„A mostani barátom szerint az, hogy kiebrudalom szex után, azt jelenti, hogy nem akarom őt” – nem mindenki dorombol szex után, mai Levélírónk egy olyan csaj, aki az együttlétek után nem bújós, nem turbékolós, hanem simán száműzi pasiját a másik szobába.
Sziasztok! Most van egy kis időm és a lázas munka látszatát keltve, megosztanék veletek egy érdekes és összetett problémát. Nem lesz eget rengető és külön topic sem nyílik a témából a fórumon, de most nálunk ez aktuális. Az eddigi kapcsolataim során sokan csodálkoztak, amikor együttlét után megkértem a barátomat, hogy ne aludjunk egy ágyban. Ezen eleinte volt némi csodálkozás, de hamar megszokták, nem volt baj. A jelenlegi barátom viszont nehezen viseli, mert ő az a fajta, aki szorosan hozzábújva a barátnőjéhez, szuszogva, ölelkezve szeret elaludni. Én pedig sajnos egyáltalán nem tudok úgy aludni, ha rajtam kívül más is van az ágyban.
Pláne akkor nem, ha alvás közben egy kicsit is hozzám érnek, vagy érzékelem a jelenlétét. Az utóbbi időben ez a téma egyre gyakrabban kerül elő és ő próbál győzködni, szex után maradni, abban bízva, hogy ezúttal nem küldöm át a másik szobába (ahol egyébként sokkal nagyobb az ágy, még kényelmesebben is tudna aludni) mert ő nem egyedül alvós fajta. A korábbi partnereim megértették, habár nem sokan örültek neki, de tiszteletben tartották. Mert nem azt kértem, hogy másik lakásban aludjon, csak annyit, hogy ne egy ágyba, nekem az is megoldás, ha egészen az ágy szélére húzódik, de annak meg semmi értelme. Mert engem az ágyban alvás közben a másik jelenléte zavar. Egy pszichológust is meg kéne kérdeznem, most jutott eszembe, lehet, erre is sort kerítek… De kigyógyulni nem akarok, nincs miből, mert ez nem betegség. Számomra ez ugyanolyan, mintha valaki szereti a spenótot, valaki meg nem. A mostani barátom szerint az, hogy kiebrudalom szex után, azt jelenti, hogy nem akarom őt magam mellett, és biztos csak „arra” kell nekem – ez azért hülyeség, mert ha így lenne, a szex is elmaradna, nem csak a bújás. Szeretem, és ettől nem változik semmi. Egyébként ez már a legelső együttlétünk után is így volt, s akkor simán elfogadta. Biztos azt hitte, később majd elmúlik nálam ez. Egyszerűen ez a dolog nekem egészen gyerekkorom óta megvan. És ezen nem fogok, nem is tudok változtatni. Az érdekelne, hogy vajon másnál is van-e valami hasonló rigolya? És hogyan oldotta meg.
