet pasifronton nála, azt mondták, nincs neki, …és még azt is hozzátette egy illető, hogy ez a lány „nem származik túlságosan értelmiségi családból”. Nem kérdeztem rá, hogy mit ért ezen, csak pár óra múlva, amikor hazatértem, akkor bántam. És már majdnem felhívtam a srácot emiatt… Végül mégsem. Annyi baj legyen: én sem származom értelmiségi családból. Levelezni kezdtem D.-vel. Kb. a hatodik levél után óvatosan megkérdeztem, hogy a múltkor nem paróka volt-e az rajta? Azt kérdezte, miért? Ennyire látszott? Mondom, jól állt és nem nagyon látszott. És szerintem, csak én szúrtam ki. Megkérdeztem, hogy milyen az eredeti haja és miért hord parókát. Azt a választ kaptam, hogy nincs semmi baj a hajával, rövidre vágott barna egyébként, azt mondta, azért hordja a parókáit (több is van), mert tetszik neki és kész. A levelekben mindig „kedvesem”-nek szólított, de nekem erről az anyám jutott eszembe, akivel nem volt túl jó viszonyom. Ezt nem mondtam neki, megtartottam magamnak… és minek is. Már megtanultam, hogy ne szeressek bele túl korán valakibe és ne levelezzek vele érzelmekről túl hamar – elveimet felrúgva, itt ezt megtörtem. Amikor rákérdeztem, azt mondta, van pasija. Na, most mi az igaz? Mert másoktól nem ezt hallottam. Találkozóra hívtam. Akkor paróka nélkül jelent meg. Nekem tetszett a természetes haja is. Órákig beszélgettünk és amikor elbúcsúztunk, azt mondja, hogy a mélben csak ugratott: valójában nincs pasija. Dühös lettem, de nem látszott rajtam. Ezt miért csinálta?? Egy átlagos, egyszerű srác vagyok, aki sok mindent eltűr, megért, de a heccből elkövetett félrevezetést nem tudja hova tenni. Sokat járnak a fejemben ezek a gondolatok. Mi az igaz? Amit ő mondott, vagy amit a többiek? Ha komolyra fordulnak vele a dolgok, akkor a kapcsolatunkat is ilyen lazán fogja kezelni és egy másik pasinak majd azt hazudja, én nem is vagyok vele? Ez már most zűrös nekem. Könnyű azt mondani egy kívülállónak, hogy „ugyan, ne légy hülye, hagyd a fenébe.” De én egész máshogy látom, mert még el sem kezdődött semmi, de érzem, hogy lehetne… ebből valami jó is. Esélyt kell adni. És végül is semmi ártalmasat nem tett még, azon kívül, hogy füllentett egy kicsit, nekem, akihez még semmi komolyabb köze nincs. Csak ezek az előjelek nem túl bíztatóak. Köszönöm: Zoltán.
