Sziasztok! A szóban forgó hölggyel egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg cirka 4 éve. Nekem nagyon bejött a stílusa, bár tartózkodónak tűnt, az öltözködése mégis egy életvidám és titokzatos nőről üzent. Később kiderült, hogy az életvidámság nem volt teljesen igaz. Hajnalig beszélgettünk, majd telefonszámcsere. Másnap fel is hívtam és három nap múlva találkoztunk is. Összejöttünk hát, és a kapcsolatunk elmélyült, …az ágyban is minden rendben volt, éreztem, hogy szeret és én is mindent megtettem, hogy érezze, én is őt. Nem sokat mesélt magáról, amit meg igen, azt úgy kellett kihúznom belőle: az apja még gyerekkorában lelépett, az anyja pedig évekkel ezelőtt meghalt. Így most egyedül él.

Amikor felajánlottam, hogy költözzön hozzám, azt mondta, hogy ne sértődjek meg, de nem fog hozzám költözni, mert ő egyedül akar lenni. És ez a véleménye később sem fog változni. Legalábbis nem valószínű. Ugyanakkor többször elmondta, hogy rajtam kívül nem sok fontos személy van az életében, csak pár barátnő. Nem értettem, miért nem akar összeköltözni velem, vagy mitől fél. Lehet, hogy csak megijedt a helyzettől és később majd meggondolja magát, nem tudom. Nem akarom állandóan azzal macerálni, hogy költözzünk össze, mert a végén elijesztem. Én csak törődni szerettem volna vele. Most már belenyugodtam, de akkor is fura az egész. Jártam nála, nem tudom, mit nem akar feladni… Esetleg az anyukája emléke köti oda, abba a lakásba. Azt is mondtam neki, hogy úgy is csinálhatjuk, hogy félig nálam van, félig otthon, de ezt nem sikerült véghezvinni, ugyanis ő még nem tartózkodott nálam pár óránál tovább. Szalad haza. Minden önérdektől mentesen, érzem, hogy nagyon jót tenne neki, ha valakivel tartósan összeköthetné az életét – még akkor is, ha ezt most nem hiszi el - ha állandóan van mellette valaki. Azt is tapasztaltam, hogy hajlamos a bezárkózásra - volt olyan, hogy randikat mondott le, pedig tudtam, hogy nem csinált semmit, a gép előtt ült, csak nem szeret kimozdulni. Hosszútávon ez a magány nem hiszem, hogy jót tesz neki.